Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-04 / 81. szám
1976. április 4. KELET-MAGYARORSZAG 5 . . * • O i Azon a napon... I 1 Azon a tavaszi napon viharos északi szél sepert át az ország felett. Az idő csak késő délután enyhült meg, ekkor a szétzavart felhők mögül a nap is előbukkant percekre. Budapesten már csend volt. Néha-néha hallatszott csak harci zaj, aBécs felé igyekvő szovjet csatarepülők zúgása, az összeszedett -és felrobbantott lövedékek döreje. De ez Budapest 830 000 lakosában — ezen a napon hozták nyilvánosságra az ideiglenes népösszeírás adatait — már nem a halálos rettegést, a háborútól való pánik félelmet keltette, csak az éppen elvonult vészt idézte fel bennük. Étlap helyett - babfőzelék Reggel — hiszen csak alig vonult tovább a front, még véreznek a háború ütötte sebek —, ismét a nagy kérdés ébreszti a budapestiek tömegét: mit eszünk ma? Budapesten aznap az élelmiszerjegyekre 550 kalória jut egy emberre. Azaz — még az sem -mindig. A reggeli lapok híre miatt parázs a hangulat a pestiek körében. A sokat szenvedett budaiak reakciós közigazgatási kirendeltség vezetője a raktárakban hagyta poshadni a tejet, cukrot, élelmiszert, ő maga pedig vidékre utazgatott batyúzni, feketézni. Ugyanakkor a budai kórházakban főtt korpát esznek a betegek, s a Duna jobb partján a csecsemőhalandóság eléri az 54 százalékot. Az MKP vezetői haladéktalanul intézkednek. Ebédidőre jár. Egy-két belvárosi étterem már megnyílt, étlap nincs, de a bőséges adag babfőzelék sokakat becsalogat.' A maradékot ném dobják ki. estére kisebb vendéglőkben megfőzik levesnek. Ezen a napon lát nyilvánosságot egy rendelet: finomlisztből tilos kenyeret és péksüteményt előállítani, mert először a jegyes kenyérellátást kell biztosítani. Nehéz az élet. A vízszolgáltatás ugyan már akadálytalan, de villany, gáz nincs, közlekedés is alig. A lapok közük egyes borúlátó „illetékesek” nyilatkozatát, eszerint a hat budapesti híd helyreállítása körülbelül harminc esztendőt vesz igénybe ... Jó hírek a fővárosnak Ezen a szerdai napon a budapestieket egy sor örömhír is éri. A MÁVAG-dolgo- zók nagygyűlésén a kommunista vezetők bejelentik, hogy május 1-től 15 dekagrammra emelik fel a kenyérfejadagot. Nyilatkozik a BESZ- KÁRT vezérigazgató-helyettese is: „A budapesti lakosság mindennap érdeklődik, meddig kell gyalog járni, amikor nincs cipő és drága a cipőtalp. Nos, jelenleg csak az 55-ös járat bonyolít le forgalmat, de a szénszállítás problémáinak megoldásával négy héten belül, megindulnak a villamosok!” Ezen a na- pnn megnyílt a Széchenyi- fürdő és a Gerbeaud. Kora délután veszik hírét a Szovjetunió nemes segítségének: kétezer vagon élelmiszert indít a magyar fővárosba, és 250 millió pengős kölcsönt bocsát a magyar kormány rendelkezésére. Három óra felé plakát jelenik meg a házak falain: ,.A mai naptól este 9 óráig közlekedhet a lakosság az utcákon.” Jó hírek ezek s a városon szemmel látható öröm lesz úrrá. A Rákóczi úti Guttmann-bolt összelőtt portálján a repeszdaraboktól összehasogatott „nadrághúzó” emberek mellé öles reklám kerül: „Még nem hú-. zunk, de nemsokára!” A Fővárosi Operettszínház pénztáránál mindig hosszabb lesz a sor. A színház egy nappal áll a premier előtt, műsorán már akkor is — a Csárdáskirálynő. A Nemzetinél ezen a napon megjelenhetnek a ran- devúzók, mert ha áram híján nem mutatja is az időt — felszerelték az órát. Megindult a posta-takarékpénztári csekkszolgálat is s fontosságuk szerint bekapcsolják az üzemek telefonjait. Délután a Sportcsarnokban nagygyűlést rendeznek az ideiglenes nemzetgyűlés budapesti képviselőinek megválasztása végett. Kállai Gyula az MKP nevében szól: — A legdemokratikusabb, legantifasisztább tömege^ itt vannak Budapesten, Csepelen, Kőbányán, Kispesten, Újpesten, rájuk támaszkodunk. .. Miközben mi képviselőválasztásra gyűltünk ösz- sze, az ország területén forradalmi harc játszódik le... A magyar parasztság megindította hatalmas harcát a kastélyok és ezerholdak ellen ... Gőzmozdony a körúton Igen, a harc folyik a falun is, városban is. A közéletet most tisztogatják a fasisztáktól, igazságszolgáltatás elé kerülnek a nemzet sírjainak megásói. Szovjet sebesülteket bújtatott A nyíregyházi kórház felszabadulása A nyíregyházi megyei kórház 1899. november 20-án történt megnyitása óta Szabolcs megye vezető egészségügyi intézménye. Működése egyetlen napra sem szünetelt, még a II. világháború nyíregyházi csatája idején sem, sőt — mint cseppben a tenger — e nagy sorsforduló idején mutatkozott meg a helyén maradt kis kollektíva igazán nagy jelentősége. Tény, hogy a nyíregyházi kórház hamarabb lett szabad, mint a város többi része, mert a fasiszta német megszállás végén, illetve a németek által történt visszafoglaláskor is már gyakorlatilag szabad szellemet árasztott. A nyíregyházi kórház falai között — bújtatva és halálos kockázatot vállalva — közel félszáz szovjet sebesült katonát gyógyítottak magyar orvosok és ápolónők. Kik voltak ezek a bátor egészségügyi dolgozók? Még mintegy 8—10 évvel ezelőtt is a kórház működésének a felszabadulás időszakában döntő szerepet játszó néhány személynek a nevét is alig tudtuk. Szerencsére az eltelt időszak kutatási eredményeként már dokumentumokkal, illetve pontos részletekkel is szolgálhatunk (Fazekas Árpád: Magyar ápolónő keresi szovjet betegét. Egészségügyi Dolgozó, 1975, 19, 3, 2.) A legfőbb ideje, hogy megrajzoljuk emberi és orvosi portréját (Fazekas Árpád: Dr. Elekfy Lajos (1887—1946). Egészségügyi Dolgozó. 1975. 19, 9, 5) annak a dr. Elekfy (Eskerdt) Lajos főorvosnak, aki törékeny teste ellenére mind a gyógyításban, mind eszmeileg kiemelkedő alakja volt az akkori kórházi vezetésnek. Cipszer származású családban született Liptószent- miklóson, 1887. augusztus 9- én. Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, s orvosként 1919-től egyfolytában 27 éven keresztül a nyíregyházi kórházban dolgozott. Azon idők gyakorlatának megfelelően a szemészeti szakvizsgán kívül fül-orr-gégészeti szakképesítést is szerzett, s vezette az 1918-tól önállósított szemészeti osztályt, amelyen mindkét szakterület betegeit ellátta. Akkor is munkahelyén maradt, amikor a II. világháború harcai Nyíregyházát is elérték. Egy másik életmentő: Prilók Erzsébet, akkor 22 éves segédápolónő, aki Havasi Sándorné néven ma is kórházunkban dolgozik, így emlékezik vissza (Némethi Györgyi.—Horváth Dániel: Nehéz időkben, emberséggel. Ország-Világ 1975. április 2-i ünnepi száma) azokra a nehéz időkre: „A hadi helyzet alakulásába mi nem tudtunk beleszólni. Mi csak egyet tehettünk: megvédeni a befeg, sebesült, kiszolgáltatott embereket. A németek tudták, hogy gyűrűben vannak elkeseredett küzdelem folyt. n felejthetetlen dr. Elekfy Eckerdt Lajos főorvos azt mondta: „Nem hagyhatjuk Erzsi, benned megbízom ... Főorvosunk súlyos sebesülteket bújtatott és kezelt a szemészeti osztály épületében. Könnyebb sérültek húzódtak meg a szemészeti pavilon pincéjében és az egykori zsidókórház (ma: megyei rendelőintézet) pincéjében. Az udvaron németek jártak. Ha nem tudtunk lejutni a betegekhez, akkor a pinceablakon át dobtunk le élelmet és kötszert... Úgy gondolom, többen is tudhattak erről, de senki sem akadt, aki elárulta volna a segítségnyújtást”. Mindezt a Fáklya c. lap 1975. március 30-i számában „Krónika” c. cikke így summázta: „1944 novemberében Elekfy Lajos, a nyíregyházi kórház főorvosa 45 szovjet katona életét mentette meg a hitleristák által megszállt városban.” Az elmondottak jobb megértéséhez tudni kell, hogy a szovjet hadvezetés DebreA zsúfolt népbírósági tárgyalótermekben a közönség hangulata fenyegető. Este van. Ezek a tavaszi esték Budapesten most korán kezdődnek, öt órakor. Az Urániában a Szivárvány című szovjet filmet játsszák, az Operaházban az Aidát mutatják be zsúfolt nézőtér előtt. A vendég szovjet katonákat és tiszteket tapsvihar, örömtüntetés fogadja. Fél kilenckor erősen ritkul a forgalom. Részeg embert nemigen látni, alkoholtilalom van. Az üzletek jobbára csak délig voltak nyitva. A Körúton a rendbehozott síneken villanyosok helyett gcjz- mozdony vezette szerelvények dübörögnek, a Boráros tér felé szemetet, törmeléket, romot visznek a vagonok, ellenkező irányban burgonyát szállítanak a budapesti népnek másnapi szétosztásra. 1945. április negyediké, szerda az utolsó perceihez közeledett. Kint már teljesen elállt a szél. Éjfél felé a szovjet hadijelentés közölte a nagy hírt: „A harmadik ukrán arcvonal csapatai, bolgár egységekkel együttműködve, megtisztították Magyarország délnyugati részét s ezzel Magyarország területét teljesen megszabadították az ellenségtől.” Röviddel a hadijelentés után Moszkvában 224 ágyú húsz összsor- tüze dördült. A szabadságot vivő hadsereg tiszteletére. Egy újjászülető ország, s népe üdvözlésére. Kőszegi Frigyes cen és Nyíregyháza mielőbbi elfoglalását rendkívül fontosnak ítélte. Malinovszkij marsall még Debrecen bírótokba vétele előtt, 1944. október 19-én parancsot adott Plijev altábornagy nak: „ ... Debrecen elfoglalása után kapcsolja állományába a Gorskov-csoportot és a támadást Nyíregyháza irányába fejlessze tovább. Október 21-én estére vegye birtokába Nyíregyházát és jusson ki Berkesz—Nyíregyháza— Gáva körzetébe.” Ez így is történt. A németek azonban 1944. október 26-án éjjel visszafoglalták és még 5 napig uralták Nyíregyházát. Akkor nyilván szinte végtelennek tűnt az az 5 hosszú nap, amíg a kórháziak rejtegették és ápolták is a szállít- hatatlan állapotuk miatt hátrahagyott szovjet sebesülteket. A legsúlyosabb sebesült Iván Nyikolájevics Cservenkov tiszt volt, akit a Nyírtelek környéki harcokban tank nyomott meg és az Erzsébet kórházban szovjet orvosok operáltak meg máj- tokrepedés miatt 1944. október 25-én este. A műtét alatt Prilók Erzsébet ápolónő adott 300 ml vért a súlyosan sebesültnek, aki szerencsésen túlélte a műtétet, sőt a német megszállást is. A szovjet és román csapatok véglegesen csak 1944. október 31-én és november l-én űzték ki Nyíregyházáról a német Wö- hler-csoport utolsó maradványait, [Filep János (szerk.): Eseménykrónika 1944—1948], s ekkor jutottak ki újból a Tiszához. A kórházban nagy volt az öröm a felszabadítók és a kórház dolgozóinak, valamint a megmentett szovjet sebesültek újbóli találkozásakor. Ezt őrzi egy szovjet parancsnok által készített és megmaradt fénykép, amelyen Prilók fr- zsébet injekciót ad a qpár gyógyulóban levő szovjetfce- tegének. Elekfy főorvos Margit leánya (ma: Dohár Istvánná, budapesti lakos) tavaly nyáron a kórházban végigjárta velem együtt ' e történetek színhelyét és így emlékezett vissza: „Azokat az időket mi is, dr. Spányi Géza főorvos családjává! együtt a kórházban éltük át a sebészeti osztály földszinti helyiségeiben, amelyek korábban az apácák szobái voltak. A mellettünk levő szobában lakott akkor egy család — ha jól emlékszem Áchynak hívták őket —, akik jól beszéltek oroszul, s az egyik sebesült szovjet tiszt azt a veszedelmes néhány napot október végén az ő szobájukban töltötte. Mielőtt visszaszállították volna a Szovjetunióba, néhány megemlékező sort írt Édesapánknak, de sajnos hiába kerestük e levelet a régi iratok között.” Dr. Spányi (Stern) Géza életéről csak hézagos adatok állnak rendelkezésünkre, jóllehet csak nem sokkal a felszabadulás után, kb. 1948- ban halt meg. Tény, hogy 1918—37 között vezette a nyíregyházi „Erzsébet” közkórház bőr- és nemibeteg osztályát, amely abban az időben igen tekintélyes, 127 ágyas részleg volt. Már nyugalmazott kórházi főorvos volt, amikor megválasztották a Bessenyei Kör főtitkárának. Ugyanis baloldali meggyőződése miatt még 1941-ben lemondott törvény- hatósági bizottsági tagságáról. Haladó gondolkozásának megfelelően ő is bújtatta és gyógyította a szovjet sebesülteket 1944 végén a kórházban, ahová akkor családjával együtt beköltözött. Spányi főorvos utódja volt a kórházi bőrgyógyászati osztályon 1937—1950 között dr. Oláh Dániel főorvos, későbbi professzor. Az I. világháborúban hadifogságban szerzett orosz nyelvtudásának jó hasznát vette, amikor Elekfy főorvossal együtt gyógyították a szovjet sebesülteket. Dr. Fazekas Árpád
