Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-01 / 181. szám

1976. augusztus 1. KELET-MAGYARORSZÄG 3 TERMELÉSI TANÁCSKOZÁSOK Á jobb munka forrása ORENBURGOT ÉPÍTIK (II) LESZ MIRŐL SZAMOT ADNI A VÁL­LALATOK, üzemek vezetőinek az elkövetke­zendő napokban a termelési tanácskozásokon, hiszen a legtöbb helyen elmondhatják: jól zárták az első fél évet. Pedig nem akármi­lyen fél évről volt szó, hanem az V. ötéves terv első hat hónapjáról, amikor a folyama­tos termelést itt-ott nehezítette a tervkészí­tés, s olyan fél évről, amikor mind a koráb­biaktól, mind az országos átlagétól gyorsabb növekedést kellett elérni a termelésben. Kilenc százalék — ennyit tartott célsze­rűnek a megyei pártbizottság az év elején. Már akkor ismert tény volt, hogy ebben az évben jelentősebb új kapacitás nem lép be, ami emelné a termelést, igy a nagyobb érté­ket a hatékonyság, a termelékenység növelé­sével kell előállítani. Az üzemek, a vállala­tok azonban nagyobb erőt láttak magukban, s az összesítéskor 10—12 százalék növekedés került a tervekbe. Jóleső érzéssel nyugtázhatjuk, hogy ösz- szességében nem vallottak szégyent a tervek készítői, hiszen o fél év alatt teljesítették, sok helyen túlteljesítették vállalásukat, s 7 milliárdot meghaladja a szabolcsi ipar ter­melése az eltelt hat hónap alatt. S ami még ennél is többet mond: a növekedés döntő ré­szét a termelékenység emelkedése adta, mert javult a munka- és üzemszervezés; ha sze­rény mértékben, de növekedett a műszakok száma, javult a munkafegyelem. Sorolhatjuk a példákat arra is, hogy a tanácsi ipar három faipari vállalata 26 és fél millióval termelt többet; hogy 108 százalék­ra teljesítette tervét a papírgyár; hosszú évek óta először teljesítette túl tervét az Öntödei Vállalat kisvárdai gyára, vagy ép­pen 13,4 százalékkal növelték termelési ér­téküket az ipari szövetkezetek. Ám az ered­mények mellett sokhelyütt a gondokat, a szervezetlenségből adódó lemaradásokat sem hallgathatják el. Mert foghatják-e például az építőipari szövetkezetek súlyos lemaradá­sukat a hosszúra nyúlt, kemény télre, ami­kor a megye három legnagyobb építőipari vállalata túlteljesítette feladatát? EREDMÉNYEKET és gondokat HALLHATNAK majd a dolgozók a terme­lési tanácskozásokon, amelyeket a jól bevált gyakorlat szerint szűkebb körű tanácskozá­sok, a szocialista brigádvezetők tanácskozá­sai előznek meg, hogy közösen örüljenek a sikereknek, s közösen beszéljék meg azokat a feladatokat is, amelyek a második fél év­ben várnak rájuk. A termelés ilyen demokratizálására fo­kozottan szükség van, mert a hátralévő hó­napokban az eddigiektől is nagyobbak lesz­nek a feladatok, a tervet az eddigiektől is nehezebb lesz teljesíteni. Most kezdi majd igazán éreztetni hatását az új szabályozó- rendszer, most kezdik majd érezni a válla­latok a létszámstop hatását, ahol pedig a fél év sem sikerült, ott a hátralévő idő alatt kell behozni az elmaradást. Jól zártuk az első fél évet, ám ennek ellenére sem nyugtathatjuk meg magunkat, hogy mindent megtettünk. A termelési ta­nácskozásokon ezért is kell jobban odafigyel­ni a felszólalásokra, mert a dolgozók tudják és érzik legjobban: mennyi kiesést okoz még a szervezetlenség, hol lehet célszerűen nö­velni a műszakok számát, hogyan lehetne jobban kihasználni a termelőberendezéseket és a munkaidőt, milyen módon lehetne csök­kenteni az állásidőket; hol lehet javítani a partnervállalatokkal az együttműködést, mi­ként lehet és kell növelni a termelést a laza normák karbantartásával, s egyáltalán ho­gyan lehet ütemessé tenni a termelést. SOK HELYEN SZÓ LESZ MAJD a ta­karékosságról is, mert ebben az évben a vál­lalatok egy része megfeledkezett erről, s mi­vel nem kellett rá külön tervet készíteni, fe­ledésbe merült e fontos határozat. Pedig ta­valy a Központi Bizottság júliusi határozata kimondta, a pártszervezetek feladatává tette annak ellenőrzését, hogy „.. .az intézkedési tervek kidolgozásakor tapasztalt politikai ak­tivitás társadalmi kezdeményezés a végre­hajtásban is érvényesüljön.” Jó kezdet után nehéz fél év van előt­tünk. Ezért fontos most, hogy a termelési ta­nácskozásokon mindenki megismerje felada­tát, mert a végrehajtás csak úgy lehet sike­res. Balogh József ME DITÁCIÓ A krumpliról D egy főre jutó bur­gonyafogyasztás hazánkban — olvastam a „Solanum” intenzív burgonyatermesztési rendszer folyóiratában — állandó jelleggel csök­ken. 1938-ban még 130 kilogramm burgonyát fo­gyasztott átlagban a ma­gyar ember, 1961—65- ben már csak 91 kilo­grammot és 1964-ben mindössze 64 kilogram­mot. Többen azt tartották: étrendünk átrendeződé­se hozta ezt magával. Kevesebb krumplit, több húst és kenyeret eszünk Való igaz, étrendünkben előkelő helyre rukkolt a hús, a húskészítmények fogyasztása, s ezekhez néha már körítésként sem tálalnak burgonyát. Hovatovább feledésbe merül a jó magyar kony­ha ízes krumpliétel-ké- szítményeinek sokasága. Egy idős parasztember mondta a cselédsorssal kapcsolatban: „Az volt a fontos, hogy krumpli le­gyen elég.” A krumpli ezek szerint — ha bővében volt be­lőle — áldás volt a nép­nek. Európa-híres tudó­sunk Teichmann Vilmos Állami díjas kutató is tudta ezt. Életének jó ré­szét arra áldozta, hogy jó ízű, nagy hozamú krumplifajtákat neme­sítsen. Az ő közbenjárá­sával már 1922-ben léte­zett Szabolcsban burgo- nvanemesítő telep, ahol több tucat jó fajta bur­gonyát állítottak elő. Volt gondűző, szeszöntő, boldogító, mindenes és a nagy életmű, a güibaba, amely 1929-től volt Ma­gyarországon forgalom­ban és 45 évig „állta a sarat” a homokon. ■ •»urgonyát sehol az BJj országban, de tá­lán még Európában sem tudtak úgy termeszteni, mint Szabolcsban. (Meg­lehet. burgonyatermesz- tésünknek ma is jó híre van, de talán nagyrészt a régi dicsőségtől.) A burgonyafogyasztásban az étrend, az elkészítés módja is változatos volt. Főztek krumplilevest ha­barva és rántva, készí­tettek paprikás krumplit kurta- és hosszúlével, tá­lalták a tört krumplit, a hasábburgonyát, főzték a sztrapacskát, sütötték a lapcsánkát, a krumpli- lángost, a krumplis pogá­csát és még ki tudná fel­sorolni, mennyi minden­féleképpen volt jó ízű étel a krumpli. Hazai burgonyafaj­táink rendkívüli mér­tékben leromlottak. A terméseredmények a gaz­daságos termesztés foly­tatását nem tették lehe­tővé, s erre talán későn jöttünk rá, vagy még inkább késve intézked­tünk. A burgonyater- mesztésben ma már új utakat járunk, többek között a „Solanum” in­tenzív burgonytermesz- tési rendszerrel és főleg holland burgonyafajták­kal. A termesztés gazda­ságosságát növeli, hogy nem ritka már a hektá­ronkénti 240—280 mázsa, de ezt általánossá kelle­ne tenni. Ahhoz, hogy több burgonyát együnk, a termesztés területén kell a sorokat rendezni, következetesebben, mint eddig. □ mindé |z étkezést, a fo­gyasztást illetően len bizonnyal nem az lenne jó, ha ismétel­ten 130 kilóra nőne az egy főre jutó burgonya­fogyasztás. A burgonya nagyobb arányú termelé­se, fogyasztása változa­tosabbá, korszerűbbé tenné étrendünket, ugyanakkor a konyha­pénzzel is jelentős meg­takarításokat érhetnének el a háziasszonyok. Úgy gondolom, a krumpli­helyzetet tekintve ez utóbbi szemoont sem le­het közömbös. Seres Ernő Négysávos út Mátészalkán A földmunkákon dolgoznak A mátészalkai városrende­zési terv egyik legfontosabb munkája kezdődött meg a 49-es számú fő közlekedési út kivitelezésével. A várost át­szelő, két és fél kilométer hosszú négysávos utat három szakaszban építi a Nyíregy­házi Közúti Építő Vállalat, valamint a Volán Tröszt 21- es üzeme. A földmunkák augusztus közepére fejeződ­nek be.‘ Az építők 1979-ben adják át terv szerint az utat a forgalomnak. Az első sza­kasz, melynek költsége több mint 8 millió forint, már eb­ben az évben elkészül. A ter­vek szerint az út két oldalán négyezer lakást is építenek, négyemeletes házakban — tu­dósítja Zsoldos Barnabás. „Ilyenkor büszke vagyok...“ Huszton egyheti késéssel tartották meg az idén a gázvezeték magyar építői hagyományos ünnepüket. — az építők napját. Akkor ér­kezett ugyanis hozzájuk a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat igazgatója, Tóth Kálmán, hogy átnyújtsa a legjobb dolgozóknak a kitüntetéseket és a jutalmat. Oláh János bri­gádvezető ezúttal harmadszor kapta meg a Ki­váló dolgozó jelvényt és az ezzel járó okleve­let. Pénzjutalomban is részesült. Négyen a régi brigádból Tapasztalt, régi szakember. Egy év híján negyedszázada dolgozik mint kőműves. A nyíregyházi Déli alközpont számos lakóháza, több köz­épület őrzi keze nyomát, ^ülföldi vezénylése előtt kő­műves brigádja egy pálya- fenntartási csarnokot épített a MÁV számára Nyíregyhá­zán. Nagy beruházás volt. Szocialista brigádja ott is becsülettel megállta helyét. A régi gárdából csupán né­gyen kerültek át vele Huszt- ra: Ambrus Sándor, aki he­lyettese és egyben szakszer­vezeti bizalmi. Bíró Sándor, Lackovics László és Kulcsár Sándor. Sok tekintetben új­ból kellett kezdeni tehát az együttes nevelését, összeko­vácsolását. Most már össze­szoktak, fél szóból is értik egymást. És ebben sokat se­gítettek neki a régiek. Egy alkalommal véletlenül elle­sett egy beszélgetést. Az egyik régi brigádtárs figyel­meztette valamelyik újoncot,' aki hanyagul, felületesen vé­gezte el a vakolást: „Hozd csak gyorsan rend­be, míg nem látja meg Já­nos bácsi! Az ilyesmit nem bocsátja meg!” — Ez még tavaly volt — idézi az emlékeket Oláh Já­nos. — A 109 lakásos házon dolgoztunk akkor, az új 16 tagú brigád mindössze né­hány hete állt össze. Azóta átestünk a tűzkeresztségen. Volt úgy, hogy rohammun­kát kellett végezni egyszerre több objektumon is: a másik lakóházon, az éttermen, az orvosi rendelőn. A brigádve­zető nem lehetett mindenütt jelen. De emberei egyszer sem vallottak szégyent. A munka minőségével szemben nem merült fel kifogás. S a magatartással, a fegyelemmel sem. — Ezért mertük vállalni, hogy az új összeállításban is megpályázzuk a Szocialista brigád címet. Biztos vagyok benne, hogy az év leteltével eleget is teszünk a követel­ményeknek — mondja maga­biztosan, önérzetesen Oláh Járíos. Nyílt tekintetű, közvetlen ember a brigádvezető. Mar­káns arca, kiállása határo­zott, egyenes. jellemre vall. Minden szavából kicsendül: szereti munkáját, nagyra tartja a szakma becsületét. Ebben a kérdésben nem is­mer kompromisszumot, meg­alkuvást. A munkával kap­csolatos problémákra, nehéz­ségekre terelődik a szó: — A nehezén már túl va­gyunk — állapítja meg. — Az elmúlt tél eléggé próbára tett bennünket. Nem a munka terén. Ott minden megvolt, a a feladatok folyamatos telje­sítéséhez. Áprilisig lakóko­csikban voltunk elszállásol­1/ i gondolná, hogy ma is szükség van a zsupszalmára, amelyre csak az időseb­bek emlékeznek milyen is volt. Ezzel fedték a régi parasztházak tetejét, amikor még nem volt cserép, pala. Sőt, akkor is, amikor már volt, tellett is rá, de az öregek ragaszkodtak a szalmához, hogy megállítsák az időt, visz- szahozzák a fiatalságukat... Arról kaptunk hírt dr. Erdész Sándortól, a sóstói múzeumfalu vezetőjétől, hogy kéré­sükre 10 hektárnyi gabonát kézi erővel arat­nak le a kállósemjéni Egyesült Erő Szakszö­vetkezet tagjai, mert zsupszalma csak a kéz­zel learatott rozsszalmából készülhet. Ezérl vették elő a kaszát az aratóbrigád tagjai, a derekukra akasztották a „fentérest” a fenő­kővel, kézbe vették a sarlót és a kévekötő­fát. Milyen is a kézi aratás? A kaszás után. a „marikszedő” halad, aki „sallóval” felszedi a gabonát (rozsot). Mivel jó a gabona, az egy kévéhez szükséges gabonát egyszerre mar­kolja fel, ezért a kévék most egymarkosak. A kévekötő néhány hosszú szálat kihúz a „marik” gabonából, megsodorja és átköti vele a kévét. A szalmakötelet kévekötőfával szo­rosra húzza. Külön szertartása van a keresz­telésnek, amikoris a kévéket keresztekbe rakják. Alulra kerül a „bújtató”, melynek kalászait visszahajlítják. A kereszt egy-egy ágába négy-négy kéve kerül, a felsőket „vállkévéknek” nevezik, legfelülre jön a „pap”, melyet erősen lekötöznek. Ha két ke­reszt szorosan egymás mellé kerül, azt ke­pének nevezik. Kállósemjón híres az embermagasságú gabonájáról — érvelt dr. Erdész Sándor. A modern élet kiszorította országszerte a zsup- szalrm készítést, pedig a paraszti műemlékek, emlékházak megóvásához nagy szükség len­ne rójuk. Ezért ment eseményszámba a kál- iósemjéni Egyesült Erő Szakszövetkezet kézi­kaszás aratása. A zsupszalmával fedik be a sóstói múzeumfalu néhány épületét, jut belő­le a tiszacsécsei Móricz-emlékház tetőzetére, sőt Heves megyébe is, a nagyrédei és a pa- rádi palócházak újrafedéséhez. A kézikaszás, sarlós aratás pedig a múlt képeit idézi a jelenben, a jövő számára... (PG) va. A szokatlanul kemény tél viszonyai között nem volt ép­pen könnyű dolgunk. Most szinte otthoni körülmények közt lakunk. A 16 tagú bri­gád két összkomfortos lak­osztályt foglalt el. Úgy va­gyunk együtt, mint egy nagy család. Persze, ez semmiképpen sem pótolja a kisebb család távollétét. Különösen Oláh János számára nem. Ellágyul a hangja, amikor Marianná­ról, ötéves kislányáról beszél. Mint mondja, későn jött, ti­zenegyéves házasság után. S éppen ezért a szokottnál is jobban ragaszkodik hozzá. — Sokat problémáztunk a feleségemmel, mielőtt elha­tároztuk, hogy vállalom ezt a munkát. — E szavaknál homloka redőkbe fut,.eltűnő­dik. Pár pillanatra ismét az akkori hangulat hatalmába kerül. — Aztán mégis úgy döntöttünk, hogy megyek. Még régebben szereztem egy telekhelyet Nyíregyházán. Itt hamarabb hozom össze a családi házra valót. Persze, nemcsak ez az el­gondolás vezérelte. Tudta, hogy a vállalat vezetősége számít rá, hogy szükség lesz itt tapasztalatára, közismert igényességére. Annál is in­kább, mert közvetlenül az­előtt vették fel a pártba. S ez volt a döntő érv. — Bárhogyan is volt — mondjá nagyot sóhajtva — itt vagyok és eleget kell ten­nem a kötelességemnek. — Különben, ahogyan Kulcsár Sanyi bácsi, a brigád veterán munkása szokta mondani, amikor este, műszak után szóba kerül a család, az ott­hon, „csak az első három év nehéz”. Ennyi időre szól ugyanis a szerződés — fűzi hozzá magyarázatképpen. A második otthon Mint vérbeli építőmunkást érdekli, ami körülötte törté­nik. Husztot egyre inkább magáénak, második otthoná­nak érzi. Hiszen munkájá­nak, társai munkájának ered­ménye, az általuk épített há­zak, üzlethelyiségek, az étte­rem, a leendő kompresszor- állomás, itt maradnak. — Szabad időmben néha járom a város utcáit, elné­zem az új épületeket. Sok szép létesítménnyel gazdago­dott az utóbbi években Huszt. Különösen tetszik nekem az új filmszínház, a kórház, az áruház. Szépek, tetszetősek, modernek. De jóleső érzéssel tölt el az a tudat, hogy mi, magyarországi építőmunká­sok is hozzájárulunk a város gyors fejlődéséhez. Vacsora után néha elidőzöm az étte­rem előtt. Meg-megállnak előtte a husztiak, a vidékről érkező emberek. Látom az arcukon: tetszik nekik az épület. Megragadja figyel­müket újszerűségével, eredeti építészeti megoldásával, s talán — legalábbis én úgy érzem —, a munka jó kivite­lezésével. Nem tagadom: ilyenkor igazán büszke va­gyok. S különben is, lehét-e szebb, meggyőzőbb megnyil­vánulása a két nép barátsá­gának, együttműködéséneTc, mint a közösen végzett mun­ka, mint ezek a közös létesít­mények? Nem kell ahhoz feltétlenül építőnek lenni, hogy egyet- értsünk Oláh Jánossal. Lusztig Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents