Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-02 / 79. szám
XXXIII. évfolyam, 79. szám ARA: 80 FILLER 1976. április 2., péntek Ma befejeződik a bolgár pártkongresszus Jóváhagyták a VII. ötéves tervet Csütörtökön reggel folytatta munkáját a Bolgár Kommunista Párt XI. kongresszusa, amely ezzel tanácskozásának utolsó előtti napjába lépett. A délelőtti ülésen folytatódott a Központi Bizottság beszámolója feletti vita. Munkások és megyei pártvezetők ismertették az őket küldötté választó kommunisták véleményét a bolgár belpolitikai élet legkülönbözőbb kérdéseiben, s foglaltak állást a beszámoló megállapításai, az azokban kirajzolódó nagyszabású tervek és fejlesztési programok mellett. A délelőtti ülésen szólalt fél Ljudmilla Zsivko- va, a művészeti és kulturális bizottság elnöke, és sor került a mandátumvizsgáló bizottság jelentésére is. Több testvérpárt és demokratikus szervezet delegációjának vezetője is üdvözölte a bolgár kommunisták tanácskozását. Minthogy a kongresszus ma véget ér, s az utolsó napi zárt ülés a BKP vezető szerveinek megválasztásával telik el, így csütörtökön délután sor került a VII. ötéves terv végleges tervezetének jóváhagyására is, amely külön pontként szerepel a kongresszus napirendjében. A terv irányelveit rég nyilvánosságra hozták, a különböző szervek és szervezetek megvitatták, s véleményt mondott a sajtó és a legszélesebb közvélemény is. Az ezekben foglalt észrevételek és javaslatok figyelembevételével összeállított végleges tervjavaslat került most jóváhagyásra a legmagasabb pártfórumon. ( Ezt a javaslatot Sztanko To- dorov, a BKP Politikai Bizottságának tagja, miniszter- elnök terjesztette elő. A többi között elmondta, hogy a már régebben nyilvánosságra hozott irányelveket az egész nép megvitatta. 35 ezer gyűlésnek volt ez a témája. A gyűléseken több mint három- millióan vettek részt és mintegy 50 ezer javaslat hangzott el. Az irányelvek össznépi vitáját Sztanko Todorov sajátos referendumnak nevezte. Sztanko Todorov végül közölte, hogy a minisztertanács az új ötéves terv tervezetét októberben terjeszti majd a parlament elé, hogy törvényerőre emeljék. Stanko Todorov szavaiból kitűnt, hogy a bolgár párt és kormány egy kiegyensúlyozott gazdasági fejlesztésre törekvő, a népjólét komplex fokozását célzó ötéves tervet kíván kidolgozni. A szocialista gazdasági integráció előnyeire. A BKP XI. kongresszusa ma délelőtt zárt ülésen folytat a munkáját. A Biztonsági Tanács elítélte a dél-afrikai rendszert A Biztonsági Tanácsban az el nem kötelezett országok csoportja által beterjesztett határozattervezetet kilenc szavazattal elfogadták. A kínai képviselő nem volt hajlandó támogatni a dokumentumot, nem vett részt a szavazásban, és ezzel saját maga demonstrálta azt a szégyenletes szerepet, amelyet a maoista vezetőség az angolai nép ellen irányuló akciókban játszik. Az Egyesült Államok képviselője felszólalásában ismételten megpróbálta bebizonyítani a bebizonyíthatat- lant — a Szovjetunió „beavatkozását” Angolna bel- ügyeibe —, és egyidejűleg megkísérelte igazolni az Egyesült Államok és a NA- TO-tömb által a dél-afrikai fegyveres erők angolai területre történt behatolásához nyújtott támogatást, az FNLA és az UNITA szakadár csoportok katonai megsegítését. Az amerikai küldött mellett foglalt állást Kína képviselője, aki megpróbálta eltorzítani annak az önzetlen segítségnek a jellegét, amelyet a Szovjetunió és más szocialista országok nyújtanak az An. golai Népi Köztársaságnak. A kínai küldött cinikusan igazolta a dél-afrikai fajgyűlölő rezsim Angola elleni agresszióját. Mihail Harlamov a Szovjetunió képviselője határozott választ adott a Szovjetunió békés külpolitikája elleni rágalmazó kirohanásokra. Hangoztatta, hogy a Szovjetunió következetes és elvi támogatást , nyújt a nemzeti felszabadító mozgalmaknak. Rámutatott, hogy az angolai nép elleni harcban az újgyarmatosítók és fajgyűlölők azt a célt tűzték maguk elé, hogy Afrika déli részén meg. őrizzék az imperilizmus bástyáját, amely szembeszáll az afrikai földrész minden haladó országával. Az angolai nép győzelme azonban megmutatta, hogy a népek szabadságra és tényleges függetlenségre való törekvésének senki sem állhatja útját. Az Angolai Népi Köztársaság küldöttségének vezetője, aki részt vett a Bizonsági Tanács ülésein, köszönetét fejezte ki az Afrikai Egységszervezet független afrikai tagállamainak, a szocialista államoknak és a világ haladó erőinek az angolai nép igazságos harcához nyújtott támogatásáért. A vásárosnaményi Kossuth Tsz vitkai földjén nagy ütemben végzik a szántást. A helyi gépek mellett az ópályi tsz két gépe is segíti a munkát. (Elek Emil felvétele) Felszabadulásunk 31. évfordulóján Ünnepi gyűlések, keszernzás, új létesítmények avatása megyénkben Hazánk felszabadulásának 31. évfordulóját Szabolcs- Szatmár megye lakói is méltóan ünnepük. Az új intézmények avatása mellett koszorúzások, kulturális rendezvények, valamint kitüntetések, jutalmazások szerepeltek az ünnepi programban. Nyíregyházán április 3-án, délután 2 órai kezdettel kerül sor a központi ünnepi nagygyűlésre, amelynek színhelye az 5. sz. Volán Vállalat irodaházának nagyterme lesz. A meghívott vendégek többsége kiváló dolgozó és szocialista brigádtag lesz. Délután 4 órakor a megye, a járás és a város párt-, állami és társadalmi vezetői koszorút helyeznek el a szovjet és a román hősök emlékművénél. A koszorúzást katonai díszelgés- sel kötik egybe. Este 6 órai kezdettel a megyei művelődési központban „Szabadság a zenében” címmel ünnepi hangversenyt rendeznek. A műsorban fellép a nyíregyházi egyesített vegyeskórus, a Szabolcsi Szinfónikus Zenekar, Tréfás György énekművész és Tolnay Miklós színművész. Április 4-én a város fiataljai kulturális és sport- rendezvényeket szerveznek. Mátészalkán április 2-án, délután 3 órakor kerül sor a koszorúzási ünnepségekre. A város vezetői és fiataljai helyezik el a koszorúkat a szovjet hősök emlékművénél. Április 3-án, az ünnepség keretében felavatják a Magyar Optikai Művek mátészalkai gyárát. Ezzel egyidőben ünnepi gyűlést is rendeznek. Kisvárdán április 3-án, délelőtt 11 órakor a KISZ-esek képviselői koszorút helyeznek el a szovjet hősök sírjánál. Délután 2 órai kezdettel ünnepi gyűlést rendeznek a Béke moziban. Ezt követően három órakor a város lakosságának képviselői megkoszorúzzák a felszabadulási emlékművet. Negyedikén a várban és az iskolákban sportvetélkedőket rendeznek. Nyírbátorban április 3-án, délután fél 6-kor kerül sor a koszorúzási ünnepségre, az ünnepi gyűlés és az ünnepi kultúrműsor 6 órakor kezdődik. Negyedikén délelőtt 10 órakor szakorvosi rendelőt avatnak a fiatal városban. Április 4-én Ibrányban fel- szabadulási emlékművet avatnak. Záhonyban szombaton 10 órai kezdettel a Fel- szabadulás téren rendezik meg a díszünnepséget. A záhonyi ünnepségen szovjet vendégek is részt vesznek. A járási székhelyeken is sor kerül az ünnepi gyűlésekre és a koszorúzásokra. A Magyar— Szovjet Baráti Társaság közreműködésével az üzemekben és a falvakban is műsorral emlékeznek a neves évfordulóra. Németh Károly látogatása Hajdú-Bihar megyében Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látogatást tett Hajdú-Bihar megyében. Szerdán délelőtt Debrecenben a megyei pártbizottság székházában a megye és Debrecen város vezetőinek jelenlétében Sikula György, a Hajdú-Bihar megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta a megye politikai, társadalmi és gazdasági életéről. Ezután a Központi Bizottság titkára városnézésre indult: megtekintette a Lenin- szobrot. Rövid látogatást tett a termelőszövetkezetek által létrehozott Hajdúsági Csillag csemegeboltban. A Kossuth Lajos Tudományegyetem, a zeneművészeti főiskola és az új lakótelepek megtekintése szerepelt még a programban. Németh Károly délután a Magyar Gördülőcsapágy Művek debreceni gyárát kereste fel, ahol Gurbán György, a megyei pártbizottság titkára, Fiák László vezérigazgató, Szatmári Sándor, az üzemi pártbizottság titkára, Szilágyi Ervin szb-titkár és Matkó Sándor KISZ-titkár adott tájékoztatást a gyár eredményeiről és a most folyó rekonstrukciós munkáról. Csütörtökön délelőtt Németh Károly Debrecenben aktivaértekezleten találkozott az üzemek, vállalatok, szövetkezetek és intézmények vezetőivel, párttitkáraival és előadást tartott az időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről. Ezután a kábái Hajdúsági Cukorgyár építési területét tekintette meg, ahol Nagy László, a Cukoripari Tröszt vezérigazgatója adott tájékoztatást. A csütörtök délutánt a nádudvari Vörös Csillag Tsz-ben töltötte Németh Károly. A szövetkezet székházában a tsz párt- és gazdasági vezeHazánk felszabadulásának 31. évfordulója alkalmából bensőséges ünnepséget tartót, tak csütörtökön a Barátság Házában. Nagy Mária, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára a népeink közötti barátság ápolásáért végzett munkáért kitüntetéseket nyújtott át. Az MSZBT legmagasabb kitüntetését, az Aranykoszorús jelvényt adományozta több szovjet diplomatának, a magyarországi kirendeltségek számos vezető szovjet munkatársának, továbbá a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport több tisztjének. tői fogadták. Szabó István, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke ismertette a negyedszázaddal ezelőtt alakult 18 ezer hektáros nagyüzem munkáját, valamint a nádudvari kukorica- és ipari növénytermelési együttműködést. Ezután a Központi Bizottság titkárának bemutatták a Vörös Csillag Tsz pulykatenyésztő és szakosított szarvasmarhatelepét, valamint a KITE központját. Az ünnepségen részt vett Rácz Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője, Roska István külügyminiszter-helyettes, Körösi György rendőr vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes, Kovács Pál vezérőrnagy, Földest Jenő határőr vezérőrnagy, a BM határőrség országos parancsnoka, Barta Gyula, a munkásőrség országos parancsnokának helyettese. Jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, F. F. Krivda vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. Kitüntetési ünnepség az MSZBT székházéban NEMES DEZSŐ SZTARA ZAGORA- BAN. Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja (jobb oldalt), aki Kádár János hazautazása után átvette a Bolgár Kommunista Párt XI. kongresszusán részt vevő magyar . pártküldöttség vezetését, ellátogatott a Szatara Zagora-i Elektronikai Részegységek Gyárába. (Kelet-Magyarország telefotó)