Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-15 / 193. szám
r 1976. augusztus 15. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Szocialista mezőgazdaságunk próbatétele MINDEN ERŐT A PRÓBATÉTEL MÉR MÉG IGAZÁN. Érvényes ez nagyüzemi, szocialista mezőgazdaságunkra is, amelyet az idei év keményen próbára tett. Nem csupán azzal, hogy 1952 óta nem sújtott bennünket ekkora aszály, mint most, hanem az időjárás tavaszi viszontagságaival is. Július első felében okkal tartottak attól a mezőgazdasági szakemberek, hogy népgazdasági szempontból is rendkívül nagy károk érnek bennünket. Megsínylette a szeszélyes, kedvezőtlen időjárást a zöldség, a gyümölcs, a szálas takarmány, a kenyérgabona és a kukorica egyaránt. A korán érkezett és hosszan tartó kánikula aggodalommal töltötte el a nem mezőgazda- sági foglalkozású embereket is, akik közül nagyon soknak van kertje, telke, ahol burgonyát, zöldséget, gyümölcsöt termel családi szükségletek fedezésére és részben eladásra. Most már túl vagyunk a gabona-betakarításon és az aszályos heteken is. Végleges eredményeink még nincsenek arról, hogy országos átlagban hány mázsa búzát takarítottak be hektáronként, de azt már tudjuk, hogy minden nehézség ellenére megtermett a ke- nyérnekvalónk. Veszteségeink természetesen vannak. Érzékenyen érintettek bennünket a kertészetben bekövetkezett károk is és nem tudjuk teljesen elhárítani a közepesnél is jóval gyengébb takarmánytermésnek az állattenyésztésre gyakorolt hátrányos hatását sem. Vitathatatlan azonban, hogy sokkal kisebbek a gondjaink, mint amekkorák a kisüzemi gazdálkodás körülményei között nehezednének ránk, ugyanilyen mostoha időjárás után. KÜLÖNBSÉGEK VANNAK ABBAN, hogy hol, mennyire tudják mérsékelni például az aszály okozta veszteségeket. Ne hasonlítsuk össze most magunkat más országokkal, maradjunk itthon. Emlékeztethetnénk a felszabadulás előtti időkre, amikor az ideihez hasonló aszály katasztrófákat okozott. Mindenekelőtt a termelőknek, a paraszt- embereknek, de az egész országnak is. Élnek még erre tanúk, akik annak idején átélték, megszenvedték egy-egy ilyen természeti csapás éhezést, keserves nélkülözést okozott következményeit. De utaljunk inkább a már említett 1952es esztendőre, az sokkal közelebb van a mához. Százezrével vannak emberek, akik — bár ma az iparban vagy a népgazdaság más ágazatában dolgoznak — akkor személyes tapasztalatokat szereztek az aszály hatásairól. A kínzó kenyérgondokról, az állatok tömeges elhullásáról, az egyszerű megélhetés fojtogató nehézségeiről. Beszéljenek a számok. Az 1930-as évtizedben csaknem hárommillió hektár volt hazánkban a kalászos gabona vetésterülete, hektáronkénti termésátlaga pedig 13 mázsa. Azóta a kenyérgabona vetésterülete kereken egymillió hektárral csökkent, hazánk lakossága pedig egymillióval nőtt. Hagyjuk ki az összehasonlításból a felszabadulás utáni mélypont évét, az 1952-es esztendőt, s vegyük a pontosan tíz évvel ezelőtti adatokat. Akkor 1,8 millió hektáron termeltünk kalászosokat, 19,3 mázsás átlagterméssel hektáronként. A legutóbbi néhány év átlaghozama viszont búzából meghaladja a 30 mázsát. Ennek eredményeként hazánk gabonaimportőrből gabonaexportőrré válhatott. MINEK TULAJDONÍTHATÓ a vázolt fejlődés és főképpen az, hogy ennek az évnek a nehéz próbatételét is kiállta szocialista mező- gazdaságunk? Ha mindenre kiterjedő választ akarnánk adni erre a kérdésre, akkor sok tényezőt kellene felsorolnunk, elemeznünk. Elégedjünk meg csak a legfontosabbakkal. Kezdjük azzal, hogy még tíz évvel ezelőtt is jóval kevesebb traktor, pótkocsi, teherautó és kombájn állt a mezőgazdaság rendelkezésére, mint ebben az esztendőben. A kombájnos aratás akkor még az állami gazdaságokban sem volt teljes, a szövetkezetekben pedig több mint háromezer kévekötőaratógépet is használtak. Egy évtizeddel ezelőtt fél- milliónyi ember vett részt az aratásban, most viszont csak mintegy százezer. Üj, a régebbieknél nagyobb termést adó búzafajtákat honosítottunk meg. Ezzel egyidejűleg évről évre több műtrágyát használtak fel az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek. A hatvanas évek második felében évente átlagosan 109, tavaly viszont már 276 kilogramm műtrágya hatóanyag jutott egy-egy hektárra. Igen fontos szerepe van annak is, hogy lényegesen korszerűsödött a műtrágyázás technikája, mind több nagy teljesítményű gépet és repülőgépet alkalmaznak erre a célra. További fontos tényező, hogy míg tíz évvel ezelőtt 731 ezer, az idén már 1,2 millió hektárnyi kalászosgabona- területet részesítettek vegyszeres gyomirtásban. TERMÉSZETESEN MINDEZ csak úgy éreztethette kedvező hatását, hogy szocialista mezőgazdasági nagyüzemeinkben jól képzett vezetők, szakemberét, állami gazdasági munkások, termelőszövetkezeti tagok dolgoznak. Az ő hozzáértésük, szorgalmuk, fegyelmezettségük tette és teszi lehetővé ezután is, hogy a tudomány vívmányai és a korszerű technika a termelési eredményekben kifejezésre juttassák áldásos hatásukat. Ezek együttesen képesek arra, hogy ameny- nyire lehetséges, mérsékeljék az aszály és más természeti tényezők káros következményeit. A mezőgazdasági termelés főszereplői azok az emberek, akik a tsz-ekben és az állami gazdaságokban dolgoznak. Az ő munkájuk, erőfeszítéseik sikere azonban nem kis mértékben attól függ, hogy mennyi és milyen az a technika, amelyet alkalmazhatnak. S attól is, hogy milyen fokon áll az üzem- és a munka- szervezés, milyen a gépek kiszolgálása, a mellettük szolgálatot teljesítő emberek ellátása. Végeredményben tehát a mezőgazdasági termelés sikerében azoknak is nagy részük van, akik a gyárakban, a kutatóintézetekben, s a mezőgazdasághoz szorosan kapcsolódó más munkahelyeken dolgoznak. MINDEN ELISMERÉS ÉS TISZTELET megilleti mindazokat, akik közvetlenül vagy közvetve azon fáradoztak, hogy ennek — a mezőgazdasági termelés szempontjából kivételesen nehéz — évnek a káros következményei minél kisebbek legyenek. Az ipari munkások, a mezőgazdasági dolgozóik, az őket segítő tudományos és államigazgatási szakemberek jó együttműködése, közös erőfeszítése szükséges ahhoz is, hogy szocialista mezőgazdaságunk további, még jobb eredményeket érjen el. Gulyás Pál EGY FRIGY KILÁTÁSAI FEHÉRGYARMATON „Hozománypótlás” munkafegyelemmel 1 Infarktussal szállították kórházba az igazgatót. Volt aki azt mondta: Tél az egyesüléstől, a munkatársai azonban tudták, hogy nem erről van0szó. Az ő érdeme volt elsősorban, hogy nemcsak Fehérgyarmaton, hanem ° a környékén is jó nevet, becsületet szerzett magának a TÖVÁLL, hogy minden munkájukat határidő előtt és jó minőségben adtak át megrendelőiknek. Az egyesüléstől azonban válóbaft tartott, mert á menyasszony, a Szatmárcsekei Ipari Szövetkezet már ártatlanságának látszatát is r£g elvesztette. A Fehérgyarmati TÖVÁLL és a Szatmárcsekei Ipari Szövetkezet 1976. január elsejével egyesült, s új nevük Fehérgyarmati járási Építőipari Szövetkezet lett. Azóta eltelt egy fél év, s az egész évre tervezett 41 milliós tervükből mindössze 14 millió 750 ezer forint értéket termeltek. Rosszul sikerült volna a házasság? Az nem, ám a hozomány megkeserítette a mézesheteket. De kezdjük az elején." Szétaprózott erő A szatmárcsekei szövetkezet a fehérgyarmati járás egyetlen építőipari üzeme volt hosszú ideig, a munka azonban lényegesen több volt, mint amennyit el tudtak vállalni. Nem, hogy nagyobb méretű közületi építkezésekre, még a családiházépítésekre sem futotta erejükből. ’ Árvíz pusztított, s bár a lakásokat, az elpusztult intézményeket nagy építőipari vállalatok és nagyobb szövetkezetek építették fel, maradt jócskán a szatmárcsekeieknek is. Létszámuk, felszerelésük nem volt, mert évek hosszú sora óta nem maradt pénz a fejlesztésre, sőt olyan szolgáltatásokat vezettek be, amelyekre ugyan szükség volt a járásban, de még jobban szétaprózta erejüket. Volt fodrászatuk és tv-szere- lő részlegük, mert ezt a szolgáltatás javításának álarcába csomagolhatták be, a fő profil azonban döcögött. Milyen volt a fegyelem és a kereset? Olyan, amilyen ezért a munkáért jár. A dolgozók azért voltak fegyelmezetlenek, mert keveset kerestek, a kereset meg azért volt rossz, mert fegyelmezetlenek voltak, s amint a határidőeltolódások bizonyítják: nem a munka nehezebb végét keresték. A jó munka híre És most nézzük a másik szálat: hogyan jutott el a fiatalabb partner, a TÖVÁLL a házasság gondolatáig? Kilenc termelőszövetkezet határozta el létrehozását éppen az építési kapacitáshiány enyhítésére. Amikor azonban a pénzt kellett ösz- szeadni, csak négyen maradtak. Az első időben náluk is gondok voltak, mígnem egy fiatalember, Kiss Imre állt a vállalat élére. Szinte szemlátomást javult a fegyelem, amit nem nagy hangjával — azt mondják róla, nem is tud hangosan beszélni — ért el, hanem megfontolt, érvelő beszélgetéseivel. A dolgozók megértették, mi a teendő, s egymás után adták át határidő előtt, minőségi kifogás nélkül, amit vállaltak. A jó munkának hamar híre ment, s egyre többen akartak velük építtetni. Az akadály azonban itt is megvolt: a kis létszámmal dolgozó vállalat sem tudta a megrendelők igényeit kielégíteni. Egyesülés gondokkal Ekkor gondoltak arra a járás vezetői, hogy a két kicsiből csinálni kellene egy nagyobbat, mert a nagyobb termelési érték nagyobb fejlesztést tesz lehetővé, s így a járás lakóinak, intézményeinek igényeit is jobban kielégíthetik. Az elhatározás tehát megszületett, ám ezzel együtt a gondok is előrevetítették árnyékukat. Olyanokat, hogy a TÖVÁLL-t alapító termelő- szövetkezeteknek vissza kell fizetni az alapításra összeadott közel hatmilliót és a nagyobb létszámnak, a nagyobb építkezések vállalásának anyagi feltételeit is meg kell teremteni. Az egyesülés az előre látható anyagi gondok ellenére megszületett. Ekkor kiderült: nemcsak ennyi (közel hatmillió) az új nevén Fehér- gyarmati járási Építőipari Szövetkezet tartozása. A szatmárcsekeiek ugyanis a jobb mérleg készítéséhez már a múlt évben leszámláztak olyan munkákat, amelyeket nem végeztek el, s amelyeket közösen kell befejezniük ahelyett, hogy új munkákat vállalnának, amivel megteremthetnék a fejlesztés, vagy egyszerűen a bérfizetés feltételeit. így maradt meg 32 kislakás, 9 társasház, 1 óvoda és egy ravatalozó befejezése, ami természetesen ráfizetéssel jár, hiszen a dolgozókat ezekért a munkákért is fizetni kell, a bevétel pedig már tavaly befolyt a pénztárba. Ez az oka, hogy míg a szövetkezet a termelési tervét nem teljesítette, a bér időarányos részét teljes egészében felhasználta. Támogatást ígértek Az emberi gondok fél év múltán jórészt megszűntek, ám az anyagiak tovább kísértenek. Vissza kell fizetni a tsz-eknek a pénzt, sok millióba kerülnek a mai követelményeknek megfelelő munkavégzéshez szükséges munkagépek, amelyeket csak támogatással tudnak megoldani. Támogatást ígért a megyei tanács és a KI- SZÖV, amelyeket ha megkapnak, anyagi gondjaik is megoldódhatnak. Talán az országban is első járási építőipari szövetkezet a fehérgyarmati. Létrehozását sürgette, hogy a távolság miatt nem szívesen vállaltak itt munkát nagyobb váLVilatok, s bizony e miatt sok kisebb-nagyobb, de a járás, a községek szempontjából fontos építkezés elmaradt. Most, az új szövetkezet létrehozásával komoly lehetőség kínálkozik a változásra, s ha a támogatást megkapják, a járás minden építkezését elvégezhetik. Balogh József Grigorij Golenyev: A* JELLEMZÉS S ürgősen jellemzést kellet adni magamról valahová. A csoportvezetőhöz fordultam. Valahogy ideje nem volt megírni, vagy nem akaródzott neki, de a legközelebbi kérés alkalmával szenvedő arccal kérdezte meg: „Valóban nem tudod, hogy csinálják az ilyen dolgokat? Hát ki ismerhetne téged jobban bárki is önmagadnál?” Barátian átölelt és elkísért az ajtóig. Este asztalhoz ültem és leküzdve minden lelkiismeret- furdalást, felírtam: JELLEMZÉS. A továbbiakban gyönyörűen felrajzoltam a teljes nevemet és még néhány vitathatatlan kérdőívadatot. Ideje volt a lényegre térni. És itt mintha megbénult volna a kezem. Nem ír — mindhiába. Minden más témáról — nyugodtan, de a jellemzést — nem hajlandó. Letettem a tollat és kimentem az utcára. Nagy búbánatomban eljutottam a térig, ahol leültem egy kispadra. Halk, alig hallgató hangok vezettek vissza a valósághoz. Ketten beszélgettek. — Nézd csak. az az ember is itt búsúl valamiért — mondta az egyik. — Biztosan nincs elég pénze, mint nekünk. A másik nagy együttérzéssel nézett rám. És bennem leküzdhetetlen vágy támadt, hogy mindent kiöntsek magamról. — Más az én bajom — szólaltam meg halkan. — Jellemzést kell írnom saját magamról. Azért kínlódom. Nem megy, nem vagyok formában, és kész. — Miért? — csodálkozott az egyik. — A lelkiismerete nem engedi — magyarázta helyette a másik. — Csakugyan érthetetlen? Van lelkiismerete. — A lelkiismeret az jó dolog! De van-e rubelje? — Van pénzem — válaszoltam gyorsan. — Teljesen rendes ember — szögezte le új ismerőseim egyike. — Azonnal megérez- tem. Majd segítünk mi neked, a legjobb jellemzést adjuk rólad. — De, hisz egyáltalán nem ismertek engem! — Megismerünk. Elüldögélünk itt egy kicsinykét, elszopogatunk egy üveggel és mindent megtudunk rólad. Hol kapod a fizetésed? — A tervező intézetnél. — Tehát tudós — bólintott megértőén az egyik, aki már vissza is tért az üzletből. — Magad öntöd szét vagy segítsünk? Fogtam az üveget és gyorsan szétöntöttem a három pohárba. Ivócimboráim elragadtatva pillantgattak egymásra. — Első osztályú — jegyezte meg az egyik. — Egyből látszik, hogy specialista — erősítette meg a másik. — Hiszen kevés ember van. aki így meg tudja csinálni: első öntésre és ilyen pontosan! Kiittuk. — írjad — mondta a másik. — Már alakul a jellemzésed: „Az itt töltött idő alatt igazi szakembernek ismertük meg... — Gondolkodó, elmélyült szakembernek — egészítette ki a másik. — ügy gondolod? És mibe mélyedt bele? — Nem fontos — válaszolta a másik. — Ellenben szolid. — „Első osztályú, elmélyült gondolkodású specialista, aki képes egyedül dönteni bonyolult kérdésekben is.” Nos, hogy tetszik? Megfelel? — Tény! — csuklott a társa. — Pontosan így. Semmit nem fantáziáltunk hozzá. — Köszönöm — rebegtem hálásan. — „Munkahelyén jó a társaival való kapcsolata — folytatta az első — udvarias!” — Ti jól kisegítiek a bajból, én meg azt sem tudom, hogy hívnak benneteket — fordultam az egyikhez. — Karp. — Tehát, mint a halat? — szellemeskedtem bután. — És az apai név? — Fjodorovics. — írd csak tovább — mondta a másik. — „Nagyon éles elemzőkészségről tett tanúságot, aki képes a széles körű általánosításra is.” Helyesen állapítottam meg, Fjodorovics? — Igen, csak még hozzá lehetne tenni egy-két szót. — írjad! — fordult hozzá. — Karp. — „Az elvtársra jellemző... és itt írd be a saját neved... — Az én nevem... — Ne nehezítsd a fantáziánkat felesleges részletekkel! — szakított félbe egyikőjük. — ... jellemző — folytatta Karp — a kutatói tudásszomj, az igazságra törekvés, bármilyen mélyre legyen is az elrejtve.” — Ez nem igaz — tiltakoztam. — Hogy-hogy nem igaz? — sértődött meg Karp. — Kérdezted, hogy hívnak engem? — Igen, kérdeztem — erősítettem meg zavaromban. — Mi ez, ha nem tudnivá- gyás? Más itt már megállt volna, de te nem, még az apai nevemre is kíváncsi voltál. Mi ez, ha nem igazságra törekvés, bármilyen mélyre legyen is az rejtve. Hátradőlt a pádon és kicsit elbúsult. — Hát mit is ülünk itt — sürgölődtem. — Talán vegyünk még egyet? — Elragadó — jelentette ki Karp. — Egyenesen a lényegre tapintasz. — Talán egy kis harapni- valót is? — Nagyon értékes ajánlat, írjad: „Rendkívüli képességei alapján hasznos gyakorlati javaslatokat tud előterjeszteni”. — Helyes! — erősítette meg a másik. — Gyorsan a pénzt, majd én elszaladok. — De mért fárasztanád te magad? — ellenkeztem. — Majd én magam megyek el. — Azt hiszem, a jellemzés kész?! — mondtam örömmel, miután visszatértem az üzletből. — Nem teljesen — felelte Karp — tedd még hozzá: „Saját termelői tevékenységét nagyon sikeresen kapcsolja össze a társadalmi munkával” — & itt Karp széles gesztussal rámutatott az általam hozott üvegre. A következő nap letettem a legépelt jellemzést a csoportvezetőm elé. — Már régen kész lehetne — mondta megelégedéssel, és máris aláírta volna minden megnézés nélkül. De az utolsó pillanatban mégiscsak felkeltette valami az érdeklődését és olvasni kezdte. M iután elolvasta, rámnézett, hosszú, kínos pillantással. mintha először látna. — Hát, kérem, ez egy kicsit túlzás — mondta. És aláírta. Ford.: Laczik Mária
