Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)
1976-11-21 / 276. szám
1976. november 21. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Szabolcsból több burgonyát yár az ország H azánkban második KENYÉRKÉNT EMLEGETIK a burgonyát. Fontos népélelmezési cikk. Ha hiány van belőle, szinte mindenkit érint. Az étkezési burgonyaellátás régen volt ilyen gond, mint ebben az évben. Ismeretes: a burgonyahiány egyik oka az aszály. De csak az egyik oka. Sokkal kevesebb gondunk lenne, ha a tíz évvel ezelőtti területen, termesztettünk volna burgonyát. Sajnos az akkori 31 ezer hektárról 18 ezerre csökkent megyénkben a vetésterület. Községek egész sora van a korábbi aktív burgonyatermő tájon, ahol az ötödik ötéves tervben már egyáltalán nem, vagy csak mutatóban — néhány tíz hektáron — termelnek burgonyát a közösben. A többi között ilyen községek: Búj, Ibrány; Vasmegyer, Rakamaz, Tisza- nagyfalu, Kék, Nyírtelek, De- mecser, de hasonlóan sorolhatnánk községeket a kisvár- dai járásból is. Pedig nekünk az ország szükségletét itthon kell megtermelni. Különösen sokat vár a népgazdaság Szabolcs megyétől, ahol magy hagyománya van a burgonya- termesztésnek. A termelőszövetkezeti vezetők általában három fő okra hivatkoznak: állattenyésztésre szakosodtak, kell a terület takarmánynak, mások szanált tsz voltukat hozzák fel, nincs megfelelő tőkéjük. A harmadik fő panasz szinte mindenütt elhangzik; az értékesítés és a jövedelmezőség bizonytalansága. Az egyik tsz-elnök így fogalmazott: a több termés nem több jövedelmet hozott, csak több gondot okozott. A nagykállói Zöld Mező Tsz-ben például 1975-ben jó termést értek el, 100 hektáron átlag 230 mázsát. Ebből étkezésre alig több mint 100 vagonnal tudtak eladni, a többit a szeszipar vette át fillérekért. Nem egy eset volt amikor a diszpozícióra indított vasúti rakományokat Budapestről bontatlanul irányították vissza, ebből már csak szeszipari minőségű burgonya lett. Pedig jól emlékszünk: 1975—76 telén sem dúskálhattunk a burgonyában. így történt meg, hogy ilyen magas átlagtermés mellett a Zöld Mező Tsz-ben minden száz forint ráfordításból csak 98 forint térült meg. Ezért ebben az évben már nem termeltek burgonyát. , Lehetne még sorolini a termelők panaszát: a vetőgumó nem megfelelő minősége, a termelési költségek gyors növekedése a stagnáló átvételi árak mellett és így tovább. A burgonyatermö TERÜLET CSÖKKENÉSÉHEZ megyénkben nagymértékben hozzájárult, hogy a szanált vagy a nem szanált, de gyenge termelőszövetkezetben népgazdaságilag fontos növényeket is gyakran töröltek azzal az indokkal; csak nyereséges ágazattal foglalkozzanak! Az említett és a fel nem sorolt községek többségében is a szanálás után szűnt meg, vagy csökkent minimálisra a burgonytermelés. Az egyszerűnek látszó törlés helyett talán jobb lett volna már a korábbi években azon fáradozni, hogyan lehetne a burgonyatermesztést megtartani, azt jövedelmezőbbé tenni. Intézkedni, hogy a termelők az átvételi árakat ne csak a termés betakarításakor, vagy íjár szállítás közben ismerjék meg. Legalább egy évre előre ismernie kellene minden termelőnek, milyen költséggel, milyen árért értékesíti majd termékét. Nagyobb biztonságot várnak a burgonyatermelők. Az utóbbi években sok szó esik a népgazdasági és a csoportérdek összhangjáról, valamint a sorrendről. Első a népgazdasági érdek. A burgonyatermesztésnél nem mindig így történt. Ismeretes, hogy a lakosság ellátása érdekében, ha itthon nem termeljük meg a burgonyát, ' kénytelenk vagyunk — mint az idén is — azt külföldről behozni. A valutát, amit ezért kiadunk, senkitől ajándékba nem kapjuk, mindnyájunk zsebéből megy. Leegyszerűsítve ez úgy is visszaüthet, hogy éppen abban a községben nem tudunk iskolát építeni, vagy a közlekedés javítására autóbuszt adni, ahol felhagytak a burgonyatermeléssel. Egy biztos, a behozott drága import burgonya anyagi hátrányait valamilyen formában mindnyájan megérez- zük. \ A másik kérdés: igaz, hogy a specializálódásé, a nagy területen végzett korszerű, intenzív termelésé a jövő. Vajon nem korán mondtak-e le több helyen is az esetleg kisebb, de jól előkészített területen a hagyományoshoz még közelálló, az egyszerű, olcsó gépeket alkalmazó burgonya- termelésről? ötven-száz hektáron is lehetne zöldtrágyával, istállótrágyával, kevesebb költséggel elfogadható eredményeket elérni. Közfogyasztásra ezekben a termelőszövetkezetekben is termelhetnének 150—200 vagon bur- bonyát évente, amíg a szakosodott nagyüzemek, társulások biztonságosan nem termelnek elegendő burgonyát. A burgonyatermelés üzemen belül és kívül a kenyér- gabona és a kukorica korszerű termelésének megoldása után több figyelmet érdemelne. Nyilván az említett növényeknek egyszerűbb, s talán olcsóbb is volt a gépesítése, vetőmagszaporítása, de a megoldás szervezése, az átfogó gondoskodás példa lehetne a burgonytermelés korszerűsítéséhez. A burgonyatermesztésnek megyénkben vannak jó példái. Ahol megfelelő gondossággal végezték a termelést, ott az eredmények nem maradtak el. A kormány az idén növelte a felvásárlási árakat, ezzel a gondok egy részét megoldotta. Ilyen árfeltételek mellett jó közepes termés esetén már jövedelmező lehet a burgonyatermelés. Termé szetesen van még teendő a termelési rendszerek hatékonyabbá tételében, a jó vetőgumó-ellátásban, nem utolsósorban a felvásárlás rugalmasabbá, biztonságosabbá tételében. Késik a felvásárlási hálózat olyan korszerűsítése, amely nemcsak akkor törődik az áru korrekt átvételével, ha hiány van, hanem egy jó termést is képes elhelyezni a kölcsönös érdekek alapján, és ilyenkor sem zúdítja az értékesítés gondjait a termelők nyakába. A MEGLÉVŐ GONDOK ^ ISMERETESEK, de a helyzet már ma sem ölyan, hogy ne lenne érdemes szakszerűen, megfelelő hozamokkal burgonyát termelni. A jelzések szerint a javuló feltételek hatására jövőre az ideihez képest mintegy kétezer hektárral több burgo- nyevetés várható megyénk nagyüzemeiben. Most végzik a tervezést, most van az ideje az 1977. évi tavaszi vetésterv elhatározásának. A tér melőszövetkezeteken a sor, ahol csak a legkisebb lehetőség is van, a burgonya ne maradjon ki a közös terület tervéből. Természetesen az eddiginél nagyobb gondossággal, szervezéssel a háztáji gazdaságokban is több áruburgonya termelésére van lehetőség, de a gondokon iga zán csak a nagyüzemi árutermelés segíthet. Csikós Balázs Célgépek könnyítik a termelékenyebb és jobb minőségű munkát a Nagykállói Cipész Szövetkezet felsőrészüzemében. Tarján Mária és Támba Judit szélbehajtó gépen dolgozik. (Hammel József felvétele) fl szorgalomnak súlya van Á fehérgyarmati HETRIPOND és a KGST Mérlegre került a mérleg ügye is. Kiderült: ennél a lengéknél is szükség van a termelés szakosítására. A csehszlovákok az állatmérlegről mondanak le szívesen, az NDK-ban egy általános rendeltetésű mérleg gyártása válik szükségtelenné. A jó hírű magyar METRI- POND-ra gondoltak a KGST-tagországok mint utódra. Büszkén is, gondokkal telve is beszél minderről Kazai Sándor, gyáregységvezető Fehérgyarmaton. A fiatal szakember, aki jó néhány feladatot oldott már meg jó munkás- és műszaki kollektívájával pontosan fogalmaz: — A gyártmányok, amelyeket kapunk nem ismeretlenek. A mennyiség azonban nő, a folyamatos gyártás és szállítás fokozott felelősségre int. Nem frázis: a fehér- gyarmati gyáregység munkája nem egyszerűen annyit jelent majd, hogy mérleget gyártunk exportra, hanem egyben azt is: minden darabbal meg kell felelni a bizalomnak, példázni kell a szatmári munkás tudását. Előgyakorlatok Ha az ember a szerelő- csarnokban tölt el néhány órát, akkor szokik hozzá a szüntelen zajhoz. Szüntelen, s ez azt is jelzi: nem állnak le a lakatosok, a mérlegépítők egy percre sem. Van valami magával ragadó ebben a tempóban. Fehér Ferenc szocialista brigádja jól tudja: csak a meg nem álló mérlegfolyamat garantálja, hogy a várt szállítmányok útnak induljanak. i&ápi tűz M* inket, serdülő gyerekeket annak ide- Mil jén, jó ötven éve korán vittek a ha- ww tárba dolgozni. Mint ifjoncok, legszívesebben a lápra mentünk dolgozni. Az masabb, rejtélyesebb volt, mint a határ egyéb része. Nyáron ott bámulni lehetett a táncoló forgószelet, s a föld is másképp ázott. Ha a néhány centis felső, vizes talajt megbolygattuk, alatta porzott a száraz, lápi tőzeg. Bármely határbeli dülő- úton mentünk, a láp szélénél megszaladt a szekér a lejtősödéstől. ősszel az ottani munkát hagytuk a legkésőbbre. A termés leginkább a dér ér- keztével kezdett beérni, ahogy szűnt a buja zöld lomb vegetációja. Nem egyszer ujjnyi vastag fagyott réteg alól szedtük a burgonyát, az erősebb felnőttek előbb kapával kivágták. Ha meg egyebet csináltunk, talpunk alatt tompán dongott a síkos, jeges tőzeg. Imitt-amott barnás füsttömeg úszott, szállt fel. Égett a láp. Nyiladozó értelmünk nem tudta felfogni, miképp éghet magától a föld. A felnőttek mosolyogtak ámulásun- kon és magyaráztak. „Nem a föld ég pulyák. Benne a rengeteg korhadék, tőzeg. A föld megmarad, megpirosodva, közelebb süppedve az agyaghoz.” S a lápi tüzet sem az eső, sem akármennyi hóesés el nem oltja. Alul terjed, ég fölfelé. Az apró szemcséjű parazsakat könnyen hordja a szél, terjeszti a tüzet. Védekezni ellene csak körülárkolás- sal lehet. Jaj annak a nyúlnak, amelyik belerohan, madárnak, ha az égő helyre száll. Ha van útjában vetemény, termés, minden beleég. Előfordult, hogy veszélybe került a grófi birtok termése. Katonaságot rendeltek ki árkok ásására. Elegendő volt egy égő gyufaszálat, cigarettavéget eldobni, hogy tüzet fogjon a tőzeg. Persze, mi, kicsik akkor még nem tudtuk mindezt. Izgultunk újra, amikor a felnőttek azt mondták: sütni kellene egy kis tököt vagy krumplit (ecsediesen kolompárt). Nálunk a lápi tűz dolgában jártas, tapasztalt anyai nagyapám volt ennek a mestere. Takarosán kibelezte a dércsípte tököt, krumplit rakott egyik vesszőkosárba és elindult a tűzhöz. A berakást gondosan elvégezte. S pontosan tudta érzékelni az időt, mikor menjen vissza, a tarisznyán kívüli eledelért. Se szénnek ne égjen, se nyers ne maradjon. Az ennivaló sohasem fogott ki rajtunk. Gyorsan körbe is ültük a természet — nagyapám közbenjárásával nyújtott — ajándékát. Asztalos Bálint — Némi tréning ez — magyarázza Kovács Elemér, aki 1962 óta szakember. Januártól jön számunkra a KGST- program, s akkor bizonyítani kell. Akik itt dolgozunk tudjuk pontosan, még a részleteket is. Ismeretes, hogy a partnerek a jövő évben 500 mérlegre számítanak. Persze ehhez a mi munkánkon kívül szükséges a folyamatosabb anyagellátás, a még alaposabb szervezés is. De ha jól körülnéz, láthatja: fiatalok vagyunk, az átlagéletkor huszonöt körül van. Ez jelenti az erőt, azt, hogy rá tudunk hajtani. De ez kevés, abban a korban, amikor a minőség számít. Agyáregység vezetője, Kazai Sándor magyarázat helyett odahív egy fiatalembert. Tisza Sándort, aki az elmúlt évben szabadult fel. ö volt az, aki kijelentette, hogy sehol másutt nem hajlandó dolgozni, csak a szerelőknél, jóllehet ez a legnehezebb munka. Vajon miért? — Itt voltam tanuló, és a szakik megtanították velem: a tökéletesen végzett munka öröménél nincsen jobb érzés. Ahogy tudom, itt pedig erre lesz szükség. Maradtam, s szeretnék olyanná felnőni, mint azok, akik tanítottak. rr Ur — középen A METRIPOND gyár jövő évi 400 milliós tervéből 100 milliót Fehérgyarmaton kell megtermelni. A feladat tehát óriási. A jelenlegi körülmények között ez a háromszázharmincas közösségtől nagy erőfeszítést kíván. — És ez még nem is a végső cél — fűzi a gondolatot az igazgató. Nem véletlen, hogy a gyártmányok fejlődésével, a kötelezettségek növekedésével párhuzamosan növeljük a szakmunkáslétszámot, és 50 millió forintos beruházással teremtünk jobb munkafeltételeket és szociális körülményeket. A tervek szerint 1980-ig minimálisan 170 fiatal szakmunkást állítunk munkába. A gyarmati gyár nem hagyatkozik a véletlenre. Eny- nyi jól képzett és jól továbbképezhető munkást nem lehet a levegőből szippantani. Éppen ezért már jó pár éve kiváló kapcsolatunk van a 2. számú általános iskolával, a szakközéppel, és sor más oktatási intézménnyel. Segítenek a pályaválasztásban, és szinte kínálják a lehetőséget a szakembernek. — Nem is lesz gondunk — mondja Kazai Sándor —, távlatot tudunk nyújtani, és megfelelő bért is ajánlunk. De itt azonnal meg kell említeni: csak akkor számíthatunk teljes sikerre, ha a szociális létesítmények elkészülnek. A munkás ma igényes, joggal az. A legtöbb faluban ott a víz, ott a fürdőszoba. Hogyan ajánlgathatunk mi egy olyan üzemet munkahelynek, ahol sorba kell állni a zuhanyozónál, vagy éppen kultúrálatlan a környezet. És ez jó, hogy igényes a munkás, mert aki magára ad, az a munkában is jót nyújt. — Csak honnan veszek majd 10 művezetőt...? Megoldás kerestetik A kérdés, amely kiszakadt, az első pillanatra érthetetlen. Aztán kiderül, hogy valahol a gyári szervezés közepén valóban ott az űr. Mert vegyünk egy jó szakmunkást. Keres a METRIPOND-nál úgy négy-négy és fél ezer forintot. Ugyanakkor egy művezető 3 és felet. Lehet kívánni, hogy valaki otthagyja a munkapadot és havonta kidobjon a zsebéből egy ezrest? Ha meg olyat választanak, akinek mindegy az ezer, mert van egy holdnyi almása, az vajon a mérlegre fordítja majd tudását? De arról is kevéssé lehet szó, hogy olyat állítsanak egy-egy műhely élére majd, akinek se emberi, se szakmai tekintélye. — Ügy véljük, hogy a növekvő feladatok, a KGST- program hosszú távú munkái megkívánják, hogy olyan ösztöndíjakat létesítsünk amelyek műszaki főiskolákra szólnak. így egy egy üzemmérnököt több művezetői funkcióval megbízva talán áthidalhatjuk a gondot — elmélkedik az igazgató. Az üzemi demokrácia fórumain már megbeszélték a gyáregységre váró feladatot. Nem voltak itt nagy fogadkozások. A jövő megismerése után talán Kovács Elemér foglalta össze a legjobban a gyarmati METRIPOND munkásainak véleményét: jó. hogy ismerjük a jövőt. De erről már nem beszélni kell. Csinálni. Igaz. ez a nehezebb, de egyben a legeredményesebb is. A mérleggyártó üzemben. (Elek Emil felvétele)
