Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-23 / 19. szám
KIU VASÁRNAPI MELLÉKLET Pettyes kendősök Piros pettyes kendők virítanak a nagy csarnok közel 20 méteres gépei között. Lányok, asszonyok cikáznak a szövő- és fonógépek mellett, adagolják a fonalat. A Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár 5, számú gyáregységének építése még nem fejeződött be Demecserben, de a termelés nagy ütemben halad. Az itt dolgozó munkásnók a mezőgazdaságot, a kapálást, metszést cserélték fel a gépekkel. Szinte hihetetlennek tűnt önmaguk előtt is: szakmai tapasztalat nélkül máról holnapra munkások lesznek. Itl viszont már hamar megszokták a nagyüzemmel járó kényelmet: a munka utáni fürdést, a bejárást megoldó gyári autóbuszt, a gép mellett is mindig ápolt kezet, a kellemes meleget a csarnokban, a 3,40-es üzemi kosztot. Öten mondják el, mit jelent számukra a nagyüzem, a mezőgazdaság helyett az ipar, az alacsony jövedelem helyett a magasabb fizetés. Koczák Istvánná: Nyolc évig dolgoztam a berkeszi erdőgazdaságban. Ültettem, kapáltam, fát metszettem, a dér, meg a hó gyakran fehérre fogta a hajam, akkor is kinn kellett lenni a hidegben. Hallottam, hogy összeírják a jelentkezőket, ki menne dolgozni egy új szövőgyárba. Gondoltam, megpróbálom én is. Igaz, kinevettek a többiek. Én is gondoltam arra, hogy biztosan csak az ismerősöket hívják majd be. Egyszer üzennek nekem is: megbeszélés a demecseri gyárban, menjek. Rögtön azzal kezdték az ismertetést, hogy négy hónapra Pestre kell menni betanulni a gépkezelést, szövést, fonást. A férjem elengedett, mentem. Itthon 1975, október elsején indultak a kártológépek. Nem lehet azt elfelejteni. Mikor a hatalmas zúgás elkezdődött a csarnokban, mindenki berohant és nézte a működő gépeket és minket, akik már dolgozni tudtunk a számukra még ismeretlen masinákon. Jó érzés volt — és ma is az — ekkora gépeknek parancsolni. Azt is nehéz elmondani, milyen jó volt több pénzt hazavinni a legutóbbi fizetéskor, mint a férjem. Háromezren felül kaptam. Császár Irén: Ez az első munkahelyem, még 17 éves vagyok. Én is elmentem Pestre betanulni a szakma alapműveleteit. Gépen vagyok és nagyon kell vigyázni a balesetveszély miatt. Más ez, mint az iskola, itt minden pillanatban teljes figyelemre van szükség. Nem gondoltam volna, hogy ennyi idős koromra háromezer forintot fogok keresni. Otthon heten vagyunk testvérek, én vagyok a második. Nagyon kell a pénz. A szüleim mindketten kevesebbet keresnek és olyan jó érzés ennyi pénzzel hozzájárulni a családi kiadásokhoz. A teljes fizetésemet hazaadom édesanyámnak. Nemsokára takarékbetétkönyvet váltok és a fizetésem egy részét gyűjteni fogom. Vajda Pálné: Folyamatos műszakba járok, viszont hat nap után mindig két nap pihenőnk van. A férjem itt, a szövődében művezető, Gégényből járunk be. Naponta több órát takarítunk meg, hogy a vállalati autóbusz Gégénybe is jön. Ez már a harmadik munkahelyem, de eddig a nyolcórás munkára mindig 4—5 óra holt idő, vonatra várás, utazás, gyaloglás jött rá. Most háztól házig visz bennünket a busz. Nagy figyelmet igényel a gépek adagolása. Ha a kártoló nem ad jó minőségű pamutot, a cérnázó, a fonó, a szövő már nem tud a hibás fonalból jól dolgozni. Ezért elsősorban önmagunkat ellenőrizzük. dajki. A különbséget abban látom, hogy ott az emberek jobban ragaszkodnak a közösséghez, de a nagyüzem létrejöttével bizonyára itt is kialakul majd ez a szellem. Kabás György né: A kivarróban 14 évestől 53 évesig egyaránt dolgoznak nők. Az idősebbek vastagabb anyagot kérnek, amelyen jobban feltűnik a szálhiba. Nagy figyelem, koncentrálás kell a javításokhoz. A lányoknak a kezük könnyebb ehhez a munkához, az asszonyoknak a szorgalmuk nagyobb. Ide osztják be a kismamákat is, mert ez fizikailag nem megterhelő. Mint a kivarróüzem vezetője, még egyenletesebb teljesítményt szeretnék látni mindenkitől Juszku Imréné: Másfél hónapja kerültem ide a megyébe és ebbe a gyáregységbe. Fejér megyéből, Bo- dajkból jöttem ide férjhez, a férjem itt üzemvezető, én a kivarróban csoportvezető vagyok. Az is kezdő gyár volt, a boTóth Kornélia Olvasópályázat H ogyan lehetne még szervezettebben, s jobban bevonni a kisgyermekeiket odahaza nevelő anyukákat, kismamákat a közművelődési intézmények vonzáskörébe? Miképpen segíthetnék még hatékonyabban a gyesen lévő nők önművelődését, szabad idejük hasznos eltöltését? Sok kezdeményezés mellett ezúttal egy újabb lehetőséget kínálnak minderre a Hazafias Népfront és a KISZ aktivistái, akik karöltve a Móricz Zsigmond megyei Könyvtár ifjú dolgozóival olvasópályázatot hirdetnek meg a kismamáknak. Tízegynéhány könyvből álló olvasónaplót állítanak össze számukra. Ezt márciustól valamennyi községi, városi és járási könyvtárban. kismamaklubban kézhez vehetik az érdeklődők. Az ajánlólistán szereplő könyvek tartalmáról. kismamáknak hőseinek cselekedeteiről, íróik és költőik munkásságáról szellemi vetélkedőket rendeznek a kismamák részvételével. A helyi és járási szintű rendezvények legjobbjai a megyei döntőn adnak egymásnak randevút, 1978 márciusában. Azok. akik nem kívánnak e formában részt venni, más módon is feldolgozhatják a könyv nyújtotta élményeiket. Fogalmazásban, értékelésben, személyes benyomásaik papírra vetésével számolhatnak be az olvasás közbeni impresszióikról. Sőt, akiket mindez másféle írásra serkent, azok az olvasópályázaton egyéb írásokkal, novellákkal, versekkel nevezhetnek be a kikapcsolásul szánt versengésbe. Valamennyi kategóriában — stílszerűen — 1978. március 8-án, — nőnapon — hirdetnek eredményt, s osztják ki az értékes díjakat. Hatszáznegyvenből egy női szakmunkás Gyalogmunkások maradnak? Fehér holló, csoda vagy valóság, hogy a nyírmada- pusztadobosi termelőszövetkezet 1100 tagjából, amelyből 640 a nők száma. egyetlen egy női szakmunkást lehet találni? Sajnos, valóság. A három közös gazdaságból alakult, 3100 hektáron gazdálkodó szövetkezet ezt az egyet is „örökölte". Az ötgyerekes családanya, ifjú Kiss Miklós- né kertészeti szakmunkás, 1960-ban az itteni állami gazdaságban szerezte a szakmát. — A termelőszövetkezetbe 1968-ban léptem be. A férjem után jöttem. Eddig mint szakmunkást nem igen vettek figyelembe. Kapáltam. törtem a dohányt, csomóztam, dolgoztam a többiekkel. Az idén az almaszedésnél már szakmunkásnak való feldat- tal is megbíztak. Az öt gyerek mellett is több telne belőlem. Nem félek a munkától. 1976-ban 287 munkaegységet teljesítettem. Ez 190 tízórás munkanapnak, mintegy 36 ezer forintos keresetnek felel meg. És még otthoni, az anyai teendők mellett a háztájiban is van munka. A két község asszonyai, lányai között csak egyetlen a tanulást vállaló? Vagy lenné, nek többen is. csak meg kelle, ne teremteni a feltételeit? Pedig erre a szükség kényszeríti a közös gazdaságot. Az elmúlt évben; amikor látták, hogy a dohánytermesztésben jelentkező feladatok meghaladják az ott dolgozó nők tudását, azonnal szerveztek számukra betanítottmunkás- tanfolyamot. 68-an tettek sikeres vizsgát. A növénytermesztés más területein és a kertészetben eddig nem szerveztek a munkák zömét végző nők számára szakmai továbbképzést. Pedig a fiatalok között lennének annyian — csak a KISZ-szervezetben 45 ány van —, hogy helyben lehetne indítani felnőtt kertészeti szakmunkásképző tanfolyamot. — A fiatalok a munkában megállják a helyüket. — mondja Balogh Julianna, a nikecell melléküzemág három műszakba járó munkásnője, a járási pártbizottság tagja. — KISZ-vállalásaikat is teljesítik. De látom. így nem élhetünk sokáig. A nyolc általános lassan nem ad elég kenyeret sem nekem, sem a többi fiatalnak. Tanulnunk kellene. A szövetkezetben a nők nélkül már ma is megállna a munka. A jövőben ez egyre inkább így lesz. Meg kellene teremteni szakmai képzésük. majd továbbképzésük lehetőségét. Ebben maguknak a nőknek is többet kellene vállalniuk. Sokaknál első lépés a nyolc általános megszerzése. Csípős hidegben, bokáig érő parázs hóban, nyúlcsapá- sokat keresztezve jutunk el a község Ilki út melletti almás kertjében dolgozó tagokhoz. A férfiak almafákat metszenek. A közelükben fiatal nők a termőíaegységeket állapítják meg és írják rá a fák törzsére. — Szeretnének szakmát tanulni? így érvelnek: — A községben, a termelő- szövetkezetben maradunk — feleli Nagy Ibolya, Vaskó Ilona, Veres Andrásné. — Boldogulni akarunk. Tanulni volna kedvük. A betamtott- munkás-bizonyítványt mar megszereztük. Ha itthon lenne mód szakmunkástanfo- lyamot végezni nem hoznánk szégyent a szövetkezetre. Zsigmond Katalin így válaszol : — Még nem gondolkodtam azon. jó lenne-e szakmunkásnak lenni. Tudom, hogy a nyolc általános már most is csak az ilyen gyalogmunkára jó. * — Gyalogmunka! Nagyszerű megfogalmazás — gondolkodott hangosan Derne AI. bért, a termelőszövetkezet elnöke. — Valójában csak akkor vettük észre a nőket, amikor valamilyen szezonális munkánál kezdtünk bajba lenni. Ezen a télen a termelőszövetkezet vezetősége a nők számára semmiféle szakmai továbbképzést nem szervezett. A termelési rendszerek meghonosodásával pedig egyre nagyobb szükség lesz a nők szakértelmére is. Pótolják mulasztásaikat. Engedélyt kérnek a vásárosna- mén.yí járási hivataltól, hogy már ősszel indíthassanak egy felnőtt kertészeti szakmunkásképző tanfolyamot. Ez már jelentős lépés. Sigér Imre Ragány Erzsébet, a nagyhalászi zs*ákgyár kiváló dolgozója AT—120-as szövőgépen zsákszövetet sző. (Gaál Béla felvétele) T óth Sándornét, a MÁV záhonyi állomásfőnökség nőfelelősét megkérték a hetedik-nyolcadik általánosból vizsgázó takarítónők, hogy legyen jelen, amikor őket kérdezik, amikor nekik felelniük kell. Úgy érzik bátrabbak, nem félnek, „mintha a kezünket fognád” — jegyezte meg egyikük. A nőfelelős eleget tett kérésüknek. A vizsgáztató tanárok engedélyezték jelenlétét. Sikeres vizsgát tettek a takarítónők. Miért kérték Tóthnétól ezt a „segítséget”? Tudták róla, hogy harminc esztendővel ezelőtt maga is segédmunkásként kezdte Záhonyban az életét? Hat elemivel indult az iskolák lépcsőfokain egyre feljebb, míg távirász, majd vezető távirász lett?! Valaki, vagy valakik abban az időben neki is fogták a kezét, érezte támogatják, mellette vannak. Különben nem vihette volna eddig. Az embereket bátorítani kell. Fogni a kezüket, átsegíteni egy-egy zökkenőn. Különösen a nőknél van erre nagy szükség. Van olyan üzemünk, ahol évek óta látják a kiáltó ellentmondást a követelmények és az iskolai végzettség elmaradottsága között. És semmit nem tesznek. Egy vizsgálat kiderítette, hogy például a vendéglátóiparban még mindig 260 dolgozónak nincs meg a nyolc általános iskolai végzettsége. Közülük 60 százalék a nő. Mosogatók, takarítóasszonyok, s nem kevesen fiatalok is. Lehet így dolgozni? Lehet, szükség van a munkáskézre. Kötelező-e a nyolc általános, ha munkára jelentkezik valaki? Megnézik-e? A MÁV- nál csak úgy lehet előbbre jutni, ha megvan az iskolai végzettség. ha különböző szakvizsgákat tesznek a dolgozók. Segítik is őket. A nyírbátori növenyolajipari vállalatnál 500 ezer forintot biztosítottak az ösztöndíjakra. Igénybe veszik a tanuló nők is. Több üzemünkben, vállalatunknál a szakmunká- - sok, szakközépiskolások képzését is segítik ösztöndíjjal. A tanulás fontos, elengedhetetlen háttere a gazdasági tervek megvalósulásának. Feszítettebb ez évi tervünket teljesíteni a tavalyi elmaradást pótolni, csak úgy tudjuk, ha mindenki erejének, tudásának a legjavát adja. S erdülő korban lévő, korszerűen felszerelt üzemeinkkel, s bár tapasztalatokban még nem bővelkedő, de sok káros hatástól mentes fiatal munkásnemzedékünkkel bizonyos lépéselőnyben vagyunk más megyékhez viszonyítva. Kincs, nagy tartalék ez. Okosan gazdálkodva, ha szükséges kezüket fogva átsegíthetik párt-, szakszervezeti szervezeteink őket úgy is egy-egy buktatón, hogy még több támogatást adnak szakmai, politikai, általános képzésükhöz. S mint Tóth Sándorné, ha szükséges elmennek vizsgájukra is. Azért, hogy szorítsanak értük. F. K.
