Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-04 / 81. szám

1976. április 4. KELET-MAGYARORSZÁG 11 Aki Kántorjánosi történe­tét megírta, s akinek csak­nem százoldalas monográfiá­jából merítettünk, Nagy Miklós ÁFÉSZnnyugdíjas, életútját, életformáját tekint­ve parasztember. Ezekkel a sorokkal fejezte be a másfél év kemény munkájával ösz- szegyűjtött krónikát, amely­nél még éjjel is felkelt — ezt a feleségétől tudjuk — ha valami fontos adat eszé­be jutott. „Ezen munkámat befeje­zem. Az adatok gyűjtéséhez 1974. szeptember hónapban kezdtem hozzá. Az adatokat« korabeli emberektől, a nagy-|; községi közös tanács vezi tői, a Központi Statisztikai" Hivatalból, magasabb vezető' beosztású emberektől, vala mint Szabolcs vármegye mo­nográfiájából szereztem. A kapott, illetve szerzett ada­tokat szerény képességeim és legjobb tudásom szerint igye­keztem feldolgozni, formába önteni. Ezen munkám egy példá­nyát, mint a legilletékesebb­nek, a nagyközségi közös ta­nács elnökének azzal adtam át, hogy ezt helyezze el, bo­csássa az utókor rendelkezé­sére, hogy lássák, honnan in­dultunk el, milyen sorsból, milyen helyzetből. Az a tisz­teletteljes kérésem, hogy az utókorból majd valaki húsz év múlva, szeretett magyar hazánk felszabadulásának 50. évfordulójakor folytasssa e munkát. ..” Páll Géza Pap László, a Szatmár Bú­torgyár asztalosa. 1974-ben a Munka Érdemrend ezüst ánvári Gyula csapos a fokozatát kapta. ;isvárdai öntödében. Amo- ^ van „karmester”. Ahány sapolás, annyiszor éli át a zikrázó, fortyogó anyagért í eá háruló felelősséget. Hammel József képriportj ü Fáklya április 4-i száma A Fáklya április 4-én meg­jelenő 7. számában a felsza­badulás 31. évfordulója al­kalmából P. Pljatcsenko tar­talékos ezredes: „Emlékeze­tes fotóim a háborúból” cím­mel beszámol azokról a na­pokról, amikor a szovjet hadsereg már körülzárta Bu­dapestet és a város megóvá­sa érdekében parlamentere­ket küldött a „vasgyűrűben” lévő ellenséghez. Több írással emlékezik a lap Jurij Gagarin kozmikus repülésének 1.5 éves évfordu­lójára, 1961. április 12-re, a Vosztok—1 felbocsátásának nagy eseményére. K. Akopján „Gandzaszár kincsei” című riportja az Örmény SZSZK földjén, Kandzsarana város közelé­ben folyó nyíltszíni molib- dénbányászással ismertet meg. Rendkívül szép színes fotók illusztrálják az „Amiről az üveg mesél” című cikket, amelyben Viktor Trufanov, egy moszkvai tudományos in­tézet munkatársa számol be . művészi hobbijáról, az üveg-- fújásról. A FALU, KÁNTORJÁ- NOSI, ha beszélni tud­na, talán így kezdené „ön­életrajzát”: a tatárjárás előtt születtem, pontos anya­könyvi adatok ugyan nincse­nek róla. Elődöm hét kisebb település volt, melyek neveit ma már csak egy-egy dűlő, vagy határrész őrzi: Riese, Ruszka, Luskod, Pénzverem, Száldok, Kishegy, Éhvölgy. A tatárok elől erről a helyekről menekültek az akkori lako­sok a jelenlegi Kántorjánosi helyére, amely lápos, ingová­nyos terület volt. A mai falu két későbbi te­lepülésből tevődött össze: Kántorjánosiból és Nyíriklód­ból. 1917-ben egyesült a két község. A falu urai a követ­kezők voltak: Way József, Ibrányi Mihály és László, Bakay Ádám és László, Be- csey, Kosztolányi családok, Petneházy Benedek, Böször­ményi László, Budaházy György, Hetey Imre, Je­szenszky József és több ne­mes család. A Rákóczi-szabadságharc alatt csaknem teljesen ki­pusztult a lakosság, 11 csa­lád maradt Jánosiban. Gróf Károlyi Sándor a németor­szági Fekete-erdő környéké­ről sváb telepeseket hozatott, de sokan ittmaradtak a Fel­vidékről nyaranként arató szlovák és rutén parasztok közül is. Szinte csoda, hogy életben maradtam — folytathatná a falu — különösen 1870—1880 között volt a nagy a veszély, amikor a feketehimlő és a kolera több mint kétszáz em­bert szólított a másvilágra. Majdnem így megvámotta a lakosságot a nyomor, az éhe­zés; 1900 és 1910 között száz­húsz kántorjánosi fogott ván­dorbotot és szállt hajóra, hogy .az Űj Világban, Ameri­kában keressen megélhetést, új hazát. S hogy éltek, akik itthon maradtak? ÁPRILIS FÉNYEI Kezük nyomán életre kél a holt anyag, izzik az acél, formát ölt a vas. Hatalmas betonok, mint játékkockák utakká, hidakká lesznek és a pusz­ta földön háztömbök nőnek. Selyemből, bőrből, fából ruhát, cipőt, bútort alkotnak a kezek. Teg­nap eke után léptek, ma gyárakba járnak, for­málói holnapunknak. JÁNOSI KRÓNIKA H armincegy esztendeje, 1945. április negyedikén már csak egy kis falu szabadult fel, az ország nyugati pe­remén. De ez jelentett országos fel- szabadulást, amelynek azóta április negye­diké a dátuma, jelképe és ünnepe. Nem csak egy kis dunántúli falu megtisztítását jelenti április negyediké: tíz és fél évszázad minden kínlódása és ígérete, s a jövendő minden ki­látása benne van. Ahogy november hetedi­kében nemcsak a Téli Palota sikeres ostro­ma, hanem ami arra vezetett, egy népkolosz- szus sok százados meggyötretése is benne volt, mindazzal együtt, ami egy tüneményes felmelkedés lehetőségében vált aznap esedé­kessé és lett azóta valóság. S ahogy annak idején, ama július tizennegyedikén nemcsak egy Bastille nevű párizsi erődbörtönt rom­bolt le a nép, hanem benne volt azokban a szekercékben az izmoknak az az ereje is, amely magával a mozdulattal évszázadok béklyóit pattintotta le, s amely attól a nap­tól fogva még a kalendáriumban is új idő­számítást diktált, vagy másfél évtizedig. Egy­más után július 14., november 7., április 4.: egy-egy dátumba foglalt korszakos diadal. Az ország szabad volt már, mire 1945. április 4-én az utolsó kisközségből az utolsó náci katona is kitakarodott. Olyan ütemben tisztult meg az ország, ahogy az ellenséget maguk előtt kergették a felszabadító seregek. A Nyugat felől behato­ló új eszme ezer évvel ezelőtt mind kele­tebbre, a Kelet felől érkező harmincegy év­vel ezelőtt mind nyugatabbra űzte a barbár­ságot. Mindkét magasabb eszmény jegyében, s mindkétszer barbárt. Harmincegy évvel ezelőtt már olyan barbárt, amelyhez képest jámbor hittérítő volt minden kannibál. A második világháború végén Debrecen­ben, Szegeden, Gyulán kezdett már érvé­nyesülni emberség és becsület, s mindenek­előtt a parancs, hogy „ne ölj!”, míg Budapest közterein és rakpartjain, majd dunántúli vá­rosokban, s falvakban még javában mutatott be rakásra emberáldozatot, javában koncolt, rabolt, irtott a történelem minden barbárjá­nál alábbvaló, az immár csak mocskos, elbu- tult fasiszta haramia. Békés megye már ok­tóberben szabad volt, Debrecenben kisvár­tatva kormányt, törvényhozást is adott ma­gának az ország megtisztult fele, a magyar történelem mélypontját, a nyilasvilágot az Alföld nagy része meg sem tapasztalta már — amikor Budapesten még csak elkezdődött, s túl a Dunán aztán április negyedikén ért csak egészen véget az, amivel 1945 elején te­tézte 1944 iszonyatát s szégyenét. Két testvér érkezik Nyírbogátról reggelente a nyírbátori Minőségi Cipőgyárba. Lantos Magda é$ húga, Júlia. Tűzőnők. Édesapjuk a tsz-ben fo- gatos volt, a két leányból munkás lett. Azóta Magda KISZ-vezetőségi tag, Júlia brigádvezető. A reggeli pirított kenyér, fokhagymával bedörzsölve, olajjal kenve. Korpacibere csípős paprikával fűszerezve, sült krumpli, sült vagy főtt tök, esetleg főtt étel: rántott leves, tört vagy paprikás krumpli, málépuliszka tejjel vagy olajjal, vagy savanyú káposzta galuskaszerűen ki­szaggatva. Kalácsot, sült tész­tát csak nagyobb ünnepek alkalmával fogyasztottak. Gyakrabban készítették a „szegények tortáját”, a ku­koricalisztből sült édesmá­iét, vagy málépogácsát. o HA BETEGSÉG KO­^ POGOTT? Kántorjá- nosiban is akadt ember, aki helyre tudta tenni a kifica­modott testrészt, ki tudta venni a szembe került szál­kát, ki tudta húzni a fogat... Sebre, tájogra sok öregasz- szony tudott készíteni gyógy­írt ki-ki saját receptje sze­rint, de a legtöbb esetben a friss marhatrágya-pakolást tartották a legjobbnak. Hu­zamos hidegrázás esetén a gyógyszer: kilenc újszülött egér megsütve, volt a „ha­tásos” gyógyszer, amit a be­teg tudta nélkül etettek meg vele... A várhoz, uradalomhoz tartozásnak is megvoltak az írott és íratlan törvényei. Kántorjánosi az ecsedi vár­hoz tartozott. Jánosi az 1648- as összeírás szerint 59 házsné- pet számlált 54 telken. A vár fenntartásához fizetniük kel­lett: Szent György és Szent Mihály adóját >12 ft, vágó­marhát egyet, borjút egyet — vagy helyette bárányt hár­mat, — lenmagot egy köbölt, vajat — akinek tehene van — egy-egy, meszelyt, túrót egy veslinget, őszi-tavaszi vetésből tizedet — akinek nincs vetése füst-, vagy ke­reszténypénzt ad. Bárányból, méhrajból tizedet, szénát műiden ember egy-egy öllel, minden káposztáskertből 125 fejet, minden ember, aki csí­kot fog, egy-egy vedérrel tar­tozik adni, aki ezt nem teszi, akkor 4 pénzt fizet. „Korcs- málás karácsonyiul fogva Szent Mihály napjáig a föl­desúr számára forgalmazta- tik, viszont Szent Mihály napjától karácsonyig a falu számára árultatik.” Miről mesélhetne még a sok vészt megért Kántorjá­nosi? Többek között az ag­rárszocialista mozgalom egyik fészke volt itt, 1897-ben, az alispán a mozgolódások meg­fékezésére két század kato­nát kért állandó tartózkodás­ra Mátészalkára. Talán az sem teljesen véletlen, hogy a csendőrség intézményének megalakítása után Kántorjá­nosi Szatmár vármegye 19 csendőrségből egyet megka­pott, a 196 csendőrből hatot. A szocialista szervezkedés vezetői voltak: Juhász Jó­zsef, Nagy Márton, Lucái Menyhért, akinek csendőrgo­lyó oltotta ki az életét. K ántorjánosi éle­tének űj fejeze­te 1944. október 28-án kez­dődött. Ekkor érkeztek egy hattagú felderítő lovasjárőr személyében az első felsza­badítók. Hárman áldozták életüket a községért. A kom­munista pártot egy molnár­segéd, Matyi József kezde­ményezésére alapították meg, a párt alapító tagjai voltak még: Tarcali József szoba­Lippai András ács. A Jó- saváros egyik építője. Fű­részel, szegei, zsaluzást ké­szít. Ha felegyenesedik és szétnéz, a panoráma két keze munkáját is tükrözi. Kovács Józsefet Nyíregyházán a MEZŐGÉP-nél úgy ismerik: a rakamazi Jóska bácsi. Nyíregy­házára 17 éve jár a reggeli gyorssal. Az üzemben ő alakította meg az első szocialista brigádot. festő segéd, Görög Imre, Böszörményi János, Dani Ist­ván, Jenei István nincstelen parasztok és még többen mások. Gyurcsán Tamás. Idén kap férfiszabó szakmunkás-bi­zonyítványt. Ez volt a cél? Nem! „A cél még messze van, tanulni szeretnék, mérnök szeretnék lenni.” Munkások Szabolcsban-w-'t gy változott, egészségesedért, pirosul I előre az ország, ahogy léptek, zúdul ŰJ tak előre a felszabadító seregek. — Roppant magas határoszlop április negyediké, ellátszik hátra a honfoglalásig, í előre a határtalan jövőbe. Egyszerre, varázsütésre nem történik semmi sem. Évezredes történelemnek — s külön annak a hosszú és dicső mondatnak is, amely a keleti országszéltől a nyugati pe­remig foglalná magában a felszabadító hős­regét — zengő felkiáltójele április negyedi­ké. De olyan mondat ez, amely folytatódik még e felkiáltójel után is. Hiszen hol tart már minálunk is azóta! S mily szépen, logi­kusan fűzik szavait más hazákban is! Nem, varázsütésre ott sem történik sem­mi. De aki nem vak, látja, hogy aminek ná­lunk április negyediké, s aminek világraszó- lóan november hetedike véget vetett — s nemcsak Horthy-világ, nyilasvilág, cárizmus hanem mindaz, ami kisebbségi osztályok uralmának bárminő formája —. annak ha­talmi szférája s kilátása mind szűkebbre zá­rul Legdurvább európai maradékaik közül a portugált nemrég döntötte meg. a spanyol* most kezdi likvidálni a történelem. Ami ;II letűnőben lévő osztály kisebbségek uralmá-| nak parlamentáris formáit illeti, azokat Olaszországban, Franciországban — előbb-e utóbb szemünk láttára veszi birtokába áil parlamenti elv lényege, a nép maga. Nerr veszélyek nélkül, de okulást merítve múli dolgok intő példáiból is — viszont mind ha­tározottabban, s már szabad szemmel is lát­hatóan. A hosszú elnyomatás történetére Ku­bában, Vietnamban s egyebütt már kitették más földrészeken most teszik ki egymás utár a felszabadulás felkiáltójelét. Seholsem egyszerre: hol itt, hol ott. Ide­jét sem lehet percekkel mérni, siettetésre sem szorul, de hátráltatni nincs hatalmában már senkinek. A dalban, hogy „nemzetközi­vé lesz holnapra a világ”, a holnap nem naptári jóslat, de jövendölésnek biztos jö­vendölés, amelynek 1917 óta él mind erősébb ütemű teljesülésében a világ. M agyarország előtörténetét — •: sokszot dicsőt, többször szomorút — lezáró­nak, s újrakezdőnek nagyszerű lehe­tősége virradt fel 1945. április 4-én mindabban, ami azon a napon véglegessé vált. Mi, akik már akkor is túl voltunk a harmincon, még bele is szédültünk, mint aki­nek hirtelen csap szemébe a fény. De csak egy percre, mert roppant munka várt. Akik akkor, vagy azóta születtek, elöbb-utóbb az ország többségét teszik, vagy tan máris ők vannak többen. Figyeljük lépteiket a vilá­gosságban, amelyet útjukra április negyedi­kének fénykévéje vet. Rónai Mihály Andrá

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents