Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-12 / 294. szám

1976. december 12. KELET-MAGYARORSZÁG— VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 LÁTVÁNY, HANGULAT Vincze László nyíregyházi tárlatáról K evés olyan képzőmű­vészünk van, aki szá­zadunk széttöredező világképe ellenére is a szin­tézisre, a nagy összefoglaló formák megteremtésére tö­rekszik. Ez ma már szinte lehetet­lennek látszó vállalkozás. Ko­runk záporozó élményei, a látványerő, a sokféle stílus- váltás nyomán felízzó szen­vedélyek arra inspirálják az alkotóművészeket, hogy ne csak láttassák környező vilá­gukat, hanem a dolgok, je­lenségek mélyére hatolva új összefüggéseket, a lényeget mutassák meg. De szándékuk ellenére is sokan csak a felületen ma­radnak. Az alkotók egy része tűzre löki mindazokat az esz­közöket, melyeket a nagy elődök teremtettek, összetörik mind azokat az ideálokat is, melyek forrásai a görög, ró­mai művészetben eredeztek. Sokkal messzebbre nyúlnak vissza, az aztékok ősformái­ból, a néger plasztikából me­rítenek ihletet, az ősnépek kultikus formáit emelték ki a feledés évezredes közegéből. Az emberi testet is kohóba vetették, hogy az izomköte- gek csavarásával, a testré­szek megnyújtásával, a fej­formák átfogalmazásával új szépségeket, megkapó, mély igazságokat állítsanak elénk. A másik csoportba tartozó művészek vállalják az eddigi eredményeket, és a nagy elő­dök felfedezéseinek tovább­fejlesztésével kívánják a kép­zőművészetet megújítani. Megtartják mindazt, ami előbbrevivő az ábrázolásmód­ban, a látáskultúra fejlődésé­ben. Ők azok, akik nem akar­ják újra feltalálni a művé­szetet, csupán szerves foly­tatói kívánnak lenni, önma­gukból, korukból akarnak valami pluszt hozzáadni az eddigi eredményekhez, a be­fejezett. régi szépségek he­lyett úiakat teremteni. A képzőművészek eme utóbbi csoportjához sorolhat­juk Vincze László festőmű­vészt, aki a nagy elődök munkáinak mélységes tiszte­lete mellett is sajátosan egyé­ni festészetet teremtett. Világítása, formanyelve olyan egyetemes irányba tá­gította életművét, _s a mai magyar festészetet, amely ke­vésbé érzékeny a gyorsan romlandó, múlandó stílusvál­tásokra, divatos irányzatok­ra. Ebben a festészetben nem találunk semmi meghökken­tőt, újdonságot mindenáron hajszoló magatartást, szakmai attrakciót, individuális for­marendszert, vagy lélegzetel­állító virtuozitást. Azt hiszem —, egyetlen alkotóművésznek sem lehet hőn óhajtottabb vágya, mint olyan látásmód­ra, formanyelvre szert tenni, amely mentes a konvenciók­tól, olyan festészetet terem­teni, amely az évezredes eredményeket szintézisbe hoz­za saját kora felfedezéseivel, új ismeretével, mint ahogy ezt Lóránt János is teszi. A borszakértők tudják, hogy a bor íze, zamata, szí­ne mennyiben függ a talaj­tól, a napfénytől, a pince penészflórájának éltető klí­májától. Nem lehet ez más­ként a művész esetében sem. Mert egy-egy alkotásban so­sem csak a pillanatnyi intuí­ció, élmény van jelen, hanem egy egész élet .tapasztalata sűrűsödik benne. Hogy mi­lyenné formálódik a festő ecsetje nyomán a kép, abban oroszlánrésze van mindig an­nak is, hogyan hatottak rá az élet nagy történései: sze­relem, halál, utazások, váro­sok, háborúk, forradalmak. Vincze László képeit nézve megállapíthatjuk, hogy ezek a festmények a természet lát­ható jelenségeit ábrázolják, úgy, hogy képeinek főszerep­lője a látvánnyal azonosuló, ziháló, tünékeny hangulat. Vincze László ugyanis a han­gulatok festője. Erre, csak erre vállalkozik. Majdhogy két évtizedes pályájának összegezése is így fogalmaz­ható meg: látvány és hangu­lat íme így fér meg egymás­sal. De milyen látvány és mi­lyen hangulat? Többnyire a természet változó, elhalást és újulást hozó szakaszait mu­tatják a képek. V incze László elkerüli az összeütközések, a föl­fokozások lehetősége­it. Belül marad a választott mozzanat egyszeri állapotán. Csupán arról beszél, milyen az őszi, vagy a tavaszi fa, bokor, víztükör, égboltozat. Nem hatol mélyebbre és messzebbre, abba a régióba, ahol a változásokat szülő el­lentétek feszülnek. Követke­zésképp nem drámát, ha­nem hangulatot lát és láttat. Változatos hangulatok ezek: festékeinek könnyű anyagá­val, laza és jól tagolt foltjai­val mind határozottabban, biztosabban fejezi ki a ter­mészetes táj hol egyszerű, hol finom hangulatait. Bensősé­ges hangulatok ezek. Nem erőt és mozgást, hanem gyön­gédséget és derűt árasztanak. Nem a teljeset, csupán a részt közelítik meg. Annak érzékelhető pillanatait, meg­villanó arcait keresik és kí­nálják. Ilyen is, ez is! Ne fe­ledjük, hogy itt nem a tör­vényeket vizsgáló kutatás művészi-drámai igazsága, ha­nem az átélés hangulatai hi­telessége szab mércét. És ez az utóbbi akár egyetlen mi­nőséget is elfogadhat, elfő— íadtat teljesnek. Mint most a fák, a vizek, felhők kisvilá- gának ama pillanatait, ami­kor a változás bensőséges, gyöngéd hangulatát öltik ma­gukra. Bíró Lajos Mi tetszik a magyar filmekben? Külföldi vélemények játék- és rövidfilmjeinkről — Milyennek látják, ho­gyan ítélik meg a magyar filmeket a külföldi szakem­berek? — erről nyilatkoztak budapesti küldetésük végez­tével a szocialista országok filmátvételi bizottságainak képviselői, akik a napokban Budapesten válogattak az idei év magyar játék- és rövid­filmjei közül. A. A. Kuszejnov, a „SZOV- EXPORT-film” a szovjet fil­mek nemzetközi szakmai tá­jékoztatójának főszerkesztője: — Mint minden más ország filmjei, a magyar filmalkotá­sok is egyedi eseteket, törté­neteket dolgoznak fel. Szá­momra mégis feltűnt, hogy a magyar filmekben a konkrét történetek mögül mindig ki­bukkantak a társadalom gondjai, problémái és a napi problémák e filozofikus meg­közelítési módja egyre jelleg­zetesebb vonása a magyar filmeknek. Dr. Miroslav Kadlec, a csehszlovák filmexport igaz­gatója: — Az általunk látott alkotások a filmdrámától a gyermekmusicalig a filmmű­vészet valamennyi főbb ágát képviselik. Figyelemre méltó ez a változatosság, s örven­detes, hogy a most látott film­alkotások között viszonylag sok volt a vígjáték. Az átvé­tel szempontjából azonban számunkra éppen ezek a víg­játékok és szatirikus feldol­gozások okozzák a legtöbb gondot. Elsősorban azért, mert nem mindegy, hogy me­lyik ország lakossága min ne­vet. Nem biztos ugyanis, hogy ami önöknél bírálatot érde­mel, az más országban is ér­dekes. Dr. Erhard Kranz, az NDK filmátvételi bizottságának ve­zetője: — Úgy látom, hogy más országok filmjeihez vi­szonyítva önöknél meglepően sok a kiváló színész, akik ki­tűnő érzékkel „birkóznak” meg a legváltozatosabb, oly­kor egymástól merőben elté­rő szerepekkel is. Ugyanakkor a magyar operatőrök munká­ját még ennél is figyelemre méltóbbnak tartom. Bizonyá­ra nem véletlen, hogy az európai filmművészetről szól­va az utóbbi időben mind többet emlegetik a magyar filmoperatőröket: a most lá­tott új filmek is igazolják, hogy egyre markánsabban raj­zolódnak ki egy sajátosan magyar operatőriskola kör­vonalai. A bizottságok kilenc játékfil­met tekintettek meg, közülük műfajában, kifejezésmódjá­ban és jellegében egymástól eltérő három alkotás — Fábry Zoltán ötödik pecsét-je, Szász Péter Szépek és bolondok cí­mű komoly „vígjátéka” va­lamint Bán Róbert Mikszáth- regényéből készített Kísértet Lublón című filmje — vál­totta ki a legnagyobb érdek­lődést. Mátyás Ferenc: ESŐ­ISTEN Esőisten sóhajt a tájon, mint szerelmes, ki ölbe vágy, erdő, mező leveti ingét, ; s pucéran kínálja magát. Áznak a bokrok gyöngybuborékban, felémkacsint egy kórteszem, : s piros bőréből kicsattanva szivárványt gyújt ki egemen. Honnét tudnám, hogy milliónyi éve minden gyümölcs remek, ha nem látnám, — bölcs esőisten — minden él, míg öntöz kezed. . De körtefám gyümölcse széthull, levél csörög az avaron, szélmankóin az öreg ősz jár, sárban sír a virágszirom. Zöld gyík surran egy kis fűszálon, vele törpül az ősvilág, a véges végtelen osztódik, s csak az elmúlás lesz I szilárd. 1 MEGYÉNK TÁJAIN Nyírmeggyes K önyvekben, újságokban keresgélek — Nyírmeggyes nevét kutatom. Század eleji kiadvány: „Nyírmeggyes kisköz­ség a Nyírségben. 332 házzal, 1757 magyar lakossal, 4706 hold határral. Neve 1381-ben Megyes-ként bukkan fel először ...” Kisebb- nagyobb újságcikkek: „Birkanyírási rekord Nyírmeggyesen”, „Tyúktojás nagyságú jég esett Nyírmeggyesen”; írás a község almá­sainak telepítéséről, a tsz öntözési téri éiről, a híres vegyeskarról, egy pedagógus házas­pár lelkes népművelői munkájáról, egy meggyesi menyasszonyról... Hatvan kilométeres távolságra ad vonat­jegyet a pénztáros Nyíregyházán, csaknem teli a modern vonat, mondja a hangösbe- mondó: „Nagykálló, Kállósemjén, Máriapócs, Nyírbátor, Nyírcsászári, Hodász, Nyírmegy- gyes, Mátészalka felé a vonat azonnal in­dul.” Másfél óra az út, lassan elfogynak az utasok, vagy inkább kicserélődnek. A fiatal város, Mátészalka előtti utolsó állomás a nyírmeggyesi. Nem sokan szállnak le, töb­ben fel. Mennek Szálkára a délelőtti vo- nattaL A községbe vezető út elején jobbra láda­halmok tornyosulnak. Balra műkőkészítő kis­iparos táblája a kapun. Uj házak az út men­tén, karcsú betonoszlopok állnak őrt előt­tük a kerítésekben. A házak mögött almafák csupasz ágai bogozódnak a láthatárra. Az út elején talált látvány, meg ez együvé tarto­zik: a kincset érő alma ládái, az „almából épült” .nagy házak, a díszes kerítések oszlo­pai (nem lel.et hiánya megrendelésben a mű­kőkészítőnek). M inden ház tetején tv-antenna. Ma már nem meglepő — de felidéz egy érde­kességet. 1960-ban fénykép és rövid írás jelent meg arról a tv-antennáról, mely a községi művelődési ház tetejére ke­rült. Mint ott írták: Budapesttől Nyírmegy- gyesig jött az újságírók autója, míg meglát­ták az első antennát egy művelődési házon! Akkor szenzációszámba ment, vonzotta a falu népét. Ma általános, és leköti a falu né­pét a televízió. Erre panaszkodott némi keserűséggel a tanácselnök, Szondi Endre. — Pár évvel ezelőtt élte igazi virágkorát nálunk a művelődés. Nem kellett nagy kö­zönségcsalogatás, nem volt sok szükség az agitációra. Előadások sorozata, különféle műsorok, színház, klub, énekkar, néptánc- csoport ... Mindig volt mozgás a művelődési házunkban. Ma ez egy kicsit visszaesett... Énekkar! Híres volt 4-5 évvel ezelőtt a nyírmeggyesi „dalárda” — mert az öregek csak így nevezték a vegyeskart. Országos minősítő versenyen is voltak, és szép si­kerrel — ezüstkoszorús minősítéssel — tér­tek haza. Mi van ma velük? — Sajnos, már nem énekel a dalárda... A tagjai közül sokan elfáradtak, utánpótlás meg nem nagyon akad. U tánpótlás. Fiatalok. Nincs belőlük hiány a faluban — csak éppen nem otthon dol­gozik legtöbbjük. Mátészalka egy jó­kora ugrás innen, 4-5 kilométerre van a vá­ros. A gyorsan iparosodó Szalka mágnesként vonzza a fiatalokat, a nyolcadikosok közül a legtöbben ide készülnek tanulni. Szakmun­kásképzőbe, gimnáziumba. Aki itthon ma­rad, s a tsz-ben vállal munkát, azok zöme is bemegy o’őbb-utóbb valamelyik üzembe. — A nyolcórás munka, a tiszta, kényel­mes munkahely csábítja a fiatalokat. Itthon a termelőszövetkezet, a kert, az állattartás jóval nagyobb jövedelmet biztosítana szá­mukra — mégis inkább azt választják. Má­sok a vágyaik, az igényeik — és persze ezen csodálkozni sem lehet. Csak... az a baj: a tsz munkaerőgondokkal küszködik. Mikó Miklós, a termelőszövetkezet főag- ronómusa megerősíti a tanácselnök szavait. A tagság nagy része nyugdíjas, fiatalt meg alig kapnak. Pedig például az idei évben nagyon elkelt volna a több kéz. — Lehet, hogy furcsát mondok: az a baj, hogy túl sok volt a termés. Egy éve egyesül­tünk a nyírkátai tsz-szel, amelyik már rég­óta csak vegetált. Aztán bennünket is várat­lanul ért. hogy milyen termést hoztak azok a földek, melyeken alig élt meg a kátai szö­vetkezet ... Nem voltunk felkészülve sem gépekkel, sem szállítójárművekkel, sem tá­rolóhellyel. Nem volt könnyű év, az biztos. A tagok jövedelme szép, hiszen mindenki annyit dolgozott, amennyit csak bírt. Csak éppen a tsz sokat kifizetett például kölcsön- gépekért, meg aztán a munkabér után is jócskán lesz adó ... Persze, nem akarom fe­ketére festeni a helyzetet, a tavalyi nyeresé­get hozzuk... A tagság jövedelme. Átlagosan három­ezer forint fölötti. És ehhez még hoz­zájön a háztáji almafáinak jövedelme. Nagy pénzek találnak gazdára ősszel a falu­ban — nem is mondja senki Nyírmeggyesről, hogy szegény község! Gyors számvetést vég­zünk a főagronómussal. — Nagyjából tudom, mennyit is fizetnek ki évente almáért a falu lakóinak. Az ÁFÉSZ december elejéig Nyírkátán és Meggyesen 21 millió forintot fizetett ki. Ebből Meggyes­re jutott vagy 8 millió. Ehhez még hozzájön a más úton értékesített alma is, meg az egyéb háztáji termények és az állatok ára. 10-12 millió forint került a zsebekbe. A szö­vetkezet kifizet ebben az évben vagy 24 mil­lió forint munkabért a két falu lakóinak. A másutt dolgozók is hazahoznak 5-6 milliót... Nem érdemes számolgatni: a lényeg az. hogy módosak az emberek. Sok községhez képest kimondottan gazdagok. J ómódot ad tehát a község lakóinak a tsz (no, meg a saját szorgalmuk). Ad viszont a szövetkezet a községnek mást is — és erről érdemes bővebben szólni. Szeptemberben kezdődött meg a tanítás az új általános iskolában. A tsz adta a terüle­tet, két régi épületét, plusz félmillió forin­tot az építkezéshez. A falu közművelődési céljaihoz évi 30 ezer forinttal járul hozzá. A sportpálya építését mintegy 130 ezer forint értékű segítséggel támogatta. Ha kirándul­ni mennek a gyerekek, buszt kapnak. És így tovább — hosszú lenne a teljes felsorolás. De térjünk vissza a gazdagsághoz. Hogyan tükröződik e jómód a falu szellemi, közösségi életében? Az a bizonyos „visszaesés", mely­ről a tanácselnök beszélt, ennek a következ­ménye lenne? Papp József, az általános is­kola igazgatója úgy véli: nincs olyan nagy baj... — Nem kell azért lasszóval fogni az em­bereket a rendezvényekre. Igaz, az idősebbek otthonülőbbek lettek, viszont fiataljaink — azok is, akik nem itthon dolgoznak — aktí­vak! Tavalyi munkájukért „kiváló" címet kaptak az ifjúsági klub tagjai, működik egy ifjúsági néptánccsoportunk ... Ami pedig a közösségi szellemet illeti: társadalmi mun­kára mindig akad vállalkozó. Persze lénye­gesen nehezebb egy faluban mozgósítani, mint mondjuk egy gyárban... Elég viszont, ha arról beszélek: egy kilométernyi járdát épített a lakosság egyetlen hónap leforgása alatt. Meg hogy milyen lelkesen részt vettek a községszépítési, virágosítási akcióban! z a fajta látványos eredmény valóban i"\ hiányzik manapság — bár ahogy el­mondták, szeretnék újjászervezni az énekkart, s bizonyára sikerre is viszik a „dalárdát”, ha ez a terv valóra válik. Kevés­bé látványos eredményeik viszont bőséggel akadnak a nyírmeggyesieknek — olyanok, melyek nemcsak az anyagi, hanem a szelle­mi gazdagodást Is jelzik. — Nemrég alakíttattuk át a házasságkötő termünket, nézze meg — invitált a tanácsel­nök. — új minden, igyekeztünk ízlésesen be­rendezni. Szeretnénk, ha minél gyakoribb lenne a társadalmi esküvő, az ünnepélyes névadó. Gyarapszik is számuk rendszere­sen ... Ide — mutatta az egyelőre csupasz falfelületet — nagyméretű képet rendeltünk egy festőművésztől. Nem lesz olcsó, de nem sajnáljuk a pénzt — értékes műalkotás emel­je a terem bensőséges hangulatát. ízlést for­máljon. És ezáltal gondolkodást is... Tarnavölgyi György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents