Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-30 / 25. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET f 1977. január 30. Felkészülni a holnapra |űvetődni munkahelyen? Ma már aligha kell magyarázkodni, hogy nem a munka helyett kell művelődni, s nem is kettéosztani a dolgot, elkülöníteni a munkát és a művelődést. Egyik sem lehet teljes a másik nélkül, s kivált nem lehet teljes ember az, aki munkában és művelődésben egyaránt nem tevékeny. Akkor hát miért tanácskozni kell erről, s miért nem kinek- kinek tennie, amit megtehet? Abban aligha kételkedik bárki is, hogy kinek-kinek a munkájához közvetlenül szükséges tudás nélkülözhetetlen, s hogy ez a tudásigény munkahelyenként változik. De a művelődés nem rekedhet meg a munkához közvetlenül szükséges tudás megszerzésében és ápolásában. Egyoldalú emberekkel sánta a fejlődés. Országosan érdekes tehát, amiről a napokban Budapesten tanácskoztak: a műszaki értelmiség helye, szerepe és feladatai a munkásművelődésben, a munkahelyi nevelésben. Ezt a tanácskozást a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa és a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége hívta össze. Jelen voltak a tanácskozáson üzemi és társadalmi vezetők, munkások, szocialista brigádtagok is. A megalapozás természetesen az, hogy a társadalomnak művelt munkásokra van szüksége, amint erről párthatározatok, s a közművelődési törvény is szól. Meg az is, ami már-már közhely: a tudományos-technikai forradalom korában, egyre többet kell tudnia mindenkinek, mert az idő gyorsul, a tudás egyre gyorsuló iramban gyarapodik. S aki nem tart lépést a tudás, a tudományok, a műveltség szapora haladásával, lemarad a munkájában, lemarad a műveltségében, lemarad az emberségében is. Beszéd« számok is elhangzottak a tanácskozáson. Az például, hogyan gyarapodott az értelmiségben a munkás- és paraszt- származásűak aránya, meg az is, hogy az értelmiség negyedrésze az iparban dolgozik. Elhangzottak javaslatok és ötletek, szó esett eredményekről, tapasztalatokról, hiányosságokról és feladatokról. Munkások is, értelmiségiek is bizonyára sokat hozzátehetnének még az elhangzottakhoz. Az ott elhangzottaknak irányt adott az a megfogalmazás, amellyel mondanivalóját összefoglalta vitaindítójában Simon László, az SZBT titkára. A feladat, mondta: „alkalmassá válni ma a holnapra”. Most már nem elég utolérni a tudást: egy kicsit meg is kell előzni. A holnapra kell felkészülni. S ez fogja egybe mindazt, amiről ebben az összefüggésben szó eshet. A munkát és a művelődést, a művelődésben a tudományos tudást és a személyiség- formáló művészetet, a pallérozott logikát és a tiszta érzelmeket, a következtetni tudó gondolatot és a humánumot. Kétségtelen, hogy a műszaki értelmiség elsősorban azzal járulhat hozzá a munkás- művelődéshez, ha tudományos tudását teszi közkinccsé, ha segítséget ad a műszakitudományos ismeretterjesztéshez. De ez így már ma sem elegendő, s még kevésbé lesz az holnap A műszaki értelmiség, s egyáltalán az értelmiség, minden vezető ember példát mutathat épp abban, hogy miféle sokoldalú műveltség kell ahhoz, hogy valaki teljes ember legyen, tudása és személyisége eggyé- forrjon az emberségben. Korábban még szólni kellett arról, hogy nem lehet művelt igazán az, aki egyoldalúan művelt, s tudományos ismeretei nincsenek. Ma talán többet kellene szólni arról, hogy a technikai tudás gyarapodása nem lehet meg a művészet, az általános műveltség személyiségformáló, jellemformáló, emberséges hatása nélkül. |bben is elől kell járni, ebben is példát mutatni. Olvasásban, a művészet szeretetében, a szabad idő sokoldalú fölhasználásában. Mert munkás és értelmiségi egyaránt csak akkor művelt igazán, ha igaz ember is. z. i. Alkotóműhelyben Kádas István grafikusművésznél 1977-től egy hivatásos képzőművésszel több él és alkot Szabolcs-Szatmár megyében Nyíregyházán leiepedeu le Kádas István grafikusművész. Nem idegenkent jött: hazatért. 1941-ben született Nagykállóban. Szüleit hatéves korára elveszítette. Geszterédre került, ahol a Kádas család örökbe fogadta. „Már általános iskolás koromban vonzott a rajzolás, a formák megörökítése. Mondták: ügyes kezem vari. Sokszor bámészkodtam a határban a messzi futó utakra — vigyenek engem is magukkal. Valami olyan helyre, ahol kedvemre rajzolhatok..." A,z utak aztán hátukra vették a tizennégy éves fiút, s meg sem álltak vele a Dunántúlig. Vájártanuló lett Tatabányán. „Mindenképpen tanulni akartam! Nem tudtam elképzelni, hogy otthon maradjak. Ügy éreztem, mennem kell, ha el akarom érni a dédelgetett célomat: hogy a rajzolás-> nak éljek .. Olyan iskolát kerestem, ahol kollégiumot kaphatok. így kötöttem ki Tatabányán. Vájártanulóként is a rajzolás éltetett. Szakkörbe kezdtem járni, ahol végre számomra fontos dolgokat tanulhattam, szakszerű bírálatot kaphattam ... Aztán a bányába kerültem dolgozni.” A támfák, a csillék oldala, a fényes-fekete szénfal — minden elérhető felület vonzotta a fiatal bányász kezét. A munka rövid pihenőiben rajzolgatott — aztán a rajzeszköz után csákányt, lapátot markolt a tenyere. A „telefirkált” oldalú csillék üzenetet vittek a felszínre. Az üzenet aztán nem várt hatásúnak bizonyult: egy idő után a felszínre helyezték jó szemű vezetői a tehetséges fiatalembert, támogatták, figyelemmel kísérték fejlődését. „Ekkorra fogalmazódott meg bennem: még tanulnom kell, a munkám mellett is, hogy hivatásos képzőművész legyen belőlem valamikor. Beiratkoztam a gimnázium esti tagozatára, leérettségiztem. Közben rajzoltam szüntelen — nagy-nagy tisztelettel gondolok Kerti Károlyra, akitől a legtöbb segítséget, biztatást kaptam. Aztán néhány Munkások év múlva a szenvedélyemhez kapcsolódott a napi munkám is: több helyütt is dolgoztam, kirakatrendezőként, grafikusként..." Sorra-rendre megjelentek alkotásai Komárom megyei kollektív tárlatokon, aztán országos kiállításokon is sikerrel mutatkozott be több alkalommal. 1976-ban a Képzőművészeti Alap fölvette tagjai sorába. Immár hivatásos képzőművészként döntött úgy: hazatér szűkebb pátriájába, Szabolcsba. Nyíregyháza város tanácsa minden támogatást megadott a megyeszékhelyen letelepedni szándékozó művésznek —, hogy megyénk képzőművészeti élete gazdagodjék. „Önálló kiállításaimon vált a leginkább szembetűnővé, hogy talán túlságosan is betöltötték világomat irodalmi, zenei élményeim — szívesen rajzoltam Madách Tragédiájának gondolataitól fűtve, vagy ókori mítoszok élményétől vezettetve ... Ugyanakkor éreztem magamban: gyerekkorom emlékei feszegetnek, fel-felbukkanó képek, élmények izgatnak egyre gyakrabban. Ez volt talán a legfőbb indítéka hazatelepülésemnek — az itthoni táj. az emberek, a tanyák, a változások..." Legkedvesebb technikája az alugráfia, és a nem sokak által használatos szitanyomat. Kondor Béla grafikája és gondolatvilága iránt érez leginkább vonzódást. Sokat foglalkoztatják olyan kérdések, melyek csakis a Ma művészére jellemzők: az iszonyúan felgyorsult technikai fejlődés és az Ember viszonya, a jövő kilátásai, a szédítő vagy riasztó perspektívák. Minderre jellemző egyik alkotása: a Földtől elszakadni igyekvő mezítelen Ádám mellett a jeges űrben kibontakozik egy űrhajós súlyos alakja ... MEGYÉNK TÄJAIN Kisvarsány ír?.,mm Igaz-e. hogy minden községnek, csakúgy mint minden embernek, megvan a saját, máshoz hasonló, de mégis eltérő arculata? Van-e jó, vagy rossz falu? Hihető-e. hogv minden falu lakói gondolkodásban, szokásban, vérmérsékletben másak. Csak önmaguk, hoz hasonlíthatók! S ha.mindez így van. mi az oka? A falujáró krónikás mindenképpen szembe találkozik az ilyen kérdésekkel. Kimondva, vagy kimondatlan ezekre keresi a választ. így volt ez a Vásárosnamény melletti Kisvarsányban is. Mi a közös és mi az. eltérő? A szép, gondosan rendben tartott porták láttán már aligha kell meghatódni. Hogyan jellemezné ön a községet, ha a leglényegesebb jegyekre lennénk kivánesak? Ezt a kérdést elsőként nem helybelinek, hanem dr. Pataki Bélának, a Vásárosnamén.yi Járásbíróság elnökének tettük fel, aki mint a népfrontbizottság egyik vezetője rendszeresen megfordul Kisvarsányban. Családilag is mert felesége hetenként két alkalommal itt rendel, a község Vásárosnaményból kijáró körzeti orvosa. „Ritka dolgos, összetartó nép a kisvarsá- n.vi. A faluban rögtön (eltűnik az embernek, mennyi a nő a zetorokon, munkagépeken. A varsányi asszonyok külön dicséretet érdemelnek. Itt még eleven a kaláka, a rokonok, ismerősök összetartása, mezei munkánál, házépítésnél. Van úgy, hogy egy hónap alatt felépítenek egy házat. Igaz ott sürgölődik a fél falu apraja, nagyja .. A szomszéd szemével nézve ilyen a kép, amihez dr. Pataki Béla még hozzáfűzi: merészen indulnak innen a fiatalok pályát választani. továbbtanulni, mérnök, tanár, pártfunkcionárius. technikus került ki szép számmal Kisvarsányból. De milyen a falu belülről? Első útbaigazítónk. Tieszka László postai kézbesítő, aki gumicsizmájával mindennap járja az utcákat. Amikor 1963-ban hazajött a miskolci bányavidékről, ahol a vasútépítőknél dolgozott, alig volt még betonlapos utca a faluban. Jelenleg már csak két utcában nincs. A postás olyan, mint minden, ki csajádtagja. a levelekkel, táviratokkal örömet, bánatot visz. Mégsem ez ragadott meg néhány mondatos „nyilatkozatából". „Nagy a bosszúságom, mert hét Népszabadsággal kevesebb érkezett. Pedig előfizetőknek kellene. Most, mit mondok. Tisztelnek, becsülnek a faluban, megértik, hogy ma nincs újság, de nagyon rossz nekem az emberek elé állni és magyarázkodni”. A falutükör apró villanása nem nagyon érdemelne figyelmet, ha nem tudnánk, hogy a régi falu (s itt nem is a nagyon régmúltra, hanem az 1960-as évre gondolunk) feje aligha fájt volna a késlekedő újság miatt. Az érdeklődés ott tüzel a postást váró arcokon. Fürkészve nézegetik, ki az az idegen a postással, s a „hivatalos" embernek kijáró, a régi falusi szokás diktálta „kötelező" köszönéssel tisztelik meg. Nem várják, hogy az idegen köszönjön előbb. A téli délelőtt viszonylagos csendjében, amit tíz óra tájt a tülökkel, ostorral megjelenő kondás tör meg, idősebb emberek állnak a kerítés mögött. Olyan természetes póz ez, amely talán még az ősök által örökölt reflexekből táplálkozik. Belül a portán, az enyémen, védve a kerítéstől, mégis kitekintve a falura. Idős bácsi újságolja, mostanában furcsa vendégek is megfordulnak a faluban. Öreg guzsalyok, kerekes rokkák, szilvás szilkék iránt érdeklődnek. Még Dunaújvárosból is jönnek mosolygásra, fejcsóválás- ra késztetve a falubelieket. De nézzük tovább a falutükört. Mit lát benne az egyik köztiszteletben álló ember, Szőke Bertalan. Tsz-nyugdíjas lévén, azt hihetnénk, nem nagyon izgatják már a közös dolgok. Volt része bennük, tíz évig földművesszövetkezeti felvásárló, líz évig tsz-£ő- könyvelőként dolgozott. Mindig arról volt nevezetes, hogy szókimondó. Mégha a szó fáj is, de neki fáj leginkább. Amig beszélgetünk, felesége kétszer beszól, „apja. úgy szóljál, hogy kapjon ekevasat a kertünk.” Szőke Bertalan nem korholja a feleségét, aki árra célzott, ha roszat talál mondani a tsz-ről, tavasszal szántás nélkül maradhat a kert. Csendesen folytatja: „ötvenhat éves koromban végeztem el a mérlegképes könyvelőit. Sok részdologban mindig el tudtam igazodni. De nem szégyellem, volt olyan eset, amikor a sok „kockát” össze kellett rakni és az már meghaladta a tudásomat. Mit lehetett tenni? Fogtam egy üveg konyakot, átmentem a főiskolát végzett barátomhoz és azt mondtam, csináljuk meg együtt..." Ezt csak a szemléltetés miatt mondta el az idős tsz-tag, aki évekig volt a falu pártszervezetének titkára is. Azért mondta el. hogy értésre adja, (nem nekünk, sok falun élőnek) most már a legjobban az hátráltatja a tsz-ek fejlődését, ha a régi, becsületes. de kis tudású tsz-vezetők nem tudják, mikor kell visszalépni... Szóba hozzuk a helyszínen hallott megjegyzést a kisvarsányi tsz egyesüléséről a nagyvarsányival.Még a kutyák is Namény felé ugassanak" — ez a mondás járta hetvenben, amikor az egyesülés napirendre került. A kisvarsányiak attól tartottak, az egyesülés előtt különösen, az lesz a módszer Nagyvar- sányban, hogy minden tartalékot kiosztanak a tagságnak. S üres tenyerüket nyújtják majd Kisvarsánynak. Ebben volt is némi igazság. Az akkori tsz-vezetés iránt sem volt osztatlan a kisvarsányiak bizalma. Hetven- háromban még fizetett valamennyit az egyesült tsz, de már hetvennégyben nagy mérleghiánnyal zárták az évet. Ma is emlegetik a négyezer mázsa téli almát, amit az októberi, novemberi fagy „szedett le”, cefre, azaz pálinka lett belőle. Azóta változott a helyzet, új vezetőket választott a közös tsz, csupa fiatalt. Most már nem emlegetik a naményi tsz-szel egykor nagyon kívánt frigyet. A legfontosabbnak azt tartják, hogy visszaállították a munka becsületét. Az iszákosságnak befelegzett: szondázzák nem csak a gépkezelőket, a növényvédőket is. Megesett már, hogy egy fél deci pálinka 3-400 forintba került a tagnak, meg kellett téríteni a gépállást, a közösnek okozott veszteséget is. Kisvarsány is. akárcsak a többi falu, birkózik a régivel, a megcsontosodottal, s mint a vajúdó anya szüli az újat, az érkezőt. Kik ők? A falu legfiatalabb polgárai, alig valamivel többen a százhúsznál. Egyre fogy az' iskolás gyermekek száma. Emiatt az iskola kénytelen összevonni az egymáshoz közeli osztályokat. Nyolc-tíz gyermeknek mégsem tarthatnak fenn külön osztályt. így viszont nehezebb az előbbrejutás. Szűcs József iskolaigazgató jól mondta, itt minden megtanított betűnek, számnak, versnek nagyobb a súlya. Több energiát, türelmet kíván a nevelőktől. Egy kicsit elkeseredetten beszélt az igazgató a nevelőhiányról, az alkalmaztatás bürokratizmusáról, a körzetesítésről. Közigazgatásilag ugyanis Vásáros- naményhoz tartozik Kisvarsány, ott van a nagyközségi tanács. De az anyaközség jelenleg nem tudja fogadni tanteremszűke miatt a kisvarsányi felsősöket. S milyen rejtett képet tár még a látogató elé a Tisza menti Kisvarsány? A község határát érintve halad tovább a Szovjetunióból érkező etilénvezeték és a Keleti termékveze- ték. Ma még csupán a fogadóállomás és az ugornyai részen olykor fáklyaként égő gázláng sejteti, hogy gyökeres átalakulást is hozhat az ezredforduló táján Kisvarsány életében a két vezeték. A falubeliek nem is tudják, a régi, hagyományos, megszokott, családias falut szeretnék megőrizni maguknak? Vagy a még ismeretlen új lenne a jobb, amely lépéstartás a mával, a holnappal? A fiatalok, a most tizenévesek majd tudni fogják. hisz közülük lesz itt tanácselnök, párttitkár, orvos, tanár, mérnök, tsz-elnök. Majd. Addig pedig álmodják a jövőt, történetesen egy általuk is látott iskolai kiállításon, amely egy szaktárgyi versengés előzménye. A cigánygyerekek aprócska vesszőseprűt, tenyérnyi gyékénylábtörlőt készítettek. Mások mini subaszőnyeget, lakásdíszeket, mások zseblámpaelemekből eszkábált „műszert”. A halászó, varsázó ősök leszármazottai álmondják itt. a nem is olyan távoli jövőjüket. Páll Géza Gallyhordás (í- gy.) KM o
