Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-24 / 304. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. december 24. Ev régi ajándék Új autóbuszok a városoknak Szép karácsonyi ajándékot kapott a megyeszékhely lakossága: december 22-én több nyíregyházi autóbusz- vonal utasai új autóbuszokra szánhattak fel. Megérkeztek a régen várt új Ikarusok, melyek javítanak a sokszor panaszolt zsúfoltságon. Négy darab „Ikarus 280” tipusú busz érkezett: ezek csuklósok, négyajtósak. Valameny- nyi kalauz nélkül közlekedik, a gépkocsivezető ad menetjegyet a bérlet nélkül utazóknak. A három hátsó ajtón szállhatnak fel a bérletesek, ugyancsak itt van a leszállás. összesen nyolc darab „Ikarus 260” típusú busz érkezett: ezek külsőre a már futó „panorámabuszokra” hasonlítanak. Lényeges különbség azonban, hogy nem kettő, hanem három ajtajuk van! Az új típusú buszok kifejezetten városi forgalomra készültek, befogadóképességük nagyobb, mint elődeiké. Az új csuklóson például elvileg negyven emberrel több utazhat. Lényeges, hogy a több ajtón át gyorsabb lehet a fel- és leszállás, kevesebb a megállókban az állás. így arra számíthatunk, hogy pontosabban közlekednek majd a járatok. Az új csuklósok közül három darab a 12-es autóbusz- vonalon állt munkába, egy pedig a 15-ös vonalon. A másik típusból két darabot a Indulás előtt az új autóbuszok 7/A vonalra, hármat a 7-es- re, hármat pedig a 12-esre állítottak be. Még három darab „Ikarus 266” típusú autóbusz is érkezett, ezeket már ismerik az utasok. Egyet Kisvárda, kettőt pedig Mátészalka környékén állítottak munkába. A most érkezett autóbuszokon kívül januárban újabb 12 busz várható. Kilenc új csuklóst és három kisebbet várnak a Volánnál. Ezeket a következő vonalakra állítják fokozatosan: hét csuklóst a 8 és a 8/A vonalra, egyet a 2-esre, egyet pedig Nyíregyháza és Oros közé. A kisebbekből egyet a 3-asra, egyet a 2-esre, egyet pedig Nyírszőlős felé. Az új autóbuszokon nincs kalauz: ezért tudatja felirat is, hogy lehetőleg egy-vagy kétforintossal fizessenek a a felszállók. így lényegesen könnyebb dolga van a gépkocsivezetőnek, és gyorsabb a felszállás. A Volán egyébként a megállókban kiragasztott feliratokon, az utasok között szétosztott röplapokon tudatja mindenkivel, hogy milyen változások vannak az utazás rendjében. ÉVENTE 9000 KIADVÁNY KÜLFÖLDRE Munkában töltött karácsonyok Karácsony, mindenki ünnepe. Azoké is, akiket rendszerint munkába szólít ilyenkor is a kötelesség. Mit gondolnak? Mi jut eszébe a karácsonyról a szolgálatban lévő portásnak, a kazángépésznek, a vonaton utazó jegykezelőnek, vagy az éppen utast szállító taxisnak? „Portás bácsi! Fiam yan“ Támár Pál: mi, kórházi portások egy kicsit félünk a karácsonytól, mert sok a látogató. Szép számmal akadnak ilyenkor erőszakos, kötekedő emberek, akik azt hiszik, karácsony van és mindent lehet. Most három éve volt a legkellemetlenebb karácsonyi szolgálatom, amikor az influenzajárvány miatt éppen az ünnep első napján rendelték el a teljes zárlatot. Képzelje el. Már itt volt vagy két és fél ezer ember. És senki nem mehetett be. — Persze vannak derűsebb emlékeim is. Például az egyik újdonsült apa kifelé jövet, tiszta józanul így kiabált: portás bácsi! Fiam van! És akkora csókot nyomott az arcomra, hogy majd hanyatt estem. Aztán a másik mindenáron azt akarta, hogy igyák vele az újszülött egészségére. Mondtam: nem lehet. Erre vett egy üveg italt és erőszakkal itt hagyta. Most is szolgálatban leszek az ünnep alatt. Első nap reggeltől másnap reggelig. A kulcs tóm volt. Az idén