Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-06 / 133. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. június 6. V izsgaidőszak van a tanárképző főiskolán. Készülnek, idegeskednek, vizsgáznak, örülnek vagy szomorkodnak a hallgatók — közülük sokan utoljára. Az 1975—76-os tanévben 431 főiskolás készül az államvizsgára a nappali tagozaton — közülük hat- vanhatan tanítók, a többiek tanárok lesznek, ha sikerül az utolsó erőpróba. Bár sokan hazautaztak a kollégiumból, s csak a vizsgákra jönnek vissza, a folyosó nem csöndes, nyílnak és csukódnak az ajtók, sietve jönnek-mennek a lányok. Könyvek, füzetek a kezükben, gondterhelt vagy vidám pillantás a szemükben. Korcsok Magdolna az államvizsga tételsorát böngészve kínál hellyel a szobájában. A huszonegy éves csinos, mosolygós lány Kán- torjánosiból került Nyíregyházára. 1969-ben a Kölcsey Gimnáziumban lett elsős, érettségi után pedig tanító szakra jelentkezett. — ...bár eleinte nem ez volt az elképzelésem! Sokat sportoltam a gimnáziumban, atlétizáltam. Ügy terveztem, hogy földrajz—testnevelés szakra jelentkezem. De aztán inkább a tanítói szak mellett döntöttem... Nem is bántam meg! Az, hogy pedagógus legyek, már kisebb korom óta bennem van. A szüleim is mindig ezt szerették volna. A tsz-ben dolgozó édesanya és a kora reggel autóbuszvolán mellé ülő édesapa vágya — melyet lányukba oltottak — teljesülni látszik. Közel a nap, amikor diplomával a kezében Magdi elfoglalja állását. — Üjfehértón találtam helyet, az egyes iskolában. Meghirdették, kimentem, megegyeztünk... — Üjfehértó elég messzi van Kántorjánositól... — Talán mehettem volna az otthoni iskolába is, de... nem hiszem, hogy jó, ha hazamegy az ember. Hét éve Nyíregyházán élek, szeretnék továbbra is itt maradni. Ezért kerestem olyan helyet, ahová kijárhatok. Persze, a legjobb egy városi iskola lett volna — de közölték velünk: most végzettet nem alkalmaznak a városban. Megjegyzem, több végzőst ismerek, akinek már megvan az állása valamelyik városi iskolában... Hasonló megjegyzéssel kapcsolódik hallgatótársa mondandójához Türk Klára, aki matematika—kémia szakos tanár lesz. Aztán azt is elmondja, hogy miért keresett ő is közeli helyet. — Vencsellői vagyok, az otthoni iskolában voltam tanítási gyakorlaton is. Szokatlan érzés volt a régi tanáraimmal együtt tanítani... De nagyon kedvesen fogadtak, segítettek. Csakhogy erős szálak kötnek Nyíregyházához — pillant a kezére. Karikagyűrű csillan rajta. — A nyáron férjhez megyek. A vőlegényem a TI- TÁSZ-nál dolgozik, a vállalat lakást is ígért... Ezért kötöttem ki Apagy mellett. Ki fogok járni busszal, ha nem is lesz könnyű. — Milyen érzés „fél lábbal kint lenni” az iskolából? — Bennem egy jó adag türelmetlenség van. Szeretnék már mielőbb dolgozni. Nagyon várom a szeptembert! Persze, lehet, hogy ez amolyan fiatalos hév, de... remélem, nem csak az. Nagyon szeretem a gyerekeket, a tanítást, várom a már megízlelt örömöt, amit a jól sikerült óra után érez a pedagógus. A kollégium után a főiskola könyvtárában néztem beszélgető partner után — az olvasó teremben csaknem telt ház, könyvek fölé hajló fejek „erdeje” fogadott. Egy asztal végénél láthatólag együvé tartozó pár. Nagy András és felesége, mindketten negyedévesek. Bandi áll fel a beszélgetéshez, feleségének még van egy szigorlata az államvizsga előtt, sok a tanulnivaló- ja. — A feleségem történelem —orosz, én pedig matematika—műszaki szakos vagyok. Tavaly nyáron házasodtunk össze, most a kollégiumban lakunk, kaptunk egy szobát. Mindig itt készülünk a vizsgára már négy éve... Nyugodt hely, és minden kéznél van. Elmeséli, hogy majdnem „pályát tévesztett”, ugyanis a kertészeti technikum elvégzése után agráregyetemre felvételizett. Nem sikerült, így jött a főiskolára. Azóta rájött: így volt jobb. Nagyon megszerette a tanári pályát. — Most már az állásunk is rendben van — Nyírbéltek- re megyünk. Én még elsőben társadalmi ösztöndíjas lettem, így a megyével kötött szerződés arra kötelez, hogy négy évig ott is maradjak. A feleségem is kapott állást, lesz egy kétszobás szolgálati lakásunk is, a fizetésünk sem lesz a legalacsonyabb. Ügy érezzük, nem panaszkodhatunk. — Szívesen maradnál még főiskolás? — Hm. Igen is, meg nem is... Maradnék, mert tudom, mennyivel nehezebb körülmények közé kerülünk, sokkal inkább magunkra leszünk utalva. Mennék is, mert szeretnék már tanítani! Különösen a számtant — egyenesen élvezettel tanítom... C sonka része ez az írás annak a tükörnek, ami visszaadhatná a három pedagógusjelölt teljes arcát. Részletek, villanások látszanak csak a tükördarabban, talán torzít is egy kicsit — de felépíthető a töretlen egész. Különböznek és mégis hasonlítanak egymásra. Mindhárman tudják, hová mennek, izgatja őket, mi is vár rájuk a munkában, az új közösségben, elég-e a tudásuk, képességük, kedvük... Az államvizsga előtti hajrá alatt bennük bujkál a gondolat: milyen is lesz az első önálló óra az iskolában. Vajon milyen lesz?... Tarnavölgyi György Rózsa Endre: JELENLÉTEK EGY KEGYENCRE Ha már a hegy csúcsáról lefelé gördül egy kő — legombolyítja az egész hegyet. Ki ujjlenyomatokból álltái össze — most eltűnsz a merülő kezekkel, és nyomod a levegőben tüstént beheged. A GAZDÁTLAN SZOBA Amint megérkezem haza, hiányomat mint vizsla a vadat, teszi elém a gazdátlan szoba. Ittlét vagy ottlét — aligha jelenlét. De az ember tanácstalan. Ha tartozik valahová — már tartozása van, s nem tudni, mikor, ki vagy mi ellen vét. Fábri Péter: AZ ESTE Az este lusta teste úgy hever, ahogy bolond hever pihenni ágyra. A szél a fák gitárján érte ver ki dallamot, színezve lágyra. De értem, én bolond magányomért ki verne még ki dalt okos gitáron? Ha még valóraváló álomért könyörgök, hallják azt e tájon? Ha sóhajokra kél mezőn a fű, erőt merít a rét az éjszakára. De ata miből merít erőt, ki hű, ki bízza életét szavára? Színekben vált az este: álmodom, vagyok zengő érc, pengő cimbalom. Már csak néhány nap és búcsút vesznek iskolájuktól, tanáraiktól és egymástól az idén végző új szakmunkások. Számukra egy új életforma eseményei, a munkás hétköznapok hoznak újabb élményeket. A munkásjelöltek közül négy fiatal kért szót, hogy elmondhassa, milyen érzésekkel lép az új útra, mit vár jövőjétől, mire gondol, ha a mögötte eltelt három évre visszatekint. PATAKI JÓZSEF ács: — Autószerelő akartam lenni. Vonzottak a szép kocsik, a különböző motorok. Meg akartam ismerni működésük titkát. Nem is gondoltam más szakmára. Aztán egyszeriben, úgy egyik napról a másikra kútba esett a tervem, mert nem vettek fel. A rokonságra is hallgattam, amikor az építőipart választottam. Ács szakmunkás leszek. Az első Időben nagyon féltem. Rémtörténeteket meséltek ismerőseim az ő inaséveikről. A sok kitolásról. Csak vártam, hogy velem mikor, mi fog történni. Gondom volt a bejárás, minden nap Tiszaeszlárról. Ébresztő reggel 6-kor, a gyakorlati napokon pedig fél ötkor. Vonatozás, álmatlankodás, törődés. Nekem ez volt a legnehezebb. Kitolás? Az nem volt. A SZÁÉV építkezéseinél Fintor Ferenc szakmunkás mellett lehetetlen volt meg nem szeretni ezt a munkát. A jó ács művész. Sokszor még a lépcsőház zsalúzását készítettük, miközben Feri bácsi már a tetőszerkezet összeállításáról magyarázott. Gyorsan eltelt az első két év, s a harmadik év második felében a szemem előtt elkészülő házak némelyikén ott tudtam saját munkámat is. Azóta az utolsó fél évtől rendszeresen dolgozom, és mert a teljesítményem jó, szépen keresek itt. Aggódni? Nem jutott eszembe. Vár a munkahely, és már alig várom az első önálló ácsmunkát. SZABÓ JÓZSEF víz-gáz- és készülékszerelő: — Soha sem gondoltam eddig, hogy mennyibe is kerülhet az én szakmunkássá válásom az államnak. Mert, hogy nekünk, a családnak, tudom, nem sokat kellett fizetni érte. A család legkisebb tagja vagyok, Magyról jöttem. Egyszer aztán kezdtünk számolni. Ha csak az épületek, a korszerű taneszközök, gépek kopását, a tanár, szakember munkáját nézzük, biztosan Első hallásra hihetetlennek tűnik, hogy megyénk 12 szakmunkásképző iskolájában hetvenöt szakmában képeznek szakembereket. A most bizonyítványt nyerő kétezer-nyolcszáz fiatal — köztük hétszázhetven leány — ötvenkét ipari, nyolc mezőgazdasági és tizenöt élelmiszer-kereskedelmi és vendéglátóipari szakmák közül választott pályát. közel van a százezer forinthoz egy szakmunkásra költött pénz a három év alatt. Hallottam albérletről, de én a kollégiumban csak 70 forintot fizetek havonta. A tankönyvhasználat pedig egész évben 10 forint. Jó szakmát választottam. A hattagú brigád, amelyben dolgozom, befogadott. Nem is tudtam, hogy szólítsam őket, aztán ők mondták, tegeződ- jünk. Csak a legidősebbet, Sanyi bácsit nem illik tegezni. Azért úgy érzem, vele is jó barátságban vagyunk. Szabó József is dolgozott már a Jósaváros több építkezésén, az iskolában is megállja a helyét. Négyes tanulmányi eredménye mellett a Szakma kiváló tanulója versenyben iskolai második, a megyében pedig harmadik helyet szerezte meg. Legbüszkébb arra, hogy ösztöndíjából havonta 100 forintot ifjúsági takarékba tesz. PATAI ISTVÁN géplakatos: — Izgalmas dolog megismerni, javítani tudni egy korszerű szerszámgép hajtóberendezését. A MEZŐGÉP tanműhelyében jól megtanították velünk a szakma sok fogását. A bejárás nekem sem volt ínyemre. Ujfe- hértóról, az állomástól 4 kilométerre lévő Mályváskert- ből jöttem busszal, vonattal. A jövőm? Van lehetőség, sok is. Olyan gondolatom is van, hogy elmennék az NDK-ba dolgozni, de az is lehet, hogy maradok, mert úgy érzem, jól menne a továbbtanulás. HANGÁCSI ANDRÁS esztergályost Nyírteleken, műszakváltáskor találtuk meg. Reá már nem várnak a vizsga izgalmai. A Szakma kiváló tanulója verseny országos győzteseként egyből szakmunkáé lett. — Meglepődtem, amikor a nyírteleki MEZÖGÉP-től kerestek és hívtak, de örültem is, mert mi is a közelben, Fe- renctanyán lakunk. Csak azt kérdeztem, mikor kezdhetek dolgozni. A verseny? Tanáraim biztattak, én nem is gondoltam ilyen sikerre. Mindig sokat adtam arra, hogy amit megcsinálok, pontos legyen. De amikor elém tették a versenymunkát, csak néztem. Századmilliméteres tűrés mellett dolgozni, bizony nem játék. És most itt vagyok. Ma már saját gépem van, azon dolgozom. Nem győztesként, hanem kezdő szakmunkásként jöttem a műhelybe, és szívesen hallgatok a régi, nagy gyakorlatú szakemberekre. Négy munkásjelölt. Hozzájuk hasonló 2800 fiatal indul el e napokban új munkahelyére. A már otthonosan mozgó régiek fogadják őket szeretettel. Segítsék az új munkások mielőbbi beilleszkedését. Hammel József Pataki József Patai István Szabó József Hangácsi András
