Kelet-Magyarország, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-29 / 230. szám

2 KELET-MAG Y ARORSZÁG 1976. szeptember 29. Ne így... B oldogan adtuk hírül, hogy már több tíz­ezren jelentették be résztvételüket az „Együtt Nyíregyházáért” társa­dalmi munkára. Nemes célt szolgál idén is a kö­zös munkálkodás. Jó len­ne, ha minél többen ki­vennék a részüket belőle s, éreznék meg a közös munkálkodás örömét. Ezért lepődtünk meg egy hozzánk eljuttatott munkahelyi felhíváson, amelyben a Foto-Mű- anyagipari Szövetkezet vezetői kommunista mű­szakra hívják szeptember 25-én és október 2-án dol­gozóikat. „Távolmara­dást csak nagyon rendkí­vüli vagy betegség esetén fogadunk el” — fejezik be a dolgozókhoz írt hivata­los hangú felhívásukat. Kár ezért a mondatért; önkényes, sérti a mozga­lom tisztaságát. Az ön­kéntes, jó szívvel végzett társadalmi munkának van csak értelme. Ez hagy jó benyomásokat a részve­vőkben. P. G. Szabadalom, w ■ r- r újítás Tájékoztató a Találmányi Hivatalban Az Országos Találmá­nyi Hivatal októbertől kezdve minden hétfőn 16 —20 óráig „Uj technika- szolgálat”-ot tart a Sza­badalmi Tár olvasóter­mében — Budapest, V. Perczel Mór u. 2—4., tele­fon 110-896, 128-015. — A szolgálat keretében az OTH műszaki szakembe­rei szakmai tanácsokat adnak azoknak az újítók­nak, újítani szándéko­zóknak, akik kisebb-na- gyobb ötleteik, elgondolá­saik kidolgozásához nem rendelkeznek megfelelő tájékozottsággal. Az ötle­tek kidolgozásához adott műszaki , információkhoz a szakemberek fölhasz­nálják a Szabadalmi Tárban található több millió hazai és külföldi szabadalmi leírást. így biztosítják az új és leg­újabb technikai megoldá­sok ismeretét. A tanácsadás vonatko­zik a szabadalmazott ta­lálmányok, a szabadalmi leírások szakszerű ismer­tetésére, a leírásokban foglalt műszaki megoldá­sok újítási felhasználásá­ra. Az érdeklődők tájé­koztatást kapnak az újí­tásokkal kapcsolatos jog­szabályokról. Az informá­ciónyújtás kiterjed a javaslat kidolgozásának, összeállításának, elbírá­lásának, megvalósításá­nak, az újítók erkölcsi­anyagi elismeréseinek, az újítások hazai és külföldi értékesítésének szabálya­ira. A szolgálat jogi fel­világosítást ad az újítá­sokkal kapcsolatos pana­szos, vitás ügyekben is. Az OTH kéri az érdek­lődőket, hogy a megjelölt napon lehetőleg személye­sen vegyék igénybe a ta­nácsadást. Ezer négyzetméterrel növelték a szegfűtermesztő üvegfelületet a Nyíregyházi Kertészeti és Parképítő Vállalatnál. Az új, 700 ezer forint értékű üvegház 180 ezer szál szegfűt ad a me­gyeszékhelynek egy szezonban. (Gaál Béla felvétele) Válasz olvasóinknak A fix árak a szerződött almára vonatkoznak Többen fordultak szer­kesztőségünkhöz pana­szos levéllel az alma- felvásárlással kapcsolat­ban. Az átadók és az átve­vők között a legtöbb vita az árakkal és a göngyö­legekkel kapcsolatosak. A MESZÖV-töl kapott in­formáció szerint az árak­kal kapcsolatosan a kő­vetkezőket közöljük: Az Anyag- és Árhivatal 1976/77 évre a téli piros al­mák árát, a különleges minő­ségűt (AA) 6 forint 20 fillér­ben, az I. osztályút (A) 4 forint 20 fillérben határozta meg. Ezek az árak csak a szerződést kötött termékekre vonatkoznak! Szabad árasak azok a termékek, melyekre nem kötöttek előzőleg szer­ződést. Ilyen esetekben a szö­vetkezet igazgatóságának el­nökei állapítják meg az át­vételi árakat. Az ipari és a léalma árát a MÉK határoz­za meg, de ezek alkalmazása nem kötelező. Olyan eset is előfordulhat, mint például a Tuzséri ÁFÉSZ esetében, hogy nem tesz különbséget a szerződött és a szerződést nem kötött almák árai között, legalábbis erről tanúskodik a MESZÖV- höz küldött feljegyzésük. Vi­szont egyik levélírónk véle­ménye szerint a gyakorlatban egy-egy forint különbséggel vásárolta fel a nem szerző­dött termelőktől mind az AA, mind az A minősítésű almát. Ezen a gyakorlatukon sürgő­sen változtatniuk kell. Az árhivatal központilag nem határozta meg egyetlen ládafajta súlyát sem. Ezeket mindenhol a telepeken álla­pítják meg úgy, hogy há­rom-négy ládát egységesen lemérnek és egy átlagsúlyt vesznek alapul. A ládák net­tó és bruttó súlyának szere­pelnie kell a felvásárlási jegyeken! A ládák súlyát kifogásolóknak azt tudjuk ajánlani, hogy méressenek le néhány ládát a helyszínen és így győződjenek meg a helyes súlyról. Az átvételeknél sokkal ke­vesebb vita és probléma lenne, ha mind a fix. mind a szabad áras termékek árait jó látható helyen kifüggesz­tenék. ^Pgy reggel, amint vado- natúj Zsigulimon igye- keztem az intézetbe, találkoztam Nyikoláj Nyiko- lajevics Grusinnal, a közismert tudóssal. Odajött hozzám, ba­rátságosan kezet nyújtott Mélységesen meglepődtem, hiszen Grusin azelőtt soha észre sem vett. — Most vette a kocsiját? — érdeklődött. — Igen, mostanában. — Mindjárt gondoltam. De mondja csak, amúgy hogy él? — Köszönöm, semmi pana­szom. Jól. — És a tudományos sike­rei? — Közepesek. — Hallottam, hallottam. De tudod-e — kérdezte minden átmenet nélkül letegezve —, hogy a laboratóriumban meg­üresedett egy hely? — Azt hiszem, igen. Erről a megüresedett hely­ről már mindenki régen tu­dott, hisz egy évvel ezelőtt egy tehetséges kandidátus megpályázta, de sikertelenül. — Azt hiszem, — folytatta Grusin, — te megfelelnél er­re a posztra. Felveszlek. Atyáskodva vállon veregetett és elment. Én álltam kábán és szólni sem tudtam. Azt hittem álmodom, de csakha­mar rájöttem: Grusin nem szokott viccelni. Vajon mi­vel érdemeltem ki ezt a meg­tiszteltetést? Törtem a fejem, törtem, aztán rájöttem: a professzor mániákus sakkozó, no meg én is. Aha! Itt az összefüggés! Ezt a nagy le­hetőséget persze nem hagy­hattam ki; elfoglaltam az állást. — Holnap, munkába jövet beugrasz értem? — kérdez­te Grusin a kinevezésem után. — Természetesen. És ettől kezdve fuvarozni kezdtem a professzort oda és vissza. Sőt, később így szólt hozzám: „Grigorij, (mármint én) holnap vidd ki az anyósomat a nyaraló­ba. — És mi lesz a munkával? — kérdeztem értetlenül. — Mi lenne? — förmedt rám bosszúsan. — Azzal te ne törődj. Azt hittem bediliztem, vagy valami furcsa varázs­lat játszik velem, mert miu­L. Korszunyszkij: Karri­er tán kivittem az anyóst a nya­ralóba, vissza is kellett hoz­nom, majd rendszeresen ki­vinni és visszahozni. Ezen fe­lül elvittem a feleségét az üzletbé, a gyereket az isko­lába, majd vissza, őszintén szólva kezdtem belefáradni. Fizikailag és lelkileg is. Egész nap a volánnál... Azért az egy kicsit már sok. Gyakran megbírságoltak. Jöttem, men­tem, az intézetbe természete­sen csak a fizetésemért. Egyszer aztán végleg kibo­rultam. Hát mi vagyok én tulajdonképpen: sofőr, vagy tudományos munkatárs? Ho­gyan maradhatnék bent az intézetben? Sajnos, rengeteg mindenből kimaradtam, nem tudtam lépést tartani a tu­dománnyal. Sokat rágódtam a dolgon, míg végül győzött a büszkeségem: elhatároz­tam, visszatérek a tudomá­nyos életbe. De hogyan tu­dassam ezt Nyikoláj Nyiko- lájeviccsel? Ki kell valamit találnom. Amikor szokásához híven megadta az útirányt, mély lélegzetet vettem és szemrebbenés nélkül azt mondtam: sajnos a kocsit el­adtam. váratlan bejelentés hallatán főnököm úgy bámult rám, mintha legalábbis az ő kocsijáról lenne szó. — Egy Volgát szeretnék majd venni, — szúrtam köz­be, hogy megtörjem a csön­det. A professzor továbbra is olyan szemrehányóan né­zett rám, hogy szinte restell­tem magam. — Talán majd sakkozni fo­gunk, — próbálkoztam. — Sakkozni? Az ördög vi­gye a sakkot! Másnap hivatott. — Átnéztem az iratait ked­ves Korovkin (azelőtt Grigo­rij, ugyebár) és nagyon saj­nálom, de el kell bocsáj ta­nom. — Az utóbbi néhány év­ben maga semmi kézzelfog­ható tudományos munkát nem végzett. — De hát hogyan végezhet­tem volna valamit is, ami­kor reggeltől estig magát fu- rikáztattam? — Azt én nem tudom, hogy kit vitt, kit nem, — je­lentette ki rendreutasítóan. Valamit le kellett volna ten­nie az asztalra! Kérem, ma­ga teljesen megfeledkezett arról, hogy végül is nem so­főr, hanem tudományos mun­katárs. (Baraté Rozália fordítása) A KÉPERNYŐ * ____ ELŐTT Miroslav Krleza, a mai jugoszláv irodalom világiro­dalmi jelentőségű képvise­lője, élő klasszikusa Agónia c. drámájából készített té­véjátékban a kitűnően meg­írt és eljátszott három nagy szerep bizonyára olyan nézőkéit is a te­levízió előtt tartott szombaton késő estig, akik egyébként kevésbé sze­retik a kevés szereplős, zár­tabb világú kamaradrámá­kat. Közöttük is a legna­gyobb, a Laura Lenbaché, Szemes Mari lenyűgöző megformálásában. A tévé­játék hatásosan koncent­rált a darab|nak a legben­sőbb magvára, Laura ön- gyilkossággal végződő meg- hasonlására, mellőzve ettől a kifejlettől távolabb vezető szálakat, híven a dráma eredeti, későbbi kiegészíté­sek nélküli szövegéhez, vég­leges formájához. Így vált a darab különösen alkalmassá a képernyőre, így nyüt több lehetőség a motívumok tel­jes feltárására. Ugyanakkor — és ez szolgált a dráma igazi alapjául — a két ön- gyilkosság (Lauráé és a férjéé) pólusa közötti fe­szültségben természetesen nemcsak a szerelmi három­szög tragédiába torkolló ki­úttalansága tárult föl előt­tünk, hanem hiteles metsze­tet láttunk az összeomlott monarchia levitézlett és le­csúszott úri osztálya válto­zásra képtelenségéről, a múlt iránti nosztalgiájáról, a címben jelölt agóniájáról. A szereplők közül az egyet­len jellemes, rokonszenves és a legéletrevalóbb Laura Lenbach is a visszafelé, az úri osztályba ismét felveze­tő útat kereste. Persze hiá­ba, mert szerelme romjai kiépíteni vélt mikrovilágát maguk alá temették. A té­véjáték voltaképpen az ő, az egyetlen erkölcsös jellemű és egyéni tulajdonságaiban becsülhető személyiségének az összeomlását kísérte vé­gig, miközben partnerei emberi-erkölcsi hitványsága tökéletesen lelepleződött. A tévéjáték méltó volt a nagy író alkotásához. A História c. történelmi magazinműsor ezúttal nél­külözte az eddigiekben egyik legfontosabb erényé­nek tartott változatosságot, a körképszerű magazinjel­leget, sőt némileg a fris­sességet is az adás első fe­lében. Az egri vár feltárá­sairól készített filmriportok egyike-másika — mint a szövegből kiderült — még 1975-ben készülhetett. Per­sze a várfal kutatása és helyreállítása nem máról holnapra történő munka, ugyanígy a „fantasztikus világ”, a város föld alatti folyosórendszer feltárása sem az, és önmagukban is mindig érdekesek. A témá­nak szomorú aktualitást is adott a Dobó-bástya közel- múltbani leomlása és az er­ről készített friss beszámo­lót is láttuk, de az egész összeállítást mégsem érez­hettük egységesnek. Az adás második felében Klaniczay Tibor és Nemes- kürty István válaszolt azokra a kérdésekre, hogyan élt tovább a mohácsi csata- vesztés után, a „romlás szá­zadában” a magyar nyelv és a kultúra. A legújabb kuta­tások ebben i eredményei igen tanulságosak. Mint ki­derült, a mohácsi csatának a kultúra tovább fejlődésé­re nem volt megosztó, min­dent megváltoztató hatása, sőt, furcsa módon, egysége­sen felvirágzás következett be mindhárom országrész­ben, főképpen a reformáci- ós irodalmi, anyanyelvi fel­lendülés következtében. Az adatok, tények, tanulságok fölöttébb érdekesek voltak a kor két ismert kutatójának közvetlen előadásában. Va­lamit mégis hiányolhat­tunk: külön-külön válaszol­tak a riporter kérdéseire, beszélgetés, egymás mon­dandójára való reflektálás nélkül, — pedig egy asztal­nál ültek ... Ám ngm hisz- szük, hogy ez a neves szak­emberek hibája lett volna, hanem sokkal inkább a ha­gyományos, előadásos mű­sorszerkesztési-vezetési gyakorlat itt tapasztalt to­vábbéléséé. Merkovs&ky Pál A RÁDIÓ MELLETT „Aki emberi közösségben él, annak nincs se oka, se joga, hogy magányosnak érezze magát... aki abszo­lút magányos, azzal valami baj van.” Ezek az állítások egy népes családban élő asszony szájából hangzottak el egy telefon-körinterjú egyikében, amelyeket Vass István Zoltán készített (fel­tehetően) a múlt év kará­csony estjén. A belőlük ösz- szeállított dokumentumjáté­kot a múlt héten mutatta be a Rádiószínház, „Beszél­jen, szívesen hallgatom .. címmel. (Vajon miért vár­tak ilyen sokat a bemutató­val?) Szándékosan idéztem egyazon nyilatkozónak egy­mással ellentétes, egymás­nak némileg ellentmondó kijelentéseit, annak illuszt­rálására, hogy mennyire kü­lönböző módon ítélik meg az emberek — még ugyan­az az egyén is — a magá­nyosságot, okait, feloldásá­nak, megszüntetésének le­hetőségeit. Amiként azt en­nek a dokumentumjátéknak ismeretlen szereplői is tet­ték. Számos szép és megszív­lelendő gondolatot mondtak el erről a témáról általában is és saját életükből is. Sok nemes magatartás, huma­nista vonás rajzolódott ki szavaikból — önmutogatás nélkül, hiszen ismeretlenek maradtak mindvégig. A bölcs gondolatok tárháza lehet egy dokumentummű­sor, ha jól tud kérdezni a •porter. Vass István Zoltán a legtöbbször jót s jól kér­dezett, bár néhányszor el­maradt beszélgető partne­reitől a kifejezések színessé­gét, árnyaltságát tekintve; egy-két kedvenc szavát, jel­zőjét is többször használta, pedig nyugodtan felcserél­hette volna őke rokon értel- műekkel. Az értelemhez és az ér­zelmekhez egyaránt szólt ez a dokumentumjáték, pél­dákkal biztatva az egymás iránti bizalomra, megértés­re, biztatva az emberséges szóra, a humanista maga­tartásra. Az útiműsorok esetében a táj igen sokszor csak ürügy, hogy elmondhassunk vala­mi fontosat az emberről. Még inkább így van ez, ha á szellem kiválóságairól akar valamit elbeszélni az összeállítás szerzője, szer­kesztője. Farkasházy Tiva­dar is hasonlóképpen járt el útiműsorában, azzal a kü­lönbséggel, hogy thüringiai utazása ürügyén nem a má­ról, hanem mindvégig a múltról beszél: azaz levele­zésük alapján „beszélteti” azokat a szellemóriásokat — Goethe és Schiller, Liszt és Wagner, Marx és Engels — akiknek élete, munkája és barátsága ehhez a tájhoz kötődött. Az óriások föld­jén tisztelettel és bizonyos megilletődöttséggel jár Far- kasházy Tivadar, de ez nem gátolja őt az iróniában, a humoros mozzanatok feltá­rásában. A műsor szöveté­ből kitűnik: jó érzéke van, hogy a fonákságokat észre­vegye a nagy emberek vi­selkedésében is, vagy egy­szerűen csak a humort az életük teremtette helyzetek­ben. így is emberméretűvé lehet tenni, életre kelteni a már szinte szoborrá mere­vedett szellemóriásokat. Seregi István

Next

/
Thumbnails
Contents