Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)
1976-11-14 / 270. szám
1976. november 14. KELET-MAGYARORSZÁG— VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 ŰJ HAJTÁS Kerülő Ferenc: Csendélet L apunk, bár nem irodalmi újság, lehetőséget kíván adni a megyében élő vers- és prózaírással kísérletezők munkáinak megjelentetésére. Az itt közölt versek szerzői közül Szigeti Györgynek, aki a tiszavasvári Alkaloidában dolgozik, már jelent meg verseskötete. Ószabó Istvánt először Ratkó József mutatta be a Tiszatájban, versei több irodalmi folyóiratban megjelentek. Bodnár István verseivel először a „Kelet felől” című megyei kiadású antológiában jelentkezett, azóta néhány napilap és a Miskolcon megjelenő irodalmi lap, a Napjaink közölt verseiből. Sz,geti György: áfatt ällHOtok Szegények álma álmotok, köves konyha a váratok. Kemények vagytok, mint a kő, belőletek még gaz se nő. JÓZSEF ATTILA Lefekvés előtt egy pohár víz még jól esett volna hiába áztat az eső gereblyével összekotorva most már hiába keresem lábnyomodat a leveleken Bodnár István: Bekeretezzük lassan barátainkat lefotózzuk fejebúbjukat parolájuk kelyhét arannyal futtatjuk felaggatjuk mindet szépen a komód fölé szemük fekete fénye üveg alatt ragyog my castle is my house galambunk szólít zöldlevelecske tűz körül hajlong táncos a teste közelít rügyfakadásunk Gyereket vártok, nem csodát, ki telesírja az éjszakát, s lehet, hogy épp akkor nevet, ha sírni volna kedvetek. Ószabó István: Elárvult országból Elárvult országból keres, idegen pallér, füstjei: valaki megveszi Júdást — hagyj itt szeretőm, tűnj el. Bóklál a tűz, kormot vet le, szolgafa benne gyászlik: áldozókőnél térdepelj értem, ha kell halálig. Vigyázz, senkid se legyen, hogy ne hagyj elásni élve, és ne juss, ne juss velem árulók keremetébe. Bodnár István: Egy gémeskút halálár; A szolgálatnak vége letaglózzák a fát csonkja fölött varjú károg jaj-litániát Jönnek a lánctalpasok hántolják a dombot ültetnek rá téglaerdőt vasbeton-bokrot Könyv a közművelődésről H a van könyv, kiadvány, melynek említése napjainkban időszerű lehet, akkor a „Közművelődés helyzete és fejlesztésének feladatai” cím alatt megjelentetett válogatott dokumentumok gyűjteménye mindenképpen annak számít. A vaskos — mintegy ötszázharminc oldalas kötet a Központi Bizottság 1974. március 19—20-i ülésének anyagát valamint az azt előkészítő tanulmányokat tartalmazza. Az országgyűlés által azóta már elfogadott közművelődésről szóló törvény ' megalkotásának előtörténetét olvashatjuk, és így egybegyűjtve egységében s ugyanakkor folyamatában láthatjuk az erre szervezett, egymásra épülő nagyszabású munkát. A téma éppen ezért megkülönböztetett figyelmet érdemel, hiszen nem kevesebbről van szó, mint a közművelődés társadalmi méretű, s mélyreható vizsgálatairól, annak eredményeiről, megállapításairól. A kötet közreadásának céljáról az előszó igazít el, s ha nem is a teljes felsorolásra törekedve, de érdemes említést tenni néhány olyan munkabizottsági és egyéni tanulmányról mely a közművelődési program gyakorlati megvalósításához nélkülözhetetlen segítséget adhat. Ugyanis a tanulmányok yégén rendre megfogalmazódnak a tennivalók, javaslatok, feladatok. A kötet első része a tulajdonképpeni dokumentumokat tartalmazza: elemző képet kapunk a közművelődés helyzetéről és húsz pontba foglalt összegzést a fejlesztés feladatairól. Ehhez szervesen kapcsolódik Aczél György előadói beszéde: „Szocialista közösség — szocialista közművelődés” címmel. A kötet második részében a közművelődés mai tartalmának, fogalmának korszerű meghatározására vállalkozó tanulmány mellett, áttekintést kapunk a magyar közművelődéspolitika alakulásáról a felszabadulástól napjainkig; az olvasási, zenei kultúráról; a film közművelődésben betöltött szerepéről: a környezet- és tárgykultúráról, képzőművészetről, továbbiakban olvashatunk az ismeretterjesztés, a rádió, televízió szerepéről; a közoktatási és közművelődési intézmények együttműködéséről; a párt és állami irányítás módjáról, feladatairól, politikai-ideológiai célkitűzéseiről, s nem utolsósorban a köz- művelődés gazdasági feltételeiről. A harmadik rész az országos közművelődési aktívaértekezlet anyagát, valamint a közművelődési párthatározat megvalósításában a különböző társadalmi szervek, szervezetek intézkedési terveit, végrehajtási programját tartalmazza. Alapvető fontosságú gyűjteményről van szó tehát, mely kézikönyvként elsősorban azoknak nyújthat támpontot, fogódzót, akik a köz- művelődés irányításával, tervezésével és végrehajtásával foglalkoznak. De természetesen mindazoknak is, akik napjaink egyik legjelentősebb kérdését, a közművelődés ügyét közelebbről meg akarják ismemi és segíteni kívánják. (Megjelent az Országos Közművelődési Tanács gondozásában, 1976.) Futaky László MEGYÉNK TÁJAIN BIRI N em érkeztünk teljesen üres kézzel Bi- ribe. Nagykállóban járva java korabeli férfi gyermekkori élményeit vittük magunkkal, aki mint kis ministráns többször megfordult Biriben. „Kálióból járt ki a római pap, templom se volt. Nagyon szegény község volt ez, sok cseléddel, földbe vájt kunyhókkal, sárból rakott apró házakkal. És mindenütt tömény homok. Kövesút- ja egy deka nem volt...” A falu, mint a nyitott könyv fogadja az érkezőt csinos házaival, az idegenre is ráköszönő lakóival. Amikor kezet nyújtanak, a nyitott tenyér arról beszél, ma is keményen dolgoznak itt a megélhetésért. Az is látszik a barnára festett kezeken, hogy Biri a dohánytermesztés egyik melegágya. Milyen lehetett az ősök tenyere, töprengünk el, amikor a helyiek segítségével belelapozunk a falu történetébe ... Csupa rosszat jegyzett fel a krónika a letűnt évszázadokról. A legkorábbi adat az 1325-ös évekből való. Biri Tamás földesúr rémségéit örökítette meg a krónika, akinek viselt dolgait Miklós egri püspök foglalta ösz- sze 1338-ban; jobbágyverés, fogságba ejtés, megsebesités, kifosztás, birtokpusztítás. Üres lapok következnek, évszázadok teltek el, feljegyzés alig szól Biriről. Majd egy fényes és egyben sötét lap: ez már a kuruc szabadságharc idejéből. Földig rombolták a labancok Birit, bizonyára, mert a munkához szokott jobbágykezek értettek a fegyverforgatáshoz is, a kurucok oldalán keresték a jobbítást. Az egykori falu, a Templomhegynek nevezett dombon állt, s még tavaly is csontvázakat vetett ki az eke. Sokáig a mesék, mondák, népi játékok hoztak csak lelki vigaszt a falusiaknak. A ma is élő Adorján András bácsi meséiben sok csoda megtörténhetett: győzhetett a jó, az igazság. A nép bizakodását, derűjét a szinte máig megőrzött népi játékok is magukban hordják. A biri Bachusról a „Hadi és más nevezetes Történetek” című újság 1790-es száma is megemlékezik, mint érdekességről. A farsangi szalmásmedvét, a biri Bachust a nagykállói felvonuláson is megcsodálhatta a korabeli közönség. A múltban való kalandozásunkat egy nagyon is mai és jellemző kép szakítja meg: táskás falubeli emberek haladnak el mellettünk a postára igyekeznek. „A táskában viszik a Zsigát” — mondják mosolyogva vendéglátóink. Nem ritka itt a 80—100 ezer forintos évi jövedelem, dohányból, almából. Ilyenkor sok családban hangzik el az ismert szólásmondás: „Leszüreteltünk, most már jöhet a Zsiga.” (Zsiguli). Persze a mesében ismert pénzeső meglehetősen ritka errefelé is, a homok kemény munkát kíván, nem fizet egykönnyen. De a hatvanas évektől fokozatosan kezd beérni a sok éves fáradozás. Havi fizetést kapnak a Táncsics Termelőszövetkezet tagjai, a napi kereset 110 forint körül mozog. A tsz mindinkább nagyüzemmé válik, s mind vonzóbb példát nyújt a helyi szakszövetkezetnek, hogy kövessék őket. A földeken kívül megélhetést nyújt a község határában lévő posztógyár is, a nagykállói gépjavító állomás, az épületszerelő ipari szövetkezet, a Balkányi Állami Gazdaság. S ad még munkáskezet a község a téglási Hajdúsági Iparműveknek is. Mosógépet, centrifugát szerelnek az ingázó munkások, amiből egyre több kerül a községbe is... C sökken a távolság a falu és a város között, — de nem önmagától. Tóth István, a falu 26 éves tanácselnöke is ezt erősíti, szavai jelzik: lépni kell a városnak is a falu iránt, a falunak is, önerejéből, nem várva a sült galambra. Biri egyebet sem tesz, mint lép. Ez évben 47 új ház épült, két-három szobásak, fürdőszobával. Igaz fürdőszoba nélkül ma már nem építhet házat senki, de nem is akar. A fiatalok igényeit fogalmazza meg a tanácselnök, amikor szóba hozza, kár hogy az építési hatóság nem engedélyezi emeletes ház építését. Pedig lenne vállalkozó, s annyi költségből felépülhetne, mint egy nagy sátortetős, régimódi... A bölcsődét, az óvodát, a napközit is már az új igények szülték, de az anyagiakat helyi, járási, megyei erőből kellett összegyűjteni. Négy évig gyűjtötték a pénzt, 1973-ban avatták a másfél millió forint költséggel épült új művelődési házat, könyvtárat. De nem nyugodhattak addig, amig az iskola tornaterem nélkül volt, s a régi művelődési otthonból ez idén tornatermet építettek. Büszkén említették az NDK tomafalat. örülnek az új helyre költözött postahivatalnak is. Tágasabb, le lehet ülni, s ha valaki a távolabb lakó gyermekével akar telefonon beszélni, nem kell a falu előtt kiabálnia, fülkét is építettek ... K étkedés, fejcsóválás fogadta azt a javaslatot, hogy a kisvendéglő meleg ételt is szolgáljon ki, ne csak alkoholt. „Nem megy oda senki, jobb az otthoni koszt” — mondogatták eleinte. Azóta rendszeresen nyolcvan ember étkezik a fogyasztási szövetkezet vendéglőjében, ahol Magyar György szakács, vezető, felesége és a tűzről pattant kiszolgálók minden vendég kedvében járnak. Hétmérföldes léptekkel halad útján ez a falu, de az itt élők jól tudják, nagy még az út. Nyolcvanra orvosi lakást, rendelőt szeretnének építeni, de vajon kapnak-e orvost, — kérdik. S a hatodik ötéves tervben, türelmesen várnak sorukra, a tervek szerint modern ABC-áruház építésére számíthatnak. Egy szerény tábla is arra utal, hogy Birit sem kerüli el a városiasodás, mégha hiányoznak is az emeletes házak. A község középpontjában, a Vöröshadsereg utcában a mélyebb fekvésű fásított részen egy tábla áll: „Szemetet lerakni tilos.” Bármilyen apróság is, jelzi az igényt, a gondosságot. A faluban új házhelyeket ad a községi tanács, jelképes összegért, gyakorlatilag ingyen, hogy lassacskán beépüljön a falu közepén lévő mélyebb terület is, ne nyújtózkodjon a kelleténél hosszabbra a falu, mert az később gátolja a közművesítést. H ogy a fiatalok ne menjenek a városra házasságot kötni, rendbehozták a tanácstermet, „nyugdíjazták” az ormótlan lócákat. Bujovszki Mária, a községi tanács titkára elégedetten meséli, hogy a fiatalok előbb „háztűznézőbe jönnek” a tanácsra. Megnézik, megfelelő-e nékik a terem, hozhatják-e ide a násznépet. Tóth Böbe lakodalma egyféle mércének szolgál, az újabb jelentkezők azt kérik, olyan legyen, mint az a lagzi. Egyre többen mondják ki helyben a boldogító igent. Természetesen a biri hétköznapok sem csupa idillből állnak. Jócskán vannak '.lég gondok is, főleg a községhez tartozó tanyai település, a Táncsics-telep lakói nem hisznek abban, hogy valaha is közelíteni fognak a városi életformához. Továbbfejlesztésre nem alkalmas településnek nyilvánították a mintegy négyszáz lakost számláló települést, építkezni tilos. S milyenek a hétköznapok szükségletei? Bölcsődét, óvodát, tornatermet, betonutat, járdát, mélyfurrású kutat, kisvendéglőt, művelődési házat, borjúnevelőt, méregraktárt, sok szép dolgot létrehozott a falu, de azt még nem tudta elérni, hogy legyen egy fodrászuk is. Női fodrász van, de a férfiak többnyire Káliéba járnak és ugyancsak a járási székhelyre viszik a rossz cipőket is. Több orvost, mérnököt, művezetőt, tanárt adott már a falu a megyének, de még nem nevelt egy borbélyt, cipészt magának. Pedig rájuk is nagy szükség van. Páll Géza
