Kelet-Magyarország, 1976. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-11 / 163. szám

1976. július 11. KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 5 cojyjj) Hidegzuhany Bíztatták a tanácskozás résztvevőit; „Csak bátran szaktársak, most mondják el ami fáj, a hibákat, gondokat, ame­lyeken segíteni kell. Azért von itt a szakszervezetis elvtárs, hogy intézked­jen.” Az szb küldötte előtt jegyzetfüzet, kezében golyóstoll. Várt, figyelt, ki mit mond, milyen hibákat észlelt, mi is az, amiben ők segíthetnek. Szokásos csend, suttogással. „Minek szóljunk? Úgysem történik semmi.” Végre egy szerelő ráunt. „Ha nem mon­dunk semmit, reggelig ülhetünk itt, a munka meg sürget. Mielőbb szabadul­junk” — mormolta inkább maga elé, s felállt. Sorolni kezdte. Mindjárt a kö­zepébe vágott. „Nem lehet használni a zuhanyozót. Erről már szóltunk koráb­ban is. De minek?! Nem történt semmi. A csapok csöpögnek, folynak, nincs vé­dőrács. Ki kellene cserélni a zuhanyo­zó vízrózsáit. Ezt is elmondtuk már máskor is. A falak piszkosak, omladoz­nak. Ezt is szóvá tettük.” Ki tudja, mennyibe került a zuha­nyozó? És mégis használhatatlan. La­vórban mosakodnak az emberek. Csak­hogy kevés a mosdótál, sok az ember. Van, aki nem is vár, „piszkosan” hagy- je el a műhelyt, az üzemet. Ez a hang volt a nyitány, amely „meglódította” a tanácskozást, meg­nyitotta az őszinteség csatornáit, s megadta az alaphangot. Akutt, már ezerszer elmondott pa­naszok bugyogtak fel újra, kerültek te­rítékre, gondolván csak lesz foganat­ja. Egymás után álltak fel a fizikaiak, s tálalták a hibákat. Álló gépekről, a rossz üzemszervezésről, az anyaghiány­ról, az ígérgetésekről. Valaki arról pa­naszkodott, hogy már több esetben járt „fenn” az irodában előszobázni, de a titkárnőtől ilyen válaszokat kapott: „A főnöknél most vannak, nem ér rá. A titkár házon kívül van. Éppen most ment el.” A titkárnő „felvette” órabér­emeléssel kapcsolatos panaszát ígérte, sürgősen intézkednek, megnézik. Azóta is nézik. Nem ment volna az irodába, ha in­tézkedik a bizalmi, a műhelytitkár. El­mondta nekik is. „ígérték, hogy intéz­kednek, megvizsgálják és megnyugtató­an intézik.” Ő megnyugodott, várt, nem vándormadár, aki 50 filléres béremelési ügy miatt otthagyja kenyéradó vállala­tát, ahol már tizenöt esztendeje dolgo­zik. Azóta sem történt semmi, csak Ígé­ret, nagy hang, nyugtatgatás. Válaszadásig simán ment minden. Akkor az szb küldötte felállt, s kezdte nyugtatni a kedélyeket. Kedélyesen említette, ő is tud arról az áldatlan állapotról, ami a zuhanyo­zóban van, nem régiben járt arra, be akart menni, de sajnos, zárva találta. Kitört a kacagás az emberekből. Va­laki hangosan megjegyezte. „De hiszen még ajtó sincs a zuhanyozón.” Ott állt „megfürödve”, az emberek szeme előtt, csak nyelt, nem tudott szóhoz jutni. Szégyellte már, hogy blöffölt, nem mon­dott igazat, de kimondta. Próbálta hely­re hozni a bakit, de nem lehetett. Blöff. Utána néztem a Magyar Ér­telmező Kéziszótárban, hogy mit is je­lent. Ezt: „Nagyhangú, üres vagy félre­vezető kijelentés.” Ebben az esetben félrevezetés, megtévesztése az embe­reknek arról, hogy az illetőnek igen is van tudomása a bajokról, jól tájéko­zott. Egy másik értelmezése így hang­zik: blöffölni annyi, mint valakit (ez esetben egy tanácskozást!) megtéveszte­ni, nagyzolni, dicsekedni. Sajnos, vannak még ilyen blöffölök, akiik az ügy alapos ismerete nélkül je- , lentenek ki olyan dolgokat, amelyeknek nincsenek tudatában. Csak ígérgetnek, ahelyett, hogy érdemben intézkednének. Vajon mi szükség volt arra, hogy X elvtárs blöfföljön? Miféle érdeke fűző­dött ahhoz, hogy megjátsza a jól tájé­kozottat, azt, hogy mutassa: ő tud a dolgokról, törődi^ a munkásokkal. Ezzel a magtartási normával újra bezárta az őszinteség kapuját, s nem tudom, előtte kinyitják-e újra az emberek. Szólnak-e, megmondják-e a hibákat, felfedik-e a bajokat legközelebb? Orvoslást a blöf- fölőktől nem várhatunk. Csak azoktól, akik valóban szívügyüknek tekintik a dolgozó emberek, az üzem, a vállalat sorsát. Minden blöffölő és minden blöf- fölés csak árt az üzemi demokráciának,* politikánknak. Még szerencse, hogy őket előbb- utóbb leleplezik és nevetségessé teszik. Vasárnapi ^ Péter Imrével, a 110-es szakmun- interjú _____| kásképző intézet igazgatójával A holnap munkásairól _ Kérjük, foglalja össze a szabolcsi 9 szakmunkásképzés múltját. — Közel száz éve, 1883-ban alakult az első ipari iskola Nyíregyházán. A képzés színvonalát nem részletezem, mert egészen a felszabadulásig nem volt jelentős változás. A sorokat csak az első szocialista szakmun­kástörvény rendezte, 1949-ben. A felszaba­dulást követően Nyíregyházán ipari és ke­reskedelmi, Kisvárdán pedig egy kisebb lét­számú ipari iskola működött. Jelentős vál­tozást hozott az ipartelepítés, főleg a hatva­nas években, de az oktatás még akkor is fiókiskola-rendszerű volt, minden iskola a 110-eshez tartozott. Később önállósult a me­zőgazdasági és a kereskedelmi képzés. A nagy lépcsőfok az 1969-es VI. törvény volt, ez foglalta össze a húsz év eredményeit, s adta meg a szakmunkásképzés rangját az­zal, hogy ezeket az iskolákat a középfokú intézetek közé sorolta. _ Hol foglalkoznak ma magyénkben 9 szakmunkásképzéssel? — Tizenkét iskolában, s ennek nagyobb része ipari jellegű. Tízezer tanulóval szá­molunk évente, 80 százalékuk ipari szakmát tanul. Nyíregyházán a 107-esben és a 110- esben, ezenkívül Kisvárdán, Tiszavasvári- ban, Mátészalkán, Nyírbátorban és Fehér- gyarmaton. Ä Milyen ma a szakmák szerinti meg- 9 oszlás? — A 110-es intézet vasipari és építőipari, a 107-es villamos- és könnyűipari jellegű. A kisebb iskolák nincsenek ilyen szerencsés helyzetbein, mert a járások igényeit kell ki­elégíteniük, míg a nyíregyháziak az egész megyének képeznek. Mi 21 szakmát okta­tunk, legnagyobb arányban vas- és fémszer­kezeti lakatosokat, illetve víz-, gáz- és köz­pontifűtés-szerelőket. _ Megfelel-e a szakmák elosztása a me- 9 gyei igényeknek, kikkel, hogyan, mi­kor egyeztetnek? — Határozott igennel felelhetek á kérdés első részére. Minden évben a vállalatok igé­nyeit vesszük figyelembe, a fő tervszámok igen jók. A vállalatok október 20-ig kötele­sek jelenteni a következő tanév felvételi tervét. November végén továbbítjuk ezeket a megyei tanács munkaügyi osztályára. On­nan a Munkaügyi Minisztériumba kerül, ahol országos egyeztetés után hagyják jóvá a keretszámokat. Meg kell mondanom, hogy a vállalatok munkája nem mindig körülte­kintő, akkor jönnek a pótigényekkel, amikor már nem módosíthatunk. _ Mi ennek az oka, s hogyan lehet meg- V előzni? — A vállalatok egy része ezt a munkát adminisztratív intézkedéseknek tekintik, nem gondolkodnak előre. Megelőzni? Felül­bíráló jogunk van, ha a vállalatoknál vagy a munkáltatóknál az előző évek tapasztala­taihoz viszonyítva változtak a képzés felté­telei, körülményei. ® Az iskola tervez a vállalat helyett? — Inkább úgy mondanám, segítünk az operatív munkában. Azt azonban kijelent­hetem, hogy a népgazdasági érdekekhez a legjobban a szakmunkásképző intézetek al­kalmazkodnak. _ Megyénkben újabban szinte havonta 9 gyárat avatnak. Képeznek-e ehhez elegendő munkaerőt? — Ami az intézetet illeti, úgy érzem, igen. De hadd mondjak erre két példát. A papírgyár telepítése előtt a budapesti köz­pont igen körültekintően, két évre előre megkezdte a szakmunkásképzést. Vagy a CSŐSZER példája. Legelőször tanműhelyt építettek, s munkájukat nagyrészt már ná­lunk képzett szakemberekkel kezdték meg. _ Szabolcsút az ország munkaerőforrá- 9 sának ismerik, ön szerint miért kapós a szabolcsi munkás? — Ismét példát mondanék. Idén intéze­tünk két fiatalja végzett első, s kettő máso­dik helyen a szakma kiváló tanuló országos versenyen. Többen vizsgázhattak év közben. Ma már elmondhatjuk, hogy emelkedett a szakmai kultúra színvonala, a képzésben el­értük az országos nívót. A visszajelzésekből pedig úgy tudjuk, a szabolcsiak nem húzó­doznak a munkától, szorgalmasak. Ezért kapósak. Nem lenne szükség azokra, mennek a megyéből? akik el­— Igaz, hogy változatlanul Szabolcs az ország „bányája”. Azt a néhány százat azon­ban nyugodtan kiadhatjuk. Sőt, ha népgaz­dasági szinten gondolkodunk, ki is kell ad­nunk. Egy részük kész szakmunkásként tér vissza, vagy helyettük mások jönnek. Ezt egészséges fluktuációnak tartom. 9 És a szakképzés után? — Nem tudok róla, hogy jellemző lenne. Bár sok, megyén kívüli munkahely kérte, járuljunk hozzá, hogy végzőseinkkel elbe­szélgethessenek. Csak a teljesen bizonytala­noknak engedélyeztük, azoknak, akik nem maradnak képzési helyükön. Elvileg min­denkinek van biztos munkahelye a megyé­ben. _ Hivatalosan nem lehet munkaerőt to­9 borozni. Mégis hallunk ilyenekről, önök mit ígérnek a nyolcadikosok­nak, ha az intézetet választják? — Szeretném kijelenteni, hogy mi nem toborzunk, nem ígérünk semmit. Aki így szerez szakmunkástanulót — főleg szemé­lyes ismeretség révén — partizánmunkát vé­gez. Az érdeklődőket azonban szívesen lát­juk, elmondjuk a szakmák szépségeit, be­mutatjuk a tanműhelyeket, a gyakorlati munkát. _ Igaz-e, hogy a szakmunkásképző in­9 tézeteket csak a gyenge képességű gyerekek választják? — Pedagógusként mondhatom: van ilyen szelekció, s elfogulatlanul mondhatom, hogy ez nem természetellenes. A jobban tanuló, szorgalmasabb gyerekek több szellemi mun­kát igénylő pályát választanak. Ez mindig is így volt. Inkább ott érzem a hibát, hogy ez a harminc esztendő még nem volt törté­nelmileg elég a fizikai munka kellő megbe­csülésének, elismertetéséhez. Jobban szeret­ném, ha jobb tanulókat kapnánk, de tudo­másul kell vennünk, hogy a gyerekek na­gyobb része közepes, elégséges felkészült­ségű. _ Érzik-e ön szerint a szakmunkás­9 képző intézetek a pályaválasztási hálózat működésének hasznát? — A gyerekek pályaválasztása — gyere­keké? — inkább szülőké — nem reális. Ará­nyai nem a népgazdaság érdekeit tükrözi. De nem is tükrözhetik, mert a szülők nem a népgazdaságnak, hanem saját gyerekének szeretné a jobbat. Ezért alakúinak ki a di­vatos szakmák. Újabban a mellékkeresetre lehetőséget adó területeken. Az utóbbi évek­ben csökkent a túl jelentkezési hullám példá­ul az autószerelőknél ötszörösről, háromszo­rosra. Ez valószínűleg a pályairányításnak köszönhető. Mi nem - érezzük közvetlenül a pályaválasztási intézet működésének hatá­sát. Inkább az általános iskolák pályaválasz­tási felelőseinek jó, vagy rossz munkáját vesszük észre. Kismértékben érezzük hasz­nát, de ez még messze elmarad attól, amit várunk. A pályaválasztási hálózat munkája ma még nem kielégítő. Óriási az űr a pá­lyaválasztás és a pályairányítás között. _ A ma tanulója a holnap szakmun­9 kása. Önök indítják útnak a jövő munkásait. Hogyan, milyen szakmai képzéssel? — Az 1969-es VI. törvény a mérvadó a mai napig is. Ennek szellemében, de az az­óta egységesített szakmunkásképzésnek meg­felelően első évben alapképzést adunk isko­lai, vagy vállalati tanműhelyekben. Ez tan­terv szerinti csoportos oktatás, a szakmai intelligencia sokoldalú megalapozása. A második évben vállalati szakmai alapkép­zést kapnak a tanulók, harmadik évben pe­dig vállalati gyakorlati képzésben részesül­nek. Az a célunk, hogy a szakmai fogásokat tökéletesen elsajátító és az elméletben jár­tas fiatalokat indítsunk útnak. Sokoldalú a képzés, ez okozza, hogy a fiatal munkások kezdetben nem ugyanúgy dolgoznak, mint a rutinos régiek. Bennük azonban szellemi tartalékok vannak, magasabb szintű munka- folyamatok elsajátításához. Ä Megvannak-e a képzéshez szükséges V tárgyi feltételek? — Az iskolák mind rendelkeznek olyan tárgyi és személyi feltételekkel, amelyekkel jelenlegi hivatásukat betölthetik. A gond ott jelentkezik, hogy a képzés közös feladat a vállalatokkal. A munkahelyek zöme igyek­szik eleget tenni a korszerű követelmények­nek, de sok vállalat a termelést helyezi elő­térbe, nem a szakképzést. _ Mit tehet ezeknek a feltételeknek a 9 javításáért az iskola, milyen a kap­csolatuk az üzemekkel? — A legtöbb vállalattal kiegyensúlyo­zott. Csaknem minden helyen tanulófelelőst foglalkoztatnak. Néhol ez a munkaügyi osz­tályok feladata, vagy éppen az igazgatóé. Egyik legszebb példánk az együttműködésre a fiatal szakmunkások fogadása. Mi kísérjük el őket az üzemekbe, nyilvánosság előtt osztjuk ki a szakmunkás-bizonyítványokat. Szükség van azonban ellenőrzési jogunk gyakorlására is. Több, mint száz munkálta­tóval állunk kapcsolatban, közöttük akadnak olyanok is, akikkel elégedetlenek vagyunk. 9 Mit tehetnek ellene? — Kérhetjük a felettes szerveket, hogy a képzést ideiglenesen vagy véglegesen szün­tessék meg. 0 Volt már erre példa? — Hogyne, igen sok. A KIOSZ-t, vagy a KISZÖV-öt több esetben is kértük — mert főleg a kisiparosoknál és a szövetkezetek­ben nem volt megfelelő a munkahelyi felté­tel a szakképzéshez, vagy a tanulót nem az előírásoknak megfelelően foglalkoztatták. Pedagógusaink rendszeresen ellenőrzik a munkahelyeket. Sok a fegyelmi ügyünk, ilyenkor a szülői munkaközösség segítségét is kérjük, ők végzik el a környezettanulmá­nyokát. A szülők sokat segítenek az inté­zetnek, ellenőrzik az albérleteket, fogadó­órákat tartanak, egyszóval páratlan a tevé­kenységük. _ Szükségük van-e erre a segítségre, 9 milyenek az oktatás személyi felté­telei? — Ez egy olyan kérdés1, amire nem szí­vesen válaszolok. Bosszantanak az akadé- koskodók, akik statisztikai adatokkal pró­bálják igazolni, milyen gyenge a tanári kar felkészültsége. Például egy gépészmérnököt a képesítés nélküli rovatba kell beírnunk, mert nem pedagógus. _ Mégis, milyen képzettséget írnak elő 9 a rendeletek és ennek hogyan felel meg az intézet tantestülete? — Az egységes szakmunkásképzéshez ta­valytól elegendő a főiskolai végzettség. Tan­testületünk 160-as létszámú, 60 tanárt és 100 szakoktatót foglalkoztatunk. A szakoktatók­nak a szakmunkás-bizonyítvány, plusz az érettségi az előírás. Ennek nagyobb részben megfelelnek. — Önök a szakmai tudás mellé életre 9 szóló útravalót is szeretnének adni? — Igen, elsősorban a közéletiségre neve­lésre, a KISZ-fórumokra, a vitakörökre, a diákönkormányzatra utalnék. De számottevő az intézet törekvése arra, hogy kellő általá­nos műveltséggel indítsuk útnak 2300 fiata­lunkat. Egész házas színházbérlet, komoly kulturális programok, könyvtár, kirándulá­sok, s csak a legfontosabbakat említem. _ Több változás történt a szakmun­9 kásképzésben az utóbbi időben. Az új szakmunkástörvényre, a megyei hatáskörre gondolunk. Meghozták-e ezek az intézkedések a várt hatást? — Vegyük sorra. A szakmunkástörvény adta lehetőségeket kihasználjuk, úgy érez­zük, ennek szellemében javítjuk munkánkat. Nehezebb a másik rész. Két és fél éve lett felügyeleti hatóságunk a megyei tanács mű­velődésügyi osztálya. Eddig vegyesek a ta­pasztalataink Meg kell szoknunk, hogy más tárcához tartozva, mások a szokások. Ez a megyei hatáskör már a jövőt vetíti előre. Az egységes irányítással szorosabb munkakap­csolat alakulhat ki az intézetek között, pél­dául tantárgyi, szakmai munkaközösségek­ben. ^ Mi lesz1 ön szerint, a jövő útja? — Közeledni kell egymáshoz a szakmun­kásoktatásnak és a szakközépiskolai képzés­nek. Megyénk egy kicsit lemaradt az orszá­gos szinttől, a szakmai profilirozásban. A feladatok tisztázása, a feltételek vizsgálata és a profilok kialakítása — ez a jövő útja. Legújabban erről beszélünk sokat, s öröm­mel közölhetem, hogy feltételeink lehetővé teszik ősztől egy új szakképzés bevezetését. Intézetünkben és a 107-es iskolában meg­kezdődik a levelezőképzés a szakmunkások szakközépiskolájában. Nekünk ez megbe­csülést jelent, a jelentkezőknek pedig, re­méljük, önbizalmat. Régi iskolájukba tér­nek vissza érettségizni. Baraksó Erzsébet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents