Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)
1976-11-17 / 272. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. november 17. Iratrestaurálás, mikrofilmezés Történelem kilométerekben Ha valaki végig akarná járni a Szabolcs megyei Levéltár polc folyómétereit, négykilométeres utat kellene megtennie. Ilyen hosszan vezetik vissza az iratok az érdeklődőket a múltba. A legrégebbi egy peres irat az 1236-os évekből — a legfiatalabbak az 1961-ből származó tanácsi jegyzőkönyvek. Tű a szalmakazalban A legtöbb irat főként az 1770-es évektől maradt fenn. Több mint 2 kilométert kitevő polcot foglalnak el a feudalizmus és a kapitalizmus korából megőrzött iratok. A levéltári irattömeg egészen kis százaléka tartalmaz történeti értéket, melyet mint a szalmakazalban tűt keresők dolgoznak fel, . óvnak meg az idő viszontagságaitól a levéltár dolgozói. Háromezer iratról készült már biztonsági mikrofilm. 1974 óta feladatának ellátásához méltó helyet kapott a megyei levéltár. Félő azonban, hogy a folyton szaporodó levéltári anyaghoz szűknek bizonyul a Benczúr téri épület földszinti része. A jelenleginél célszerűbb, kisebb helyen is jól elhelyezhető megoldásokat kell keresni. Miért kell megőrizni az irdatlan mennyiségű levéltári anyagot, ha azoknak csak töredéke értékes? — kérdeztük dr. Gyarmathy Zsig- mondtól, a megyei levéltár igazgatójától. A válasz: a történeti értékek megmenté£Q .miatt szükséges ez,, így bányászhatok ki a levéltári gyöngyszemek. Praktikus társadalmi, emberi érdekeket is szolgálnak a régi iratok. Nem egyszer fordulnak a különböző szervek, ügyfelek a levéltárhoz a már csak itt őrzött hivatalos telekkönyvi, bérügyi, ingatlannal, építési tervdokumentációkkal, vagy éppen a munkában eltöltött idő igazolásával összefüggő ügyek miatt. Á por pusztítása Mi fenyegeti a legjobban a régi iratokat? — kérdeztük. A nedvesség és a por. A levéltári helyiségekben páratartalom-mérőket helyeztek el, gondoskodnak az ideális hőmérsékletről. Szellőztetéssel, portalanítással, dobozolással védik az iratokat. De a por alattomosan pusztítja a betűket, különösen a legújabb kori iratokat fenyegeti veszély. A régebbiek jobban állják az idő viszontagságait. Tud-e segíteni az országos levéltár iratres- taurációs szolgálata? Sajnos, egyre kevésbé — tájékoztatott bennünket a levéltár megyei igazgatója. A restaurálásra váró iratok lajstromát mutatja, majd a fővárosból érkezett levelet, amelyben közlik: 1977-ben ne számítsanak a központi laboratórium munkájára, egész évre el vannak látva munkával. A megyék így saját és egymás erejére támaszkodva keresik az utat az értékesebb iratok megmentésére, a restaurálásra, a mikrofilmezés, majd a számítógépes rendszer alapjainak lerakására. Különben ellepi a levéltárakat az iratáradat, amelyekben képtelenség eligazodni... A megyei levéltár így két „fronton” is küzd. Az egyik törekvésük, hogy minden fontos irat bekerüljön a levéltárba a több mint ezer iratképző szervtől. De járják a megyét, hogy megértessék az iratvédelem fontosságát, s az utolsó 24 órában megmenthessék például a ma még a levéltárból hiányzó tsz-közgyűlési jegyzőkönyveket. (900 tsz volt eddig a megyében és 3 tsz-nek vannak bent az iratai.) Korszerűbb technikával Hasonlóan gyűjtik és védik az ipartörténeti emlékeket. A másik „fronton” — levéltáron belül — azon munkálkodnak, hogy megtalálják, kiszűrjék a legértékesebb iratokat, gondoskodjanak az enyészet elleni védelemről. Az útkeresést, a jó módszerekkel való megismerkedést szolgálja a ma Nyíregyházán sorra kerülő levéltárosi táj konferencia is, ahol dr. Borsa István, az Országos Levéltár főigazgató-helyettese számol be külföldi tapasztalatok alapján; hogyan birkóznak a gonddal a világ levéltárai. Kovács Béla, Heves megyei levéltár-igazgató az Egerben bevezetett technikai korszerűsítéseket ismerteti, amely lényegesen segítheti a helykihasználást. Dr. Gyarmathy Zsigmond a levéltár és az oktatás kapcsolatáról tart előadást. Már a közeli jövő követelménye megyénkben is lépéseket tenni a korszerűbb levéltári technika alapjainak lerakásához. P. G. Az Eger-gyöngyös vidéki Pincegazdaság nyírségi borgazdasági üzemében forgalmazzák Kelet- Ál agyarország területére a Márka üdítő italokat. Ebben az évben 3 millió kétdeciliteres és 60 ezer egyliteres üdítő italt szállítottak a megrendelőknek. Hímzés és tányérfestés Kalocsai, buzsáki, beregi hímzések, festett tányérok százai sorakoznak a kislétai egészségügyi gyermekotthon vezetőnőjének szekrényeiben. Az új épület díszítésére, otthonosabbá tételére készítették az otthon dolgozói. Hudák Bélámé vezetőnő négy évvel ezelőtt szánta rá magát erre a hasznos kedvtelésre, azóta minden dolgozóját „beoltotta” a varás- hímzés szeretetével. Ö maga jelenleg a tányérok festésével tölti szabad idejét. De jut ideje arra is, hogy a falfelületekre, a kisgyerekek szobáiba mesefigurákat, népi mintákat „pin- gáljon”. Készülnek a falitányérok. (Elek Emil felvételei) Könyvtárhétfő Á megyei könyvtár munkatársai már eddig is több alka lommal bizonyították be, hogy ennek az intézménynek nem csupán a régi értelemben vett könyvtári funkció teljesítése a feladata. A könyvek beszerzése és kölcsönzése — tehát a hagyományos könyvtári szerep — csak egy része szerteágazó közművelődési munkájuknak. Egyik újdonságuk volt például a könyvtári esték keretében indított zenei ismeretterjesztő sorozat. Beatkoncertek és komoly zenei rendezvények egyaránt szerepelnek ebben a programban. A gyermekkönyvtár legfiatalabb olvasóit alkalmanként mesemozival várják. Érdemes követni azt a kezdeményezésüket is, amellyel a szocialista brigádok kulturális vállalásait támogatják. Húsz nyíregyházi brigáddal kötnek szerződést, a brigádtagok amellett, hogy rendszeres vendégei a könyvtárnak, egyéb vállalásuk teljesítéséhez is segítséget kapnak. Legújabb ötletük is figyelemre méltó. Olyan ismeretterjesztő programsorozatot indítottak, amelyben az újkori művészet nagy stílusirányzatairól hallgatnak előadásokat az érdeklődők, a reneszánsztól napjainkig, az irodalom, a képzőművészet és a zene oldaláról. Könyvtárhétfő — ezt a címet is adhatnánk a sorozatnak, hiszen novembertől márciusig hét hétfő este tartják a kerekasztal-beszélgetéseket. Az élményszerűség kedvéért az előadókat diafilmvetítéssel, lemezbemutatóval egészítik ki, az irodalmi alkotásokat pedig a megyei művelődési központ — a sorozat társrendezője — versmondó műhelyének tagjai tolmácsolják. Végül még egy apróságot érdemes e sorozattal kapcsolatban megemlíteni. Apróságnak tűnhet ugyanis az az ötlet, ahogyan e kerékasztalkor közönségét verbuválták: a beiratkozott olvasókat névre és lakcímre szóló levélben értesítették. Ha azonban arra gondolunk, hogy nem egy hasznos kezdeményezés elakadt már rossz szervezés miatt, akkor az olvasók sokezres tábgrának szóló tájékoztató már nem egy apró ötlet, hanem egy jó módszer. Ezt is lehet utánozni... (be) A RADIO MELLETT Ismét „kihelyezett” bemutatóm vették fel a rádió Kabarészínháza mindig nagy érdeklődéssel várt soros havi műsorát. Ezt a kihelyezési gyakorlatot mindenképpen dicsérni lehet, mert az összeállításnak így szükségképpen centráli- sabb a tematikája és a helyszín sajátos akusztikája, közönségvisszhangja újszerűén hat. (Még akkor is, ha egyes számok nem minden esetben ...) Ezúttal a tovább épülő Metró Klinikák állomása volt az ország legnagyobb nyilvánosságú kabarétársulata, Marton György és Szilágyi János együttese „törzsgárdatagjai”, háziszerzői, meg alkalmi „bedolgozói” novemberi bemutatójának a színhelye. Mi más is adhatta a műsor gerincét, mint a metróépítés — legalábbis így utólag — derűs pillanatainak felidézése, s a hozzá kapcsolódó anekdoták, no meg olyan kabaréjelenetek, amelyeknek a metróépítés az ürügye csupán. Mindjárt Mikes György és Somogyi Pál sokszor bevált patronokat is elsütögető, de alapjában véve jó hangulatot teremtő páros nyitó konferansza után Peterdi Pál „igaz történetei” kívánnak említést. A „betonvonattal” érkező nyugdíjas öreg szaki (Csákányi László) zsörtölődése, párbeszéde egy mostani építővel (Agárdi Gábor) a műsor kiemelkedően legjobb száma volt, életszerűsége, aktualitása és a szűkebb témán túlmutató politikussá- ga miatt. Viszont Tormai László Alattunk a fúrópajzs c. jelenetében a metróépítés csak apropó volt egy agyonírt alaphelyzeten való, nem is mindenben ízléses viccelődéshez. (A szám „eladását” persze a két kitűnő művész, Psota Irén és Major Tamás nagyban elősegítette.) A továbbiakból jó közepes (a hiánycikkbeszerző dörzsölt pesti ismerősről és a dabasi trióról szóló) számokra, a nagy többségükben csattanós villámtréfákra emlékszünk szívesen, kevésbé így a mérsékelten közepes Öt perc esőre. A műsor utolsó részében Novobáczky Sándor Itteni Színjátéka — bár kissé túlinyújtott volt — egyetlen találó ötletre (sok az ember — kevés az ember) épített szellemességével emelkedett az átlagos kabarészámok fölé, a végén pedig a sokoldalú, kitűnő humorú Pálfy József kalauzolt el egy remek jelenetben „Vasárnap délelőtt, egy templom kapujához.” És — a Peterdiével együtt — három igazán jó kabaré- szám egy megbízható színvonalú hetvenperces rádiókabaréhoz nem is kevés, mint ahogy most sem Volt az. Merkovszky Pál Ritkán lehet látni a tévében olyan jó dokumentumfilmet, amelyben a ténytisztelő és elemző műgond oly erősen ötvöződne a közérthetőséggel és a figyelmet lebilincselő, érdekfeszítő formával, szerkesztéssel, rendezéssel. Ilyen volt a Századunk c. sorozat legtöbb filmje, s ilyen a sorozatnak a múlt héten képernyőre került új darabja is, A meghívás. Ez a film is sokkal több egyszerű krónikánál, tények felsorakoztatásánál. Az események, a tények közti összefüggéseket mutatja meg, töb|b olyan dokumentumot is felhasználva, amelyet eddig főként csak szakemberek vagy a téma iránt mélyebben érdeklődők ismertek. Az események irányításában egykor több-kevesebb hatáskörrel résztvevők „tanúként” való megszólaltatása most sem maradt el, s ez nemcsak növelte a film hitelét, hanem érdekességénél fogva a figyelmet is jobban ébren tartotta. Bokor Péter írta és rendezte ezt a filmet is. Nagyrészt az ő érdeme, hogy a Századunk sorozatnak olyan nagy nézőtábora van. A sors vagy az alkotások utóéletének iróniája? — nem, inkább az emberek, a köztudat szenzációra fogékony természetének a dolgokat leegyszerűsítő, gondolkodásbeli sematizmusa az oka, hogy Kempelen Farkas (1734—1804) nevét a köztudatban az a sakkozógép őrizte meg, amelyet egyáltalán nem tarthatott élete fő művének, szórakozásként készítette, pihenésül. A Sakk, Kempelen úr! című tévéjátékot azzal a szándékkal is készítették (írta Kárpáthy Gyula, rendezte Hajdufy Miklós), hogy a 18. század nagy magyar tudósáról teljesebb kép alakuljon ki róla a köztudatban. Hogy nevének hallatán ne csak sakkozógépe jusson eszünkbe, hanem tudjunk munkásságának számos más, fontos eredményéről is. A tévéjáték alkotói Kem- pelent, a közéleti embert, a politikust állították középpontba. Ez természetesen nem hiba. Azonban égy hosszan tartó vitába és néhány, ugyancsak vitákat ábrázoló emlékképbe próbálták belesűríteni (kevés eredménnyel!) ennek az örökké nyughatatlan politikus tudósnak lázas tevékenységgel teli életét és életművét. Egyéniségének, felvilágosult elveinek lényegét sikerült megragadniuk, de munkásságának gazdagságáról kevés fog megmaradni a néző emlékezetében, éppen azért, mert túl sokat markolt belőle a tévéjáték. Seregi István Vonzó környezetben a vásárosnaményi művelődési központ Egy esztendővel ezelőtt költözött kényelmes, modern épületbe a Vásárosnaményi Járási Művelődési Központ. A szórakozni vágyó idősebbek és fiatalok kényelmét korszerű bútorok, jól felszerelt büfé, szórakozását pedig játékok, magnó, televízió, lemezjátszó és más berendezések biztosítják. A vásárosnaményi kultúr- házban ezenkívül is van valami, ami egyéni jelleget ad az intézménynek. A hatalmas, napsugaras ablakok előtt rengeteg a szépen ápolt virág, s az egész épületet madárdal tölti be. A művelődési ház vezetői az egyik lépcső- fordulóban helyezték el a kalitkát, melyben láthatóan jól érzik magukat a kis lakók. Hasonló kezdeményezést más művelődési otthonokban még nem tapasztaltunk. □képernyő BUBI
