Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-23 / 19. szám

KIU VASÁRNAPI MELLÉKLET Pettyes kendősök Piros pettyes kendők virítanak a nagy csarnok közel 20 méteres gépei között. Lá­nyok, asszonyok cikáznak a szövő- és fonó­gépek mellett, adagolják a fonalat. A Ma­gyar Gyapjúfonó és Szövőgyár 5, számú gyáregységének építése még nem fejeződött be Demecserben, de a termelés nagy ütem­ben halad. Az itt dolgozó munkásnók a mezőgazdaságot, a kapálást, metszést cse­rélték fel a gépekkel. Szinte hihetetlennek tűnt önmaguk előtt is: szakmai tapasztalat nélkül máról holnapra munkások lesznek. Itl viszont már hamar megszokták a nagy­üzemmel járó kényelmet: a munka utáni fürdést, a bejárást megoldó gyári autóbuszt, a gép mellett is mindig ápolt kezet, a kel­lemes meleget a csarnokban, a 3,40-es üze­mi kosztot. Öten mondják el, mit jelent számukra a nagyüzem, a mezőgazdaság he­lyett az ipar, az alacsony jövedelem helyett a magasabb fizetés. Koczák Istvánná: Nyolc évig dolgoztam a berkeszi er­dőgazdaság­ban. Ültet­tem, kapál­tam, fát metszettem, a dér, meg a hó gyakran fehérre fog­ta a hajam, akkor is kinn kellett lenni a hidegben. Hallottam, hogy összeírják a jelentkező­ket, ki menne dolgozni egy új szövőgyárba. Gondoltam, megpróbálom én is. Igaz, ki­nevettek a többiek. Én is gondoltam arra, hogy bizto­san csak az ismerősöket hív­ják majd be. Egyszer üzen­nek nekem is: megbeszélés a demecseri gyárban, menjek. Rögtön azzal kezdték az is­mertetést, hogy négy hónapra Pestre kell menni betanulni a gépkezelést, szövést, fonást. A férjem elengedett, mentem. Itthon 1975, október elsején indultak a kártológépek. Nem lehet azt elfelejteni. Mikor a hatalmas zúgás elkezdődött a csarnokban, mindenki bero­hant és nézte a működő gé­peket és minket, akik már dolgozni tudtunk a számukra még ismeretlen masinákon. Jó érzés volt — és ma is az — ekkora gépeknek paran­csolni. Azt is nehéz elmonda­ni, milyen jó volt több pénzt hazavinni a legutóbbi fize­téskor, mint a férjem. Három­ezren felül kaptam. Császár Irén: Ez az első munkahe­lyem, még 17 éves vagyok. Én is elmen­tem Pestre betanulni a szakma alapműve­leteit. Gépen vagyok és nagyon kell vigyázni a balesetve­szély miatt. Más ez, mint az iskola, itt minden pillanat­ban teljes figyelemre van szükség. Nem gondoltam volna, hogy ennyi idős ko­romra háromezer forintot fo­gok keresni. Otthon heten va­gyunk testvérek, én vagyok a második. Nagyon kell a pénz. A szüleim mindketten kevesebbet keresnek és olyan jó érzés ennyi pénzzel hoz­zájárulni a családi kiadások­hoz. A teljes fizetésemet ha­zaadom édesanyámnak. Nem­sokára takarékbetétkönyvet váltok és a fizetésem egy ré­szét gyűjteni fogom. Vajda Pálné: Folyamatos műszakba járok, vi­szont hat nap után mindig két nap pihe­nőnk van. A férjem itt, a szövődében művezető, Gégényből járunk be. Naponta több órát takarítunk meg, hogy a vállalati autóbusz Gégénybe is jön. Ez már a harmadik munkahelyem, de eddig a nyolcórás munkára mindig 4—5 óra holt idő, vo­natra várás, utazás, gyalog­lás