Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-03 / 80. szám
1976. április 3. KELET-MAGYARORSZÁG 3 FORGÁCSLAPGYÁR, VÁSÁROSNAMÉYY Rapszódia a buzgár fölött Szabó Tamás főmérnök íratlan naplójából JÜLIUSBAN ITT TERMELNI KELL! Tulajdonképpen nem is így kezdődött, hanem, hogy augusztus 25-én indul a gyár. Persze ez 1974 novemberében volt, amikor a termékeinket eladó cég megkötötte a szerződést a vállalattal ötször annyi forgácslap eladására, mint amennyit akkor termeltünk. A gyárbővítés tulajdonképpen 75 februárjában kezdődött volna. Ekkor még úgy volt, hogy az új préssor a meglévő csarnokba kerül. A probléma akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy az új hőprésszerkezet alapját csak úgy lehet megcsinálni, ha megbontjuk az épületet. Ez meg statikai gondokat okozott volna. Buzgáros terület a mienk és emiatt az alappal 8—8,5 méterrel kell lemenni. Felelősséggel senki nem merte vállalni. Vizsgáltatta ezt az ÉRDÉRT szakértőkkel is, de akár hogy variáltuk, csak talaj fagyasztással lehetett volna megoldani. EBBŐL NEM LESZ JÜLIUSBAN AT ADAS! Nagy veszélybe került a határidő. Májusban vált véglegessé, hogy az eredeti elképzelés nem jó, ki kell vinni a gépsort a prés alapjai miatt a csarnokból. Töprengtünk, tárgyaltunk, vitatkoztunk, aztán ez a kényszerhelyzet egy új ötletet adott. Rájöttünk, hogy ez a kettős építkezés — rekonstrukció és új beruházás egyidőben — jó lehetőséget kínál olyan előkészítő, aprító és osztályozó rész építéséhez amelyik mindkét sor forgácsellátását biztosítja. így csak ezek a részek sürgősek, s ha az elkészül, akkor nyert ügyünk van. MÉGIS CSAK TERMELÜNK JÜLIUSBAN! Ezzel bíztatgattuk egymást és november 17-én megkezdődött a szerelés. Jöttek a finnek, az NSZK-beli alvállalkozók, a belföldi vállalatok, mi meg leállítottuk a termelést. Nyugodt szívvel tettük, mert a tíz hónap alatt 14 millióval termeltünk többet, mint az előző egész évben. Amikor a külföldi vezető szerelő meglátta a betonalapokat, azt mondta, ilyen gondos munkát még nem látott keleti országban. Ekkor aztán beköszöntött a kemény hideg. MÉGSEM TERMELÜNK ITT JÜLIUSBAN! Akárhogy töprengtünk, nemcsak a hideg volt az egyetlen ellenfelünk. A tervek még nem készültek el, a RÓTE tervező intézete szakaszosan küldte a terveket és az ERDŐTERV adaptálása szintén szakaszosan érkezett. Ki vállalja ezt nekünk? Bármelyik kivitelező az összes tervet kéri, aztán eltelik három hónap az észrevételezéssel, visszaküldi a kifogásokkal, a tervező elkezd módosítani, aztán kezdődik minden elölről. AZÉRT IS MEGKEZDJÜK JÜLIUSBAN! így gondolta a vállalat, meg így gondoltuk mi is, aztán egy merész huszárvágással mi lettünk a generálkivitelezők, így vált a hátrányosnak látszó résztervszállítás előnnyé, így kezdtünk rögtön a munkához az első tervek megérkezése után. De vajon megtudjuk-e ezt mi csinálni? Képesek lesznek-e a mi nemrég még mezőgazdaságban dolgozó embereink arra, hogy a KIPSZER begyakorlott munkásai után, vagy helyett dolgozzanak? Igaz, ezzel szűkül a gyárunkban munkát végzők köre és könnyebb lesz az összhang megteremtése a munkaterületek között. Akik itt maradtak — az Elektrotechnikai Vállalat, a TIGÁZ, a BUDAVILL, a KEMÉV — olyan partnerek, hogy nem azt keresik mit nem lehet, hanem mit és hogyan lehet. NEM LESZ ITT JÜLIUSBAN GYARAVATÁS! Ezt juttatta mindig eszünkbe a kemény hideg. A földön is mínusz 10 fokot, vagy annál többet mutatott a hőmérő. Húsz méter magasban meg a 15—20-at is elérte. A finnek valahogy bírták, mert ők hozzászoktak a hideghez. Az Elektrotechnikai Vállalat 20 százalék prémiumot fizetett a magasban dolgozóknak. A KIPSZER emberei fel sem mentek ilyen magasba. A mi embereink? Tapasztalat és pótlék nélkül vállalták a nehéz munkát. Vagány fiúk! öntudat ide, öntudat oda, mégiscsak kellett ehhez egy kis makacs elszántság. S hogy megmutassuk, nem vagyunk mi sem puhábbak a finneknél. GYERÜNK FIÜK, NYAKUNKON A JÜLIUS! Gondolhatunk-e másra, mint erre, amikor ilyen embereink vannak? Nem csak a mieink voltak ilyenek. A BUDA- VILL-esek a kemény hidegben is két műszakban hegesztették a silókat, a TIGÁZ-osok sem hagyták abba a munkát, ha egy árok útjukat állta. És akkor megint beugrott egy akadály : a kábelcsatornázást már szinte el kellett volna készíteni, amikor még mindig nem volt rá kivitelező. Újra a fejünket fogdostuk. MÉGSEM TERMELÜNK JÜLIUSBAN? Nem, nem. Ezt nem tehetjük meg. Először is, mert egy 650 millió forintos beruházás nem játék, de lenne ennél még nagyobb baj is. Tuzséron egy év alatt 73 ezer köbméter, Mátészalkán 34 ezer köbméter hulladék keletkezik. Ezt semmire nem tudják felhasználni és ha el is tudnák valahova szállítani, ez köbméterenként legalább 50 forintba kerülne. Ebből mi 55 ezer köbméter forgácslapot tudunk gyártani, ami durván számolva is legalább 200 milliót ér. Ennyi pénzt nem lehet kidobni, pedig nem is csak ennyi lenne a kár. Mert, ha mi ezt nem termeljük meg, akkor az országnak importálni kell, hogy legyen mit feldolgozni a bútorgyáraknak. Ha megtermeljük, akkor évi 5 millió dollárt hoz az országnak. TERMELNI FOGUNK ITT JÜLIUSBAN! Ha a próbaüzemelés megkezdődik és kezdetben nem is lesz százszázalékos a kihasználás, akkor is megtermeljük azt. amire belföldön szükség van. Jövőre 130 ezer köbméter lesz a tervünk, s ha ezt is megtermeljük, akkor megérte a sok gyötrődés. Akkor talán már azt is elfelejtjük, hogy mit hallgattunk otthon az asszönytól a késő éjszakáig tartó munkáért. De addig még lesz néhány kemény nappalunk, álmatlan éjszakánk. Mit gondol, ttírni fogjuk? JÜLIUSIG BÍRNUNK KELL! Krónikás: BALOGH JÓZSEF A Magyar Posztógyár nagykállói gyárában egy éve dolgozik Ferenczi Mária betanított dolgozó. Jelenleg a csévélő gépsor kiszolgálását végzi. (Elek Emil felvétele) LEHETNE JOBBAN? Az MSZMP Központi Bizottsága 1974 decemberében határozatot hozott a gazdasági munka színvonalának javítására. Minden ember a maga munkaterületén tudja legjobban, mi az, amin változtatni kell. Ezért kérdezünk meg sorozatunkban vezetőt és beosztottat, ipari és mezőgazdasági munkást: milyen területen lát eddig kihasználatlan tartalékokat. Aki válaszol: Szemán István, az Ipari Szerelvény és Gépgyár mátészalkai gyárának gépbeállítója. — Ha három kívánságom lehetne, vagy felhatalmaznának arra, hogy három dologban dönthessék, akkor kicseréltetném a gépeket, megjavítanám az anyagellátást és felemelném a béreket, hogy elégedettek legyenek az emberek. Ezzel azt hiszem arra is válaszoltam: hogyan lehetne jobban dolgozni, többet termelni. — Persze, hogy az is megértse, aki nem ismeri gyárunkat, annak ez a három kívánság nem sokat mond. Arról van szó, hogy mi szelepalkatrészeket gyártunk, ami precíz munkát követel és bizony a gépeink nagy része olyan régi, hogy többszörösen is megszolgálta az árát. Ez a korszerűtlenségen túl azt is jelenti, hogy gyakrabban kell javítani, több az állásidő, de ha minden rendben van, akkor is kevesebbre képes, mint egy korszerű gép. — Csak példaként mondom el, hogy van egy NDK gyártmányú gépünk, amelyik teljesen automata. Igaz, még jobban meg kell ismernünk ahhoz, hogy azt produkálja, amire képes, mégis ilyenekre lenne nagy szükségünk. Ha lenne belőle mondjuk öt, akkor kiszolgálásukhoz egy ember kell csak, így meg minden géphez külön ember kell. És ha hihetetlennek tűnik, akkor is igaz: Mátészalkán sem könnyű ma már férfi munkaerőt kapni. — A másik kívánságot kétfelé kell választanom. Egyik része, hogy folyamatosabbá kellene tenni az anyagellátást, mert csak így tudnánk folyamatosan termelni. Előfordul ugyanis, Új közművelődési kiadvány Munkásművelődési füzetek — szocialista brigádoknak Hasznos, régóta várt új kiadványt jelentetett meg az elmúlt héten a megyei művelődési központ az SZMT kulturális, agitációs és propagandaosztályának támogatásával. Munkásművelődési füzetek címmel sorozatban adják közre azokat a formákat és módszereket, amelyek segíthetik a munkások művelődését. Ezer példányban jelent meg az első szám, s nem véletlen, hogy elsőként az utóbbi időben sokat emlegetett brigádvállalásokkal, tehát a szocialista brigádok művelődésével foglalkozik. Mint arra a kiadvány bevezetője is utal, a munkásművelődés üzemi formái még csak most kezdenek kialakulni, feltételei egyenetlenek, támogatásra szorulnak, még a közművelődési intézményekben sem bontakoztak ki egységesen a munkásművelődést szolgáló formák és módszerek. Ezekhez nyújt segítséget a művelődési központ kiad. ványsorozata. Az első szám egyik erénye rokonszenves, közvetlen hangja. Másik erénye, hogy a brigádok kulturális vállalásairól és a munkásművelődés kérdéséiről modern közművelődési szemlélettel szól. A közművelődési intézmények szerepét nem valami felülről és kívülről érkező népművelésnek tekinti, hanem a minden közösségben jelen lévő belső igényekről beszél. Ezek kiteljesedéséhez és a tervek megvalósításához járulhatnak hozzá a közművelődési intézmények — sajátos eszközeikkel. Milyenek legyenek a vállalások? Milyenek a látszatvállalások? Meddig érdemes tanulni? Milyenek az isme-: retterjesztés korszerű formái, s ezeket hol lehet és hol nem szabad alkalmazni. Ezeket a kérdéseket fogja csokorba az új kiadvány, részletesen elemezve a kulturális vállalások eddig bevált, követésre méltó módszereit, de utalva a sikertelen, megbukott formákra is. összefoglalja az ismert művelődési lehetőségeket az önképzéstől a szervezett oktatáson át a művészi élményt nyújtó programokig, ötleteket ad, de nem a brigádok helyett tervez. Az első számot megyénk valamennyi nagyüzemébe elküldik. A szerkesztők további terve, hogy az elméleti jellegű írások mellett a füzetekben rendszeresen közlik a nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakemberek véleményét is. Válasz cikkünkre Február ill.-én „Telefon” címmel közzétett észrevételre az alábbiakban adjuk meg válaszunkat: Nyíregyházán a déli ipartelepen számos gyár, üzem, intézmény működik, s ezek az intézmények el vannak látva távbeszélő állomással. Az említett helyen még előfizetői nyilvános állomás is van üzemben. Telefon-leszerelés pedig ezen a területen nem történt. Postaigazgatóság Debrecen M z üres taxiállomáson ájÍM húszán ácsorogtak re- ^ 9 ménytelenül. A sor legvégén egy negyven év körüli műszőr bundás férfi topogott fázósan. Hirtelen meg. rezzent, mert valaki megkopogtatta a vállát. — Taxira vár? — hajolt a füléhez egy bőrkabátos fia- 1 talember. — Nem is az esküvőmre — válaszolta mérgesen. — Hova akar utazni? — A Rottenbiller utcába. — Jöjjön velem, elviszem. Nekem is kell egy kis mel- 1 lékes. Erre legyen szíves, itt befordulunk a másik utcába. A keskeny utcában egyetlen autó sem parkolt. — Hol áll a kocsija? — Kocsim? Kedves uram, nekem még egy kerékpárom sincs. — Akkor, hogyan akar engem elvinni a Rottenbiller utcába? — Gyalog. Hová szalad? Halgassan meg! ön egy félóráig is várhatott volna arra a taxira. Innen, a belvárosból, huszonöt; perc alatt, kényelmesen, sétálva eljutunk a Rottenbiller utcába. Azt akarja mondani, hogy magának sürgős, fontos dolga van? Semmi sem lehet fontosabb, mint az egészsége. Maga egy elkényelmesedett hízásra hajlamos ember. Tudja-e, hogy naponta legalább egy órai gyaloglás csodát tesz? Fejleszti a tüdőt, a lábizmokat, jó hatással van az idegrendszerre. Gyalogoljon velem. Mellettem nem fog unatkozni, mert elmondom önnek a legújabb pletykákat. Felidézem nagy emberek híres mondásait, ezenkívül negyvenezer viccet tudok kívülről. Elmondom az elsőt. Egy skót elefántot vásárol .. : Félórába sem telt és márVÁLASZOL: is jó hangulatban parkoltak a Rottenbiller utca 46. számú ház előtt. — Megérkeztünk. Huszonegy forintot kapok — mondta halkan, udvariasan a fiatalember. — Borravalóval huszonöt. Rendben? — Rendben. Köszönöm. — Barátom, csak azt mondja meg, hogyan számítja ki a viteldíjat? — kérdezte kíváncsian az „utas”. — Találomra mondok egy összeget. Tudtam, hogy ön nem fog alkudni. Emeberis- meret dolga az egész. — Igazán felfrissített, jót tett nekem ez a kis séta — közölte elégedetten a másik. — De most jut eszembe, még ki kellene mennem Óbudára. Elvinne? — Sajnálom, már lejárt a munkaidőm. A garázsba megyek, vagyis haza az Anker közbe — válaszolta udvariasan a fiatalember, aztán második sebességre kapcsolt és hosszú lépteivel nekiiramodott a Wesselényi utcának. Galambos Szilveszter Szemán István hogy várni kell és amikor megérkezik az anyag, akkor jön a ráhajtás, az erőbedobás, mert az alkatrészeket a vállalat határidőre szeretné elszállítani. — A másik fele az anyag minőségének javítása lenne, de ez az alapanyaggyárakon múlik. Nem jó, vagy legalábbis nem tökéletes az öntvény és acélöntvény minősége és ez nekünk sok pluszmunkát jelent. Ebből az anyagból is el kell készítenünk az alkatrészeket, aztán a szerelésnél tűnik ki, hogy használhatatlan. Kárba vész a munkánk, elpazaroljuk energiánkat, megmarad egy csomó selejt, aztán gyárthatjuk az újabb alkatrészeket, mert ugye a szelepeket várják a megrendelők. — Panasznak, siránkozásnak tűnhet, amit eddig mondtam, pedig szó sincs ilyesmiről. Mindig teljesítjük a tervünket, sőt a mi Petőfi szocialista brigádunk rendszeresen 115—120 százalékot ér el, egy közepes tudású betanított gépmunkás is megkeresi a 2500— 3000 forintját. Igaz, még nem a legtökéletesebben összeforrott gárda a miénk, de azért ha azt mondjuk: fiúk, sok ez a hulladék, jó lenne valamit kihozni belőle, akkor senki nem mondja, hogy neki más dolga van, ott marad és gyártja a hulladékból az alkatrészeket. Az a helyzet, hogy ezt normában nem tudnánk megcsinálni, de a takarékosságból mi is kivesszük részünket. Azt hiszem, az ilyen dolgok is hozzájárultak, hogy rövidesen megkapjuk a zöld koszorút. — Még valamit. Minél jobban megismerjük feladatainkat, minél jobb közöttünk az összhang, annál inkább látjuk és érezzük: mit lehetne még jobban!
