Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-14 / 192. szám
197(3. augusztus 14. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Túlórázás VOLT EGY IDŐSZAK, amikor az új munkahelyet keresők a feltételekről érdeklődve szinte kivétel nélkül megkérdezték: és mi lesz a túlórákkal? A munkaügyisek, a jövendő főnökök felkészülten várták, mikor bújik ki a szög a zsákból, buzgón és megnyugtatóan bólogattak, hogy nincs mitől tartani, lesz túlóra is bőven. Ez az érv többnyire döntőnek bizonyult, a kérdező osztott, szorzott, sebtében kiszámította menynyire kerekedik majd a fizetés az ily módon hivatalosan is „garanált” túlórákkal, és létrejött az egyezség. Ugyanezek a munkaügyisek és főnökök akkor élték át az újabb nehéz perceket, amikor más alkalommal saját feletteseiknek éppen az ellenkezőjét kellett bizonyítaniuk, mint amivel a belépőket biztatták. Be kellett számolniuk, mit tettek a túlórák csökkentése érdekében, kimutatásokkal kellett igazolniuk, hogy az engedélyezett kereteken belül maradtak. Hogy a valóság gyakran ellentmondott a kimutatásoknak? Okosabbnak tartották, ha hallgatnak a „fekete” túlórákról. A jobb munkaszervezésre, a hatékonyabb gazdálkodásra ösztönző határozatokat, rendeleteket természetesen nem csupán a túlórák váltották ki. De ezek is szerepet játszottak benne, mint irányjelző táblák, az útelágazásoknál mutatták, merre lehet továbbmenni, hol kerülünk le a főútvonalról, a zsákutcáról nem is beszélve. A SZIGORÚ SZABÁLYOK azóta megtették a maguk hatását — legalábbis a túlórák tekintetében. Egyre nyilvánvalóbb azonban, hogy a csökkentésükre hozott intézkedések hatását egyéb tényezők is fokozzák. A rendeletek a közepébe találtak egy törvényszerű folyamatnak, akkor születtek meg, amikor az embereknek maguknak sem tetszett már a mértéktelen túlmunka. Megengedhették maguknak, hogy beleunjanak ... Az iparban korábban sem volt titok, hogy az állami vállalatok túlóratúltengé- sét nem utolsósorban az állami ipar bérszínvonaláinak viszonylagos elmaradottsága okozza. A szorongató létszámhelyzetben a gyárak a fizetést kipótló túlórákat tartották az egyik lehetséges vonzerőnek, ezért tettek kecsegtető ígéreteket, s ezért is váltották be. A nagyüzemi munkások központi béremelése azonban gyökeres fordulatot hozott. Kiegyenlítődtek a különbségek, több lett a fizetés, a korábbi lelkes túl- órázók is gondolkozni kezdtek, megéri-e tovább tartani a tempót. Miért legyenek önmaguk ellenségei, miért ne pihenjenek, szórakozzanak szabad idejükben, mint mások? Valóban: miért ne tehetnék? A munkaügyisek ma már akkor sem igen mernek előhozakodni a túlóraigényekkel, ha tudva tudják, hogy egyes helyeken menynyire szükség van rájuk. Amilyen szívesen, magától értetődően végeznek társadalmi munkát az emberek, olyan kedvetlenül túlóráznak. Persze, ha .társadalmi üggyé lesz egy-egy vállalkozás, a helytállásra, a munkásbecsületre hivatkozva mégiscsak megszervezik a nyújtott, vagy külön műszakokat. Idősebbek és fiatalabbak között ez gyakran ellentétet is abate* A fiatalok nyíltan kimohS/ák, hogy szükségük van a sá^ftad idejükre, nincs az a pénz, amiért túlóráznának, az idősebbek pedig, akik ha fáradtan és kedvetlenül is, de mégis bentmaradnák. EZEK A KEDVETLEN TÚLÓRÁK kétségkívül kedvezőbb jelek, mint a korábbiak. De ugyanolyan figyelmeztetnek, és ugyanarra figyelmeztetnek: a szervezettség hiányosságaira, a pontatlanságokra, lazaságokra. Csak éppen a másik oldalról. V.E. A Tiszavasvári úton a vasúti felüljáró építése során elhelyezték azokat a betongerendákat, amelyek a sínek fölött ívelik át a vasúti pályát. (Elek Emil felvétele) ARATÁS UTÁN TISZA VASVÁRIBAN Nem adják fel a küzdelmet... Tarlóról fújnak a szelek. Mögöttünk a nyár legnagyobb munkája, az aratás. Határszerte smarag- dosan zöldell a kukorica. A talajt tátongó repedések árkolják. Az aszály fokát a tiszavasvári határban a kicserepesedett föld húsába mélyedő szakadékok jelzik. A Vasvári Pál Termelőszövetkezet tagjai szikből nőtt emberek. Apáik is jól megéltek ezen a földön. Fiaik sem adják fel a küzdelmet. — A mezőn soha nincs vége a munkának — mondja Takács Imre szerelő kombaj- nos, a pártvezetőség és a Volkov traktoros és szerelő szocialista brigád egyik tagja. — Az aratással 14 nap alatt végzett a hat kombájn, meg a tíz kiszolgáló szállító jármű. Míg tartott a búzából, én is kombájnon ültem. A gépek aratás után sem ár- vulnak el. Egy kis javítás, majd adaptercsere és ott a silókukorica, a napraforgó meg a kukoricatörés. A traktorokat várja a tarló meg az őszi szállítás. Én húsz év óta minden nyáron nyeregbe szállók, kombájnozok. Télen szerelek. Pihenésre nekünk csak akkor van időnk, ha a rossz idő végképp kiveszi kezünkből a szerszámot. Halad a silókombájn A hatszáz tagot számláló termelőszövetkezet háromezer hektáron gazdálkodik. Termesztenek jó eredménynyel búzát, kukoricát, napraforgót és a kiterjedt állat- tenyésztésüknek takarmány- növényeket. Az időben végzett talajmunkák a búzánál hektáronként közel 50 mázsás átlaggal fizettek fáradozásaikért. Jó a kukoricájuk és a cukorrépájuk is, de ezekre már nagyon el kellene az eső. A tiszapolgári út mellett a Csontos-dűlőben silókombájn duruzsol. Vágja a zöld növényt a 23 ezer mázsás silókazalba. Tervezni, jól szervezni! — Szerelő vagyok — halljuk a gép nyergéből leszálló Császári Mihálytól, a brigád- vezető-helyettestől — de a lóhere silózása óta tulajdonképpen csak vendég vagyok a műhelyben. Szerintem az, hogy paraszt ma egyet jelent a gépész, a vegyész, az állat- tenyésztési szakemberrel. Nem arról van szó, hogy apáinknak nincs mit csinálni a téeszben. Az én szüleim is itt dolgoznak. Azt akartam mondani, hogy a kívánt eredményt csak a termelési rendszerek tudják produkálni. Ehhez meg már a szakemberek hada szükséges. Az elmúlt évben 47 ezer forintot kerestem. Az idén túlhaladom az 50 ezret. Hogy ezért dolgozni kell? Szembeszállni a széllel, esővel, szárazsággal, hideggel, meleggel? Megszoktuk. A termelőszövetkezet nem tartozik a gépekkel nagyon jól felszerelt gazdaságok közé. Éppen ezért tervezni és szervezni kell minden gépi munkát. Vonó- és szállítójárműveik átlagban 12 órát üzemelnék. Van saját üzemanyag-fogyasztást beszabályozó próbapadjuk. így a takarékosságban sem állnak rosszul. Az adagoló próba- paddal a környék gazdaságait is segítik. Traktorosaik és kambájnosaik arra is ügyelnék, hogy a fordulókban gépeik ne teljes gázzal járjanak. Miközben körbejár egy doboz Kossuth és a traktorosok meg a szerelők nagy slukko- kat szívnak, elmondják azt is, hogy tervszerűen végzett, megfeszített munkával, takarékossággal érték el, hogy öt év óta már nem veszteséges a szövetkezet, hogy jut pénz a tagok szociális, kulturális igényeinek a jobb kielégítő sére is. Húsz éve „nyeregben” Járjuk a határt. A GAZ porcsíkot húz maga után. A tarlókról — van belőle 700 hektár a szövetkezetben — a szalma lehúzva. A kazlak még azért nem állnak mindenütt, mert MTZ-re szerelhető homlokrakodójuk csak egy van — nem pénzen múlik, a kereskedelem nem tud szállítani —, ez hátráltatja a bálák asztagba rakását. A józsefházi Fürdős-dűlőben talajmunka járja. — Húsz éve ülök traktoron — dicsekszik Szabó Imre, aki nemcsak kiváló tsz-tag, de kiváló munkásőr is. — Körmösön kezdtem, most már évek óta MTZ-t hajtok. Több mint tíz éve aratáskor mindig bálázok. Jelenleg szerves trágyát szórok, a Tó- gyer fivérek meg jönnek utánam és szántanak. Csak bele ne szakadjon az ekefejük ebbe a száraz talajba ... A markológép az érett trágyából gyíkfészket, tojásokat fordít ki. Körülöttünk pöfögnek a szántó traktorok. Távolabb Munkácsy Lajos és István Pál idős tsz-tagok tarlót égetnek. Készítik a határt a jövő évi termés alá, hogy ezzel is biztosítsák mindennapi kenyerünket. Sigér Imre LEHETNE JOBBAN? Az MSZMP Központi Bizottsága 1974 decemberében határozatot hozott a gazdasági munka színvonalának javítására. Minden ember a maga területén tudja legjobban mi az, amin változtatni kell. Ezért kérdezünk meg sorozatunkban vezetőt és beosztottat, ipari és mezőgazdasági munkást: milyen területen lát eddig kihasználatlan tartalékokat. Aki válaszol: Kosa János, a mátészalkai Szatmár Bútorgyár művezetője. VÁLASZOL: — A technológiai folyamat tulajdonképpen a mi munkánkkal kezdődik. A beérkező kötegelt és méretre szabott furnérokat átválogatjuk, minősítjük, a bútorok színeit megadjuk. Nem egyszer ránk marad a méretezés is, hiszen nincs olyan szállítónk, aki pontosan, kívánságaink szerint dolgozna. Ebből sok nehézségünk támad. A dió- furnérra — ilyen borítással a legkeresettebb cikkeink készülnek — csak úgy kötnek szerződést az alap- anyaggyártó vállalatok, ha egy meghatározott mennyiséghez bizonyos százalékban kis méretű furnért is küldhetnek. Mi ezeket a kis darabokat csak a nem látható részekhez használhatjuk, ami nem a leggazdaságosabb, no meg sajnáljuk is ezeket a szép darabokat eltüntetni. Hogyan használhatnánk fel ésszerűbben a kisebb részeket? — Beadtunk egy javaslatot, mely szerint vissza kellene állnunk ezeknél a keresztszál irányú furnér gyártására, amit korábban az új gépek miatt szüntettünk meg. Ehhez minden adottságunk megvan, bírná a hagyományos csiszológép kapacitása és szívesen végeznének valamivel több munkát brigádjaink is. Számításaink szerint 20 forint megtakarítást érnénk el négyzetméterenként és több, szép terméket tudnánk a vásárlóknak nyújtani. Nagyon várjuk már, mi lesz a vezetők döntése. — A legnagyobb tártaiéKosa János kot az importgépek .kihasználásában látom. Pár év alatt bebizonyosodott, nem célszerű várni a tőkés partnerek alkatrészszállításaira, mert azt a hosszú időt nem lehet kivárni. Jelenleg is sok a gépkiesés és azt sem tehetjük meg, hogy a meghibásodott gép munkáját vég nélkül a másikra terheljük. Arról nem beszélve, a gyakori átállás nagy feszültséget okoz a dolgozóknál. Magyar alkatrészek beállításával próbálkozunk, vagy egyes berendezések átalakításával. Sokszor ez sikerrel jár, de mit tegyünk azzal a drága adagolóval, ami itt áll már egy éve, csak a portól védve. Pótolni verejtékes munkával tudjuk. A fiatal mérnökök számtalan órát eltöltöttek már eddig is üzembe helyezésével, ami talán most sikerül egy újítással. — Az üzemrészünkben tovább javítaná a szervezettséget, ha egy korábbi javaslatomat újra napirendre tűznék a vezetők. A kismamaszalagra gondolok. Minden kismama hozzánk kerül 3—4 hónapra, és bizony sok gondot jelent a betanításuk. Mire belejönnek, már elmennek szülési szabadságra. Egy külön szalaggal és egy idősebb szakmunkás segítségével megoldhatnánk a betanítást és a termelést, ahol ők is nyugodtabban tudnának dolgozni. A jobb, az eredményesebb tevékenységünk érdekében saját munkaterületemről ezt a három legfontosabbat említeném. Az épülő megyei művelődési központ kísérleti vasszerkezetét állítja össze Támba András, Boda András, Gáva Béla és Szőlősi Gusztáv, a SZÁÉV lakatosüzemének dolgozói. (Gaál Béla felvétele) F elnőttek között is szép számban vannak, akik — elég szégyen! — rajonganak a fagylaltért. Ezek közé tartozom én is. Mindegy, hogy vanília-, kókusz- vagy birsalmafagylalt, csak fagylalt legyen: Ettem már nemcsak valódi olasz és török, de flamand fagylaltot is; sőt egyszer — nagy napja volt az életemnek! — valahol a Józsefvárosban eredeti singapore-i fagylalthoz is hozzájutottam. A singapore-i fagylalt egyébként ugyanolyan volt, mint más közönséges földi fagylalt, azzal a különbséggel, hogy a helyiség látogatóira való tekintettel előre kellett fizetni érte. A minap, amikor két megpúpozott tölcsérrel a kezemben éppen kifordultam az egyik belvárosi cukrászdából, Méz Manóba, korunk egyik legkiválóbb fagylalt- és parfészakértőjébe ütköztem. — Ember! — üvöltötte Méz Manó magából kikelve. — Ilyen zughelyeken teszi tönkre a gyomrát ezzel a fagyasztott szaharinos lével?! Jöjjön csak velem, ha egyszer életében igazán fiFagylaltí ínyencek nőm házi fagylaltot akar enni... Egyszerűen berendezett, de barátságosan elhanyagolt cukrászdába tértünk be a Moly utcában. A kirakatban ez a tábla függött: Mai különlegességünk: PARAJFAGYLALT — Menüt kérünk — szólt oda kísérőm a kisasszonynak, miután gondosan áttanulmányozta a fagylaltétlapot. — Tehát jöhet mindenekelőtt egy-egy adag lebbencsfagylalt ... A kissé elsózott lebbencsfagylalt után bélszínfagylaltot ettünk rozskenyérrel. A bélszínfagylalt kicsit rágós volt, ezzel szemben a napi különlegességen, a parajfagylalton alig éreztem némi kozmaízt, így ez csaknem minden igényt kielégített. Méz Manó ezután menün kívül magának még külön egy spárgafagylaltot, nekem pedig egy adag ka- rottafagyialtot is rendelt, mert úgy találta, hogy kissé rossz az arcszínem, tehát vérképzőre van szükségem. — Most még megeszünk egy kisadag nudlifagylaltot is, jó prézlisen — mondta végül, s máris rendelkezett a felszolgálónőnél. A tagadhatatlanul tartalmas házi fagylaltebéd után, amikor már az utcán voltunk, Méz Manó hirtelen izgatottan belém karolt: — Tudja, mit fogunk enni holnap egy kis óbudai cukrászdában? — Mit? — kérdeztem rekedten a felindulástól, és diszkréten a Szájamhoz emeltem a zsebkendőmet, mert a sejtelmes gyönyörűségtől máris összefutott a nyálam. — Terpentinfagylaltot — lihegte Méz Manó kidülledt szemmel, és ő is szájához szorította a zsebkendőjét. Heves Ferenc
