Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-09 / 85. szám
1976. április 9. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Több tíz percnél TlZ PERC ÁLTALÁBAN nem nagy idő. Ennyit zokszó nélkül várakozunk bárkire akkor is, ha utcán találkozunk. A színházakban meglepődnének, ha a hét órakor kezdődő előadáson nem hét tízkor gördülne fel a függöny. Tíz perccel a hazaérkezés szokott ideje után még a legaggódóbb férj, feleség sem lesi idegesen az ajtót, még nem kezd találgatásba, mi is történhetett. Tíz percet hogyan kérhetnénk számon az emberektől, akik ugyebár mégsem gépek? Többnyire nem is kérjük számon. A munkahelyeken sem. Ott is a megértő családiasság uralkodik. A főnökök tapintatosabbak, mint a blokkolóórák. Nemcsak a bejáró munkásoknál veszik tudomásul — akik valóban nem tehetnek róla —, ha késnek a közlekedés miatt. Másoknál nem firtatják az okokat. Ahol a blokkolóóra helyett jelenléti ív van, még egyszerűbb a helyzet. Mit számít, hogy tíz perccel korábban, vagy később szedik össze? Pedig számít. De még mennyire számít! Valamelyik ezerötszáz embert foglalkoztató üzemben a takarékosság tartalékait kutatva megvizsgálták, mennyi a veszteség, ha naponta mindenki csupán tíz percet fecsérel el a munkaidejéből. Elképesztő számot kaptak. Az éves béralap, a termelési érték és a létszám összefüggésében, a napi tíz percek évi hatmillió forintra kerekednek. MÉG ELKÉPESZTÖBB A SZÁM, ha meggondoljuk, hogy ez a hatmillió csupán az ellenőrizhető, a kimutatható tíz percet tartalmazza. A viszonylag könnyen tet- tenérhető eseteket: a késést, a pletykálkodást, a magántelefonokat, a műszaki hiba, vagy anyaghiány okozta gépleállást. Nincsenek benne azok a többszörös tíz percek, amelyek ellenőrizhetetlenül tűnnek el napjainkból. Amikor valójában dolgozunk ugyan, csak éppen haszontalanul. Nincs benne az üzemmérnökök felesleges adminisztrációival töltött ideje, a különböző főhatóságoknak szóló, egymást keresztező kimutatásokra, jelentésekre fordított napok tömege, nincs benne a nehézkes ügyvitel miatt egy iratot, levelet húsz-harmincszor lekopogtató gépírónő idegessége és az anyag után szaladgáló munkás tehetetlensége sem. Ezeket az időket számító- gépes oknyomozással sem könnyű utolérni. Napközben ezért vagy azért elmaradtunk a dolgunkkal, aztán túlórázunk, szedjük a,nyugtátokat. Fáradtságra; kimerültségre panaszkodunk az orvosnak. Az ideges panaszok rejtélyes elváltozást okoznak a szervezetünkben, betegállományban próbáljuk gyógyítani munkanapjaink rendszertelenségét. Holott ezen a bajunkon nem tudnak segíteni az amúgy is túlterhelt orvosok. Hatásos orvosságra elsősorban a munkahelyeken találhatnánk. A célszerű, korszerű üzemszervezéssel ugyanis nemcsak azt lehet elérni, hogy a népgazdasági hatékonyság miatt kevésbé fájjon az ország feje. Kiegyensúlyozottan és jól végzett munkánk biztos tudatában nekünk is kevesebb nyugtatóra lenne szükségünk. NEM RITKÁN VALAMI FURCSA bizonytalansággal távozunk munkahelyünkről. Ne legyen félreértés, nem a kenyerünket féltjük. Kellemetlen közérzetünket inkább az okozza, hogy szembetűnő ellentmondások közepette dolgozunk. Tudjuk, hogy az országnak, a vállalatnak egyaránt fegyelmezettebb, — termelékenyebb munkára lenne szüksége. Azt is tudjuk, mit csinálhattunk volna jobban aznap, mit nem voltunk képesek elvégezni mások mulasztása miatt. Ismerjük saját hiányosságainkat, tudjuk, mit lehetne egyszerűsíteni, hol lenne szükség jobb szervezésre. De nem szólunk miatta, mert sokszor még a saját rossz beidegződéseinktől sem tudunk megszabadulni. Miért az én fejem fájjon, ha a részlegvezető, a főosztályvezető, az igazgató nem intézkedik? — csitítjuk magunkat. De a fejünk azért fáj. A főnökünk lehet tapintatos, a lelkiismeretünket nehezebb elcsitítani. MÁS KÉRDÉS, HOGY A FÖNÖKÖK sincsenek köny- nyű helyzetben. Kevés a munkáskéz; a termelés érdekében kell a békesség, kis ügyeket nem érdemes fölfújni, mert az emberek megsértődnek, továbbállnak. Naponta tapasztalják azonban, hogy kényszerű engedékenységük a visszájára fordul. Ettől a szemlélettől nem egyszer teljesítményben is mérhetően romlik a szorgalmas, odaadó munkások, alkalmazottak közérzete. Ha mások megengedhetik maguknak, ők is hajlamosabbak lesznek a hanyagságra. Vagy elveszítik a teljesített feladat örömét, vagy ha tartják is saját tisztesség normáikat, kételkedni kezdenek értékében. Ez még a napi tíz perceknél is nagyobb veszteség. Pedig a tíz perceket nem engedhetjük meg magunknak. V. E. „NEMCSAK ZONGORÁZNI KELL...“ BIZONYIT-E SZOKOL SÁNDOR ? Panaszos levelében Szokol Barnabás mi- lotai lakos arról írt, hogy fia, Sándor 1975. júniusában sikeresen elvégezte a szarvasmarha-tenyésztő szakmunkásiskolát és mivel a milotai Uj Élet Termelőszövetkezettel volt szerződése, dolgozni jelentkezett. Szakmájában rögtön nem kapott munkát, csak ígéretet; ha felépül az új istálló, a tehenészetben foglalkoztatják. Az istállót átadták, de a fiúnak nem lett ott helye. Türelem fogytával a család az elnököt, a főagronómust ostromolta, de azok kitérő válaszokat adtak. Nagynehe- zen november 26-án a tehenészetbe betették Helyettesi- tőnek, decemberben állandósították, de a fiút „állandóan piszkálták”. A főállattenyésztő mindég azt kereste, hol talál a munkájában hibát. Ha a gyerek szólni mert valami, ért, mindig azt kapta, ha nem tetszik, elmehet. Történt ez március 6-án is. A fiú januárban csak 1700 forintot keresett, ezért szólt a főállattenyésztőnek, aki azt mondta: „Reggel már ne is menjen be dolgozni”. A fizetési cédulák A milotai Uj Élet Termelőszövetkezet tehenészetében a tehenészek kevesebb munkával. szakmai képesítés nélkül 3900 forintot is megkeresnek, Szokol Barnabás fia pedig ötven tehenet gondozott egymagában és elégedjen meg 1700 forinttal. Panaszolja tovább a levélíró, hogy fia nem kap szakmunkásbért. A tsz elnökétől azt a választ kapták, nem is jár. Következett még néhány kérdés, majd a befejező mondat: „Személyesen jobban el tudnánk beszélgetni”. A beszélgetés megtörtént. Kiegészült a panasz azzal, hogy az állattenyésztésben csak azok dolgozhatnak, akit a már régebben ott dolgozók bevesznek maguk közé. „A visszásságokért nem mer senki sem szólni, de én nem ÉAorponainé jólelkű asz- szony volt; amikor a ^ férje megpendítette, hogy hivatalbeli kollégáját, a szegény, magányos Hörömpőt egyszer meg kellene már hívni egy vasárnapi ebédre — azonnal beleegyezett. A rákövetkező vasárnap Höröm- pő Lóránt déli egy órára pontosan beállított hozzájuk, kézcsókkal üdvözölte a háziasszonyt, majd párperces beszélgetés után asztalhoz ültek. Az ebéd természetesen ízletes és bőséges volt. Korpo- nainénak feltűnt, hogy a vendég szokatlanul gyorsan eszik, ők még a leves felével se végeztek, amikor Hö- römpő már letette a kanalát. De ugyanígy történt ez a sültnél és köretnél, de még a tésztánál is. A vendég kapkodva evett, minden egyes fogás után jóval előbb letette az evőeszközét, mint a házigazdái, azután illemtudó<4 qyorsevö an várt, amíg azok is végeznek az étellel. Még a feketekávéját is egy hajtásra ki- hörpintette. Az ebédvendégnek ez a furcsa viselkedése arra késztette Korponainét, hogy férje útján egyre több alkalommal meghívja magukhoz a sze. rény fizetésű legényembert, aki nyilvánvalóan nincs elkényeztetve az étkezés terén, azért esik neki olyan mohón a jó házikosztnak. Pedig Hörömpő mindennap evett meleg ételt: munkaidő után, délután fél ötkor első dolga volt beülni a munkahelye környékén lévő „Kacsaláb” étterembe, ahol megvacsorázott, s csak azután ment hatélek — mondta Szokol Bar. nabás — le vagyok százalé- kolva.” A teljesség kedvéért a fiú fizetési céduláit is átnéztük, novemberben 155 óra után 1956 forintot, decemberben 296 óráért 2716 forintot, januárban 192 óráért 1541 forintot, februárban 172 óráért 1664 forint fizetést kapott. Az oklevél nem minden Nem lenne teljes