Kelet-Magyarország, 1976. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-15 / 166. szám

Losonczi Pál látogatása az Országos Természetvédelmi Hivatalban és a Kiskunságon Aczél György a tiszalöki Szabadság Tsz búzaföldjén. Aczél György befejezte Szabolcs megyei látogatását A tiszalöki rendelőintézetben. A miniszterelnök­helyettes dr. Laczkó László belgyógyásszal. (Hammel József felvételei) Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke szerdán az Országos Természetvédel­mi Hivatalba látogatott. A magas rangú vendéget Káz- mér István, a XII. kerületi pártbizottság titkára, Mát­rai Rezső, a kerületi tanács elnöke, Rakonczay Zoltán, a természetvédelmi hivatal el­nöke fogadta. A vidéki körúttal egybe­kötött egész napos program dr. Rakonczay Zoltán tájé­koztatójával kezdődött. El­mondotta, hogy jelenleg az országnak 150 000 hektár vé­dett területe, ezen belül két nemzeti parkja van, s az év végéig további 50 000 hektárt vonnak védelem alá. 1977- ben a Bükk-fennsíkot is nemzeti parkká nyilvánít­ják. Az Arab Liga rendkívüli külügyminiszteri értekez­lete kedden éjfélkor be­rekesztette munkáját. A részvevők visszatérnek ha­zájukba. A külügyminiszterek oly­kor indulatos vitákba tor­kolló több mint húszórás tanácskozás után bejelentet­ték: megállapodásra jutot­tak számos határozatban. Ezekben kedvezően fogad­ták „Szíriának és a Palesz­tinái Felszabadítási Szerve­zetnek azt az óhaját, hogy haladéktalanul munkálkod­ni kezd normális kapcso­latainak helyreállításán”. Több arab ország terjesz­tett elő és hagyott jóvá „el­méletileg” konkrét javasla­tokat arra vonatkozólag, hogy az Arab Liga égisze alatt szervezzenek szíriai—Pa­lesztinái csúcstalálkozót. Szerdán ülést tartott a Nyírbátori Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, s töb­bek között a város munka- erő-gazdálkodásáról tárgyalt. A vb megállapította: Nyírbá­tor lakosságának száma az iparosodás, az urbanizáció, a fokozott lakásépítés követ­keztében fokozatosam nő, s fontos újabb munkaalkalmak teremtése is. Nyírbátorban mintegy 6300- an dolgoznak, 1500-zal töb­ben, mint öt esztendővel ez­előtt. A minőségi cipőgyár­ban, a növényolajipari válla­latnál, a Csepel Szerszám- gépgyár gyáregységében, a ruha- és a faipari szövetke­zetben, az almatárolónál és a MEZŐGÉP Vállalatnál emelkedett számottevő mér­Losonczi Pál érdeklődött a nemzeti értékek védelmére hozott környezetvédelmi törvény visszhangjáról, vég­rehajtásának menetéről. A természetvédelmi hivatal el­nöke elmondta, hogy a tör­vény életbelépése óta na­gyobb figyelmet fordítanak a természetvédelmi munkára. A tömegszervezetek vállal­ták az értékes természetvé­delmi helyek, néprajzi emlé­kek védelmét. A népfront közvetítésével már több ezer ilyen kezdeményezés érke­zett a természetvédelmi hi­vatalhoz. A tájékoztató után bemu­tatták Losonczi Pálnak a a Hortobágyról készült kis- filmet. Ezután az Elnöki Ta­nács elnöke dr. Rakonczay Zoltán társaságában a Kis­kunságra látogatott. A rendkívüli külügymi­niszteri értekezlet másik döntése a Libanonba irányí­tott arabközi biztonsági erőkre vonatkozik. A tanács­kozás részvevői aláhúzták: feltételenül szükség van az arabközi békefenntartó ala­tékban a dolgozók létszáma. Kedvező a női munkahelyek számának emelkedése: most ezerrel több nő dolgozik Nyírbátorban, mint öt esz­tendővel ezelőtt. A városi tanács vb azonban azt is megállapította: válto­zatlanul szükség van újabb munkahelyek létrehozására, ment a városban, de a város közvetlen környékén is még sokan vannak olyanok, akik munkát vállalnának — első­sorban a jelenleg háztartási munkával foglalkozó nők kö­zül. Ugyanakkor a mezőgaz­daságban foglalkoztatottak közül is többen vállalnának munkát az iparban. A tervszerű munkaerő-gaz­dálkodás érdekében felmérést végeztek a városban működő Bács-Kiskun megye hatá­rán Terhe Dezső, a megyei pártbizottság titkára és dr. Gajdócsi István, a megyei ta­nács elnöke fogadta, majd elkísérte kiskunsági kőrút­jára az Elnöki Tanács elnö­két. Bugacon Kontra László, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóhelyettese mutatta be a 10 000 hektáros puszta létesítményeit, ritka állat- és növényvilágát. Az Izsák melletti Kolontón pedig a több mint 3500 hektáros mocsárvilág madárszállását nézték meg, a többi között az 500 fészekből álló gémte­lepet. A körút befejezéseként bemutatták Kolontó mellett az ornitológusok, biológu­sok átmeneti otthonát, az er­re a célra megmentett és fel­újított kiskunsági tanyát. kulatok létszámának növe­lésére és a szükséges felsze­reléssel való ellátásra, hogy eleget tudjanak tenni megbí­zatásuknak. Ám a hétfőn el­hangzott feltűnést keltő ja­üzemeknél, intézményeknél, s ebből megtudták, hogy 1980- ig körülbelül 1700 újabb munkahely létesítése várható megyénk legfiatalabb váro­sában, ez azonban több ipar- telepítés és szervezési intéz­kedés függvénye. A végre­hajtó bizottság elhatározta, hogy kidolgozza a munkaerő­gazdálkodás közép- és hosszú távú feladattervét is, amely­ben foglalkoznak a bejáró munkások napi közlekedési lehetőségeinek javításával is. A vb ezenkívül áttekintet­te a X., jubileumi nyírbátori zenei napok előkészületeit, tájékoztatót hallgatott meg a város zöldség- és gyümölcs­ellátásáról, OTP-lakások ve- vőkiijelölésével, személyi és pénzügyi kérdésekkel foglal­kozott. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnök- helyettese szerdán délelőtt — Szabolcs-Szatmár megyei látogatásának második nap­ján — a megyei pártbizott­ság nagytermében aktíva­ülésen találkozott megyénk kommunista értelmiségének képviselőivel. Az aktívaülés résztvevőit és a vendéget dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte, majd Aczél György tartott nagy érdeklődéssel kísért tájékoz­tatót időszerű ideológiai és művelődéspolitikai kérdé­sekről. A Politikai Bizottság tagja ezt követően dr. Tar Imré­nek, Gyúró Imrének, a me­gyei tanács elnökhelyettesé­nek, dr. Cservenyák László­nak, a megyei pártbizottság osztályvezetőjének és Hegy- megi Istvánnak, a Mátészal­kai Állami Tangazdaság igazgatójának, a Központi Bizottság tagjának kíséreté­ben Tiszalökre látogatott. A nagyközségi pártbizottság előtt Novák Sándor, a nyír­egyházi járási pártbizottság titkára, dr. Gombás Sándor, a megyei tanács nyíregyházi járási hivatalának elnöke fo­gadták. A pártbizottság épü­letében Alexa Sándor, a nagyközségi pártbizottság titkára tájékoztatta Aczél Györgyöt Tiszalök fejlődé­séről. Elmondta: a lakosság 65 százaléka már az iparban dolgozik, a település gyor­san fejlődik, intézményekkel jól ellátott. A PB tagja ez­után a pártmunka időszerű kérdéseiről tájékoztatta a vendéget. A miniszterelnök-helyet­tes innen a körzeti rendelő- intézetbe látogatott, ahol dr. XJray György, a megyei kórház igazgató főorvosa és dr. Korompay Károly, a ren­delőintézet vezető főorvosa fogadták. Elmondták: a két évvel ezelőtt megnyílt egész­ségügyi intézmény — amely harmincnégyezer járóbeteg alapellátását biztosítja — Tiszalök és a környező köz­ségek nagyfokú áldozatkész­ségének eredménye is. A korszerű rendelő tárgyi fel­tételei adottak. A személyi feltételeket azonban a jövő­ben szükséges megteremteni. Aczél György ezután meg­tekintette a belgyógyászati, az EKG- 'és az anya- és gyermekvédelmi rendelőket, ahol dr. Laczkó László bel­gyógyász és dr. Csikai Sán­dor szülész szakorvosokkal beszélgetett munkájukról. A vendég útja ezt követő­en a tiszalöki Szabadság Termelőszövetkezetbe veze­tett, ahol Borivó Károly el­nök és Pál Sándor, a pártve­zetőség titkára fogadták. A tsz elnöke a 4280 hektáros gazdaságról elmondta, hogy az elsősorban a munkaigé­nyes növények — burgonya, kukorica, cukorrépa, szója­bab, dohány és zöldség — termesztésével foglalkozik, s ezzel a megye és a nép­gazdaság elvárásainak tesz eleget. 1976-ban 75 milliós értéket termel a közös gaz­daság. Egy tízórás munka­napra mintegy száz forintot fizetnek. Aczél György megtekintet­te a szövetkezet szakosított állattenyésztő telepét, majd a tsz vezetői meghívták a vendéget a búza aratásához. Az SZK—5-ös kombájnok jó munkáját látva a Miniszter- tanács elnökhelyettese a termés felől érdeklődött. Örömmel hallotta, hogy a martonvásári II fajta 40 má­zsás hektáronkénti átlagter­mést ígér, s a búzának kitű­nő a sikértartalma is. Mint Borivó Károly elmondta, a tsz gépparkja naponta száz hektárról takarítja be a ke- nyérnekvalót, s tíz napon belül teljesen befejezik az aratást. Aczél György a tiszalöki programmal befejezte kétna­pos Szabolcs-Szatmár me­gyei látogatását. AZ ARATÁS SEGÍTÉSÉRE Újabb kombájnvásárlási kedvezmény 1976-ban több mint 90 darab kombájnt értékesített az AGROKER, ennek zöme SZK —5 és SZK—6-osok. Értéke meghaladja a 25 millió forintot. A mezőgazdasági üzemek megsegítéséhez újabb kedvezményt biztosít az AGROKER. Minden mezőgazdasági üzem részére, amely most SZK—5-ös vagy SZK— 6-os kombájnt vásárol, tízezer forint előleg lefizetésével biztosít az AGROKER kom­bájnt. Az értékét csak 1977. augusztus 31- ig kell kiegyenlíteni. Ez eddig soha nem kapott előnyt jelent a termelőszövetkezetek számára. Két évben, az idén és jövőre learathatnak anélkül, hogy a kombájnt kifizetnék. Az SZK-kombájnok nemcsak a gabona-, hanem a kukorica­betakarításban is hasznosíthatók. 1977. au­gusztus 31-ig a kombájn több munkát telje­síthet, mint amennyi az ára. Éljenek a szö­vetkezetek ezzel a nagy lehetőséggel! SZÍR—PALESZTIN CSÚCSTALÁLKOZÓT JAVASOLNAK Befejezte munkáját az Arab Liga külügyminiszteri értekezlete (Folytatás a 4. oldalon) Ülést tartott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége Nyikolaj Podgornij elnökletével kedden a Kremlben ülést tartott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége. A na­pirenden azoknak a javaslatoknak és észrevételeknek az átte­kintése szerepéit, amelyek a Legfelsőbb Tanács öt állandó bi­zottságának határozataiban szerepeltek és1 kapcsolatosak az 1976-os népgazdasági tervvel, az állami költségvetéssel. A Legfelsőbb Tanács elnöksége az ülésen az állami élettel kap­csolatos más kérdéseket is áttekintett. A munkaerő-gazdálkodásról tárgyalt a Nyírbátori Városi Tanács V. B. ■ XXXIII. évfolyam, 166. szám ARA: 80 FILLÉR 1976. július 15., csütörtök

Next

/
Thumbnails
Contents