Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-25 / 200. szám
2 KELET-MAGYARORSZÄG 1976. augusztus 25. 1980-IG TAR JÓ MUNKA Félmillió ingatlan tulajdonjoga ősz elején kezdődik az üzemszerű termelés az új nyírteleki vízmű II-ben. A próbaüzemelés után — amely augusztus 31-ig tart — naponta 10 ezer köbméter víz érkezik Nyíregyházára. Felvételünkön olyan különlegesen finom szűrőanyaggal töltik fel a „fermasich” tartályokat, amely a vas- és mangántartalom kivonására alkalmas. (Gaál Béla felvétele) Új tanterv és rendtartás a dolgozók általános iskoláiban A RÁDIÓ MELLETT A földreformkor kiadott rendelkezések, az 1948—53- as tagosítás, az 1957-es föld- visszaadás és végül az 1959 —61-es újabb földrendelkezések olyan nagy változást okoztak a földtulajdon viszonyaiban, hogy a bíróságokon vezetett telekkönyv és az állami földnyilvántartás ezeket nem tudta követni. Nem egyezett a két könyv, ezért gyakran csak eladáskor derült ki, hogy nem azé a föld, aki használja, s bár az ingatlan egyszer sem cserélt gazdát, a használója többször változott. Ezekben az esetekben az első tagosításig vissza kellett keresni a papírokat, hogy a valódi gazdát megtalálják. Hosszú időbe, sok fáradságába került ez a munka mind az eladónak, mind a tulajdonjogokat intéző szakembereknek. A régi rendszer reformálásához 1973-ban kezdtek, amikor is elhatározták, egységesítik a földnyilvántartást. A megyei földhivatal intézi ezután a telekkönyvi bejegyzéseket és az új nyilvántartásnak megfelelően rendezik a korábbi tulajdonviszonyokat is. A régi jogok felülvizsgálata 1980-ig tartó munka, 8 év alatt 559 ezer megyei ingatlan tulajdonjogát vizsgálják meg. Községenként haladnak, 'eddig 96 településen 109 ezer ingatlant vettek nyilvántartásba, 23 ezret közszemlére tettek, hogy egy hónapon belül még díjmentesen kijavíttathassa a lakosság az esetleges hibákat, 8000-ret készítettek elő közszemlére. Hét község adatait most dolgozzák fel a gépek, és 17 település ingatlanügyeit szerkesztik. A folyamatos munkát sok, egyéni tisztázatlan ügy nehezíti. Ilyenek például: egy idős házaspár öt, családos gyermeke örökölt egy ingatlant, azzal a megkötéssel, hogy fél rész azé a gyereké, aki a házban lakik. A többi négy egyenlő arányban kapja a megmaradt területet és házat. Valójában az egészet az használta, aki benne lakott. Az Ausztráliában és Üj-Zélandban élő testvérek lemondtak az örökségről, a másik kettő egy hízott disznóért és egy tehénért ugyancsak lemondott igényeiről. De szerződést nem készítettek. A tulajdonjogok törlésére most került sor és polgári per nélkül megegyeztek. Nem volt ilyen sima az átírás egy demecseri testvérpár esetében. Az örökölt ingatlant egy kút miatt nem tudták megosztani, ügyükben majd a bíróság dönt. Sokáig lehetne sorolni a különlegesebbnél különlegesebb ügyeket, a hetekig tartó vitákat. Azoknál gyors az ügyintézés, akik a helyi tárgyalásokra minden dokumentumot — szerződést, megállapodást — elvisznek és az örökösök nem a bizottság előtt vitatkoznak. Sok fáradságtól és utánajárástól mentenék meg magukat és a földhivatal munkatársait azok, akik az egyeztetést követően már eladták a földjeiket, ingatlanukat, vagy valamilyen újabb épületet építettek a területre, s változtattak a művelési ágazatoknál. Egy levélben is bejelenthetik a változást, ezzel hozzájárulnak az új, egységes nyilvántartás mielőbbi megvalósításához. Szeptembertől új tanterv lép életbe a dolgozók általános iskoláiban, s azt fokozatosan, legkésőbb három éven belül minden osztályban és oktatási formában bevezetik. Elsőként a munkástovábbképzést segítő tanfolyamokon, amelyekhez a .,Mindenki iskolája’’ rádió- és tv-adás is kapcsolódik. Az új alapdokumentum az 1966-ban kiadott tantervet váltja fel és a tanított tantárgyakban egyenértékű a nappali tagozatok megfelelő tanterveivel. Tartalmában igazodik a felnőttek igényeihez, illetve azokhoz az igényekhez, amelyeket velük szemben a munkahely, a társadalom támaszt. Az utóbbi 10 év változásának. fejlődésének megfelelően alakul a fakultatív tantárgyak tartalma is. Az általános iskolai felnőttoktatással szemben megnövekedett igényekhez igazodik az az intézkedés, amely szerint a jövőben a fakultatív tantárgyak — a családi életre nevelés, a jogi ismeretek, az egészségvédelmi ismeretek, valamint a rajz és rajzolvasás — közül egyet a hetedikeseknek és a nyolcadikosoknak kötelezően választaniuk kell. A kettős ünnep gazdag műsorválasztékából bizonyára sokak érdeklődését keltette föl a Rádiószínház bemutatója, nevezetesen a Kolozsvári-Grandpierre Emil rádióesszének nevezett „Négy-öt magyar ösz- szehajol” című lazán összefűzött hangképsora. (Az utóbbi rádióműfaji meghatározását tanácstalanságból, jobb híján használtuk, lévén az ilyen műformájú rádióesszé valóban „merészen újszerű kísérlet”.) A népszerű író más műfajokban is sokat foglalkozik az írott és a beszélt mai nyelv- használatunk nem csupán grammatikai-nyelvhelyességi, hanem még inkább szociológiai vetületű kérdéseivel. Mostani, szatírába haj- lóan ironikus hangképeiben az összekötőszöveg (a tulajdonképpeni esszé) volt a legjobb, a vitathatatlan érvényű, nagyrészt helytálló általánosítás. Ebben gondolatainak kiváló, minden árnyalatot mély intellektu- alitással, finoman ironikus hangvétellel érzékeltetni tudó megformálója, Mensá- ros László — mint szakavatott kalauz — tökéletes segítségére volt. Többnyire egyre inkább szűkebb körben, valamiféle társadalmi „beltenyészetben” élünk ebben a modern életben, szószegényedett társalgási kultúrával, s valóban vannak — nem kis számban — „honfitársaink, akik elvesztették a beszéd örömét”. A beszélgetés, a közvetlen emberi kommunikáció óhaja, jó ízeinek sóvárgása, lélek- és elmegazdagító alkalmainak a megkívánása volt Kolozsvári-Grandpierre Emil műsorának a fő Nagy kár ebben a tekintetben is, hogy az 1970 októberében, 77 éves korában elhunyt nagy írónk. Szabó Pál nem érhette meg az „Isten malmai” c. regényének újbóli, ezúttal a televíziónézők számára történt megfilmesítését megérdemelt elégtételül szolgált volna neki a „Lakodalom, Keresztelő, Bölcső regénytrilógiájából készült „Talpalatnyi föld” emlékezetes, mondhatni világraszóló filmsikere után a „Felszabadult föld”, az „Isten malmai” felemás értékű (noha annakidején Kós- suth-díjjal jutalmazott), 50-es évek eleji első megfilmesítésének kesernyés utóízeiért. Mert a mostani tévéfilm az eredeti alkotás szellemében készült, az eredetivel egyenrangú alkotásnak bizonyult, s az alkotmánynapi műsorok közül kiemelkedő jelenté- kenységű volt. Egy falu — Biharugra — fejlődésregényének a „Talpalatnyi föld” utáni filmbéli folytatása, mint csepp- ben a tenger, úgy tartalmazta a társadalom szinte valamennyi megnyilvánulási és emberi magatartásbeli formáit a történelmi sorsforduló, a nagy társadalmi igazságtétel idején, 1944 nyarától 1945 tavaszáig, a reménykedő esz- méléstől a kiteljesedő bizonyosságig. Benne volt „...a felszabadulás után kezdődő új történelem, az emberi lélek legmélyét feltáró, serkentő szele... s az emberi és közösségi formálódásában is összetartozik mindazzal, ami volt és van. Hiszen a tegnapi emberek akarják megszilárdítani a mát és megkezdeni a holnapot”. Szabó Pál így szándékolta, így is írta meg. Az író eredeti szándéka most egy más kifejezésformába transzponáltan is jószerivel maradéktalanul érvényre jutott. A tévéfilmben hálásan kamatomondandója, — némely mai társasági-társalgási forma üresjáratainak persziflálá- sával. A kitűnő kalauzolási- narrátori — szövegre fűzött példák azonban nem mindenben voltak meggyőzőek. A rosszul fiatalos nyelvi divat, a szószegény nyelv- használat (pl. az „állati” jelentésváltozatai), kifigurázása, a légyott egyszavas, lényegre törő párbeszédének telitalálatai, s az érettségi találkozó semmitmondó, előregyártott frázismondatait dallal-nótával pótolni igyekvő találó illusztrációja mellett vitathatóbb példajelenetek is becsúsztak a műsorba. így az „egymondatos” iskolai feleltetés annak az ürügyén, hogy „...az egyik legszebb nyelvet — a magyart — a legrosszabbul tanítják...” „Az utazás a beszéd körül” második részében ezután a gondolkodás helyetti gépies beszédet, a nyelvi- gondolati sematizmusokat idézte föl, meg kell hagyni, hogy jórészt mulatságosan, de a műsor egészét illetően kissé hosszadalmasan és szerkezetileg némileg szét- esően. (A riport, vagy a lényeg keresése, a velencei biennálén, s a megszólítás nehézségei, mert .....nem tudjuk megszólítani egymást, annak ellenére, hogy az ország fele nyelvműveléssel foglalkozik”.) A tág keretbe foglalt rádióesszében végül is egyértelművé vált a legfőbb tanulság, ami szerint „...miért is nem tanultunk meg beszélni?” — csakhogy a kelleténél talán bőségesebb és nem mindenben adekvát példák alapján. /.ott az a hallatlanul gazdag valóságismeret, az az ezerarcú emberábrázolás, az emberi magatartásformáknak az a rendkívül változatos bemutatása a kiélezett történelmi helyzetben, ami Szabó Pálnak olyannyira sajátja volt. (Az csak természetes, hogy töretlen hitével és cselekvő akaratával maga is részese volt a sorsformálásnak.) A kétrészes tévéfilm — híven a regény cselekményéhez — a feudális kiszolgáltatottságból a közeli szabadság reményére felébredő magyar falu 1944— 45-ös valóságos „mikroszo- ciológiáját” nyújtotta, mégpedig általánosítható történelmi érvénnyel. A jó értelemben vett provinciális általános érvényűvé tudott a tévéfilmbén is magasodni, ami a jó művekre jellemző. Az első rész világa és cselekménye nem felejthető lecke az egymást követő generációknak. A tévéfilm ebben még drámaibbá csomózta a regény szálait, középpontjába a nagybirtok, a tógazdaság kudarcba fűlt közbir- tokossági legelővásárlásával, falufojtogatása fellazulása egyes mozzanatainak kiemelésével. (A sűrítés nem vált a tévéfilm kárára, csak nyomatékosabbá tette az egyértelmű hangsúlyokat.) A látszólag kevésbé drámainak tétsző második rész — amely a sematikus ábrázolás veszélyeit potenciálisan, írói nyersanyagban is jobban magába rejtette — az új élet megindulásának számos hiteles részlete mellett a múltból örökölt, ellentmondásos „belső” feszültségeket is erőteljes realizmussal ábrázolta. A népes stáblistát nincs helyünk felsorolni. A forgatókönyvíró és rendező Gaál Albert neve azonban mindenképpen ide kívánkozik. Merkovszky Pál (b. j.) TISZADOBON „A HÉT" STÁBJA. A tiszadobi gyermekvárosban készített riportot a 30 éves találkozóról a „A HÉT" stábja: Mata János rendező. Bárány György operatőr és Poór Klára riporter. (Elek Emil felvétele) U tolsó „betegként’’ besorolva a pár lépésnyi váróból belépek dr. Tu- zson Géza rakamazi körzeti főorvos rendelőjébe. A vizsgálószékbe invitál, s már kérdezné, mi a panaszom, amikor megkérem, kivételesen most ő, az orvos üljön a vizsgáló székbe, s mondja el, milyen sorsot szabott ki magának, mi a panasza néhány nappal a nyugdíjbavonulás előtt... Felenged. Fáradtan, a nagy utat megjárt emberek csendes rezignáltságával kezd beletörődni „sorsába”. S belelapoz élete történetébe ... Feszengek a jócskán megkopott fog ■ orvosi székben, eszembe jut, hány beteg ült már ebben, s érezte a velőig hatoló fájdalmat, hogy később megszabaduljon tőle. Ahogyan felidézi első orvosi ténykedését, szinte látom az ajtón bejövő mezítlábas, tanyasi embereket, akiket idehajtott a betegség, s innen visszasürgetett az urasági földek munkája, hogy év végén megkapják a kom- menciót, a járandóságot. Hófedte tájra, úttalan utakra, kerékagyig süppedő szekérre vezet az idős orvos elbeszélése. A klinikai és kórházi gyakorlat után dr. Tuzson Géza Raka- mazt választotta. 1941. július 1-ét írtak akkor, nem egyszer kellett a fehér köpenyt felcserénie a katonaruhával. Gyógyított ott is, ahol a halál széles rendet vágott. A doni katasztrófa után fogságba esett. S milyen véletlen, két földivel, Kurcz Istvánnal és Kassai Antallal találkozott a fogolytáborban. Negyvenhét október 1-én ért haza, hogy folytassa az orvosi hivatását, ahol szinte mágneses erővel vonzotta a falu népét. Hivalkodás nélkül, természetes hangon mondja; elsősorban a mezítlábas emberek orvosa volt. Nem tett ő semmi különöset; tudása és lelkiismerete szerint gyógyította a betegeket. A lelkűket is — emberséggel, megértéssel. Ettől volt ereje a mágnesnek, amely a falut és orvosát összetartotta. 1950-ben közmegelégedésre tanácstagnak választották „Géza bácsit”, s ez Doktor Családtag a megbízatása a mai napig is tart. Azóta sok közös „csatába” volt közkatona, így a vízmű megszavazásánál, hogy ne csak a kezüket emeljék fel az emberek és ne csak a pénztárcát nyissák ki, hanem értsék is; a jó víz egészség. Utak, mellékutcák, járdák kellettek, hogy kevesebb legyen a por, a sár. Fürdő a cipészszövetkezet dolgozóinak, sok önkéntes véradó a faluból is. S mindebben Géza bácsi a sor elején haladt. Nézem fáradt szemét, meg-megre- megő hangját, s azon töprengek, vajon az évek során hányszor kérdezték meg tőle, nem fárad-e, nem szorul-e segítségre? „Olyatén jutott idő ezekre — folytatja az előbbi gondolatot — hogy háttérbe szorítottam a társasági életet.” Hogy bőven akadt megpróbáltatása is, azt nem tőle, a falubeliektől tudtam meg. Első felesége betegsége, halála nem múlt el nyomtalanul. De állva maradt, s folytatta a munkát. Örül minden új háznak, megépült tanteremnek, tiszta udvarnak, bántja, ha gazos a tsz földje, ha azt tapasztalja, kellene ez is, az is a falunak, de akik sürgetik, nem nagyon igyekeznek megfogni a lapát nyelvét... „Ebben a korban bizony eljut az ember addig, hogy számvetést csinál, mit tettem jól az életben és mit nem” — töpreng el az önmagának feltett kérdésen. Sietősen hozzá is teszi, „nem szabad, hogy elkeserítse az embert, ha elmentek az évek. Akad még tennivaló a nyugdíjasnak is...” Egy percre elkomorul az arca. Nem amiatt, hogy szeptember 1-től elérkezik a nyugdíjazás ideje. A nyugdíj megállapításához szükséges iratok körüli huzavona lehangolja. Küldözgetik jobbra, balra. Állítólag nincs nyoma a megyei kórházban eltöltött két évnek. Betegen, fáradtan ügyintézőkkel vitázik, s még ma sincs rendben a papírok dolga... L assan megnyugszik, tavaly szerzett betegségéről ejt szót, a műtétről, ami nagyon veszélyes volt. A szervezet figyelmeztetése volt ez; jó lesz lassabb tempóban venni a kanyarokat. Ezért nem bánja, hogy nyugdíjba megy, úgy is a családban marad. Raka- mazon szinte senki nem hívja így, doktor úr, hanem: Géza bácsi... Páll Géfea A KÉPERNYŐ ELŐTT
