Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-25 / 305. szám

1976. december 25. KELET-MAGYARORSZÁG 3 irr Kincsünk, — Sokat érő termés? — Amíg áru lesz Tudunk értékesíteni? az alma IDÉN AZ ALMA MIATT KÉTSZER SÍRTUNK, 5YSZER ÖRÜLTÜNK. A NYÁRON, AHOGY SÜLYOS- ÍOTT AZ ASZÁLY, ÜGY FOGYTAK A REMÉNYEK, A SZEPTEMBERI ESŐ ÚJRA KEDVRE DERÍTETT, SOKÁIG, MERT OKTÓBERBEN MÁR A BŐSÉG GONDOT. A PIROSLO, ÉDES JONATÁN TÖBB HELYEN KESERŰSÉGET OKOZOTT. Wr­NAGY SÁNDOR, VOLT MEGYEI FÖKERTÉSZ, AZ AL­MATERMESZTÉS AKKORI LEGJOBB ISMERŐJE, MINT­EGY MÁSFÉL ÉVTIZEDE MAR HANGOZTATTA: TER­MELNI MEGTANULTUNK, DE ÉRTÉKESÍTENI MÉG NEM. AZÓTA SOKAT FEJLŐDÖTT A TERMESZTÉS TECHNO­LÓGIÁJA, AMÍG A FÁN VAN AZ ALMA, A KEVESEBB KÉZI ERŐVEL IS SIKERESEN BOLDOGULUNK, DE A FÁTÖL AZ ÁRUVÁ VÁLÁSIG NEM CSÖKKENTEK GOND­JAINK. M egyénkben az UTÓBBI ÉVEKBEN elért 35-36 ezer va- gonos almatermést á- szakemberek úgy becsülték, hogy a következő években is ekörül stabilizálódik az évi hozam. Az idei esztendő er­re erősen rácáfolt. Végleges adat még nincs, de mintegy 44-45 ezer vagon körül van a termés. A várt és a tény­leges közötti több mint 20 százalékos eltérés súlyos gon­dokat okozott. A tervezett mennyiség leszedése, áruvá készítése, szállítása is meg­feszített, igen jól szervezett munkát, láda- és szállítóesz­köz-ellátást igényelt volna. A plusz 8-10 ezer vagon ter­més az üzemek döntő több­ségében, és az átvevőhelye­ken kapkodást, torlódást, késedelmet okozott. Végül is a nagyobb termés megyei át­lagban alig jelentett több be­vételt, mert a késői szedés miatt egyes üzemekben a szokásos 10-15 százalékkal szemben a 40-50 százalékot is elérte az ipari minőség aránya. A MEGYE ILLETÉKES VEZETŐI gyűjtik a tapasztalatokat, ösz- szegzik a tanulságokat. Any- nyi máris megfogalmazódott, még egyszer ilyen „meglepe­tés” nem fordulhat elő, hogy szedés közben derüljön ki: közel negyedével több a ter­més a vártnál. Reálisabb ter­mésbecslésre van szükség. A nagyüzemektől ez el is vár­ható, hiszen mindenütt hoz­záértő szakemberek dolgoz­nak. A termés mintegy 30 százalékát kitevő háztáji és kiskertek hozamát nehezebb pontosan becsülni, ezért itt a felvásárló szerveknek min­dig maximális hozamot aján­latos tervezni. Az idei esz­tendő azt is sugallja, ebben az ötéves tervben a várható termésátlagokat a 35 ezerről, mintegy 45 ezer vagonra kell igazítani. Ez azt is jelenti, hogy az eddig is feszítő ké- zierőhiány fokozódik. Az elmúlt évek módszerével a szedés, a manipulálás, szál­lítás időben és jó minőség­ben már nem végezhető el. A munka javításának dön­tő láncszeme, hogy a terme­lők és a felvásárlók is a me­gyei vezetéshez hasonlóan értékeljék az 1976-os év ta­pasztalatait és már január­tól kezdjék meg a felkészü­lést az őszi almaszüretre. A termelőszövetkezetek az al­matermesztés őszi munka­erőmérlegét külön is készít­sék el. Tervezzék meg és tu­datosítsák — ahol jelentős almásterülettel rendelkez­nek — a tagság egészének ügye az alma jó minőségben történő betakarítása. Az al­maszüret idején más ágaza­tokból is minden lehető munkaerőt csoportosítsanak ide. Már a téli hónapokban mérjék fel, a családtagok közül ki fog részt venni a szedésben. Vegyék számítás­ba a községben lévő egyéb szabad munkaerőt, és kösse­nek velük megállapodást a szedésre. Idejében egyeztes­sék a társadalmi munkát az üzemekkel, iskolákkal. Sok­kal célszerűbb lenne, ha a vállalatokkal, üzemekkel nem munkanapokban, ha­nem leszedendő almasúly­ban és megfelelő minőségi munkában állapodnának meg. Ahol nagyobb mennyiségű almát termelnek, — be kell látni — a szedés és a szál­lítás már nem mindenütt oldható meg egyidőben. Első a szedés. Megyénkben ma már több mint 12 ezer va­gon termést befogadó hűtő­tároló van. Ezeket a tároló­kat az áruvá készítésre sok­kal jobban kellene haszno­sítani. A MÉK és a HUNGA- ROFRUCT felvásárló mun­káján is van mit javítani. Enyhíteni lehetne a torló­dást, ha a nagy tárolókat napi átvételre is hasznosíta­nák. A LEGTÖBB NEHÉZ­SÉG az idén azokban a szövetkezetekben ke­letkezett, ahol a tagság nagy mennyiségű háztáji almával rendelkezik. Két dologban szükséges intézkedni: egyez­tetni a közös és a háztáji al­ma szedését, másrészt segí­teni az értékesítést. A ház­táji almát egy hét alatt le­szedték, de utána három hé­tig járták a felvásárlóhelyet. Így több helyen egy hóna­pig feléje se mentek a kö­zösnek. Vannak követendő ellenpéldák is: Vaján, Nyír­gyula j ban és még néhány termelőszövetkezetben terv­szerűen végezték a háztáji alma szedését, és a közös vette át a kistermelőktől a gyümölcsöt. Ez a módszer látszik járható útnak. Nagy gond volt az idén a ládahiány. Az lenne a kívá­natos, hogy a szedőládát tár­sulásban vagy más módon megyénkben készítenék el és az üzemek vásárolják meg. A ládakészítés hasznos téli foglalkoztatás is lehet. A szál­lító ládagomdján pedig úgy enyhíthetne a göngyölegellá­tó vállalat, hogy a tervezett­re 10-15 százalékos rátartást készítene. A terméshozamok várható növekedésének mintegy ga­ranciája a megyénkben mű­ködő két termelési rendszer: a Szatmárkert és a Nyírkert. Az új telepítések szer­vezésében, a rekonstrukció vitelében, a termesztés tech­nológiájának javításában már eddig is sokat tettek. A talajvizsgálatok végzésével, a tápanyag-utánpótlásra, a szakszerű permetezésre tett javaslatokkal, az új gépek kipróbálásával, a rendszer­ben dolgozó szakemberek ta­nácsadó munkájával rövid működésük alatt is jól segí­tették a termelést. A beta­karítás tervezésében és az értékesítésben azonban még igen keveset tettek. A Z IDŐJÁRÁS MINDIG KÖZBESZÓLHAT, csökkentheti, növel­heti a terméseredményeket, de ilyen meglepetést nem okozhat, mint az idén. Az idei drága tanulság arra figyelmeztet, az embereken múlik elsősorban, hogy a sok munkával, verejtékkel megtermelt szabolcsi édes jonatán senkinek se okozzon keserűséget. A guti erdő — úgy mondja az ember — Debrecen alól Szabolcs déli csücskére is átnyúlik. Télen Bökönyből, Geszterédről, Mihálydiról sokan jártak az erdőre „fa­vágni”. — Mifelénk így mondják favágni. Sok embernek akadt ott mindig dolga, már nekem is, pulya ko­romban. Egypitvaros cse­lédházban laktunk, az apám cseléd volt, de a harcok után szabadjára maradt, így télen az erdő­re mentünk. Annak érzem még most is a nyomát. Lucernát rak a vontató­ra az ember és ahogyan sürög-forog, látszik, biceg. Talán rádőlt egy fa? — Dehogy — mondja — sorja van annak. Nagyot vétettem a fejszével, az apám meg hirtelen haragú. Egy kis szünet, egy pil­lanatig az apjára gondol. — Kimentünk az erdőre, az erdész kijelölte a fákat és mi hozzáláttunk. Előbb Akkor az erdőben ____________________________I lerajzoltuk. Könnyen meg­tanultam. Délig 10 vagy 15 fát döntöttünk, le­gallyaztuk és ebéd után a keresztvágó fűrésszel a törzseket ölre vágtuk. — Azt mondja az apám, amikor már sokat fűrészel­tünk, elalszom fiam. Ügy húzod, mint pici Pista prí­más az altatót: „Jártam ablakod alatt”. Pedig ide pattogós tempó kell, hogy meg ne fázzunk. Valahogy így: „Ritka búza, ritka ár­pa, ritka rozs, ritka kislány, aki takaros.” — A pattogós nóta nem nagyon élénkített fel, fá­radt voltam, ezért is mondta apám, hogy most- már hasítsuk a rönköket. Ez úgy ment, hogy apám vezette a vágást, én énekel­tem a hasadást. Akkor sem tudtam, ma sem tu­dom, hogyan, de a fejszém élével véletlenül az apám fejszéjének a fokába vág­tam. Ahogy az első sok szentet a szájára vette, már szaladtam is. Átes­tem egy rönkön, rá a fű­részre. Egy kicsit bicegek. — Haragszik az apjára? — Ezért? Dehogy ha­ragszom. A karjába vett, úgy vitt, úgy rohant velem az erdészházba. Nagy da­rab, erős ember volt, fu­tott velem a hóban, szorí­tott magához, én meg sírva a mellére bújtam. Akkor éreztem, jó ember az apám, a kicsorbult fejszétől ezer­szer jobban szeret. jtelj -----­— Tudja, úgy van az, hogy a munkás nem mindig csípi a górét. Szeretnek úgy felülről beszélni. A Koncz Pista más. Munkás maradt, bár csoportvezető, ö meg­mondja mit kell tenni, s ha eltolunk valamit, megma­gyarázza. miért, s hogyan kell helyrehozni. Ha egyszer vezető leszek, azt hiszem őt választom mintának, — mondja váltakozva, egymás szavát kapva, egy szuszra Szabó Gyula és Balogh And­rás, a BHG vásárosnaményi gyárában. A szavazás Vajda Ferenc először nem akar kibújni a védőszem­üveg mögül. Befejezi a he­gesztést, s először ugyancsak értetlenül néz rám, amikor azt kérdezem, melyik mun­katársát becsüli a legtöbbre az üzemben. — Hetvenkettőtől isme­rem, akire gondolok. Koncz- ról van szó. Jó munkás, szorgalmas, nagyon szeretek vele dolgozni. Végtére nem bánnám, ha olyan lehetnék, mint ő. Hogy miért? Segítő­kész, igen becsületes és sze­rény. Nem száll a fejébe, hogy több funkciója is van. A művezető, Szatmári Gyu­la is alaposan indokol. Koncz nemcsak tud a rajzról dol­gozni, de bizony, rögvest je­lez, ha valami nem stimmel. És összefogja a brigádot. Amit gondol, ki is mondja. Nem bólogat, véleménye van, s bizony arra nagyon oda kell figyelni. — Én talán nem is va­gyok mérvadó — kezdi La­katos Sándor —, nekem Pis­ta barátom. Segítettünk egy­másnak a házat építeni, és sok dologban gondolkodunk egyformán. Én nemcsak tisz­telem, nekem ő igazi cim­borám. Azt meg külön is becsülöm benne, hogy szó­kimondó. A barátságban is, a munkában is. Bartha Imre a gyáregység párttitkára sok jó munkás­ról tud. Ami nem is vélet­len, hiszen azok. akik a sok nehézség közepette, amit az üzem átél, becsületesen ki­tartanak, azok ugyancsak méltók a tiszteletre. De vé­gül ahogy szűkül a nevek kö­re, úgy köt ki végül ő is Koncz Istvánnál. Szemben a választottal Kezdem talán az egész gyárlátogatás végén. Amikor az igazgatóval, Kópis Zoltán­nal összefutottam, mondom neki: — Megtaláltam az üzemben az év munkását. Mire ő: — Ez csak Koncz Pista lehet. így is lett, hi­szen az a bácsi, aki Ge- mencre készülő görgős gép­sor mellett takarított, épp­úgy őt nevezte meg a kör­kérdés során, mint a másik műhely vezetője, Kovács Zol­tán. Ilyenkor az ember kíván­csi lesz. Milyen ember? Va­lami szuper? Miért kapja a felsőfokú jelzőket? Mi lehet benne, ami társai közül is kiemeli? Amikor összeismer­kedtünk, méregettem, néze­gettem. Semmi olyat nem láttam rajta, ami lényegesen megkülönböztette mástól. Legfeljebb a szemét. A nyugtalanul kutatót, a néha elmerengőt. Az év munkása Koncz Pista más... ILYENKOR AZ EMBER KÍVÁNCSI LESZ. MILYEN EM­BER? VALAMI SZUPER? MIÉRT AKARJA A FEL­SŐFOKÚ JEL­ZŐKET? MI LE­HET BENNE AMI TÁRSAI KÖZÜL KIEMELI? AMIKOR ÖSSZE­ISMERKED­TÜNK, MÉRE­GETTEM, NÉZE­GETTEM, SEMMI OLYAT NEM LÁTTAM RAJTA, AMI LÉNYEGE­SEN MEGKÜ­LÖNBÖZTETTE MÁSTÓL. HÁT AKKOR? Szerényen utasította visz- sza, hogy olyan címet is kaphat, ő az év munkása. És innen már beszéljen ő. — Aki rendesen dolgozik, pontosan és szorgalmasan, az mindenki az év munkása. Valahogy nem jó így kü­lönbséget tenni. Az persze jólesik, nem is tagadom, hogy társaim jó szívvel szól­tak rólam. De ne feledje, ez fontos, egy kollektívában csak úgy juthat az ember jobb teljesítményhez, ha mindenki mindig együtt dol­gozik. Nem könnyű munka­hely a miénk. Itt egy ember sosem lehet „leg.” Az életút — Most 28 esztendős va­gyok. Egy gyermekem van, a másodikat a jövő év elejére várja a feleségem. Ha őszin­te akarok lenni, akkor ez a legnagyobb dolog, amit ne­kem ’77 adhat. Sorsom, úgy érzem, érdekesen, de nem különleges módon alakult. Az érdekesség talán az: édesapám ma is eljáró se­gédmunkás, aki Pesten dol­gozik. A fővárosba én is be­lekóstoltam, ott voltam ta­nuló, és egy évet az építő­iparban húztam le. De vala­mi nagyon hazahúzott Bereg- be. Ma is Gyürén lakunk, van szép házam. — Nem könnyű beregi munkásnak lenni. Itt a gyár se olyan talán mint másutt, a miénknek is volt egy se­reg gazdája és neve, s bi­zony most se nagyon tudjuk, mi vár ránk a jövő évben. De hát ki kell tartani, s meggyőződésem, hogy akik már hat évet itt lehúztunk, részt kell, hogy vállaljunk abból, hogy 3—400 ember jó munkahelye legyen az üzem­ből. — Higgye el, nem lecke ez. Nem vagyok öreg, tehát nem az évek bölcsessége, hanem a tapasztalat mondatja ezt velem. Itt tanultuk mi ezt együtt a gyárban. És ez kész­tetett arra, hogy vállaljam azokat a társadalmi megbí­zatásokat, melyekre válasz­tottak. Paragrafusok között — Hazudnék, ha azt mon­danám, hogy nem esik jól a kertünkben eldolgozgatni. Feleségem, aki Záhonyban dolgozik, szintén kedvvel kertészkedik. De én már nem érzem magam kétlakinak, nincs háztáji, nincs autót ter­mő gyümölcsösöm. Időm se jutna rá. Mert gondolja el: bizalmi vagyok a szakszer­vezetben. És itt nálunk ugyancsak kérdeznek. Ha nem olvasok, nem nézelődök körül a világ és az ország dolgában, hamar szégyenben maradok. — És a másik. Népi ülnök is vagyok. Kezdetben csak ültem a tárgyalóteremben, s bizony szorongtam, amikor véleményt kellett mondani, amikor az igazság, bűnösség, enyhítés és súlyosbítás ügyé­ben kíváncsiak voltak a vé­leményemre. így aztán rend­hagyó olvasmányaim lettek. Törvénykönyvekben igye­keztem eligazodni, s az köz­tudott, nem a munkások nyelvén írják ezeket. — Meg tanácstag is va­gyok. A közhiedelemmel szemben nemcsak út, kút meg járda itt a téma. És az embernek van önbecsülése is. Igaz, itt elsősorban az em­ber értése a fő, de az se rossz, ha valaki eligazodik a szabályok között is. Nos, amit az üzemben tanultam, hasznosítom társadalmi mun­kában is. Talán ezért is si­kerül egyre többször hasz­nos véleményt alkotni. Nem szerencse dolga — Végtére sokat értem el, úgy érzem. Van egy gyö­nyörű családom, otthonom, két szakmám, olyan közös­ségben dolgozom, mely segít, s ahol hasznomat tudom. Valaki egyszer mondta sze­rencsés ember vagy. Azt hi­szem, ez nem igaz. Szerencsé­vel lehet múlandóan nyerni, de a tartós öröm, a munka­társak megbecsülése sosem szerencse dolga. KONCZ ISTVÁN AZ ÜNNEP ALATT OTT­HON LESZ FELESÉGÉ­VEL, AKIT FÉLT ÉS DÉDELGET. MEGSZE- RETGETI A KIS KÉT­ÉVES ÁGNEST. A HI­DEG NAPOK MUNKÁ­JA UTÁN MEGMELEN­GETI KIFAGYOTT CSONTJAIT, S FEL- MELEGITI SZIVÉT. LE­GYEN SZÉP ÜNNEPI AJÁNDÉKA EGV GYÁR KÖZÖSSÉGÉ­NEK BIZALMA.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents