Kelet-Magyarország, 1976. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-04 / 157. szám
1976. július 4. KELET-MASYARORSZÁG 11 Július 4., vasárnap KRÓNIKA ULRIK NAPJA A Nap kél 3 óra 52 perckor, — nyugszik 19 óra 44 perckor. ------A Hold kél ll óra 49 perckor, — nyugszik 23 óra 10 perckor. Hetvenöt évvel ezelőtt. 1901. július 4-én született — és fiatalon, 1945 márciusában esett a fasizmus áldozatául — Halász Gábor kritikus, irodalomtörténész. A Budapesti Tudomány- egyetemen , esztétikát, filozófiát, magyar irodalomtörténetet hallgatott; 1925-ben doktorált. Alig végezte el az egyetemet, a Napkelet című folyóirat avatta kritikussá; ennek hasábjain je. lentek meg nagy tudásról, művészi érzékenységről és igényességről tanúskodó tanulmányai, bírálatai. Mind. inkább az élő irodalom problémái érdekelték, s fő céljának azt tekintette, hogy az akkor jelentkező új nemzedék kritikusa legyen. De igényes tanulmányokban foglalta össze Széchenyi. Kazinczy, Batsányi, Bessenyei, Madách, szalay László, Csengery Antal, Trefort Ágoston életművét is. Az 1930-as évek végéig kritikáiban többnyire a romantikus messzevágyás a halállíra, a pesszimizmus, a formaművészet híve, míg az utolsó esztendőkben a társadalombíráló hangokra, a népi irodalom jelentkezésére figyelt fel jó érzékkel. Életében mindössze egy tanulmánykötete jelent meg. Az értelem keresése (1938) címmel. Válogatott írásainak gyűjteménye 1959-ben látott napvilágot. 1970. július 5„ hétfő EMESE NAPJA A Nap kél 3 óra 53 perckor, — nyugszik 19 óra 44 perckor. A Hold kél 13 óra 03 perckor, — nyugszik 23 óra 42 perckor. Hetvenöt évvel ezelőtt. 1901. július 5-én született Moszkvában Szergej Obraz- cov világhírű szovjet bábművész, színész, rendező, Állami díjas művész. Fiatalon festészeti és grafikai tanulmányokat folyta, tott, a moszkvai Művész Színház zenei stúdiójának tagjaként Nyimirovics-Dan. csenko tanítványa volt. Bár 1936-ig drámai színészként működött, érdeklődése már akkor a bábjáték felé fordult ; dalokat, románcokat, rövid jeleneteket adott elő maga készítette bábuival. A Művész Színház turnéi során megismerkedett Európa és az Egyesült Államok jelentős bábművészeivel, bábszínházaival. Mind gyakrabban szerepelt bábuival koncertpódiumon a moszkvai közönség előtt is, majd megalapította a moszkvai Központi Bábszínházát. Hamarosan állandó színház- épületet kapott, ahol már naponta tarthatott gyermek- és felnőttelőadásokat. Az egyéni produkciók, magánszámok során szerzett tapasztalatokat a társulat irányítójaként és rendezőjeként fejlesztette tovább. Klasszikus orosz és külföldi mesejátékokat (Aladdin csodalámpája. Szarvaskirály, Hamupipőke), szatirikus felnőtt műsorokat (Különleges koncert, Szempillád zizzenése stb.) mutatott be, nagy sikerrel. Ismételten járt hazánkban is a világszerte népszerű, 75 éves művész, akit születésnapján sok szeretettel köszönt a művészvilág és a hálás közönség egyaránt. Időjárás Várható időjárás ma estig; kevés nappali felhő- képződés, eső nélkül. Mérsékelt, időnként megélén. külő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet; 30 fok kö. rül. Ritka szép növénnyel gazdagodott a Nyíregyházi Kertészeti és Parképítő Vállalat. A fehér virágú sztefanotisz Madagaszkárban őshonos, Magyarországon 2—3 éve termesztik. Felvételünkön Vass Béláné kosárba fűzi a különleges virágot. (Gaál Béla felvétele) Kiállítás Vásárosnaményban Kiállítás nyílik július 5-én, hétfőn Vásárosnaményban, a járási művelődési központ kiállítótermében a II. országos fafaragó alkotótábor résztvevőinek munkáiból. A bemutatón a táborozok előre beküldött és zsűrizett darabjait telepíthetik meg az érdeklődőid A kiállítást hétfőn délelőtt 11 órakor dr. Gyarma- thy Zsigmond, a megyei levéltár igazgatója nyitja meg. A közel 150 darabos tárlat július 25-ig, naponta 9-től 12- ig, illetve 13-tól 19 óráig látogatható. Nemzetközi szövetkezeti nap A nemzetközi szövetkezeti napon, július 4-ón gazdag programot kínál az érdeklődőknek az ipari szövetkezetek nyíregyházi klubja. Délelőtt 9 órakor sportversenyekkel kezdődik a rendezvény a városi stadionban, illetve a klubkönyvtárban. Délután 18 órakor műsoros estet rendeznek az ipari szövetkezetek klubkönyvtárában. A műsorban fellép az ipari szövetkezetek Nyírség tánccsoportja mellett a Racita irodalmi színpada, a Pásztortűz és a Nap együttes. A VII. NEMZETKÖZI BARTÖK-KÚRUSHANGVER- SENYT július 5. és 10. között rendezik meg Debrecenben. A versenyprogramok mellett esténként hangversenyeket adnak az érdeklődőknek a kórusok a Bartók-teremben. Megyeszékhelyünket a nyíregyházi vegyes kórus képviseli a találkozón. Ök versenyen kívül, július 6-án tartanak bemutatót a Bartók-teremben. Az előadás este 20 órakor kezdődik. FOLYTATJA ÜTJÁT a nyírbátori járásban a megyei pártbizottság Szabolcs-Szat- már megye fejlődését bemutató vándorkiállítása. Nyír- béltek és a Nyírlugosi Állami Gazdaság után július 6- tól 9-ig Nyírgyulajon, a művelődési házban látható. A MAGYAR HONVÉDELMI SZÖVETSÉG munkáját, a szakágak tevékenységét mutatja be a Magyar Televízió népszerű „Mozdulj” című adásában vasárnap délelőtt. A műsor délelőtt 11 órakor kezdődik. MEGTÁRGYALTA ÉS ELFOGADTA a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat pártbizottsága és szakszervezeti tánácsa július 2-án a vállalat V. ötéves tervét. A cél 1980-ra 800 millió forintos termelési érték elérése. Négyezer-kétszáz női kabátot szállítottak július 1-én a CANDA NSZK-beli cégnek a Nyíregyházi Divatruházati Vállalattól. Ezzel a mennyiséggel a vállalat teljesítette első féléves tőkés bérmunka kötelezettségét. FEJLESZTÉSEK HITELEZÉSE AZ IPARBAN címmel dr. Csernok Attila, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese tartott előadást július 3- án délelőtt az MNB megyei igazgatóságának tárgyaló- termében, Nyíregyházán. Az előadásra a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezete rendezésében került 6or. MEGKEZDE A KEMÉV a nyíregyházi Taurus gumigyár mezőgazdasági abroncsgyárának a kivitelezését. A nagy építkezést előreláthatólag 1979 harmadik negyedévében fejezik be. Műsoros est Nyírbogdányban Műsoros estet rendezett nyugdíjasai tiszteletére a nyírbogdányi Kossuth Termelőszövetkezet július 3- án, szombaton. A községi kultúrotthon nagytermében lebonyolított előadáson fővárosi színművészek szórakoztatták vidám jelenetekkel, prózamondással, dalokkal, táncokkal a nyugdíjasokat. Az. előadás után közös vacsorán látták vendégül az öregeket az általános iskola épületében. MEGKEZDTÉK A DOHÁNY BETAKARÍTÁSÁT június 30-án a nyírgyulaji Petőfi Termelőszövetkezetben. Jelenleg 40 téesztag töri kézzel a földeken a dohányt. A 120 hektáros dohányterületről folyamato san takarítják be a termést. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 27. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 70 fogadó ért el, nyereményük egyenként 83 091 forint. Három találatot 6360 fogadó ért el, nyereményük egyenként 457 forint. A két- találatos szelvények száma 201 534 darab, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) Andersen C.: A Hókirálynő (Móra) — Törpék és óriások. Versek, mesék, érdekes tudnivalók és fejtörők gyermekeknek (Szivárvány) (Köz- gazdasági—Minerva) — Kuba Kommunista Pártjának I. kongresszusa 1975. december 17—22. (Kossuth) — Széchenyi Zs.: Ahogy elkezdődött (OK) (Szépirodalmi) — Veö- res S.: Áthallások (Szépirodalmi) — Czimbulyás J.—Kovács J.: A japán fürj tenyésztése és hasznosítása (Mezőgazdasági) — Danck- wers P. V.: Gáz-folyadék eljárások (Műszaki). Megkezdték a széna betakarítását a porcsalmaic határban. Felvételünkön a porcsalmai Dózsa Mezőgazdasági Termelőszövetkezet tagjai boglyarakás közben. (Császár Csaba felvétele) FILM 1976. július 4., vasárnap 1976. július 5., hétfő VASÁRNAP KOSSUTH radio 8,05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. — 8,21: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Kodály-muve- ket énekel. — 8,33: Énekszóval, muzsikával. — 9,00: Donizetti: Boleyn Anna — Jelenet a II. felvonásból. — 9,20: Magyar Múzsa. „Szavakból az élet...” Aprily Lajos költészete. — 10,03: A hét királyfi. Mesejáték. Balázs Béla meséje rádióra alkalmazva. — 10,49: Spiel- haus: Vidám apróságok. — szvit. — 11,14: vasárnapi koktél. — 12,10: Édes anyanyelvűnk. — 12,15: A Vasárnapi koktél folytatása. — 13,00: Mikor van nyár? — 13,10: Varázskeringő. — Részletek Oscar Strauss operettjéből. — 13,51: Rádiólexikon. — 14,21: Uj lemezeinkből. — 15,08: Útközben. — 15,13: Beethoven: C-moll szonáta Op. 30. — 15,41: Pillantás a nagyvilágba. — 16,01: A régi magyar irodalom hetei. — 17,05: Útközben. — 17,10: Művészlemezek. — 18,00: Béres Ferenc népdalokat énekel, Tarjám Tóth Ida cimbalmozik. — 18,50: Diákkönyvtár hangszalagon. Leveleskönyv. Mikes Kelemen törökországi levelei. — 19,55: Offenbach: Hoffmann meséi. Háromfelvonásos opera elő- és utójátékkal. — Közben: 21,10: Kínálgató. ízes irodalmi összeállítás. — 21,29: Az opera- közvetítés folytatása. — 23,15: Modern írók portréi. — 23,36: Zenés játékokból. — 0,10: Angol ko> usmuzsika. PETŐFI RADIO 7,30: Edward Power Biggs és Lionel Rogg orgonái. — 8,08: Mit hallunk? — 8,33: Miska bácsi lemezesládája. — 9,05: Nőkről-nőknek. — 9,35: Slágermúzeum. — 10,33: 117 perc. Színházról, rádióról, televízióról. — 12,33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,11: A libatoppi bajuszverseny. Enyedy György mesejátéka. — 14,00: Táskarádió. — 15,00: Balatoni csúcsforgalom. — 17,00: ötórai tea. — 18,00: Mit üzen a rádió? — 18,35: Nótakedvelőknek. — 19,43: Kritikusok fóruma. — 19,53: „Köny- nyű mint az lxl” Cserháti Zsuzsa előadóestje a 6-os stúdióban. — 20,51: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 21,01: Magángyűjtemény. — 22,01: Liszt: Dante szonáta. — 22,18: Dzsesszfelvételeinkből. — 22,33: Népdalok. — 23,16: Zenekari muzsika. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00—18,30: Műsorismertetés. — Vasárnapi jegyzet. — Chopin- etüdök. — Mátészalkai diákszínpadok. — Lantmuzsika. — Zene és történelem. — Népdalkörök 1976. évi vetélkedője. — Sporthírek. MAGYAR TV 9,18: Idősebbek is elkezdhetik. — 9,25: Szabad a pálya. — 9,50: Egyszer volt, hol nem volt. — 10,55: Hírek. — 11,00: Mozdulj. — 12,00: Uszóoktatás. — 15,53: Töltsön velünk egy estét. Zenés film. (ism.) — 16,40: Fekete felhők (Színes). Magyarul beszélő lengyel filmsorozat I. rész. — 17,35: Egy város régi és új arca (Színes). A Horizont Szerkesztőség műsora. — 18,05: Énekszóval. Kórusok Klubja. — 18,35: Delta. Tudományos híradó. — 19,00: Reklámműsor. — 19,05: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19,10: Esti mese. (Színes). — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik (Színes). Tévétorna. — 19,30: A HÉT. — 20,25: Hírek. — 20,30: G. B. Shaw: A tőrbecsalt (Színes) Balnco Posnet. Tévéjáték. — 21,30: Sporthírek. — 21,40Caterina Valente műsora. (Színes). Zenés film. — 22,30: Hírek. BRATISLÁVÁI TV 900: Kicsinyek műsora. — 9,35: Pável közbelép. — 10,05: A Stülpner-Iegenda. Filmsoro- zat. — 11,35: Látogatás a klubban. — 14,00: Vychodna, 76. — 16,25: Pionírok sportolimpiája. — 17,35: Filmmúzeum. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19,50: Vasárnapi vers. — 20,00: Ellopott gyermekkor. Tv- jaték. — 21,00: Huszonhat gyönyörű év. — 21,30: Tv-híradó. ROMAN TV 8,35: Folytatásos gyermekfilm. — 9,00: A falu életéből. — 10,15: A Román Vöröskereszt 100 éves. — 10,45: Zenés apróságok. — 13,55: Olimpiai sportmagazin Münchentől — Montrealig. — 15,10: Az „Omega variáns”. Folytatásos film utolsó epizódja. — 17,40: 200 éves az Egyesült Államok. Riport. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv- híradó. — 19,20: A zenés filmek tv-fesztiválja. „Hollywood- Hollywood”. Amerikai film Freü Astaire, Deana Durbin és mások szereplésével. — 21,20: Sport. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8,25: Mit üzen a rádió? — 9,00: Vándorévek. Berda József versei. — 9,10: A hét zenemüve. Mendelssohn: d-moll zongora- verseny. — 9,40: Vidéki óvodások énekelnek. — 10,53: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekart. — 11,20: Ember és ital — ember. Riportműsor. — 11,40: A fáraó. Epizódok Boleslaw Prus regényéből. — IV. rész. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14,00: Ezeregy délután — 14,30: Dzsa- mile. Részletek Bizet operájából. — 15,15: A KISZ Művész- együttesének központi énekkara Sergio Ortega dalaiból énekel. — 15,22: Szimfonikus zene. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: Hogyan éltek elődeink a századokban? V. rész. — 16,45: Szirmay Márta énekel. — 17,05: Békési népdalok. — 17,28: Tücsökzene. Szabó Lőrinc versciklusa. — 18,00: A bányamester. Részletek Zeller operettjéből. — 19,15: A rádió Kabarészínháza. Vidéki stúdiók ka- barévetéikedője. — I. — 20,30: Kapcsoljuk a debreceni Bartók- termet. A VII. nemzetközi Bartók Béla-kórusverseny megnyitó hangversenye. — 21,30: Mik- rolánc. — 22,20: Pillantás Ázsiából Ázsiára. — I. rész — 22,30: Pauk György és Franki Péter hangversenye a pécsi Liszt Fe- renc-teremben. PETŐFI RADIO 8,05: Bilitis dalai. Részletek Kozma József operettjéből. — 8,33: Verbunkosok, nóták. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 12,00: Venezuelai népi dallamok. — 12,15: Koós János énekel. — 12,33: Hogyan élnek a diákok? Jegyzet. — 12,50: Takács Paula és Szalma Ferenc énekel. — 13,33: Viva la musica. A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa kánonokat énekel. — 14,00: Kettőtől ötig... A rádió kívánságműsora. — 17,00: Az Ifjúsági Rádió órája. Belépés nemcsak tornacipőben. — 18,00: En és a társadalom. Hány „életünk” van? — 18,33: Zenei szerkesztők és rendezők műhelyében. — 20,03: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak. — 20,33: Az Ifjúsági Rádlószin- pad bemutatója. Dávid és Klo- tild. Nemes György rádiójátéka. — 21,48: Slágermúzeum. — 22,33: A régi magyar irodalom hetei. „Krónika az magyaroknak dolgairól." NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Műsorismertetés, hírek, lapszemle. — 17,05: Tánczenei kívánságműsor. — 17,25: Fél év után az ipari üzemekben. — 17,35: Benőn Hardy orgonái. — 17,45: Benkő Dániel lanton játszik. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Millöcker: Du. barry grófnő — részlet. — 18,27 —18,30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. BRATISLAVA! TV 17,10: Vezetek, vezetsz, vezetünk... — 18,00: Népzenei műsor. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv- híradó. — 19,30: Fehér ügynökök. — 20,00: Egyenes vonalon. Tv-játék. ROMAN TV 15,00: Iskola-tv. — 15,30: Magyar nyelvű adás. — 18,00: Képek Venezueláról. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tvhíradó. — 19,05: Színházi újdonságok. — 20,20: A Parasztok c. lengyel regény tv-változata. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: LEGENDÁK LOVAGJA. E. k.: fél 4, 6 és 9 óra. Július 5: GYORSÍTOTT ELJÁRÁS. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Béke mozi: FOLYTASSA COWBOY! E. k.: 4, 6 és 8 óra. Július 5: ASSZONY A BANDITÁK ELLEN. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Gorkij mozi: AZ EZREDESEKET AKARJUK. E. k.: 4, 6 és 8 óra. július 5: a második Áldozat. e. k.: 4, 6 és 8 óra. Móricz Zsigmond mozi: ÉN NEM LATOK, te nem beszélsz, ö NEM hall. E. k.: fél 6 és fél 8 óra. Kert mozi: PAULINA 1880. E. „ július 5: SATANI ÖTLET. E. k.: 8 óra. Kisvárdái mozi: VIGYÁZAT VADNYUGAT. Mátészalkai mozi: CSÍNOM PALKÓ. Július 5: LEGENDÁK LOVAGJA. (JÁNOSIK) Nyírbátori mozi: A STADION ŐRÜLTJEI. Sóstói kultúrpark: SKORPIÓ együttes koncertje. Rossz idő esetén a csarnokban. RADIO