Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-04 / 183. szám

1976. augusztus 4. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Kihasználatlan lehetőségek SZABOLCS-SZATMÁR GYORS IPARI FEJLŐDÉ­SÉT a IV. ötéves terv ide­jén többek között az ipar­fejlesztési alap segítette elő. Ennek a 480 millió fo­rintja, s a fővárosból kite­lepülő üzemek támogatásá­ra nyújtott 120 millió tette lehetővé, hogy mintegy 2— 2,5 milliárd forint értékű ipari beruházás valósuljon meg a városokban, a nagyobb községekben, új munkaal­kalmak százait teremtve. Az iparfejlesztési alap cél­ja — a népgazdasági el­képzelésekkel összhang­ban, — hogy csökkentse az egyes területek viszonyla­gos elmaradottságát. Az ipar színvonalát te­kintve ma már jóval előbb­re vagyunk, azonban most sem nélkülözhetjük a köz­ponti támogatást. Csak­hogy most már nem a me­gyei tanácsok gazdálkodnak az iparfejlesztésre fordítha­tó százmilliókkal, hanem központosították azt a jobb elosztás reményében. Köz­pontilag határozták meg azokat a településeket is, ahol ezt a támogatást fel­lehet használni. A rendelet szövege alapján a megye nem panaszkodhat: az or­szágban 12 települést jelöl­tek támogatásra, s köztük négy szabolcsi szerepel, Mátészalka, Nyírbátor, Vá- sárosnamény és Fehérgyar­mat. A támogatást a válla­latoknak kell kérniük, s a megyei tanácsok beleegye­zése is szükséges hozzá. A kérelmeket évente egyszer bírálják felül, mintegy ver­senyeztetve az ajánlatokat. Ennyi lenne az iparfej­lesztési támogatás elvi rend­szere. Ezek után azt gon­dolná az ember, hogy a milliókért ha nem is töme­gesen, de szép számmal je­lentkeznek a vállalatok, a tanácsoknak mérlegelniük kell, hogy kit hívjanak. Nos, a helyzet korántsem ilyen rózsás. Elég. ha bizo­nyításként azt hozzuk fel, hogy erre az évre mindösz- sze két kérelem futott be, ám azokat is elutasították. Az indok jogos, hiszen a Magyar Acélárugyár tisza- szalkai fejlesztése nem ki­emelt településen történik, az ÉRDÉRT vásárosnamé- nyi forgácslapgyára pedig már megkezdett beruhá­zást jelent. JÖVŐRE A KÉRELMEK KÖZÜL egyet ismernek biztosan a megyében. A Csepeli Szerszámgépgyár a nyírbátori gyáregységben kíván nagyobb mérvű fej­lesztést végrehajtani. Ha a kérelem megalapozott min­den bizonnyal kedvezően döntenek felőle. Azzal viszont, hogy há­rom kérelemmel lezárhat­juk a sort, a megye, saját városuk, községük sorsát szívükön viselő vezetők nyugtalanságának is hangot adhatunk. Hiszen Mátészal­kán és Fehérgyarmaton még szükség lenne újabb üzemekre — miközben ide még kérelem sem érkezett. Az is csak vigasz, hogy a tervidőszak utolsó éveire majd csak megélénkül az érdeklődés, hiszen egy olyan, szép folyamatban következik be törés, amely többek között ma már ne­ves üzemek, vállalatok lét­rejöttét eredményezte, mint a kisvárdai VSZM, a Magyar Optikai Művek má­tészalkai gyára, a nyírbáto­ri cipőgyár, az újfehértói és nagykállói textilüzemek. A helyi vezetők is tehe­tetlenül nézik ezt, mert - a vállalatokon múlik, hogy • hová akarnak menni, mit akarnak fejleszteni, azon­ban nincs koordináció ab­ban. hol és mit lehet, érde­mes fejleszteni. A vállala­tok nem tudnak a települé­sek által nyújtott lehetősé­gekről, a helyi tanácsok nem ismerik, hogy kikkel lehet és érdemes tárgyalni. EBBEN AZ ÖTÉVES TERVBEN az iparban első­sorban az intenzív fejlesz­tés áll előtérben. Azonban — éppen az egyes terüle­tek közötti aránytalanságok kiküszöbölése érdekében — továbbra sem lehet figyel­men kívül hagyni az új üzemeket létrehozó beruhá­zásokat. Ennek a támoga­tására született a központi iparfejlesztési alap, s en­nek a lehetőségeit kelle­ne jobban kihasználni, hogy a megye még gyorsabban tudjon gyarapodni. (lányi) A Demecserben mintegy 70 millió forintból épülő búzakeményítőgyár munkálatai jól haladnak. A sze­relők már a gépek, berendezések beállításán dolgoz­nak. (Hammel J. felv.) TÉGLAGYÁR BÁN Ha szorít a cipő... Pótolják az elmaradást, Fehérgyarmaton Farmer és trikó. Fekete, enyhén hosszú haj, mosolygós arc. Aligha nézné ki idegen ebből a fiatalemberből, hogy ő a fehérgyarmati téglagyár gyáregységvezetője. Garbó- czi János a „forró” emberek védőitalával, szódavízzel kí­nál. Sok fogy belőle. Bor­sodból származott Szabolcs­ba. Szilikát gépészmérnök a szakmája. Első perctől a tég­laiparban dolgozik. Kell a B—30-as Az iroda jobb sarkában egy vasállványon termék- kollekció. Húszféle tégla. De legalább 30 félét gyártanak a vállalatnál. Nem Fehér- gyarmaton. Ebből a gyarma­ti gyár fő terméke a B—30- as tégla. Kell, mint a cukor, csak győzzék gyártani. — Csaknem 2—3 évig együtt „élt” a régi gyár az újjal. Régi módon, kézi el- szedéssel, szárítással és kör- kemencés égetéssel is gyár­tottunk és gépekkel, automa­tikus eljárással is — magya­rázza. A téglagyáriak még ragasz­kodtak a régihez, a megszo­kotthoz is, de látták, hogy az újjal, gépekkel könnyebb, mégis nehezen akartak átáll­ni. Átképezték, tanították a behordókat, kihordókat, el- szedőket. „Megmenekítették” a nehéz munkától. — Sok-sok embert képez­tünk át. ök a legjobb munká­saink most is. Gépkezelők let­tek a nehéz fizikai munkát végző emberek. Évenként to­vább képezzük őket. Átállás gondokkal Kétszáz fizikai munkás dol­gozik a fehérgyarmati tégla­gyárban. Többsége már szak­munkás és a segédmunkások is betanított munkásokként dolgoznak. Az országnak csaknem minden részére szál­lítanak. Legfőbb azonban a megye ellátása. Az idei ter­vük 41 millió 300 ezer darab tégla gyártása. Elég magas­nak ítélik meg. — Nem sikerült a fél év — panaszkodik a gyáregységve­zető. — Rekonstrukciót való­sítottunk meg tavaly. Főleg ez okozta. Az átállás. Tavaly 40 millióért két gépsort állí­tottunk munkába, mert a ré­gi rendszerű nem volt már gazdaságos és termelékeny. Ócskavasba került — magya­rázza. Idejében és gyorsan kellett cselekedni, hogy a növekvő igényeket gazdaságosan ki tudják elégíteni és a haté­konyság is növekedjen köz­ben. — Talán rossz is volt a ré­gi tervezés, őszintén „szeme­tet” gyártottunk 1973-ig. Ki­sebb volt a szárítás teljesítő- képessége, mint az égetési, így a 8 órás munkaidőt nem tudtuk kidolgoztatni. Való­jában nyolc helyett csak hat órát dolgoztak az emberek. Elhasználódott a nyersgyártó gépsorunk is — magyarázza. Ezért került sor a rekonst­rukcióra. — Folyamatos termelés mellett építettük meg az új, korszerű szárítót — jegyzi meg. — Ez már képes arra, hogy az égetési kapacitást ki­szolgálja. Két új nyersgyártó gépsort szereltek fel a régiek helyén úgy, hogy mindemellett 6,5 millió téglával többet gyár­tottak tavaly, mint az elmúlt években. — Gyakorlatilag egy per­cig sem állt az üzem — mondja Garbóczi János. Igaz, hogy a féléves 19 millió 640 ezer darabos tervvel szemben csak 16 millió 553 ezret gyár­tottak, de nincsenek elkese­redve. Sokat ártott a minő­ségnek, a termelésnek az el­ső negyedévben mért mínusz 20 fokos hideg. Lehetetlen volt „felfűteni” a csarnokot. Helyi fűtésekkel enyhítettek. — Fogcsikorgatva lehet csak pótolni az elmaradást. De megpróbáljuk — mondja bizakodva. — A rekonstrukcióval mód nyílt arra, hogy augusztustól „pihentetett” agyagból dol­gozzunk. Ez minőségjavítást eredményez és biztonságo­sabbá teszi a termelést is — mondja megnyugtatólag. — Javult a termelékenység, a hatékonyság. A második ne­gyedévben már 9 óra az elő­állítási ideje 1000 darab kis­méretű egységre számított téglának a korábbi 10,5 óra helyett. Most egy óra alatt ponto san 1183 téglával préselnek többet, mint tavaly ilyenkor. Együtt a szocialista brigádokkal A pótlásra készült intézke­dési tervet együtt ötlötte ki a vezetés a szocialista brigá­dokkal, vezetőikkel, csoport- vezetőkkel, műszakiakkal és segítettek a központi osztá­lyok is. Vitatta taggyűlés, a párttagság is. Közös erőfe­szítésük sikerét mutatja, hogy a meghirdetett kommu nista műszakra 150 munkás jelentkezett. Legalább 120 ezer darab téglával sikerült csökkenteni az elmaradást. S az idén még terveznek újabb kommunista műszakot. A munkaszellem jó, mert tud­ják a dolgozók, miért szüksé­ges pluszt vállalniok. Gond is akad. Az új gép­sorhoz nem kapnak tartalék alkatrészt. S ha valamelyik berendezés meghibásodik, helyben „bütykölnek” hozzá alkatrészt a tmk-sok. így ké­szült kényszerből is sok apró újítás. Ha Harsányi Géza, Tóth Barna, s Nagy András nem csinálnak ésszerűsítése­ket, bizony most is órákra ki­esések történtek volna. Három műszakban üzemel a fehérgyarmati téglagyár. — Bár nem szeretnénk, de nem lehetetlen, hogy a gon­dok miatt a vasárnap éjsza­kai műszakot is vissza kell állítani. Ha szorít a cipő. Már pedig szorít. Természetesen megbeszéljük a munkások­kal. Mit szólnak hozzá. Gon­dolom — ha erre sor kerül — megértik. Farkas Kálmán a sült galamb... A cím nem tréfa. A biri Táncsics Tsz aratói a minap egy valódi sült galambot lát­hattak repülni — a vil­lanyoszlopról a földre. A felelőtlen gerle ugyanis a lehető legrosszabb he­lyet választotta pihenésre — az elektromos vezeté­ken rövidzárlatot oko­zott. Megégett, majd le­zuhant a gabonatábla mel­lé. Az aratásban résztve­vők felfigyeltek a füstöl­gő aljnövényzetre. Pilla­natok alatt közbeavatkoz­tak: a még lábon álló ga­bonába nem tudott bele­kapni a láng. Ezt az apróságnak tű­nő esetet nemcsak a külö­nös keletkezési ok miatt érdemes felidézni — ha­nem azért is, mert a tsz dolgozói óriási értéket mentettek meg! Egy hu­szonhárom hektáros ga­bonatábla forgott veszély­ben. tombolt a hőség, pa­pírszáraz volt minden. És az arató kombájnok mind­egyikén volt kézi tűzoltó­készülék (az előírásnak megfelelően), emellett egy háromezer literes víz­tartály és oltófelszerelés is készen állott a tábla mentén. Ez utóbbi nem kötelező az aratás helyszí­nén — viszont itt beigazo­lódott, hogy nem is fölös­leges! Hiszen, ha később veszik észre a tüzet, nagy szükség lett volna rá. Sok helyütt találkozha­tunk vállvonással: ugyan, ha vigyáznak az emberek, úgyse lesz tűz, minek akkor ilyen nagy felhajtás? Nos, az aratás vége felé járva azt mond­hatjuk: az emberek nem vigyáznak eléggé, több aratási tűz is volt, így aztán nem „felhajtás” az óvatosság! Sőt, a Biriben történtek azt mutatják: néha a legnagyobb elővi­gyázat mellett is keletkez­het tűz, szinte képtelen­nek tűnő okból... (tgy) Aratási emlék G y. Varjasi Laci az újdo- nász agronómus — aki akkortájban érkezett haza az egyetemi tanfolyam­ról, melyre a tszcs javasolta — majdnem olyan hatással hordozta végig a hírt a bri­gádok között nyílhúzással szétosztott búzatáblán, mint a királyi kengyelfutó valami­kor a veszedelmeket jelentő véres kardot. — Azonnal abbahagyni! Most jövök a gépállomásról és a percen itt lesznek a kombájnok! Bizony az ara­tócséplők. Kettőt sikerült ki­beszélnem attól a nyamvadt igazgatótól — jellemezte nyomban a valóban ösztövér ember fizikumát. Legfeljebb a sarkokat kanyargassák le, a széleket pedig vágják kö­rül és jézusavíharban — fe­jezte be szavajárásával uta­sítását. Sojli Molnár Kari azonnal elhajította a kaszát, Zoltai Mihály levette kalapját, és olyan pillantásokkal mére­gette a messzeséget mintha fohászkodna, Morvái Endre pedig rögtön egy brossúra idézettel világította meg a dolgot előttünk, szerinte képzetlenebbek előtt. Bör- csök Gyula bácsinak pedig azonnal megszűnt a hasme­nése. Ez azért szokta előven­ni a hétvégeken — állították a brigádbeliek —, hogy le­gyen oka a vasárnapi távol- maradásra. Ugyanis ezzel bizonyította nem tszcsés szomszédai előtt, hogy hiába van benne, ő nem vérbeli, mert azok ime vasárnap is dolgoznak, jómaga pedig nem. Aztán a föld végén, az akácfasor hűvösében, min­denki a maga módján fonta tovább gondolatait. Hogy igenis, most nézzenek meg majd bennünket a kívülről csúfolkodók. hogy így tszcsé- sek, meg amúgy továbbszol­gáló cselédek, aztán tejes- csuprosok, meg a zárszám­adásról költött csúfolódó, hogy tíz forintból adjál visz- sza. Csak hadd aszalódjanak ők a melegben, helyettünk pedig szorgalmatoskodjon a gép. Meg is érkezett nemsokára kettő. Olyanok voltak ponto­san, mint az újságokban lá­tott képeken, melyeket úgy vettünk körül azonnal, mint az országos vásárokon a ringispilt a tanyáról bejött gyerekek. Néztük, méreget­tük, és ahogy a terepjárás­ból átkapcsolták szerkezetét a munkamenetbe és minden porcikája mozogni, zúgni zenélni kezdett, szinte vele hangosodtunk fel. Éppen úgy öltögette kigyómódjára szal- marázóját és fújta ki hátul a port, mint a traktorral hajta­tott másik. Egy utolsó figyelmeztetés hangzott még el, hogy min­denki félre, nehogy baleset tegye emlékezetessé ezt a na­pot, mert az ördög ugyebár, soha sem alszik, aztán neki lendült az első. De alig ment pár lépést, vissza kellett ne­ki tolatni és jól megpörgetni a dobot, mert úgy fuldoklott a nagy szalmától — mint az az ember, aki mohón próbál­ja enni a zsír nélküli krump­li-duszit. Mutatta is a vezető­nek azonnal Kovács Béla, a saját agronómus, aki a járási bemutatón már részt vett, hogy kevesebbet fogasson és nyomja meg a gázpedált, hisz nyolcvan ló ereje van abban a hajtóműben. Csakhogy nemcsak a fő- vetemény volt a rendkívüli ezen a műtrágyával is ser­kentett talajon — vastag és hosszú a szár, nagy a ka­lász — hanem a gyom is. Az édes gyermeke a földnek, ahogy nagyapám mindig emlegette, mert foltokban például már annyira felverte a folyófű és olyan szigetek voltak benne labodából, hogy egybe mozgott az egész. Egy ilyenbe aztán úgy belekeve­redett a vágószerkezet, hogy se előre, se hátra nem tudott mozdulni. A másik vezetője óvato­sabb volt. Keskenyet foga­tott a megdőlt helyeket ki­kerülte, hogy majd szem­be próbálkozik, ha nagyobb lesz a térség — haladt is szé­pen örömünkre — csak ép­pen azt a megvakult, fűzfa- csobakot nem vette észre, mely valakinek a mesgyéjét jelezte valamikor. Ezért egy kattanás majd egy hatalmas roppanás és vége. Hiába jött a központi sze­relő, az igazgató, a főmérnök, Szatmári Misi — aki azóta Mihály és doktorált ember — egyszóval, aki csak érdekelve volt, hogy a bemutatkozás sikerüljön. Mindenki meg­nézte, csóválta fejét és nyil­ván arra gondoltak legtöb­ben, amely ma természetes, hogy a búzának is másnak kell lenni, ha más eszközzel fognak betakarításához. Varjasi Laci rekordott döntött közben. Mert nem­csak a felső szegen kezdte, az alsón pedig folytatta a meg- könnyebülést — ahogy fino­man a saját káromkodását nevezte — hanem kombánat- ra is elkeresztelte a magate­hetetlen gépeket. Majd hoz­zánk intézett hegyibeszédet; — Nincsen itt mese, em­berek. Elő a szerszámokkal és neki. Ha utói érnek ben­nünket. félreállunk, ha pe­dig nem, hát ott egye meg őket a radai ... Hümmögtünk, vakaródz- tunk és folytattuk. B enci-Kovács Gábor bá­csi pedig — aki annyi mindenről írt, vagy mondott már pástillust, vagyis gúnyolódó verset, hogy maga sem tudta számát — ismét elszánta magát az alkotásra. Levette kalapját, szembefordult a gépekkel s miután pillanatig gondolko­zott, elkezdte; „Két kombájnunk a Csi- kászba, Majd megszakad az állásba. Meresszük rá a sze­münket, mégse segít meg bennnüket ........ Szállási László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents