Kelet-Magyarország, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-12 / 216. szám
1976. szeptember 12. KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 Nemzetközi műrésztelep Sóstón Már hagyományos, hogy szeptemberben alkotóművészek, festők, szobrászok, grafikusok veszik birtokukba a sóstói Szeréne-la- kot. A nemzetközi művésztelepen ebben az évben bolgár, lengyel, szovjet és jugoszláv művészek és a Magyarországról, illetve a megyéből a képzőművész-szövetség és a városi tanács meghívása alapján vesznek részt egy hónapig. Elek Emil képriportja Diószegi Balázs neves művészünk. Berecz András munka közben. A jugoszláviai Ambruskó Károly. Tóth Sándor szobrász és Huszár István festőművész. Egy rettenetes lila ruhába öltözött hölgy lépett a pulthoz. A portás elnézést kárt tőlem, majd németül üdvözölte a lila dámát, és udvarias megjegyzések kíséretében átadta neki a kulcsát. A lilaság elment. — A szovjet ifjúsági csoportot is ki kellett tennünk, uram — folytatta a portás. — Ez engem egy cseppet sem érdekel — jelentettem ki. — Csak közöltem, uram, hogy nem ön az egyedüli. Meg kell mondanom, az elvtársak sem örültek, de végül is megértették a dolgot, uram. — Én nem értem meg. — Meg kell értenie, uram. — Kell? — Nem a leghelyesebb eljárás, elismerem, dehát végeredményben népgazdasági érdek. A propagandaszempontokat nem is említve. És egészen biztos vagyok afelől, hogy ez önnek sem mellékes, uram. — Maga hülyének néz engem? — Távol álljon tőlem, uram. — A szovjet csoportot is ezzel a szöveggel győzték meg? — Természetesen, uram. — Nagyon kíváncsi lennék, miket mondtak. — Azt nem tudom, uram. Oroszul egészen véletlenül nem értek. Velük az igazgató elvtárs beszélt. — Helyes. Én is akarok vele beszélni. — Sajnálom, uram, de ezt a kívánságát nem teljesíthetem. Az igazgató elvlárs ugyanis nem tartózkodik már a szállodában. — Mi van a holmimmal? — kérdeztem lemondóan. — Természetesen rendelkezésére áll, uram. — Mindenem szét volt dobálva — jegyeztem meg. — Teljes mértékben bízhat a takarító személyzetben, uram — mondta a portás. — Kezeskedhetem érte, hogy mindent hiánytalanul összeszedtek. Poggyásza a megőrzőben van. azonnal intézkedem, hogy idehozzák. Telefonon utasította az egyik londinert, hogy a bőröndömet és a ballonkabátomat sürgősen szállítsák a hallba. Hát, nem, gondoltam. Én kifizettem a szobát, az atyaúristen sem fog megakadályozni abban, hogy elutazásom előtt le ne mosakodjam és ki ne pihenjem magam. Ezz közöltem a portással is, aki higgadtan végighallgatott. — Ennek semmi akadálya, uram. Egy szobát mindig fenntartunk ilyen célokra — mondta készségesen. Majd leemelt egy kulcsot és a kezembe adta. — Parancsoljon uram. A tizenötös szobát a földszinten, jobbra találja meg. A poggyászát természetesen oda fogom vitetni. — Miért nem ide tették be az amerikaiakat? — kérdeztem dühösen. — Két óráig nyilván ez is megfelelt volna nekik. — Hova gondol, uram? — méltatlankodott a portás. — Ez, hogy úgy mondjam, a szálloda legkevésbé megfelelő szobája. Kissé levegőtlen, meg sötét is, mert történetesen a lichthofra néz. Szerencsétlen megoldás lett volna az amerikaiaknak adnunk, még ha csak átmenetileg is. Nem gondolja, uram? A szálloda jóhírére is adnunk kell. Igazam van? — Tökéletesen — mondtam. — Szóval, nem óhajtja felvarratni a gombot, uram? — Nem. — Kérem, uram, ahogy parancsolja. MEGYÉNK TÁJAIN Darnó Ha egy óriás a tenyerére tenné — s megtehetné —, mindenestül beleférne. Még a ház végi kertek is elnyújtózhatnának az ujjhegyeken, s a nagyujj hajlatában megsimulna a kis temető is. Hatvan ház. sok virág, kétszáztizenöt ember. S hogy ne feledjem, át a falun, keresztül a fő utcán a Nauborda. Hogy nevét honnan kapta e kis patak, csak a nagy ég tudja. Valahonnan Kakszentmár- tontól folyik, Nagyarig. Úgy mondták, folyó volt valaha, melynek partját vesszőfonat szorította, 'és mellette kutak sokasága adta a vizet a darnóiaknak. Visszatérve az óriáshoz: biztos gyönyörködne abban, amit lát. Mert szép falu .ez, ami viszont az itt lakókat dicséri. De dicséri őket békés, jó természetük is. Bizonyságul annyit, hogy két nagy vitáról tudnak a község történetében. Az egyik még 1341-ben történt, amikor is, Szekeresi Tamás az ellen tiltakozik, hogy Sinke fia János az ispán jegyzője Darnó örökjogára nézve hamis okmányt állított ki. A másik már korántsem ilyen szenvedélyes, egyszerű szomszédsági bonyodalom volt 1975-ben. amit a jánkmajtisi tanács — mert ide tartozik — szépszerivel elrendezett a felek nagy örömére. Mint általában a szatmári falvak, Darnó is rendelkezik „melléknévvel”. A dolgot így sorolják az öregek: rossz kerekű orosziak, fába szorult csaholciak, teknővájó berkiek, Szaksza-Damó. Nos ez a Szaksza valamilyen királyi birtokos volt valaha, senki nem tudja mikor, meddig. Különben birtokos jutott nekik e században is, mégpedig Szegedi, aki viszont belépett a jánki tsz-be, ahol kertész lett, s ma nyugdíjas. Kastélyából — ez is olyan darnói méretű kúria — kultúrházfélét csináltak. Igaz, nem látszik ki a bojtorjánból, s Darabánt úr, a kőműves segédjével majdcsak úgy reménytelen küzdelmet vív, mint hajdani kollégája, a Kelemen. Pedig sietne, hiszen két év óta mozi sincs, a néhány darnói fiatal pedig nem tudja összehozni klubját. Nyugtatnak a majtisi tanácson: megoldódik majd ez is, s különben sem feszeget annyira az igény. Hiszem is, meg nem is. Nem mintha kételkednék az ottaniak szavában, de hátDar- nón másként mondogatják azt. Balogh Zsuzsika vagy Julianna sem bánná talán. Mint ahogy arról is sok szó esik, hogy a könyvtár szegényes. Indiánkönyv sincs — ki hinné, de ez nagyon komoly gond —, de más se nagyon. Ott pihen a csomag valahol Gyarmaton, s csak az kellene, hogy a mikrobusz egyszer felkerekedjék vele. Addig is, mint a mesében, másként segít magán az, aki éppen szórakozni vágy. Rendel könyvet, újságból vágja ki az ajánlatot. Ami igaz, az igaz, próbát kell itt kiállni annak, aki ehhez hozzá akar jutni, mert hogy Darnón posta sincs, s a csomagok kézbesítése Erős Jánosokat kívánna. De még így is befutnak a .küldemények. hiszen van személyautó. Van Szűcséknek, a Tukacsoknak meg... Nos van vagy nyolc is a községben. Mindebből is látszik, hogy pénznek is kell lennie. Igaz, a jánkmajtisi tsz néha szűkösen fizet, de ezen lehet segíteni. Ott a kert, benne alma. És a falu neve nem hiába a gyep szóból ered, van itt jó legelő, jó takarmány bőven. S ahol ez van, ott megél a szarvasmarha is. A tejből jól pénzelnek. S hogy legyen egy kis rosszmájúság is, hadd mondjam itt el: Darnó falu községnyi terén, ott a középen két épület magasodik. A tejház és a kocsma. Itt adják, ott veszik a pénzt. Ez a kocsma tulajdonképpen bolt is egyben. Sok éven át, amíg Szombathy bácsi volt a boltos, talán a világon is egyedülálló volt. Hogy miért? Itt nem volt nyitvatartási idő. Mert az üzletet január 1-én nyitották, s december 31-én sem zárták. A szabadnapot nem ismerték, s ment az ember reggel vagy késő este, megkapta, amit keresett. Most azt szokják főleg az öregebbek, hogy van szünnap is. Megértik, jár, persze hogy jár, ele mégis... Különben dolgokat megszokni itt is keil. Ha valaki azt hinné, hogy áll az élet ebben a faluban, az téved. Van törpe vízmű gerincvezetékkel. Igaz. csak az utca egyik oldalán, s a másik olyan messzi van, hogy áradáskor csak tutajjal lehet átmenni. De a falugyűlésen ígérték, meglesz a túloldalon is, s akkor aztán megkezdődhet ott is a fürdőszoba-építés. Úgy mondják: ha a megye rájuk is vetne egy jó pillantást, akkor talán még a következő öt évben elkészülnének vele. A másik dolog az iskola. Nos tudni kell ehhez, Róza néni. aki évtizedekig tanított itt, nyugdíjba mént. A felsősök már jó ideje Majtisra járnak, de a kicsik otthon tanultak az ugyancsak szép iskolában. És Róza néni helyére hiába hirdetik a szép pályázatot, senki nem jelentkezik. Pedig van lakás, ilyen meg olyan pótlék. S mindössze vagy egy tucatnyi gyerek. Fiatal nevelő nem tolakszik egy se. így esett aztán, hogy a szülők aláírtak: járjanak az alsósok is Majtisra. Most már csak arról folyik a szó: hogyan váltja be a Volán ígéretét, miként jár majd az iskolabusz. Nagy izgalom nincs, de ki csodálja, hogy vasárnap délután jó párszor megállt a tű a kézimunkázó asszonyok kezében, levegőben maradt a piros ász a pádon kártyá- zóknál, amikor ezt latolgatták. A gyerek ugyanis gyerek, gondoskodni róla nem kis kötelesség. Sok gyermek nincs Darnón. Igaz, olyan jó középkorú község ez. Vannak itt nyugdíjas tsz-tagok, eljáró fiatalabbak. Sokan, akik Gyarmaton dolgoznak, bizony kacsintgatnak a nagyobb községek felé. Költöznének is, meg nem is. Évek óta csak tatarozzák a házakat, új építésere csak egy valaki készül. Mindebből látni, a következő évek sem hoznak nagy változásokat. így aztán komoly fejtörést okoz, mi is legyen a fölöslegessé váló iskolával. Lehet, hogy óvoda vagy bölcsőde lesz belőle, feltéve, ha születik elég gyermek. Vannak, akik derűlátók, mondván: közel a falu Jánkmajtishoz, ez lesz majd a „nagyközség alvóvárosa”. Addig is iparkodnak, hiszen van jó néhány jelszó. Ilyen itt az, hogy „aki nem mozog, lemarad”, meghogy „kisbikából lesz az autó”. És a fiatal, aki valamire vinni akarja, mégiscsak itt kezd neki a gyűjtögetésnek. Ha példa kell arra, hogy miként kell dolgozni, ott a tsz asszonybrigádja, de ha a fiatal tanulni akar. elég ha öreg szüleit figyeli. Mert hogy a damói dolgos, azt mindenki tudja. És becsületes is. Mint a kis közösség, amely mint család figyelgeti egymást, nem is tűrne mást. Talán fura példa: de még a templom tornyába vezető ajtó is állandóan nyitva van, s a harangozó csak úgy ellenőrzi, járt-e fenn valaki, hogy az ablakon kilógatja a harangkötelet. A zárnak is más jelentősége van. Lakatnál is erősebb a tisztesség. Dombnak mondható kis dudorra épült ez a falu. Körbe kanyarogja víz, s útvesztőnek is beillő út. Mégis, ritkán téved erre idegen utas. Pedig kár, a kis világ őriz egyféle tisztaságot, ami nem idilli, nem hamisan romantikus. Jelene épp oly csendes, mint múltja. Jövője a távlati tervben két gépelt sor. Biztos, az óriás is szeretettel tenné vissza a helyére. Bürget Lajos Kőfaragás közben a lengyel Makek Moszynski.
