Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-18 / 93. szám

6 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. április 18. A II. tiszántúli bábjátékos Emlékképek a húsvéti tűzdrámáról Véletlen, hogy éppen Ököritón... Hatvanhat év telt el a több mint há­romszáz halálos áldozatot követelő ökörí- tói tűzvész óta, amelynek híre bejárta a világot. Ma Ökörítófülpösnek nevezik a falut, ahol emlékoszlop jelöli a katasztrófa színhelyét. A helybeliek emlékezetében az évtize­dek során sem halványulnak az 1910 már­cius 27-én lejátszódott tragikus események. Alig van olyan család, amelynek ne lett volna legalább egy halottja, s akadnak szemtanúk; túlélők, akik ma is azon töp­rengenek: miért is következett be a há­romszáznál több bálozó halála... Az ököritófülpösi emlékszobában, ahol a tűzvész tárgyi és írásos emlékeit őrzik a jelen és az utókor számára, jól kirajzolód­nak a világ eddigi nagy tűzvészei között az ötödik-hatodik helyen álló ököritói tűz főbb vonásai. Hogyan is kezdődött? Fúvószenekart alakított néhány falube­li legény, a bemutatkozás a nagy báli mu­latságon, a község közepén álló hatalmas csűrben került sorra. „Több napon át csi- nosítggtták, díszítgették a rozoga csűrt, melyben előtte éveken keresztül fosztókat, dörzsölőket is tartottak.” — idézi emléke­zetében Parti János, aki a tűzvészt, mint kisgyermek élte át nagyapja mellett. Húsvét első napjának délutánján szin­te özönlött a falu népe a nagy csűrbe. So­kan csatlakoztak hozzájuk a közeli fal­vakból átjött lányok és legények is. A további részletek eléggé közismertek: egy ma már pontosan ki nem deríthető mozza­nattal kezdődött — állítólag a rezesbanda és a nagy tömeg hangereje megremegtette a lámpionokat, egy Szénási Bálint nevű közhuszár kardjával próbálta leütni a ki­gyulladt lámpiont. A szalmatetős csűr tü­zet fogott és nem lehetett megállítani a tűz pusztítását... A pánikba esett emberek félelmét nö­velte, hogy a kijárati ajtókat eltorlaszol­ták, nehogy a bálozók fizetés nélkül me­hessenek be. A helybeliek emlékezete sze­rint még hónapok múlva is találtak halot­takat a közeli téglakútban, sőt a mezőn is, aratáskor. Az égő fáklyaként menekülők Erdőszéli ház Az öreg juharfa a térképen is megtalál­ható; Még a vének se ■ tudják korát,-Mátyus és Lónya között ágaskodik. Egy dolga van csupán: évgyűrűivel méri az időt. A termé­szet nagy öregeinek matrikulájában jel is van mellette: védik. Aki erre ismerős, az tudja: a fa körül kezdődik egy felhomokozott út, mely az erdész házához vezet. Van egy ki­lométer. Szittyós rét, malacnak való hem­pergővíz, bokorsáv környékére torkollik, hogy aztán láthatóvá váljék egy ház. o Ez a ház olyan, amiről a városi ember ál­modik. Körötte tucatnyi bokor ezüst barká­ját hányja, erdő indul innen, nem járt csen­des avar közt kezesen szalad a fogolycsirke, kurrogva gallyal a fácánkakas. A fán kuvik ül, varjú károg rá haraggal, a földön kígyó fut, zsákmányt kutatva. Neszei a csend, s a hegy felől nyitott szélkapun surranó szellő borzol avart. Nagy tövű ibolyák levele zöl- dell, egy tölgy tövinél egy szál sárga virág. Még szunnyad, már ébred, még alszik, már nyújtóz a fű. fa, bokor. Ebben a körben, mint font koszorúban, fekszik a ház. Teteje piros, villanydrótja köti a világhoz. Előtte fenyő, mellette kőből sütőhely, paddal, rönkkel, ki hogy kívánja. o Jánoska lassan szobatiszta lesz — hirdeti dróton fogyó számú pelenka. Ildi robogóra pattan, s buszhoz viszi öccsét. Két V-ág közt most készült el a hinta, s Princi, a vizsla a napra feküdt. Dinó, a tacskó a porban hem­pereg, fekete orrán száradt levél, azzal ve­szekszik. Zámné kijön, melegítőbe bujt, sár­ga blúzára dongók repülnek. Férje, az erdész valahol arrább favágókat vizsgál, erdőt jár, s vadat figyel. A teraszon a rádióban Liszt- zenét játszik a művész, versenyre kell vele pacsirta a fán. Az asszony a padra leül. Ke­zét ölébe ejti, arcát a napra fordítja, alszik a legkisebb, kész az ebéd. o — Szeretem az erdőt. Azért élünk itt ti­zennégy éve. Ismerem is. Bejártam zegét és zugát, tudom merre nyílik a csillagvirág, hol illatozik már ibolya. Régi fák, s új telepíté­sek mind ismerősök. És csend is van itt. Hallható, s ezernyi nesszel teli. Nincs is baj addig, amíg nem esik az eső. Zápor után jár­hatatlan az út, kijutni innen alig lehet. És télen, amikor hó fújja be, határőrök jönnek, hogy autóval törjenek ösvényt. És messze a falu, ezért iskolába két gyermekem Ugor- nyára jár. Ott laknak a nagymamánál, s épp fordítva, mint másutt, szünetre ide jönnek pihenni. o Pista bácsi közben, ki erdőkerülő, az asz­talnál sült csirke combját harapja, hozzá to­többsége sem élte túl a katasztrófát, így hihető, hogy a közeli nádasban hónapok múlva is találtak megszenesedett emberi testeket, akiknek a személyazonosságát sem sikerült megállapítani. Több mint száz ember került a közös sírba, akik a legsúlyosabb égési sebeket szenvedték el... Ennyi év után azt hihetnénk minden­ki túljutott a részleteken és megértette, az igazi okot, amelyről Móricz Zsigmond em­lékezetes riportjában szólt. Az ököritói ka­tasztrófáért az uralkodó osztályt tette fe­lelőssé, amely nemcsak anyagilag, hanem szellemileg, érzelmileg is elnyomta, sötét­ségben tartotta a népet. A tudatlanság, a bigottság szikrája lobbantotta fel a tüzet Ököritón. Ezt azért is időszerű megjegyez­ni a tragédiára emlékezve, mert az idősebb korosztályból sokan még mindig a húsvét első napját említik, mint okot. A szilaj bá­lozók mitsem törődve Kovács Gusztáv re­formátus lelkész intő szavával, — hogy ne csináljanak istenkísértést, húsvét első nap­ján bált — szembeszálltak a gondvise­léssel... Vajon, ha húsvét második, harmadik napján kerül sor a bálra, hasonló körül­mények között, vagy a hónap más napján, nem következhetett volna be a katasztró­fa? Azt kell mondanunk; a vak is láthat­ta, hogy a gyúlékony anyagból lévő, sok papírral, száraz gallyal teleagatott csűrben, ahol ráadásul az ajtókat is elreteszelték, egy csöpnyi szikra elegendő és biztos a pusztulás. A szájhagyomány, — Parti Jó­zsef gyűjtése szerint — már a tűzvész előtt, őriz olyan megjegyzést; a bálozók ma „piros” csizmában fognak táncolni. (Utalva a tűzveszélyre.) Emlékezve a tűzvész áldozataira, er­kölcsi kötelességünk marad hosszú ideig, hogy ne feledkezzünk meg az igazi okról. A tudatlanságban tartott falusi emberek drámája volt az ököritói és csak véletlen, hogy ebben a szatmári faluban következett be a gyászos esemény, ugyanígy előfordul­hatott volna másutt is. Páll Géza jást falatoz. Közbeszól néha, halk s rövid szóval. A kígyóról szól, kit farkánál kell fog­ni, mert hátraharapni nem tud, a szarvasok­ról, s őzekről. Meg arról, hogy Jancsika nyá­ron már itt szaladgálhat, s megélte még, hogy útnak ered a harmadik Zám. Ildi forró­nadrágban tész-vesz a háznál, s a serdülők kíváncsiságával lesi a szót. Sokat senki nem beszél, fél szóból értik ők egymást, az asz- szony fülel, nem sír-e az alvó. Békés nap ez. egy a sok ezerből, hol délben már mindenki várja, mikor jön a családfő. Ha messziről gépkocsi berreg, fülét hegyezi két eb, de hát­tal az útnak is ismeri mind a család. Busz, motor, teher, traktor vagy moped — mond­ják inkább csak maguknak. o Előnye több az ittenlakásnak, van víz, villany, csak éppen az út nem a legjobb. Csend és jó levegő, napfény és béke megada­tott. Ha elmenni vágyunk, itt a kocsink, s látja, télre a szán. itt van a fák közt, lóval repít. Ha van nehézség, csak addig tart, míg naggyá nő a gyerek. Ildi most a Krúdyba készül, öccsének van még egy éve Ugornyán. Hogy ő mi lesz? Vagy Jánoska? Mint dönt majd sorsáról, lehet, hogy akad, ki az erdő rabja marad. De nézz csak be lányom, al­szik-e még az öcséd? Ilyenkor szokott a hun­cut, délben az ebéd előtt. Nyáron már köny- nvebb lesz, mehet itt a ház körül, merre lá­ba viszi. o Közben felkel, avart húz szét a keze, meg. simogat zöldellő levelet, kezébe fogja bom­lott barka ezüstjét, tapsol, s kerget varjút, nagyot rikoltót, s beszél Csaronda mellett már viruló Virágról, a hét elején még foltban fehérlő hóról, mit két nap alatt vitt el a meleg. Említi, férje doboltat, mert száraz az erdő, s ideje lenne bevetni a vadföldet is. Intézni kell Lónyán ügyet, Kerecsenyben, bejárni az erdőt az embernek, ki lassan húsz éve erdész a táján. Várja urát, kinek minden útját tudja, gondban-örömben csak vele él. o — Könnyez a pálma, eső lesz biztos — mondja csendesen, s közben az égre néz. Ma­gasban réti sas kereng, felhőfoszlány sincs sehol, csak tapasztalásból tudja, változik az idő. Jánoska felsír, megszűnik a világ, már csak ő van, a göndör, a szőke, az álmos, ki­nek arcára mély barázdát nyomott a párna haja. Valahonnan messziről harangszót hoz a szél, felkel a Princ, nj'újtózik nagyot. In­dulás tovább. A jó pihenés és kellemes be­széd után. Dínó ugrik, úgy ugat, mint egy komoly kutya, Ildi zöld biciklijén matat még egyet, Pista bácsi komótosan elcsomagol. Megy minden a rendjén, csendben, szokot­tam csak éppen a naptól duzzadtabb a rügy, zöldebb az ág, s fejét emeli a védett oldalon egy merészkedő csillagvirág. Az út mentén áll az öreg juhar. Innen már alig látszik a ház. Bürget Lajos napokról K ét évvel ezelőtt 1974-ben a „Mese­kert” Bábszínház fennállásának 25. éves jubileuma alkalmából Nyíregy­háza igen szép, megtisztelő feladatot kapott a Népművelési Intézettől, a tiszántúli me­gyék bábjátszó csoportjai összefogására, fesz­tiváljának megrendezésére. Az első sikeres fesztivál után hosszas, gondos előkészítéssel 8 megye 19 bábegyüttese részvételével ápri­lis 8—11-e között ismét megrendezték a ti­szántúli bábjátékos napokat Nyíregyházán, amelyet egybekötöttek a bábjátékoktatók or­szágos konferenciájával. Tizenegy szabolcsi bábegyüttes szerepelt, melyből 2 csoport felnőtt, 2 csoport általá­nos iskolai, és 7 óvodai bábcsoport. Vendé­geink voltak a salgótarjáni, a miskolci, a békéscsabai, a mezőtúri, a kecskeméti, a ti- szakécskei, az ebesi és a hajdúhadházi együttesek. A bemutatókat a közönség ér­deklődéssel, a szakemberek kritikus szem­mel nézték végig. Mint szakember sokat vártam a bemu­tatkozó együttesektől, sajnos kissé csalód­nom kellett. A fellépő együttesek közül töb­ben korábbi produkciókat mutattak be, s ezeken érződött ugyan gyakorlottság, de újat nem tudtak nyújtani. Azok a csoportok pe­dig, akik új műsorral jelentkeztek, igen sok hibával játszottak, ami elsősorban rendezői hiányosságokból adódott. A szereplők nem minden esetben találták meg a kontaktust a közönséggel, ha ez siekrült is, nem mertek eltérni az adott bábjáték szövegétől, mely nem minden esetben találkozik a néző, első­sorban a gyermek képzeletével, lelkivilágá­val. Egy ilyen fonal elvesztése végzetes le­het az előadásra nézve. A bábosnak nem csak saját magának és partnereinek a para­ván mögötti játékára kell figyelni, hanem a közönségre is, hiszen ö nemcsak játszik ne­kik, hanem játszik is velük. Ennek a kon­taktusnak pedig tökéletesnek kell lennie. Öröm volt ezt az összhangot tapasztalni a békéscsabai, kecskeméti, a gávavencsellői és a nyíregyházi „Mesekert” Bábszínház előa­dásában. A „Mesekert” Bábszínház előadásában rövid lélegzetvételű bábjátékokat láthatott a néző tökéletes bábmozga­tással. Joggal csattant fel a megérdemelt taps a nézőtéren a salgótarjáni „Főnix” báb­együttes szépen megtervezett maszkos báb­jainak és díszleteinek láttán. Ki kell még emelnem a miskolci bábegyüttes produkció­jához illő zenei anyag gondos válogatását, . szerkesztését. ... a közmondást mindenki érti, tudja, mi van mögötte, de most mégsem erről van szó... Ezerkilencszázkettőben Szent György haj­nalán — mikor a Tokaj-hegyi dinom-dánom- ból megtérvén a boszorkányok is álomba merültek — a legény óvatosan odalopakodott a lányos ház elé. Szíve akkorát kondult, mint a büdi harang: szép debreceni cifraszűre ott árválkodott az ajtóban. „Na, Te sem jössz többet ide lánynézőbe” — kapta magára gúnyáját és ment, egyene­sen a Tiszának. „Hagyja a parton a szűrt ebek harmincad.iára, hogy más hetykélkedjék majd benne? Úgyis ismerik, tudják, hogy az övé. még a szentmihályi határban is... A gallérján, az oldalán a tulipánok úgy viríta­nak a zöld rozmaringos ágak között, mint Juliska kis kertjében. És a szép hímzett cí­mer a közepén... a szűre már csak a kopor­sóját fogja díszíteni... Öt, magát harmad­napra kiveti a víz, vagy még hamarább is...” Nem így történt. A cifraszűr hosszú évtizedekig hűségesen szolgálta gazdáját és most leltári tárgy a Jósa András Múzeum gyűjteményében. Rit­ka becses darab. ősi szabású felső ruha, téglalapokból ösz- szedolgozott, s kiterítve, a ma divatos T- ujjú szabásvonalra emlékeztet. A nyers­gyapjú színét őrző szűrposztón az összeillesz­tések mentén méregzöld és piros cakkolt posztócsíkok futnak, hangsúlyozva a sza­básvonalat, tartósabbá téve a viseietdarabot. A virágos hímzés a galléron, a kabátujjak alatti un. aszaj-részen és a hátsó hasíték fö­lött jut főszerephez. A gallér 2—2 sarkát un. csücskő — hímzett posztókorong — díszíti, ha összekötik, kész a csuklya. Debreceni szűrszabó készítette, azoknak a régi mestereknek utódja, akik még a múlt század elején a nép felső ruháit: a szűrdol­mányt, kankót, szokmányt, condrát, berhét is készítették. Erdélyből szállították a rop­pant mennyiségű szűrposztót — 1816-ból származó adat szerint 101 900 véget hoztak ki egy esztendő leforgása alatt, amiből 407 ezer 600 szűrre tellett. Egy vég kb. 18 kg-ot nyomott, gondoljuk csak végig: mindez súly­ban 18 342 mázsa. Az 1735-ben önállósult szűrszabó céh sza­bályzata többek között kimondja: „Az áru­lás közbe a Piatzon vagy vásárban nem le­szen szabad senkinek a vásárlót megszóllí- tani, mind addig, valameddig a maga sáto­A szakmai közönség nagy érdeklődéssel várta az óvodai bábcsoportok bemutatkozá­sát. Itt meg kell említenem, hogy ilyen ak­tív óvodai báb játszással az országban egye­dül Szabolcs megyében foglalkoznak. Az óvodai bábmozgalom erősítését, kibontako­zását nagyban elősegítette a nyíregyházi vá­rosi és a megyei tanács művelődésügyi osz­tályainak anyagi és szakmai támogatása. Szólnom kell Tóth Sándorné, A népmű­vészet mesterének bábkiállításáról és a nyír­bátori gyermekrajzstúdió kiállításáról amelyek már az első napokban is sikert arattak a nézők körében. Szabolcs megye 3 járási és egy nagyközségi művelődési házá­ban is bemutatták az együttesek fesztivál­programjukat, a zárás április 11-én volt, ahol a résztvevők az emléklapokkal együtt átvették a megye és a város ajándékát. A rendező szervek pedig meghatározták a kö­vetkező bábjátékos napok időpontját, mely 1978-ban ismét Nyíregyházán lesz. N éhány gondolat a bábjátékos napok rendezvényeinek lebonyolításához. A fél ország felnőtt és gyermek ama­tőr bábművészeit mozgósította, akik váro­sunkba, megyénkbe nem csak azért jönnek, hogy szakmai tudásukat bemutassák, hanem azért is, hogy szórakoztassák a gyermek- és felnőtt közönséget. Ezek az együttesek sok kemény munkával, próbával jutottak el ar­ra a szintre, hogy megérdemelten részt ve­hessenek egy bábfesztiválon. A városnak, a megyének jobban szívügyévé kellett volna tenni az egész rendezvénysorozatot. A szín­ház magas bérleti díját ebben az esetben le­hetett volna csökkenteni. A fellépő együtte­sek a magas áramfogyasztás miatt csak igen minimális világítás mellett próbálhattak, il­letve játszhattak. A „Mesekert” Bábszínház fellépése szin­te az utolsó percig bizonytalan volt. Egyes vállalatok a fesztivál időtartamára sem fi­zetett, sem fizetetten szabadságra nem en­gedték el dolgozóikat, a bábszínház tagjait. Ilyen, vagy hasonló rendezvényeket munka­időn túlra nem lehet beütemezni. Ezek a KISZ-fiatalok ugyanis heti 18—20 órás tár­sadalmi munkát végeznek, a város és a me­gye gyermekközönségének szórakoztatásáért. J ó lenne a következő bábjátékos na­pok rendezvényéig mindezeket mér­legelni és végre Szabolcs megyében is elismerni, hogy a bábjáték is művészet. Igaz, komplexitása miatt csak igen kevesen művelhetik, de ezeket a keveseket meg kell becsülni, segíteni, támogatni kell. Bárdi Margit MMK-főelőadó rába bé nem lép sem pedig művének alá- sfel való hányása s forgatása által ketsegtet- ni nem leszen szabad 2 Rfrt — azaz rénusfo- rint, arany forint — büntetése alatt.” „Ha valamely Mester Ember terhes nya­valyába esik, tartozik a Czéh sorba annak segittségül lenni a Czéh ládájában levő pénzből, ha szegény sorsa miatt gyógyíttatá­sára elégtelen volna a szükséges orvosságo­kat meg szerezni és halomása (halála) tör­ténvén el is temettetni. Úgy az ügye-fogyott özvegy mesternékat is.” A cifraszűr a magyar parasztember dísz­ruhája volt egy életen át. A legény addig nem házasodhatott meg, míg nem szerzett magának cifraszűrt. Még az első világhábo­rú táján is, megesküdni csak cifraszűrben lehetett akár kánikulában, akár kemény hi­degben. \ Gazdaembernek egy jó szűr kitartott a koporsóig, csélédember 6—8 év alatt nyűtte el, pásztorembernek sem tartott négy eszten­dőnél tovább. A cifraszűrt ezért jobbára csak gazdaember és a hetykébb jómódú pásztor engedhette meg magának. (Kisbéresnek, kis- bojtárnak a szűr egyévi szolgálata jutalmául járt.) A pásztornak mindene volt a szűr: oltal­ma a hideg, eső, szél, hó ellen, enyhet adó hajléka a perzselő nap ellen. És derékalja, párnája, ülőszéke, takarója. ..Az igazi jo szűr. ha jól megázik, megáll a talpán.” Ki lehet belőle bújni, mint a kunyhóbul (konyhóból)” — tartja a pásztor­szólás. Ha szűrt vásárolt a pásztor, viselés előtt gondosan beavatta. A két ujjába erős botot húzott, a nyakánál kötelet kötött rá és leen­gedte a gulyakútba. A szűr egy nap. egy éj­szaka lenti maradt, miközben jól teleszívta magát vízzel. Két-három ember segítsége is kellett, hogy másnap felhúzhassák és ki­akaszthassák a nehéz szűrt a napra szárad­ni. Igv nyerte el valódi tartósságát. A cifraszűr virágkorát a múlt század het­venes éveiben élte, amikor a Bach-korszak bukása után, még a nemesek is viselték egy finomított változatát — magyarságuk kife­jezéseként. (A Bach-korszakban a zsandá- rok késsel kaparták le a szűrről a cifrasá­got.) Az Alfölden a legszebb darabokat Deb­recen, Nyíregyháza, Nagykálló és Nagyvárad szűrszabói készítették, rájuk emlékeztünk a múzeumi raktárból előhozott cifraszűr be­mutatásával. Muraközi Ágota Kitették a szűrét...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents