Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-04 / 81. szám

1976. április 4. KELET-MAGYARORSZÁG 9 Az országgyűlés üléstermében. A mátészalkai Pávai Mária az egyik legfiatalabb képvi­selő az országgyűlésben. Most kezd megismerkedni a köz­élet egyik legmagasabb fó­rumának munkájával. Egy éve, amikor először beszélgettünk, a közélet csak elképzelésként került szóba, inkább közvetlen munkatár­sai és saját munkájáról be­szélt: ha „táblára” kerül a kemence mellett, egyetlen műszakban több, mint húsz mázsa kenyér felrakása, mozgatása a feladata, csak­úgy, mint a férfiaknak. Aztán a jelölő gyűlés sok­mindent megváltoztatott. Fel­állt egy választó, s társai ne­vében is javasolta, hogy a másik képviselőjelölt mel­lett Pávai Mária fiatal mun­kásnőt is jelöljék. A javas­latokat a jelenlévők egyhan­gúlag elfogadták. így történt kettős jelölés a 11. számú országgyűlési vá­lasztókerületben, amely egy­ben mérföldkövet is jelentett a húszesztendős sütőipari szakmunkáslány életében, aki addig csak az ifjúsági szövetségben ismerkedett a közélettel — a mátészalkai városi KISZ-bizottság tagja­ként tevékenykedett. Nem titkolt izgalommal készült a választási rendezvények­re, nagygyűlésekre. Akkor mondta: az első nagyobb közéleti feladatoktól fél, „a többihez fel lehet nőni, addig sok új ismeretet lehet sze­rezni és sok mindennek utá­na lehet járni.” 1975. június 15-én, a vá­lasztások napján a 11. szá­mú országgyűlési választóke­rületben — melyhez Máté­szalka város, Szamoskér, Sza- mosszeg, Nagydobos, Nyírpa- rasznya, Ópályi, Jármi, Pa­pos, ör, Vaja, Rohod közsé­gek tartoznak — Pávai Má­ria kapta a szavazatok több­ségét. ★ — Mi történt az eltelt egy esztendő alatt? — erről be­szélgettünk a parlamentben az országgyűlés tavaszi ülés­szakának egyik szünetében. — Nagyon sok változás, emlékezetes esemény — mondja. — Életem egyik leg­szebb pillanata volt, amikor az országgyűlés alakuló ülé­sén körjegyzőként felléphet­tem a parlament elnöki emel­vényére. De ahogy az már lenni szokott, az ünnepélyes pillanatokat mindig felváltja a munka. Én is hamar rá­jöttem. hogy a választással csak elkezdődött az életem egy új szakasza. — Ma már szerencsére könnyebb a helyzetem — fű­zi hozzá — kezdek megis­merkedni a legfontosabb ten­nivalókkal. Eleinte ellepett a rengeteg feladat, azt sem tudtam, mihez kezdjek. Min­dent szerettem volna minél előbb és minél jobban meg­ismerni, elintézni és min­% dent bepótolni, amiről úgy érzem, hogy korábban elmu­lasztottam. Sokszor az éjsza­kai műszak után le sem fe­küdtem, hanem ott folytat­tam, ahol előző nap abba­hagytam. Végül is munkahe­lyem, a Mátészalkai Sütőipa­ri Vállalat vezetői segítettek. Állandó délutáni műszakra osztottak be, így a. munká­mat mindig elvégezhettem, délelőttönként pedig nyugod- tabban intézhettem a köz­ügyeket. Legújabban a pró­Egy örökség száll nemzedékről nemzedékre: a családnév. Már a jobbágykorban voltak Márto­nok, akiknél még ma is a ha­talmas és jelképes feszület jel­zi a szoba falán: valamibe ka­paszkodni kellett:,,az évezredes pör reménytelen századai alatt. 'Nemzetséggé tei&bélyesedtek a Mártonok Kisvárdán, aztán szétszóródtak a hazában. Akik ottmaradlak, mára már meg­nyugodtak, s megsokasodott, gazdag tárgyaik között új Már­tonokká formálódnak. WR Mindenki a dédunokát KÜfl várja. Útban a ne­gyedik nemzedék. Márton Ferenc, aki 1899- ben született mégpedig egy februári hónapban, fényes csizmában áll a konyha kö­zepén. Imigyen szól: „Föld­bolondja voltunk. Az volt nekünk az arany. Ettől füg­gött, hogy öregkorunkban lesz-e valami, amiért tarta­nak.” Márton Péter, 1925-beli, Ferenc bácsi fia aki trakto­ros, ennyit tesz hozzá: „Még kilenc év, és én nyugdíjba megyek. Helyettünk jönnek a gépek. Nincs bennem a félsz morzsája sem, öregkoromra se leszek másra utalva.” Márton Judit, aki nincs még húszéves, a könyvesbolt pultja mellől néz rám. s kér­désemre így felel: „Érettségi után jöttem ide. El nem vá­gyom máshová. A könyvek világában itthon vagyok. Hogy volt-e a Mártonoknak földje? Volt. de hogy merre, azt már nem tudom.” Csak ennyi lenne? Ily si­ma minden, mi 30 év alatt végbement? Nézem Ferenc bácsi szemét, a fényeset, Pé­terét. a messzenézőt, Juditét, az álmodozót. És figyelem az anyákat. Mártonnét, az időset, kinek kezén dagad az ér, a fiatalabbat, aki család­ját pátyolgatja. Vajon mi kel­lett ahhoz, hogy ma ilyen nyugodtak már? Hol ütkö­zött a mindenkiben ott rejlő, öröklött nemzetiségi megszo­kás és félelem a meglepően újjal? Milyen pontokon sza­kadtak el szizálkötél-erősségű fogvatartó gyökerek? Hogyan ernyedt békéssé a felhúzott ijj-húr-ideg? . — Mondtak volt itt min­dent akkor, 45-ben, még azt is. hogy nem lesz vasárnap. Nem igen hittem — így idősb Mártonné —. de valahogy úgy nem tudtunk semmit a jövőről Most meg itt a sza­bad szombat, amiről pedig a paraszt sosem álmodott. Nagy változás ez a világban. — A munkától sosem sza­badul az ember — ezt ifjabb Mártonné mondja, miközben ebédet készít a hazajövőknek —, s ez nem is baj. Munka TÍZ KÖZSÉG ÉS EGY VÁROS KÉPVISELETÉBEN Munkáslány a Parlamentben Munka közben, Mátészalkán. basütésekkel, mintavételek­kel foglalkozom, ez kicsit könnyebb munka, de más, mint amit évekig végeztem, s ebbe is bele kell tanulni. — Szóval az első nagy buktatók után más megoldást kerestem. Megkérdeztem több régebbi képviselőt, ők is se­gítettek. Most a legfontosabb­nak a tanulást tartom. Ezért beiratkoztam a gimnázium­nak egy olyan osztályába, amelyet szakmunkás-bizo­nyítvánnyal rendelkezőknek szervezték, így rövidebb idő alatt tehetünk érettségit. A másik nagyon fontos feladat az volt, hogy megtanuljak el­igazodni a rengeteg írásos anyag között is — talán eb­ben is sikerült előbbre lépni. — Hogyan értékelik a kép­viselők munkáját? — Elsősorban azt érzem, hogy városi, járási vezetők kísérik figyelemmel. Sokat segít az olyan beszámoló is, amelyet a városi pártbizott­ság előtt adtam. Más formá­ban ugyan, de nekem a köz­vetlen beszélgetések is segí­tenek, amelyekre egyre gyak­rabban kerül sor. Szívesen emlékszem például a Máté­szalkai Esze Tamás Gimná­zium diákjaival, lényegében velem egykorú fiatalokkal folytatott eszmecserére, ame­lyen az volt téma, hogyan le­het egy fiatalnak bekerülni az országgyűlésbe, milyen ér­zés szavazni az ország házá­ban. Csupa olyasmi, amit egy évvel ezelőtt én is kér­deztem volna hasonló eset­ben. Természetesen szóba ke­rült itt ifjúságpolitikai hatá­rozat, ifjúsági törvény — és talán már nem is- kellett részletesebben válaszolni az eredeti kérdésekre... — Ez a képviselő munká­jának kellemesebb része. Mi okoz gondot? — Természetesen voltak és vannak gondjaim is. Talán az életem eddigi legnagyobb izgalmával készültem az első képviselői fogadónapomra Mátészalkán. Ott voltak a városi vezetők is. Annyi min­denre gondoltam előtte, va­jon ki keres fel és miben se­gíthetek. Sajnos nem jött egyetlen választóm sem... — Aztán gondot jelent még, hogy a választókerület­hez tartozó községekbe nem jutok el rendszeresen. Persze ez nemcsak rajtam múlik. Nagyon jólesett, amikor Va­jára meghívtak zárszámadás­ra, falugyűlésre. Hamar ki­alakultak a kapcsolatok a he­lyi vezetőkkel és én is sok tapasztalatot szereztem már az első alkalommal. Erről is beszélgettem tőlem régebbi képviselőkkel, s megfogadtam a tanácsot: nem várok ünne­pélyes alkalmakra, időnként elmegyek és beszélgetek majd a választókkal. — Mit jelent a fiatal kép­viselőnek kilépni az otthon, munkahely falain túlra, véle­ményt mondani városi, me­gyei kérdésekről is? — Üj és érdekes feladato­kat. Egyre többször állást foglalni, nyilatkozni városi, választókerületi, megyei, or­szágos összefüggésekről, ter­vekről. Persze az az igazság, hogy szerencsés helyzetben vagyok: Mátészalka nagyon jól startolt a várossá szerve­zés után, sok a lokálpatrióta, a vezetők rengeteg jó terv­vel rendelkeznek és nagyon sokat tesznek a városért. Má­tészalka szerepe pedig nagy­mértékben befolyásolja a környező településeket, lé­nyegében a 11. számú or­szággyűlési választókerület településein lakók életét. — Mit tervez most a kép­viselő? — Változatlanul a munka és a tanulás az első. A kép­viselői munkában a kapcso­latok megteremtése mellett két dologgal szeretnék fog­lalkozni. Minél több adatot, tényt és javaslatot akarok összegyűjteni a mátészalkai vasútállomás bővítésének el­éréséhez. Az áldatlan állapo­tot az egész szatmári térség utazóközönsége ismeri. A helyzet jelenleg az, hogy az ötödik ötéves tervben nem kerülhet sor az építkezésre, nincs rá pénz. Azért szeret­nénk mégis mindent latba vetni a városi, járási veze­tőkkel együtt, hogy az előké­szítés elkezdődjék, s amint a legkisebb lehetőség nyílik, máris az építkezésekhez le­hessen fogni. Kész tervek­kel és azonnal. — A másik tervem egy parlamenti hozzászólás. A választások idején azt ígér­tem, hogy a fiatalok, a mun­kások ügyében mindig el­mondom a véleményemet, el­sősorban őket kívánom kép­viselni a parlamentben tel­jes szívvel és tudással. Az országgyűlés munkatervéből tudom, hogy erre hamarosan felszólalás formájában is sor kerülhet. Az egyik várható napirendhez kapcsolódva a munkaerő-gazdálkodás és a szakmunkásképzés kérdései­vel szeretnék még részlete­sebben megismerkedni. Ha szót kapok, erről beszélek majd a parlamentben is. — És a magánéletben? — A szüleim, a család na­gyon sokat segít. Sokszor legalább úgy izgulnak egy képviselői munka miatt, mint én. S aztán lesz még egy nagy esemény: talán hama­rosan menyasszony leszek ... Marik Sándor MÁRTONOK FÖLDJE Korok útjelzői •mindig lesz, lehet, könnyebb mint volt, de mindig sok. Ezt megszoktuk, s ezzel nem is volt baj. De emlékszem, hogy a legutolsó patkószegtől a vetésig mindig minden gond beárnyékolta az életet. A bi­zonytalanság, a félelem az esőtől, az aszálytól. A bizo­nyosság a legtöbb, amivel gazdagodtunk. — Katonacimboráim, akik gyárba mentek, éppen 60 évesek voltak, amikor meg­kezdődött az átszervezés. Csak álltam a földem szélén — a diófa még mindig ott a mesgyeszélen —:, s küzdöt­tem magammal. A társak nyugdíjba mennek, én meg kezdjek valami újat? Amiről azt sem tudtam, valójában milyen lesz. De ha ma Péter fiamékat nézem, nem bánok semmit. N ekem is volt földem. Apám Íratta rám. Jó gazda volt, tőle tanultam. Szeretem is a földet ma is. De ami jó volt a sajátban, kevés lett a közösben. Hat­vannégy márciusában kelt a traktoros jogosítványom. Ki­tanultam a növényvédelmet. S most már úgy érzem, hogy a hat elemi után illenék a hiányzó két osztályt is befe­jezni. A fiam szakmunkás, a kisebb lány gimnazista, Judit érettségizett. Mert az nem úgy volt, hogy nem akartam tanulni. Sorsom az volt, ami a legidősebb fiúé általában: elvitt a föld az iskolából. — Tizenhat évig voltam tanács, és vb-tag. Nem taga­dom — mondja Feri bácsi —, nem volt könnyű törődni, ta­nulni a koz dolgával. De volt benne valami izgalmas, ami­kor ott szorongtunk a fürdő helyén a fúrók mellett,' ami­kor keresték a meleg vizet. Meg hadakozni mások iga­záért. néha a járdáért. De épp így volt a tsz-ben is. Kezdetben még kölcsönt is adtunk, ha venni akart a Rákóczi. Csoda hát. ha úgy érzem, hogy a mai jóléthez közöm van nekem is? — Kapáltam, ha kellett — ennyi iközöm a földhöz. Eb­ben a boltban, a könyvek között — Judit szavai — kö­röttem a világ. Anyám ha Pestig jutott, jó. Én már külföldön is jártam. A mi anyáink még elkísérik lányu­kat az iskolai bálba. De ne­kik már hangos a beat, sötét a hangulatvilágítás, s csóvál­ják a fejüket, ha magunk megyünk a presszóba. Nincs ellentét köztünk, megpróbál­nak megérteni. Mi is őket. N agy kópertából húzza elő Márton Ferenc ok­leveleit. Kapta begyűjtésért, tanácstagságért, fmsz-ben végzett jó munkáért. A szí­nes lapok 25 év történelmi kalauzai. Csataképek: az egyéni gazda megvívja har­cát a beadással. Idős Márton kilép a családi körből, hogy részt vállaljon a közért folyó munkában. A jó gazda jó szö­vetkezetért harcol. Nevek, cí­merek, motívumok, aláírások sokasága rejti el: gondolko­dás változott, s o felelősség- vállalás nőtt. — Nézze ezt a szentképet, még pengős részletre vettem. Ugye szép? — Ha tévét akarunk nézni, átmegyünk a fiamhoz, itt laknak pár házzal lejjebb. Mert nagyonis érdekel, mi van a világban. — Ezek itt a lányom mini­üvegjei. Ezt gyűjti a könyvek mellett. Ügy mondják: hobby. — Ez a kisebbik fiam, a Feri. Péteren kívül neki van Köze még a földhöz, de ő már agronómus. Bokszolt. Itt a Papp Lacival vívott mérkőzés után látható. "Ki­bírta a kilenc percet. Ez se kis dolog! — Lassan ötven éve, hogy ezt a házat vettem. Még nagy csűr is van hozzá. Ma már nincs gond vele. Csak ezzel a három malaccal — mutatja, amelyek mint a kiskutya, futnak a gazda után. — Fürdőszobával építettük, meg üveges verandával 58- ban/ Meg se értené tán a gyerek, ha nem így lenne, miért. — Csak ahhoz mennék férj­hez, akit szeretek. Az se baj, ha traktoros. De legyen tu­dásban többre törekvő, gon­dolkodó és modern — Lányaim iparban dol­goznak, s nem csodálom, hogy tsz-be nem szívesen mennek. Ott a gépé a jövő, csak a gépé, láttam én azt 50-ben is, amikor egy zetor- ral kacérkodtam — meditál az öreg. B eszédfoszlányok, ren­dezetlen sorban, s mégis feszes belső logikával. Három, egymással, egymás mellett, s a vérség szálával kötötten egymásért élő nem­zedék. Új és új szokások esi rái öröklődnek apáról fiúra, fiúról leányra. Tárgyak jel- képrendszerében halványul a múlt megannyi emléke. Olaj- bafestett Mária, oklevél, csempés duplamosogató, fes­tett bútor és bukós rekamié, vikszos csizma és miniruha, tömött iskolatáska és kiürült szin, külföldre robogó vonat, kerékpár, mely az apát viszi reggelente, a kórház adta el­bocsátólevél, a 4500 forintos bérpapír, a hűtőszekrény mo­raja és a házszentelő pap imája, a hajnalban megszó­laló rádiószignál, Szabolcs vármegye monográfiája és a hetedikes tankönyv, az elnép­telenedett istálló meg a ve­randán viruló áttelelt tucatnyi virág, a hazaszállingózók új történetei és a délebédnél be­számolók hírei a közösről, városról, a fényképek a nyolc idős Márton-gyerekről, a fo­tók az 5 ifjabb Mártonról, a modern felvételek a mos­tani háromról a falon veszik körbe őket. Kéznyomok, né­zetek kis jelei, korok válto­zásának útjelzői. Szíves itt a szó, s a gond sem nyomasztó, a jövő vilá­gos. s bár mind ott élnek a Mátyás király utca 43. és 51. alatt, ezernyi szál köti össze őket százakkal, a közösségek­kel. a világgal. S a legfiata­labbak már egy változó vi­lág új társadalmának hatá­sát örökíti át az utódokra, akik számára biztos, csupán érdekes történet lesz gz el­múlt pár évtized. mMUindenki a dédunokát ■LCl várja Mártonéknál. Útban a negyedik nemzedék. Bürget Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents