Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-18 / 93. szám

1976. április 18. KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 5 Üres üveg Felcsillant az öregasszony szeme, amikor a vonatfülke bőrülése alatt megpillan­tott négy üres sörösüveget. Körülnézett, ki látja, s már nyitotta is kopottas szatyor- ját, hogy a „kincset” elrejtse. Talán túlzás kincsként értékelni a négy üveget, de erről jutott eszembe, hogy nálunk baj van az értékítélettel. Annak, aki kihörpintette ezeknek az üvegeknek a tartalmát, különösebben nem számít az a néhány forint, amit a vissza­váltásáért kapna. Nem így ennek a nyugdí­jas nénikének, akinek érték. Ennyivel be is lehetne fejezni a tapasztaltakat, ha nem így lennénk sok egyéb mással is. Egyik vállala­ti vezető említette beszélgetésünk során, hogy az építők már két évvel ezelőtt befe­jezték náluk a munkát, a létesítmény üze­mel, de még mindig ott vannak értékes faanyagok, betongerendák, vasak, amit le­hetne máshol hasznosítani. Nem hiányzik a vállalatnál? Leírták, vagy rátudták arra, hogy az építkezés ilyen pocsékolással jár? Nem hinném, csak az a hiba, hogy ez már értékítélet kérdése, ami­vel itt-ott bajok vannak. Hallottam, hogy az egyik kenyérgyárunk átadás-átvétele körül immár 2 éve tart a húdz-meg-ereszd- meg vita. Járják a bíróságot, kilónyira gyűlt a peres ügyek aktacsomója, a ke­nyérgyárban — ha a megengedettnél ma­gasabb is a hőfok! — dolgoznak, de a beru­házó is, kivitelező is keresi az igazát. Em­berek drága ideje pocsékolódik, a pékek bosszankodnak, a tervezők-kivitelezők-üze- meltetők vitatkoznak, tucatnyi ember pum­pája szökik magasra, s minden marad a ré­giben. Talán néhány napos munkával meg le­tetne javítani a szellőzést, meg lehetne osztani a költségeket, ök mégis azt keresik, ki, hol, mikor követte el a hibát, kinek van igaza. Közben emberek egészsége romlik. Ezt ki fizeti meg? Hogyan lehet a pulpitus­ra állítani azt a láthatatlan, megfoghatat­lan, de később mégis érzékelhető emberi értéket, ami jóformán szóba sem kerül? Kinek mi az érték? Kinek mi az érté­kes? Jórészt szemléletünktől függ, értékíté­letünktől, mert mindaz, ami a társadalom számára, az embernek hasznos, értékes is. Annak a gyereknek, akit odahaza tejben- vajban fürösztenek, s mindennel ellátják, hiába adnának mannát, fanyalogva nézne rá. Ott, ahol nyolc szájnak kell minden nap kenyeret szelni, s az ebédet kiporciózni, nagy érték a kifli, az ünnepi ebéd, s meg­kockáztatom: jobban is tudják becsülni, értékelni az emberi munkát, amely ezt lét­rehozza. Erről a témáról meditáltunk egyik nagy- vállalatunk igazgatójával, aki elmondta, mennyi fáradozásába került, míg a fatele­pen a munkások megértették, ha csak né­hány centivel növelik meg a rönkfák át­mérőjét fűrészeléskor, az dollárt hoz a nép­gazdaságnak is, s az ő keresetük is több le­het. Igaz, nagyobb odafigyelést, több törő­dést igényelt ez a technológia, de megérte. És ő legjobban talán annak örült, hogy az emberekkel ezt sikerült megértetni. Lefor­dítva ez nem más, mint az értékítélet ki- fejlesztése. Olyan szemlélet kialakítása em­berek tömegében, amely eleve azzal az ered­ménnyel jár, hogy munka közben maga az ember gondolkodása is megváltozik. Ha mostanság több szó esik különböző fórumokon arról, hogy takarékoskodjunk, akkor ez a figyelemfelkeltés azért is szüle­tett, mert sok elyen pazarlás van. Bármi­lyen naivnak tűnik, ez az „értéktelen”, ott­hagyott — nem felejtett! — üres sörösüve­gekkel kezdődik. Folytatódik a megszáradt, s szemétre kerülő kenyérrel, s valahol az üzemben, a vállalatnál csúcsosodik ki, ab­ban, amikor valaki slendrián módon kezeli az anyagot, a szerszámot, a gépet, s nem gondol arra, hogy az értékes a köznek. Tél előtt az említett fatelepen annyi fa­hulladék keletkezett, hogy abból a vállalat vezetője valamennyi nyugdíjasuknak kül­detett egy-egy jól megrakott szekérnyi tü­zelőt. Az idős emberek, a nyugdíjasok há­lásan köszönték. Ha csak az egyik oldalról nézzük, értéktelen, szemétre való hulladék volt. Ka azt is vizsgáljuk, segítettek a rá­szorulókon. akkor olyan érték, amellyel családok sokaságát mentesítettek kiadások­tól, s azt a pénzt másra költhették. Nem mindegy, ki hagyja ott, s ki veszi fel az üres üvegeket. Sz. Nagy János r. alezredessel v a megyei KBT titkárával ■■ r A KÖZLEKEDÉS BIZTONSÁGÁRÓL Autó, motor: szinte jelképei lettek mai világunknak. Mindenki közlekedik, gya­logol, vagy használ valamilyen közleke­dési eszközt. De tudunk-e közlekedni? és így következett be a baleset.) Tehát min­den harmadik! A Mi lehet ennek az oka, s mit tesznek el- w lene a hatóságok? — A helyzet gyorsan változik — s ezzel a válasz is. Most az utakon futó egyébként is hatalmas járműállomány néhány évenként megkétszereződik. A mai fiatalok számára a motor, az autó nem ugyanaz^ jelenti, mint szüleik számára. A járműtulajdonosok tá­bora is egyre fiatalodik. Mindfez összefügg a családok jobb anyagi helyzetével. Hatással van a népgazdaságra is: a növekvő és gyor­suló forgalom sok százmillió forintot igé­nyel az új, korszerű utakra, forgalomtechni­kai berendezésekre, a szervizhálózat bővíté­sére és még sok másra, ami a motorizáció terjedése miatt szükséges. Ha ezzel együtt nézzük: tudunk-e közlekedni, csak azt vála­szolhatjuk, hogy tanulunk. Az új típusú köz­lekedés kultúrája még csak most van kiala­kulóban. A mai gyors járművek szaporodá­sával nemcsak a régi közlekedési ismerete­ket kellene felújítani, a mai követelmények­hez igazítani, hanem valamennyi járműveze­tő és a velük együtt, az utakon járók (köz­tük a gyalogosok) közlekedési szemléletét is. Tehát nagyon sokat kell még tenni azért, hogy nyugodt szívvel jelenthessük ki: a motorizá­ció korában is tudunk közlekedni. h Ezt jelzik a közlekedéssel kapcsolatos gon- w dók is. Lapunkban is megírtuk: eBer bal­eset következtében majdnem ezerötszáz ember sérült meg megyénkben tavaly az utakon, hetvenkilencen közlekedési bale­set során vesztették életüket. A számok önmagukban is megdöbbentők, de milyen a megye helyzete az országos összehason­lításban? — Két éve jó hírekről adhattunk számot: a növekvő járműforgalom ellenére csökkent a baleseteik száma. Tavaly viszont ismét romlott a helyzet, különösen a súlyos és ha­lálos balesetek száma emelkedett. 1975 ada­tai alapján a megyei szintű hasonlítás szá­munkra nem kedvező: jó néhány megyében csökkent, vagy legalább is nem emelkedett a személyi sérülésekkel járó balesetek száma, Szabolcs-Szatmárban viszont egyre több em­ber sérül meg a közúti baleset következté­ben. Mit mutat az ezer baleset tükre, miben látják a főbb okokat? — A balesetek fő okát elsősorban az em­berek magatartásában kereshetjük, hiszen a műszaki hibából, vagy az út miatt viszony­lag ritkán származik baleset. De még itt is két részre bonthatjuk a véleményt: vannak szerencsétlen véletlenek, többféle kedvezőt­len körülmény is összejátszhat egy-egy bal­eset bekövetkezésében, jje a fő gondot első­sorban nem ezek jelentik, hanem az, hogy sok az olyan szándékos szabályszegés, ami végzetes lehet. Az egyik ilyen a sebesség bűvölete. Erre van már részmegoldás — amely elsősorban a járművezetőket védi — a közutakon maximált sebesség. Ennek meg­tartását a Traffipax-szal is ellenőrizzük. Sajnos, sokan nemcsak „véletlenül”, hanem tudatosan is túllépik a megengedett sebes­séget. Főleg a motorosok, de a személygépko­csi-vezetők is. Egyébként minden ötödik bal­eset oka a gyorshajtás. Ugyanilyen, sőt ennél is nagyobb gondot jelent a járművezetők italfogyasztása. Tulajdonképpen jellemző-e, hogy a jár­művezetők szeszes italt fogyasztanak, vagy csak a baleseti statisztikában magas az arányuk? m — Megbízható adat erről nincs, de azt tudjuk, hogy rendkívül sokan ülnek a jár* művek kormánya mellé több-kevesebb sze=- sz es ital elfogyasztása után. Egy bárhol meg­tartott szúrópróbaszerű ellenőrzésen a szon­da gyakran elszíneződik — ez szinte biztosan jelzi, hogy az illető járművezető italt fo­gyasztott. De a balesetek során szerzett ada­taink alapján is ítélhetünk. Tavaly az ezer baleset közül kilencvennek közvetlen, több mint kétszáznak pedig közvetett oka volt az ital (vagyis a járművezető amiatt lépte túl a sebességet, nem tartott meg szabályokat stb. — Szerintem az egyik legnagyobb baj az, hogy a közvélemény nem ítéli el, sőt majd­hogynem elismeréssel illeti azt, aki szeszes ital fogyasztása után is „tud” járművet ve­zetni és gyorsan, a szabályok figyelmen kívül hagyásával is „biztonságosan” közlekedik. Sajnos, a társaság, a baráti kör a legtöbb esetben bíztatja is a járművezetőt, fogyasz- szon velük. A hatóság embere természetesen nem állhat minden járművezető mellett. Nyugodtan mondhatom, hogy a szeszes ital fogyasztása után kormányhoz ülő járműve­zetőket szigorúan büntetjük. Több ezer ellen jártunk el tavaly is, magasabbak a pénzbír­ságok, minden esetben hosszabb-rövidebb időre visszatartjuk a vezetői engedélyeket, a gondok azonban alig mérséklődnek. A Hamarosan itt a tavaszi csúcsforgalom, benépesülnek az utak. Hányán ülhetnek a gépjárművek kormányához Szabolcs- Szatmárban? — Ha a vezetői engedéllyel rendelkezők számát nézzük, körülbelül nyolcvanezren. Valójában azonban csak ennek valamivel több, mint fele vezet rendszeresen. Most évente mintegy öt-hatezer új jogosítványt állítunk ki. Megyénk közületi és magán gép­járműállománya egyébként hatvanezer, ta­valy négyezerrel növekedett. A Mit tud a nyolcvanezer gépjárművezető? Tapasztalataik szerint felkészültek-e az új jogosítvány-tulajdonosok? — Általános és régi tapasztalat, hogy a kezdő vezetők nagyon óvatosak. Ez nálunk is így van. Véleményem szerint elméletileg megfelelően felkészültek a tanfolyamok el­végzése után. gyakorlatuk azonban nagyon kevés. Ez körülbelül tízezer kilométer veze­tése után javul, ilyenkor már nem bizonyta- . lankodnak a forgalomban, át tudják tekin- ( tenh a forgalmi helyzeteket. Többségük még később is óvatos, néhány év múlva azonban — mintegy 30—40 ezer kilométer vezetés, esetleg ehhez párosítva egy új, gyors kocsi vásárlása után — a járművezetők egy na­gyon jelentős része túlbecsüli saját tudását. Olyan szituációkban is előz, amikor koráb­ban nem tette volna, olyankor is kihajt az útkereszteződésben, amit korábban meg sem próbált volna és így tovább. A balesetek nagy része a túlzott magabiztosság miatt kö­vetkezik be, viszont általában hosszú időre ki is józanítja a járművezetőket: viszonylag kevés a „visszaeső”, aki két, vagy több bal- ' esetet okozott. Figyelemreméltó tény az is, J hogy a járművezetők többsége rutinból köz­lekedik — s ez veszélyes. Gyakori, hogy a vezetők azokon a helyeken, ahol gyakrabban - megfordulnak, nem figyelik a jelzőtáblákat " és egy kisebb változás is balesetek sorát idé­zi elő. Az is jellemző, hogy legtöbben — ha megszerezték a jogosítványt — restellik, vagy feleslegesnek tartják elővenni a szabály- könyvet. Megfigyeltük, hogy két-három éves vezetői engedéllyel rendelkező hivatásos jár­művezetők (amikor például újabb kategóriá­ból jelentkeznek vizsgára) rendkívül tájé­kozatlanok a KRESZ-ből. Egyszerűen elfe­lejtették a szabályok többségét. Ez egy bo­nyolult közlekedési helyzetben, vagy ha nem a megszokott környezetben közlekednek, szá­mos tragédiát okoz. Mi a helytftet az „új KRESZ”-szeI? Ezt is­merik-e a járművezetők, s ami még ennél is fontosabb, alkalmazzák-e? — Megyénkben körülbelül ötvenezren vizsgáztak a nem kötelező tanfolyamok után. Ezt jó eredménynek tartjuk, s többségük is­meri is a szabályokat. Gondok azonban itt is vannak. A járművezetők egy része bizonyta­lan az új szabályokat illetően. Csak két pél­da. Rengeteg gondot okoz a világítás. Ebben azóta sincs javulás. A párhuzamos közleke­dés ugyancsak sok bizonytalansággal jár. A szabály által megengedettekből vélt jogokat formálnak egyes járművezetők azzal, hogy állandóan a belső sávban közlekednek. Va­lóban lehet a belső sávban haladni, de erre is érvényes az általános jobbra tartási köte­lezettség. Tehát ha a jobb szélső, külső for­galmi sáv lehetővé teszi a folyamatos hala­dást, abban kell menniük, függetlenül attól, hogy kihasználják a maximális haladási se­bességet. h Az ember, jármű, út hármasából újabban w növekvő szerepet kap a jármű, amely egyre többet „tud". Milyen hatással van­nak az új, korszerű járművek a közleke­désre? — A vezetők nagy többsége örömmel, jó érzéssel vezet, élvezi, hogy ura az ötven, het­ven lóerős, vagy még nagyobb teljesítményű motoroknak. A karbantartásra azonban a gépjármű-tulajdonosok többsége korántsem fordít annyi figyelmet, mint amennyi indo­kolt lenne. Ezt bizonyítja, hogy az időszakos műszaki felülvizsgálatokon is nagyon sok az alkalmatlan minősítésű jármű. Még az olyan biztonsági berendezéseket, mint a fék, kor­mány, lámpa sem ellenőrzik rendszeresen és a jármű esedékes átvizsgálásait is elmulaszt­ják. Nem alakult ki az a közlekedési morál sem, amely kellően figyelembe veszi a többi közlekedő jelzéseit. Arra gondolok például, hogy nagyon kevés az olyan gépjárművezető, aki egy esti utazás után több szembejövő jármű jelzései miatt — „biluxoltak”, holott topított fénnyel haladt — elmenne a szerviz­be és ellenőriztetné fényszórójának beállítá­sát. Számos ilyen és hasonló példa van. A közeljövőben azonban itt is változásokra szá­míthatunk. Nem lesz meglepetés ugyanis, ha a rendőrjárőr az országúton fényszőrőbeállító készülékkel ellenőrzi az ott haladó járművek lámpáit, vagy a gumibordázat-mérőt használ­ja (ezek az eszközök már most megyénkben is rendelkezésre állnak). További műszerek is érkeznek, amelyekkel a járművek bizton­sági berendezéseit és a füstgázokat is ellen­őrizni lehet. A tulajdonosoknak tehát a jár­művek gondosabb karbantartására is fel kell készülni. Az utakról a közlekedésben viszonylag kevesebb szó esik. Vajon miért? — Elsősorban azért, mert nagy költséggel épülnek, s csak több éves programokkal le­het számottevő változást elérni. Ezen kívül azért is, mert az utak bizonyos hibáit óvato­sabb vezetéssel korrigálni lehet. Megyénk főbb útjai egyébként általában jók, s a for­galom nagy része ezeken zajlik. Néhány idő­szaki probléma van: a felfagyott utak, a me­zőgazdasági szállítási csúcsidőben a sárfel­hordás. Az állandó problémák közül néhány vasúti sorompó rendszeres zárva tartásán, a városokban pedig útburkolati jelek gyakori hiányán kellene,változtatni, I,-, rifílJoiS'is] ’ ■ A Tl >i '.,!S2iíÍ»V JaOíÍ'íOj V'1 A A biztonságos közlekedés végül is 4?Qllek- w tív eredmény. Mit várnak a közlekedők­től? — Elsősorban több felelősséget és megér­tést. Nemcsak a hatóságok, hanem a társa­dalmi összefogás révén is szeretnénk többet tenni. Ezt a célt elsősorban a közlekedésbiz­tonsági tanácsok segítik. A megyében forga­lomtechnikai javaslataikkal, felvilágosító munkájukkal, közlekedési propagandával máris sokat tettek közös céljainkért. Végül engedjen meg néhány személyes kérdést. Hány éve foglalkozik közlekedés­sel, mióta vezet, s hogyan ítéli meg a köz­lekedést a közlekedésrendészet és saját gépkocsijából? — 1948-tól dolgozom a közlekedésrendé­szet szakterületén, azóta vezetek gépjármű­vet. Jogosítványom 1946-tól van. Ami azt il­leti, valóban van különbség a kék-fehér csí­kos rendőrségi autóban vagy egy magán Zsi­guliban szerzett tapasztalatok között. A köz­lekedésrendészet autója körül valahogy min­dig nyugodtabb és udvariasabb a forgalom. De talán ez a különbség is oldódik. Várható, hogy a közlekedés a fejlődés következtében általában kiegyensúlyozottabb, udvariasabb lesz. — Köszönjük az interjút. Marik Sárfdor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents