Kelet-Magyarország, 1976. május (33. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-30 / 127. szám

1976. május 30. KELET-MAGYAHORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 VITA KISVÁRDÁN „Mindennap etikusnak lenni...” Kisvárdán a napokban az egészségügyi etika kérdéseiről tanácskoztak a város és a járás orvosai, egészségügyi szakdolgozói. A vitaindító referátumot Ury Dezső, a vá­rosi tanács elnökhelyettese mondta el. A vitaindító után nehezen indult a hoz­zászólások sora. A szembenézés önmagunk­kal nevű foglalatosság szokatlannak bizo­nyult. Azután megkezdődött az etika fogal­mának körbejárása. Miután a megállapítá­sok általános érvényű igazságokat tartal­maztak, jóllehet a tapasztalatok mind egy járásból származnak, érdemes közreadni. A vita okosan akörül forgott: mit kell annak érdekében tenni, hogy a rendelke­zésre álló feltételek közepette mindenkinek egyforma magas szintű egészségügyi ellátást biztosítsanak. Végtére is ez az etika problé­májának kardinális pontja. Hogy mi tarto­zik a megvalósítás'eszközei közé? Mikből is tevődik össze a szocialista társadalmi rend erkölcsiségét fedő magatartás a gyógyítás­ban? íme, ízelítőül az elhangzottak: van olyan orvos, aki 15 éve nem vett részt szak­mai továbbképzésen; megbecsülik-e egy­mást az orvosok, vagy leszólják?; tiszta-e az orvosi rendelő, van-e köpeny az orvo­son rendelési időben, s milyen?; megborot­válkozott vagy sem?; sok helyen az orvos- írnok írja a receptet, néha az orvos alá sem írja; hogyan lehet két óra alatt „lepörgetni” 80 beteget?; előfordul, hogy maga a körzeti orvos taktikázik a táppénzzel; elgondolkoz­tató, hogy a kisvárdai járásban a tsz-ekben egy év alatt 13 millió forint táppénzt fizet­tek ki; személytelen a gyógyítás, az orvos és beteg között nem alakul ki kapcsolat; olyan is van, hogy a fogász sztk-ra egy évre, ma­szek alapon egy napra vállal fogcsináltatást. Mint látható, egy sereg szakmai, maga­tartásbeli kérdést vetettek fel. Tehát nem csupán anyagi probléma az etika. Ilyen is van, de elenyésző azokhoz képest, amik na­ponta felbosszantják, elkeserítik a beteget, s ami még rosszabb, bizalmát csökkentik, hangulatát előnytelenül befolyásolják. Ha ehhez hozzávesszük a hangnem olykori dur­vaságát, akkor kiderül: nagyon is időszerű volt újra elővenni a Politikai Bizottság 1959-es határozatát és napirendre tűzni az eddig elmaradt megvalósítást. A kialakult helyzetnek kétségtelenül vannak objektív okai, tehát nem egyszerűen egy gyors lelkiismeret-vizsgálatról van szó, hanem egy folyamat kezdetéről. Az etika érvényesítése mindenkinél, mindennap, mindenhol nevelés és önnevelés kérdése. Megfogalmazták a vita részvevői: az egész­ségügyieken múlik a legtöbb, de elengedhe­tett en a társadalom kontrollja, segítése. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, ahol az egészségügynek van gazdája, ott a hibák száma elenyésző. Ahol az orvos a közélet embere, ott az egészségügy általános megbe­hat benne, akár az ilyen időtöltő beszélgeté­sek során is. Ám az igazi, 6zívbizsergető él­ményeket a következő idény tartogatja, amikor a környék megint csodájára jár majd a kertjének; megint hozzá zörgetnek majd be legszívesebben gyümölcsért, zöld­ségféléért, s megint tőle kéregét magot, pa­lántát, oltógallyat még a konkurrencia is. 'Nincs rá bizonyítékom, csak bizonyos vagyok benne, hogy beszédes utitársam tíz évvel tovább él és tízszer jobb közérzettel, mintha tengve-lengve élne, enélkül a kései újjászületés nélkül. Egyszóval — hobby? Távol áll tőlem, hogy a gyufacimkék, pa­pírszalvéták, gombafej fotók, apró konya­kos üvegek szenvedélyes gyűjtögetőit meg­bántsam, de én a kert szerelmeseit más mi­nőségi rendbe sorolnám. Hiszen ők több mil­liárdos értéket teremtenek, azaz, ha ez a hobby, szenvedély, mánia, akkor a leghasz­nosabb hobby. Nem számolva ide azokat, akik minden áron a minden egyebet hát­térbe szorítva, kizárólag a forintokat haj­szolják. Nem a milliárdokat akarom itt leltárba venni. Sokkal inkább azt a tényt, hogy a kiskerti bütykölés, ezermesterkedés a más foglalkozásúak aktív pihenésének is a leg­kedveltebb formája. Persze, természet dol­ga, ki mennyire érzi szükségét az ilyen pi­henésnek. Én egy alkalommal elég jól elvi­seltem az irigyeltebb módját is a Gallyate- tőn — alvás, olvasás, kirándulás, társasjá­ték, sakk — s csak a kilencedik napon szök­tem meg a kéthetes jutalomüdülésből, vég­képp belefáradva s belecsömörödve az ef­fajta pihenésbe. Mármost: akár a kiskertekben, a háztáji­ban termelt sok milliárdos értéket tekintjük, akár a milliónyi ember — más foglalkozású­ak, magabíró nyugdíjasok — igényét, szük­ségletét az aktív pihenésre, akár a szétpar- cellázásra ítélt, nagyüzemben nem haszno­csülése jó, a gyógyítás erkölcsi követelmé­nyeinknek megfelelően illeszkedik a társa­dalmi életbe. Ha volt is vita arról, hogy etikusan csak jó tárgyi feltételek között lehet-e viselkedni, a végső konklúzió az volt: kell, de nem ki­zárólagos. A fejlett szocialista társadalom építésének időszakában az egészségügyiek magatartása ideológiai, politikai kérdés. S miután az orvosok többsége ma már olyan korú, mely korosztály e .társadalomtól kapta a diplomát, elvárható, megkövetelhető a társadalom erkölcsi követelményeinek maxi­mális megtartása. Persze a beteget elsősorban az érdekli, vajon mit kap egy javuló etikai helyzetben, s hogyan változik a ma gyakorta kifogásol­ható állapot. Nos, egyet kell érteni azzal: folyamatról van szó, egy, az egészségügy fejlődésével összekapcsolódó munkáról, amely fokozatosan hozza gyümölcseit. Még­pedig úgy, hogy a betegek oldaláról is tör­ténnek lépések. Az anyagi vonatkozású kér­dések terén is, de másutt is. Le kell szokni a jogtalan követelésekről. Tudomásul kell venni: az orvos a legjobbat akarja nyújtani. A kapcsolatteremtésben a beteg hangneme, viselkedése is döntő tényező! Idetartozik azonban egy olyan gond is, ami a köz előtt kevéssé ismert. És ez az or­vosok egymás közötti viszonya. A kölcsönös megbecsülés, a szakmai és etikai jó köl­csönhatás, példamutatás, a titok tiszteletben tartása, a csak a beteg érdekét tekintő ál­dozatkészség alkotják ennek egy részét. Nem vitás, hogy itt kezdődik az intézeti és körzeti kollégák zavartalan együttmunkál- kodása. Ezekről folyt a vita Kisvárdán. Volt, amikor szenvedélyesen, máskor még této­ván. Egy azonban nagyon jó volt: az orvo­sok érezhetően látják, hogy az egészségügyi etika a társadalmi erkölcs része, nem lehet kivétel, nem lehet rés rajta. A hivatás adta különlegesség csak növelheti a terhet — hi­szen emberéletekről van szó —, de nem ad­hat felmentést. Mint ahogy nem mentség a nagy teher, a sok munka. A hivatást éppen az különbözteti meg a foglalkozástól, hogy eleve nagyobb terhek vállalására készült fel valaki. Az aktíván dr. Magyar János megyei fő­orvos frappáns mondattal fogalmazott: „Hogy az etikai programnak érezhető ered­ményei legyenek, ahhoz mindennap etikus­nak kell lenni." Mindez igaz, s elvárható, hogy érvényesüljön is. Egészségügyünk fej­lődése elvitathatatlan tény. Mutatják ezt az eredmények is. De a továbblépés, a fejlődés hatásában érezhető eredménye nagymér­tékben attól függ, hogy az egészségügyiek a talán kevéssé előrehaladt etikai területen is lépnek. A kisvárdai járásban éppúgy, mint másutt. Csak így lesz megyénk egészségügye minden részében a gyógyulást keresők ma­gas szintű szervezete. Bürget Lajos sítható tizezer holdakat, akár a hazai ter­mészeti és éghajlati adottságok kedvezéseit — egyszerűen érthetetlen, miért kezeljük mindmáig olyan mostohán a kiskertmoz­galmat. Bizonyítsam, hogy mostohán kezeljük? Külön dossziéban gyűlik a témát illető anyag — nem esnék nehezemre akár terje­delmes tanulmányban bizonyítani. Rögtön itt az első darab: az ország legnagyobb fais­kolája levélben közli, hogy málna, szeder, szamóca már nem kapható. Pedig nyomda- szagú árjegyzékből történt a rendelés, szep­tember végén, a 6—7 hónapos szállítási idény első napjaiban. A „veszi, nem veszi, nem kap mást” elve ebben a kereskedelmi ágazatban még a job­bik eset, mert olykor a legprimitívebb szük­séglet is kielégítetlen marad. A faiskolai le­rakatok mostoha körülmények között — gazdavállalataiktól szemlátomást elhanya­golva — fogadják a vásárlók hét végi roha­mait. — Hobby? Hiszen kísérletezésre, kü­lönlegességek, újdonságok beszerzésére nincs is lehetőség, de még az előre kiválasztott, közönséges, leginkább a talajba-kertbe-tájba illő fajták beszerzéséhez is szerencse kell. Pedig hát nem mindegy, milyen fát választ élethossziglani társának az ember. További gond, hogy a kiskert szükségle­tei elég gyakran különböznek a nagyüzem szükségleteitől. S nemcsak gépekben, szer­számokban. (A folytontermő szamóca, a két­szer termő málna például nagyüzemi ter­mesztésre alkalmatlan, kiskertbe viszont szívesen ültetik, ott az utolsó érett szemeket a hó alól is kikaparhatják.) De növényne­mesítésünk, szaporítóanyag-termelésünk ma még nemigen vesz tudomást a kiskert sajá­tos szükségleteiről. Bizony, a milliónyi családot érintő kis­kertmozgalom még messze van attól, hogy fontosságának megfelelő gonddal törődné­nek vele. mgyénk SZÉKELY Kis tranzitfalu Székely a 4-es számú fő útvonal mentén, azonos távolságra a megye- székhelytől és Kisvárdától. Mehet innen a látogató Baktalórántháza, Demecser és Nyír­tét irányába is. Járda híján a gyalogosnak gyakran kell letérnie az útról a robogó jár­művek miatt. A falu koncentrált település, házai körkörösen helyezkednek el. Ebben a faluban születtem, itt lakom ma is. A Poros-hegy mögül, Ramocsaháza irá­nyában Nyíregyházára tartó autóbusz tűnik fel. Nyíribronyból jön, s van még hely benne. Székelyben majd megtelik túlságosan is, s a szerencsések a bogdányiaknak már kedélye­sen integethetnek. Nem könnyű a bejáró diákok élete. Korán indulnak, jó esetben há­rom óra után kerülnek haza. Persze a nap mint nap utozó dolgozók sincsenek rózsás helyzetben. A nyíregyházi húsipar, gumi­gyár, papírgyár, konzervgyár és más üzemek sok székely it is foglalkoztatnak. Utazás szempontjából szerencsésebbek azok, akik demecseri üzemekben dolgoznak. Ahogy hazaérkezem átöltözni is alig van időm, mert szomszédom, kerékpárját tolja ki a kapuján, és én mindenképpen beszélni akarok vele. Szegő József 60 éves. — 6-ra kinn kell lennem a Hosszú-föl­dön — mondja a köszönés után. Búzát és rozsot vegyszerezünk két géppel, a gyomirtó szert készítem elő. Nehéznek nem nehéz munka, de vegyszer, ami azt jelenti, hogy mérgező, az ilyen munkát jobban megfizetik. Növényvédő betanított munkás vagyok. Vizsgáztam is többedmagammal. A tsz-ből fogok nyugdíjba menni. Most látogassunk a tsz gazdasági köz­pontjába. Van belépési engedélyem. Mutatom is a kapusnak, mert kérdően néz rám, hiába vesz fel kocsijába Csutkái Tamás gépészeti osztályvezető. Vendéglátóm az elirányító szo­bába visz, és közli, hogy elfoglaltsága miatt csak nyolc óra előtt 5 perccel állhat rendel­kezésemre. Most 6 óra 10 perc van. Gépek, teherautók hangja szakítja át a csendet. Az irányítószoba kis helyiség a jegenyefák ár­nyékában. Türelmes várakozás után találko­zom Maxin János főagronómussal. — Ebből a szobából szervezzük és irá­nyítjuk a napi munkát. Szemem a blokkoló órára téved. A tsz-ek­ben ilyen is van? — kérdezem. — Kevés helyen — hangzik a válasz. Nálunk igen. Akik a telepen dolgoznak, használják. Majd abbahagyja a beszélgetést és két brigádvezetőt hallgat meg. Az asztalon egy papír hever, a napi program van rajta. Igé­nyek és teljesítések olvashatók le róla. — Hogy is álltunk ezelőtt? — fűzi to­vább a gondolatot. Ma már mosolygunk azon, ami négy évvel ezelőtt hajmeresztő va­lóság volt. Valóban, mást látok én is, mint több évvel ezelőtt. Gyorsan hizlalt pecsenyebárányok, úgy 360 db az egyik hodályban, exportra men­nek. Egy csőhálózaton átlépve vízgondjaik­ról beszél a fiatal vezető, majd az álmentesí­tett szarvasmarhatelepet mutatja meg. 15 dália húsmarha van a következő hodályban. Kropog Dániel és Szilágyi László gondo­zót nagy munkában találjuk. Nem csoda, 216 marhát kezelnek. — Ezek a jószágok hat hónapra 280 kg- ot is elérnek — mondják. Elvégeztük a dália húsmarhagondozó-tanfolyamot. Havonta 3500 körül kapunk. Megnyírt bárányokat találunk a követ­kező hodályban. Décsi Tibor főjuhász új ete­tőket kér a főagronómustól. közben egy te­herautó érkezik, a KISZ-titkár vezeti. Meg­áll mellettünk. Az ifjúság kulturálódási, szó­rakozási lehetőségeiről faggatom. Tömören válaszol: — A pinceklub még nincs kész, marad a cukrászda, mozi. , A fóliaházaknál asszonyok beszélgetnek. Piros borítású napló jár kézről kézre, ők a Május 1. bronzkoszorús szocialista kertész­brigád tagjai, 9 nő. Végigmegyünk a három fóliasátorban. Paprika- és paradicsompalán- ta-tenger tárul az ember szeme elé mintha külön világ lenne ez. Kamionok haladnak el mellettem, ami­kor a faluközpontba sietek. Az egykori ci­gánygödrök helyén autóbusz-váróterem, fa­latozó és tűzoltószertár áll. Innen szerve­ződnek a környező falvak autóbuszjáratai. A centrumban találjuk a volt Orosz-kastélyt. 1962-ben a műemlékfelügyelőség restaurál- tatta, parkjában sportpályák létesültek. A ma is élő Horváth Pista bácsi talán nem is tudja, hogy Szabolcs-Szatmárról készült egyik film az ő kastélyból történő kijövete­lével kezdődik. Iskola, mozi, sportöltöző, pártiroda van az épületben, alul most épül az évek óta hiányolt pinceklub. Kusztván Ferenc igazgatóhelyettes vé­gigvezet az ott elhelyezett osztályokban. A nyolcadikosok kevesen vannak, mint ahogy az iskolának is csak 183 tanulója van. Többsé­gük szakmunkástanulónak jelentkezett. A folyosón a falu kulturális lehetőségeiről be­szélgetünk. A mozi kihasználtsága 30—40 százalékos. Konkurencia a focimeccs, a te­levízió. Az óvodában három óvónő két cso­portban végzi a gyermekek nevelését. A Szőlőhegy eddig arról volt nevezetes, hogy ott ásatásokat végeztek. Emlegetésekor most a libatelep jut a székelyiek eszébe. A hegy oldalában, szemben a szőlővel 6252 li­ba gágogása bontja meg időnként a táj nyu­galmát. Nem könnyű ide bejutni. Engedé­lyem van, kézmosás után beengednek. Kér­déseim után Nagy Sándorné szólal meg elő­ször: — Háromszor szedjük naponta a tojáso­kat. Ma, első szedéskor 1100-at találtunk. Fontos bevételi ág ez a tsz-nek. Gulyás Sándorné is közbeszól: — Hárman dolgozunk itt, a tojási idő letelte után legeltetjük a libákat. Ez nehéz munka. Közben van három tépés. Toliban is túlteljesítettük a terveket. Nagy Sándorné veszi át ismét a szót: — A kacsatelep dolgozóival egy brigá­dot alkotunk. Tavaly mi nyertük a szocialis­ta brigádversenyt. 15 ezer forint jutalmat kaptunk. A család után érdeklődöm. Nagy Sán- doménak két fia van. Gulyás Sándorné há­rom gyermek édesanyja. Gulyásné férje itt fogatos: — Belefogtunk a háztáji gazdálkodásba — mondja a férj. 9 disznó otthoni gondozása nem könnyű, de vállaltuk, mert a tsz támo­gatja a háztáji gazdálkodást. Does Miklóssal a tsz pártalapszervezet titkárával a falucentrumban futottunk ösz- sze: — Harminc tagunk elvégezte az általá­nos iskolát, többen betanított munkások let­tek, kiszélesedett a szocialista brigádmozga­lom — beszél a tudati fejlődésről. A termelőszövetkezet elnökével, dr. Kun Istvánnal Székelyben négy és fél éve találkoztam először, azon az emlékezetes párttaggyűlésen, amikor a tsz elnökének javasolták. Most az egyik irodá­ban áttekintettük az eltelt időszakot. Ered­ményeiket az elmondottakon túl statisztikai adatok is igazolják. Változott e a falu? — kérdezem. A falu nagyot lépett előre, igények ke­rekedtek. Az életnívó azonban nem éri el azt a szintet, amit elérhetnének. Sok pénz megy el a faluban szeszre (a tsz-ben ez főbűn), a lakáskultúra sem kielégítő, a táplálkozási kultúra fejlesztésére pedig politikai vitakört is vezettem. Aztán a tsz-ről beszél. — Kicsi a terület, ezért főág az állattar­tás. Olyan dolgokat kell csinálni, ami a te­rület nagyságától kevésbé függ. A bevétel többsége állattenyésztésből ered. 1975-ben annyit termelt a termelőszövetkezet, mint előtte 11 év alatt összesen. A 70-es halmozott érték ötszörösére, a halmozatlan hétszeresé­re emelkedett. Kis tranzitfalu Székely a 4-es fő útvonal mentén..Eredményekkel, gondokkal, fejlődő életformával. Tóth László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents