Kelet-Magyarország, 1976. május (33. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-01 / 103. szám

1970. május 1. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Kiss Dénes: Anyámra gondolok Anyámra is kell gondolnom néha, ki égig növő ködökben topog. Hóharmatos a kinthagyott répa, mit ha fölszed, már ujjain ragyog gyűrűk brilliánsa s fénylő ezüst, ó, csillogóbbat sose hordhatott, mert jég-tüzű az és illő, mint a füst. Anyámra is kell gondolnom néha; az éj befészkelt félszemébe már, haja: kint roskadó, őszi széna, nem őrzi rajta színeit a nyár. Anyámra is kell gondolnom néha: napját föl is törheti a sötét madár, s hova lesz akkor életem szép bizonyítéka? Békési Gyula: Anyám fényképe alá Állsz a „kiskamra” előtt, kezedben megkopasztott csirkével. Meg­megrebben a lugas, meleg sóhaját küldi a nyár. Majdnem százszázalékos a béke. — Csak tudnám —, honnan az a homlokom mögötti szomorkás zene; és arcodon az a fájó belefelejtkezés az időbe!?... Mosolyogsz; de mint véres tálon a kés, egyre feketedik valahol az a penge, mely elmetszette boldogságod fonalát, — anyám... .'Állok láthatatlan önmagámmal szemközt. Belfebődül az udvar, a ház, a napra tátott ajtajú istálló; és könnyet ereszt a virág-lelkű váza a virágmintás-falu tornác hűvösében... Vállad megérintem, valamit mondok; vagy inkább csak mondanék; s neked kell kitalálni gondolataimat, s megadni anyatej-ízét a szavaknak. „Anyu, menj el a fodrászhoz..." Ó t helyre figyelni este, amikor beszámol­nak a nap eseményeiről; választ adni a panaszokra, bánatokra; öt szájnak en­ni adni, ötért aggódni, ötnek örülni. Nem könnyű egy ötgyermekes édesanyának. Horváth Andrásné arcán nem látszik törő- döttség, de fiatalosnak sem mondható a 38 éves asszony. Ám tekintete élénk, szavaiból kicsendül a minden gyermekét egyformán sze­rető anya gyöngédsége. — A legidősebb fiam 20 éves. . Autószerelő a közútnál. Májusban megy katonának... A második fiút augusztusban avatják tiszthelyet­tessé — hivatásos katonai pályát választott, akárcsak az apja. Már pici korától ezt tervez­te. A harmadik fiam tanul — mezőgazdasági gépszerelő lesz belőle hamarosan, idén végez. A kislányom tizenhat éves — itt dolgozik ő is a ruhagyárban. Férfiszabó szakmát tanul. A kicsi fiam pedig 8 éves ... Tizenhárom éve dolgozik a nyíregyházi ruhagyárban. Szalagban ült nyolc évig — de aztán öt gyerek mellett nem tudta vállalni a két műszakot, a kicsi sokat betegeskedett.... Hatodik éve a gyár konyháján dolgozik. — 120—130 ebédet osztok ki naponta, de ez csak egy része a munkaidőnek. Takarítani, mo­sogatni is kell... Nyolctól négyig dolgozom. Most már azért könnyebb, mert nagyok a gye­rekek. A lányom és a fiúk egyformáin sokat se­gítenek a ház körüli munkákban, ha kell be­vásárolnak, takarítanak... Felcsillanó szemmel mondja: a gyerekei mind szeretik a munkát, szívesen dolgoznak. Mennyire örült, amikor a lánya nadrágot varrt a kisöcsnek, vagy a fiú nekiállt a mosó­gép megcsinálásának... A hallgató nem cso­dálkozik. Egy ötgyermekes anyától nemigen látnak gyerekei sok pihenést, nem ismerik anyjukat ölbe tett kézzel üldögélni, ha valami teendő van; megszokhatták a munkát... — Anyák napjára? A mikor kicsik voltak, csináltak valami apróságot — most már csak a legki­sebb ... A nagyok virágot vesznek, s amellett minden évben akad valami meglepetés. A lányom tavaly egy kis pénz­tárcát készített nekem, cipzárosat. A fiúk pe­dig adtak 50—50 forintot — és azt mondták: „Anyu, menj el a fodrászhoz, csináltass egy nagyon szép frizurát!” Hát elmentem és csi­náltattam ... Tarnavölgyi György „A piros rózsát szereti" H ímzett kis terítő, virágváza, egy zsebken­dőkészlet, egy kendő vagy éppen egy szép rajz — egyaránt nagyon kedves az anyáknak ezen a napon. Anyagiakban nem fejezhető ki annak a figyelmességnek, titokban végzett munkának az értéke, amely- lyel a gyerekek meglepik édesanyjukat. Lip­csei Gabriella ötödik osztályos a nyíregyházi 3. számú iskolában. Az édesanyja a háziipar­ban gépi hímző. Oroson laknak. — Már régen gyűjtöm a pénzt egy persely­ben. Nemsokára kiszedem belőle. Anyukám­nak egy keresztszemes térítőt varrók. Mindig behozom a napközibe, hogy ne tudja meg ad­dig. Nagymamának egy teáskészletet veszek. Bónis György finommechanika és műszer­ipari tagozatra jár a Kossuth Lajos Szakkö­zépiskolába. Zsarolyánban laknak, az édesany­ja a háztartásban dolgozik, az édesapja bérel­számoló. Bónis György a Petőfi Kollégium la­kója, ritkán utazik haza. Már nagyon várja az anyák napját, ekkor otthon lesz. — Idéin valamilyen lakásdíszt veszek anyu­kámnak. Nagyon szereti a fali tányérokat, ké­peket. Már régebben félre teszem a zsebpénz egy részét, így összejön addig. Azt tartják, a fiúk általában nem az édesanyjukkal beszélik meg gondjaikat. Nálunk éppen fordítva van: alig várom a hazautazást, hogy elmondjam, mi történt az utóbbi időben. Két éve érettségizett Veres Márta, most a KEMÉV munkaügyi osztályán előadó. Otthon lakik szüleivel, hárman vannak testvérek. Bátyja katona, a húga is dolgozik. Náluk min­dig nagy ünnep az anyák napja. Most is készülünk rá, már tervezgetjük a húgommal, mit vegyünk anyukának, ö a me­gyei földhivatalnál pénzügyi főelőadó. Szeret a lakáskultúrával foglalkozni. Gondoltuk, egy szép subaszőnyeg jó lenne. De már régebben mondta anyuka, egy aranyórát úgy venne ma­gának. Most meglepetésnek szánjuk anyák napjára. A húgommal kettőnknek összejön annyi pénz. V ereséknél nagyon kis korkülönbség van az anyuka és a lányok közt. Mindenki nővéreknek nézi őket... — Valóban annyira megosztjuk a gond­kainkat, mintha barátnők lennénk. Együtt já­runk vásárolni is. Azt szeretnénk, ha a három gyerek felnevelése után egy kicsit könnyebb lenne anyukának. Eddig soha nem mentek apuval sehová, mindig azt akarták, mi men­jünk. Most. hogy a család minden tagja dol­gozó és már felnőttek vagyunk, gyakrabban el­megyünk közösen moziba, színházba, kirándul­ni. Természetesen virágot is ajándékozunk édesanyának, ő a piros rózsát szereti a legjob­ban ... Tóth Kornélia A z ízét adja meg a zöldségkonzerveknek. Most zakuszkát töltenek. A Nyíregyhá­zi Konzervgyár főzeléküzemében nyolc éve dolgozik három műszakban Miskol- czi Lászlóné. A paprikába a paszternákcsí­kot, zellert, petrezselymet teszi és mint házi­asszony, a fűszerezéssel jó ízt ad a zakuszká- nak. Nyíregyházán lakik, három gyermeke van, csak jó „házirenddel” lehetett elérni, hogy évek óta vállalhatja a három műszakot. — A gyermekeim is segítenek a házi mun­kában és a férjem sem nézi tétlenül, ha vala­mi dolog akad otthon. A legnagyobb fiam most katona, januárban vonult be. Eleinte na­gyon nehéz volt megszokni, hogy nincs otthon. A HAFE-ban dolgozik, géplakatos. Húsvétkor itthon volt. Amint írja, nagyon szeretné, ha anyák napján is itt lehetne ... A géplakatos szakmát nemcsak a katonafiú választotta a Miskolczi családban, hanem a 20 éves István is ilyen szakra jár a Kossuthba és most az UNIVERSIL-ben dolgozik. A kislánya, Marika még csak hatodikos. Különösen a tor­nát szereti, gyakran jár versenyekre. Az év minden napján Az anyák napjára már jóval előtte készül­nek Miskolcziéknál. Mindegyik gyerek tarto­gat valamilyen meglepetést a mamának. — Nagyon kedves nekem a tőlük kapott ajándék, hiszen arra a kis zsebpénzre nekik is szükségük van, amit nekem tesznek félre. Nem is tudom, minek örültem legjobban: amikor rajzoltak nekem valamit, vagy most, amikor már több pénzük van és egy szép kendőt vagy egy készletet vesznek nekem. A sóstóhegyi telken a család a napokban zöldségfélét ültetett, megkapálták a gyümölcs­fákat, rendbe tették, kitakarították a vikend- házat is. — Hétvégeken kijárunk a telekre és ha ép­pen nincs mit csinálni, pihenünk egy kicsit. Gyakran elmegyünk édesanyámhoz Berettyó­újfaluba, vagy a hegyekbe kirándulni. Eddig nehéz volt eljönni otthonról, hiszen kisgyerek­kel nem lehet elindulni. Miskolcziék már eltervezték a nyári prog­ramot is. Ha a férjével mindketten egyszerre vehetik ki a szabadságukat, Lengyelországba mennének kocsival. — Nagyon kedves, ^ó gyermekeim vannak. Soha nem éreztem, hogy csak ekkor lennének figyelmesek hozzám. Nálunk az év minden napját anyák napjának lehet nevezni. Nyikoláj A. Nyekraszov: Háborús anyák Űj s új halottak névsorát olvasva véres háborúkban, nem a hős, özvegy s a barát sorsa érint legszomorúbban: az özvegy új vigaszra lel, barát felejti a barátot, — de van még, van lélek, amely — örökké őrzi, akit ápolt, akit szeret! Léha és hazug, prózai életünkben egy csak igazi szenvedés, egy könny csak oly szent, hogy becsüljem: az, melynek árját, csupa-tűz gyögyét anyák szemei ontják, anyák, kik fiaik siratják... Sose emeli méla lombját a sirdogáló parti fűz! T. K. (Szabó Lőrinc fordítása) „Százszor elmondom M osolygós szőke fiatalasszony. Lábainál még szőkébb csöpp lány tipeg. Az ide­gen láttán elkomorodik, sírásra görbül a szája. A mama fölkapja, vigasztalja. A kis Lívia pár perc múlva már nevet, huncut szemhunyorítással kucorog anyja ölében. — Zoli lent van a ház előtt, játszik. Itt van nálunk egy hete az unokatestvére Pestről, min­den percüket együtt töltik. Papp Zoltánné másfél éve van gyermek- gondozási szabadságon. A „nagy fiú” 6 és fél éves, Lívia másfél. A jósavárosi hetedik eme­leti lakás ritkán csöndes — gyakori a két ott­honi gyereken kívül a vendég is, mint most a pesti rokongyerek. — Kérdezték már tőlem nem egyszer: nem bolondulsz meg otthon? Hogy bírod?... En csak annyit szoktam válaszolni: szeretek itt­hon lenni a gyerekekkel. Sőt, ha több gyerek van, azt sem bánom. Sokszor itt találni a szom­szédék gyermekét is, szívesen foglalkozom ve­lük ... Másképp érzem magam, ha körülöttem vannak. A nyíregyházi cipőgyár dolgozója a 27 éves fiatalasszony. Felsőrészszabász. A férje szin­tén a gyárban dolgozik, cipész szakmunkás. A kétgyermekes anyuka minden perce foglalt természetesen a lakás munkáival, de a gyere­kek sem hagynak sok időt pihenésre. — A múltkor Zolival egy álló napig tanítot­tam egy szép indulót. Gyakran szoktam éne­kelgetni munka közben, mindenféle dalt. Zo­linak ez különösen megtetszett... Zoli már énekli is, vidáman lógázza a lábát a fotel karfáján. Pár percre érkezett föl, aztán átöltözött, mert „véletlenül beleesett” egy ho­mokkupacba. A másik kissrác megmutatja ne­kem a lábán található kék foltot, amit Zoli rú­gott focizás közben, aztán együtt énekelnek. A mama közben összesepri az előszobában a homokot. Lívia elmélyülten szemléli a ciga- rettás dobozt. — Jaj! — sóhajt tréfásan az anyuka. — Mennyi baj van veled fiam! Ne tedd az asz­talra a lábadat! Látja — fordul felém —, in­kább százszor elmondom nekik, minthogy egy­szer odacsapjak. Bezzeg az apjuknak egy szóra engedelmeskednek... De hát, ilyenek az anyák ... — Gondolom, csak este van teljes nyuga­lom a házban. — Nyugalom, az van nyolc után. Csakhogy olyankor tanulószobává alakulunk — a fér­jem harmadikos a cipőipari szakközépben, én már elvégeztem, most a technikusi vizsgára készülök ... Nem fog könnyein az ember feje a nap után. Z oli büszkén újságolja, hogy ő milyen so­kat rajzol. Anyja már hozza is a rajz­füzetet, együtt lapozzuk végig. Ház, nap, katona, ágyú ... A mama moso­lyogva szemléli fia buzgólkodását, fél karjá­val átfogja a kislány vállát. T. Gy. AflVAH flftpjfl 1976.

Next

/
Thumbnails
Contents