Kelet-Magyarország, 1976. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-01 / 103. szám
10 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. május 1. MÁJUS 1. (Czinder Antal ünnepi grafikája) Az irodalom propagandistája T5 éve született Szerb Antal Garai Gábor: Őértük szólok én... őértük szólok én, kik dolgaink nehezét végzik e földön: répát egyelnek mély fekete sárban, barmok alól hordják saroglyán a trágyát, maltert cipelnek gémberedett kezekkel s betongerendákkal ducolják föl a mennyet; őértük szólok én, akik a kibernetikus gépek alól egy fészek-alja friss képletet bölcs eszmék árnyába terelnek; őértük szólok én, kik porló szenet lapátolnak a távfűtés kazánjaiba, kik az úszó-darukat vezérlik kemény figyelemmel, akiken csak a tett segít, nem a jámbor ima; őértük szólok én, akikkel egyforma-félszegen járok e földön itt, mióta megszülettem, kik nehéz kezüket itt melengetik meg parázsló eszméletemben; akik álmukban földadognak a barom meg a gép lélegzet-ütemére, kik naponta meghalnak, s az örök örömöt hagyják fiaikra, kínlódva, remélve; őértük szólok én, kik értem szólnak, ámbár öntudatlan nyers kétségükben, bánatukban, kik életükkel kockáznak a hűvös halálos azúrban egy köldök-zsinóron kilógva a meztelen űrbe, mint végtelen ingák szívtől-szívig röpülve; őértük szólok én, őértük, kik az egyetlen cselekvést és az egyetlen jó-szót tudják bajunkra, akikben együtt lélegzik szülőnk és gyermekünk, az állandó meg az új, az elhervadt s a folyton fölvirágzó, a földre tiport és ismét égbe szálló, a fogyhatatlan örömöt sugárzó vigasztalás: a munka. KÍSÉRTETIES KÍSÉRLET, kockázatos is: évtizedek múltán elővennünk ifjú korunk kedves könyveit. Van úgy, hogy megállják a próbát, s ez nem csupán időtálló értéküket bizonyítja, hanem a múlhatatlan hatást is, amellyel egykor bennünket formáltak. Szerb Antallal sokan vagyunk így, akikhez középiskolás korunk a 40-es évekre esett: tankönyvként használtuk magyarirodalomtörténetét; a felejthetetlenül élvezetes munkát, amely tanulás nélkül is emlékezetünkbe vésődött, de úgy, hogy évtizedek múltán is tudjuk idézni; utána világirodalom-történetét már önként választottuk évezredek irodalmába indulva, felfedező útjainkhoz vezetőnek. Hallatlanul merész dolgot cselekedett a fiatal tudós, amikor az Erdélyi Helikon teljes magyarirodalom-történetre hirdetett pályázatára megalkotta ezt a művet (megnyerte vele a pályázatot). A VILÁGIRODALOM TÖRTÉNETE c. műve 1941-ben jelent meg, bár nem olyan szikrázóan szellemes és gunyoros, mint a magyar volt, de visszafogottságában is rendkívül élvezetes és igen nagy előnye, hogy mindig a tárgyalt irodalom „életrajzát” igyekezett felvázolni, annak fordulatait ábrázolni, s nem csupán írókat bemutatni. A tudományt művészetté, s ezáltal vonzóvá, érdekessé tette. Ugyanígy cselekedett korának jelenéről szólva, amikor a Hétköznapok és csodák (1935) esszéiben a század első felének angol, amerikai, német és francia regényirodalmát tekintette át. Az egész népet tanító pedagógus hivatás- tudata, írástudói felelőssége sugallta szavait, mikor így nyilatkozott: „Az irodalomtörténet elsősorban nem tudomány, hanem propaganda. Propaganda a jó irodalom érdekében. Célja, hogy étvágyat csináljon az igazi irodalmi művek olvasásához.” Igazi műfaja az esszé volt: regényeit is ehhez közelítette. A Pendragon legenda (1934) kultúrtörténeti kalandregény, az Utas és a holdvilág (1937) egy nemzedék útkeresése, A királyné nyaklánca (1943) sajátos korkép a francia forradalmat megelőző évekről. Esszéinek két kötete (Gondolatok a könyvtárban 1946; A varázsló eltöri pálcáját 1943) és novelláinak gyűjteménye (Madelon, az eb 1947) halála után jelent meg; egyetlen — Ex című — színművét pedig sokkal később, 1965-ben mutatták be először. A HÁBORÜ ALATT TÖBBSZÖR KERÜLT munkatáborba, végül 1944-ben a nyugat-magyarországi Balfon gyilkolták meg a nyilasok. 43 évet élt csupán, életműve mégis páratlanul gazdag. Most 75 éves lenne. Az emlékező kegyelet nem térhet ki a gondolat elől: mi mindent alkothatott volna még, mennyi megíratlan gondolat maradt örökös veszteség! Ám a korán, s kegyetlenül lezárt életmű él, emberségre, s a művészet szépségének befogadására nevel. Személyes sorsával is bizonyítja tanítása igazát: a mű él, a szellem javát nem lehet elnémítani, az áldozat túléli gyilkosait, s a halhatatlanságba lépve, örök barátja marad a késő utódoknak. Benjámin László: Májusi vallomás... Mint aki beomlott bányából menekült meg... Belémhasít a levegő és meghökkent a nap. Maga a csupasz élet, a hétköznap is ünnep lehetne már nekem —, de nem voltam szabad. Te nem hiszel szavamnak, mert neked csak jövőd van. de torkig eleven bennem az átkozott múlt, te csillagokba látsz, az én szememben köd van. életem megmaradt, de visszájára fordult. Rab voltam én sokáig és álmodtam magamnak szabadságot, hazát, új embert, nép jogot, kutattam társakért, terveztem forradalmat és vertem mellemet, mint harci nagydobot. S a zsarnokság betelt, a sziklavár beomlott, míg én a semmivel viaskodtam merészen s haza támadt a romból és milliók kiontott véréből szabadság nőtt. S nekem nincs benne részem. Mint a játszó gyerek örül magafaragta lován ügetve s nem kell neki a drága játék, úgy volnék boldog én akármíly kis darabka résszel a közös jóból, ha nem volna ajándék. Ha fegyverrel a kézben vagy anélkül, ha bátran áldoztam volna bármit, magamnak és a köznek szabadságot s békét szerezve... A hazátlan múlthoz örökre holtak és emlékek kötöznek. S már így kell lennie? A visszafordult álmok harcterein csatázik a lelkiismeret: Géppisztollyal kezemben a fordulóban állok, hol támadásra vár a felmentő sereg, hol gonosz állkapcsú gyilkosok sorfalából repes felém anyám s puskámra vár az őszi hullásba fordult ország. Nincs verhetetlen tábor csak az árnyékokét, azt nem lehet legyőzni. Homályban múltak éveim s árnyak közé kerültem, hogy a börtön felettem ledőlt — s az omladék közül kitántorogva szemembe csap derülten, felhőtlen tisztasággal, forrón a déli ég. Még félig vak vagyok, itt állok megzavartan. Enyém is e derű? Nem tudok hinni benne. Ki csak halálra bátor, de harcra gyáva voltam, méltó vagyok-e újra beállni a menetbe? A májusi menet élén haladni akkor ügyesség, ok, erő nekem nem adatott. Ki láttad porbahullni a zsarnokkal a vaskort: ó, boldog sokaság, sodord, vidd a vakot. A felfelé törő tömeggel összeforrva felszáll a köd a szemről, erőre kap a láb s holtaktól menekülve, erősekkel a sorban nyitott kapukkal vár rám az újuló világ. ájus elseje, vagyis első május (így ejtette a pesti népnyelv), az a régi, Ferenc József alatti, azzal kezdődött, április utolsó éjszakájára kiáradt egy vidám sereg a világos vurstlira, proletár, polgár meg a lump gróf is, az autók hűtőd, fiákerek, konflisok lovai fel voltak szalagozva, virágozva, forgott a ringlispil, kelepelt a verkli, Totyogott a rezesbanda, visított a cigány a Zöld Vadász kertjében, ugattak a lövölde puskái, az ifjúság danolt, kacarászott, havazott a konfetti, a virsli gőzölgött az óriáskifli mellett, szédült a valcer és ömlött a bor, sör meg a pezsgő a kivilágos kivirradtig. Elsején pedig vonultak, mint gyalogos sötét fellegek a Liget felé a munkásnép dandárjai, zászlók, táblák, luftballonok alatt, énekszóval és felkiáltásokkal, élükön a rendezőkkel, lovas rendőrökkel a hátuk mögött. Ezen a mai május elsején megvendégelik az iskolák minden gyerekét a Ligetben. Az összes színházak ingyen játszanak, az Opera is, kint a Városligetben. Hires énekesek, szimfonikus zenekarok élveztetik a közönséget, ajándékba. Mintha nem a földön járnék, mintha felhőn lovagolnék, úgy pillantok ide le mindig, nézem megindul- tan a véres emberiség előre való vonaglá- sát a Jövendő felé, a békesség és megelégedés felé, a szabadság, a boldogság felé. Nem az operai zenével kezdődik, nem: kezdődik azzal, hogy ingyen lehet majd iskolázni. Nemcsak fizikát meg más nyelvet, hegedűt, zongorát is. Ki emlékszik Tolsztojból az öreg béresre (Polikuska, az oda- lopódzott egyszer az uraság zongorájához, nekiült, nyomkodta a klaviatúrát, míg csak el nem kezdet ríni, mért nem tanulhatott ő is zongorázni. Elkezdhet skálázni majd a béresgyerek is. Hátha Rachmaninov lesz belőle. Ö, te messzi szépséges jövendő. Nem lehet, ugye nem lehet az soha többet, hogy olyan mennyei zenészt, mint Mozart, az a gyalázat érjen, hogy belérúgnak; ezt tette ti. Mozarttal a salzburgi érsek. És nem eshetik meg többé, nem ugyebár, hogy az elátkozott Baudelaire-nek nincs egyetlen centime-ja, nem vehet papírost, hogy versét megírja. Szép Ernő: MÁJUS S nem lehet az, hogy nyomorúságában hiába könyörgi Petőfi végig Pest kiadóit, húsz pengő forintot se kap a kész János vitézért. Az se, hogy Ferenczy István összezúzza kalapáccsal a szobrait, mert nem akadt rendelője, pártfogója. Se, hogy Barabás Miklós Bécsből elvándorol egy erdélyi nagyúrhoz, annak a feleségét, lányát pingálni, s a nagyúr igás szekeret küld elébe, a botos ispánnál hálat- ja, s reggel, mikor a hires művész jelenti magát, kezet nem nyújt neki. Se, hogy egy Derkovitsnak éhen kell elpusztulni. Hogy zseniális költőknek kölcsönt kell kéregetni; operett- meg tánczeneiparosok milliomosok lesznek, örökszép vonósnégyesek szerzői meg kifordított öltönyben, fosz- ló ingben járnak. Meg, hogy Lechner Ödön. a magyar építőstíl költőjét élete végéig üldözzék, csodás palotáit, mauzóleumait a kávéház márványasztalára rajzolja, s azokat a takarítónő mossa le onnét. Hogy Semmelweis korlátoltság és irigység martaléka legyen, a nyomor sorvassza, s a téboly ölelje halálra. Bátor tudósokat futóbolondnak nézzenek, újító iparművészt, országosan hasznos gyáralapítót, egyéniségeket, nagyszerű embereket pusztulni engedjenek, öngyilkosságba kergessenek. Növénynek szabad nőni, virágnak virítani, madárnak muzsikálni, lepkének lebegni, embernek eszmélni szabad, nevelődni, érteni, gyönyörködni, átszellemülni, a teremtés tanítványának, segédjének lenni. Elérni abba a nagyvilágnál nagyobb, mélyebb, szélesebb, magasabb világba, mely véghetetlenül szebbé, becsesebbé, kedvesebbé teszi az életet. Semmi, de semmi szükségünk az örökélet álmára, ha ebben az egy életben kielé- gülhetünk; gyerekkor, fiatalság, felnőttség, öregség, ez a tavasz, nyár, ősz, tél: teljes esztendő, annyi mint ezer, mint az örkké- valóság. Nincs csak egyféle boldogság, barátom, az pedig hogyha Te is boldog vagy, nemcsak én, hanem minden teremtett lélek boldog a földön, egészséges és az élete kellemes. Amit boldogságnak sóvárogtál, bűn az és hamisság és hazugság, szerencsétlenség, kóstolhattad. Fel mered az ujjad emelni, ha kérdem, ki az, aki nem bánja, ha éheznek, jajgatnak, pityeregnek mellette, s nem szégyelli magát embertársai butasága, vadsága miatt? Ezen a május elsején nem a piros luf- ballonok, hanem a piros szívek emelkednek az ég felé. A jövendők ege ez, olyan tüneményes tündöklő, akár az óceán felett. szerelmes Szabadság, áldott Mg képzelet, őszinteség, emberség, álomnál álomabb valóság, mindenki olyan szép lesz és olyan jó lesz mindenki, mint a jó gyerekek. Hozd el ezt a világot, ezt az örök majálist minékünk te május, te mosolygó május, te teremtő, te csudatevő, boldogító. M Derkovits Gyula: Proletár anya. Májusi emléklap 1938.
