Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-19 / 300. szám
1976. december 19. KELET-MAGYARORSZÁG—VASÁRNAPI MELLÉKLET 5 Lurex S vájci lurextunikát (ára 1230 forint), s hozzá francia bársony maxiszoknyát (ára: 1210 forint) ajánl a vevőknek kirakatában a belváros nemrég megnyílt női ruha üzlete. Mondja ismerősöm, egy női ruhaszalon alkalmazottja: rengeteg a dolguk ezekben a napokban: nem győzik készíteni a nagyestélyiket. Lelkesedve újságolja, más, hogy remek vásárt csinált egy aranyszandállal a pesti Váci utcán. Álomszép, s csupán 845 forintba került. A szerkesztőségi postában rábukkanok egy levélre. írója panaszolja, hogy a napokban járt Nyíregyházán, egyik ismerősüknél, akik négy gyermekkel egyetlen égre nyíló szobában élnek. A tanács 73-nak sorolta be őket új lakásra, a 72. már megkapta, de félő, hogy ez a nagy család még a karácsonyt is abban a parányi helyiségben tölti. Nekem határozottan tetszik az az összeállítás a belvárosi kirakatban. Jó ízlésre vall. Az ellen sincs semmi kifogásom, hogy valaki — meglepetésként a feleségének — az alkalmi öltözékhez aranyszandált vásárolt ijesztően magas áron a Váci utcában. Szilveszteri esten több ízben láttam már, hogy milyen remekül festenek a hölgyek a földig érő nagyestélyikben. Csak az a négygyermekes család, aki hetvenharmadik! Őket sem tudom kifelejteni az összképből, bármennyire is kerít hatalmába ezekben a napokban az ünnepi hangulat. Olvastam valahol, hogy nálunk ma jobbára csak az él rosszul, aki elissza a keresetét. Vitatkoznék ezzel a véleménnyel. Ismerek sok családot, ahol a férj nemhogy nem issza el a keresetét, hanem a bevásárlószatyrában csak fizetés után, vagy jelesebb napokon kerül egy literes üveg olcsóbb bor, mert sok a gyerek, s nagyon szigorúan kell beosztani a fizetést, a családi pótlékot, hogy kitartson hó végéig. Igaz, nem ismeretlenek azok a családok sem. ahol hó végén az üvegvisszaváltásból szerzett pénzen veszik a kétkilós kenyeret, s hozzá a két liter tejet. Mi köze mindehhez a svájci lurex- nek, s a francia bársony maxinak? Ilyenkor, év végi ünnepek közeledtén, amikor valóságos népvándorlás tapasztalható a boltokban — s amikor egy kL csivel többet engedünk meg magunknak — gyakran találkozni olyan véleménynyel, hogy egyeseknél baj van a mértékkel. Akadnak, akik fintorognak az importáruk szegényes választékán, miközben mások várják a nyugdíjat, s százszor meggondolják, hogy az év közben megtakarított néhányszáz forintból milyen hasznos ajándékot vegyenek. Hallani azt is, hogy egyesek felháborodnak a kirakatokban látható méregdrága holmik miatt. Kirakatnéző társam megkérdezte: ezzel a svájci, meg francia összeállítással miért bosszantják a konzervgyári munkáslányt? Gondolatban utánaszámoltam, s úgy tűnt, ezzel egyáltalán nem bosszantják ma már a munkáslányt. Nem elérhetetlen álom számára, hogy a szilveszteri esten ilyen holmiban jelenjen meg udvarlója oldalán. Ezzel persze nem akarom állítani, hogy nálunk ma már belebetegszik egy munkáslány, ha nem efféle „cuccban” jelenik meg a táncesten. De egyáltalán nem baj, hogy üzleteinkben ilyen igényesebb — s természetesen drágább — áruk is találhatók. Az a baj, ha nincs divatos, modern szabással készült, olcsóbb áruból elegendő. Vannak, akik munkájuk társadalmi haszna révén többet keresnek. Aki többet ad a közösségnek, az rászolgál arra, hogy bővebben részesedjék a javakból. Ám legyen. A mi számunkra a többség a fontos. Szerencsére itt sincs baj. Évről évre gazdagodunk, ha szerény mértékben is. Társadalmunk mind nagyobb része engedheti meg magának az igényesebb öltözéket, a gazdagabban terített asztalt év közben és különösen ilyenkor, az esztendő végén. Jó tudni, hogy ennek aranyfedezete a hétköznapokon végzett becsületes munka. Kovácsvölgyi Zoltánnal, a nyíregyházi papírgyár igazgatójával A vezeti felelősségéről A „Jó munkát kívánunk, érezze jól ma- ^ gát!” — ez a felírat fogadja a munkást, amikor ide belép. Amikor távozik, ez: „Köszönjük mai munkáját! Jó pihenést kívánunk!” Az Önök gyárában láttam ilyet először. Milyen jelentőséget tulajdonit ennek az igazgató? — Oda kell figyelni a hangulati elemekre. Ezek a pénzbe nem kerülő dolgok. Ügy vélem, ide nem csupán dolgozni jönnek az emberek, hanem egy kicsit haza is. Az emberekkel való bánásmód szerves része a vezetésnek? — Ez egészen természetes. Enélkül ma már nem lehet eredményeket elérni. Ügy tudom, előtte sok mindent megpróbált, hogy például az 1949-ben megszerzett közgazdasági érettségi után géplakatos szakmát is tanult. Miért? — Egyrészt, mert akkoriban Nyíregyházán nem volt elég munkahely. Másrészt, mert vonzott az ipar. Így kerültem a DIMÁVAG- hoz, ahol átképzős tanfolyam után szakmunkás lettem. Onnan hívtak be katonának. Aztán voltam tanulóoktató-traktoros gépészeknél, dolgoztam az ifjúsági és a honvédelmi szövetségben politikai munkatársként. Voltam üzemgazdász a MEZŐGÉP- nél, főtechnológus a VAGÉP-nél és több mint tíz évig nem függetlenített üzemi párttitkár — Bérszínvonalunk és bérszerkezetünk a több műszakos munkavégzésnek kedvez. Már a második műszakért tízszázalékos bérpótlékot fizetünk. A folyamatos munka végzéséért pedig 60 százalékot. Ha például hozzánk ma bejön egy 18 éves szakképzetlen lány és vállalja a folyamatos műszakot, biztos, hogy háromezer forintot keres már az első hónapban. Nem egy olyan 20—22 éves szakmunkásunk van, aki 4500 forintot visz haza. , Önöknek tehát nincs munkaerőgondjuk? Ön három éve igazgatója a gyárnak. Azóta mind a pesti központjukban, mind a megyében úgy emlegetik az itteni változásokat, hogy csoda történt. Mi ennek a titka? — Nem történt csoda, tehát titka sincs. Igaz, az első itteni munkanapomon egy pesti bizottság vizsgálódott a gyárban. Ezt kérdezték: fogjuk-e valamikor is jól üzemeltetni ezeket a gépeket, s hogy érdemes volt egyáltalán ide gyárat építeni? Akkor bizony sok volt a selejt, rossz volt a hangulat, kevés a bér, alacsony a termelékenység és jelentős a veszteség. Mire gondolt akkor? — Arra, hogy az ország tele van szabolcsiakkal. Köztük párt- és állami vezetők, egyetemi tanárok, kitűnő szakemberek vannak. A szabolcsiak sem kevesebbek tehát, mint akik az ország más vidékein születtek. Volt bennem egy felfűtődött akarat: azért is megmutatni. Ahogy tudom, az első évben azt is elnézték volna, ha nem veszteségesek. Igaz? Most negyvenhat éves. Hány évet tanult ebből? — Majd harminc évet csak állami iskolában. Elvégeztem a mezőgazdasági technikumot is, majd a műszaki egyetemen diplomáztam, később mérnökközgazdász szakon végeztem. A normás, gépkocsielőadói és a többi tanfolyamot nem is számítom. Most a maxizmus szakosítón vagyok harmadéves. A Szüksége van egy vezetőnek ennyi ta- ^ nulásra? — Sok mindent meg kell az embernek ismerni. Vannak, akik egyenes úton végzik el az iskolát, egy munkahelyen dolgozzák végig az életüket. Nagyon jó szakemberek lehetnek, tisztelem, becsülöm érte őket. Én azonban nem bántam meg, hogy sok mindenbe belekezdtem. Az ember sok helyen sokat tapasztal, szélesedik a látóköre. Ezt vették figyelembe, amikor üzemgazdászból egy nálunk eddig ismeretlen iparág új gyárának élére nevezték ki? — Munkaügyi osztályunk egy hosszú listán tartja nyilván a felvételre jelentkezőket, akik csak az értesítésünket várják. Ma éppen egy fiatal könyvelőnőnk kérte: tegyük a gépek mellé. Érettségizett lányok jelentkeznek folyamatos műszakra. Ilyen gondunk van. — Csak egyik oka. A másik: három év alatt elkészült a gyári óvoda, az orvosi rendelő. a könyvtár, az ifjúsági klub, a büfé, az üzemi étkező és még kismama-foglalkoztató is. Rájöttünk: a gyár akkor felel meg a termelésnek, ha mind jobban megfelel az ott dolgozó embernek. És arra is, hogy az emberről való gondoskodást soha nem lehet letudni. Most vettünk egy színes tv-t. Bővítjük az öltözőt. Ám, a gyáron kívül is gondoskodunk az emberekről. Az elmúlt három évben száz dolgozónkat juttattuk lakáshoz. Kérdezheti, hogy miből? Abból például, hogy tavaly 36 milliós többletnyereséget hoztak embereink. Így térül vissza a több, a jobb munka. Mindennek megvan a nagyon is megfogható anyagi alapja. — Igen. De már annak az évnek a végén 40 milliós nyereséggel zártunk. ^ Hogyan csinálták? — Magam sem tudom. Azt tudom, hogy akkor mindent a termelés oldaláról néztem. Sokan majdnem haragudtak érte. Nagy energiával láttunk' munkához. Meg kell mondani, hogy az akarat dolgozóinkban korábban is megvolt, csak nem sikerült felszabadítani. Azelőtt a munkások közel fele cserélődött egy előtt a munkások közel fele cserélődött egy év alatt... — Nem hiszem. Talán amiatt kerültem ide, hogy az illetékes szervek azt tartják ma jónak, ha helyi emberek vezetik a szabolcsi gyárakat. Különösen az olyanokat, amelyek központja megyén kívül van. A gyár kerítése és a kis ház között, amelyben születtem, száz méter a távolság. Itt nőttem fel, az itteni emberek között. Velük ezek után köny- nyebben megtalálja a hangot az ember. A Nyilván voltak nehéz pillanatai. Még- w is azt mondják a munkatársai, hogy soha nem hallották kiabálni. Nem volt ideges, türelmetlen? Minek tulajdonítja ezt a nagyarányú cserélődést? — Csak nagyon kevés ment el azért, mert idejövetele előtt azt hitte, hogy itt kevés munkával is sok pénzt lehet keresni. A nagyon nagy többség egyszerűen csalódott. Nem ezt várta a gyártól, a nagyüzemtől... Jártam itt akkor is, amikor a vezető is, a munkás is panaszkodott. Egymást hibáztatták. Ma mintha kicserélték volna az embereket. Minek tulajdoníthatjuk ezt? A vezetésben bekövetkezett változásnak? — Intézkedések láncolatának, amiben legalább annyi a munkások erénye, mint a vezetőké. Milyen intézkedéseknek? — Elsődlegesen a jó munka feltételeiről intézkednünk. Tíznaponként vizsgáljuk ezeket és csak akkor indítunk, ha rendelkezésre áll az ember, az anyag, a segédanyag, s a gépek is rendben vannak. Mi történik ezután? — Olyan termelési utasításra van szükség, amely konkrét, teljesíthető és megszabja a határidőket. Amelyekből a munkás is, a műszaki is világosan érti, mi az ő feladata. És ne csak értse, hanem dolgozzon, lelkesedjen is érte. Végeredményben: a dolgozókat meg kell nyerni a feladathoz. Győződjenek is meg arról: ha az utasítást jól végrehajtják, az a népgazdaság, de a gyári kollektíva, sőt az'ő személyes érdekük is. Tehát ez az alap? — És az, hogy ezt követően segítsük, ellenőrizzük a végrehajtást. Hogy az emberek érezzék: vissza is kérdezik tőlük a leckét. Ha már itt tartunk: hogyan lett Önből igazgató? — Rossz helyen kérdezi. Nekem a legmerészebb álmom az volt, hogy valamikor, valahol főmérnök lehessek. — Nem szeretem a nyugis embereket. Vallom. hogy a napi munkában elkerülhetetlen és szükséges is a stressz állapota. Ezt persze nem káromkodásban, hanem a munkával kell levezetni. Nem mondom, hogy ez nekem mindig sikerül, vagy hogy a vezetőnek jó, ha az idegesség belül marad. Sokkal rosszabb és elvetni való vezetési módszer azonban a hangoskodás. E helyett a munka feltételeit kell megteremteni. Erről részben már mondhat azon túl? beszéltünk. Mit — Ott folytatnám, hogy nagy volt a cserélődés. Megnéztem az okokat. Rájöttem, hogy nálunk az amúgy is alacsony bérből megtakarítottak. Abból a helytelen meggondolásból, hogy ezzel valakinek jót tesznek. Pedig ahhoz, hogy az embereket megtartsuk, nagyon fontos a megfelelő bérezés. Ezt igyekeztünk megteremteni. ^ Sikerült? — Három és fél év alatt több mint 60 százalékkal nőtt a gyár bérszínvonala. Ez a megyében példátlan Hogyan csinálták? emelkedés. — Évről évre nagyobb termelési feladatokat vállaltunk, mint az országos nagyvállalat bermelyik gyára. Olyan munkaigényes és bonyolult termékeket, amire a többi nem vállalkozott. Ez sokszor megoldhatatlannak látszó problémákat jelentett. De a megoldás után és arányában jött a bér. A vállalat belső ösztönzése is ilyen: az importpótlásért, a lakossági szükségletre való plusz termékért kapjuk a pluszpénzt. Az elmúlt évben gyárunk 37 millió dollárt takarított meg így Három év alatt tízezer tonnával növekedett a normál hullámpapír gyártása. Ez dollárban több millió. Teljesítményben is jóval magasabb, mint azt bárki is hitte volna... Sok vállalatunk meg sem próbálja a három műszakot azzal, hogy nem vállalják, nincs ember. Miként tudták elérni, hogy gépeik megállás nélkül, 24 órában dolgoznak? Négy éve nagy halom selejt között jártam a gyár nagycsarnokában. Milyen a minőség most? — Gépeink nagy termelékenységűek. Ha közülük csak egy selejtre termel, égy műszakban egyedül ez vihet el másfél milliót. Ma az éves selejt sincs több ennél. A termelésünk ugyanakkor egymilliárd 600 millió. A kezdeményezéshez néha nagy bátorság is szükséges. Nem félnek Önök a kockázattól? — Kockázat nélkül nincs eredmény. Igaz, a mind igényesebb vevő reklamálhat is, s ha termékeink minősége gyenge, sokmilliós kötbért akaszthatnak a nyakunkba. Ezt azonban nem szabad megvárnunk. Gyáruk homlokán hatalmas betűk: „A termelékenység és a hatékonyság váljék közüggyé!” Önök ezt a külső szemlélőnek szánták? — Ez a XI. kongresszus egyik jelszava. A kérdésre azt mondhatom: termelésünk ez évben 4,6 százalékkal haladja meg a tervezettet, létszámunk pedig 2,6 százalékkal maradt a tervezett alatt. Az éves tervet december 11-én teljesítettük. Év végéig 65- 70 milliót termelünk még. Nem egy nyíregyházi vállalatnak ennyi az éves terve ... Sokan hivatkoznak manapság a gazdálkodás nehezebb körülményeire, azt tartják, hogy saját lehetőségeik erősen korlátozottak. így van ez Ön szerint is? — A mi gyárunk ezer szállal kötődik a külgazdasághoz. Nem könnyű a helyzetünk. Mégis azt válaszolom: rajtunk változatlanul nagyon sok múlik. Sikerrel kísérletezünk hazai anyaggal, az eddig Nyugatról hozott alkatrészeket helyi gyártással pótoljuk. Rákényszerülünk arra is, hogy megfordítsuk a képet: most mi gyártsunk Nyugatnak, Keletnek. Ma már ott tartunk, hogy a megrendeléstől számított egy hét alatt lejön a gépekről az első exportszéria. Gazdálkodni eddig sem volt könnyű. Mit vár a holnaptól? — Nehezebb lesz. De mint ahogy az elmúlt években sem féltünk, sőt elébe mentünk a feladatoknak, az élet természetes velejárója, hogy ezután is jobban és még jobban kell dolgozni. Ez presztízskérdés is nálunk. Gyárunk kollektívájában még nagyon sok van. £ Köszönöm az interjút. Kopka János A jó bér az oka a gyárhoz való ragaszkodásnak?
