Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-15 / 296. szám

1976. december 15. KELET-MAG Y ARORSZÁG 3 Diákszemmel az iskoláról A Balkányi Állami Gazdaság gépműhelyében megkezdték a téli gépjavítá­sokat. Képünk: Koncz János és Bodai László, az MTZ traktorok javítását végzik. (E. E. felv.) Nő a tőkésexport Nagyarányú fejlesztés a megye szövetkezeteiben Az V. ötéves tervben a Magyar Nemzeti Bank 45 milliárdos tőkésexnort-fejlesztési hitel­lel támogatja a vállalatod«, szövetkezeteket, kedvező hitelfeltételek mellett. E jelentős nagy­ságú hitelösszeg felhasználásának 1976. volt az induló éve. A gazdálkodó egységek pályázat út­ján részesülhettek a 45 milliárdból. A megyéből tizenhárom pályázat érkezett a bankhoz. TÖBB MINT 20 EZER 14— 18 ÉVES FIATAL, 43 gimná­zium és szakközépiskola, szakmunkásképző intézet, szakiskola küldte el 107 meg­választott küldöttét a de­cember 12-én Nyíregyházán megtartott megyei diákpar­lamentre. A megyeit megelő­ző iskolai parlamenteken csaknem ötezer fiatal mon­dott véleményt, tett javasla­tot tanulásról, diákönkor­mányzatról, szocialista tanár —diák kapcsolatról, szociális, kulturális és sportkérdések­ről, az iskola utáni munkába állás nehézségeiről. S mit hoztak el a fiatalok a megyei diákparlamentre? Nagyjából azokat a javasla­tokat, kéréseket, amelyeket az iskolai parlamenten is szóvá tettek. A megyei par­lament beszámolója azonban már jó néhány korábban el­hangzott kérdésre választ adott. így tájékozódhattak a fiatalok a további iskolaépí­tési, tanterem, kollégium, műhelyterem fejlesztési ter­vekről, diákszociális intézke­désekről. Elégedetten hall­hatták a fiatalok, hogy évről évre jobb tanulási, tovább­fejlődési lehetőségekről gon­doskodik számukra a felnőtt társadalom. Csak az utóbbi öt évben 90 új középiskolai tanterem épült, 1181 kollé­giumi hellyel lett több a ko­rábbinál, 867 fiatal részesül társadalmi ösztöndíjban. Nem kendőzte el a beszár móló azt sem, hogy jócskán vannak még gondok is a kö­zépiskolák házatáján. Aho­gyan szaporodnak a modern iskolák, tantermek, úgy üt­köznek ki a felszereltségi, otthonossági szintkülönbsé­gek. Még mindig kevés a jól ellátott iskolai műhelyterem, a tornaterem. Sok a több ki­lométerről bejáró tanuló. Kü­lönösen kevés a lányok szá­mára biztosítható hely a kol­légiumokban. Az iskolai tárgyi-technikai körülmények azonban csak az ország, a népgazdaság te­herbíróképessége szerint fej­lődhetnek a jövőben is. Ezért jogos a fiatalok sürgető kér­dése, hogy gyorsabb ütemben fejlesszék a középiskolai há­lózatot. De ez megértést és türelmet is kíván. MIVEL VISZONOZZAK A FIATALOK a mind jobb ta­nulási körülményeket? Első­sorban jobb, alaposabb ta­nulással. Mind kevesebb az olyan vélekedés, hogy a „2- es jegy nem veszélyes a tár­sadalomra”, vagy a „gyenge osztályban bűn jó tanulónak lenni.” Az utóbbi években a fiatalok többségének szorgal­ma, akarása cáfolja meg az ilyen felfogást: csökkent a bukások, az igazolatlanul mulasztók száma. Szerepéhez méltó rangot kapott újra az érettségi, hisz a legutóbbi adatok szerint a megyében érettségire jelentkező 2537 fiatalból 2477 megfelelt a követelményeknek.­Egy sor középiskolai ta­nulmányi verseny országos elsői között is ott voltak a szabolcsi diákok. S mit mutat az őszi mezőgazdasági mun­kák mérlege? A szabolcsi diákság az idén termett 44 ezer vagon almából 5 ezer vagont szedett le, több mint 170 millió forint értékű ter­mést mentett meg az időjá­rás viszontagságaitóli Mirőr szóltak a diákság képviselői? Legtöbben a leg­fontosabb munkájukról, a ta­nulásról. Bodó Erika Bakta- lórántházáról a fakultatív tárgyak osztályzását javasol­ta. Többen mondták el ugyanezt. Kovács Pál a nyír­egyházi Zrínyiből az iskolá­ban bevezetett tantárgycso­portos oktatás diáktapaszta­latait jellemezte, szinte ta­náros komolysággal. "“Többen szóltak a tanítási óra védelmében is, hisz kü­lönféle rendezvények ürü­gyén egy-egy időszakban sok a hiányzó. Márpedig a diák számára az óra épp olyan, mint a dolgozónak a mun­kaidő. Minden percét jól ki kell használni. Előhozták a fiatalok azt a javaslatot is: a gimnázium és szakközépiskola első osz­tályának első félévében el­maradhatna az osztályozás, mert kevés az idő a teljesít­mény méréséhez. Többen be­széltek a kis gimnáziumok gondjairól. Mások egyes szakközépiskolák végzős ta­nulóinak munkába állásához kértek nagyobb segítséget. Többségük ugyanis segéd­munkásként kezdheti meg pályafutását, rendezni kelle­ne a szakképzés dolgát, ha­sonlóan a technikusi minő­sítés megszerzésének útját- módját. KRÓNIKUS PANASZOK IS ELHANGZOTTAK, ame­lyek sajhos többségükben jo­gosak. Még mindig vannak tankönyvhiányok. Nem min­dig szervezettek az őszi me­zőgazdasági munkák, eltérő a bérezés. Néhol ütközik a szakmai kötelező gyakorlat és a nyári táborozás időpont­ja. Több olcsó diákutazási le­hetőséget kérnek a fiatalok. Persze nem csak tanulásról esett szó a megyei diákpar­lamenten. Legalább ennyire izgatja a fiatalokat a mun­kavállalás, amelyről több megyei tájékoztatást, segít­séget várnak. Ennek az igénynek a jogosságát erősí­tette meg felszólalásában a megyei pártbizottság képvise­lője is, aki egyértelmű, őszinte pályaválasztási tevé­kenységre kérte a jelenlévő pedagógusokat. Külön szólt arról a feladatról, amely a diákságtól is helyes szemlé­let kialakítását kívánja meg, ez pedig a hátrányos szociá­lis-kulturális helyzetben lévő tehetséges munkás-paraszt fiatalok tanulmányi segítése. Ez olyan kötelessége az isko­lának, amelyről nem mond­hat le, s amely a jó nevelői és tanulói közösségi légkör­ben valósulhat meg. A MEGYEI DIÄKPARLA- MENT jól szolgálta a kétol­dalú párbeszédet. A fiatalok is elmondták a véleményü­ket, az oktatás vezetői is úgymond beavatták a diáko­kat a készülő intézkedések­be. Sok kérdésre a helyszí­nen választ adtak. A legége­tőbb országos jellegű javas­latok az országos diákparla­ment elé kerülnek. Minden figyelemre méltó észrevételt komolyan vesznek a felsőbb oktatási szervek. Több javas­latot már eddig is miniszteri intézkedés követett és bizo­nyára követ ezután is. A diákfiatalok a nyilvános fórumok és mindennapi is­kolai élet apróbb jelenségein mérhetik le, hogy fontos té­nyezői ők az iskolának, nem tekintik gyermeknek őket. Okos javaslataikból a felnőt­tek is tanulnak. Páll Géza Külkereskedelmi vállala­tok véleménye alapján ítélték meg azt, hogy a termék hosz. szú távon és jó áron több piacon is értékesíthető le­gyen; a fejlesztések megtérü­lése a nettó devizahozam­ból öt év alatt, vagy ennél rövidebb idő alatt történjék; a befektetett eszközök leg­alább 15 százalékkal maga­sabb nyereséget adjanak. Előnyben részesültek még azok a pályázatok, amelyek­nél a beruházás gyorsan ki­vitelezhető, vagy kis mérté­kű építést igényel. Mindezeket figyelembe véve a megye kilenc köny- nyűipari vállalatának, szövet­kezetének és egy nehéz­ipari vállalatának a pá­lyázatát fogadták el eddig. Két szövetkezet kérelmét most bírálják. A rakamazi, nyíregyházi, a gávavencsel­löi cipőipari szövetkezetek, a Divatruházati Vállalat, a Nyírség, a fehérgyarmati, a riyírbátori ruhaipari szövet­kezetek, a gávavencsellői vegyes szövetkezet és a házi­ipari és népi iparművé­szeti szövetkezet kapott ösz- szesen 80 millió 100 ezer fo­rintos hitelt. A saját forrá­saikat hozzáadva 124,8 mil­liós fejlesztést valósítanak meg. A hitelek általában 12 évig törlesztendők 6 százalé­kos kamattal. A felhasználás már az idén megkezdődött. A rakamazi- ak például a 42,1 milliós fejlesztés több mint felét új üzemcsarnok építésére for­dítják. A Gávavencsellői ci­pőipari és a nyírbátori ruha­ipari szövetkezet kisebb mér­tékű beruházást is megvaló­sít, de a legtöbb helyen gé­pek beszerzését tervezik. Olyan korszerű berendezése­két, melyek felhasználásával megkétszerezhető pár év alatt a jelenlegi termelés. Ez történik többek között a Nyíregyházi Cipőipari Szö­vetkezetben is. A könnyűipar nagy ará­nya a tőkésexport-fejlesztési hitelekből — elsősorban an­nak köszönhető, hogy gaz­daságosan tudják felhasznál­ni e hiteleket. A befektetett összegek a nettó export árbe­vételből a rakamaziaknál már 1,7 év, a nyíregyházi ci­pőipari vállalatnál 1,3 év alatt megtérülnek. Másodsor­ban az ország cipőipari szük­ségletének — belföldi és ex­port — 8 százaléka a me­gyéből kerül ki. A fejleszté­sek következtében 920 ezer párral még tovább növelik tőkés piaci értékesítésüket. Az V. ötéves tervben a megye önálló vállalatai és szövetkezetei — a gyáregy­ségeken kívül — 8,9 milliárd forint értékben exportálnak. Ehhez az eredményhez jelen­tősen hozzájárul az a fejlesz­tés, amit a gazdálkodó egysé­gek a 45 milliárdos hitelből realizálni tudnak. Balogh Júlia „Tanári fal” Nyírbátorból Sikeres szakmai bemutató után megkezdték az általá­nos iskoláknak készülő, úgynevezett tanári fal sorozatgyár­tását a Nyírbátori Faipari Vállalatnál. A Szabolcs-Szatmár megyei Tanács művelődési osztálya anyagi támogatásával az idén és a jövő évben összesen 500 darab szekrényfalat ké­szítenek. Az egyedi bútor lényege, hogy az iskolák szűkös raktá­rozási gondját enyhítse, valamint a nevelők munkáját köny- nyftse a nehéz oktatási szemléltetőeszközök óra előtti szál­lításának kiküszöbölésével. A tanári falban állandó helyet alakítottak ki diavetítőnek (elsötétítés nélkül lehet használ­ni), tv-nek, magnetofonnak, lapozható és mágneses táblákat szereltek fel, a tanulók részére is fiókokat alakítottak ki. Az új szekrénysorokat, amelyet a Nyírbátori Faipari Válla­lat mellett a Szatmár Bútorgyár és a Rakamazi Fa- és Fém­ipari Szövetkezet készít — az országban elsőnek a Szabolcs megyei iskolákban alkalmazzák. Képünkön a nyírbátori üzemben a tanári falak alkatré­szeit állítják össze a dolgozók. Elek Emil felvétele M ikor megszületett a második gye­rekünk, a feleségemmel elhatá­roztuk, hogy másképp neveljük, nem úgy, mint a lányunkat, akit egész éjjel énekszó mellett kellett ringatni. Nézetünk szerint ifjú emberkénk — ha igazi férfi — nem nélkülözheti a spártai nevelést. Szilárdan eltökéltük hát: nincs ének, nincs ringatás! NDK- beli barátaink ragyogó ötlettel leptek meg bennünket; amit maguk próbáltak ki. Az ötlet pofonegyszerű, amellett praktikus és elragadó. — Módszerünk a következő — mond­ta Frau Klara. — Megetetjük a gye­reket, betesszük az ágyikójába, mi pe­dig átmegyünk dolgozni a szomszéd szobába. — Még táncolunk is — tette hozzá a férje. — A gyerek eljátszogat magának, mi pedig csináljuk a magunk dolgát. — S ha sír? — Kicsoda? — A gyerek. — Ja, a gyerek! — A maguké talán nem sír? — Hans, — fordult a férjéhez —, sír a mi gyerekünk? A férj kicsit gondolkodott, majd el­mosolyodott. Aztán kurtán ennyit mon­dott: — Nem sír. Ordít. Mint a sakál. — De hisz ez rémes! — nyögött fel a feleségem. — Mi ebben a rémes? — csodálko­zott Klara. — A gyerek mindig sír. Azért gyerek! Rá se ügyeljenek. Hadd sírjon csak, maguk meg végezzék a dolgukat. Mintha vatta lenne a fülük­ben,. — Ö meg hadd sírjon? — Hadd sírjon. — S maguk ügyet sem vetnek rá? — Ügyet sem vetünk rá — mondta Klara. Hans bólintott. — Ha megúnja, majd abbahagyja a maguké is. Egyet gondol, elalszik, s nem idegesíti tovább magukat... — Lassacskán aztán megszokja a gyerek, — folytatta Hans a gondolatot —, s úgy nevelődik, ahogy kell. A módszer igen megtetszett nekünk, s elhatároztuk, hogy német módra fog­juk nevelni csemeténket, úgy, ahogy Klara és Hans csinálja. Georgli Gtilia* : ; ; Éjjel -1|! táncoltunk — Még táncolni is tudnak — mondta mérhetetlen irigységgel a feleségem. Egy bűbájos estén lefektettük ifjú spártaiakat, magunk pedig kimentünk a konyhába teázni (nincs kellemesebb dolog, mint a sípoló teáskanna mellett teát szürcsölni). Tíz perc múlva a fal túlsó oldaláról cincogás hallatszott. Olyan egércmcogás féle. Mi — ügyet sem vetünk rá. Ülünk és tereferélünk. Egerünket nemsokára kicserélte vár­laki. Egy nyávogó kismacskát csempé­szett a helyére. Mi — ügyet sem vetünk rá. Mivel jól emlékszünk Klara és Hans tanácsára: nem kell észrevenni. A kismacska gyorsan megnő. Tíz perc alatt. Te jóisten, honnan került ide ez a macska? Egyébként mi — ügyet sem vetünk rá. — Ide hallgass, — mondom a felesé­gemnek —, azért jó lenne megnézni, ki van a szobánkban. — Hogy-hogy ki van?! Hát Zsora! Ki más lenne! — Te olyan biztos vagy benne? Feleségem nem volt olyan biztos ben­ne, mivel a mi Zsoránk nem tud macs­kamódra nyávogni. De hősiesen tartot­ta magát, velem együtt. Sőt, drága Kla­ra és Hans, követtük a példátokat: el­kezdtünk táncolni. A rádióra. A rádió gombját teljes hangerőre csavarom. Balra kettő, jobbra egy... Az ördög vinné el ezt az éjféli tangót Hát hold­kórosak vagyunk, vagy mi?! A macskát rövidesen felváltja egy nősténytigris. Ordít. Félelmetesen ordít. Honnan került ide ez a tigris? Mindent ki lehet bírni, de ezt az ordítást nem. És rohanunk a szobába. A gyerek már egészen vörös az erőlködéstől. — Mi van vele? — kérdi ijedten a feleségem. Karjába veszi a gyereket. Csókolgat­ja. Rimánkodik neki, hogy nyugodjon meg. De a kölyök rá se hederít. Esze ágában sincs megnyugodni. Már bele­költözött egy tigris, egy oroszlán, meg egy víziló is. Olyan koncertet ad, hogy azt leírni lehetetlen ... S most kezdődik az igazi tánc. Fele­ségem tánclépésben ringatja a kölyköt a karján. Félóra múlva átveszem a sta­fétabotot. És táncolok tizenöt percet. Ha megölnek, se bírom tovább. A kölyök visszakerül az anyjához ... Aztán hozzám... Aztán újra az anyjához... És így tovább, egész éjjel... Megesküszünk neki: — Soha többé nem teszünk ilyet! So­ha többé !... De mihaszna! ö csak ordít, mi pedig tovább ropjuk. Kivilágos kivírradtig. A visításra, hörgésre és ordításra. Er­re a páratlan, utánozhatatlan dzsessz- zenére. Fordította: Antal Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents