Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-18 / 299. szám
XXXIII. évfolyam, 299. szám___ÄRA: 80 FILLÉR 1976. december 18., szombat MA Hasznos iJtravaló (2. oldal) w Uj csarnok Záhonyban (3. oldal) Kádár—Brezsnyev-találkozó Á legnagyobb magyar kitüntetést adták át 70. születésnapján az SZKP főtitkárának Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára pénteken délben a Kremlben találkozott és baráti megbeszélést folytatott Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával. A két párt vezetője Leonyid Brezsnyevnek a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnökségi épületében levő dolgozószobájában találkozott és több mint egyórás eszmecserét tartott. A találkozóról a szovjet fővárosban hivatalos közleményt adtak ki, amely szerint Kádár János és Leonyid Brezsnyev mindenekelőtt a két ország együttműködésének további sokoldalú fejlesztésének egész sor ígéretes irányáról tárgyalt. Érintették ezenkívül a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseit, a nemzetközi enyhülés elmélyítéséért, a béke megszilárdításáért vívott küzdelem feladatait. A találkozó a teljes nézetazonosság, az őszinte barátság és szívélyesség légkörében ért véget. Az SZKP KB főtitkárának dolgozószobájából Leonyid Brezsnyev és Kádár János együtt ment át a nagy Kreml-palota Vlagyi- mir-termébe, ahol az MSZMP Központi Bizottságának első titkára bensőséges ünnepség keretében átnyújtotta az SZKP vezetőjének a Magyar Népköztársaság gyémántokkal ékesített zászlórendjét. A Vlagyimir-teremben az SZKP és a szovjet kormány magas rangú vezető személyiségei voltak jelen. Ott voltak az SZKP Politikai Bizottságának tagjai: Nyi- kolaj Podgornij, a legfelsőbb tanács elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin miniszter- elnök, Andrej Gromiko külügyminiszter, Dmitrij Usztyinov honvédelmi miniszter, valamint Viktor Grisin, Fjodor Kulakov, Din- muhamed Kundjev és Arvid Pelse. Jelen volt Pjotr Gyemicsev, a Szovjetunió kulturális minisztere, Mihail Szolomencev, az oroszországi föderáció miniszterelnöke, Borisz Ponomar- jov és Gejdar Alijev, az Azerbajdzsán KP KB Képünkön: Kádár János átadja a kitüntetést Leonyid Brezsnyevnek. (Kelet-Magyarország telefotó) első titkára — mind a négyen a Politikai Bizottság póttagjai. Jelen voltak továbbá Vlagyimir Dolgih, Konsztantyin Csernyenko, Ivan Kapitonov, Jakov Rjabov és Mihail Zimjanyin az SZKP KB titkárai. Magyar részről ott volt Marjai József rendkívüli és meghatalmazott nagykövet. A kitüntetés átnyújtásakor Kádár János beszédet mondott. Kádár János beszéde Mélyen tisztelt Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs! Kedves szovjet barátaink! — Nagy örömünkre szolgál, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága eleget tett kérésünknek, fogadtak itt Moszkvában, így teljesíthetem a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa által reám ruházott megbízatást. A magyar kommunisták, a szocializmust építő magyar nép nevében őszinte nagyrabecsüléssel köszöntőm a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának és kormányának itt megjelent igen tisztelt képviselőit, s köszöntöm mindenekelőtt Leonyid Iljics Brezsnyev elvtársat, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, akinek közelgő 70. születésnapja alkalmából kívánok szólni. Kedves elvtársak! A magyar nép millióinak körében ismert, hogy Brezsnyev elvtárs, aki a Szovjetunió kommunistáinak és népeinek osztatlan bizalmából tölti be magas és felelősségteljes főtitkári tisztségét, kora ifjúságától, szovjet kommunista hazafiként, osztozva népe sorsában, erejét nem kímélve, áldozatkészen harcol és dolgozik. Részese volt a szocializmus, a kommunizmus alapjait lerakó békés építőmunkának éppúgy, mint annak a hősi helytállásnak, amelyet a szovjet nép tanúsított a második világháború idején a dicső honvédő és felszabadító harcokban, felszabadítva az európai népek sorát, elhozva a szabadságot a magyar nép számára is. Brezsnyev elvtárs neve és személye a világ közügyek iránt érdeklődő száz- és százmillió emberének tudatában összeforrott azokkal a nagy eszmékkel, amelyeket mindenkor szolgált, s azokkal a történelmi eseményekkel, amelyeknek maga is alakítója volt. Brezsnyev elvtársat köszöntve először a Szovjetunió Kommunista Pártjáról szeretnék szólni, amely halhatatlan alapítójának szellemében, Központi Bizottságának, kollektív vezető testületének irányításával, a néppel összeforrva dolgozik, tisztán őrzi, magasan tartja és mind előbbre viszi Lenin győzelmes zászlaját. A nagy szovjet nép pártját követve végzi gigantikus méretű kommunista építőmunkáját, és feltartóztathatatlanul halad előre történelmi útján. Senki sem vitathatja el a Szovjetunió és kommunista pártja felbecsülhetetlen jelentőségű szerepét a szocialista világrendszer, a nemzetközi kommunista mozgalom helyzetének alakulásában. A Szovjetunió fejlődése, erőforrásainak gyarapodása, külpolitikája a nemzetközi helyzet alakulásának olyan meghatározó tényezője, amellyel a világon mindenkinek számolnia kell. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom szülötte, a Szovjetunió világpolitikai tényező, a társadalmi haladásért, a szocializmusért, a népek szabadságáért, a nemzetek függetlenségéért és a békéért küzdő erők legfőbb támasza és reménysége. Kedves elvtársak! A világ első szocialista államának csaknem hat évtizedes történetét a sok nemzetiségű, hatalmas szovjet haza testvén népei formálták. A nagy szovjet nép háborúban és bekében tanúsított példás helytállása, ön- feláldozása, internacionalista szelleme nagy szerepet játszott a nemzetközi erővi szonyok megváltozásában, abban, hogy a szocializmus világrendszerré vált. A szov jet nép azért tudta történelme során hazai és nemzetközi feladatait megoldani, mert mindenkor híven kö vette élcsapatát, a Szovjetunió Kommunista Pártját, annak Központi Bizottságát. Így, s ezért valósultak meg Lenin eszméi, így öltöttek és Öltenek testet a nemzetközi munkásosztály lánglelkű vezérének tanításai. A marxisták—leninisták a tömegek szerepének helyes értékelése mellett tisztában vannak a személyiségeknek a történelemben betöltött fontos szerepével is. Tudjuk, mindenkor szükség van olyan személyiségekre is, akik a társadalmi fejlődés törvényeivel és objektív szükségleteivel összhangban meg tudják fogalmazni és valósítani a kor, a helyzet követelményeit. Ezekre az elvekre, mai valóságunkra, a Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs által betöltött szerep re gondolva köszöntöm az ünnepeltet. Kádár János beszédét többször szakította félbe a jelenlévő szovjet vezető sze mélyiségek tetszésnyilvánítása. A beszéd befejeztével az MSZMP Központi Bizottságának első titkára felolvasta a gyémántokkal ékesített zászlórend adományozásáról szóló elnöki tanácsi határozat szövegét. Ezt követően Kádár János rátűzte a kitüntetést Leonyid Brezsnyev mellére. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára a zászló- rend átvétele után rövid beszédet mondott. (Folytatás a 4. oldalon) Befejezte munkáját az erszágsvűlás Elfogadták a jövő évi költségvetést Pénteken a kormány külpolitikai tevékenysége és interpelláció szerepelt napirenden Pénteken délelőtt 10 órakor folytatódott az országgyűlés téli ülésszaka. A tanácskozáson részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Apró Antal, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Huszár István, Németh Károly és Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, s ott voltak a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. Az emeleti páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Napirend szerint folytatódott az 1977. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Az első felszólaló Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter volt. Ezt követően szót kapott a vitában Vaskó Mihály (Heves), Klabuzai Miklós (Siófok), dr. Földvári József (Baranya), Dömötörfy Sándor (Zala), dr. Szilágyi Gábor (Hajdú-Bihar), Bogó Istvánná (Fejér), Fülöp László (Tolna) és Pethő István (Veszprém) megyei képviselő. A vitában többen nem jelentkeztek, ezért az elnöklő Péter János a vitát bezárta, s megadta a szót Faluvégi Lajos pénzügyminiszternek, aki összefoglalta az elhangzottakat. Ezután határozathozatal következett: az országgyűlés a Magyar Népköztársaság 1977. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben, az eredetileg beterjesztett összegekkel egyhangúlag elfogadta. A napirend szerint ezután következett a külügyminiszter beszámolója a nemzetközi helyzetről és a kormány külpolitikai tevékenységéről. Púja Frigyes külügyminiszter emelkedett szólásra. Púja Frigyes külügyminiszter expozéja Tisztelt országgyűlés! Tisztelt képviselőtársaim! — A Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa 1975 márciusában sokoldalúan elemezte a nemzetközi helyzetet. A kongresz- szus határozata többek között hangsúlyozta: „A békés egymás mellett élés jegyében napjainkban fordulat megy végbe a nemzetközi helyzetben, a hidegháború korszakából' a különböző társadalmi rendszerű államok politikai, valamint kölcsönösen előnyös gazdasági, műszaki-tudományos és kulturális együttműködése felé.” Ez az elemzés ma is helytálló; a nemzetközi politika fő irányzata továbbra is az enyhülés. — A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ez év novemberében Bukarestben megtartott ülése, amely sokoldalúan elemezte a nemzetközi élet és különösen az európai helyzet alakulását, hasonló következtetésekre jutott. „Az ülés résztvevői megelégedéssel állapíthatják meg — olvasható a tagállamok nyilatkozatában —, hogy az utóbbi években lényeges, kedvező változások mentek végbe a nemzetközi kapcsolatokban: elkezdődött a nemzetközi feszültség enyhülésének folyamata, megerősödik a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése. Európában békés eszközökkel oldották meg a második világháború utáni rendezetlen, fontos kérdéseket, és az európai államok kapcsolatát egyre inkább az egyenjogú együttműködés szilárd alapjaira helyezik”. — Az enyhülési folyamatot jelentősen elősegítik azok a kiemelkedő sikerek, amelyeket a szocializmus, a haladás erői az utóbbi időben elértek. A szocialista országok gazdasága és kultúrája folyamatosan fejlődik, erejük tovább gyarapodik. A szocialista közösség befolyása, tekintélye a nemzetközi politikában soha nem volt ilyen nagy mint most. Az európai kommunista és munkáspártok ez év júniusában Berlinben megtartott értekezlete hozzájárult a kommunista mozgalom egy- ségének erősödéséhez, s új lendületet adott a békéért és a biztonságért folyó küzdelemnek. — A szocializmus, a haladás, a nemzeti függetlenség eszméje újabb tömegeket hódított meg, kiszélesedett a tartós békéért, a szilárd biztonságért küzdők tábora. Több évtizedes fegyveres harc után győzött a vietnami nép, és létrejött az egységes Vietnami Szocialista Köztársaság. A laoszi nép életében is fordulat következett be: országában megkezdődött a szocialista társadalom alapjainak lerakása. Az angolai nép a szocialista országok, valamint a világ haladó erői segítségével keresztülhúzta az imperialisták és a Dél-Afrikai Köztársaság vezetőinek — mások által is támogatott — reakciós elképzeléseit. Megalakult az Angolai Népi Köztársaság, amely a szocializmus útján kíván haladni. Tisztelt országgyűlés! — Régi igazság, hogy az enyhülés gyümölcsei nem hullanak az ölünkbe önma- guktól. A szocialista országoknak, a haladó, békeszerető erőknek szüntelen küzdelmet, aktív tevékenységet kellett és kell folytatniuk az elért eredmények megtartásáért, minden újabb előrelépésért. Különösen érvényes ez a mai helyzetre. A nyugati tőkésországokban — az utóbbi másfél évben — befolyásos erők mozdultak meg azért, hogy megállítsák az enyhülés folyamatát. — Az enyhülés elleni akciók változatosak. Megnyilvánulnak bizonyos politikai lépésekben, a szocialista és a kapitalista országok közötti tárgyalások fékezésében, a fegyverkezési verseny újbóli felszításában, az amerikai szélsőségesek elfogadhatatlan követeléseiben, a nyugatnémet reakció aktivizálódásában. (Folytatás a 4. oldalon)