mind a két napon benn leszek. Hogy mire gondolok ilyenkor? Talán arra hogy ha nem fűtenénk, az Északiban megfáznának a gyerekek... Szerencsés „forda“ Rozinyák József: szabadság, ilyenkor? A vasútnál éppen most van a legnagyobb szükség az emberre, különösen a jegyvizsgálókra. Huszonkét éve dolgozom itt, de nem emlékszem, hogy lett volna olyan karácsonyom, amikor mind a két nap otthon voltam. Most például szerencsés a „forda”. Karácsony viliáján érkezem haza és csak második nap féltizen- kettőkor jövök el otthonról. A fenyőfát már megvettem, ta. Ián a díszítésére hazaérek. — Ilyenkor a vonaton is vidámabbak az emberek. Utaznak haza a családhoz, a rokonhoz, sok a csomag, árad a fenyőillat. Jobban örülnek mindennek az emberek. Emlékszem egy idős házaspárra, mekkora örömet szereztünk nekik azzal, hogy megtaláltuk és átadtuk nekik Kisvárdán a vonatban felejtett táskát. Érthető, mert benne volt a bizonyára nehezen összespórolt pénzük is. „Táksi! Táksi“ Leviczki Imre: tizenhat éve vezetek taxit. Karácsony itt? Hisz éppen azért vagyunk, hogy lebonyolítsuk az ünnepi forgalmat. Csak győzzük. Ka- • rácsonyi emlékek? Volt egyszer egy olyan utasom, aki egyenesen az esküvőre jött — Torontóból. Csak annyit hajtogatott, hogy táksi, meg orosz, vagyis Orosra kellett vinnem. Esett a hó, fújt a szél, ki se szálltam a kocsiból, úgy mutogattam: tegye fel a bőröndöt a csomagtartóra. Oroson vettük észre, hogy elhagytuk a bőröndöt, amelyben a menyasszonyi ruha volt. Lett mindjárt haddel- hadd, cifraság — magyarul. — Aztán egy igazi karácsonyi történet. Késő este volt már, amikor egy házaspár arra kért, hogy vigyem őket Porcsalmára és vissza. Kicsit csodálkoztam, de vállaltam az utat. Útközben derült ki, hogy van egy fogadott gyerekük, akit csecsemőkora óta nevelnek. Az apa nemrég súlyos beteg lett, majdnem meghalt. Ügy látták jónak, ha visszaadják a gyereket az intézetbe. Jött a karácsony és nem bírták tovább. Azt az örömet, amit visszafelé jövet láttam, nem lehet elmondani. Bizony sokszor elhomályosult az út a szemem előtt... Tóth Árpád SZÍNHÁZ Garas, a hazudós Együttműködés a színvonalasabb oktatásért Az országban egyedülálló különgyűjteménnyel rendelkezik a külföldi egyetemek kiadványaiból a budapesti műszaki egyetem központi könyvtára. Hetvenöt ország több mint 950 intézményével tartanak renszeres kapcsolatot. Az évente beérkező illetve kiküldött nyomtatványok, folyóiratok és könyvek száma meghaladja a 14-15 ezret. Évkönyvek, órarendek, tantárgyprogramok, az egyes egyetemekre vonatkozó hallgatói és oktatói adatok, az egyetemi telepek helyszínrajzai, épületek fényképei találhatók a gyűjteményben. Kiadványaik a legfrissebb információkat tartalmazzák, mivel nem országos hanem intézményi adatokat közölnek. Használatukat azonban megnehezíti a „soknyel- vüség”. E nehézségek kiküszöbölésére indította meg 1967-ben a könyvtár „az európai műszaki egyetemek és főiskolák szakosítási rendje” című kiadványsorozatát. A sorozatban az egyes intézmények dokumentumai alapján összefoglaló köteteket jelentetnek meg a legfontosabb jellemző adatokkal, így magyar nyelven hozzáférhető az egyes országok oktatási rendszerének összefoglalója, az egyetemek és főiskolák rövid története, kari, szervezeti és szakrendszere. A legfontosabb mérnöki szakterületeken a képzés részletes tanterveit is közlik. Eddig a Szovjetunió, Belgium, Hollania, Luxemburg, Olaszország, Csehszlovákia és Franciaország felsőoktatását rendszerező kötet jelent meg. A napokba kerül nyomdába az Ausztria, illetve Lengyel- ország adatait tartalmazó kötet. A kiadványok rendkívül népszerűek, mert segítségükkel elvégezhető a különböző országok műszaki felsőoktatásának összehasonlítása, elemzése. Érdeklődéssel forgatják a könyveket az érintett országokból hazánkba érkező szakemberek is, nem ritkán maguk is a műegyetemi kiadványból tájékozódnak saját oktatási rendszerükről. Jelentős a műegyetemi könyvtár disszertációs gyűjteménye is. Egyes országokban előírás, hogy az egyetemeken elfogadott doktori disz. szertációkat a szerzőknek legalább 100 példányban meg kell jelentetniük. Ezekből a példányokból rendszeresen érkeznek küldemények Budapestre. Az utóbbi években például a Rheinisch-Westfa: Lische Technische Hochschule 274, a TH Karlsruhe 91, a Technisshe Universität Berlin 68 disszertációval gazdagította a műegyetem könyvtárgyűjteményét. Cserébe a könyvtár megküldi a magyar műszaki egyetemeken elfogadott disz- szertációk évenként megjelenő jegyzékét. Ezek a többi között tartalmazzák a kutató adatait, a bírálók nevét és három idegen nyelven a disszertáció címét. Eddig ebből a jegyzékből nyolc vaskos kötet készült. Az irántuk megnyilvánuló nemzetközi érdeklődés bizonyítja a hazai műszaki oktatás magas színvonalát. Karahuta Mihály: itt kezdtem a munkáséletet a villanytelepen. Előbb a szenet hordtam, aztán fűtő lettem. Most már akár a fehér köpenyt is felvehetnénk. Erről jut eszembe, hogy egyszer valóban ünneplőben dolgoztam. Gondoltam: karácsony van felveszek egy jobb ruhát az utcára. A szekrénykulcsot meg otthagytam a másik ruhában. Nevettek is rajtam, hogy „talán kineveztek valami főnöknek?” — Harminc éve, hogy itt dolgozom, de ha jól emlékszem még csak tavaly volt teljesen szabad a karácsonyom, mert hosszú szabad szombaA hét elején „A hazudós” című egyszemélyes . műsorral Garas Dezső színművész volt a nyíregyházi színház vendége. A közönség nagy része a tévé képernyőjén találkozott Garas Dezsővel, érthető kíváncsisággal jöttek el hétfőn este, hogy élőben is lássák a népszerű művészt. Az Országos Rendező Iroda közreműködésével sorra- került esten meglehetősen nagy feladatra vállalkozott Garas Dezső. Egy óra húsz percig egyedül állni, mozogni a színpadon, fenntartania kapcsolatot, azt a bizonyos szellemi vibrálást— keveseknek adatott meg. Ezzel a látható gonddal küzdött a művész, s becsületére legyen mondva aggodalmát igyekezett is megosztani a közönséggel. Fejes Endre, Moldova György és Örkény István egy-egy írását adta elő, itt- ott akadozó, bizonytalan ösz- szekötő szöveggel. Sajnos az előadott írások hosszúsága épphogy elbírta a közönség tűrési próbáját, kivéve a líraisággal, meleg emberséggel megjelenített „Hazudóst”. Garas igazi művészi énjét az utolsó epizódban láthatta a közönség, ebben talált magára, kárpótolta a korábbi egysíkúságot. A Garas-est kellemes találkozás volt a művésszel. Pódiumműsomak, művészközönség találkozónak megjárta, de önálló színházi produkcióként kevésnek bizonyult. P. G. H ét gyermekem született, de csak kettő maradt életben: Miska és Bandi. Az idősebb fiam 1924. december 25-én született. Kinn laktunk az Ökisteleki szőlőben. Férjem akkor a MÁV-nál dolgozott. Egyéves lett Miska, mikor beköltöztünk a Kisteleki utcába. 1930-ban még nem volt tanköteles, de ő már nagyon készült az iskolába, ezért megszereztem a felszerelést. Szeptemberben hátára vette táskáját, hogy megy tanulni. Nem akartam kedvét szegni, elkísértem a Nádor utcai evangélikus iskolába. Arra kértem Csaba Sándort, a tanítót, hogy az én Miskám is ottmaradhasson. Maradt is, de bizonyítványosztáskor csak egy papírt kapott. Mivel jól tanult Miska az osztállyal együtt, az év végén a tanító javaslatára megkérvényeztük, hogy ismerjék el ezt az osztályt. Ez meg is történt, s így szep• Holnap lenne 52 éves Váci Mihály. Ebből az alkalomból közöljük édesanyja visszaemlékezését. MISI temberben már másodikba léphetett át. A III. és IV. osztályt a központi iskolában Tass Eleknél és De- ményfalvy Kálmánnál végezte el. Hét-nyolc éves korában gipszből cseresznyét, körtét öntögetett. Az apját kérte, hogy szerezzen neki galambokat : nagyon szerette és féltette az állatokat. Az elemi után a fiúpolgáriba írattuk. Szenvedélye és barátja most a könyv lett. Elárulta nekem, hogy naplót vezet, verseket ír, de arra kért, ne olvassam el. Ekkoriban eladtuk Kisteleki utcai házunkat és átköltöztünk a jelenlegibe, a Bánság utcára. Miska időközben vakbélműtéten esett át, ez nagyon legyengítette, és felmentették torna alól. Egyszer az osztályfőnöke megkérdezte, hogy mit akarok a fiammal. Közöltem, hogy szeretném taníttatni. Rám ripakodott, hogy miért nem jó neki a vasútnál, mint az apjának. Előbb a debreceni fémipari középiskolára gondoltunk, mert szeretett rajzolni Miska, de aztán mégis a nyíregyházi fiútanítóképzőbe írattuk. Egy alkalommal azzal jött haza, hogy kötelező a tánciskola, 12 pengő kellene hozzá. Ez igen sok pénz volt, de férjemmel mégis előteremtettük a pénzt, hadd lássuk gyermekeink mosolyát, boldogságát. Az első keddi napon nagyban készült Misi a tánciskolába, sokáig készítgette magát, nagyon kíváncsi voltam, milyen hangulatban jön haza. Meg is kérdeztem, de csak annyit mondott: megvolt. Másodszor már nem is akart menni, hiába figyelmeztettem: „Fiam, ha befizettük a drága pénzt, akkor azt le is kell táncolni!” Csak nem ment, mert akkor már többet ért neki a könyv, mint az egész tánciskola. Nagyon szeretett rajzolni is, ha vendég érkezett hozzánk, mindjárt lerajzolta. Gyakorlatra Decsre került, ahol első osztályt tanított. A képesítő után először Bajára ment egyhónapos tanfolyamra, majd idekerült a II. Mandára tanítónak. 1945 őszén súlyos beteg lett, 41 fokos lázzal vittük be a debreceni klinikára. A belgyógyászaton azzal vigasztaltak, hogy ha meg- műtik, talán megmarad. Loesi professzor és társai egy hétig konzultáltak fölötte, a súlyos műtétet végrehajtották. Infúziót kapott, majd mindkét combja el- tályogosodott. Három hónapig izgultam ott az ágya mellett. December 29-én mondták, hogy hazahozhatom. Lovasszekeren szállítottuk, itthon dr. Kiss István kezelte. A környéken laktak szovjet katonák: összebarátkozott velük, szívesen harmonikázott nekik. Az egyik hamarosan segíteni akart rajta, mert a katonák jobban el voltak látva, mint az itteni kórház; kiderült, hogy az a katonaorvos. Hozott is magával másnap mindent, amit kellett, még ápolónőt is szerzett. Hamarosan jobban érezte magát, aludni is tudott. Mikor felkelt az ágyból, az orvosnak ajándékozta a harmonikáját. Később minden utat, módot megpróbált, de soha nem tudott'meg többet erről az orvoskatonáról. 1946-ban vesekővel is operálták, de az már semmi volt az előzőhöz képest. H át a mi életünk, bizony egy sor családi tragédia, öt gyermekem fiatalon elpusztult, férjem megrokkant, mennyit izgultam, hogy Miska megmaradjon. Akkor még sikerült, de aztán mégis bekövetkezett a keserű valóság: Hanoiból hozták haza holttestét. A virágos udvar, a kis lakás, minden-minden őrá emlékeztet. A kegyetlen sors csapásait alázattal, türelemmel kibírtam. De sohasem fogok belenyugodni, hogy elveszítettem drága jó gyermekemet, Misit.
