Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)
1976-11-21 / 276. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. november 21. Nyíregyházi gyorsmérleg 1976-ról Sávházak, új negyed 6000 lakással Nyíregyháza 1976-ban is folytatta gyors ütemű fejlődését — ezt jelzi az ötéves terv első esztendejéről összeállított gyorsmérleg, amelyben a célcsoportos beruházásokat értékelték. Már az első fél évben több szervezési intézkedésre került sor, így év végéig 538 lakás készül el a városban, az ötéves terv egész célcsoportos lakásépítésének 21,6 százaléka. Befejeződik a Jósa- yáros építése Befejezéshez közeledik a Jósaváros építése, ahol a tervek szerint mintegy ezer lakás építhető az ötödik ötéves tervben. Ebből négyszáz már elkészült vagy befejezés előtt áll, s további több, mint hatszáz építéséhez a terület-előkészítés fejeződött be. Két nagy, városközponti sávházunk építése rendeződött: a Zrínyi Ilona utcán már javában tart az építkezés és tetszetős épület körvonalai bontakoznak ki. A Kálvin téri sávház építéséhez a kisajátítási eljárás befejeződött, hamarosan költöznek az ott működő irodák, boltok, s családok is. Már a télen csákány alá kerülnek a régi épületek; a helyükre kerülő földszintjén közületek, emeletein 73 lakás kap helyet. Hamarosan három helyen indul újabb nagy lakásépítkezés: már készülnek a beruházási programok a kiskörút északi szakaszán épülő kétszáz, s a Kossuth utcán épülő további kétszáz lakásra. Az Északi nagykörút újabb szakaszán (a Kun Béla utca folytatása a Dózsa György utcáig) még előbbre tartanak: 450 lakás építéséhez szükséges terület kisajátítását kezdték meg. Iskola, óvoda, bölcsőde Jó ütemben építteti lakásait az OTP. A lakásépítő szövetkezetnél gondok vannak: bár 150 lakás építésén dolgoznak, de 166 olyan lakásra nincs kivitelező, amelynek valamennyi terve kész. Szép épületben kapott helyet a nyíregyházi Bessenyei téren 79 lakás, amelyekbe hamarosan költöznek a lakók. (Hammel József felvétele) A lakásberuházásokhoz kapcsolódó 32 általános iskolai tanteremből 24 egy helyen (az új jósavárosi iskola már az ötéves terv első esztendejében megépült). Az iskolához kapcsolódó tornatermet még építik, az uszodát jövőre kezdik. A további nyolc tanterem — más, tanácsi pénzekkel kiegészítve — egy újabb, 16 tantermes iskola megépítését teszi lehetővé. Ez az Árok utcán lesz, ahol már tart a kisajátítási eljárás. A lakásépítésekhez kapcsolódóan az óvodai helyek számát háromszázzal, a bölcsődei helyek számát kétszázzal növelik. (Ennél természetesen jóval több óvodai és bölcsődei hely épül, további tanácsi pénzekből.) Egy 150 személyes óvodát a Jósavárosban már átadtak, a következő a Búza utcán később épül. A bölcsődei helyekből 120 készült el: 80 a Jósavárosban, 40 a Sarkantyú utcán. Az újabb nyolcvan személyes bölcsőde területét — amely szintén a Jósavárosban lesz — már előkészítették. A tervezett óvodai és bölcsődei helyek megépítéséhez megfelelő feltételek vannak. Közületek „keringője” Kétezer kilométer út Munkára készen a hómarók Egyeztető „hóértekezletet” tartottak nemrégiben a KPM megyei Közúti Igazgatóságán, ahol különböző vállalatok képviselői egyeztették terveiket a közelgő tél előtt. A Közúti Igazgatóság felkészülése már véget ért, erről is beszámoltak. Szabolcs-Szat- márban 2077 kilométer út áll felügyeletük alatt, ezeken kell akadálymentes közlekedést biztosítaniuk télen. A nagyméretű hóakadályok elhárítására öt nagy teljesítményű hómaró áll rendelkezésükre, ezek — mivel urh-készülékkel vannak ellátva — állandó kapcsolatban állhatnak a hószolgálati ügyeletekkel. Mindig ott vethetik be, ahol a legválságosabbá válik a helyzet. Emellett huszonhat nehéz hóeke is munkára készen áll, valamint negyven könnyű hóeke. Ez utóbbiak között tizennyolc sószórásra is alkalmas, öt sótörővei láthatnak neki az elraktározott hét és fél ezer tonna só megfelelő előkészítéséhez. E tervek szerint a megyében négyszázhúsz kilométernyi utat, elsősorban főutakat sóznak majd rendszeresen. Ezenkívül homokot is szórnak majd a csúszós útfelületekre. Már jó ideje megkezdődött az utak mentén a hófogó rácsok felállítása, de több helyütt a még mezőgazdasági munkák miatt nem kerültek helyre a rácsok. A tanácskozáson megállapodtak a Volán és a Közúti Igazgatóság illetékesei: a Volán Vállalat diszpécserszolgálata folyamatosan segítséget nyújt a tájékozódáshoz a megye útjainak helyzetéről. A Volánhoz beérkezett információkat — hóakadály, csúszósság stb. — továbbítják a Közúti Igazgatóság ügyeletére. Innen mindenki tájékoztatást kaphat az útviszonyokról. Nyíregyházán kél helyen lesz hóügyelet, ezenkívül Mátészalkán, Kisvárdán, Nyírbátorban, Vásáros- naményban kaphatnak felvilágosítást az útnak indulók. Az elmúlt években Kisarban működő ügyeletet az idén megszüntették. Az előkészületek tehát biztatók, minden készen áll a tél fogadására. Az természetesen elképzelhetetlen, hogy a megye összes útját „feketére” tisztítják havazás után, ám a legfontosabb utakra akadálymentes közlekedést ígér a Közúti Igazgatóság. (tgy) A kereskedelmi és szolgáltató létesítmények — célcsoportos beruházásból — újabb hétezer négyzetméterrel bővülnek. Ezek főként a nagy lakásépítkezések színhelyén valósulnak meg: Jósavárosban, a Búza téren, Zrínyi Ilona utcában és a Kálvin téren. Minden létesítmény terve kész, az előkészítések megtörténtek. Közműberuházásaink tervei is elkészültek, a tervidőszakban megépülő lakásokhoz lesz elegendő távhő, ivóvíz, s a szennyvíztisztító telep kapacitása is megfelelő. A konkrét előkészítés mindenütt megelőzi a lakásépítkezéseket. Néhány gond nehezíti a munkát. Míg öt éve a „boltok keringője” volt jellemző a megyeszékhelyen, hamarosan megkezdődik a közületek költözködéssorozata a belvárosban. Mivel csaknem minden régi, kisebb épületben lévő közületnek költözni kell, a végleges megoldások előtt több ideiglenes helyen működik majd. Elhelyezésük, az érdekek egyeztetése nehéz. Egy esztendő telt még el az V. ötéves tervből, de már most konkrét intézkedéseket tesznek az 1980 utáni lakás- építkezések előkészítése érdekében: a tanács megbízást adott Család utca körzetében felépülő Keleti lakótelep 6000 lakásából az első ezer lakás beépítési tervének elkészítésére. Marik Sándor ■■■1 PARLAMENTEK '76 0 diák kérdez—a tanár válaszol HOL CIGARETTÁZHAT A DIÁK? MI A TENNIVALÓ A HOSSZÜ HAJJAL A TERMELÉSI GYAKORLATON? LE- GYEN-E OSZTÁLYOZÁS A GIMNÁZIUM ELSŐ OSZTÁLYÁNAK ELSŐ FÉLÉVÉBEN? MIKOR KAPJÁK KÉZHEZ A DIÁKOK A MÉG HIÁNYZÓ TANKÖNYVEKET? MEGOLDHATÓ-E A KÖZÉPISKOLÁBAN IS A SZABAD SZOMBAT? MIÉRT CSAK CSOMAGOLÁSRA OSZTJÁK BE A HARMADÉVES SZAKMUNKÁSTANULÓKAT? Sorolhatnánk még a kérdéseket, indokolt vagy ma még megoldhatatlan kívánságokat, ajánlásokat, melyek a nemrég lezajlott diákparlamenteken hangzottak el. A megyében 43 gimnáziumban, szakközépiskolában, szakmunkásképző intézetben és szakiskolában csaknem 21 ezer fiatal tanul. Majdnem a teljes diáksereg, szám szerint 19 800 fiatal vett részt a parlamenteken. Jó hangulatú, felelősségteljes, kritikus és önkritikus tanácskozások voltak ezek. Az iskolai élet minden lényeges és kevésbé lényeges kérdései szóba kerültek. Önkormányzat, felelősség Melyek voltak ezek? A diákok jogai, kötelességei az iskolában, a fegyelem, a diákönkormányzat kérdései, termelési gyakorlaton, táborozáson, közhasznú társadalmi munkában szerzett tapasztalatok, diákszociális feladatok, ösztöndíj, étkezés, szabad idő, sport. Mindez természetesen a fiatalok szemszögéből és megfogalmazásában. Sok figyelemre méltó dolgot elmondtak a diákok, csupán szemelvényeket ragadunk ki a gazdag ötletkérdés és -ajánlás sokaságból. Korszerűen akarnak tanulni, otthonosan érezni magukat, mindezért tenni is készek. Ez az egyik legjeilemző tapasztalata az idei diákparlamenteknek, melyek mindenütt azzal kezdődtek, hogy „visszalapoztak’’ a 74-es parlamentek javaslataira. A diákok és a beszámolót tartó iskolavezetők egyaránt megállapíthatták: a javaslatokból sok minden megvalósult. A központilag érdekes ötletek bekerültek az új rendtartásba, egyértelművé váltak a fiatalok jogai és kötelességei. Tisztázódtak, melyek azok az iskolai kérdések, amelyekben a diákság — a KISZ képviselői — döntési, egyetértési és véleményezési jogot gyakorolhatnak. iránt érdeklődő diákoknál legyen elnézőbb a tanár, ha a humán tárgyak kissé döcögve mennek... Nem liberalizmust, elnézést, gyengeséget várnak a diákok — mert az nekik rossz. Szóvá tették viszont a korszerűbb oktatási módszerek szorgalmazását, különösen a nehezebben „emészthető” tárgyak tanításánál. Több iskola parlamentje, így a Nyíregyházi Szamuely Tibor Szakközépiskola fiataljai is, javasolták: osztályozni kellene a fakultatív tárgyakat is. Ezt kérték a fehérgyarmati gimnázium diákjai is, akik két évig népművelést tanulnak, záróvizsgát is tesznek ebből, de évközben nincs osztályozás. A nyíregyházi Krúdysok, de más iskolák diákjai is azt kérték: ne kapjanak osztályzatot az első év első fél évében, mert eny- nyi idő alatt nem mérhető az egyébként is átmeneti lépcsőfoknak számító első osztály első hónapjaiban nyújtott teljesítmény. Hiányzó tankönyvek Néhány parlamenten szóvá tették; még mindig hiányoznak egyes tankönyvek. Nem kapható a szakközépiskolai szilárdságtan, gazdasági földrajz, az egészségügyi szakiskola járványtan és kórtan könyvei. Sok jó és kevésbé jó élményüket mondták a termelési gyakorlatokról, őszi mezőgazdasági munkákról, főként a szakközépiskolás és szakmunkásképző-in tézeti fiatalok. A 107-es szakmunkásképző intézet parlamentjén szóvá tették: a leendő szakmunkások sokszor szalag mellé kerülnek, mechanikus, részmunkát bíznak rájuk. Másutt a harmadéveseket csak csomagolásra osztják be. Néhol nem kapnak munkaruhát. A Kossuth Szakközépiskola diákjai termelési gyakorlaton olykor alkatrészeket mosogatnak a Volán telepén, nem kapnak igazi szakmai munkát. Több felszólaló megfogalmazta: a munkára felügyelő felnőtt dolgozó, úgy tapasztalják, nem érdekelt abban, hogy átadja tudását a fiataloknak. Néhány tanácskozáson felhívták a figyelmet: egyes kisiparosokat jobban kellene ellenőrizni, mert a tanulókat 10—12 órában dolgoztatják. Folytatás: hétköznap Sok javaslat, kérdés, kérés elsősorban helyi megoldásra vár. Másokat a megyei és központi oktatási szervek tanulmányoznak és hoznak döntést. Akadnak túlzó, megalapozatlan kérések is. Ismét szóba került aí 5 perc: 7 óra 45-re kell a diákoknak elfoglalni helyüket a tanteremben. Néhányan „alku tárgyává tették”, miért nem lehet 7,50 ez az időpont, ha az óra úgyis 8-kor kezdődik. Az is- •kolai megjelenés időpontját azonban a Rendtartás szabályozza, ezen nem lehet változtatni. Egyelőre a szabad szombat sem megoldható, bár távlatilag foglalkoznak vele az oktatási szervek. Kevés szó esett a cigarettázásról. amely csak iskolán belül tilos, az öltözködésről, amely mértéktartóbb lett és a köpeny viselése általános. Néhol a hosszú haj némi vitát váltott ki. A gépek mellett biztonsági okokból bizony be kell kötni a fejeket. A fiúknak is... Páll Géza Osztályozás pro és kontra Érthető, hogy a parlamenten felszólaló fiatalok többsége a tanulás körülményeivel, gondjaival, olykor a tanárokkal szemben támasztott nagyobb követelményekkel foglalkozott. „A tanárnak nincs joga élné zone k lenni ...” fogalmazott az egyik fiatal — társának címezve a választ, aki azt kérte: a természettudományos tárgyak m FILA '77 Repülőgép hozza, lovaspostás viszi a levelet Repülőposta szállít küldeményeket Nyíregyházára, ezt ejtőernyővel dobják le a tanárképző főiskola épülete előtt. Korabeli öltözékű postás lóháton továbbítja a főiskolán berendezett alkalmi postahivatalból a leveleket a nyíregyházi főpostára. A látványos érdekességek a XV. országos ifjúsági bélyegkiállításhoz kapcsolódnak, amelyet 1977. április 2- töl 11-ig Nyíregyházán, a tanárképző főiskola kerengőjéHatszor szökött Majdnem 3 oldalon sorolja a fiatalkorú O. L. személyiségének negatív vonásait nevelőintézete- nek alapos megfigyelést végző tanára. íme néhány ezek közül! ..Csavargó életmódot folytat . . . Magatartása agresszív: rombolás. verekedés kíséri . ,. Erőszakos és türelmetlen . .. Fecsegő és tolakodó . . . Munkában lusta, tanulásban érdektelen . . . Piszkos. elhanyagolt . . . Minden vágya. hogy igazi börtönbe kerüljön, mert szerinte csak az az igazi ember, aki már ült börtönben . .. Ezek jellemzik a fiatalkorú O. L.-t, aki ebben az évben már hat ízben szökött meg a javítóintézetből és a legújabb szökése után egy nappal már bűncselekményt követett el Nyíregyházán. A fiatalkorú hamar megtalálta a kapcsolatot egy ugyancsak szökésben lévő lánnyal, S. V.-vel, aki alig 16 éves kora ellenére férfiakkal való alkalmi kapcsolatokra specializálta magát. Ö ötször szökött már meg fél év alatt a nevelőintézetből, elfogásáig Nyíregyházán bujkált', csavargóit. A szökött fiataloknak rövid időn belül akadtak segítői: a már háromízben elítélt, 21 éves Horváth János hamar pártjukra állt. de csatlakozott kiruccanásukhoz másik két fiatalkorú is. Először 38 üveg sört loptak, annak elfogyasztása után indultak pénzszerző útjukra. Úgy gondolták, hogy tervük végrehajtására a legjobb hely a Petőfi tér lesz, ahol az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat fából készült üzlete van. Horváth a figyelő szerepét vállalta. A vasból készült ablakrács nem jelentett nagy akadályt, az ablaküveget pedig a kezükre csavart melegítőfelsővel törték be. A zajra azonban a közeli kerámiaüzemben dolgozók felfigyeltek. Rövid időn belül megérkeztek a rendőrök, de nem tétlenkedtek az üzem dolgozói sem. Közös erővel véget vetettek az éjszakai kirándulásnak. Tetteikért a fiatalkorúak bírósága előtt felelnek. Dr. Toronicza Gyula ügyész ben rendeznek meg. Ez alkalommal további különlegességeknek is részesei lesznek a bélyeggyűjtők, mert az április 7-én repülőpostával és ejtőernyővel érkező küldeményeket repülő- és helikopter témájú bélyegekkel bérmentesítik és az alkalomhoz illő repülőposta-bélyegzőt alkalmaznak. Az április 2., 3., 7-én lovaspostával vitt küldeményekre pedig lovat ábrázoló bélyeget ragasztanak az alkalmi postahivatalban és különleges „Lovasposta” bélyegzővel látják el. Igazi filetalista csemegének ígérkeznek. Az IFI FILA *77. elnevezésű kiállítás fő mondanivalója: „Együtt, egymásért”. 220 keretoldalon bemutatják az országban működő ifjúsági bélyegszakkörök által feldolgozott és előzsürizett legjobb anyagokat, amelyek az 1977, évi jelentősebb évfordulókhoz kapcsolódnak: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60., a KISZ zászlóbontásának 20., a Magyar Bélyeg- gyűjtők Országos Szövetsége megalakulásának 25. évfordulójához. A megnyitó napján adja ki a Magyar Posta az új ifjúsági bélyeget, (ms)