Kelet-Magyarország, 1976. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-04 / 157. szám
12 KELET-MAGYARORSZÄG 1976. július 4. Új bajnoki rendszer a labdarúgásban Ki jut magasabb osztályba, ki esik ki, mi van az átigazolások körül Augusztus első felében ismét megindul a labdarúgó sportág gépezete, kezdetét veszi az 1976—77. évi bajnokság. A sportág híveit érthetően már az új bajnokság hírei érdeklik. Az új évad legfőbb tudnivalóiról kértünk tájékoztatást Tóth Józseftől, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagjától, a megyei szövetség főtitkárától. Az első tíz Az 1976—77. évi NB III-as labdarúgó-bajnokságról a következőket mondta. — A bajnoki nyitányra augusztus 8-án kerül sor, s december 19-én fejeződik be az őszi idény. Változatlanul négy, huszas létszámú csoportban zajlik le a bajnokság. — A hírek szerint ajánlatos lesz jól szerepelni, már az első fordulótól kezdve? — Igen, hiszen a verseny- kiírás szerint az 1976—77. évi bajnokság befejeztével a jelenlegi négy csoport 11—20. helyén végzett csapatok osz- tályozót játszanak a megyék és Budapest bajnokával az NB III-bap maradásért. — Mit jeleht ez? — Azt, hogy az újabbr 1977—78. évi NB III-as bajnokság mezőnyét már csak három huszas csoport alkotja majd. A jelenlegi négy csoport első tíz helyezett együtteséből alakul ki két csoport — a jelenlegi négy csoport bajnoka feljut az NB II-b§, helyükre az onnan kiesettek kerülnek —, míg a harmadik csoport huszas létszámát a már említett osztályozok alakítják ki. — Valóban nem lesz köny-M nyű helytállni. — Az új bajnoki évadban csak azok az együttesek érezhetik magukat biztonságban, melyek az első tíz között végeznek. Annál is inkább, mert az osztályozón összesen hatvan együttes vesz részt, s közülük csak húsz maradhat NB III-as. S az osztályozok — legjobb tudomásom szerint — irányított sorsolással zajlanak le annak érdekében, hogy valóban a legjobb húsz csapat kerüljön be a harmadik csoportba. Mindezekkel eleve számolniuk kell megyénk csapatainak. Két osztály — tizenhat együttes A megyei I. és megyei II. osztályú bajnokság verseny- kiírásáról a következőket mondta a szövetség főtitkára. — Mindkét osztályban egyaránt augusztus 15-én kezdődik az új bajnokság őszi idénye, s mind az I., mind a II. osztályban tizenhatos a létszám. — Hogy alakulnak a mezőnyök? — A megyei I. osztályban a bajnokságot nyert és NB III-ba jutott Kisvárdai SE helyére a Rakamazi Spartacus került vissza. Kiesett az Ib- rányi Tsz és a Nyíregyházi MEDOSZ. Amennyiben a második helyezett Nagyhalászi Textiles az osztályozókon be tudja küzdeni magát az NB III-ba, úgy az I. osztályban az ibrányi együttes visz- szamarad legjobb kiesőként. — A megyei II. osztályból felkerült az NYVSC és az Asztalos SE, kiesett a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola és Nagyvarsány együttese. Helyükre a járási bajnokságot nyert együttesek osztályozójának két csoport- győztese jut majd fel. — A nyírbátoriak reménykedhetnek még a feljutásban? — Nem, hiszen a megyei szövetség elnöksége június 30-i ülésén megtárgyalta fellebbezésüket. Tudott, hogy a Nyírbátori Báthori SC az NYVSC ellen óvott, s ezt a fegyelmi bizottság elutasította. Az elnökség helyben hagyta a fegyelmi döntést ési elutasította a fellebbezést. — Miként alakul, a kiesés és feljutás a megyei I. osztályban? — Az 1976—77. évi bajnokság végén a megyei I. osztály győztese a korábban említett NB III-ba jutásért kiírt osztályozón való szerepléshez szerez jogot. A kiesők létszámát — egyben a megyei II. osztályban is — az határozza majd meg, hogyan szerepelnek jelenlegi NB III-as csapataink. Az viszont biztos, hogy a megyei II. osztályból a bajnokság végén az első két helyezett feljut az I. osztályba. Nagy a bizon yta lanság — Mikorra várhatók a sorsolások? — A megyei szövetség az új bajnokságra való nevezési lapokat mar elküldte az érdekelt együtteseknek. A beküldési határidő július 10. Ezt követően, valamint az osztályozok befejeztével alakulnak ki a mezőnyök, s készül el a megyei I. és megyei II. osztályú bajnokság őszi sorsolása. — Az átigazolások? — Még meglehetősen nagy a bizonytalanság, az együtte sejt tarsolyukban tartogatják a kérelmeket és még ugyan csak folynak a tárgyalások. A hírek szerint az alacsonyabb osztályúak jobban állnak, mint az NB-s együttesek. A név szerint benyújtott átiga zolási kérelmekről jó néhány nap múlva számíthatunk meg bízható hírekre. — A napok viszont gyorsan telnek. — Remélem, hogy ezt tudják megyénk labdarúgócsapatai is. S arról sem szabad megfeledkezniük, hogy a július 1-én elkezdődött kedvezményes átigazolási időszak idén egy nappal korábban, július 14-én, 24 órakor zárul. Ugyancsak nem árt tudni — fejezte be a tájékoztatást Tóth József —, hogy a járási bajnokságot nyert csapatok most folyó osztályozó mérkőzésein nem szerepelhetnek a július 1-től kedvezményesen átigazolt játékosok. Bézi László Elitazott Montrealba a magyar olimpikonok elsí csoportja Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott beszédet Szombaton korán volt ébresztő a XXI. nyári olimpiai játékokon részt vevő magyar sportolók számára. Azonban minden bizonnyal ezúttal senki sem volt fáradt, pedig az utazás izgalma sokakat aludni sem hagyott. Ferihegyi repülőtér, 8 óta, szikrázó napsütés, rekkenő hőség. A betonon szorgos szerelők készítik elő a hatalmas gépmadarat, a PANAM DC—707-es különgépét, amely csaknem 10 órán át „lakhelye” a sportküldöttségnek. A teraszon gyülekeznek a búcsúztatók: rokonok, barátok, sportolók, ismerősök, sportvezetők — sok százan.. 8,30 óra. Megérkeznek az autóbuszok és a formaruhás olimpikonok — a lányok sárga nadrágkosztümben, a fiúk sötétkék öltönyben — a Központi Sportiskola kék melegítős sorfala között vonulnak be a váróterembe. Közben folyik az autogramosztás, mert ki tudja, kinek az aláírása ér majd néhány hét múlva sokat ... 9,55 óra. Teljes létszámban — miind a 187 olimpikon — bevonulnak a sportolók a honvédzenekar pattogó indulója mellett a betonra és felsorakoznak a kormányváró előtt, amelynek bejárata fölött az olimpiai ötkarika és Montreal 1976 látható, alatta a jókívánsággal: „Sok sikert Montrealban!” A magyar olimpikonok ünnepélyes búcsúztatásán megjelent Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Rácz Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője és Pacsek József vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes. Ott volt dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a magyar sportküldöttség vezetője, dr. Csanádi Árpád, az OTSH elnökhelyettese, a MOB elnök- helyettese, a MOB titkára, akik el is utaztak Budapestről, valamint dr. Szatmári István, az OTSH elnökhelyettese. Pontosan 10 órakor felhangzott a Himnusz, majd Páder János jelentést tett Borbándi Jánosnak. A Minisztertanács elnökhelyettese lépett ezután a mikrofonhoz. Tisztelt sportolók! Tisztelt sportvezetők! Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, valamint a Magyar Népköz- társaság kormánya nevében tisztelettel és nagyrabecsüléssel üdvözlöm a XXI. nyári olimpiai játékokra induló magyar csapat minden tagját és vezetőjét. Üdvözlöm önöket, akik társadalmunk segítségével és bizalmától övezve, kiváló edzők vezetésével és sportvezetők támogatásával szorgalmasan készülhettek a világ legrangosabb sportvetélkedőjére. A felkészülés sokoldalú, fáradságos munkája után most a nemes vetélkedés és a bizonyítás következik. A világ legjobb sportolói között helytállni erős akaratot és megtisztelő feladatot jelent. Azt várjuk önöktől, hogy — legjobb tudásuk szerint — becsülettel bizonyítsanak a nagy világversenyen, szerepeljenek eredményesen, SOROKBAN A Bp. Spartacus nemzetközi OKISZ Kupa atlétikai versenyén a női távolugrást Erdélyiné Szabó Ildikó nyerte 628 centiméterrel. Gyulán a felnőtt atlétikai vidékbajnokság első versenynapján az NYVSC versenyzői közül Deák Géza 48,6 mp-cel első TENISZ: Fiatalok randevúja Nyíregyházán július 1 és 4 között kerül lebonyolításra a Nyírfa Kupa elne- nevezésű nemzetközi ifjúsági teniszverseny. ELŐZMÉNY: Teniszsportunk közismerten egyik legerősebb fellegvára Nyíregyháza. Gyönyörű környezetben fekszenek a Sóstói úti pályák, amelyek bármelyik fővárosi nagyegyesületnek is díszére, válnának. A Sóstói úton egész évben egy pillanatra sem áll meg az élet, kora reggeltől késő estig pattog a fehér labda. A Magyar Tenisz Szövetség nem véletlenül döntött úgy, hogy városunk adjon otthont a Nyírfa Kupa nemzetközi versenynek. HELYSZÍN: A nyári melegtől az utca kihalt, csendes, a pályák és környéke fiatalok zsivajától hangosak. A hőmérő higanyszála jóval 30 fok fölé kúszik. A hatalmas fák mint napernyők nyújtanak némi védelmet a versenyzőknek. A kilenc vörössalakos pályán hatalmas csatározások folynak. A verseny- bíróság a klubház bejáratánál székel. Az eredményjelző tábla körül kisebb csoportok a várható esélyekről beszélgetnek... JEGYZŐKÖNYV: Ifjúsági fiúk (4 közé jutásért): Ku- harszky (Vasas)—Pluhm (NDK-beli) 6:3, 6:0, Vyko- pal (csehszlovák)—Koczka J. (Nyíregyháza) 6:2, 7:5, Opreanu (ropián)—Kvarda (csehszlovák) 6:3, 7:6, Arnold (NDK-beli)—Nita (román) 6:3, 7:6. Ifjúsági lányok (4 közé jutásért): Mandlikova (csehszlovák)—Lugasi (Bp. Honvéd) 6:3, 6:2, Baharova (bolgár)—Schultz (NDK-beli) 7:6, 6:3, Socaciu (román)— Kavisánszky (DVTK) 6:1, 6:2, Novakova (csehszlovák) —Wagner (NDK-beli) 6:1, 6:4. A VERSENYZŐK: — Nagy küzdelmekre, jó versenyekre van kilátás — mondotta a csütörtöki megnyitó előtt Me- zey István, a Magyar Tenisz Szövetség képviselője. Amikor az esélyekről esett szó, ő már tudta, hogy a külföldiek minden számban belefognak szólni az első hely kérdésébe. Neki lett igaza. A csehszlovák, bolgár, román és NDK-beli teniszezők, eddig alaposan feladták a leckét a magyar versenyzőknek. A MIEINK: Pázmándi József szakosztályvezető azzal bocsátotta pályára a nyíregyházi versenyzőket, lehetőleg használják ki a hazai pályát és jussanak legalább a legjobb nyolc közé. Koczka Jancsi fogadta meg leginkább az „atyai” tanácsot, teljesítette a kitűzött normát. A nyíregyházi fiú számára még az elődöntőben is felcsillant a remény, végül a csehszlovák Vykopal nyert, s jutott a legjobb négy közé. A serdülők versenyében jól szerepelt Sárréti Gyuri is, aki egy itá liai verseny után, ezúttal hazai pályán bronzérmes lett. EGYVELEG: A színes napernyő alatt sebtében összese- reglett „nemzetközi) társaság’ issza a cólát. A nagy hőségben bizony jólesik az ital, hiszen Liza néni alaposan le- hűtötte. Beszélgetnek, cse vegnek. Jelvények, táskák, ütőtokok cserélnek gazdát. — Olyan jó itt lenni — mondta a 14 esztendős csehszlovák Mandlikova, aki eddig is kitűnően szerepel a versenyben. A FINÁLÉ: A hangosbeszélő pályára szólítja a versenyzőket. Ezúttal már a döntőbe jutás a tét. Van hát izgalom bőven. Akik pedig már „kiestek”, szurkolnak a pályán lévőknek. Vagy ki tudja? Talán tanulnak tőlük... Kovács György helyen végzett. A 10 000 méteres síkfutásban Kiss József 31:19 perccel, a gerelyhajításban pedig Szoboszlai Péter 70,16 méterrel lett harmadik. Budapesten a béka- és úttörőkorosztály országos úszóbajnokságán a nyíregyházi sportiskolások kitűnően szerepeltek az első versenynapon. A békaszámokban a lányok 800 méteres versenyében Gergely Gabriella 12:19,0 p-cel bajnok lett, Nagy Zsuzsa 12:42,1 perccel harmadik helyen végzett. A 133 1/3 m-es vegyesszámban ugyancsak Gergely Gabriella (2:05,8 p) szerzett bajnoki címet, Nagy Zsuzsa (2:06,7 p) pedig ezüstérmes lett. A leány 4x100-as vegyesváltóban 6:38,0 p-ces eredménynyel a Nyíregyházi Sportiskola szerezte meg a bajnoki címet. Az úttörőszámokban a lányok 100 m-es mellúszó számában Vass Tünde (1:24,67 p) ezüstérmes, a fiúk 100 m- es mellúszó számában pedig Török Sándor (1:27,15 p) bronzérmes lett. Mai sportműsor Labdarúgás, Nyári Totó Kupa-mérkőzés: Hejőcsabai Cement—Rakamazi Spartacus, Hejőcsabán, 17 órakor, vezeti: Édes. Osztályozó mérkőzések a megyei II. osztályba jutásért: Kótaj—Biri, Nyíregyházán az NYVSC-pályán, délután 17 órakor. Kisléta— Ópályi, Baktalórántházán, 17 órakor. Mándok—Tunyog- matolcs Vásárosnaményban 17 órakor. Tenisz: Nyírfa Kupa nemzetközi serdülő és ifjúsági egyéni verseny a nyíregyházi stadion teniszpályáin, délelőtt 8 óra 30 perctől. vigyék sikerre a magyar színeket. Teljes bizalom hatja át azt a meggyőződésünket, hogy — a korábbi olimpiai játékokhoz hasonlóan — sportteljesítményeik és sportszerűségük mellett általános emberi magatartásukkal is méltóan képviselik hazánkat. Szocializmust építő dolgozó népünket, híven szolgálják a béke, a népek közötti barátság ügyét, az olimpiai eszmét, amelyre esküt is tettek. Mindezzel a magyar sport legszebb hagyományait folytatják. Kedves barátaink! Tudjuk, hogy nehéz sportküzdelmek előtt állnak s éppen ezért elvárjuk, hogy mindannyian tudásuk legjavát nyújtsák, teljes szívvel, akarattal küzdjenek a sikerért, a magyar színekért. Érjék el, hogy a magyar sportküldöttséget megbecsülés és tisztelet övezze. Bizonyosak vagyunk abban, hogy az itthoni milliók — beleértve az önök családjait és egyesületeiket is — nagy szeretettel és bizalommal kísérik szereplésüket az indulástól kezdve. Együtt vagyunk önökkel a versenyek izgalmai közepette, együtt örülünk majd a sikereknek. Bizalommal és bizakodással engedi önöket útjukra a sport- szerető magyar társadalom, amely sokat tett azért, hogy jól felkészüljenek és minél eredményesebb legyen a montreali szereplésük. A párt, a kormány és sok millió honfitársunk nevében azt kérem önöktől, hogy becsülettel, eredményesen képviseljék hazánkat, a Magyar Népköztársaságot a montreali olimpiai játékokon. Kívánok önöknek jó utat, élményekben gazdag sportsikereket, eredményes szereplést, becsületes helytállást és örömteli viszontlátást. A nagy tapssal fogadott szavak után dr. Beckl Sándor köszönte meg a magyar sportküldöttség nevében az útra való üdvözlést, majd ezeket mondotta: — ígérjük pártunknak és kormányunknak, hogy mindenki mindent megtesz azért, hogy Montrealban eredményesen helytálljon. Az üdvözlő beszédek elhangzása után a versenyzők és sportvezetők beszálltak- a repülőgépbe, amely 10,30 órakor elstartolt Ferihegyről. Irány Montreal... Kelet Magyarország A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003, 11-277 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 •Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-150 Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza, Árok utca 15. F. v.: Holéczi István