Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-12 / 294. szám
6 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. december 12. RÉGI MESTERSÉGEK: A tokaji tanonciskolában szerezte meg szakmunkás-bizonyítványát Papp József kosárfonó 1929-ben. Fehérgyarmaton telepedett le családjával együtt, ma is itt élnek. 1951-ben néhány társával megalakították a kosárfonó szövetkezetét. A 65 éves mester öt éve a háziipari szövetkezet nyugdíjasa, öreg napjait ma is a fűzfavesszők formálásával tölti. Akik a környéken művelői ennek a szakmának, azok mind Papp bácsitól tanulták a fogásokat. Az utóbbi években azonban kevesen érdeklődnek a kosárfonás iránt. Ezt a munkát gépesíteni nem lehet, s így nem látják a szakma szépségét a fiatalok, pedig ezeket a tér mékeket, a bevásárló, a kandallókosarakat, fonott bútorokat a világ minden országában keresik. Az idős mester ma is örömmel emlékezik vissza, hogy annak idején ezt a szakmát választotta élethivatásául. Soha nem gondolt arra, hogy abbahagyja, még akkor sem, amikor igazán nehéz volt a megélhetés ebből a munkából. — Ha újra kezdhetném, ismét kosárfonó lennék. 1. A kosárfonók anyaga a fűzfavessző. 2. A fonás első mozzanata. 3. Készül a kandallókosár. 4. Bevásárló exportkosarak. 5. Piaci árusítás. Kép és szöveg: Elek Emil Népfront és művelődés „MI MEGTETTÜK A MAGUNKÉT. Helyiségről, konzultációs lehetőségekről gondoskodtunk. Kiváló tanárokat fizetünk azért, hogy a továbbtanuló felnőttek választ kapjanak kérdéseikre." — Géczi Ferenc, a megyei művelődési központ igazgatója mondta ezt egy megbeszélésen, a Hazafias Népfront megyei klubjában. A népfront megyei közművelődési társadalmi bizottsága hívta meg a művelődésben leginkább érdekelt társadalmi szervezetek képviselőit, művelődési intézmények vezetőit. Ösz- szehangolni a programokat, egyeztetni az erőfeszítéseket. Minden szerv, intézmény munkatársa elmondta, mit tesznek a műveltség terjesztéséért. Számok, tények sorakoztak tetszetősen, néhol pedig kritikusan. S ekkor tette fel a „keresztkérdést’" a közművelődési bizottság vezetője, Merkovszki Pál. Nézzük már konkrétabban a dol- gott: hányán jelennek meg a „Mindenki iskolája” megyei konzultációján. „Hárman ...” — válaszolta a megyei művelődési központ igazgatója. A pergőnek tetsző beszélgetés „leült”. Csodálkozás, megdöbbenés, csalódottság volt az arcokon. S ettől a mozzanattól néhány lépcsőfokkal lejjebb ereszkedve, a valóságos nehézségek, kudarcok talaján kerültek sorba, számba eredmények, gondok. Mert meg kell tanulnunk, hogy nem elég az erőfeszítések mértékével látni az elérendő célt. A tényleges eredmény ad eligazítást, hogyan is állunk, mit végeztünk ... Dicsérni lehet a megyei művelődési központot, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetét, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, a megyei könyvtár, s más intézmények, szervek igyekezetét, hogy meglátták a felnőttek nevelésében rejlő új lehetőségeket. De a lehetőség önmagában — a szervezési törekvések mellett sem — garancia a tanulási, művelődési igények felébredésére. Azokon a munkahelyeken, ahol az évek során gondos munkával kiépítgették az alapokat, ott az új tévés, szemléltető, konzultációval összekötő lehetőségek is jobban kamatoznak. De kell-e keseregnünk amiatt, hogy nein tolonganak az érdeklődők a megyei konzultációs központba, ahol pénzt és energiát nem kiméivé megszervezték a felnőttek ismereteinek bővítését ... Aligha kell bánkódnunk, hisz annyi munka és szabad idős, utazási és egyéb tényezője, oka lehet annak, hogy csupán háromnégy lézeng a teremben. A SZÁNDÉK, A KÍSÉRLET mégis jó és jogos. Legfeljebb azon lehet töprengeni, hogyan lehetne jobban üzemhez, lakóhelyhez szabni a tanulási segítséget. Ez a tapasztalat is arra int mindenkit, soha ne elégedjünk meg a látszateredménnyel. Ez vonatkozik az üzemi, munkahelyi kihelyezett felnőtt oktatási osztályok létszámára is, melyek olykor elfedik előlünk az igen magas, olykor 40-50 százalékos lemorzsolódást. Rögtönzéssel, tűzoltó munkával aligha várhatunk tartós eredményeket. Különösen áll ez a kulturális tevékenységre, - amelynek célja nem más, mint az ember nevelése, gondolkodásának, életszemléletének, ízlésének, érzelemvilágának gazdagítása. Ezért is olvastuk elégedetten a népfront következő öt évre szóló munkatervét, amelyben tisztes helyet foglal el a művelődés. A lakosság legszélesebb rétegeit tömörítő mozgalom valóban a legideálisabb, legjobb keret a művelődésért tenniakarók összefogására. TENNIVALÓ AKAD MÉG BŐVEN. Keveset beszéltünk például talán egyfajta szemérmességből arról, hogy léteznek még írástudatlanok, vagy úgynevezett félanalfabéták is, akikről nem mondhatunk le. Igaz,, többségük idősebb ember, de vannak közöttük 40- 50 évesek is. J3 helyén való törekvése a~ népfrontnak, hogy a gyökereknél akarja segíteni a közös munkát: az óvodák és az alsó tagozatos iskolai osztályok házatáján. Ide vezetnek ugyanis azok a sokszor rejtett gyökerek, amelyek későbbi következményeit úgy emlegetjük: a tankötelezettségi törvény megvalósulásának fehér foltjai. A fehér foltok csökkentéséért valóban sokat tehetnek jó szóval és az összefogás szervezésével egyaránt a tanyai, községi népfronttestületek,. Figyelmüket, nagyon helyesen, főként az úgynevezett kisiskolásokra irányítják, szorgalmazva a körülmények javítását, a tantermek bővítését, csinosítását, a napközi otthonok, tanyai diákotthonok okos kihasználását. Kezdenek elmosódni a korábbi, élesen megvont határok az iskola és a művelődési otthon, könyvtár között. Ma már az iskolának is vállalni kell, különösen a kisebb településeken, közművelődési feladatokat, mint ahogyan a művelődési otthon, könyvtár is jócskán szolgál oktatási feladatokat. Többek között iskolai előkészítőket szerveznek, segítik a gyermekek és a felnőttek tanulását különböző szakköri és egyéb rendezvényekkel. De jó példákat találhatunk arra is, hogyan pezsdíti meg a lakó- területi művelődési életet a párt- és társadalmi, művelődési szervek összehangolt és rugalmas munkája. EGYIKÜNKET SEM NYUGTATHATJÁK MEG a művelődésért tett lépések. Önmagában nem. Nem mondhatjuk azt sem: arról már nem mi tehetünk, hogy az emberek nem jönnek művelődni. Mit tehetünk? Meg kell keresni, hol rontottuk el, hol vétettük el az emberekhez vezető utat. Ehhez persze nagy kitartás kell, társadalmi méretekben pedig amolyan népfrontos közszellem, mindenki tegye a dolgát, mert messze vagyunk még attól, hogy olvasó néppé, tanuló néppé váljunk. Bár a legjobb úton vagyunk, hogy azzá-váljunk. S ebben nagy erkölcsi erőt ad mindenkinek a közművelődési törvény, amely nem az anyagiak valamiféle új kána- ánját ígéri a művelődés számára, hanem az egész társadalom állásfoglalását tartalmazza. Szavatolja az állami felelősségei és koordinálást. A .művelődés kötelező támogatását emelte törvényerőre. Páll Géza könyvjegyzet Lidércnyomás Rolf Vinter „Lidércnyomás” című riportkönyvét olvasva egy nemrég Amerikában járt ismerősöm jutott folyton az eszembe. Az ö történetei, élményei jelentek meg, amikor a könyvet olvastam. Három hétnél nem bírta tovább a rokoni látogatást, hazamenekült. „Abba csak beleszületni lehet, megszokni soha. Ami ott van, az szinte nem hihető, ha az ember nem látja, tapasztalja...” Amikor a Lidércnyomás című könyvet létettem, az volt az érzésem, ebből a könyvből majdnem úgy meglehet ismerni az Egyesült Államokat, mintha ott járna az ember. Talán azoktól is jobban, akik ott élnek. Az átlagamerikainak ugyanis aligha van ideje, energiája hosszasan elmélkedni életformáról, mélyáramlásról. Ha ezt teszi másodpercenként szegényebb lesz, mert itt még a lélegzet- vétel ritmusa is dollárt hoz, vagy visz. A józan amerikaiak azonban érzik a lidércnyomás hatását, mégha a társadalmi, gazdasági okokat nem is nagyon értik vagy keresik. Mert milyen jóléti állam az, amelynek életelve így hangzik: „vedd el, amit csak elvehetsz, és ha lehet, valamivel még többet”. A világ minden országában megbámulják az irigylésre méltó, jómódú és egész életükben világot járó amerikai turistákat. Pedig közülük igen sok utazik „Repülj most — fizess később” alapon. Az átlagamerikai a jólétért drágán fizet. Többségük eladósodott, minden részletre jön, ház. autó, víke'ndtelek, üdülés, stb. És jaj annak, aki nem tud fizetni. Méginkább jaj annak, aki megbetegszik. Az orvosi, kórházi költségek a holnap biztonságát jelentő, félretett pénzt viszik el, s kezdődhet minden elölről. Ördögi kör. A kép. amely feltárul a 17 riportot tartalmazó könyvben percenként sokkolja az olvasót. Le kell tenni és gondolkozni. Megdöbbenés, ámulat. a valóságban létező, mégis fantasztikus életképeknek tűnő lidérc nehezedik az olvasóra. Az állandó rácsodál- kozás: létezik ez. És létezik, az eddig felszínes ismeretek a szuperállam szuperéletformájáról megtelnek életszerűséggel. Sok rejtély megoldódik. mi a titka a nagy gazdagságnak, a vallási'őrületnek, az adakozási mániának, az átlagamerikaira any- nyira jellemző alkati torzulásnak, amelyet egyszerűen így summázott "okonainát járt ismerősöm: már-már nem érző lények, robotok... Megtudhatjuk mi a titka, hogy a világ egyik legmodernebb technikájával rendelkező államában, amelynek űrhajósai a Holdon is jártak, miért hódít százezreket, milliókat a hit. A hit országában minden lehetséges. Az egyházak, a szekták azonban éppúgy kifejezői a társadalmi hovatartozásnak, mint az aranyozott lökhárítóval felszerelt gépkocsi, vagy a jóléti segélyen életüket tengető emberek írástudatlansága. Más templomba jár a szupergazdag, másba a kevésbé gazdag... Még a homoszek- xuálisoknak is vannak külön templomaik, ahol a „párokat” öss^eesketik. Szabad ország, a nemeknek is meg kell adni a teljes szabadságot — hirdetik. De túl a különlegességeken, szélsőségeken a felszín alatti Amerika mutatja itt meg valóságos arcát. A vallási tébolynak ugyanaz az alapja, mint annyi másnak, ami erre az országra jellemző. A bűnözés, a közéleti. gátlástalanság éppúgy a magát túlélt társadalom bomló talaján tenyésznek, mint a magánéletet tönkre tevő napi gondok. Fulladozik, friss levegő után kapkod ez a társadalom. De ilyen levegő itt aligha létezik. „Elfogult könyvet írtam, de a világítótorony őrének elfogultságával, aki a közelgő viharra, a hazája partjait fenyegető veszélyre figyelmeztet” — írta bevezetőjében Rolf Vinter, a szerző. Mondanivalójának tárgyilagosságát méginkább növeli, hogy nem kívülről, hanem belülről nézve mutatja be az Egyesült Államok embereinek életét. A „Stern" nyugatnémet magazin számára írt riportsorozat írója nem kommunista, még csak nem is baloldali, csupán tárgyilagos vizsgálója a legfejlettebb kapitalista életformának. A könyvet a Kossuth Könyvkiadó jelentette meg. P. G.
