Kelet-Magyarország, 1976. október (33. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-16 / 245. szám

1976. október 16. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Kinek jó a túlóra ? A KÉRDÉSRE — hogy kinek jó a túlóra? — vol­taképpen akként kell vála­szolni, hogy senkinek és mindenkinek. Nem jó, mert ugyan ki szeret napi 10—12 órát dolgozni, egész napját a munkahelyen tölteni, holtfáradtan hazamenni, valamicskét aludni és más­nap újrakezdeni, és nem jó, mert ugyan hol nem szá­molnának az ilyenkor ala­posan megnövekedett bér­költségekkel, a romló mi­nőséggel és a rohammunka megannyi elkerülhetetlen következményével ? De ugyanakkor jó dolog ez a „túlóratalálmány”, mert alaposan megnövelhe­tő a havi bér, mert segítsé­gével — ha akárhogy is — teljesíthető a havi, a ne­gyedévi terv, mehet a je­lentés, dugig telhetnek a raktárak... Egyszóval, ha nincs más mód, megteszi ez a tűzoltó módszer is. Soha senki nem vizsgál­ta, hogy a jó és rossz kö­vetkezmények közül ki, mikor és miért részesít előnyben bizonyos motívu­mokat. Valószínűsíthető csak, hogy a vállalatok csupán kényszerből folyamodnak a túlóráztatáshoz; egyet­len tervperiódus elején sem azzal a felkiáltással .útnak munkához, hogy „ha nem sikerül időre befejezni a dolgokat, akkor majd túl- óráztatunk”. Azt azonban már konkrét szociológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a munkások jó része előszeretettel dönt a túl­órázás mellett, sőt adott esetben, bizonyos eszközök­kel, módszerekkel ki is kényszeríthetik a túlórá­zást. Nem szabad ezen cso­dálkozni. Hosszú évek alatt megszokták, hogy — mert hol van munka, hol nincs — bizonyos időszakokban, a túlórák révén alaposan megnövelhető a kereset összege. E KÉT TÉNYEZŐ — tudniillik a termelés szer­vezetlensége és a munká­sok alkalmankénti „túlórá- zási kedve” — együttes ha­tásaként értékelhető csak a túlórahelyzet mindenkori alakulása. Mellyel kapcso­latban meg kell jegyezni: a helyzet évek óta nem változik, sőt romlik. Idézhetném most a leg­újabb túlóra-statisztikákat, ám hadd közelítsem a té­mát más oldalról. A szakembereknek 1968 táján az volt a feltevése, hogy a naptári időszakhoz igazodó tervelszámoltatás feloldása, a termelők verse­nyének kialakulása, a szak- szervezetek érdekvédelmi szerepének növekedése és a nyereségérdekeltség olyan feltételeket teremt majd, amelyek eleve egyenlete­sebb, tehát „túlóramente- sebb” termelésre ösztönzik a munkahelyeket. Nem így történt. Nézzük a legújabb ténye­ket. A gépipari ágazatok termelési kilengései tavaly erősödtek a korábbi — és joggal bírálható — helyzet­hez képest. A negyedévek elején mélyen a 100 száza­lékon aluli teljesítmények, a negyedévek és különösen az év végén 130—140 száza­lékot is meghaladó teljesít­mények — túlórákkal! Vegyipar (ami már csak azért is érdekes, mert még a laikus ember is akként vélekedik, hogy ahol auto- mata'gépek diktálják a ter­melés ütemét, ott bizony a termelőmunkának folya­matosnak kell lennie). Nos, úgy látszik az automatizá­lás, a termelési folyamatok magas szintű, automatikus folyamatszabályozása sem segít alapvetően a roham­munkán, mert a vegyipar termelésének egyenletessé­ge, tavaly, még az ipari át­lagnál is rosszabb volt. Lé­nyegében hasonló volt a helyzet az egész nehézipar­ban és csak a könnyűipar­ról mondható el, hogy vala­melyest javult a termelés ütemessége. A termelési ütemtelen- ség, a rohammunka, vagy ahogy szakmai zsargonnal fogalmazzák az „ipari láz­görbe” mindig aránytalan munkaidő-felhasználást, vagyis túlórázást feltételez. S tegyük fel ismét a kér­dést: kinek jó az ütemte- lenség, a túlórában, a ro­hammunkával teljesített havi, vagy negyedéves ter­melési program? A MUNKÁSNAK, aki a túlórapótlékkal megfejelt bért kapja? Anyagilag va­lóban megéri, de csak ab­ban a néhány hétben, ami­kor túlórázik és ezért pótlé­kot kap, ám mit fizet ezért? Szabad időt, pihenő­időt és nem is keveset. Ha ez a túlórapótlékkal meg­fejelt jövedelem egyenletes termelés esetén egyenlete­sen oszlana meg, féléves, vagy éves átlagban a mun­kás sem vesztene semmit. Vajon kiszámolta-e ezt már valaki? A munkahely számára a túlóráztatás egyértelműen kényszerintézkedés. Olyan kényszerintézkedés, aminek csak és kizárólag negatív hatásai vannak. Ezek egy részét a bevezetőben már említettem, de hadd egé­szítsem ki: növekednek a készletek, emelkednek a kötbérek, lassul a forgó­eszközök forgási sebessége, emelkednek a bértételek, a bérköltségek, ennek meg­felelően csökkennek a bér­emelési lehetőségek, s mert ezek csökkennek, a munká­sok könnyen jutnak arra az álláspontra, hogy — a jövedelemnövelés remé­nyében — „túlórakényszer­be” hozzák magukat, te­hát ... ...tehát ördögi kör éz, amire végül is mindenki ráfizet. A megoldás? Sokan és sok­szor leírták, elmondták már: a termelőmunka jobb, racionálisabb megszervezé­se, a folyamatos munka elemi feltételeinek biztosí­tása. Az efféle gondok eny­hülését, vagy éppen meg­szűnését nem lehet valami­féle általános hatású, köz- gazdasági csodaszertől vár­ni. Tudatos és koncentrált szervező munkára van — illetve: lenne szükség, no és arra, hogy az üzem- és munkaszervezés világszer­te alkalmazott módszereit és ezek adaptálási kísérle­teit, itthon ne gyanakvás­sal fogadják. E módszerek megismerésével, következe­tes alkalmazásával lehet csak lépésről lépésre meg­valósítani, hogy csillapul­jon az ipari lázgörbe, hogy kevesebb legyen a túlóra, s hogy ez az állapot minden­kinek — úgymond — „jó üzlet” legyen. V. Cs. Őszi munkák Gacsályban LEHETNE JOBBAN? Az MSZMP Központi Bi­zottsága 1974 decemberében határozatot hozott a gazda­sági munka színvonalának javítására. Minden ember a maga munkaterületén tudja a legjobban mi az, amin változtatni kell. Ezért kér­dezünk meg sorozatunkban vezetőt és beosztottat, ipari és mezőgazdasági munkást: milyen területen lát eddig kihasználatlan tartalékokat. Aki válaszol: Deél Lász­ló, a Magyar Optikai Mű­vek mátészalkai gyáregysé­ge üzemi szakszervezeti bi­zottságának a titkára. VÁLASZOL: Deél László A gacsályi Dózsa Tsz-ben most az alma és a kukorica beta­karítása a legfontosabb teendő. A kukoricát korszerű gépek­kel aratják, csépelik. A kombájnoktól jól szervezetten szállítják az idén épült nagy teljesítményű szárítóberendezéshez. A szárításra nagy szükség van — a biztonságos tárolás miatt, mert a kukorica nedves­ségtartalma meghaladja a 40 százalékot. — Az optikai művek 100 éves gyár. De mi itt Máté­szalkán mindössze egy fél évtizedes termelési gyakor­lattal rendelkezünk. A gyár­telepítés, a munkássá válás, az üzem- és munkaszerve­zés, a képzés, továbbképzés és egyebek számtalan gon­dot vett fel. Ezek közepette folyik a gyáregységben a szocialista munkaverseny. — A megelégedettséget, azt, hogy minden jól van körülöttünk legelőször is azt kellene levetkőzni. Mert az igaz, hogy az optikai mű­vek különösen a „művek” nagyon szépen hangzik, meg az is, hogy ezzel együtt na­gyok a lehetőségek. Az 1170 dolgozónk átlagéletkora 24 év. Minden negyedik ember érettségivel rendelkezik. A 30 éven aluliak közül mind­össze kettőnek nincs meg a 8 általánosa. Az ez évi ter­melési tervünk 182 millió forint. — Viszont a gyár fiatal korából adódik, hogy nem tudunk még eléggé távlatok­ban gondolkodni. Ez érző­dik, a szocialista munkaver­senyen is. Versenyformáink — egyéni — és kollektív — már vannak, de a tartalom­mal való feltöltésben még rengeteg a tennivaló. A gyárban jelenleg 448 taggal 13 már fokozatot elért szo­cialista és 21 munkabrigád működik. A kollektív ver­senyforma még nem fogja át dolgozóink felét sem. Ez nem megnyugtató még ak­kor sem, ha elfogadjuk, hogy az ötéves termelési gyakor­lat csak ezt engedi meg. Az az elv helyes, hogy a már működő brigádokat kell ütő­képesebb kollektívákká Ko­vácsolni. De a még mindig nagymérvű munkaerő-ván­dorlás miatt sem mondha­tunk le az újak alakításáról. A szocialista munkaver­senyt tervezők, irányítók feladata, hogy a mozgalom­ban rejlő erőt az eddigiek­nél jobban állítsák a ter­melés szolgálatába. Emelni kell a gazdálkodás haté­konyságát. El kell érni, hogy a brigádok életében na­gyobb szerepet kapjon a munka termelékenységének az emelkedése. — A vezetés segítse azzal a versenymozgalmat, hogy biztosítsa hiánytalanul az anyagot és a szerszámot. Az általános műveltség emelé­se mellett az optikai üzem­részben nagyobb gondot kell fordítani a felnőttek szak­munkásképzésére. — Az optikában más gon­dok is jelentkeznek. Néha tudatosan lassítani kell a termelést. Az ok: a tőkés importalapanyag nem min­dig érkezik pontosan. Tar­talékkészleteink nincsenek. Ha a dolgozók ráhajtanak, akkor esetleg hetekre nem tudunk munkát biztosítani. — A vízóragyártás a má­sik profil. Itt szinte min­denki szakmunkás. Sőt, so­kan magasan kvalifikált szakmunkások. Tőlünk az ésszerűsítések, az újítások, a gépek jobb kihasználása te­rén várunk többet. A mun­kaverseny sikere érdekében az előkészítést szükséges jobban koordinálni. — Nem biztos, hogy jól segíti a munkaverseny-moz- galmat a tmk-sok országo­san is elfogadott órabérben való foglalkoztatása. Ellen­tétet szül, hogy a gép mel­lett dolgozók teljesítmény­bérben, a gépet javítók pe­dig órabérben dolgoznak. — Sok a végtermékeknél jelentkező selejtszázalék. A gyártásközi minőségi ellen­őrzés csökkenthetné a to­vábbi felesleges munkát. Energiát és anyagot lehetne vele megtakarítani. Az almát szorgos kezű lányok, asszonyok válogatják, osztályozzák, s a megrendelő igénye szerint csomagol­ják az ízes jonatánt. (Hammel József képriportja) tyadkörte M egyénk ma egy gyü­mölcsország. Nincs olyan községe, ahol hiányolnák a gyümölcsöt. Nyár elejétől ősz végéig széles a választék. Sok-sok vagonnal adunk az ország más részébe is, és szállí­tunk külföldre. De nem mindig volt így. Az ötven felettiek tudják nagyon jól. Különösen a Szatmár ré­szi lápi községekben nem ismertük az élvezetes, jó gyümölcsöket. Nálunk pél­dául nyáron, az udvaro­kon egy-egy eperfa segí­tett. Mikor érett az eper, fe­kete vagy fehér, az jelen­tette a „szüretet”. Mi su- hancok felkúsztunk-mász­tunk a fára, a felnőttek hamvast (vászon nagylepe­dőt) tartottak lenn szétte­rítve. Megráztuk az ága­kat s hullt le az eper. Mi­kor jócskán összegyűlt a hamvasban, letették a földre. A felnőttek karély kenyérrel körülülték, et­tek. Mi válogattuk a sze­meket, kenyér nélkül is jóllaktunk a fán. Aztán hosszú ideig nem volt semmi gyümölcs. Majd őszidőben vetődött el mifelénk a Nyírből egy- egy gyümölcsösszekér. Aprócska, gibircsós almát, ritka fürtű szőlőt hozták. S nem pénzért adták, cse­rélték terményért. Gabo - náért, csöves vagy sze­mes kukoricáért. A felté­telt a gyümölcsösök szab­ták: miért mennyit adnak. Az utcában közrefogták a szekeret, főleg asszonyok és gyerekek. Utóbbiak tü­relmetlenül rángatták anyjuk szoknyáját, vegyen egy kis gyümölcsöt. S az asszonyok fordultak, hogy ebből vagy abból elcsípje­nek egy kevés terményt Mikor pedig bevitték a gyümölcsöt a házba, nyúj­tottak keveset .a gyerme­keknek. A többit elzárták komódba, sifonba, hogy minél tovább tartson. Csak bizony, „lába kelt” annak hamar. Nagyobb gyerekek, ha az iskolaidő engedte, a folvó partján csatangoltunk Szeder után kutattunk. So­ha nem találtunk eleget. Máskor elcsatangoltunk a határba. Megkerestük a néhány vadkörtefát, az ár • kok szélein húzódó kő- kénybokrokat. Azt mái kisebb bajnak tartottuk, hogy a tövisek összekar- colták-szúrkálták kezün­ket, karunkat. Örömmel vittük haza a zsákmányun­kat. Otthon azt' mondták a felnőttek, tegyük a vad- körtét az ágyszalmába vagy a törekesbe. Ha ott van legalább egy hétig, szebb színű, jobb ízű lesz. „Világoson vagy a napon hagyni nem jó, mert meg- aszalódik.” Kíváncsi türelmetlen­ségünkben mi naponta, sőt naponta többször is néze­gettük a gyümölcsünket, szépül-e, finomul -e. N ehéz volt kivárni a hetet. De eltelt. Ak­kor újjongva szed­tük elő a szalmából, poly- vából a vadkörtét, a kö­kényt. S az a szó nem jó, hogy ettük. Az jobban megfelel: csak eszegettük. Ügy éreztük, nem lett az jobb így sem. Tömény, cser savanyúságától hétfelé is húztuk a szánkat. Asztalos Bálint

Next

/
Thumbnails
Contents