a kép, ha csak az egyik fél meghallga. tása után vonnánk le az eset tanulságait. Illés Ferenc, a termelőszövetkezet elnöke szintén felsorakoztatta saját érveit. Tény, hogy Szokol Sándor 1975. júliusától dolgozik a termelőszövetkezetben, de nem a termelőszövetkezet küldte iskolára, nem a termelőszövetkezet ösztöndíjasa volt, hanem a fehérgyarmati Győzhetetlen Brigád Termelőszövetkezettel volt szerződésben. A gyereket a szülők kérésére — azért, hogy ne kelljen Milota és Fehérgyarmat között utazgatnia — először nyári gyakorlatra alkalmazták a tsz-ben. s a fiú szakmunkásvizsga után előzetes megbeszélés és előzetes megállapodás nélkül munkára jelentkezett. A termelőszövetkezet a szülőkre való tekintettel alkalmazta. A gyerek az első időben szorgalmasnak, készségesnek mutatkozott. A későbbiekben már sok kifogásolni való akadt munkájában. Egyik alkalommal, amikor már a Dália-rendszerű tehenészetben dolgozott, itatáskor megnyitotta a vízcsapot, az istállóból eltávozott és a csapról megfeledkezett. Az 58 tehén hasig érő vízben állt, amikor a mulasztást észrevették. Volt olyan eset is, hogy a gyerek fogta magát és elment Fehérgyarmatra munkát vállalni, de pár nap múlva, mintha mi sem történt volna, visszaállított. Igaz, a tehenészet régebbi dolgozói nem fogadták be maguk közé a gyereket, s en. nek is megvan az oka. Azok, akik évtizedek óta dolgoznak tehenészetben, gondozzák az állatokat, nem rendelkeznek olyan szakmunkás-bizonyítvánnyal, de tapasztalatuk, koruk feljogosítja őket arra, hogy tiszteletet kapjanak a fiataloktól. Szokol Sándor a szakmunkás-bizonyítványon kívül nem rendelkezik se szerénységgel, se szakmai szeretettel. A szakmunkás. za. Ez volt a napi főétkezése. Minthogy azonban Korpo- naiék a tizedik vendéglátás alkalmával is azt látták, hogy pártfogoltjuk még mindig nem tudott betelni a házikoszttal, továbbra is ugyanolyan gyorsan, szinte kapkodva tömi magába az ételt, mint amikor először evett náluk, a férj másnap, hétfőn délután váratlanul.felajánlotta Hörömpönek, hogy elkíséri a vendéglőbe. Korponai kíváncsi volt rá, hogy mit kap ott enni szegény kartársa. Hörömpő nyugodtan vette tudomásul barátja csatlakozását, sőt udvariasan ő rendelte meg a sört Korpo- nainak is, aki csak egy üveg sört volt hajlandó fogyasztani. A pincér karfiollevest, ül naturszeletet pirított w burgonyával, céklát és almáspitét rakott a mindennapos törzsvendég elé. Hörömpő itt is a szokásos sietséggel evett, mintha csak kergetnék. Amikor befejezte az étkezést, erélyesen kopogott a fizetőnek, aki késedelem nélkül jött. S Hörömpő, miután kifizette a számlát, az órájára pillantott, s izzadó homlokát törülgetve. ezekkel a szavakkal fordult asztal társához: — Ha, hálistennek, most is sikerült! Látod, már csak két perc hiányzik az öthöz. Már hangolnak a zenészek, és ha csak két percet kések, fizethettem volna a tíz százalék zenedíjat is... Heves Ferenc bizonyítvány senkit sem jogosít fel arra — mondta az elnök, — hogy mások munkáját ne becsülje, hogy a rábízott feladatot félvállról vegye. „A termelőszövetkezet mai helyzetében nemcsak zongorázni kell tudni, de ha szükséges, a művésznek a zongorát is vinni kell. Magyarul a munkában nem lehet válogatni.” Egyeztetni az érdekeket Nem könnyű az igazságtétel. Szokol Barnabás panaszának jogosságát nem kis mértékben csökkenti, hogy fia eredetileg nem a milotai Uj Élet Termelőszövetkezettel kötött szerződést. Abban viszont igaza van, hogy ha már a termelőszövetkezet alkalmazta. akkor szakmájának megfelelően foglalkoztassa. A termelőszövetkezet elnökének véleménye, érvelése azért figyelemre méltó, mert a frissen szerzett szakmunkás-bizonyítvány még nem azt jelenti, hogy tulajdonosa érett, a szakmában csalhatatlanul jártas ember és nincs szükség további tanulásra, a gyakorlatban szerzett tapasztalatokra, tudásra. A gyakorlati munka — legyen az bárki — szerénységet, a munka iránti készséget, a szakmai szeretetet igényli. Korántsem milotai gond, hogy a végzett szakmunkások megbecsülése nem egyértelműen jó. Okai sokrétűek. Gyökeredzik abban, hogy néhány évtizede is a paraszti munka, a gazdálkodás apáról fiúra szálló tudomány volt, amit tudtak az emberek, otthon tanulták, s nem kellett érte iskolába járni. Közben a gépesítés, kerruzálás a tudomány behatolása a termelésbe alapvetően megváltoztat, ta a mezőgazdasági munkát. A gépeket, a kémiát már elfogadták az emberek, látják és élvezik a hasznát, de a felfogásban még nem történt meg az a változás, hogy a szakmunka jogosságát is elismerjék. A mezőgazdasági termelésben egyre több szakmunkás, ra van szükség. Akadnak elkedvetlenítő, elrettentő példák, olyanok, hogy országos versenyt nyert kertészeti szakmunkáslánnyal csak facsíkot kapáltainak. Ám na. gyobb számmal vannak olyan példák, hogy szakmunkás- vizsgát tett fiatalt nem a szakmájának megfelelő mun. kakörben foglalkoztatják, vagy ha ott foglalkoztatják, akkor lényegesen kevesebb bérért. Jogos igény, hogy a fiatalok szakmájuknak, végzett, ségüknek megfelelő helyet követelnek, de hát akkor mi legyen a mindvégig becsületesen dolgozó, de már koros emberekkel? Ók jogukat a helyükhöz, munkájukhoz nem szakmunkás-bizonyítvánnyal, de több évtizedes munkájukkal vívták ki. Van. nak termelőszövetkezetek a megyében, ahol a hasonló problémákat úgy oldották meg,' hogy ifjúsági brigádod kát létesítettek, vagy a végzett szakmunkásoknak önálló működési területet biztosítottak. Ez nem mindenütt megoldható, de az igen. hogy az érdekeket egyeztetve a termelőszövetkezetek veze. tőségei az ellentéteket emberien oldják fel. Seres Ernő Megalakult a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központ A Minisztertanács rendeleté alapján megalakult a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium Növényvédelmi és Agrokémiai Központja, amelyet két intézmény — a MÉM Növényvédelmi Központja és az Országos Mezőgazdasági Minőség- vizsgáló Intézet — összevonásával hoztak létre. Az intézkedésre azért volt szükség, mert a mezőgazdasági termelők — gyakran saját hibájukból, máskor azonban kétségkívül rajtuk kívülálló okok miatt — esetenként gazdaságtalanul használták fel a nagyértékű ipari készítményeket, a műtrágyát, a növényvédő szereket és más vegyianyagokat. A termelés intenzív fejlesztése ugyanakkor mindinkább megköveteli tőlük a felhasználás hatékonyságának növelését, már csak azért is, mert igen nagyértékű anyagok felett rendelkeznek. 1976-ban például 12 milliárd forint értékű műtrágyát használhatnak fel. A készítmények beszerzésére fordított összeg viszont csak akkor térül meg többszörösen is, ha a felhasználás szakszerűbbé, rendszeresebbé és folyamatosabbá válik. Ennek érdekében van szükség arra, hogy merőben új alapokra helyezzék a mezőgazdasági tápanyag- gazdálkodást: ezt a tevékenységét segíti az új központ, amely a tudományos és a gyakorlati munka valameny- nyi területén egyesíti az erőket. A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központjához tartozó állomások egyebek között az egész országra kiterjedő tápanyag- és növény- védelmi vizsgálatokat végeznek majd. Folytatja útját a megyei dokumentációs kiállítás öt napon át tekinthették meg Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban az érdeklődők a megyei pártbizottság Szabolcs-Szatmár fejlődését bemutató dokumentációs kiállítását. Az április 6-án zárult kiállítást mintegy kétezren tekintették meg. A megye negyedik és ötödik ötéves tervben elért és várható fejlődését reprezentáló kiállítás következő állomása a gumigyár, ahol az ünnepélyes megnyitóra a kultúrteremben került sor, mintegy 150 érdeklődő előtt. A dokumentációs kiállítás további állomásai: április 12-től 17-ig a tanárképző főiskola, április 20- tól 24-ig a papírgyár, április 26-tól 30-ig a mezőgazdasági főiskola. Ezután a nyíregyházi járásban folytatja útját a megye fejlődését tükröző kiállítás.