jött rá. Most háztól házig visz bennünket a busz. Nagy figyelmet igényel a gépek adagolása. Ha a kártoló nem ad jó minőségű pamutot, a cérnázó, a fonó, a szövő már nem tud a hibás fonalból jól dolgozni. Ezért elsősorban ön­magunkat ellenőrizzük. dajki. A különbséget abban látom, hogy ott az emberek jobban ragaszkodnak a kö­zösséghez, de a nagyüzem létrejöttével bizonyára itt is kialakul majd ez a szellem. Kabás György né: A kivarró­ban 14 éves­től 53 évesig egyaránt dolgoznak nők. Az idő­sebbek vas­tagabb anyagot kér­nek, ame­lyen jobban feltűnik a szálhiba. Nagy figye­lem, koncentrálás kell a ja­vításokhoz. A lányoknak a kezük könnyebb ehhez a munkához, az asszonyoknak a szorgalmuk nagyobb. Ide osztják be a kismamákat is, mert ez fizikailag nem meg­terhelő. Mint a kivarróüzem vezetője, még egyenletesebb teljesítményt szeretnék látni mindenkitől Juszku Imréné: Másfél hó­napja kerül­tem ide a megyébe és ebbe a gyár­egységbe. Fejér me­gyéből, Bo- dajkból jöt­tem ide férj­hez, a fér­jem itt üzemvezető, én a kivar­róban csoportvezető vagyok. Az is kezdő gyár volt, a bo­Tóth Kornélia Olvasópályázat H ogyan lehetne még szervezettebben, s jobban bevonni a kis­gyermekeiket odahaza ne­velő anyukákat, kismamá­kat a közművelődési in­tézmények vonzáskörébe? Miképpen segíthetnék még hatékonyabban a gyesen lévő nők önművelődését, szabad idejük hasznos el­töltését? Sok kezdeménye­zés mellett ezúttal egy újabb lehetőséget kínálnak minderre a Hazafias Nép­front és a KISZ aktivistái, akik karöltve a Móricz Zsigmond megyei Könyv­tár ifjú dolgozóival olva­sópályázatot hirdetnek meg a kismamáknak. Tízegynéhány könyv­ből álló olvasónaplót állí­tanak össze számukra. Ezt márciustól valamennyi köz­ségi, városi és járási könyv­tárban. kismamaklubban kézhez vehetik az érdeklő­dők. Az ajánlólistán sze­replő könyvek tartalmáról. kismamáknak hőseinek cselekedeteiről, íróik és költőik munkássá­gáról szellemi vetélkedő­ket rendeznek a kismamák részvételével. A helyi és já­rási szintű rendezvények legjobbjai a megyei dön­tőn adnak egymásnak ran­devút, 1978 márciusában. Azok. akik nem kívánnak e formában részt venni, más módon is feldolgozhat­ják a könyv nyújtotta él­ményeiket. Fogalmazásban, értékelésben, személyes be­nyomásaik papírra vetésé­vel számolhatnak be az ol­vasás közbeni impresszió­ikról. Sőt, akiket mindez másféle írásra serkent, azok az olvasópályázaton egyéb írásokkal, novellákkal, versekkel nevezhetnek be a kikapcsolásul szánt ver­sengésbe. Valamennyi ka­tegóriában — stílszerűen — 1978. március 8-án, — nő­napon — hirdetnek ered­ményt, s osztják ki az ér­tékes díjakat. Hatszáznegyvenből egy női szakmunkás Gyalogmunkások maradnak? Fehér holló, csoda vagy valóság, hogy a nyírmada- pusztadobosi termelőszövet­kezet 1100 tagjából, amelyből 640 a nők száma. egyetlen egy női szakmunkást lehet ta­lálni? Sajnos, valóság. A há­rom közös gazdaságból ala­kult, 3100 hektáron gazdál­kodó szövetkezet ezt az egyet is „örökölte". Az ötgyerekes családanya, ifjú Kiss Miklós- né kertészeti szakmunkás, 1960-ban az itteni állami gaz­daságban szerezte a szakmát. — A termelőszövetkezetbe 1968-ban léptem be. A fér­jem után jöttem. Eddig mint szakmunkást nem igen vettek figyelembe. Kapáltam. tör­tem a dohányt, csomóztam, dolgoztam a többiekkel. Az idén az almaszedésnél már szakmunkásnak való feldat- tal is megbíztak. Az öt gye­rek mellett is több telne be­lőlem. Nem félek a munká­tól. 1976-ban 287 munkaegy­séget teljesítettem. Ez 190 tíz­órás munkanapnak, mintegy 36 ezer forintos keresetnek felel meg. És még otthoni, az anyai teendők mellett a ház­tájiban is van munka. A két község asszonyai, lá­nyai között csak egyetlen a tanulást vállaló? Vagy lenné, nek többen is. csak meg kelle, ne teremteni a feltételeit? Pe­dig erre a szükség kényszerí­ti a közös gazdaságot. Az el­múlt évben; amikor látták, hogy a dohánytermesztésben jelentkező feladatok megha­ladják az ott dolgozó nők tu­dását, azonnal szerveztek szá­mukra betanítottmunkás- tanfolyamot. 68-an tettek si­keres vizsgát. A növényter­mesztés más területein és a kertészetben eddig nem szer­veztek a munkák zömét vég­ző nők számára szakmai to­vábbképzést. Pedig a fiatalok között lennének annyian — csak a KISZ-szervezetben 45 ány van —, hogy helyben le­hetne indítani felnőtt kerté­szeti szakmunkásképző tan­folyamot. — A fiatalok a munkában megállják a helyüket. — mondja Balogh Julianna, a nikecell melléküzemág há­rom műszakba járó munkás­nője, a járási pártbizottság tagja. — KISZ-vállalásaikat is teljesítik. De látom. így nem élhetünk sokáig. A nyolc általános lassan nem ad elég kenyeret sem nekem, sem a többi fiatalnak. Tanulnunk kellene. A szövetkezetben a nők nélkül már ma is megállna a munka. A jövőben ez egyre inkább így lesz. Meg kelle­ne teremteni szakmai képzé­sük. majd továbbképzésük lehetőségét. Ebben maguknak a nőknek is többet kellene vállalniuk. Sokaknál első lé­pés a nyolc általános meg­szerzése. Csípős hidegben, bokáig érő parázs hóban, nyúlcsapá- sokat keresztezve jutunk el a község Ilki út melletti almás kertjében dolgozó tagokhoz. A férfiak almafákat metszenek. A közelükben fiatal nők a termőíaegységeket állapítják meg és írják rá a fák tör­zsére. — Szeretnének szakmát ta­nulni? így érvelnek: — A községben, a termelő- szövetkezetben maradunk — feleli Nagy Ibolya, Vaskó Ilo­na, Veres Andrásné. — Bol­dogulni akarunk. Tanulni volna kedvük. A betamtott- munkás-bizonyítványt mar megszereztük. Ha itthon len­ne mód szakmunkástanfo- lyamot végezni nem hoznánk szégyent a szövetkezetre. Zsigmond Katalin így vá­laszol : — Még nem gondolkodtam azon. jó lenne-e szakmun­kásnak lenni. Tudom, hogy a nyolc általános már most is csak az ilyen gyalogmunkára jó. * — Gyalogmunka! Nagysze­rű megfogalmazás — gon­dolkodott hangosan Derne AI. bért, a termelőszövetkezet el­nöke. — Valójában csak akkor vettük észre a nőket, amikor valamilyen szezonális mun­kánál kezdtünk bajba lenni. Ezen a télen a termelőszö­vetkezet vezetősége a nők számára semmiféle szakmai továbbképzést nem szerve­zett. A termelési rendszerek meghonosodásával pedig egyre nagyobb szükség lesz a nők szakértelmére is. Pó­tolják mulasztásaikat. En­gedélyt kérnek a vásárosna- mén.yí járási hivataltól, hogy már ősszel indíthassanak egy felnőtt kertészeti szakmun­kásképző tanfolyamot. Ez már jelentős lépés. Sigér Imre Ragány Erzsébet, a nagyhalászi zs*ákgyár kiváló dolgozó­ja AT—120-as szövőgépen zsákszövetet sző. (Gaál Béla felvétele) T óth Sándornét, a MÁV záhonyi állomásfőnök­ség nőfelelősét meg­kérték a hetedik-nyolcadik általánosból vizsgázó takarí­tónők, hogy legyen jelen, amikor őket kérdezik, amikor nekik felelniük kell. Úgy érzik bátrabbak, nem félnek, „mintha a kezünket fognád” — jegyezte meg egyikük. A nőfelelős eleget tett ké­résüknek. A vizsgáztató ta­nárok engedélyezték jelenlé­tét. Sikeres vizsgát tettek a takarítónők. Miért kérték Tóthnétól ezt a „segítséget”? Tudták róla, hogy harminc esztendővel ezelőtt maga is segédmunkásként kezdte Zá­honyban az életét? Hat ele­mivel indult az iskolák lép­csőfokain egyre feljebb, míg távirász, majd vezető távirász lett?! Valaki, vagy valakik abban az időben neki is fogták a kezét, érezte támogatják, mellette vannak. Különben nem vihette volna eddig. Az embereket bátorítani kell. Fogni a kezüket, átsegí­teni egy-egy zökkenőn. Kü­lönösen a nőknél van erre nagy szükség. Van olyan üzemünk, ahol évek óta látják a kiáltó el­lentmondást a követelmé­nyek és az iskolai végzettség elmaradottsága között. És semmit nem tesznek. Egy vizsgálat kiderítette, hogy például a vendéglátóiparban még mindig 260 dolgozónak nincs meg a nyolc általános iskolai végzettsége. Közülük 60 százalék a nő. Mosogatók, takarítóasszonyok, s nem ke­vesen fiatalok is. Lehet így dolgozni? Lehet, szükség van a munkáskézre. Kötelező-e a nyolc általános, ha munkára jelentkezik va­laki? Megnézik-e? A MÁV- nál csak úgy lehet előbbre jutni, ha megvan az iskolai végzettség. ha különböző szakvizsgákat tesznek a dol­gozók. Segítik is őket. A nyírbátori növenyolajipari vállalatnál 500 ezer forintot biztosítottak az ösztöndíjak­ra. Igénybe veszik a tanuló nők is. Több üzemünkben, vállalatunknál a szakmunká- - sok, szakközépiskolások kép­zését is segítik ösztöndíjjal. A tanulás fontos, elenged­hetetlen háttere a gazdasági tervek megvalósulásának. Fe­szítettebb ez évi tervünket teljesíteni a tavalyi elmara­dást pótolni, csak úgy tud­juk, ha mindenki erejének, tudásának a legjavát adja. S erdülő korban lévő, korszerűen felszerelt üzemeinkkel, s bár ta­pasztalatokban még nem bő­velkedő, de sok káros hatás­tól mentes fiatal munkásnem­zedékünkkel bizonyos lépés­előnyben vagyunk más me­gyékhez viszonyítva. Kincs, nagy tartalék ez. Okosan gaz­dálkodva, ha szükséges ke­züket fogva átsegíthetik párt-, szakszervezeti szervezeteink őket úgy is egy-egy buktatón, hogy még több támogatást adnak szakmai, politikai, ál­talános képzésükhöz. S mint Tóth Sándorné, ha szükséges elmennek vizsgájukra is. Azért, hogy szorítsanak ér­tük. F. K.

Next

/
Thumbnails
Contents