Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-03 / 286. szám

1976. december 3. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A TSZ-KOHGRESSZUS ELŐTT ■ ■ 3. Önállóság, tervszerűség, társadalmi érdek „Gondolom, ebben van a demokrácia" Mélypontról a magasba Emberek, esetek a Szatmár Bútorgyárban A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖ­VETKEZETEK tömeges megalakulása óta másfél évtized telt el. Az alapító tagok kö­zül még sokan részt vesznek a közös mun­kában és ők tudják legjobban, hogy vi­szonylag rövid idő alatt milyen nagy mér­tékben megváltozott a szövetkezetek élete, gazdálkodása. Megszilárdultak, megerősöd­tek a közös gazdaságok, nagyrészük olyan korszerűen termelő szocialista nagyüzemmé fejlődött, amely nemzetközileg is számottevő eredménnyel büszkélkedhet. Jól kamatoztak tehát azok a szövetkeze­ti beruházások, melyekhez államunk is rendszeres, számottevő segítséget nyújtott. Helyesnek bizonyult az, hogy a szövetkeze­tek széles körű működési és gazdálkodási ön­állósághoz jutottak. A közös gazdaságok ré­vén sikerült eredményesen bevonni a nem is olyan régen még egyénileg gazdálkodó pa­rasztságot a közösségi életbe, a szocializmus építésébe. Igazi tekintélyt a szövetkezetekben ma a végzett munka, a megfelelő magatartás, a közösségi célok jó szolgálata ad. Maga az élet, a mezőgazdasági technika fejlődése, a korszerű termelési módszerek terjedése meg­követeli a műveltség, a szakmai tudás, a hozzáértés növekedését. A gyakorlat által igazolt szövetkezeti alapelveinkhez tartjuk magunkat a jövőben is. A gazdálkodás eredményei bizonyítják, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek mint gazdálkodási egységek és társadalmi szer­vezetek alkalmasak a nagyüzemi iparszerű termelés megvalósítására é6 a közösségi élet kibontakoztatására. A tsz-ek képesek a kor­szerű és hagyományos termelési eljárások és eszközök együttes alkalmazására. Szoros ter­melési együttműködést tudnak kialakítani a háztáji gazdaságokkal és segítik a falu többi kistermelőit is. PÁRTUNK XI. KONGRESSZUSA MEG­ERŐSÍTETTE azt az elvi tételt, hogy a szö­vetkezeti tulajdon a szocialista tulajdon egyik formája. Kimondotta, hogy feladatunk a tsz-ek céltudatos fejlesztése, szocialista vo­násaik erősítése. Következetesen érvényesí­teni kell a tsz-ekben a munka szerinti el­osztás elvét, a kollektív tulajdonosi szem­léletet és a demokratizmust. Gyarapítani kell az oszthatatlan, közös szövetkezeti tu­lajdont, növelni kell a szövetkezeti földtulaj­don arányát. Fokozni kell a gazdálkodás ha­tékonyságát és színvonalát. Ki kell használ­ni a társulásokban lévő lehetőségeket. Hoz­zá kell járulni a tagság szocialista életmód­jának, közösségi öntudatának kialakulásá­hoz, fejlesztéséhez. Joggal állapítja meg tehát a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsának kong­resszusi beszámolótervezete a következőket: „Pártunk bevált lenini szövetkezeti politiká­ja az elért eredmények alapján nagy távla­tokat nyit a mezőgazdasági szövetkezetek előtt. Szerepük a fejlett szocialista társada­lom építésében, a népgazdasági feladatok megoldásában, a munkás-paraszt szövetség erősítésében a továbbiakban is jelentős lesz.” A KONGRESSZUSI ELŐKÉSZÜLETEK­KEL egyidőben napirendre került a szövet­kezeti jogszabályok módosítása, továbbfej­lesztése is. Ezek kidolgozásánál figyelembe veszik a szövetkezeti közgyűléseken elhang­zott javaslatokat, kívánságokat, észrevétele­ket is. Bizonyára szem előtt tartják azt is, hogy a központi irányítás bevált módszereit erősíteni kell. Szükséges, hogy az állami szervek — a tsz-ek helyesen értelmezett ön­állóságának a korlátozása nélkül — hatha­tósabban juttassák érvényre az össztársadal­mi érdekeket. Megfelelő árpolitikával, támo­gatási és hitelpolitikával tegyék eredménye­sebbé a termelés tervszerű befolyásolását. Másfél évtized tapasztalatai bizonyítják, hogy a termelőszövetkezetek jól éltek foko­zódó önállóságukkal, eligazodtak a gazdasá­gi szabályozók között és alkalmazkodtak is hozzájuk. Az önkéntesen megkötött szer­ződések termelési és értékesítési biztonságot teremtettek a tsz-ekben, ugyanakkor előse­gítették a központi célkitűzések megvalósu­lását. Ez a rugalmas, — a gazdasági ösztönzők­re alapozott — állami irányítás meggyőző eredményeket hozott: a termelőszövetkeze­tek soha nem tettek eleget oly mértékben, olyan tervszerűen a központi célkitűzések­nek mint épp a IV. ötéves terv időszakában. Mindez akkor is figyelemre méltó, ha tud­juk, hogy bizonyos ágazatokban sok még a megoldandó feladat. Kétségtelen azonban, hogy például a zöldség-, gyümölcs-, szőlő- termelés feltételeinek a javítását célzó leg­utóbbi kormányhatározatok hamarosan ked­vezően éreztetik majd hatásukat. Remélhető, hogy növekszik a tsz-ek kez­deményezőkészsége, és még nagyobb erőfe­szítéseket tesznek az ötéves tervből rájuk háruló feladatok teljesítéséért. Ilyen körül­mények között nagyobb hangsúlyt kap a termelőszövetkezetek érdekvédelme, a Ter­melőszövetkezetek Országos Tanácsának és az újjászervezett területi szövetségek műkö­dése is. A DECEMBERI KONGRESSZUS LEHE­TŐVÉ TESZI a sokféle tapasztalat, észrevé­tel, javaslat összegezését és nagymértékben hozzájárulhat szövetkezeti mozgalmunk to­vábbi sikeres, egészséges fejlődéséhez. Műszakonként 700 pár férfimokasszint gyárta­nak a Nyíregyházi Cipő­ipari Szövetkezetben. Felvételünkön: Bállá La­jos sarokfoglaló automa­tán dolgozik. (Gaál Béla felvétele) em győzöm áldani a sorsot érte, amiért olyan bizalmatlan ter­mészettel áldott meg. Nem vagyok hiszékeny, sokkal­ta inkább óvatos és gyanakvó természetű. En­nek a tulajdonságomnak kö­szönhetem, hogy életem so­rán még csak négyszer állí­tottak kapu elé különböző át­járóházaknál és csak két al­kalommal sóztak rám utcai árusok aranygyűrű gyanánt rézgyűrűt. Bizalmatlankodó, szeren­csés természetem ellenére a közelmúltban agyafúrt csa­lás áldozata lettem. Jeligés újsághirdetés útján ismerked­tem meg egy eszpresszóban Dubicsány Rezső magánzóval, aki a Duna-kanyarban fekvő 200 négyszögöles telkét 400 ezer forintért kínálta eladás­ra. Hatvanezer forint előleg­gel részletfizetésre megvet. tem a telket, mert az olajle­lőhelynek mutatkozott. Dubi­csány úr a helyszínen néhány ásónyomra a felszín alól szi­várványszínben csillogó ned­ves masszát emelt ki, amely­nek jellegzetes szaga egy pillanatig se hagyott kétséget afelől, hogy olajjal van dol­gunk. Ráadásul az ásó jó né­hány antik pénzérmét is a felszínre hozott, amit az el­adó azzal magyarázott, hogy ott valamikor római település lehetett. A rendkívüli értékkel bíró telek áruba bocsátását a tu­lajdonos azzal indokolta, hogy ő már túlságosan koros az ásványi és régészeti kin­csek kiaknázásához. Hozzá­tette azt is, hogy egy vízi­mérnök barátjának tervei alapján a Duna-kanyart a közeljövőben ki fogják egye­nesíteni, s akkor az ottani telkek ára lényegesen emel­kedik majd, hiszen a kanya­rok mind a szárazföldi, mind pedig a vízi közlekedésben csak nehézségeket és többlet- költséget okoznak. Azután, hogy megkapta az előleget, Dubicsány Rezső többé nem mutatkozott. A Duna-kanyarban senki sem ismeri; a telekről kiderült, Jv Olaj lelőhely LÉLEGZETHEZ ALIG JUTOTT AZ IGAZGATÓ, AMIKOR ÉV ELEJÉN AZ EGYIK DÉLELŐTT VALÓSÁGGAL „BE­ROBBANT” hozzá képíró Sándor, A LAPMEGMUNKÁLÓ GÉPSOR MŰ­VEZETŐJE, S EGY SZUSZRA SOROLNI KEZDTE: — Ha nem történik vala­mi, lerobban az üzem. Sok bajt is okoz nekünk ez az olasz gépsor, Kun elvtárs. Nem működik az adagoló be­rendezése. Ki hallott már olyat, hogy ilyen technika mellett kézzel kelljen a la­pokat a gépsorra felrakni. Baromi tempót diktál a má­sik gépsor kiszolgálása. Már lassan kiborulnak az embe­reim. Nem megfelelő a vágó­szerszám. Nem működik az élfurnírozó megfelelően. Nem jó a továbbító asztal meghaj­tása, a bútorlapok csiszolása. — Kapkodtam a fejemet, azt sem tudtam hirtelen, me­lyikkel is kezdjem. Leültet­tem a művezetőt, s kértem, segítsen — emlékezik vissza Kun István, a Szatmár Bú­torgyár igazgatója. Érintkezési pontok Arcán most nyugalom ül. Megoldották az akkori gon­dokat. Vajon mi köze van egy­máshoz az üzemi demokrá­ciának és az üzem- és mun­kaszervezésnek? Hol vannak a kitapintható pontjai az egyiknek, hol a másiknak? Hol, mikor találkozik ez a két pont? Képletesen fogalmaz az igazgató: — Az emberek szeretik „visszalátni” azt, amit java­solnak. Ez a lényeg. Ez az érintkezési pont. Fodor Zoltán a tmk-laka- tosbrigád vezetője: — Idén februárban már mélyponton volt a termelés a gépsor meghibásodása miatt. A frász volt rajtunk. Képzelheti, amikor egy mű­szakban a 3 ezer darab bú­toralkatrész helyett csak a felét termelte. Akadtak drukkolok és el- lendrukkolók. Közben álltak a gépek, tétlenkedtek az em­berek. Ez az olasz gépsor le­állása az egész gyár termelé­sét megbénította. — Szereltük, javítottuk, bújtuk a rajzokat, min tud­nánk módosítani. Nem ment. Újra nekiláttam — emléke­zik Fodor művezető. — Hiá­ba. — Látom, most derülsz a dolgon — fordul Váradi Gá­bor gépészmérnökhöz — de akkor te is berezeltél! Váradi: — Feladta a leckét a gép­sor, az biztos — említi a fia­tal, fekete hajú mérnök. Ta­láltunk új megoldást. Azt nem merném mondani, hogy korszerűbb lett, de hogy biz­hogy községi tulajdon: jelen­leg parlagon hagyott értékte. len földdarab. Kiderült az is, hogy az olajat üzletfelem a községi benzinkutastól vásá­rolta, s egy egész hordó tar­talmát locsolta szét a talajon, utána homokot szórt rá. A római korból származónak mondott pénzérmék pedig pléhből készült primitív ha­misítványok. Mindezek után szeretném az ügyből adódó tanulságo­kat a köz javára itt nyilváno­san leszűrni. Olajmezőként kínált telket szakképzett geo. lógussal, régi pénzérméket pedig numizmatikussal vizs­gáltassuk meg előbb, és csak azután fizessünk. A hatvan­ezer forintom elvesztése után csak az vigasztal, hogy ha nem vagyok annyira óvatos és elővigyázatos, akkor most nem csak az előleget, de a tel­jes vételárat sirathatnám. H. F. tonságosabb, az egyszer szent­igaz. örömmel mutatják „alko­tásukat”. Úgy megy, mint az óra . És termelékenyebben dolgozik. Szólásra, cselekvésre bírni Automatizált üzem, gép­sorok. Egy ekkora gyárban, ahol 20 ezer lakószoba­garnitúrát kell gyártani az idén, s 370 millió tervet tel­jesíteni, ezernyi apró gond, probléma adódik termelés közben. Egyik-másik megol­datlansága tízezer forintok kiesését okozza. A hibát va­lójában a munkás észleli. — Itt is összefügg az üzem- és munkaszervezés az üzemi demokráciával — vallja az igazgató. — Mert mi törté­nik, ha a munkás látja a szervezetlenséget, selejtet, a géphibát, de nem szól? Szó­lásra, cselekvésre kell bírni. Pető Lajos művezető: — Májusban már rengeteg hibás bútorlap gyűlt össze a • raktárban. Alig fértünk tőle, egyik helyről a másikra pa­koltuk. Csakhogy a hibamen­tes anyagnak is kellett a hely. Ezt meg hová rakjuk? Nagyon bosszantott. Az talán még jobban, hogy mondtam fűnek, fának, minden fóru­mon. Már kacagtak. Egyszer aztán titokban hol munka­időben, hol utána néhányat megjavítottam. Láttam, ez eltarthat karácsonyig is, ha egyedül csinálom. Kifakadt, ment a műveze­tőhöz, üzemvezetőhöz, s ad­dig nem hagyta nyugton őket, míg két embert nem adtak mellé. Szériánként 30 köbméter bútorlapot mentet­tek meg. Szinte újjávarázsol­ták. öt hónapig csinálták, s legalább 250 ezer forint hasz­not hajtottak a gyárnak. Említik aztán Gyémánt Bélát, akinek „gyémántot” ér a szeme. Mégis „belezavaro­Termelőszövetkezeti tag mondta: „Luxus nekünk egy ilyen drága, nagy erőgép”. A 245 lóerős Rába Steigerre célzott, amelyik ott áll a gép­udvar közepén. Állt, mert nem volt szgmára szabad hely a szántáshoz a határ­ban. Valóban így lenne? A gépek ára, az üzemelte­tés költsége kamatos kamat­tal megtérül, ha azokat ren­deltetésszerűen, jól szerve­zetten üzemeltetik. Mert néz­zünk egy két és fél millió fo­rintot érő erőgépet. Hogy megtérüljön hét éven ke­resztül az év minden napján úgy kell dolgoznia, hogy az 1200 forint amortizációs alap meglegyen, s ezenfelül plusz hasznot hajtson. Egy Rába Steiger vagy John Deer nem csak erre, de többre is ké­pes. Ha megy, ha dolgozik. Ha áll az erőgép, vagy a drága pénzen vett kombájn, akkor valóban luxus, akkor valóban ráfizetés. Szakembe­rek kiszámították, hogy a Rába Steiger minden órában ötszáz forint új értéket ké­pes létrehozni, de ugyanany- nyi a veszteség, ha áll. Már­pedig gyakran állnak a gé­pek ezért vagy azért. Hol egy kisebb javítás, hol meg a te­rülethiány parancsol kény­szerpihenőt. Nem készültünk fel eléggé dott” a bútoralkatrészek szá­mozásába. Ö a válogató. Ösz- szekeverte többször, melyik az ajtó, vagy más alkatrész, annyi közül. Rossz helyen jelölték a számozásokat. A gépsor meg nem vár, azon­nal ki kell szolgálni. Máris kész volt a baj, a zűrzavar. Segítettek rajta, ötlettel. Külön pénzért? — Most már ellátják a gépsort. Ésszerűsítéssel meg­gyorsult a termelés. — Kapott érte külön pénzt? — Nem azért csináltam. — Tavaly tüntették ki. A könnyűipar kiváló dolgozó­ja. Mindenki büszke a cigany- asztalosra. Lettner Bandit irigylik. Két hete dobták vízbe. Most pró­bál lubickolni, ha tud. Kár­pitos, de „belekontárkodik” másba is. — „Gyakorló” művezető — jegyzi meg humorosan Vá­radi Gabi. Lettner, a nyurga, jól fé­sült, mozgékony művezető: — Ha van üzemi demokrá­cia, akkor ez azt jelenti, hogy nem kell sustorogni. El­mondja az ember a vélemé­nyét, s ha okos javaslata van, megvalósítják. Gondolom, eb­ben van a demokrácia. Közbeszólnak, heccelik hogy pénzt akar, érvényesülni sze­retne. Gabi nem tagadja. Ezt is, azt is. De a gyár is jól jár. Bandi egv hcfhapja adott be egy újítást. Lényege, hogy a Szidónia típusú kárpitos garnitúra farostlemezét más­sal helyettesítsék. Százezerrel kevesebb Valamennyien nyugtázzák, jó iőben érkezett Lettner Bandi újítása. Szidóniából ez évben 5500 garnitúrát kell gyártani. Gyorsan kalkulál­nak, számolnak, s „kidob­ják”: százezer forint megta­karítás várható tőle. Most várjuk a KERMI jóváhagyását — mondja Kun igazgató. Ezernyi apró ötlet, gondo­lat, javaslat hangzik el egy- egy fórumon. Odafigyelnek rá. S, ami megvalósítható, azonnal cselekednek. a nagy gépek, a sokmillió forintot érő gépsorok gazda­ságos mozgatásához, haszno­sításához. Termelőszövetke­zeti elnök if merte el: a rend­szertermelés előírt technoló­giáját csak 50 százalékban teljesítették, de csodálkozott, hogy a termésátlagokban nem lett meg a kívánt eredmény. Más helyen a cukorrépa át­lagtermése miatt keseregtek és okolták érte aZ időjárást. Igaz, hogy rossz időnk volt, de ebben az esetben elma­radt az őszi altalajlazítás, a sima felületű aprómorzsás magágykészítés is, ráadásul műtrágyát sem adagoltak a kívánt mennyiségben. A televízió nemrég egy riportfilmet készített egy nagy termelőszövetkezetről. Az ágazatvezető URH-n be­szélt a brigádvezetővel, a traktorossal. Jó ismerősöm meg is jegyezte: „Mekkora flanc”. Nem flanc és nem luxus. Az a flanc, hogy itt Szabolcsban még nincs ter­melőszövetkezeti URH-lánc, a traktoros az 5-10 ezer hek­táros téeszben gyalog viszi a hírt, az ágazatvezető meg napi 2—300 forint értékű benzint kocsikázik el és ak­kor még keveset is ment. Luxus!? Attól függ, ho­gyan, melyik oldaláról néz­zük a dolgot. Seres Ernő Farkas Kálmán LUXUS?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents