Kelet-Magyarország, 1976. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-14 / 165. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. július 14. Három sportágban Vizsgáznak a segédedzők Három sportágban — úszás, kézilabda, kosárlabda — zaj­lanak Nyíregyházán a segéd­edzői gyakorlati táborozá­sok. A leendő szakemberek egy éves elméleti foglalkozás tán vesznek sport­jukban a kéthete nyíregy­házi gyakorlati táborozáson. Tzután számot adnak képes- ágeikről, s eredi .c yes vizs­ga után segédedzői oklevelet kapnak. A megyei sporthivatal szervezésében zajló kéthetes tábor foglalkozása" a nyír­egyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola testne­velési tanszékének szakembe­rei vezetik. A leendő úszó­szakemberek foglalkozásait Dallos Sándor, a kézilabdázó­két Sallai Ernő és Tamás Bé­la, a kosárlabdázókét pedig Sikolya Károly vezeti. Az úszó és kézilabda gyakorlati táborozáson egyaránt tizen­kettő, a kosárlabda-foglalko­zásokon pedig tizennégy hall­gató vesz részt. A hallgatók főként Hajdú- Bibar, Borsod és Szabölcs- Szatmár megyéből érkeztek, de az úszók táborában talál­ni szegedi hallgatókat is. A jövő hét során bővül a sport­ágak száma, ugyanis ekkor kezdődik el a leendő labda­rúgó segédedzők gyakorlati tábora, Sikolya Károly irá­nyításával. Kispályás labdarúgás l női fllkumány Kupa rajtja A nyíregyházi stadionban — a nyíregyházi csoport*'mér- cőzéseivel — elkezdődött a hagyományos, megyei női kis­pályás labdarúgó Alkotmány Kupa-torna. A nyíregyházi cso­portban az alábbi hat csapat szerepel: Nagykállói Posztógyár, Nyíregyházi Papírgyár, Nyíregyházi Cipőgyár, Nyíregyházi idéglátó, Nyíregyházi UNIVERSIL, Nyíregyházi Háziipari ovetkezet. A hat csapat körmérkőzést játszik öt fordulóban. Majd csoport első két helyezett együttese a kisvárdai területi baj- lOiiság győzteséve augusztus 20-án, a nyíregyházi stadionban ja a megyei h. as döntőt, körmérkőzéses formában. A nyíregyházi csoportban az első forduló találkozóira jú- us 12-én, hétfőn délután került sor. Érdekesség, hogy az lső fordulóban rangadóra került sor a nagykállói csapat és Nyíregyházi Pa vár között. Meglepetésre az esélyesebb­ek vélt nagykál együttes vereséget szenvedett. Az első : duló eredmén> HONTREÁLBÓL JELENTJÜK Hargitay az esélyekről Hagy harc várható a világcsúcstartó atléták között Nyíregyházi C őgyár—Nyíregyházi Háziipari Szövetke- 3:0, Nagykáll Posztógyár—Nyíregyházi Papírgyár 0:1, -íregyházi UN' ERSIL—Nyíregyházi Vendéglátó 3:0. A ísodik forduló mérkőzéseire július 19-én, délután 16 órától rül sor az ak oi párosításban: Vendéglátó—Nagykálló, NIVERSIL—Cip' vár, Papírgyár—Háziipari Szövetkezet. Néma Miklós A sportsz* í ileégi vet&ei&y a Nyírbátori Báthori SC A megyei IX. osztályú lab­darúgó-bajnokság 1975—76. évi sportszerűségi versenyé­ben is olyan együttesek — a Nyírbátori Báthori SC és a Nyíregyházi VSC — sze­rezték meg az első két he­lyet, melyek a bajnoki küz­delmek során is kitűnően helytálltak. A II. osztály sportszerűségi versenyében mivel az Asztalos SE nem szerepeltet ifjúsági együttest — csak tizenöt egyesület vett részt. Az összesen szerzett hiba­pontok száma kereken hat­száz, ami nagyjából megfelel az elmúlt évi eredménynek. A most befejezett bajnok­ság során a felnőtt együtte­seknél rosszabbodott, az ifjú­ságiaknál javult a sport- szerűség helyzete. A mezőny 15 egyesületé­ből összesen 82 játékost kellett kiállítaniuk a játék­vezetőknek. A legtöbb játé­kost, tizennégyet (!)aKeme- csei MEDOSZ-ból állítottak ki, utána Nagyvarsány kö­vetkezik kilenc, majd a Nyírmadai MEDOSZ nyolc kiállított labdarúgóval. E té­ren legsportszerűbbnek Bal- kány és Nyírbátor bizonyult csak két-két kiállítással. Az 1975—76. évi labdarú­gó-bajnokság során sajnála­tosan sok volt a megyei II. osztályban pályabotrányok, a rendzavarások száma. Bot­rány miatt Nagyvarsány öt, Hodász három, Nyírtass és Kemecse pedig két-két hazai mérkőzését volt kénytelen idegenben játszani. Ezeken kívül kisebb mérvű rendza­varás Nyírtasson, Nagyvar- sányban és Balkányban há- i rom-három, Kemecsén két j esetben Baktalórántházán, S Csengerben és Nagyecseden pedig egy alkalommal tör­tént. A megyei II. osztályú 1 labdarúgó-bajnokság 1975— 76. évi sportszerűségi ver­senyének végeredménye a i következő: 1. Nyírbátori Báthori SC i 10, 2. Nyíregyházi VSC 14, 3. * Balkányi MEDOSZ 21, 4. Uj- fehértói Vörös Meteor 22,5. Nagyecsedi TSZ 28, 6. Csen- geri MEDOSZ 28, 7. Vámos- oroszi TSZ 32, 8. Demecseri Kinizsi 32, 9 Baktalóránt­házi MEDOSZ 34, 10. Nyír­madai MEDOSZ 41, 11. Ho- dászi TSZ 51, 12. Nyírtassi MEDOSZ 53, 13. Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola 58, 14. Nagyvarsányi TSZ 84, 15. Kemecsei MEDOSZ 92 hiba­ponttal. Tóth József A magyar úszók közül olimpián eddig még csak Hargitay András szerepelt, aki 1972-ben Münchenben a 400 méteres vegyes úszásban bronzéremmel mutatkozott be. Akkor 16 éves volt, s az esélytelenek nyugalmával ké­szülődhetett a versenyekre. Nem kell bizonygatni, hogy most egészen más a helyzet, még akkor is, ha a 400-as vegyes világcsúcsát áprilisban Verrasztó elhódította klub­társától. — A müncheni olimpiai játékok előtt mindenki csak az amerikai Garry Haliról beszélt — emlékezett Hargi­tay — más esélyest senki sem nevezett meg. Aztán jött a svéd Larsson és Hall még csak a dobogóra sem jutott ebben a versenyszám­ban. Idén nehezebb a jósol- gatás, hiszen Verrasztónak és nekem az amerikai Fur- niss és Strachan mellett még legalább négy 4:30 perc kö­rül tudó ellenféllel kell meg- küzdenünk. — Ennyit az esélyekről! Szívesebben beszélek viszont arról, hogy az elmúlt napok időmérései — nem „olimpiai” távokon — megnyugtattak. Csak egy példát. Tavasszal, amikor Kaliforniában verse­nyeztünk a nyolcszor 50 mé­teres hátúszásban — csak lábbal — 34 másodperces hosszakat úsztam, most vi­szont sorozatban 42 másod­perceseket. Ez persze egyál­talán nem tesz elbizakodot- tá, csak újabb bizonyíték ar­ra, hogy jól felkészültünk. Hargitay fejében már több­ször is megfordult a gondo­lat: milyen is lesz az a nap, amikor bajnokot avatnak a 400 méteres vegyes úszásban? — Igyekszem a lehető leg­kevesebbet a latolgatással törődni, de nagyon nehéz, mert nap mint nap összefu­tok a régi ismerősökkel: az angol Wilkie-vel, a szovjet Szmimovval, az NDK-beli Matthes-sel és a többiekkel, s a találkozások mindig láz­ba hoznak. Az olimpiai úszóstadion vize továbbra is szokatlanul hűvös, bár több nemzet ver­senyzői is szóvá tették már, hogy néhány fokkal lehetne melegebb. — Lehet, hogy odahaza „túlfűtik” a vizeket, de sze­rintem a 27—28 fokos me­dencében jobb gyakorolni, mert abban kevésbé kell tar­tani a gyors elmerevedéstől. Mondanom sem kell, hogy azért eddig még egyszer sem fáztunk, arról Széchy Tamás mesterünk gondoskodott. Verrasztó Gabriella öt napi kihagyás után csak szomba­ton tudott újra gyakorolni. Kisebb meghűlés miatt dr. Kausz István tanácsára a partról figyelte társai úszá­sát. — Remélem gyorsan póto­lom a lemaradást, — mondta a magyar női úszósport egyetlen montreali képviselő­je. — Félelem nélkül készü­lődök, hiszen csak felületesen ismerem a mezőnyt, egyetlen úszót sem szemeltem ki ma­gamnak, akit mindenáron le kellene győznöm. Azért csak nem tagadhatom le, hogy kellemes meglepetést szeretnék okozni mindazok­nak, akik jó eredményt vár­nak tőlem. Montrealban a legtöbb érem az atlétikában talál gazdára, következésképpen az esélyesekkel kapcsolatos találgatásokra is itt adódik a legbőv ?bb lehetőség. A spor­tok kin.'vnőj ének két szak­ága, az ugrás és a futás négy reprezentánsát mutatja be az MTI. ROSEMARIE (NDK) ACKERMANN Azzal az előnnyel indulhat a 24 esztendős magasugrónő, hogy csaknem két éve világ­csúcstartó: 1974. szeptember 7-én, Rómában 196 cm-t ugrott, ezt idén májusban Drezdában „megtoldotta” egy centivel. A két év során az összes nagy viadalt meg­Akaszd ki a k // A különös légi esemény 15 esztendő­vel ezelőtt történt... A nyíregyházi repülőtér felett, 22 per­cig életveszélyben forgott valaki. Az ejtőernyős sport abban az időben a fejlődés korát élte. A történet egy PO—2- es repülőgépről, egy makrancos karabiner­ről, huszonkét izgalmas percről, s egy ka­landos ugrásról szól, valamint Tulipán András akkor még 17 éves ejtőernyősről, meg Rozmann Gyula 23 éves repülőről. Főszereplői mégsem az itt felsoroltak. A hősköltemény főszereplője: a leve­gőben kialakult bajtársi szellem, helytállás, férfiasság, fegyelem, bátorság, találékony­ság és feltétlen kötelességtudás. Nézzük sorjában. Hogyan történt az eset? Nyíregyházi repülőtér. 14 óra 24 perc. Rozmann Gyula megindította a gépet, il­letve annak motorját. Nyugodt volt, mint mindig. Izgalomra nem volt ok, hiszen ez már 650. motoros felszállása, a több ezer vitorlázó felszállásról nem is beszélve. Utasa, Tulipán András is nyugodtan vár­ta az ugrás pillanatát. Ő sem izgult: sok­szor ugrott már. Mintegy tízperces repülés után a gép 600 méter magasságig emelke­dett, a pilóta levette a gázt, majd jelt adott az ugrónak, hogy másszon ki a gép szár­nyára. Tizenkét másodperc múlva Tulipán .András ott állott a PO—2-es szárnyán. Ug­rás !... Az ugró leugrott, de a repülőgép • Részlet a szerző „Az ejtőernyős élet” című most készülő könyvéből. teste megrándult: a has- és hátemyő csat­lakozásánál lévő karabiner beleakadt a magassági kormány huzaljába. Az ifjú ug­ró két másodperc alatt lecsúszott a kábe­len, s a gép farka alatt csüngött. Ekkor kezdődött a 22 perces heroikus küzdelem, Rozmann Gyula viaskodása 17 éves sport­társa és a saját életéért meg a repülőgép épségéért. Csökkenteni kellett a motor fordulat­számát, hogy a pilóta hangja eljusson a gép farka alatt függő ejtőernyőshöz. Tuli­pán kiejtette kezéből a tőrt, amivel átvág­hatta volna a hevedert... Nem sikerült feltornásznia magát a vezérsík merevítő dúcára... A felszerelés súlya megakadá­lyozta abban, hogy a gép törzséhez simul­jon, amíg leszállnak ... Ujjai közben el­gémberedtek, az erős légáramlattól szeme könnybelábadt, közben meglazultak az ej­tőernyő hevederjei is. — Akaszd ki a karabinert !... A ma­kacs karabiner végre engedett. Tulipán András zsibbadó ujjai 600 méter magas­ságban már a merevítőt szorították. Egyik kezével kapaszkodott, másikkal a beakadt karabiner felé nyúlt. Lába időnként le-le- csúszott a farokcsúszóról, míg végre sike­rült! Ekkorra azonban már négy kilométer­re távolodtak el a repülőtértől. Izgalmas pillanatok. Még néhány lélegzetelállító perc, aztán a földről azt látni: nyílik az ernyő! Tulipán András 14 óra 56 perckor a nyíregyházi repülőtéren szerencsésen föl­det ért. Kovács György nyerte, amelyen elindult. Münchenben csak a 7. he­lyet tudta megszerezni 185 cm-rel, Montreal viszont a legértékesebb érmet hozhat­ja. DAVE ROBERTS (Egyesült Államok) Viszontagságos, hosszú út áll mögötte: a Münchent megelőző amerikai válogatón 4. lett, nem utazhatott, sőt szakemberek sora csak le­gyintett, ha a szőke, kék sze­mű rúdugró jövőjéről esett szó ... Ő azonban egy pilla­natra sem adta fel. 1975-ben alaposan megújult techniká­val jelent meg ismét a világ élvonalában és 565 cm-rel átvette a „hatalmat”. Világ­csúcsát ugyan Bell idén két cm-rel megjavította, de az önbizalommal támogatott tudás remek visszavágást ho­zott: Montreal előtt Roberts 570 centis ugrása szerepel a csúcslista élén, és simán ver­te a válogatón Bellt. így pil­lanatnyilag senki sem kétel­kedhet klasszisában. Fellobbant az olimpiai láng Kedden délben az ókori görög olimpiák színhelyén meggyújtották az olimpiai lángot. A ceremóniára Hé­ra templomának romjai elótt került sor. Az egykori vesta szüzek antik tuniká­jába öltözött görög színész­nő, Maria Moszolou, a hires tragika, aki általában Iphi- geniát és Elektrát szokta alakítani, előbb Jupiterhez, mindenki atyjához, majd Olympiához az atléták aranykoszorús anyjához, az igazság bajnokához és Phö- bushoz, a nap istenéhez fo­hászkodott kérve segítségü­ket, hogy a világ sportolói az olimpiai láng fényében ezúttal is a tiszta barátság és sportszerűség szellemé-- ben vívják meg nemes ver­senyüket. Pontosan tizenkét órakor a tűző nap sugarait össze­gyűjtő parabolatükör fóku­sza fellobbantotta a lángot. Az olimpiai fáklyát Maria Moszolou magasra emelte, majd átadta az első futónak, egy Pszilidisz nevű görög atlétának. Az olimpiai láng július 15-én, csütörtökön este ér­kezik Athénbe, ahová ki­lométerenkénti váltással futók viszik Olympiából. A „szent tűzet” a görög fővá­rosból műhold segítségével juttatják el a kanadai Otta­wába. Az MLSZ közleménye Az MLSZ Intéző Bizottsága megvitatta egyes labdarúgó vezető edzők lemondását illetve felmentési javaslatait. A vezető edzők saját kérelmére, illetve sportegyesületeik: előterjesztése alapján hozzájárult Kontha Károly, Pálfi Antal és Thomann Antal labdarúgó vezető edzői megbízatás alóli fel­mentéséhez. Az intéző bizottság úgy határozott, hogy Pálfi Antal mindennemű labdarúgóedzői tevékenységéhez, Kontha Károly és Thomann Antal NB I-es sportegyesületeknél tör­ténő edzői foglalkoztatásához két évig, 1978. június 30-ig nem járul hozzá. Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a sporterkölcsöt súlyosan sértő fegyelmi vétség elkövetése miatt Vancsura Józsefet, a Dunaújvárosi Építők játékosát három évre, 1976. június 22-től i979. június 21-ig, továbbá Bányai Lajost, Sármány Lajost és Ulmann Jánost, a Gyöngyösi Spartacus játékosait három-há­rom évre, 1976. június 28-tól 1979. június 27-ig a labdarúgás minden sporttevékenységétől eltiltotta. Sir Edét, a Diósgyőri VTK technikai vezetőjét sportelköl- csöt súlyosan sértő fegyelmi vétség miatt egy évre, 1976. július 6-tól 1977. július 5-ig a labdarúgásban minden tisztségviselés­től eltiltotta. Köves Lászlót, a Kaposvári Rákóczi SC technikai vezető­jét a sporterkölcsöt súlyosan sértő fegyelmi vétség miatt öt évre, 1976. június 15-től 1981. június 14^ig a labdarúgásban minden tisztségviseléstől eltiltotta SOROKBAN Barátságos nemzetközi lab­darúgó-mérkőzésre kerül sor vasárnap, július 18-án Kis­várdán a Bessenyei Gimná­zium pályáján. A találkozón a Kisvárdai SE a szovjet Ungvári Hoverla csapatát látja vendégül délután 16 óra 30 perces kezdettel. E hét végén, szombaton és vasárnap a nyíregyházi sta­dionban rendezik meg az országos vasutas atlétikai pályabajnokságot. Az NY VSC A kategóriás szakosztálya mellett eddig tizenhárom egyesület küldte el nevezé­sét. A járási bajnokságot nyert labdarúgócsapatok a megyei II. osztályba jutásért kiírt osztályozó torna második fordulójának mérkőzéseit játszották le legutóbb. Ered­mények: Biri—Kisléta 2:0, Nagykállóban. Ópályi—Kótaj 0:1, Baktalórántházán. Tar- pa—Mándok 3:1, Nyírmadán. K Kelet­igyarország A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003, 11-277 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 4T Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-150 Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely pos­tahivatalnál, a kézbesítők­nél. _^ Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA INDEXSZÁM: 25 059

Next

/
Thumbnails
Contents