Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-03 / 80. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. április 3. KISZÖV Kupa — versenyek 11 sportágban T ömegtestne velés a szövetkezetekben A tömegtestnevelés jegyé- öen zajlanak megyénkben az idei év KISZÖV Kupa sport- versenyei. A megyei ipari szövetkezetek mintegy tizenötezer dolgozója aligha pa_ naszkodhat az 1976-os év sportversenynaptárára. Hiszen az év során összesen tizenegy sportág bajnoki eseményeire kerül sor. Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően zajlanak le a különféle sportágak KISZÖV Kupa versenyei. Mindezekről Kovacsics Gyula, a KISZÖV megyei szövetkezeti sportbizottságának titkára adott részletes felvilágosítást. — Már lezajlottak a sakk KISZÖV Kupa küzdelmei — mondta, összesen 14 ipari szövetkezet vett részt a versenyben. Két csoportban zajlottak a selejtezők. A két csoportgyőztes, a Kisvárdai Vasipari Szövetkezet és a Nyíregyházi Fodrász Szövetkezet vívta a megyei döntőt. Ez 3:3 arányú döntetlent hozott, s az összteljesítményt tekintve a kisvárdai csapat lett a megyei győztes, s vesz részt április 10-én Debrecen, ben az OKISZ Kupa területi döntőjén. Asztaliteniszben is befejeződtek a megyei küzdelmek. — Ügy hírlik egyre népszerűbb az asztalitenisz az ipari szövetkezeti dolgozók körében. — Valóban ez a helyzet. Talán azt tenném még hozzá, hogy a sportág népszerűsége napjainkban is tovább növekszik. Ezt bizonyítja, hogy a KISZÖV Kupában 18 szövetkezet csapata vett részt két csoportban. A megyei döntőt a Nagykállói Vasipari Szövetkezet — a múlt évi OKISZ Kupa 3. helyezettje volt! — vívta a Vásárosnaményi Vegyesipari Szövetkezettel. A rutinosabb kállóiak 5:2-re nyertek, s ugyancsak országos területi döntőn vehetnek részt. — Alapjában véve még a versenyek java ezután következik? — Igen, a megyei ipari szövetkezeti sportesemények dandárja még hátravan. A napokban már elkezdődött a férfi kispályás labdarúgóbajnokság: 32 együttes hat csoportban küzd az augusztusban sorra kerülő megyei döntőbe jutásért. Még e hónapban elkezdik a KISZ Kupa bajnoki találkozókat a női kispályás labdarúgócsapatok is. Májusban pedig a „veterán” — a 35 éven felüliek — csapatok kispályás labdarúgó-bajnoksága, valamint a férfi röplabda KISZÖV-Ku- pa rajtjára kerül sor. — A későbbiekben? — A nyári és őszi hónapokban még a sporthorgász, a női és férfi atlétikai vetélkedő, a női és férfi kézilabdatorna, valamint a tekézők vetélkedőjére kerül sor. — Az elmúlt évi tapasztalatok alapján igazán nem kell szégyenkezniük a résztvevők létszáma miatt. — 1975-ben a különféle sportágakban lebonyolított KISZÖV Kupa-versenyeken összesen 194 csapat vett részt. Az idei eseményeken — az eddigi nevezések alapján — 220 együttes vesz részt. — Nehéz lenne pontosan meghatározni, hogy • • Ünnepi sportműsor hány szövetkezeti dolgozó sportol a KISZÖV Kupa tömegversenyeken? — Pontos számot kaphatnánk, ha a részt vevő csapatok létszámát átlag tízzel beszoroznánk. Ám az így kapott adat korántsem tükröz, né a való helyzetet. Hiszen a megyei rendezvényeket a sző vetkezeti háziversenyek előzték meg. Ezek mellett igen sok alkalmi jellegű találkozó, ra is sor kerül. Mindent egybevetve túlzás nélkül elmondható, hogy a megye ipari szövetkezeti dolgozóinak egyharmada sportol rendszeresen. Ezt örvendetesnek tartjuk, mert jól tükrözi azt a kedvező szemléletváltozást, mely a szövetkezetek vezetőinek, szövetkezeti bizottságainak tudatában végbement. Ma már pályaépítési akciók támogatásával, felszerelések vásárlásával támogatják a szövetkezeti tömegtestnevelés és tömegsport ügyét. Bézi László SZOMBAT Teke: városi női és férfi felnőtt egyéni bajnokság Nyíregyházán a TITÁSZ Elektromos Bethlen utcai pályáján délután 14 órától. Atlétika: körzeti középiskolai futó csapatbajnokság a mátészalkai sporttelepen délután 14 órától. Kézilabda: női megyei bajnoki mérkőzések: Ny. Spartacus-Pe- tőfi—Kisvárdai SE, stadion 15 órakor. Záhonyi VSC—Nyírbátor 14 órakor. Baktalórántháza—De- mecser 15 óra 45 perckor. Férfi megyei bajnoki mérkőzések: Baktalórántháza—Nagykálló 14 óra 15 perckor, Hodász—Mátészalkai MTK 15 órakor. Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola— Kisvárdai SE, főiskolai pálya 15 órakor. Kispályás labdarúgás: a nyíregyházi városi bajnokság mérkőzései a stadionban és a dohánygyári pályán délután 14 órától. Sakk: az SZMT Kupa megyei döntője a megyei sporthivatal tanácstermében délután 14 órától. vasárnap Teke: városi női és férfi egyéni bajnokság Nyíregyházán a TITÁSZ Elektromos Bethlen utcai pályáján reggel 8 órától. Atlétika: a nyíregyházi járás körzeti, középiskolai futó csapatbajnoksága Nyíregyházán az NYVSC-pályán délelőtt 9 órától. Asztalitenisz: felszabadulási női és férfiemlékverseny Nyíregyházán a 12-es iskolában délelőtt 9 órától, nevezés a helyszínen. Kézilabda: Felszabadulási Kézilabda Kupatorna Nyíregyházán a stadion pályáin reggel 8 órától. Készt vevő csapatok, nők: Beregszász, Vásárosnamény, Mátészalka, Ny. Tanárképző Főiskola, Ny. Spartacus-Petőfi, Ny. Volán-Dózsa. Férfiak: Ny. Tanárképző Főiskola, Ny. Zrínyi Gimnázium, Nyírbátor. Ny. Spartacus-Petőfi, Ny. öregfiúk, Mátészalkai MTK. Kispályás labdarúgás: a nyíregyházi városi bajnokság mérkőzései a stadionban és a dohánygyári pályán réggé' 8 órától. Úszás: országos meghívásos korcsoportos verseny a sóstói uszodában délelőtt 9 órától. Döntött az MLSZ fegyelmi bizottsága Az MLSZ fegyelmi bizottsága döntött a március 28-án Rakamazon félbeszakadt Ra- kamazi Spartacus—Nyíregyházi Spartacus-Petőfi, NB III-as labdarúgó-bajnoki mérkőzés ügyében. A találkozó két pontját 0:0 gólkülönbséggel a Nyíregyházi Spartacus-Petőfi javára írta a fegyelmi bizottság. A mérkőzésen kiállított Erdős két bajnoki találkozón nem szerepelhet. Ugyanakkor az április 7-i és április 11-i hazai pályára kisorsolt bajnoki, illetve díjmérkőzésre a ra- kamazi labdarúgópályát betiltotta. E két napon a Raka- mazi Spartacus Miskolcon, vagy Diósgyőrött köteles hazai mérkőzéseit rendezni. Továbbá az április 25-én, Ra- kamazra kisorsolt hazai bajnoki mérkőzést a Rakamazi Spartacus zárt kapuk mellett köteles megrendezni. E találkozón a két csapat 15—15 játékosa, 5—'5 sportvezetője, 25 fős rendező gárda, valamint csak rendfenntartó közegek tartózkodhatnak a mérkőzés időtartama alatt a rakamazi sporttelepen. S az itt említett három találkozóra a Rakamazi Spartacus — saját költségére — köteles szövetségi ellenőrt kérni. Értesüléseink szerint a Rakamazi Spartacus Sportegyesülete megfellebbezi a fegyelmi döntést, az MLSZ el. nökségénél. A megyei labdarúgó szövetség fegyelmi bizottsága Borkő Lászlót (Nyírtassi ME- DOSZ) a játékvezető bántalmazásáért 1978. III. 14-ig tiltotta el a játéktól. Különféle sportszerűtlenségek miatt egyaránt három hónapra szóló eltiltást kapott Magyar Balázs és Varga György (mindkettő Kemecsei MEDOSZ). Egyaránt négy soron következő bajnoki mérkőzésen nem szerepelhet: Ster László (Tiszavasvári Lombik), Varga György (Nagyvarsányi Tsz) és Teschmájer László (Nyíregyházi Volán-Dózsa). Három bajnoki találkozón nem vehet részt: Preku József (Fehérgyarmati MEDOSZ). Egyaránt két bajnoki mérkőzéstől tiltották el a következő játékosokat: Hadobás István (Kemecsei MEDOSZ), Vaska Menyhért (Vásárosnaményi VM), Jávor Pál (Bak- talórántházi MEDOSZ), Kozma László (Kemecsei MEDOSZ), Tóth Attila (Vencsel. lői Tsz). Dorgálásban részesült: Magyar László (Csengeri MEDOSZ). A fegyelmi bizottság egyben szigorú dorgálásban részesítette a Vencsellői Tsz Sportegyesület vezetőségét a III. 28-i, vencsellői bajnoki találkozón történt rendzavarás miatt. Röplabda, NB Il-es női mérkőzések: Nyírbátor—Miskolci Spartacus, Nyírbátorban délelőtt 11 óra 30 perckor. NYVSC—Kistere- nye, NYVSC-pályán délelőtt 11 óra 15 perckor. Debreceni Tanítóképző—Ny. Spartacus-Petőfi, Debrecenben 10 óra 45 perckor. Salgótarjáni BTC—Ny. Taurus, Salgótarjánban délelőtt 9 órakor. Férfímérkőzések: Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola—Gyöngyös, a főiskolai sporttelepen 12 óra 45 perckor. Kazincbarcikai Vegyész—Ny. Spartacus-Petőfi, Kazincbarcikán délelőtt 10 órakor. Sakk: az SZMT Kupa megyei döntője a megyei sporthivatal tanácstermében délelőtt 9 órától. Súlyemelés: ifjúsági és felnőtt meghívásos egyéni verseny Tl- szavasváriban a gimnázium tornatermében délelőtt 9 órától. Tájékozódási futás: felszabadulási emlékverseny aj: ófehértói erdőben délelőtt 10 órától. Labdarúgás, NB III: Nyíregyházi Spartacus-Petőfi—Miskolci VSC, a stadionban délután 15 óra 30 perckor. Vezeti: Balázs. Záhonyi VSC—Rakamazi Spartacus, Záhonyban 15 óra 30 perckor, vezeti: Asztalos. Megyei I. osztály, valamennyi mérkőzés egyaránt délután 15 óra 30 perckor kezdődik: Ny. Volán-Dózsa—Fehérgyarmati MEDOSZ, vezeti: Demeter L. (Fodor, Gál J.) Tyukodi Tsz— Tuzséri MEDOSZ. vezeti Tamas- kovics (Ilcsik, Békési). Vásárosnaményi VM—Tiszavasvári Lombik, vezeti: Kurmai (Nagy, Bal- kányi). Nagykállói SE—Nagyha- lászi Textiles, vezeti: Király L. (Németh M, Salamon). Tiszalöki MEDOSZ—Ny. MEDOSZ. vezeti: Erdei (Szilágyi). Kisvárdai SE— Mátészalkai MTK, vezeti: Maró- thy (Varga, Alföldi). Ibrányi Tsz —Vencsellői Tsz. vezeti: Koroknál (Navraczki, Takács I.). Náb- rádi Tsz—Nyíregyházi Építők, vezeti: Kosztyu (Gerö, Szegő). Megyei II. osztály, valamennyi mérkőzés egyaránt délután 15 óra 30 perckor kezdődik: Asztalos SE—Nyírbátori Báthori, vezeti: Szegedi (Jármezei). Ujfe- hértói VM—Demecseri Kinizsi, vezeti: Virágh (Várnagy). Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola —Nyírtassi MEDOSZ, vezeti: Vá- radi (Benya). Baktalórántházi MEDOSZ—Nagyecsedi Tsz, vezeti: Pátervári (Herter). Kemecsei MEDOSZ—Nyirmadai MEDOSZ, vezeti: Szakács (Vámosi). Vá- mosoroszi Tsz—NYVSC, vezeti: Veres I. (Király G.). Hodászi Tsz —Nagyvarsányi Tsz, vezeti: Dávid (Magyar). Balkányi MEDOSZ—Csengeri MEDOSZ, vezeti: Tölgyesi (Németh L.). NB-s tartalék és ifjúsági bajnoki mérkőzés: Nyíregyházi Spartacus-Petőfi—Záhonyi VSC, a stadionban délelőtt 11 óra 30 terekor, és 13 óra 30 perckor. PRAGA Rajt az egyéni és a páros számokban Úgy tűnik jót tett a versenyzőknek a tizedik asztali- tenisz Európa-bajnokságon a csütörtöki pihenőnap. A péntek reggeli rajtnál — az egyéni és páros számokban — frissen, nagy ambícióval álltak asztalhoz és már az első fordulókban több érdekes összecsapásra került sor. Eredmények: Férfi egyes, a 64-be jutásért: Asztalos—Barden (angol) 3:0 (11, 16, 17). Női páros selejtező: Kisházi, Iváskó—Knight, Strömwall (angol, svéd) 3:0 (14, 19, 20). Vegyes páros, a 32-be jutásért: Börzsei, Kisházi—En- gin, Zaharia (török, román) 3:0 (7, 15, 18). Timár, Lotal- ler—Jarvis, Hammersley (angol) 3:1 (1, 11, — 18, 11) Oc- varik, Cikova (csehszlovák)— Horváth, Germiat (magyar— belga) 3:0 (20, 15, 15) Bur- zanjan, Popova (Szovjet)— Molnár, Szabó 3:1 (19, — 18, 10, 9) Alekszandridisz, Mihuc (görög, román)—Frank, Iváskó 3:1 (—9, 18, 21, 17). Tizenhatba jutásért: Börzsei, Kisházi—Kosanovics, Batinics (jugoszláv) 3:1 (16, — 19, 16, 21) Timár, Lotaller —Priftis, Galanou (görög) 3:0 (18, 15, 24). Pásztor bajnoksága Az 1976.. évi egyéni sakk- bajnokság megyei döntőjében a kilencedik és a tizedik forduló mérkőzései zajlottak le. Az utolsó forduló előtt már eldőlt a megyei bajnoki cím sorsa. A kemecsei Pásztor — a Nyíregyházi Krúdy Gimnázium tanulója, az NYVSC versenyzője — két ponttal áll az élen. így a be. fejező forduló eredményeitől függetlenül megszerezte az elsőséget. Az utolsó fordulóban viszont éles küzdelem várható a második és harmadik helyért, hiszen a megyei bajnokság első három helyezettje jut tovább az országos elődöntő mezőnyébe. Sportkitüntetések Hazánk felszabadulásának 31. évfordulója alkalmából több évtizedes kiemelkedő sportmunkássága elismeréséül a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem ezüst fokozata kitüntetést kapta Horváth Emil, a kisvárdai járásivárosi sportfelügyelőség vezetője. Kitüntetését Budapesten az OTSH székházában dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke adta át. A Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült Fekete Lajos. a nyíregyházi városi sportfel. ügyelőség vezetője. A Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntetést kapta Fintor Károlyné, a nyíregyházi járási sportfelügyelőség adminisztrátora. Az OTSH elnökének dicsérő oklevelét pedig Kutykó Jánosné, a megyei sporthivatal adminisztrátora kapta. RADIO 1976. ÁPRILIS 3., SZOMBAT KOSSUTH RÁDIÓ 8,27: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 8,36: Lányok, asszonyok. — 9,00: Az Ifjúsági rádió órája. — 10,05: Zenekari muzsika. — 12,20: Zenei anyanyelvűnk. — 12,30: Magyarán szólva... — 12,45: Melódiakoktél. — Közben: 13,30: Nyitópárok. — 13,40: A Melódiákoktól folytatása. — 14,05: Sebestyén András: Három gúnydal. — 14,10: Donizetti: A kegyencnő. Jelenet és a IV. felvonás fináléja. — 14,25: Mező- gazdasági és élelmiszeripari munkamegosztás a KGST-ália- mokban. — 14,55: Uj Zenei Újság. — 15,30: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 16,00: 168 óra. — 17,30: Lemezek közt válogatva... — 18,00: Ünnepi beszéd. — 18,15: Bartók: I. rapszódia. — 18,45: Németh László drámái. Utazás. — 20,40: Szvjatoszlav Richter portréja. — 22,25: A beat kedvelőinek. — 23,10: Századunk zenéjéből. — 0,10: Melódiákoktól. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: A budapesti koncertfúvószenekar játszik. — 8,20: Tíz perc külpolitika. (Ism.) — 8,33: A 25 éves Állami Népi Együttes műsorából. — 9,33: La Mancha lovagja. Zenés játék. — 10,00: Szabad szombat Százhalombattán. — 12,00: Könnyűzene Moszkvából. — 12,33: Válaszolunk hallgatóinknak. — 12,48: Paul Schöffler Wagner operáiból énekel. — 13,05: Üzlet a levegőben. — 13,33: Muzsika gordonkára és népi zenekarra. — 14,00: Fiataloknak! — 14,45: Ga- rai Gábor versei. — 15,00: Mol- dován Stefánia és Udvardy Tibor énekel. — 15,25: Orvosok a mikrofon előtt. — 15,33: Napraforgó. — 16,18: Éneklő ifjúság. — 16,33: Harminc perc rock. — 17,03: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről, a Honvéd Kupa ökölvívóversenyröl, a Gaudini Kupa férfi tőrverseny- ről, a szocialista fővárosok úszóversenyéről és a birkózók Felszabadulási versenyéről. — 18,33: Látogatás a Melódia Hanglemezgyárban. — 19,30: Életrajz egy órában. — 20,33: Közvetítés a Honvéd Kupa ökölvívóversenyről és a Gaudini férfi tőrversenyröl. —21,00: Az emlékezés törvényei. — 21,38: Nótacsokor. — 22,33: Hangversenynaptár. — 22,48: Margaret Tynes énekel. — 23,10: Slágermúzeum. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00—18,30-ig: Műsorismertetés. — Hírek. — Lapszemle. — Bartók: Magyar képek. — — Soortról sDortra. — Hallgatóink kívánságműsora (közben 18,00-tól 18,15-ig Észak-tiszántúli krónika). — Hírösszefoglaló. — Műsorelőzetes. MAGYAR TV 9,30: Tévétorna. (Ism.) — 9,35: A hóhér nem vár. Csehszlovák tévéfilm. (Ism.) — 11,15: Születésünk tikai. I. rész. — 12,05: Mindenki közlekedik. (Ism.) — 14,35: Legyünk barátok. Riportfilm. — 15,15: Hírek. — 15,20: Teleszubjektív. — 16,20: Reklámműsor. — 16,25: Közvetítés bajnoki labdarúgómérkőzésről. — 18,15: „Párthűség, tiszta kéz.” — 18,45: Egymillió fontos hangjegy. (Színes!) — 19,00: Cicavízió. — 19,15: Ünnepi köszöntő. Elmondja: Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront főtitkára. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Idősebbek is elkezdhetik. — 20,05: Hajrá franciák! Francia vígjáték. — 21,35: Hangverseny a Magyar Televízió íves stúdiójában. (Színes!) — 21,55: Tv-híradó 2. — 22,05: Súlyemelő EB. Lepkesúly. (Színes!) Közvetítés Berlinből. BRATISLAVAI TV 8,00: Iránytű. — 9,00: Tv-híradó. — 9,30: Kicsinyek műsora. — 10,20: Mi, a nyomozók. — 10,55: Mesejáték. — 11,50: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 12,20: Pedagógusok műsora. — 12,50: Ideológiai harc a kettéosztott világban. — 15,45: Ünnepi hangverseny Csehszlovákia felszabadulása alkalmából. — 17,20: Senki sem mond semmit. Ifjúsági tv-játék. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 20,00: Hosszú őszi nap. Tv- játék. — 21,25: Jó estét Waldemar. — 22,15: Andrea. Tv-játék. ROMÁN TV 12,50: Kedvelt zeneszámok. — 13,30: Kulturális-művészeti kaleidoszkóp. — 14,50: Zenés irodalmi műsor. — 15,10: Steaua— Dinamo Bucuresti férfi röplabdamérkőzés. — 18,00: Képek Magyarországról. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tvhíradó. — 19,30: Tv-enciklopé- dia. — 20,00: A Kojak című folytatásos film. — 21,00: Köny- nyűzenei egyveleg. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: VÁLTSÁGDÍJ. E. k. 4, 6 és 8 óra. Béke mozi: CSEMPÉSZEK NYOMÁBAN. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Gorkij mozi: LÉPJ OLAJRA. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Móricz Zsigmond mozi: AZ OLASZOK HIHETETLEN KALANDJAI LENINGRÁDBAN. E. k.: fél 6 és fél 8 óra. Kisvárdai mozi FLÓRIAN KAPITÁNY I—II. Mátészalkai mozi: BETÖRÉS. Nyírbátori mozi: A KENGURU. SZÍNHÁZMŰSOR: Csokonai Színház: RIGOLET- TÓ. 5-én 19 6. Ódry-b. ÉNEKES MADÁR 7-én 19 6. Arany-b. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003, 11-277 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-150 PL: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos • i Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza, Árok utca 15. F. v.: Holéczi István I || Keletmagyarorszáo FIÚM