Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-05 / 288. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. december 5. Csekk Kati és társai Itt Nyíregy... kapcsolom a számot Egy délelőtt a telefonközpontban TANKÖNYV AZ „ALMAFINISNÉL" — Azt ígérték, hamarosan nálunk is kigyúl a villany! Jaj, már nagyon várjuk. A lámpa mellett nem könnyű olvasni... — Kérem, fejezzék be a beszélgetést, Nyírbátor keresi Önöket — hallatszik a hangzavaron át a kezelő udvarias kérése. Nem tudja tartani a vonalat, mert mind a 6 vonaljelző lámpája vörösen ég. Üjabb hívások várnak rá a járásból. — Köszönöm, tessék beszélni — mondja Török Ferenc- né, majd hozzám fordulva megjegyzi. — Sajnos, nem mindenki ilyen megértő. A múltkor az egyik fél kioktatott, neki a városi beszélgetés is ugyanolyan fontos, mint a vidéki és őt ne szakítsák félbe. Később dühösen letette a kagylót a készüléke mellé és hiába csengettünk. Izgalmas szakma Az állandó beszéd egy percre re sem szűnik a nyíregyházi postahivatal telefonközpontjában. A kezelő asszonyok és lányok hangosan teremtenek kapcsolatot a megye és az ország távolabbi városaival, falvaival. A délelőtti sok hívás az asztalukhoz láncolja őket. A nagyteremben a két, kilenc kapcsolóasztalos sort egy szűk folyosó választja el egymástól. Itt közlekedik a rendező, aki széthordja a hívásokat, segít a kezelőknek. Most a négyes asztaltól Fintor Ágnes kéri a központ osztályvezetőjét. Farkas Ferencnét. Ági arca megszeppent és tanácstalan. — Ica néni, az egyik fél nem hiszi, hogy annak az ÁFÉSZ-nek megszűnt a telefonja. Másodjára jegyezteti ugyanazt. Mit tegyek? Fintor Ágnes kezelő — Mi az előfizető száma? Dolgozz tovább, majd én felhívom. Ha a szomszéd társ foglalt, a vezető segít a kezdőknek. Ágnesnél a rutin még hiányzik, hiszen csak egy hete dolgozik a központban. Pár napos gyakorlás után ült a táppénzen lévők helyére, hogy segítsen a többieknek. A másik fiatal központos a 17 éves Gernitzki Katalin. — Hatórásként kezdtem a postánál. A jegyzett hívásokat osztottam szét. Munka közben megtanultam a kezelést. Most már önállóan dolgozom és a postaforgalmi technikum első évét végzem. Változatos, izgalmas szakma ez, azért szeretem. Munka közben határtalanul nyugodt, halkan és érthetően válaszol. Ügy kezel már, mintha csak az ő számára találták volna ki ezt a munkahelyet. Számok fejből Az idő 11 óra felé jár, de nem csökken a forgalom. A hívásokat jegyző két asszony ceruzája szorgalmasan jár. Hogy bírják kézzel és hanggal? — Megszoktuk már — felelik röviden. Aztán bejelentkeznek. — Tessék, bejelentő. Előbb az ön számát kérem, aztán a hívott félét. Nagyon sürgősre? Tízszeres díj. Jó, jegyeztem. És a kis papírszelet máris a kezelőkhöz kerül, ahol a beszélgetések hosszúságától függően fogynak a lapocskák, hogy aztán Orosz Tiborné előtt halmozódjanak, aki díjazza azokat. Naponta ezernél többet. Mintegy mellékállásként, mert ő a tudakozó is. Bámulatos, hogy tudja memorizálni a neveket és a számokat. De nemcsak a megyeieknek vágja rá azonnal, hanem a miskolciakat, a szegedieket, a pestieket is. — A biztonság kedvéért csináltam magamnak egy telefonkönyvet és itt sorakoznak a többi megyék könyvei is. Nincs korszerű gép, ami segítene, „csak” a 26 éves munkám tapasztalata. Közben behoztak hozzá 6 számváltozást, csak végiglapozta azokat és máris tette félre: — Megjegyeztem — Török Ferencné kezelő mondja, miközben megállás nélkül díjaz. — Nekem azért könnyebb a díjazás, mert fejből tudom a számokat, nem kell keresgetnem. Türelmet kémek így dolgoznak a központosok délelőtt, délután.és éjjel. Váltják egymást, hogy a megterhelés mindenkire egyenlő arányban essen. Bár a központ automata és segít a távhívás munkájuk nem lett kevesebb a korábbihoz képest a szakadatlanul növekvő igények miatt. Sokszor mégis többet követelünk tőlük, mi előfizetők, mint mástól, vagy éppen saját magunktól. Mert gyakori türelmetlenségünk ostora nem egyszer rajtuk csattan és sértődöttek vagyunk, hogy egyszer-egysZer nem úgy válaszoltak, ahogy szeretnénk. Pedig, gyakran megpróbálnak mindent elköFarkas Ferencné osztályvezető vetni, hogy segítsenek. A központ Ifjú Gárda-brigádjának vezetője, Paizs Lajosné mondta el a következő esetet. — Éjszaka voltam ügyeletes. Egy asszony a vakbélgyanús fiához telefonált a fővárosba. Hiába csöngettem, senki sem vette fel a kagyGermiczki Katalin kezelő lót. Már mindketten nagyon idegesek voltunk. Kérés nélkül felhívtam a közeli kórházat, kerestem a gyereket. Nemleges válaszuk után megtaláltam a házban lévő egyik lakó telefonszámát. így a szomszéd segítségével tudtuk meg, hogy a fiút másnap szállítják egy pesti kórházba ... Dél felé csendesül a központ forgalma, hogy aztán egy félórával később újra teljes terheléssel dolgozzanak a jelzőlámpákkal és kapcsolókarokkal telerakott asztal mellett. Orosz Tiborné tudakozó Balogh Júlia Kora délután van, de ilyenkor már korán esteledik. A mátészalkai művelődési központ egyik kis terméből fény szűrődik ki. — A szabó-varró tanfolyam egyik csoportja tart foglalkozást — mondja Tóth Tibor, a művelődési központ igazgatója. Erre a tanfolyamra közel százan jelentkeztek a környező községekből, Nyírmeggyesről, Hodászról, Porcsalmáról, Tunyogma- tolcsról, Mátészalkáról. Három oktatót alkalmazunk, egy csoportba 25-30 hallgató tartozik. A foglalkozások időpontját úgy szabályozzuk, hogy mindenkinek lehetőleg a legjobb legyen. Benn a teremben iskoláskori emlékeket idéző háromlábú állvány, rajta nagy fekete tábla. Az asztalok mellett családos édesanyák és fiatal lányok, akik a táblára rajzolt szabásmintákat igyekeznek lemásolni. A tábla előtt Veress Sán- dorné oktató. A mozgékony, beszédes asszony szemében is kigyúl valami. Harminckilenc éves, két gyermeke van Andriko- vics Jánosnénak. Tizenkét éve dolgozik a Nyíregyházi Konzervgyárban, s most kis izgalom feszíti a beszélgetés alatt: beiratkozott az általános iskola nyolcadik osztályába. Mire tanulásra kerülhet a sor, talán-talán már villanyfény mellett nyithatja ki otthon, Bénkő-bokorban a tankönyveket. Elvégzem én... — Negyvennégyben voltam első osztályos. Háború, az utána következő évek... Én voltam a négy között a legidősebb gyerek... Mire elvégeztem a hetediket, nem folytathattam, dolgozni kellett. Az az igazság: nem is nagyon bántam én akkor! Azóta pedig... munka, család — nem is gondolkodtam azon, hogy be kéne fejezni. A gyár főzeléküzemében dolgozik, most éppen az „al- mafinisnél”: üvegekbe töltik az almát. Egy éve lett tagja a „Vályi Péter” szocialista brigádnak. — Amikor felvettek a brigádba, már szó esett arról, hogy fejezzem be az általánost. Egy kicsit húzódoztam, az már igaz — tudja, főleg a sorompó miatt. A meglepő indokot mindjárt meg is magyarázza: a Nyíregyháza közelében fekvő tanyára a Bethlen utcai sorompón át mennek a buszok. Néha egy órát is állnak... Olyan, mintha jóval távolabbról járna be — annyi időt elvesz az utazás. — Aztán amikor jelentkezni lehetett, mégiscsak ráálltam. Elvégzem én! Azt szeretném, ha utána megszerezhetném a konzervipari szakmunkás-bizonyítványt! Biztos nem leszek rosszabb ta— Középiskolás koromban abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy politechnikai foglalkozáson a szabás-varrást tanultuk. Oktatóként több csoportot vezettem már, s mondhatom, 20 hét alatt mindenki elsajátíthatja a szabás-varrás tudományát. A zárófoglalkozásokra a hallgatók olyan ruhát készítenek, amilyet akarnak, és készíthetik maguknak, vagy a gyerekeknek. Erre többen elmosolyodtak — köztük Tallabos Endréné iá. — Nyírmeggyesről járok be a foglalkozásokra. A termelőszövetkezetben dolgozom, ott a téli hónapokban kevesebb a munkalehetőség. A tanfolyamnak az igazi tél beköszöntésére vége lesz, remélem a hosszú téli estéket így hasznosítani tudom. Főleg a gyereknek szeretnék kis ruhákat készíteni. Beszélgetés közben kiderül az is, hogy Nyírmeggyesről az előző tanfolyamokra is többen jártak, ebben a csonuló mint más... ennyi gyakorlattal el tudom végezni a szakmunkásképzőt! Nem a bizonyítvány miatt Polonkai Lászlóné két évvel fiatalabb: a gyár csomagolóüzemének csoportvezetője. Szintén 1964 óta dolgozik a konzervgyárban. — Nyolc általánosom van. A főzeléküzemben kezdtem, vonal melett. Aztán csoport- vezető voltam egy fél évig. Amikor visszajöttem a szülési szabadságról, egy műszakba helyeztek, a csomagolóba. Negyvenhét dolgozó van a csoportomban — közülük hárman tavaly fejezték be a szakmunkásképzőt. Most pedig hárman járjuk a másodévet — márciusban vizsgázunk a bizonyítványért. Hogy mi indította a szakma megszerzésére? Kicsit töpreng a válaszon, nem akar sem fellengzősnek, sem számítónak tűnni. — Őszintén szólva: szinte kényszert éreztem magamban... Csoportvezető létemre csak nyolc általánosom van. Nehezen vágtam bele — magam nevelem a hétéves kisfiámat, nem sok a szabad időm. De aztán látva a kedvezményeket: hogy a heti két iskolai délutánra a munkaidőben megyünk, és szabadságot is kapunk... Elkezdtem. Az, hogy az órabérben is nyilván jelenteni fog valamit, önmagában nem vett volna rá... Ö is izgatottnak látszik, mint Andrikovicsné — de más az oka. Beszélgetésünk délutánján dolgozatot írtak a szakmunkásképzőben munkavédelemből, meg gép-műszakiból... Debrecenbe kéne menni Rokonszenves fiatal arcot foglal keretbe a magasra tűzött babos kendő — Csekk Katalin 18 éves és mosolygós. A főzeléküzemben dolportban is hatan vannak. Egyszerre mondják — „nálunk már hagyománya van”, mármint a szabó-varró tanfolyamnak. Fiatal, nyílt tekintetű lány Farkas Jolán, aki Porcsalmáról utazik minden hétfőn Mátészalkára. — Nagyon szeretek varrni — vallja magáról. — Munkahelyemet is úgy választottam, hogy a varrással kapcsolatban legyen. Varrodában dolgozom, de én a szabásvarrást meg akarom tanulni és szeretnék majd iparengedélyt váltani. A falvakban szükség van a szakképzett iparosokra, ebből a szakmából van a legkevesebb vidéken, pedig ott is szeretnek szépen és divatosan öltözködni ... ... Újra az oktatónőre figyelnek; hogy a tanfolyam végére valamelyik gyereknek el tudják készíteni az alsószoknyát, vagy blúzocskát. (zsoldos) gozik, a lékészítésnél. Alig több, mint fél éve kapta kézbe szakmunkás-bizonyítványát. — Április 21-től dolgozom szakmunkásként — az országos „Szakma kiváló tanulója” versenyen jól szerepeltem, s így előbb szabadultam fel. Jóformán ki sem zökkent a tanulásból: ősszel elkezdte Debrecenben a konzervipari szakközépiskola harmadik osztályát. Minden héten utazik a konzultációkra, hét közben tanul. — Nem tudtam volna abbahagyni a tanulást. Úgy érzem, feltétlenül érettségiznem kell... Szeretek tanulni, s a szakközépiskola után sem fejezem be. Azt tervezem, hogy leteszem majd a technikusi minősítő vizsgát. Azután pedig... De hát az még nagyon messze van. Frissen akarom tartani a tudásomat mindenképpen ! Nyolcán vannak testvérek, szülei betanított munkások Nagykállóban, ahonnan naponta bejár. — Az idősebb testvéreim nem tanultak tovább, de a húgom már szövőipari tanuló. Remélem, a kisebbek is szereznek majd szakmát. Anélkül ma már nagyon nehéz boldogulni... Aztán ha dolgoznak, hozzám hasonlóan tovább tanulhatnak a munka mellett. Mindenki megcsinálhatja — egy kis kitartás kell hozzá. Mert szabad idő nem sok marad, az igaz. Én is alig-alig tudok időt szakítani az olvasásra — pedig nagyon szeretek olvasni. Tarnavölgyi György A csoportvezető S oha ilyen sok munkánk nem volt. Tavaly novembertől mostanáig majdnem ezer ingatlanértékesítési szerződést kötöttünk. Veress Lászlóné, az OTP megyei igazgatóságának ingatlanértékesítési csoport- vezetője mindezt nem panaszképpen mondja. — Sokan azt gondolják, hogy a mi munkánk száraz, lélektelen. Pedig nem így van, hiszen valamennyi akta, irat mögött látnunk kell az embert. Veressné 1958 óta dolgozik takarékpénztárban. Üj- fehértón, szülőfalujában kezdett, gimnáziumi érettségijével. Ott ismerte meg a szakma minden ága-bogát, melyek közül leginkább a hitelügyek tetszettek neki. — Az újfehértói takarék- pénztárban az alapfogásokat sajátítottam el. A megyei igazgatóságon sokkal szerteágazóbb a munka. Megszerzett alapismereteimet itt rengeteg újdonsággal bővítettem. 1972-ben neveztek ki ingatlanértékesítési csoport- vezetőnek. Most öten dolgoznak Veressné irányítása alatt. Kis kollektívájukban nem ismerik az utasítást, náluk csak kérés van. Munkájukat elismerik. Veressné két alkalommal kapott vezérigazgatói dicséretet, az idén november 7-én pedig „Kiváló pénzügyi dolgozó” kitüntetésben részesült. — Ezt az elismerést érzésem szerint a takarékpénztárban eltöltött tizennyolc év, meg az idei, különösen nehéz esztendő alapozta meg, és az egész kollektíva munkáját dicséri. (házi) Szabásminták a HÚSZ HÉT UTÁN MAGUK VARRNAK
