Kelet-Magyarország, 1976. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-16 / 167. szám
1976. július 16. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Alkotó viták A NAGYKALLÓI, NYÍRBÁTORI JÁRÁSBAN és Nyírbátorban a pártalapszervezetek jól éltek a szóbeli agitáció, a politikai vitakörök nyújtotta lehetőségekkel. A két járásban és a városban mintegy hetven vitakör működött. A résztvevők száma kétezer körül mozgott. Az aktivitásra jellemző — ez a vitakör formájából adódik —, hogy szinte minden témánál alkotó vita alakult ki. Különösen élénkek voltak a gazdasági szabályózók módosításával foglalkozó vitakörök-. A hallgatók itt nemcsak vitakészségről tettek tanúbizonyságot, hanem nagy fokú politikai hozzáértésről is. A gazdasági szabályzók módosítását összekapcsolták az V. ötéves terv irányelveinek a megvitatásával. Megfogalmazták a vitakörökön, hogy az új gazdasági szabályzók miatt azok az üzemek, gazdaságok nem kerülhetnek hátrányos helyzetbe, amelyek gazdaságosan termelnek. Érdekeltek a vezetők és a munkások, hogy teljesítsék a terv mennyiségi és minőségi mutatóit, hogy takarékoskodjanak, hogy hatásos üzem- és munkaszervezést honosítsanak meg. Előkerültek itt aggályok is. A nagykállói járásban nem láttak tisztán az elérhető nyereség és az árváltozások témáiban. Biriben felvetették, hogy az aránylag magas elvonás miatt a termelőszövetkezetek — jó termés esetén is — nem futnak-e mérleg- Kiáffiyba. A JÁRÁS SZAKSZÖVETKEZETEI a középtávú, 1980-ig szóló tervkészítéskor bizonytalankodtak. Az zavarta őket, hogy a termelőszövetkezetté alakuláshoz honnan kapják meg a szükséges anyagi támogatást. Nagykállóban, a Korányi Gimnáziumban az új gazdasági szabályozókhoz, a járásban is ható tudományos, technikai forradalomhoz a szakember-utánpótlást nem látták biztosítottnak. Nyírbátorban, a Csepel Szerszámgépgyár gyáregységében azt kifogásolták, hogy az új gazdasági szabályzók nehéz helyzetbe hozzák a kisebb üzemeket, gyáregységeket, mivel nem szüntetik meg a nagy és az anyavállalatok monopolhelyzetét. (Ezt a MEZŐGÉP gyáregységében is szóvá tették.) Indokolták azzal, hogy a nagyvállalat elvállalja a munkát, ráteszi a hasznot, majd a munkát alvállalkozóknak adja tovább. A kivitelező is ráteszi a maga haszonkulcsát, elvégzi a munkát, melyet így kétszeres költség terhel. A kivitelező, a kisüzem és a gyáregység hátrányos helyzetben marad, mivel sem a bért, sem a szociális, kulturális, kommunális kiadásait nem tudja kellően emelni, ugyanakkor a nagyvállalat lényegében munka nélkül jut haszonhoz. A NÖVÉNYOLAJ- ÉS MOSÓSZERGYÁRTÓ ORSZÁGOS VÄLLALAT nyírbátori gyárában jónak tartották az új gazdasági szabályzókat, mivel takarékos, ésszerű gazdálkodásra, termelésre, eredményes üzem- és munkaszervezésre késztetik a vállalatot és dolgozóit. A VOSZK (Vendéglátó Országos Szövetkezeti Központ) dolgozói arról vitatkoztak, hogy miként lehetne a különböző gyáregységekben, közelíteni egymáshoz a ma még igen nagy eltérést mutató bérszinteket. Saját helyzetük visszásságára is kitértek, ök akkor dolgoznak jól, ha több szeszt adnak át a kereskedelemnek, így viszont nem tudnak tenni semmit az alkoholizmus ellen. A KÉT JÁRÁS és a város vitaköreinek munkáját vizsgálva megállapíthatjuk, hogy igen hasznosak voltak. A szóbeli agitáción keresztül hozzájárultak politikai életünk főbb kérdéseinek a tisztázásához. Keresték a választ gondjaik megoldására. Ez önmagában is biztosítja a politikai vitakörök életképességét, szükségességét. c . Jó partneri kapcsolat Sikeres első fél év a HAFE-nál A HAFE nyíregyházi gyárában export megrendelésre készülő berendezésekhez gyárt alkatrészt Kovács János esztergályos. (Hammel József felvétele) A szervezettebb munka következtében 5 százalékkal többet termelt az első fél évben a Hajtóművek és Festőberendezések nyíregyházi gyáregysége. A 233 milliós termelést elősegítette a gyártás folyamatosabbá tétele — alkatrészek előre gyártása — a mindennapi munka gondjainak kollektív megbeszélése, állandó, jó kapcsolat a partnerekkel, az adatközlő szervekkel. Az egyedi termékeket készítő gyár felkészült arra is, hogy maga gyártsa le azokat a hazai termékeket, amelyek a hiánycikklistára kerültek és azokat, amelyeket importból szereztek be azelőtt. Kisebb összegű gépvásárlással tették termelékenyebbé a gyártást és foglalkoznak az anyagmozgatás korszerűsítésével is. Daruval ellátott csarnok építését tervezik, amely lehetővé tenné a műhelyekben a gépek mozgatását, valamint a termékek szállítását. Az első fél évben megkezdték a festőüzemben egy magas nyomású porszóró berendezés kivitelezését, amely kis alkatrészek festésére alkalmas. A HAFE nyíregyházi egysége elsősorban exportra termel, gyártmányaik mindösz- sze 2 százaléka — 15 milliós értékben — kerül a hazai felhasználókhoz. Az idén 10 százalékkal növelik exportjukat, főleg a Szovjetunióba szállítanak festőberendezéseket és konvejorokat/ Az öt szovjet vállalaton kívül eljutnak még termékeik Csehszlovákiába és az NSZK-ba. Az NSZK-partner fore- tikus berendezéseikhez szállít alkatrészeket, s ezért cserébe festőberendezésekkel „fizetnek” a nyíregyháziak. A múlt évben ez az üzlet 36, az idén 28 millió forintot jelent a gyárnak. A megnövekedett feladatokhoz azonban kevés a lét - szám. A termelésből legalább 90 fő hiányzik. Ezért igen magas a gyárban a túlórafelhasználás, átlagosan havonta egy-egy dolgozó 15— 20 órát túlórázik. A gyártás folyamatosabbá tétele lehetővé tette, hogy a túlóraigény ne egy-két hónapban jelentkezzen igen nagy mennyiségben, hanem folyamatosan osztódjon el a legmunkaigényesebb hónapok között. A HAFE termelésében a piaci igények diktálnak, ezért terveiket is ennek megfelelően alakították. A prognózisok szerint nemcsak az V. ötéves terv induló, hanem az elkövetkező évei is feszített termelést követelnek. Negyvennyolcmillió forint tojásból A óra hármat ütött. Az első kettőt még félálomban hallottam, de a harmadik kondulásnál már teljesen ébren döntöttem. Felkelek. Igen, és megyek a szőlőbe kapálni. Inkább most, a hajnalon, mint dél felé a 30 fokok hőségben. Az öltözködés gyorsan ment és csendesen. Nem is vette észre senki csak a feleségem, amikor az ajtót nyitottam. — Hány óra? — kérdezte alig hallható hangon. — Amikor megmondtam, még dünnyögött valamit, hogy hová megyek ilyen korán, de erre már nem válaszoltam. Csendesen becsuktam az ajtót, és közben az jutott eszembe, hogy valamikor gyermekkorunkban mind a ketten, mindennap ilyen korán keltünk, és mentünk dolgozni. Igaz, akkor ez természetes volt, senki nem kérdezte meg, hány óra. De az is lehet, hogy óra sem volt. A városból gyorsan kiértem, Vöröshadsereg útja, Borbánya. Nagykálló. A Zsiguli olyan frissen gyűrte maga alá a kilométereket, hogy alig félóra alatt Kál- lósemjénbe értem. Innen már csak négy kilométer a szőlőtelep. Négy kilométer. Maximum négy perc. Most, kocsival. Valamikor hajnalonként több mint százan tettük meg ezt az utat a szőlőtelepre. Akkor nagyon kellett szedni a lábunkat, hogy egy óra alatt kiérjünk. Késni persze nem lehetett. Elég volt, ha valaki 4 óra után egy perccel ért oda, már a főintéző úgy fogadta: „Látod, merre van a templom tornya” — ffrondta neki, — „no, arra eredj.” Az ilyennek legfeljebb akkor volt szerencséje, ha elaludt az intéző. De az ritkán történt meg. Igaz, hogy 10 órakor már lefeküdt, és aludt délután három óráig, meg négyig, de hajnalban mindig felkelt. Vigyázott rá, nehogy valaki egy perccel is megrövidítse Kállai kegyelmes urat. még nyomát se láttuk, így aztán nem is értettük. Annál inkább az intéző, aki közben szinte észrevétlenül odaért hozzánk. — Mondd csak fiam —, kérdezte a fiút. — Volt a te apád fogságban? — Volt, intéző úr — felelte. — Aztán hol? A szőlődombon teljes volt a csend, amikor kiértem. Sehol egy lelket nem lehetett látni a több mint 200 holdas telepen. Még nem virradt, de hűvös légáramlatból a hajnal múlására lehetett következtetni. Kabátot nem vittem, így aztán kicsit, fázósan gomboltam végig az inget magamon. És erről egy másik régi hajnali kis történet jutott az eszembe. A negyvenes évek elején történt. Elég késő virradt már és a hajnalok hidegek voltak. Csoportokba verődve vártuk, hogy az intéző lejöjjön a kastélyból és elosz- sza a munkásokat. Volt' aki a kapanyélre támaszkodva szunyókált, de többen mozogtunk és beszélgettünk. Az egyik gyermek azt mondta, nagyon fázik. Mire egy idősebb fiú közülünk, aki valamilyen betegség miatt kimaradt a katonaságtól, így vigasztalta: „Oda se neki, Öcsi! Ne törődj vele. Nem sokáig fogol már fázni. Nézd csak, arra keleten már virrad! Feliön a nap és olyan melegünk lesz, hogy soha többé nem fogunk megfázni.” Mi, akik körülálltuk, néztünk kelet felé, de a napnak — Hát? O... ott, arra, már nem emlékszem. — No, akkor vedd a tarisznyádat és irány a torony. Majd akkor gyere vissza, ha eszedbe jut. A fiú hazament, de a sum- mások közt akkornap ez volt a beszédtéma. Volt, aki azt is tudta, hogy az intéző azért mérges, mert a németeket el- püfölték valahol a Don környékén. Ennek a kis történetnek a végét már csak hallomásból ismerem. Úgy mondják, amikor a szovjet csapatok a Szőlőtelepet is elfoglalták, a fiú elment a kastélyba. Mert az intéző nem menekült el, őrizte a bort a pincében, nehogy valaki ingyen egy pohárral is megigyon belőle. Amikor a fiút meglátta, nagyon megijedt. — Miii... mit akar? — kérdezte magázva a fiút, amit azelőtt még a hatvanévesekkel sem tett meg. — Ne ijedjen meg, intéző úr! — mondta a fiú. — Nem akarok én semmit, csak, eszembe jutott, hogy hol volt az apám fogságban ... Hát, orosz fogságban. Falcsik Ferenc Amint belép a látogató a sóstóhegyi Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszövetkezet irodájába, azonnal szemébe tűnik a vitrinben lévő két, váikítóaai fehér tollú kitömött tyúk. — A 6—7 évvel ezelőtt nálunk járt vendéget nemigen fogadhatta ilyen kép — mondta Gerda György, a tsz termelési elnökhelyettese. — A megye legkisebb földterülettel rendelkező termelőszövetkezetei közé tartozunk. Területi adottságaink igen kedvezőtlenek. Nem annyira a homok jelenti a legnagyobb gondot, hanem inkább az, hogy 15 kilométer hosz- szan nyúlik él ez a viszonylag kis földterület Nyíregyháza határában. Nagyobb táblák nem is alakíthatók ki. Az 5—6 hektáros táblaátlag a gépek kihasználását erősen lecsökkenti. 1970-ig zárszámadáskor sem tudtunk annyit fizetni tagjainknak, mint amennyit szerettünk volna. Ezek a tények késztették arra a termelőszövetkezetet, hogy próbálkozzon valami mással. A tyúktenyésztés mellett döntöttek. Az építkezést 1969-ben kezdték el. Ma már öt blokkban 20 ezer négyzetméteren foglalkoznak tyúktenyésztéssel és tojástermeléssel, jelentős1 mértékben hozzájárulnak a lakosság igényeinek kielégítéséhez. Egy statisztikai adat szerint Magyarországon az egy főre jutó évi tojásfogyasztás 250 darab, baromfihúsból pedig 17 kilogramm. Ha tovább játszunk a számokkal, könnyen kideríthető, ennek milyen hányadát termelik meg Sóstóhegyen. Az ócsai keltetőből évente négyszer fogadnak naposcsibéket, minden alkalommal húszezer darabos állományt. A teljes állomány évi termelése 9,1 millió hibro tenyésztojás. 1977-től — amikor is a három műszakban dolgozó telepen teljes lesz a termelés — évente 11 millió darab tojást fog kibocsátani a telep, aminek körülbelül 48 millió forint az értéke. Minden megtermelt tojás a keltetőbe kerül. Az egy év és három hónapos korukig tartott tyúkok vágott baromfiként pedig a fogyasztókhoz. S. J. w Uj vegytisztító szalon Nyíregyházán Korszerű vegytisztító részleggel bővül a Nyírségi Patyolat Vállalat nyíregyházi, Petőfi utcai átvevőhelye. Az őszi csúcsforgalomra 1 millió forintos költséggel vásárolt olasz vegytisztító gép, két új vasalópad és több, 6—12 kilogramm ruha mosására alkalmas mosógép kezdi meg működését. Az átalakított létesítményben három nap alatt végzik majd a vegytisz- títást. Nem kidobott pénz! □ z Állami Ifjúsági Bizottság 1973 óta minden évben kétmillió forintot juttat Szabolcsnak, az arra érdemes, és rászoruló középiskolai tanulók támogatására. Ezt a megyei tanács rendszeresen „megfejeli” 50 ezerrel. Az üzemek, a vállalatok kezdetben sem lelkesedtek, de akkor még mutatóba akadt néhány mecénás. Az i973/74-es tanévben a Felső-tiszai Erdő- és Fafeldolgozó, a Nyíregyházi Állami Tangazdaság és a Nyírségi Agrotechnikai Kutató Intézet adakozásából ösz- szegyűlt 19 ezer forint. Nem valami nagy tőke, de azóta ez a kevéske jószándék is elapadt. Ellenpéldákért sajnos, ma még messzire kell mennünk, mondjuk Tatabányára, ahol a gyárak, üzemek, intézmények másfél millióval járulnak hozzá az ifjúsági alaphoz, ott a 3 és fél millióból már jobban lehet gazdálkodni. Nálunk ezt a 2 millió forintot 29 középiskola között osztják szét. Egy- egy intézményre — a a munkás—paraszt gyerekek arányától függően — átlag 30—40 ezer forint jut. Idén legtöbbet, 155 ezer forintot kapott a Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, de itt a 945 tanulóból 650 fizikai dolgozó gyermeke. Középiskolai tanulmányi ösztöndíjra közülük is csak azok esélyesek, akiknél a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az 1300 forintot, két érettségi tantárgyból legalább jó eredményt érnek el, a többiből pedig nincs elégtelen osztályzatuk, és emellett példás magatartást tanúsítanak. Viszont a 12 ezer szabolcsi középiskolásból 8 ezernek az apja-anyja munkásember, és közülük hányán és hányán szorulnak rá erre a támogatásra. Tavaly a pályázatok elbírálásakor 1218 esetben állapítottak meg az iskolai bizottságok igényjogosultságot, de csak 764 középiskolás kaphatott tanulmányi ösztöndíjat!. Az új tanévben 1974 szabolcsi diáknak lenne égetően szüksége anyagi segítségre, dé csak 819-nek, tehát a jogosultak felének sem tudnak ösztöndíjat folyósítani. A megyei diákszociális bizottság mostanában vizsgálta felül, igazságosan osztották-e el az iskolák a kapott összegeket. Mivel sokan kopogtatnak, roppant nehéz a differenciálás, és a kezdeti jószándék előbb-utóbb súrlódásokat, jogtalanságot szül. A tanárok a megmondhatói, milyen fájó érzés .visszautasítani diákokat azzal az egyedüli indokkal, hogy „nincsen pénz”. O napokban továbbítja a posta az üzemek, vállalatok vezetőihez a megyei diákszociális bizottság felhívását, amelyben kérik őket, osztozzanak a szülők gondjában, vállaljanak részt saját dolgozóik gyerekeinek taníttatásából. Ezernél is több szabolcsi középiskolás sorsa múlik tehát azon, hogy a kérés meghallgatásra talál. Barkóczi János
