Kelet-Magyarország, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-05 / 210. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. szeptember S. HÉTFŐ: A Lockheed-botrány a holland parlament előtt — Szovjet—amerikai konzultáció Genfben a vegyi fegyverek eltiltásáról — Béketüntetések Eszak-Irországban — Éleződik Libia és Egyiptom viszálya. KEDD: A Biztonsági Tanács a namibiai kérdést tárgyalja — A koreai fegyverszüneti bizottság ülése — Szarkisz libanoni elnök Damaszkuszban. SZERDA: A portugál katonai vezetők tanácskozása — Mendez uruguayi elnök hivatalba lép — Megbeszélések az Arab Liga libanoni béketervéről. CSÜTÖRTÖK: A Német Szocialista Egységpárt KB-ülése — A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe — Az indiai parlament vitája a rendkívüli állapot meghosszabbításáról — Tanácskozik a spanyol ellenzék. PÉNTEK: Brezsnyev felszólalása Alma-Atában — A genfi leszerelési bizottság határozatot fogad el a környezeti hadviselés tilalmáról — Fokozódik a nyugatnémet választási küzdelem, Schmidt tv-vitát ajánl az ellenzéknek. SZOMBAT: A mozambiki külügyminiszter Budapestre érkezik — Kissinger zürichi találkozója Vorster dél-afrikai miniszterelnökkel — Tiltakozó megmozdulások és rendőri erőszak a dél-afrikai nagyvárosokban. A genfi javaslat Szeszélyes volt a múlt hét időjárása is, de hát ez igazán nem számított szokatlannak az idei nyáron. Mindenesetre megnyugtató a tudósok nyilatkozatait hallgatni: már jaem a távoli jövő kérdése, ■hogy az ember határozza meg, de legalábbis hasson a kiimára. Csakhogy az éremnek két oldala van, ha lehetőség nyílik a jó idő előmozdítására, akkor a rossz idő felidézése sincs kizárva... A külpolitikai kommentátor természetesen nem kíván a meteorológusok babérjaira törni, s a kitérő célja csupán az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a Genfben elfogadott, rendkívül fontos leszerelési indítványra. A Szovjetunió kezdeményezése, majd egy közös szovjet—amerikai javaslat alapján a svájci városban ülésező leszerelési bizottság állást foglalt a környezeti hadviselés tilalmáért: Ha ezt a javaslatot, amelynek kidolgozásában magyar szakemberek is részt vettek, az ENSZ-közgyűlés is elfogadja, akkor történelminek mondható megelőző intézkedésre kerül sor, s a döntés a holnap előállítható tömegpusztító fegyverek kiiktatására irányul. Hiszen olyan problémákról van szó, mint a meteorológiai .háború, a mesterséges tájfunok, a föld- és tengerrengések előidézése, a tengeráramlatok irányának megváltoztatása, a földet körülvevő légköri övezetek összetételének megváltoztatása, hogy csupán néhány lehetséges veszélyforrást említsünk. Egy ilyen megállapodás önmagában is nagy elvi és gyakorlati jelentőséggel bír, de alkalmas tágabb értelemben a nemzetközi bizalom erősítésére. Ugyancsak Genfből érkezett jelentés a héten arról a szovjet—amerikai konzultációról, amelyen a vegyi fegyverek betiltásáról volt szó. A bonyodalmat az okozza, hogy a hagyományos vegyi harcászati eszközök, elsősorban a mérgesgázok mellett megjelentek az úgynevezett bináris anyagok. (Két, egyenként ártalmatlan vegyi anyag, ha egyesül — például egy lövedékben — félelmetes hatású fegyverré válhat!) Az előzetes konzultációk nyilván azért szükségesek, hogy az új feltételeket is figyelembe véve, kölcsönösen elfogadható megoldás születhessék. Nemcsak a Genfi-tó, a Zü- richi-tó környékén is mozgalmas események zajlanak. A Bajor-erdőbeli találkozó után most a svájci „semleges pályán” tárgyal Kissinger és Vorster dél-afrikai miniszterelnök. Témájuk a „rhodesiai formula”, vagyis: miként lehetne olyan változásokat végrehajtani a Smith- randszer által uralt területen, hogy ne történjenek lényegi változások. Egyik tárgyaló partner sincs igazán jó helyzetben. Vorstert a növekvő nemzetközi elszigeteltség mellett nyomja a belső feszültség, az újabb tüntetések sorozata és károsan érinti Dél-Afrikát az aranyár nagyarányú esése is. (A dél-afrikai kormányzat az unciánkénti 160—180 dolláros aranyárhoz igazította egész gazdasági programját, de a héten a 31,1 gramm aranyat tartalmazó unciaegységet 103—105 dollárért jegyezték a tőzsdéken. S köztudomású, hogy a tőkés világ legnagyobb aranytermelője és exportőrje éppen a Dél-afrikai Köztársaság.) Az amerikai külügyminiszternek viszont azzal kell számolnia, hogy kockázatos vállalkozásba kezdett. A siker elmaradása esetén nemcsak a külpolitikai tekintélyveszteség hat károsan a Ford- kormányzat választási kampányára, de külön érzékenyen érinti az amerikai néger szavazók állásfoglalását. Libanonban folytatódnak a harcok és több, mint kétségessé vált az Arab Liga béketervének, valamint az ötvenötödik tűzszünetnek elfogadása. Kedvezőtlen mozzanat, hogy miközben a jobboldal vezetői sorra Damaszkuszba zarándokolnak, a baloldal és a palesztinek képviselői egyelőre nem bocsátkozhattak tárgyalásokba. Mindinkább közeledik az a szeptember végi nap, amikor Frangie elnöknek végérvényesen át kell adnia tisztségét, s a legújabb remények most Szárkisz beiktatásához kapcsolódnak — Libanon jövőbeni elnöke a héten különben szintén felkereste a Szíriái fővárost. A hétköznapi építőmunka hírei mellett fontos eseményekről tudósítottak a héten a szocialista közösség országaiból. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára főként gazdasági kérdésekkel foglalkozott a kazah fővárosban elmondott beszédében. Szólt az ipar és a mezőgazdaság bíztató eredményeiről, és kitért a hiányosságokra, tennivalókra is. Jóllehet az időjárás az idén sem kényeztette el a Szovjetunió gabonatermesztő vidékét, a termés kielégítőnek ígérkezik. Az elmondottakat illusztrálja, hogy a kazahsztáni szűzföldek helyén az idén már 25 millió hektáron aratnak. A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának ülésén szóba kerültek a két német állam kapcsolatai is, Berlinben határozottan visszautasították Bonn provokációs, légkörmérgező hadjáratát. Az európai diplomáciához tartoznak a csehszlovák—dán megbeszélések, s budapesti keltezésű hír: hazánk vendége áz egykori portugál gyarmat, Mozambik külügyminisztere. Réti Ervin Szeberényi Lehel t4 véttt REGÉNY 33. — Én ott nem voltam. — Hát a feleséged? — Arról se én nem tudtam... Amikor meg tudtam, megkapott magáét... Na, gyi te! A lovak rákanyarodtak a szerpentinre, ami az erdőkön át a városba visz. Matej nem nézett hátra az emberekre, akik ott maradtak hallgatagon, mert jámborak voltak ők haragjukban is. Jó természetű nép lakja e falut. Tudott dolog ez. Sandi is megérkezett a térre, a trafikos a kockás bri- cseszben. Nem tudott semmiről. A háza dolgában jött; mit kell ezzel is kilincselni! A következő busszal megy a járáshoz. A trafik meg addig zárva. Nem érdekes. A kocsma is tart dohánynemüt, ha postabélyeget nem is. — Jó reggelt, emberek! — köszönt jó nagyot. — De öszszegyülekeztek az urak! Nem nagyon kapott választ, egy-két kényszeredett bólintást. Volt még idő. Bement a kocsmába, s megitta a féldecijét. — Mért lóg az orrotok? — kérdezte a bent ténfergőket. — Maga nem tudja? — szóltak azok nem éppen barátságosan. — Pedig magának tudni kell! — Na, mi van már megint? — Maga úgy tesz, mint ártatlan — mondta Králik Franyo, mert bejött ő is kintről. Meg Ondrej is. — Ne vicceljetek, atyámfiái, mit vétettem? — Kicsit meg is ijedt a szemek furcsa villogásától. — Kirámoltad az ördög kincsét — röhögött Martin, a borbély, ki a közelben ivott. — S nyitva hagytad a likat. — Mi?! — Akkorát nézett a kis ember, majd lenyelte a kocsmát. Franyóék meg sötéten hallgattak. — Tényleg azt hiszitek? Ondrej szólt, mert mind hallgatott: — Akkor mondja meg, mért ő jött ránk! Falura? Letiporta mind egész élet... Ránk hozott nagy szerencsétlenség! — Ördögöt maga kiengedett onnan! — csatlakozott Králik Franyo. Látszott rajta a megkönnyebbülés, hogy kimondta, szemébe mondta a trafikosnak. — Atyámfiái! — fuldoklóit a kis ember, mert úgy kellett levegő után kapnia, aztán a röhögés is ingerelte, amire Martin is bíztatta. — Ez hülyeség! Babonaság! — Babonaság? — kérdezték az atyafiak fenyegetően. De Sandi ismerte őket. Tudta, hogy darabos és ingatag az indulatuk, mint a jámbor ököré. S az esetlen hangjuk, úgy lehet, a szesztől is félrehord. — Csak nem akarjátok a vadkárt a nyakamba varrni? — kiáltott méltatlankodva. — Csapos! ... Hányán vagyunk? Öt, nyolc... Nyolc sört, paprikázva! Odaterelte a pyolc embert egy maiakart asztalhoz, s azok hagyták magukat terelni. Köztük volt Králik Franyo meg Ondrej, s Martin se maradt ki, a borbély. A söröket maga vitte az asztalhoz, szétosztotta. De az emberek úgy nyaltak csak bele, óvakodva, kéretve magukat. Röstellve maguk előtt magukat, a megalkuvásért. A trafikos is leült, s azt mondta: — Vegyétek elő kicsit az eszeteket. Mondjuk, hogy úgy van, ahogy ti hiszitek, és csakugyan létezik ördög, és A barátság országútján (3.) Szabolcsiakkal a Szovjetunióban A világvárosban nyeli a hatalmas embertömeget a metró. Mellékutcáin viszont ugyanúgy kiülnek a háztömbök közötti parkokba az öregek, mint bármelyik nyírségi falucskában. A Sztrájkolok terét vöröskő burkolat fedi emlékeztetve a cári rendszer ellen lázadókra. Erről jegyezte meg a gávai tsz- elnök: „Itt kezdődött a forradalom, s ezeknek a márti- roknak is köszönhetjük, hogy eljutottunk 1917-hez s a mi felszabadulásunkhoz.” Petrodvorec, a három előváros egyike a Finn-öböl kapuja. Ide huszonhét kilométeres út után érkeztünk. Erdő, park kísérte utunkat, s a színes, impozáns lakóépületek sora. Az „orosz Versail-S les” I. Péter cár nevét viseli. Parkjának összterülete 800 hektár. Szökőkútrendszere, aranyozott szobrai, márványba faragott alakjai egyszerre ejtik csodálatba az embert. Mindennap pontosan 11 órakor-144 szökőkútból szökkennek fel a vízsugarak. Sok szabolcsi fogalmazott így: „Már csak ezért is érdemes volt ezer kilométereket utazni. Leningrádot látni, Petród- vorecben gyönyörködni.” A fényárban úszó Nyevsz- kij proszpekten haladva búcsúztunk Leningrádtól. Moszkva előtt messziről feltűnt az osztankinói tv-to- rony. Az elővárosok kertes házai között fóliasátrak, zöldséges és gyümölcsös kertek. Aztán kitárulkozott előttünk Moszkva. Vonatunk éppen hogy megérkezett, a peronon jött elénk Zamercev elvtárs, s üdvözölt az SZMBT elnöksége nevében. Amikor A Péter-Pál erőd kazamataszerű börtöncelláiba lépünk. Akiket ide hoztak vasba-láncba verve — a forradalmárokat — nem menekülhettek. Erről volt híres. Itt raboskodott Dosztojevszkij, Csemisevsz- kij, Lenin bátyja, s Gorkij. Álltunk az erőd halálhíd- ján, ahonnan a Néváha engedték le a halálraítélteket. A Péter-Pál erőd előtt most sétahajó horgonyzik, látogatókat, turistákat szállít a Finn- Öbölbe. Kint sütött a nap, a Névában horgásztak, az erőd melletti homokos fövenyen a leningrádiak ezrei napoztak. Az Ermitázs elkápráztatott. Heteket kellene tölteni falai között, hogy befogadhassuk a milliós számokban kifejezhető muzeális értékét. Káprázott az ember szeme, amikor innen kilépett. Az utcán hullámzik a tömeg. Angol, francia, német, olasz szvakat hallunk, idegenvezetők magyaráznak. őrség áll az Auróra hajóhíd ján. Ott horgonyoz az új korszak hajnalát szimbolizáló múzeumhajó. A tengerészek között olyanokkal találkozunk, akik részt vettek a forradalomban, Pionírok állják körül, faggatják őket. A cirkálón ma is katonás a rend és zajlik az élet. Hetvenhat tengerész teljesít szolgálatot rajta. A Nahimov Haditengerészeti Középiskola patronálja a hajót, és növendékei gyakorlóhajónak használják az Aurórát. ott csücsül az aranyborjún, a luk mélyibe. így van, ugye? Ott csücsül? — Hát... úgy mondják. — S ti úgy hiszitek. No jó. Csakhogy most nem csücsül, mert itt garázdálkodik. — Úgy mutatkoz. — Márpedig, ahogy én tudom, a bor jut nem lehet ki dóm, a borjút nem lehet neki otthagyni, hacsak nem csücsül másvalaki a helyébe, hogy őrizze. — Az úgy van. — Akkor hát ki csücsül ott? — Aki kiengedte — mondta vigyorogva Martin —, így mondják. — Aki kiengedte? — szólt a kis ember megjátszott ál- mélkodással. ,— Ott is csücsül, meg itt is? És sört iszik?! Hát ez meg hogy lehet? — Felemelte a korsót, és kitta. Az utolsó cseppig. S mind e sok sör a szemében nevetett egyszerre. — Sehogy — felelt előbbi kérdésére, s lecsattant az üres korsó a maiakart lapra. A dolog világos volt. Az asztal megelevenedett. Az emberek a sörük után nyúltak, sőt egyik-másik nevetett is. — No és ha elhoztad magaddal kincset? — Emberfia! — kiáltott a trafikos. — Az nem lehet, azt ti is tudjátok. Élete végéig ott kell neki csücsülni. — Az egyszer igaz. Sandi tisztára mosva ült a többi közt, teljes békességben. S a következő rundót Králik Franyo rendelte. Aztán már Sandi el tudta magyarázni nyugodtan, hogy áll a dolog. — Az az igazság, a hét bükkfánál ott voltam én csakugyan, de én ott az égvilágon egyebet nem találtam, mint követ meg zuzmót meg tüskebozótot. El is jöttem üres kézzel. Marisa meg Teréza pedig még odáig se jöttek, faképnél hagytak. Ez így volt... Egyébként a bajok elérik az embert. Engem is, mást is, mindenkit. Nem kell ahhoz semmi. Aztán egy kicsit csend lett, és Ondrej felnézett a poharából. Szemének tükrén lomha csökönyösség úszott. — Akkor meg kicsoda őt kiengedte? — Kicsoda lehetett? — vetette fel homályvert tekintetét Králik Franyo is. A harmadik kriglinél tartottak, és visszacsúsztak oda, ahonnan indultak. Bele voltak ebbe bogozódva. Most törték a makacs fejüket: kicsoda hát? (Folytatjuk) bemutattak neki, így fordult hozzám: „írja meg, nagy- nagy szeretettel fogadjuk önöket Moszkvában!” Érdeklődött, jártam-e már a szovjet fővárosban. Elmondtam, tizenhat évvel ezelőtt. „Akkor most újat fog látni, nézzen jól körül.” Küldöttségünket köszöntve így szólt: „Szép napsütéses időben érkeztek Moszkvába. Azt kívánom, legyen mindig ilyen napsütéses a mi barátságunk is.” Aztán hozzátette: „Örömmel látta viszont a szép Budapestet.” Megcsodáltuk a Vörös teret, a Kreml épületét, a Kongresszusi Palotát, az aranyozott hagymakupolás templomokat. Koszorút helyeztünk az ismeretlen katona sírjára s a Vörös téren ahol ezrek, a világ szinte valamennyi nemzete találkozik szinte reggeltől estig kattognak a filmfelvevőgépek, fényképeznek. Mintha találkozót adna itt egymásnak a világ. Ellátogattunk a népgazdasági kiállításra, megcsodáltuk azokat az űrhajókat, amelyeken a szovjet asztronauták járták be a világűrt. Az űrhajó belsejében a tisz- tabereki tsz-paraszt, a nyíregyházi tirpák ember kézzelfogható közelségbe került a szovjet tudomány eredményével. A Csajkovszkij-hangversenyteremben a Világhírű Szibériai táncegyüttes lépett fel — és nem maradt le a programról senki. Két órán át olyan táncfergeteget láttunk, amelyre hosszú ideig emlékezni fogunk. Lehetett volna-e szebben búcsúzni Moszkvától, mint azzal, hogy meglátogattuk a Lenin-múzeumot, ahol mozgólépcsők viszik-hozzák a túristák ezreit. A múzeum bejáratánál, a bal oldali falon felfedezzük az MSZMP ajándékát, egy hímzett selyem faliszőnyeget. Fülembe csengenek Zamercev tábornoknak szavai. így búcsúztunk Moszkvától a szovjet emberek barátságával, a sok-sok élménnyel, amelyet hazahoztunk a barátság országútj áról. Farkas Kálmán (Vége) rJ If TH111"/a 1 i>Y* P M l • k V ____I ■ I I ttll___a Ä A Vaszifij Blazsennij-templomnál Moszkvában.
