Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-22 / 18. szám
1977. január 22. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Általábau jó... A KERESKEDELMI IGAZGATÓ, a termelési főosztályvezető bizonykodik: igen, igen, nagyon kellemetlen az a kis hiba, pedig termékünk általában jó. A felhasználó, a vevő aligha vigasztalódik ezzel az „álta- lában”-nal, mert nagyon is konkrétan csalódott az áruban. Jót, korszerűt ígértek neki. Csak éppen egy aprónak tűnő hiba miatt a jóból közepes, a közepesből gyenge sikerült. S nem azért, mert — a legismertebb eset — megsértették a technológiai utasítást, mert a gyártók embereinek némelyike saját szája-íze szerint értelmezte a fegyelmet, a termék minőségi mutatóinak megtartását. Azaz nem a nyilvánvaló selejt okozta kárról szövődik gondolatmenetünk, hanem azokról a bevallottan vagy takartan létező hibákról, amelyek megakadályozzák, hogy a jó valóban jó legyen. Egyszerű, köznapi példából kiindulva: néhány kötőfonalfajta, kiváló minőségű lenne, ha... színe nem hasonlítana a szivárványra. A hasonlóság korántsem szándékos! Csak éppen valaki kitalálta, hogy ne bajlódjanak új segédanyagok kipróbálásával, kövessék a korábbi technológiát a festődében. Igen ám, de a fonal összetétele, a szintetikus és a természetes szálak aránya más, eltérő az előzőekétől. A „nagyvonalúság” következménye : az elképesztő szinorgia, s ráadásul minden motring új meglepetést ígér. Bonyolult esettel folytatva: a külföldi vevő telexüzenetekkel bombázza a külkereskedelmi vállalatot, mert az egyébként kitűnő minőségű bőráruk fémdíszítései szétesnek, lehullanak, fényük eltűnik. A külkereskedelmi vállalat a gyártóhoz fordul, s kapja a választ: tudjuk, de más minőségű nincsen, örülnünk kell, hogy ezt is szállítják. Hivatkozhatunk a nemzetközi elismerést szerzett műszerre, ebben a többi mellett három olyan alkatrész is található, amely szabadalommal védett újdonság, bizonyítva a magyar műszakiak tehetségét. Ezt a műszert azonban gyatra szilárdságú, illetve — éppen ez volt a baj — túl kemény műanyagházba építették be, s e burkolat — ridegsége miatt — általában néhány heti használat után megrepedt. A termék kiváló volt, mégsem kellett egy idő után a felhasználó iparágnak, mert az ott dolgozó szakemberek jobban hittek a két szemüknek, mint a bizonykodásnak, hogy a termék „általában” jó,... MEGHÖKKENTŐ, MILYEN KÖNNYEDSÉGGEL — s ami máskor olyan nagyon hiányzik, gyorsasággal — tárnak kaput jó néhány termelőhelyen a korántsem elkerülhetetlen megalkuvás, a munka tényleges értékét erősen megvámoló, de aprónak tűnő engedmény előtt. Hiszen mit tehetnek ők az ellen, hogy kooperáló partnerük, a nekik szállító kereskedelmi vállalat ilyen választékot, minőséget nyújt? Lustának legtöbbször renyhe a barátja! Mert ahogy a műszer műanyagháza esetében — a busás tandíj megfizetése után! — leltek jobbat, úgy bizonyára találnának a fonalaknál, a díszcsatoknál is, hiszen ennél nehezebb feladatokat oldottak meg a gyártók azzal, hogy magát a majdnem kész terméket előállították! Csak gondosságra, körültekintésre, igényességre, s cseppnyi szívre lenne szükség. Még egy telefonra, még egy kooperáló látogatásra, még egy tárgyalásra. Gazdasági elemzések sora, így egyebek között a Külkereskedelmi Minisztériumé bizonyította, hogy áruink tekintélyes részénél okoznak használati s pénzbeli értékcsökkentést a bosszantó, apró, elkerülhető hibák, minőségi engedmények. A tetszetős fazonú, jó anyagú tavaszi kabát, amelynek gombja két-há- rom érintés után elpattan, önmagát sorolja már-már automatikusan alacsonyabb áru- és árkategóriába, holott „minden benne van”, ami kell, csak éppen az a pici gomb, gondatlanság riasztotta meg a vevőt, s. tette bizalmatlanná az áru egészével szemben. MENNYI HASZNOS MUNKA, tisztes igyekezet, erőfeszítés, olykor veríték veszti kamatait, mert valahol, valakiben nem volt elég kitartás, hozzáértés, törődés. Az anyaggazdálkodó legyintett, a művezető bólintott, a minőségi ellenőr pecsételt, a raktáros húzta a vállát — emberek sora tudta, hogy ez így nem jó, nem helyes, mégis belenyugodtak. Azzal vigasztalták magukat: nem dől össze a világ! Tényleg nem. Csak az apró, tűnő világok omlanak össze: az egyik kereskedő bizalma, a vevő egyikének hite... Csak soha nem tudjuk, mikor leszünk mi is az egyikek. M. O. Meggyszártépő gépeket készít szovjet exportra a MEZŐGÉP fehérgyarmati gyára. Felvételünkön: Tóth Sándor, Csapó Zoltán és Nemes Sándor szerelik össze a gépeket. (Gaál Béla felvétele) A Solánum sikere •• Ötszáz hektárral növelik a rendszerben termelt burgonya területét Megyénkben 1976-ban négy állami gazdaság 733 hektáron, és 12 termelőszövetkezet 1415 hektáron termelt burgonyát a Solánum- rendszerben. A taggazdaságok 2017 vagon étkezési burgonyára kötöttek szerződést, ami 2000 vagonban realizálódott. A rendkívüli időjárást figyelembe véve ez igen jónak mondható. Nagy jelentőségű, hogy a nyári időszakban (július és augusztus hónapokban) Budapest burgonyaellátásából a rendszerhez tartozó gazdaságok becsülettel kivették részüket, s mintegy 500 vagon étkezési burgonyát szállítottak a fővárosba. Példát mutatnak az állami gazdaságok A rendszer 1976. évi burgonya-átlagtermése összesen 181,5 mázsa volt hektáronként, ebből az állami gazdaságok 241,4 mázsát, a tsz-ek 147,36 mázsát értek el. A Balkányi Állami Gazdaság körzetében lévő két termelő- szövetkezetben volt a legmagasabb az átlagtermés, 187 mázsa hektáronként. Kiemelkedő a Nyírmadai Állami Gazdaság gesztorsága alatt működő nyírmadai tsz átlaga is — közel 180 mázsa —, annak ellenére, hogy burgonyaterületének 90 százalékáról még augusztus hónapban felszedte, és elszállította a termést. Állami gazdaságaink területüknek mintegy 50 százalékán ültettek import burgonyát és 713 vagon továbbsza- porításra alkalmas vetőgumót állítottak elő. Mivel a partner termelőszövetkezetek nem rendelkeznek megfelelő és korszerű tároló kapacitással, így az 1977. évi vetésterületre szükséges mintegy 650 vagon vetőgumóból jelenleg is a gesztorgazdaságok tárolnak 500 vagonnal, ennek pénzügyi terhét is vállalták. Az 1976-ban életbe léptetett szabványmódosítás és az árintézkedések lényegesen növelték a burgonyatermesztés rentabilitását, aminek kedvező hatással kell lennie a termesztési kedv fellendülésére is. Javítani kell a technológiai fegyelmet A technológiai fegyelem javításával, az öntözési lehetőségek jobb kihasználásával megteremthetők az átlagtermések növelésének lehetőségei, és ha ez párosul a kedvezőbb közgazdasági ösztönzőkkel, az értékesítés jobb lehetőségeivel, hosszabb távon is lehetőséget teremt a területfejlesztéshez. Célunk a 180-200 mázsa hektáronkénti hozam elérése, aminek feltételei biztosítottak. A rendszergazdák már korábban felmérték a műtrágya-, növényvédőszer- és gépigényeket. A műtrágyázást szaktanácsadás az igénybejelentés szerint, a pontos talajvizsgálat alapján elkészült, s minden üzemben rendelkezésre áll. A taggazdaságok szellemi kapacitására vár a pontos kivitelezés. Az állami gazdaságok 1977. évre megvalósítják a tervezett területfejlesztést. Újabb termelőszövetkezetek és állami gazdaságok léptek a rendszerbe, ezek többsége azonban más megyékhez tartozik (Hajdú, Borsod, Szolnok). Kedvezőbb lett volna, ha megyén belüli termelőszövetkezetek belépésével valósult volna meg a területfejlesztés, ezzel is növelve a megye burgonyatermesztésének részvételét az országos törekvésekből. Vetőgumó a kistermelőknek Az idén az állami gazdasági terület 810 hektár, a gesztorált terület 1825 hektár, összesen 2635 hektár. 1976-hoz képest 18,5 százalékkal nőtt a Szabolcs megyei állami gazdaságok által gesztorált terület a Solá- num-rendszeren belül. A rendszer gazdaságai az 1977. évi vetésterületre nem tagok részére is biztosítottak vetőgumót. A vetőmagvállalatnak több mint 20 vagonnal, a MESZÖV-ön keresztül az ÁFÉSZ-ek részére a háztáji burgonyatermesztés fejlesztése céljából ugyancsak jelentős mennyiségű vetőgumót adtak. Az állami gazdasági dolgozók illetményterületére mintegy 15 vagon vetőgumót tárolnak1. A gazdaságok és tsz-part- nereik igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy 1977-ben az előző évinél jobb eredményekről tudjunk számot adni. Leitner István, az ÁKG Szabolcs-Szatmár megyei főosztályának főagronómusa. Pécsett, január végén VI. országos diákparlament A Dunántúl legnagyobb diákvárosában, Pécsett január utolsó napjaiban ül össze a VI. országos diákparlament, amelyen hazánk középiskolai ifjúságának küldöttei tanácskoznak majd közös gondjaikról, feladataikról, célkitűzéseikről. A január 29-e és 31-e között ülésező parlamenten mintegy 300 küldött vesz részt. Az első és az utolsó napon plenáris ülésen, a második napon hét szekcióülésen vitatják meg a diákok közös dolgaikat. A január 31-i zá- rólüésen fogalmazzák meg és fogadják el az országos parlament állásfoglalását a diáksággal, az oktatással, illetve a tanulással kapcsolatos időszerű kérdésekről. LEHETNE JOBBAK ? Az MSZMP Központi Bizottsága 1976 decemberében határozatot hozott a gazdasági munka színvonalának további javítására. Minden ember a maga munkaterületén tudja a legjobban, mi az, amin változtatni kell. Ezért kérdezünk meg sorozatunkban szocialista bri-. gádvezetőket: milyen területen látnak eddig kihasználatlan tartalékokat. Aki válaszol: Bertóti Péter, a Villamosszigetelő- és Műanyagipari Vállalat kis- várdai gyáregysége November 7. szocialista brigádjának vezetője. — öt éve dolgozom ebben a gyárban, de még nem emlékszem olyan nagy arányú munkásvándorlásra, mint amilyennek a múlt év őszén voltam tanúja. Nem tudok pontos számot mondani, de a dolgozók legalább 20 százaléka hagyta itt a gyárat. Sokan visszamentek a mezőgazdaságba a kötöttségek és a háromműszak miatt. De csábítják a munkásokat a városban létesült új munkahelyek is. A vándorlás megfékezésére mielőbb intézkedni kell a gyáregység vezetőinek. De van feladatuk a brigádoknak is. Nálunk az a gyakorlat, hogy igyekezünk a betanulásnál segíteni az új dolgozóknak, s bevonjuk őket a brigád közös ta-r nácskozásaiba, rendezvényeibe. Ez azonban kevés, így még egy javaslatom lenne a kezdők gyorsabb beilleszkedésére. Úgy kellene szervezni a gyártást, hogy a gépsorok ciklusaiban egy régi és két új dolgozó váltaná egymást. Ezzel nemcsak a betanítás lenne könnyebb, hanem javulna a minőség is. Mert most amíg szól a művezetőnek, addig a gépbe ég a munkadarab. — Gyakori gond a szerszámtörés, amiben mi is ludasok vagyunk. A törések abból adódnak, hogy nincsenek rendesen kitisztítva a szerszámok. Felületesek vagyunk, nem mindig törődünk azzal, hogy másnap nekünk kell dolgozni ugyanazokkal az eszközökkel. Ezért határozta el a brigádom, hogy az idén versenyre hívja a présüzemieket a törések megszüntetésére. Figyelmetlenségből adódik a legtöbb selejt, aminek csökkentése ugyancsak a verVÁLASZOL: Bertóti Péter szocialista brigádvezető senyfeladat része. A nemtörődömség az oka annak is, hogy szállításkor letörik a pasztilla sarka, vagy kisebbet készítenek belőle a kelleténél. Bár a selejt nagy része javítható, mégis nagy ráfizetés ez a dolgozónak és a gyárnak is. — Ezek a gondok nem ismeretlenek egyetlen dolgozó előtt sem, szóltak is már érte. De amint a tapasztalat mutatja, nem mindig hallottuk meg. Ha jobban nézzük a vállalat érdekeit, akkor nem fordulhatna elő például technológiai csalás. Mire gondolok? Valamilyen oknál fogva elmaradt a munkás a normájától és hogy a hátrányát behozza, az anyag érése előtt felnyitja a gépet. Bár mindenki tudja, a következményei súlyosak, mégis előfordulnak ilyenek, amire nem lehet mentséget találni. — Korszerű gyáregység a mienk, azért a technológiához, a feladatokhoz az itt dolgozóknak jobban fel kell nőniük. Egy-egy brigádba univerzális emberek kellenek, akik több munka- folyamathoz értenek és így pótolhatják a hiányzókat. A présüzemben a műszak lelke a két előpréselő. Ök most a targoncavezetői jogosítványt is megszerezték, hogy az anyagmozgatóknak tudjanak segíteni. De ez még csak a munka egyik területe, ahol előbbre léptünk. — Most tartották meg a brigádvezetők fórumát a pesti központban. Az általam elmondott javaslatokat bizonyára újabbakkal egészítik ki és az ötletek megvalósításával mi is többet tehetünk jobb eredményeinkért. _________________________ Natalia Csomadurova: Sapkás ismerősöm M eg kéne kérdezni, mesz- sze van-e?”, gondol- " tam a villamoson és önkéntelenül ránéztem uti- társamra. Fején bolyhos, csodálatos pézsmasapka fityegett, amilyet szerintem csak a sportolók és a kereskedelem dolgozói hordanak. — Mondja kérem, — szólítottam meg, messze van ide az áruház? A pézsmasapka megfordult. A prémmel keretezett arc szelid, becsületes ember benyomását keltette. — Mit szeretne az áruházbél 7 — Import csizmát! — Miért, miért? — Azt szeretnék! — Hiábavaló fáradozás! Inkább a központban keresett volna... Biztosíthatom: ebben az áruházban házipapucs is csak lámpással található és maga még csizmát anai... — Már nem fordulok visz- sza. A beszéd félbeszakadt. — Na, megjöttünk. íme az áruház, — dobta felém hidegen pézsmás ismerősöm a szavakat, majd kárörvendően felvihogott. — Jó vadászszerencsét ! — Az ördög csak segít! — válaszoltam vidáman és megindultam a célom felé. Jobb oldalt észrevettem egy ajtót, ezzel a felirattal: „Idegeneknek tilos a belépés!” — Szemen Szemenevics itt található? — Itt! És én beléptem. Az asztalnál ült, háttal nekem. Fején csodálatos pézsmasapka, amilyet általában csak a sportolók és a kereskedelemben dolgozók hordanak. A sapka meglorduli. A prémmel keretezett arc szelid, becsületes ember benyomását keltette, ő volt, a villamosban látott utitársam. Egy pillanatig egymás szemébe néztünk, majd átnyújtottam neki egy kis cédulácskát. — Csizma, ugyebár? És import? — Azt szeretnék! — Egy pillanat! A sapka vidáman felugrott és elviharzott a raktárba, hozni a csizmát. (Baraté Rozália fordítása)
