Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-19 / 300. szám
1976. december 19. KELET-MAGYARORSZÁG—VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 SZÍNHÁZ FÉLBEHAGYOTT NŐK döfte fioo Fantáziamozgató címet adtak a szerzők az új magyar, zenés vígjátéknak, melyet a debreceni Csokonai Színház művészei ősbemutatón mutattak be a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. A kétrészes vígjáték kerettörténetének írója Juhász István, aki eddig a következő darabok szerzőjeként mutatkozott be: Megházasodtam (tv-játék), Kismutatók (bohózat, Ódry Színpad), Valahol egy sziget (veszprémi Petőfi Színház), Tíz közül kileinc (békéscsabai Jókai Színház), Feljutni egy polcra (hangjáték a rádióban), Blanka (tv-játék). „Bohózatok és komédiák után legfőbb ideje megkomolyodnom...” — mondja magáról a 30 esztendős Juhász István. A „fenyegetést” azonban úgy látszik nem köny- nyű beváltania egy három X-es szerzőnek, s tegyük hozzá, szerencsére. így született a „Félbehagyott nők” című vígjátéka, amelynek megírásához Baranyi Ferenc költőt és Illés Lajost, több sikeres zeneszám szerzőjét hívta társul. A hármas „fogat” olyan zenés vígjátékot hozott a színpadra, amely a színpadi megjelenítés sok kiaknázható lehetőségét kínálta Orosz György Jászai-díjas rendezőnek, aki élt is a bőségkosár nyújtotta alkalommal. Az ősbemutató nyíregyházi közönsége méltón jutalmazta hosszan tartó tapssal az előadáson nyújtott színészi-rendezői teljesítményt. Miért tetszett? Elsősorban talán azért, mert a színpadon éppúgy, mint a tévé képernyőjén, meglehetősen kevés a szellemes, színvonalas, mai vígjáték. Még kevesebb a magyar vígjáték. Szakonyi Károly Adáshibáján, Gvurkovics Tibor öregjén, Örkény István Macskajátékán kívül alig akad vígjáték a magyar színpadokon. Juhász István vígjátéka jól illeszkedik az iméntiekhez, kellemes kísérlet annak az igénynek a kielégítésére, amely jelen van, létezik, s amely az ember legbensőbb lényéből fakad. A derű, a nevetés jogáról van szó, amely a ma emberének legalább olyan igénye, mint a korábbi korokban élőknek, A Félbehagyott nők bevallottan szórakoztatni, kacagtatni akar. Az alaphelyzet, mondhatnánk ősrégi, a férfi és a nő békés egymás mellett élése, a „nagy” konfliktus; hogyan élhet úgy férfi és nő, hogy ne kelljen feladni egyéniségét, szakmai, művészi ambícióit. A történet „honunkban és korunkban játszódik, tavasztól őszig”, de játszódhatna a világ bármely pontján, akár téltől tavaszig. Jól illeszkedő, általában dinamikus színpadi képváltással gördíti cselekményét a rendező, helyükön vannak az énekszámok is, egyik-másikból valószínű népszerű sláger lesz. (Mellékes megjegyzés, hogy az énekszámoknál, sértés ne essék, a férfiszereplők viszik el a pálmát.) A főszerepekben Heller Tamás (Rátóti-Penez Géza) és Kállay Bori (Gordos Judit) játéka érdemel külön figyelmet, míg Bessenyei Zsófia (Szellő Gizi) alakítása egy-egy villanásnyira képes megfelelni a szerep által megkívántaknak. Oláh György ószeres (Wolf Máriusz) emlékezetes epizódszerep, szinte önálló életet él a vígjátékban. Sárközi Zoltán (Birs Ádám), Korcs- máros Jenő (Láng Endre) és Kőrössy Anni (Nenüs) szerepében a klasszikus bohózatok hangulatát és elemeit vetítik a néző elé. Kálladi Judit díszletei és jelmezei jól teljesítik hangulatteremtő, „karakterdúsító” funkciójukat. A zeneszámokat a hivatásosokat megközelítő színvonalon a Kossuth Lajos Tudományegyetem Panta Rhei zenekara adta elő, hozzájárulva a vígjáték sikeréhez. A „Félbehagyott nők” című vígjáték bizonyára a közönség tetszésével találkozik a következő előadásokon is, olyannyira, hogy a nézők alig tudják félbehagyni a hangos tetszésnyilvánítást. Páll Géza Mezei András: ANYÁM ölelhetem még kis fejét, töppedt haját. Még láthatom kék szemében a mész-fehér, az üres, végleges szobát, ahogy még néha kitekint a visszanyíló ablakon csupaszon, rezzenetlenül fiára itt bent — láthatom: végül a szeretet marad, uralván mint a rettenet a leépülő szervezet üveges idegsejtjeit, a féltéssel betöltve még mint szörnyű réseit az ég, az elme repedéseit. Vállát fogom. Mellettem ül. Túllát a tárgyak üvegén, befelé figyel a szeme. Korompelyhekben hull a hó, messzire néz, és semmire. Pátzay Pál: Kopernikusz Teremtés tanúja ZELK ZOLTÁN 70 ÉVES Hihetetlen hetven év! — 1906. december 18-án született Erdélyben, Érmihályfalván, a legköltőibb költő, akinek kezéből mindenből vers lesz, akinek az emlék a múlt; a valóság a jelen; s a vágyak, a jövő egyaránt költészet. Mert életformája az, hogy költő, és ennek az életformáinak „íényszavú” ege alatt a tegnap, a ma és a holnap egymásba érnek. A falusi kántor fia, Zelkovics, az inas „gyógyíthatatlan emlékeket” hozott ifjúkorából, pofonok emlékét, kézszorításokat, akaratlan árulásokét és akart elárultatáso- két és mindig verssé varázsolta, ami vele történt. Mindenből verset! S ha leomlott! ha százszor is, én újra kezdtem Figyeld, most is folyók fecsegnek, nap süt, darázs repül a versben ... Valaki azt mondta róla: „panaszkodó költő”. Hát persze — életútja telesteli botlás- sal-szenvedéssel, megbánással-törődéssel, megalázással és felmagasztalással. „Soha ilyen csupaszon, ilyen fegyvertelenül magyar költő nem állt a világ előtt.” ő is az első, magyar gyárak küldte munkásköltő-gene- ráció, „pokolban járt nemzedék, szomorú szocialista” tagja — ahogy Vészi mondta. Baloldali politikus, alkotó, 1921-től részt vett az erdélyi ifjúmunkás-mozgalomban, 1925-bem tagja a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak, 1926-ban letartóztatják — örökre kitiltják az ország területéről, Romániába toloncolják, 1928-ban visszaszökött és esztendőkig álnéven élt — első verse több mint fél évszázada Kassák „365” című lapjában jelent meg 1925-ben. Hányatott élet, zaklatott sors és érzékeny, szinte naív alkat, gyanútlanul él és mindenből dalt csihol, a vers oly őszinte, mint amikor „álmában fecseg”. • A politikai tudatosság érintetlenül hagyta benne az ösztönlét ős hamvasságát. Zelk Zoltán lehetett, volt is sematikus, de őszin- tétlen sohaf Sorsa: hányattatás, egy többször megtört élet, mintha talán még keresné is a sebeket, hogy a „tárgyak pátoszát”, a fénytiszta tárgyakat; koszos kanalat, ujjnyomos poharat, lóversenytiketteket, csikkszőnyeget, — könnyedebben tudja átemelni a költészet szférájába. így sorsának igaz hittel vállalt, igaz életének bánattal perlő dallama, szomorúságból kinövő bizakodássá válhasson. Szerető, szelíd, csendes, hiteles optimizmussá: éveim a máglyán, lángok között várom szívem áldozati füstje még fölszálljon vigaszként az eljövendő tájon. Sok, sok szeretettel köszöntjük hetvenedik születésnapján. (szalontay) MEGYÉNK TÁJAIN Botpalád Történt pedig mindez Botpaládon, 1976. december 13. napján, Lucakor: A toronyórán szokás szerint csalfán álltak a mutatók, mert varjak ültek rajtuk. A Paládi-csatorna vize begérádzott, s a rajta átvezető pallók, melyek a telektoldáshoz vezettek, csúszósakká váltak. Minden fehér volt, a Füzestől a Batárig, szőrös-szálkás fagyott dér ülte az ágat, a fiivet, az avart. A Sonkád és Kispalád közötti félig elkészült úton megfagyott a sár, s mint öntvény őrizte a traktornyomot, tehénpata helyét. A ház jó melegét élvezve Pataki István cirokból kötött seprűt. Három nyalábot varázsolt eggyé. Ünnep előtt kelendő, ilyenkor mindenfelé már szépítik a portát. Hétfő volt, s mosott a falu. Mindenfelé zúgtak a mosógépek, s az udvarokon száradt a kézimunka, a fehérnemű, az ágynemű. Büszkén függtek, senki sem kényszerült, hogy a szegénységet takargassa. Az egyik portáról tehenes szekér indult a máiéért. Mondta is az öreg, aki mellettem állt, s csizmaszárában őrizgette a lapos üveget: nézze a jobboldalit! Ikerborja volt. Most meg tizenkét liter tejet ad. Gyönyörű jószág. Különben nem venne egy borjút? Aztán bement egy házba, s hat forintért vett egy féldeci szilvát. Császár Irma néni szégyellősen ment be a tornácról, amikor meglátta a fényképező masinát. A szabadkéményes házban most biztonságban van, a KISZ-esek segítettek abban, hogy rendbetegye a tetőt. Most, mert ilyenkor világos van, kiolvassa, ami a Szabad Földből még hátravan. A tsz vagyonát leltározni kezdték. N. Cserepes József és Fodor Sándor kapta a megtisztelő bizalmat, hogy számba vegye az értéket, négy társával. A határban kézzel törték még a tengerit. Tizenöt hektár volt hátra. Nem sikerült ez sem. A hétfői adatok szerint kétmillió körül lesz a hiány. Bódi Károly, a főkönyvelő nem is titkolódzik: nem örömteli a hangulat a faluban. A gyerekek meghívókat írnak az iskolába. A cigánygyermekek szüleit hívják estére, értekezletre. Pontosabban az anyákat, mert az apák Nyergesújfalubam és Tatabányán dolgoznak. Olyan gondok vannak itt, mint például a Danó Jóskáé. Nincs munkafüzeté az élővilághoz. Pedig a család almából 13 ezer forint körül keresett.Kölesén. Az ABC-t tatarozzák. Ünnep előtt nagy forgalom várható. A boltból a beszélgetők időlegesen az új falatozóba szoktak át. Itt hallottam, hogy bosszúsak az emberek. Híre ment a hét első napján, hogy a tsz olcsóbban adja el Kölesén a hulló almát, mint amennyiért a tagoknak kínálja. P. Varga Bertalan, aki juhász volt világéletében, ugyancsak kesereg. Merthogy az öregekkel még ilyenkor ünnep előtt sem törődnek, meg aztán a takarmányt se kapták meg. Még Oláh Laci bácsi is rosszul járt, mint hallani, mert még azt a szénáját is elvették, amit az árokpartról, meg az erdőben kaszált. Az iskolások ünnepelték Karmacsi Lacit, aki megnyerte a pingpongbajnokságot. IVle- nő, félelmetesek a fonákjai. Számba vették ezen a napon azokat az asszonyokat, akik szépen kézimunkáznak. A listára került Lendvai Sándorné, Debreceni Lajosné, Szilágyi Gáborné, Papp Irmuska, Erdődi Gyuláné. Eddig főleg kalocsait és beregi keresztszemest csináltak. Varga Zoltánná nevelő, a népművészet mestere, most végigviszi őket a magyar díszítőművészet virágoskertjén. Az iskolai szaktanteremben, ott az akváriumok mellett, az ablak közelében, ahol a glóbuszok sorakoznak, az avar alól hosszas várakozás után kidugta fejét a féltve dédelgetett teknős. A három évvel ezelőtt ültetett almák az idén már termettek Dobos Endre kertjében. Megkínált eggyel, amit féltve őrizgetett. A másikat karácsonyra tartogatják. A fára. Mesélték, hogy Kispalád felé menet, az útról látni, hogy sas ül az egyik fán. Reggel nyulat rabolt. A faluban az orvosi lakás még mindig üres. Már olyan orvost se kapnak, mint eddig. Emlegetik, mennyit segített, míg Debrecenből, a klinikáról a szabadságra menők kezelték őket. Mindig szívesen jött valaki. Az épület ablakai vakon bámulnak az utcára. Kilencszázhatvanhárom lakos nézi, mint kopik, amire annyit áldoztak. A tanáriban dolgozatokat javítanak. Pénteken és szombaton születtek, a dolgozók iskolájában. Tizennégyen végzik a hetediket. Márciustól indul a nyolcadik. Ide várnak még vagy tíz embert. Asszony egy sincs. Nincs érdek ami hajtsa őket — mondogatják. Mohognak a nyugdíjasok. Ráérnek. Mindenfelé a tsz a téma. Hogy jobb lesz-e az új elnök. Hogy más lesz-e a felvásárlás? Hogy miért silózták be a háztáji máiét is. Meg hogy a 115 hektáros repceföldön alig termett valami. És a búza is csak 11 mázsára sikerült. Hunyorít egy öreg: két hold magkenderből negyvenezret vettem be. Cinkos a mosoly. Az iskolában minden rendben. Pirint János, az igazgató csak annyit érez: hajtanak a pulyák, pedig érződik a félév előtti fáradtság. De megy a küzdelem, ilyenkor még mindenki javíthat. Míg beszélgetünk, az udvaron Varga Zoltán nevelő vezényli a tornát. Izmosodnak a paládi gyerekek. Üstöt visznek az utcán, meg perzselőt. Valahol keservesen sivít egy malac. Fülelni kezdenek a kutyák, s várják, jut-e nekik kutyafüle? Tölgygerendán át jutok az árkon túlra. Az úton csak egy stráf. Mint filmen, futnak a házak. Hósipkás régi, palatetős új, múzeumba illő, villának is elmenő. Múlt és ma, régi és új, öreg és fiatal. S az öregje meg- süvegeli ma is az idegent. A legény csak biccent. Csörtet a koca hazafelé. Ennek biccen a lába. Annak földig ér a csecse. Szépek, kiT teltek, mint egy perselymalac. Vonul a gazdagság, s az egyik egy percre megáll, hogy a kerékvető kőnél megvakarja a hátsó felét. Kinevettek, amikor kérdtem: készít-e valaki Luca székét. Azt azért elmondták, hogy M. néni, titokban persze, hogy ne lássa senki, de mégis úgy, hogy tudják, még tud olyan varázslatot, s teszi is, ami szaporább tojásra buzdítja a tyúkot. Hétfőn délelőtt végképp lemondtak arról, hogy a kultúrházat használják. Hodály is, kifűteni sem lehet, nem is otthonos. Az iskola döntött: kinyitja a kapukat, jöjjön a felnőtt is, aki akar. Ide várják a kézimunkázó asszonyokat is. Merthogy tv is van, s más a munka, ha' pereg a kép. Már kora délután megkezdődött a nyüzsgés. Tudta mindenki, hisz’ közhírré tették, este kezdődik az előadássorozat a TIT rendezésében. És erre még a tsz vezetőit is meghívták. Persze a tagokat is. Hat alkalommal várják őket. Részlet a programból: Közösségben dolgozunk. Mit jelent a közös? Mitől függ a jövedelem? Falusi fiatalok. Nők a mezőgazda- sági üzemben. És az első, amivel kezdődik az egész: Szocialista ember a mezőgazdaságban. Testre szabták. És lesz is mit tanulni. Délnyugat felől borulni kezdett. És élesebb lett a szél is. Szárral teli igyekeztek a szekerek hazafelé. Bús, borz tehénke nézett szembe egy autó reflektorjával. A hideg megdermesztette a száradni kitett ruhát. A szél megrázta a fenyőket, s azok borzongva hullatták a fagyott dérleplet. — Hó lesz! — mondta Dobos. Pataki rábólintott. Varga tanár úr is úgy vélekedett. S mind a határ felé néztek, ahol fehér takaróra várt a már zöldülő vetés. Az 1977-es év leendő kenyere. Bürget Lajos