Kelet-Magyarország, 1976. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-30 / 127. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. május 30. 2 AZ ÉLET CSODÁJA: A GYERMEK a forgácslapgyár dolgozói (a férfiak is), a gemzsei iskolások segítését vállalták. A segítséget a gyerekek azzal viszonozzák, hogy a vállalati ünnepségeken műsort adnak. Még ezernyi jó példát lehetne sorolni. nasznak szánták, — az agyag minőségétől is függ. Ez a szó, hogy ,,rumf” csak szakmabelieknek mond valamit. (Ezen a csempe belső peremét értik.) A rumfkészí- tésnek külön műhelye van. Az itt dolgozók munkakörül, ményei a legmostohábbak. De Grónás Károlyné bizakodva újságolja: Októberre jön a kicsi... — Űj gépeket kapunk. Nehezen várjuk már. mert november óta ígérik. Balassa Gézánét és Kok- lás Ferencnét az egy műszak, és a hetenkénti szabad szombat köti elsősorban ehhez a munkahelyhez. Varga Antal- né januárban került ide. Ok. tóberre várja a kicsit. Már csak egy rövid ideig dolgozhat ebben a munkakörben a szilikózisártalom miatt. A vállalat vezetőségének nem kis gond a terhes anyák fog. lalkoztatása. De minden esetben megoldják, lehetőleg úgy, hogy keresetük ne csökkenjen. Téglási Mihályné a legrégibb dolgozója az üzemnek. Szerinte ehhez a munkához kézügyesség és türelem kell. öt társával brigádot alkotva, a csempéket tisztítják, övék az egyetlen női brigád az üzemben. Hogy miért? Erre a többiek csak ennyit válaszoltak: — már gondoltunk rá, de hogy párban és egyéni teljesítményben dolgozunk úgy érezzük, nálunk nehezebb egy brigádot alakítani. Valójában pedig ez nem akadálya, hogy a brigádmozgalomban rejlő tartalékokat itt is hasznosítsák. Hasznát látnák a munkában és az emberi kapcsolatokban. Ebédidő Dél körül van az idő. Megérkezett az ebéd. Az asszonyok a mosdóba sietnek, rendbehozzák egy kicsit magukat. és a tiszta étteremben megebédelnek. Közben megpihen a lábuk és a derekuk. Még egy rövid időre visszamennek dolgozni, hiszen a műszaknak háromkor van vége. Soltész Ágnes Nábrádi Lajos A képeket Hammel József készítette, a nyíregyházi Kun Béla utcai óvodában. S ez a figyelmes gondoskodás kedvezően érinti a kisgyermekes családokat, elsősorban az anyákat, akikre a házi munka és a bevásárlás gondja is nehezedik. Sokan tevékenykednek azért, hogy könnyebb és gondtalanabb legyen a nők munkája, s hogy az édesanyáknak több idejük legyen gyermekük nevelésére. Az iskolák, az óvodák, s az üzemek minden eddiginél biztatóbb munkát végeznek. Jó volt látni a TITÁSZ transzformátortelepén a tanárképző főiskola 1. sz. gyakorlóiskolájának nyolcadikos diákjait, akik kedden ismét találkoztak a Bláthy Ottó szocialista brigád tagjaival — egy fizikaóra keretében. A brigádban dolgozik egy transzformátorszerelő asz- szony (talán nincs is több nő ebben a szakmában), akinek két gyermeke van, de mint mondják, az egész osztályt gyermekének tekinti. Egy-egy látogatás alkalmával a gyerekek nem csak a tekercsek kusza világba nyernek betekintést, de élményt is szereznek, pályaválasztási tanácsot is kapnak. Fehérgyarmaton hasonló a helyzet. A HÓDIKÖT gyarmati üzemében dolgozó lányok és asszonyok patronálják a 2. sz. általános iskolát. Az iskola tágas ablakaira függönyöket varrtak a közelmúltban, s főleg a kislányokban ébresztik fel az érdeklődést az egyik legnőibb munka iránt. Vásárosnaményban Sokat költenek a gyermekekre, gyermekintézményekre a megyei tanács fejlesztési alapjaiból is. Az idén 60 tanteremmel bővül megyénk iskolahálózata. Korszerűbb körülmények között dolgozhatnak a tanítónők, könnyebbben tanulhatnak a gyerekek. Az idén épülő óvodákban újabb hétszáz gyermeket lehet majd elhelyezni, ami azt is jelenti, hogy újabb édesanyák vállalhatnak munkát. A beruházásoknál a pénznél említjük, hogy a kishatármenti forgalom a vásárló asszonyokon és az apróságokon is segít. A következő hetekben megyénk boltjai a Szovjetunióból játékokat. kerékpárokat. Csehszlovákiából kötött ruhákat, Lengyelországból pedig takarókat kapnak. «‘■közelmúltban ért vé- Kftflget a szabolcs-szatmári óvónők kétéves tanfolyama. Befejezésként egy nyíregyházi óvodában a héten kiállítást nyitottak az ovisok „alkotásaiból”. A rajzokon is kifejezésre jutott a kicsinyek gondolatvilága, jóléte. A vidékiek többnyire virágokat, állatokat rajzoltak, a jósavá- rosiak toronydarut, házat. Nyíregyháza 1. sz. óvodájában maximális ellátással dicsekednek az óvó nénik. Dicsérték a ruhagyár asszonyainak segítségét. Elmondták, hogy a Nyírségi Nyomda és a vasútállomás dolgozói is segítettek. A sokféle segítség mellett szólhatnánk az üzemekhez kötődő érzelmi szálakról is. Kívánjuk,hogy e szálak erősödjenek és még nagyobb figyelmet kapjon az élet csodája: a gyermek. Ax országban három helyen gyártanak kályhacsempét: Zalaegerszegen, Esztergomban és Nyíregyházán. Megyénk székhelyén évente közel hatezer kályhához szükséges mennyiséget készítenek. A nyíregyházi üzemben mindössze hetvenen dolgoznak, többségben nők. A nehéz fizikai munka — mint az agyag-előkészítés, mázkészítés és égetés — a férfiaké. Az agyag-előkészítésnél tavaly jelentős rekonstrukció volt, a régiek helyébe modern gépeket szereltek fel. A csempeformázás, tisztítás, színezés kézzel történik, ennek gépesítése eddig megoldatlan. Az üzem előterében az éjjel-nappal működő kemence szuszogása, monoton zúgása hallatszik. Hangja „uralja” az egész épületet. Először úgy tűnik, mintha a kemence volna a központ, de látva miként az ügyes kezek nyomán a csempék formálódnak és sz* nesednek, megváltozik a vélemény;;’itt az emberi kéz és erő a központ. Piros pettyes főkötők Egy hosszú terem közepén mennyezetig érő állványokon száradnak a nyers csempék. Szikkadásukat a nagy teljesítményű ventillátorok segítik. A fal mellett hosszú asztalok, itt gyúrják, sodorják, formálják a nedves agyagot, fehér köpenyben a piros pettyes főkötős asszonyok. Rutinnal, olyan biztos mozdulattal teszik, mint mikor otthon a nyerstésztával bánnak. — Állandó mozgásban van itt az ember. Nincs szükség külön tornára — jegyezte meg Sajben Józsefné, az üzem egyik legrégebbi dolgozója. A tizenegy év alatt sokat változtak a munkakörülmények. Az egészségre ártalmas portól, a kemencéből származó gáztól, a modem elszívó berendezések tisztítják meg a levegőt. A por ellen a gyakori takarítás, locsolás is sokat tesz. Védőitalként fél liter tejet kapunk. De kérhetünk csipkebogyó teát is. Ki melyiket szereti. Talán még az is jó lenne, ha nekünk is előírnák a kötelező orvosi vizsgálatot, úgy mint a férfiaknak az ólomveszély miatt. Párban dolgoznak az asz- szonyok. Minden csempefajtánál más és más a norma. Le sem veszik szemüket az agyagról, az érdekli őket, amit csinálnak. — Itt senkinek sem kell a háta mögött állni. Mindenki, nek érdeke, hogy az időt jól kihasználva dolgozzon, hiszen teljesítmény után kapjuk a fizetést. Nálunk mindenki megkeresi a két, két és fél ezret. Nem könnyű munka ez. Télen hideg az agyag, nehezebb vele bánni, és bizony cipekedniük is kell az asszonyoknak. Egy sarokcsempe formával együtt tíz kiló is van. A kész csempéket szintén ők rakják fél az állványokra, sőt cserélgetik, hogy egyenletesen száradjanak. A formába igazítás után az agyagba — egy bélyegzővel — mindenki beleüti a számát. — Szigrúan veszik a selej- tet — jegyezték meg az asz- szonyok. Ebből a számból tudják megállapítani: ki követte el a selejtet, és annak teljesítményéből levonják. Pedig sokszor nem rajtunk múlik — ezt már egy kis paA néni illedelmesen köszönt, megigazította a ruháját, és leereszkedett a fotelba. Egy kék borítékot szorongatott, láthatólag izgatott volt. Szemei fiatalos frisseséggel csillogtak, szavai szaporán peregtek. — Megkaptuk igazgató úr, a levelet a másik otthontól. Itt van... — nyújtotta a borítékot. A szociális otthon vezetője elvette, kiemelte tartalmát, átfutotta és széles mosollyal fordult az asszony felé. — No, tetszik látni, Tóth néni, mondtam én, hogy rendben lesz minden. Holnapután utazni tetszenek. A mi kocsinkkal mennek, azzal is jönnek majd visz- sza. Egy hónap múlva! — Jaj, de örvendek, igazgató úr, hogy sikerült. Hogy fog örülni a férjem is. A levélre még nem akarta igazán hinni, hogy megint mehetünk. Megyek is, elmondom neki, meg aztán össze kell csomagolni mielőbb... — azzal sietősen felállt a fotelból. Szája széle remegett egy picit, amikor óvatosan visszahelyezte a borítékba a levelet. Az öreg kázaspár két éve lakik az otthonban. Hetvenéves az asszony, hetvenkettő a férj, aki tíz éve ment nyugdíjba a közeli nagyvárosban. Nem tudta otthagyni a munkahelyét, szívesen is vették, hogy néhány évet még nyugdíjasként is eltöltött az üzemben. Ezekkel együtt összesen negyven esztendőt töltött a gép mellett: esztergályos volt. Maradt volna még tovább is arra a napi néhány órára, csakhogy a felesége megbetegedett. A kór egyre jobban befonta az asszonyt, végül ledöntötte lábairól. Állandó ápolásra szorult. Az öreg tett-vett körülötte, amit csak 'tudott, de egyrészt ő sem örvendett a legjobb egészségnek, másrészt pedig az együtt eltöltött évtized során általában ő volt a „kiszolgált” a házban ... Nagyon megörültek hát, amikor egyik gyermekük felajánlotta: költözzenek el abból a városból ide, a szomszéd megyébe. Lakjanak náluk; van egy kis külön lakrész a nagyházban, elférnek. Ápolásban kosztban megegyeztek, akárcsak az ottmaradt lakás sorsában — az egyik friss házas unoka költözött bele. Az egyezséget tiszteséggel meg is tartották mindannyian, kevés vitával, veszekedés nélkül éltek. A mama úgy-ahogy helyÁ második utazás rejött, de főzésről, takarításról szó sem lehetett, igen gyenge volt. Aztán egyszer csak az öreg is ágynak esett. Kettejüket ápolta már a menyük, aki (bár zokszó nélkül végezte a munkát), egyre nehezebben tudta ellátni őket — a derekával bajlódott maga is. Az öregek döntöttek: kérték a szociális otthoni elhelyezésüket a városi tanácson. És két évvel ezelőtt beköltöztek, csendben, mint ahogy éltek. Azóta is rendszeresen látogatják őket a fiáék, ők is kimennek egyszer-egyszer. Magukban mindketten úgy érzik így cselekedtek a legjobban. A múlt nyáron viszont történt valami, ami felkavarta a házaspár életét. Két hétre „csereüdülésre” mentek régi városuk nagy szociális otthonába. Maguk kérték, mikor a lehetőségről hallottak. Itt töltött éveik alatt emlékeiknek éltek: az esti csöndes beszélgetésekben az otthoni utcák, épületek, emberek bukkantak felszínre egy-egy emlékhullám hátán, a régi munkahely, az ottani barátok, ismerősök, elfeledettnek hitt kedves órák... Amikor visszaérkeztek felvillanyozva örömteli arccal szálltak ki az autóból. Már a lépcsőn állóknak mesélni kezdték a nagy eseményt. — Négy régi munkatársammal is találkoztam az otthonban — újságolta az öreg. — Húsz-harminc évig dolgoztam velük egy műhelyben! Kettő felségestől él ott, a többiek egyedül, mert özvegyen maradtak. Itteni barátaik aztán lassacskán megtudták a részleteket is — a váratlan találkozások örömét, a nagy-nagy beszélgetéseket. sétákat, a felelevenített emlékek áradatát. És láthatták a múló he- tek-hónapok során, hogy a házaspárt mennyire foglalkoztatja az az emlékezetes „üdülés”. Amikor idén szóba került, hogy a másik otthon újra fogadna néhány itteni lakót, az öregek szinte rimánkodtak az utazásért. Pedig nem is nagyon kellett. Az; igazgató — ismerve a körülményeket — őket feltétlenül javasolni akarta. Látta, hogy milyen sokat jelentett a tavalyi két hét. Most Pedig, a levél után két nappal, bőröndjeikkel ott topogtak az intézet lépcsőjén. A kocsi megállt előttük, lezárult a csomagtartó fedele, aztán az ajtók csapódtak. Az asszony féltő óvatossággal helyezte térdére az utazótáskát. Ezt nem tette hátra. Ajándékokat vittek benne. Tarnavölgyi György CSEMPEKÉSZÍTŐK A műszaknak háromkor van vége K^^nő életében az a legna- UJgyobb esemény, amikor gyermeke születik. A féltés, a gond, a gondoskodás, az öröm és a büszkeség merőben megváltoztatja az édesanyák életét. A népesedéspolitikai határozatnak és a társadalmi gondoskodásnak is köszönhető, hogy Szabolcs- Szatmár megyében egyre többen vannak azok, akik többszörösen is átélik az anyaság gondját és örömét. A növekvő és felnövekvő gyermeksereg még soha nem állt annyira az érdeklődés középpontjában, mint az utóbbi években. Nemcsak egyetlen vasárnapon — a gyermeknapon — hanem az év minden napján megkülönböztetett figyelmesség és szeretet övezi a legifjabbakat.
