Kelet-Magyarország, 1976. május (33. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-26 / 123. szám

1976. május 26. KELET-MAGYARORSZÁG 3 JEGYZETEK SZEMÜNK LÁTTÁRA VÁLTOZIK az ország képe. Űj jelek rajzolódnak a térkép­re, terjeszkednek a városok, a falvak. Ha megkérdeznénk egy átutazó idegent, mit látott országútjainkról, bizonyára azt vála­szolná: mindenütt építkeznek. Valóban soha nem építkeztünk annyit, mint most. Építünk nagyban és kicsiben, városon és falun. Családok sokaságának erejét kötik le a „házi” beruházások, ákár- csak az országét; és akkor még nem is be­széltünk a hétvégi telektulajdonosok épít­kezési lázáról. Az ő gondjuk azonban nem azonos a szükségből építkezőkével. Csak az tudja igazán, milyen kínszenve­dés az építkezés, aki próbálta. Terv, építő­anyag, kapacitás, szakemberek, szerelők; ezek a szavak ugyanannyiszor ismétlődnek napról napra a kiemelt nagyberuházáso­kon, mint az új lakótelepeken, vagy a tár­sasházaknál. A gondok azonosak, legfel­jebb a méretek és a kockázatok különböző­ek. De míg az új lakásnak fél évvel az eredeti határidő után is örül a tulajdonosa, az országos beruházásnál ennyi „csúszás” sok-sok millióval könnyíti meg a zsebün­ket. Mégis úgy tűnik, ezen kevésbé izgat­juk magunkat. A beköltözésre várók fel­háborodásával mélységesen egyetértünk, az ország beruházásainak késedelmeivel szemben sokkal engedékenyebbek vagyunk. Pedig a lazaságokra sem a méretek, sem a valóban nehézkes körülhnények nem ad­hatnak felmentést. AZ ORSZÁGOS BERUHÁZÁSOK KI­VITELEZŐIT, az állami építőipari vállala­tokat, a társasházak vállalkozóit ráadásul szigorúan körülhatárolt jogi formulák kö­tik szerződésük teljesítésére. Régen leszok­tunk róla, hogy az adott szó becsületére hi­vatkozzunk, hiszen a szóbeli megállapodás a zárt közösségek jellemzője volt. A fej­lődés természetes velejárója, hogy manap­ság papíron kötünk jogi megállapodáso­kat. Annyira viszont mégsem kellene „elő­reszaladni” a fejlődésben, hogy már a hi­vatalos szerződéseket is semmisnek te­kintsék egyes vállalatok. Másutt is előfor­dul, de az építkezések esetében különösen sok az ilyen példa. Állami vállalatok, szö­vetkezetek magyarázzák a bizonyítványu­kat, ahelyett, hogy keresnék a megoldás le­hetőségeit. Míg a nagyobb vállalkozásoknál hivatalos útra terelődik a dolog, a családi házakat a családtagok, a barátok, munkatársak, szom­szédok „közös vállalkozása” hozza tető alá. Csupa írás nélküli, pusztán a segítő szán­dék miatt kimondott, a szombat—vasárna­pokat odaígérő szóra alapuló szerződés. Amíg az alapból, a csupasz falakból otthon lesz, ki-ki beleépíti saját erejét, szakértel­mét; a ház a rokonok, a barátok, a munka­társak közös ügye. ÍRÁSOS szerződés nélkül te­szik. Nem ártana tanulni tőlük a nagyobb építkezéseken is. Nem szakértelmet, hanem a segítés minden akadályt leküzdő erejét. V. E. Mitől lesz maibb egy esküvő? AZOK KÖZE TARTOZOM, akik — né­pes famíliájuk, kiterjedt rokonságuk révén — már sok esküvői szertartáson, lakodal­mi vígságon vettek részt. Élményeim tehát rendkívül változatosak; tapasztalataimat sokfelé gyűjtögettem. Általában elmondhatom, hogy ezekbe a családi ünnepekbe ma még gyakran „bele­játszik” a régi idők sokszólamú visszhang­ja. A rossz hagyományokra, a megüszkö­södött szokásokra gondolok. Szerintem ezek ott és akkor jelentkeznek, ahol és amikor nem tudnak még új — hogy úgy mondjam — maibb értelmet adni a házasságkötés ün­nepének. Természetesen a „maibb” alatt nem az értendő, hogy jobban megy a so­runk és ennek azzal akarunk nyomatékot adni, hogy ki vesz drágább, mutatósabb ajándékot az ifjú párnak. Attól nem lesz maibb, meghittebb a lakodalom, ha a teg­napi száz forint helyett ma ötszáz forintért forgatjuk meg a menyasszonyt a táncban. Egy esküvő fényét, meghittségét a gon­dolatok gazdagsága is növelheti. Az olyan gondolatoké, amelyeket például Virág Dá­niel, a nyugdíjas bányász hozott magával Miskolcról Szolnok városába, ahol László fia feleségül kérte Kertész Margitot. A fia­tal pár neve — Kertész Margit és Virág László — úgy csendül, mintha balladából kölcsönzték volna. Ennéi szebben talán csak a nyugdíjas bányász szavai szóltak az ünnepi vacsorát megelőző percekben... „Messziről jöttünk, egy zajos ipari nagyvá­rosból ... Otthon hagytuk a hétköznapok gondját-baját és elhoztuk szívünk minden melegét, hogy részesei lehessünk az ifjú pár, az egész násznép boldogságának ...” KOCKÁS LEVÉLPAPÍRRÓL OLVASSA ÜZENETÉT a nyugdíjas bányász. Nézem a kezét. Micsoda kezek! „Január, február, március ...” Csaknem ötven január, febru­ár, március a föld mélyén. Már a harmadik kockás levélpapírt is letette az asztalra. Vajon hányszor rugaszkodott neki újra meg újra, hogy papírra vesse érzéseit, gondola­tait. Tudom, hogy roppant nehéz sorsa volt, de erről egy zokszót sem ejt. Debre­cenről beszél, ahol az egyetemi menzán ma­gyar—orosz szakos tanárnak készülő Mar­git és a vegyészet tudományával ismerkedő László egymásra találtak. Arról szól, hogy szerinte a diákélet is gyökeresen megválto­zott. Véglegesen a múlté és soha nem tér vissza a Nyilas Misik tragédiája és egykori megaláztatása. A nyugdíjas bányász nem stílusművész. Több annál. Életábrázoló. Szavainak han­gulata éppúgy megérinti a fiatalokat, mint az idősebbeket. Pedig mondandójának sa- va-borsa csak most következik. „Az a kö­telességetek — fordul a fiatalokhoz —, hogy megvédjétek a diplomát. Aztán valahol majd fészket raktok. Arra kérlek bennete­ket, hogy leendő otthonotokban ne a drága és fényűző bútor, az ilyen meg olyan min­tás szőnyeg, ne a külsőség legyen a legfon­tosabb kellék, hanem a megértés, a békes­ség, a családnevelés. Az, hogy mindig jó közérzettel töltsétek szabad óráitokat.” Elkértem a kockás levélpapírokat, ame­lyekre a munkában elnehezült kéz oly sok szép tanácsot, intelmet rajzolt, szálkás be­tűkkel, de fegyelmezett rendben. Legszebb emlékem sok-sok esküvő közül. ÁM AZOK SEM ÉREZHETIK MAGU­KAT megcsalatva, akik az elmondottak hallatán azt hiszik, hogy ennyiből állt a szolnoki esküvő. Bőven kapott az ifjú pár ajándékot, ezzel azonban sem ők, sem sze­retteik nem hivalkodtak. Volt eszem-iszom is, a zenészek pedig hajnalig húzták a talp- alávalót. Mindez egy szerényen, ízlésesen díszített tisztiklubban zajlott le. Örömével, vígságával senki sem akarta lepipálni a másikat. Együtt örült, együtt ünnepelt az egész násznép. Csak akkor törött el a mé­cses, csak akkor szökött örömkönny a sze­mekbe, amikor a nyugdíjas bányász útra- valója szóba került. Még ma, hetek múltán is mindenki meghatottan gondol erre az út- ravalóra. Kőszegi Frigyes LEENDŐ SZAKMUNKÁSOK Mi lesz a vizsga után? KÉT LÁNY, HÁROM FIŰ: A TISZA- VASVÁRI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉ­ZET VÉGZŐSEI. MÁR CSAK EGY HÓ­NAP, ÉS „FELNŐTTÉ VÁLNAK”, SZAK­MUNKÁSSÁ. AZTÁN EGYIK ERRE MEGY, A MÁSIK ARRA, A HARMADIK MARAD... MILYEN TERVEKKEL IN­DUL AZ ÉLETBE EZ AZ ŐT FIATAL? HOGYAN KÉPZELIK EL KÖZELI JÖVŐ­JÜKET A BŰVÖS KÜSZÖB, A SZAK­MUNKÁSVIZSGA UTÁN? Juhász Mária és Kovács Irén gyógyszergyártó szak­munkások lesznek. Az Alka­loidában dolgoznak. — A Kémia I. nevű üzem­ben vagyunk most. Hogy egészen röviden mondjam, a „D—3” gyártásánál dolgo­zom — mondja Marika. „Vonzónak láttam a szakmát'' — Én pedig a „D—2”-nél... ... mondják az ott gyártott dolog kacskaringós latin ne­vét is, jót mosolyognak a laikus értetlen arcán. Benn­fentes módjára beszélnek munkájukról, vegyi anyagok­ról, gépekről. Három év alatt megtanulták. Pedig nem a kémia iránti rajongás hoz­ta őket erre a pályára — ezt mindketten megerősítették. — Én a nagykállói óvónő­képző szakközépiskolába akartam menni tanulni nyol­cadik után — meséli Mari­ka. — Csakhogy olyan nagy volt a túljelentkezés, hogy nem vettek föl. Aztán egy barátnőm hívott ide... En­gedtem a csábításnak. Von­zónak láttam ezt a szakmát. — Láttad?! — Háát... igen. Mert kide­rült, hogy mégsem olyan tisz­ta és könnyű munka, mint vártam .. — Én pedig kereskedelmi pályára akartam menni — folytatja Irénke. — Aztán ha­-sonló módon kötöttem ki itt, mint te! — néznek egy­másra a másik lánnyal. — S neked is változott a véleményed? — Változott. Nem könnyű munka. Nem laboratórium, fehér köpeny, meg ilyesmi...' A lányok még beszélnek a munkájukról, a tanulnivalók- ról, a közelgő vizsgáról, té­telekről. Aztán szinte egy­szerre bökik ki tervüket: el akarják majd végezni a gim­náziumot. Az érettségivel már elmehetnek például gyógyszertári asszisztensnek. Tisztább munka, fehér kö­peny... A fiúk csak hallgatják. Nekik eszükbe sem juthat munkájuk tisztasága: me­zőgazdasági gépszerelő szak­mát tanulnak, s ezzel együtt jár az olaj, a gép alá fekvés, a por. De nem is jár a fejük­ben más pálya. Inkább még többet akarnak. Ecsedi Józsefnek a bátyja traktoros, Elek Lászlónak az édesapja — folytatják a szakmát a fiúk. — Otthon, Milotán gyak­ran bejárok édesapámmal a téesz műhelyébe már kisko­rom óta. Ott szerettem meg a szakmát — meséli Elek Laci. — Viszont azt terve­zem, hogy majd elvégzem azt a tanfolyamot, melyen autó-motor szereléssel is ki­egészíthetem a szakmámat. A másik két fiú is ezt ter­vezi, Ecsedi érettségit is em­lít. Ügy tartják, kár „be­szűkülni” a mezőgazdasági gépekre, ha néhány hónap alatt kiegészíthetik tudásu­kat. Elhangzik persze a gyakorlatibb érv is: többet tud keresni, „maszekolni” a kocsikhoz is értő szerelő... Nem hiszem, hogy bárki is kárhoztathatja őket ezért a hátsó gondolatért. — Ti is megmaradtok a mostani munkahelyeteken, mint ahogy a lányok teszik? A válasz egyöntetű: nem. Most keresnek mindhárman új munkahelyet. Lehetőség: a tsz — Nekem jelenleg több le­hetőségem van — mosolyog Jármi András. — Az otthoni, szatmárcsekei téesz, a fehér- gyarmati METRIPOND, a gyarmati buszszerviz vagy a nábrádi téesz. Hogy melyik Kedden ülést tartott a me­gyei Népi Ellenőrzési Bizott­ság. Értékelte a költségvetési megtakarítások indokoltsá­gát, amelyet a kulturális és egészségügyi ágazatban vég­zett vizsgálat előzött meg. Megtárgyalta a megyei NEB a lakásépítő és fenntartó szö­vetkezetek működéséről ké­szített vizsgálati összefogla­lót is, s több javaslatot tett az illetékes szerveknek a la­mellett döntök, még nem tud­nám megmondani. Baráti, ro­koni szálak révén tudok ezek­ről, még hivatalosan nem érdeklődtem... Mindenesetre vonz Nábrád, mivel ott fo­cizni lehetne... A Lombik kapusa vagyok itt Tiszavas- várihan. — Nekem is az egyik lehe­tőségem az otthoni téesz — folytatja Elek. — A másik pedig (amit szintén csak „fél­hivatalosan” hallottam) a nyíregyházi ÉPSZER lenne. Szeretnénk megpróbálni né­hány osztálytársammal... Ecsedi Borsod megyében lakik, Tiszadorogmán. Neki a legjobban a lenin városi TVK tetszene, bár nem mező- gazdasági gépekkel foglal­kozna. Ott próbál munkahe­lyet kapni, mivel az otthoni tsz nem csábítja sem jó munkával, sem jó kereset­tel... Hogy miért hagyják el mostani helyüket, azt ne fir­tassuk. Az egyik a kevés munkára panaszkodik, a már sik az otthontól való távol­ságra, harmadik megint más­ra. Türelmetlenek? Mindannyian szeretnének még tanulni — ki ezért, ki azért. Másfajta munkáért, a több szakmai tudásért, na­gyobb lehetőségekért. Az vi­szont mindegyiküknél kide­rült : a szakma, melynek alap­jait megtanulták az iskola három éve alatt, beléjük itta magát, természetes számukra. Hogy sokszor türelmetlenek ? Hogy talán többet akarnak, mint amennyi lehetséges? Hogy a pénz is érdekli őket? Még tizennyolc évesek sin­csenek. Azt hiszem, ijesz­tőbb lett volna kerek szab­ványmondatokat hallgatni a fiatalok szájából, megelége­dettséget látni az arcukon, őszinték, nem kertelnek. Ke­resik a helyüket, kutatják a lehetőségeket. Meg is fogják találni. Tarnavölgyi György kásszö vetkezetek, munkájá­nak javítása érdekében. A kultúrházak, művelődési intézmények pénz- és anyag- gazdálkodása is a megyei NEB elé került, amely a további­akban jóváhagyta egy — kö­zeljövőben induló — vizsgá­lat programját is: a megyei NEB vizsgálja a munkáltatói kölcsönnel támogatott la­kásépítkezések, -vásárlások tapasztalatait. Á megyei HEB ülése A Gamma bemutatóján az egészségügyi kutatások kor­szerű gépei láthatók. Sokan keresték fel a Lenin Kohászati Művek pavilonját, ahol többek között hengerelt áruk láthatók. Képek a A lengyel ipar termékei; különböző rádiótechnikai készü lékek, lemezjátszók. (Hammel József felvételei) Írás nélkül is

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents