Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-18 / 93. szám
1976. április 18. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Veszedelmes kór GYAKRAN HASONLÍTJUK TÁRSADALMUNKAT, épülő szocialista rendünket élő szervezethez, mely érez és gondolkozik, harcol, halad, boldogulást teremt. S szembeszáll, megbikózik kórokozóival, melyek egészséges életritmusát zavarják, fejlődését akadályozzák. Ilyen veszedelmes kór a cinizmus is, melynek legfőbb okozói: — akizsák mányolás, a kapitalizmusra jellemző létbizonytalanság — nálunk már elavult fogalomnak számítanak, de mégsem mondhatjuk el, hogy a mi társadalmunkban nincs cinizmus, nincsenek cinikus emberek. E káros életfelfogás kigyomlálása nehéz, hosszú folyamat, nem volt elég hozzá 30 esztendő. Hiszen az emberi gondolkodást gyökeresen átformálni nagy tett, s ebben a tekintetben rríeg sok a tennivaló. Amint azt az MSZMP XI. kongresszusán a Központi Bi- bizottság beszámolója külön hangsúlyozta: „Erősíteni kell azt a közszellemet, amelyben a társadalom pozitív erői, a szocializmus hívei a hangadók, amely nem tűri el a társadalomellenes magatartást, a fegyelmezetlenséget, a cinizmust.. A mi világunkban élnek, dolgoznak a régi világ különféle rendű és rangú neveltjei, akik közül sokan jó szándékuk ellenére is hordozzák még a múltbeli gondolkodás jegyeit. S ráadásul körülöttünk él és hat a kapitalista világ-is, a maga visszásságaival, ellentmondásaival és a miénkével ellentétes, agresszív céljaival. DE A CINIZMUS GYÖKEREIT helytelen volna csupán külső okokban keresni. A régebben elkövetett hibáink is okot szolgáltattak rá. A már leküzdött szektás merevség, a politika bizonytalanságai éppen úgy, mint a tettek és a szavak kettőssége vagy a revizionizmus hamis illúziói, s a két elhajlás közötti, sokszor elvtelen csatározások. Talán az is egyik ok volt, hogy nem hangsúlyoztuk eléggé, milyen roppant feladat a szocializmus felépítése. Az új társadalom megteremtését nemegyszer a lehetségesnél közelebbi, a különböző ellentmondások felszámolása nélkül könnyen elérhető célnak tüntettük fel. S a zökkenők, a gondok közben, a visszásságok láttán ez a cél némelyek előtt a valóságosnál is távolabbinak tetszik. Napjainkban is van olyan ok, amely táptalaja lehet a cinizmusnak. Még sok helyen tapasztalható együttérző hang helyett rideg hivatalnokközöny, lendületes munka helyett kényelemszeretet és tehetetlenség, kritikus, alkotó légkör helyett némelyek hiúsága és hatalomféltése. Előfordul még, hogy öntelt, hiú emberek nagyon is jó világot teremtenek törtetőknek, talpnyalóknak, de mellőzzik a tömjénezésre képtelen, szerény, csendes embereket. Köny- nyen kétkedővé, cinikussá válik az az ember, akit nem munkája szerint, nem szándékai és értékei szerint mérnek meg, hanem esetleg téves vagy rossz szándékú vélekedések, szubjektív benyomások alapján ítélő felettes mondja ki rá a szentenciát. S MENNYI INDULAT GYŰLIK ÖSSZE OTT, ahol nincsen nyílt, egészséges légkör, ahol nem lehet szabadon vitatkozni, véleményt nyilvánítani, mert igaza úgyis csak egy-két embernek lehet. Ahol a vezetők nem érvekkel válaszolnak beosztottjaik észrevételeire, kérdéseire, kétkedéseire gyanakvással felenek, a bírálat szubjektív indítékait keresik, s egy-egy dermesztő jelző odabiggyesztésével elveszik az emberek kedvét a jó szándékú bírálattól. A ki nem mondható, vagy a rendre elutasított vélemények, a kézlegyintéssel elintézett bírálatok óhatatlanul cinizmushoz vezetnek, hiszen áldatlan kettősség az, ha az emberek egyfelől hallják, hogy a párt szókimondásra búzdít, másfelől viszont azok intik őket, akiknek a párt politikáját következetesen kellene képviselniük. A jogosan bírálókat sohasem szabad összetéveszteni azokkal, akik túlméretezett önbecsülésből, tehetségükhöz nem illő követeléseket támasztanak, akik ahelyett, hogy szembenéznének önmagukkal, a mellőzött ember örökké keserű, kétkedő pózába menekülnek. Azt azonban, fontos megállapítani, hogy cinikusnak senki sem születik. A körülmények, a környezet különféle hatásai teszik egyik-másik embert azzá. Ezért gyógyításához nem elegendőek a szép szavak, a magyarázatok. A cinizmus okait, fészkeit kell megszüntetni. Mégis az a tény, hogy általáéban a környezet tesz cinikussá valakit, nem ok arra, hogy megbékéljünk a cinizmussal. S bár igaz, hogy a fő feladat a cinizmus okainak megszüntetése, de munkánk során mindenütt és mindenkor fel kell lépni a kártékony felfogás megnyilvánulásai és terjesztői ellen is. Fel kell lépnünk azok ellen, akik csak az élet napos oldalán szeretnek sütkérezni és fölényesen gúnyolódnak mindenkin, akit meggörnyeszt, megvisel a közösségért vállalt sok erőfeszítés. Ezzel összefüggésben a párt XI. kongresszusán a Központi Bizottság beszámolója megállapította: „Eddig is azok voltak többségben és a jövőben is azoknak a tábora növekszik, akik munkájukkal, személyes felelősségvállalásukkal, küzdeni tudásukkal, életmódjukkal azt bizonyítják, hogy az egész nép és benne az egyén boldogulása is csak a szocializmus útján, munkával és a közösséggel együtt érhető el. Társadalmunkban ma már milliók gondolkodnak így- De ha mellettük csak ezrekre vagy néhány tízezerre tehető is azoknak a száma, akik a munka könnyebb végét fogják meg, akik a közösség rovására próbálnak élni, ebbe sem lehet belenyugodni, mert az ilyenek magatartása súlyos erkölcsi kárt okoz a társadalomnak ...” Gúnyolódni mások küszködésén lényegesen könnyebb, mint verejtékezni. Fel kell lépni azok ellen, akik a hibákat, a visszás jelenségeket felelős, szívós munka helyett valami „szellemes”, „frappáns” bemondással óhajtják rendbe hozni. Akik a saját felelősségüket, hibáikat példabeszédek, cinikus mellébeszélések ködébe próbálják burkolni. Harcolni kell tehát nem csupán az okok, hanem a konkrét megnyilvánulások ellen is, mert a cinizmus ragályos betegség. Van, akinek imponál a cinikus ember fölényes, sokszor ironikusnak, szellemesnek ható okoskodása és első hallásra talán nem is veszi észre a benne elrejtett mérget, a torz filozófiát, a kiégett elvtelenséget. A cinizmus ugyanis elvtelenség, mely végül is elzülleszti az embert, tévedések, bűnök martalékává teszi. TEHÄT nem valamiféle fontoskodás és álpártszerűség, ha az okokon kívül a cinizmus külső megnyilvánulásai ellen is harcolunk. Nem játszhatunk szembekötős- dit, ha cinizmussal, cinikus emberrel találkozunk. A becsületes munkán, a sokasodó eredményeken kívül csak a szívós küzdelem pusztíthatja el ezt á veszélyes kórt. K. F. kisgyerek a kakashintán ült és egy seszínű műanyagjátékkal babrált. Homokot szórt bele, lassan, óvatosan, hogy egy szem se hulljon mellé, majd amikor a művelettel készen volt, az egészet kiborította. — Apu, gyere már játsza- ni-i-i.. ! Apu egyelőre nem mozdult, ült anyu mellett, emelgette a Szinfóniás dobozt, a rárakott gyufával együtt. — Az ősszel már iskolába megy a Pici — mondta anyu. — Igen, hamar nagy gyerek lett — mondta apu. A parkban sokan voltak. Mintha két óvodás csoportot hoztak volna ki a friss levegőre, napra, megannyi kócos ugrált, kiabált, kergette a nagy pöttyöst. A gyerek lekászálódott a hintáról, mire az felcsapódott. A műanyag kacsa messze bukdácsolt. — Anyu, anyu, a kacsa ...! — hívta Pici a szülét, de az nem figyelt. — Ezer forint elég lesz — kérdezte apu. — A táska megvan, ruha kell neki. Ruha kell, és az drága — mondta anyu. — Ezeröt...? — kockáztatta meg apu. — Füzetek, gyurma, cipő ... iskolaköpeny. — Ezeröt. Jó? — mondta inkább apu. mint kérdezte, miközben szelektálta a cigarettákat. A gyerek a csuszkához ment, feledte is már a giccses kacsát, és nézte, hogy a nagyfiúk, meg a nagylányok milyen merészen csuszkáinak le a műanyag vályún. Beállt a sorba. De mindig csak hátrébb került, nem mintha félt volna, hanem az újak eléje álltak. — Te ki vagy? Még nem láttalak — lépett hozzá egy copfos. — Én Pici vagyok. Az.őszszel iskolába megyek. Te is jössz? — kán tál ta. — Te menj innen, te nem vagy ismerős — mondta a kislány, tudomást sem véve a kérdésről. Pici megindult, majd hirtelen vágtába csapott át. és egyenest anyjához futott. — .... ritkán kérdez. Akkor azt mondom, te elmentél. Dolgozni. Messze. Megjöttél, aranyom, édesem — nézett a gyerekre anyu. — Hol hagytad a kacsádat? — Nem akarsz inkább apuval játszani? Gyere, csúszkálhatsz egyet. Apu megfogta Pici kezét, és odasétáltak a csuszkához. — Na, menjetek innen! — mondta apu keményen és hátraszorította az éppen soros gyereket. — De bácsi kérem, most mi jövünk — szólt cda a kis copfos, mire apu nagyon mérgesen nézett rá. A gyerekek eloldalogtak, egy-kettő maradt ott. nézni, ahogy egy apu játszik a Picivel. — Fel tudok menni, ne rakj fel — kalimpált Pici, de apu csak-csak felemelte a csuszka tetejére. — No, csússz. Bátran, hiszen nagy gyerek vagy. Pici ki akarta húzni kezét az apjáéból, de az nem engedte. Apu meghúzta egy kicsit, mire Pici megindult. Kezénél fogva tartotta visz- sza, s így kínosan lassan, féloldalasán ért le Pici a homokba. A copfos kuncogott. — Félősz, félősz. félősz .,. — mondogatta, kicsit selypítve. — No, lecsúszol mégegy. szer? Pici alsó szájaszéle feltolta a felsőt, majd kikerekedett az egész gyerek feje, s bele- vörösödött, ahogy könny nélkül bőgni kezdett. Apja ké- zenhúzva visszaléptette a pádhoz. — Gyámoltalan lett — mondta anyunak. — Lányos, érzékeny. — Ne előtte. Apu rágyújtott, kétszer sem sikerült a gyufát ,meg- sereinten'ie, mindig eltörött. — Menj. Pici, menj játszani... Keresd meg a kacsát. A gyerek hátrálva megindult, apját nézte, sokáig na4 NAGVKÉK MI VAN A KOLLEKTÍVBEN? Aszfaltozok ALKOTMÁNYA A kollektív szerződést minden vállalatnál, üzemnél az igazgató és a szakszervezeti titkár írja alá, ám ez az okmány nem csak kettőjük ügye. A vállalat alkotmányának kidolgozásában az egész kollektíva részt vesz: a Munka Törvény- könyvének szellemében, a vállalati sajátosságoknak megfelelően rögzítik a jogokat és a kötelezettségeket. A kollektív szerződés segítőtárs, ugyanakkor szankciók foglalata is azokkal szemben, akik megsértik a közösség érdekeit. Miként nyilvánul ez meg a közúti építő vállalat szerződésének tervezetében? „Igazságtalannak tartom, hogy egyik helyen csak egy forint nyolcvanat fizet egy dolgozó az ebédért, a másikon meg négy forint huszonötöt. Egy vállalatnál dolgozunk, legyen egyforma az ebéd ára is.” Változó munkahely Lehet, hogy nem egészen pontos az idézet, de a lényege ez volt egyik dolgozó felszólalásának, amikor javaslatokat kértek tőlük a kollektív szerződés módosításához. Aki nem ismeri a vállalatot, még azt is hozzátehet- né a kérdéshez: minek kell ezt egyáltalán szóvá tenni, vagy akár azt is, miért nem volt így korábban? A válasz pedig nagyon egyszerű: egy sok munkahelyen dolgozó vállalatról van szó, ahol egyik településen olcsóbban, másikop drágábban kapnak ebédet, s így hiába egyforma az étkezési hozzájárulás, hol több, hol kevesebb pénzébe kerül az ebéd a dolgozónak. A kérés tehát nem teljesíthető, de mit sem von le abból, hogy soha nem volt ekkora érdeklődés a dolgozók körében a kollektív szerződések előkészítése iránt. Csaknem kétszáz javaslat hangzott el a termelési tanácskozásokon, különböző értekezleteken az újabb öt gyokat pislantva. Apu bukszát vett elő, piros, meg lila papírokat adott anyunak. Az meg kinyitotta a táskát, beletette, és a zsebkendővel a tenyerét nyomkodta. Apu hozzá akart nyúlni anyuhoz, de meggondolta magát. — Mikor jössz? — Nem tudom — mondta apu. — A feleségem ... szóval nem .szereti. Majd találkozunk. A pénzt kapod, ugye? — Ühüm — mondta anyu, és nem akart sírni, ö sohasem sír. Itt a kép, amit kértél — mondta összeszorított szájjal. Odaadott apunak egy papírt, amin Pici nevetett, nagyra nyílt szemmel, csodálkozva nézte, amint „repül a kismadár”. — Pici! Megyünk, gyere. Apu felállt, mondott valamit anyunak, megfogta Pici lábát, megszorította, aztán elment. Sietett. — Anyu, anyu, a kacsa ...! Anyu bekattintotta a táskát, megigazította a haját, és azt mondta: — Hagyjad Pici, az úgysem volt igazi. Majd veszünk egy szebbet. — Szebbet? — élénkült fel Pici. — Olyan nagykéket? — Azt kicsim. Egy igazit veszünk, egy sokkal szebbet — mondta mikor a csuszka mellett mentek el. A kis copfos. aki éppen soros volt a csuszkánál, énekelve ismételgette a számára ismeretlen szót: nagykék, na- aagykék, nagykééék . .. Kéner Gábor évre szóló vállalati alkotmány végleges szövegének összeállításához, pedig sokan elmondták, hogy az előző szerződést is jónak tartották. Szót emeltek a túlóra ellen Mi keltett hát ekkora érdeklődést? Talán, hogy az előkészítés jobb volt a korábbinál? Vagy, hogy a vállalat gyeplőjét rövidebbre fogó szabályozók ellenére is nagyobbak a lehetőségek, mint öt évvel korábban? Esetleg, hogy az öt évvel ezelőtti dolgozók igazi munkássá váltak és jobban élnek az üzemi demokrácia nyújtotta lehetőségekkel? Talán mindegyiknek köze van hozzá. Kiderül ez abból is, hogy a tanácskozások parázs vitájában már nemcsak kérések özönével árasztották el a gazdasági, szak- szervezeti vezetőket, hanem olyan javaslatokkal is, amelyek javítják majd a fegyelmet, szervezettebbé teszik a munkát, jobbá változtatják a minőséget. Melyek ezek konkrétabban? A minden harmadik dolgozóhoz vaskos terjedelemben eljuttatott tervezetben például a korábbi évi 70 túlóra helyett 96 órát írtak, ám a dolgozók szinte egyöntetűen szóltak ellene, mert úgy mondták: elérkeztek már olyan fokra, hogy nem a túlórák számának növelésével, hanem jobb szervezéssel is elvégzik a rájuk bízottakat. Erősebb kötődés A dolgozók kifogásolták még a tervezetben javasolt jutalomszabadságok mértékét is, mert úgy ítélték meg, hogy a munkaidőalap jobb kihasználása adhat lehetőséget más, jelentős összegeket kívánó javaslataik megoldására. Hogy például a nehézgépkezelők ne csak munkaruhát és bakancsot kapjanak másfél éves kihordási időre, hanem ezek idejét egy évre csökkentve kapjanak még 36 hónapra vattakabátot és 24—24 hónapra szőrmekesztyűt és bundasapkát is. De itt mondták el azt is, hogy a gyakran sárban, gyakran forró aszfalton dolgozóknak se csak bakancs járjon, adjon a vállalat gumicsizmát is. önzők, maguknak többet akarók lennének emiatt a KÉV dolgozói? Tévedés ezt hinni. Mert aki a csizmát kérte, annak jutott eszébe, hogy valamiképpen gondoskodni kellene a nyugdíjasokról, gyermekgondozási szabadságon lévőkről is: mi lenne, ha a vállalat nekik is fizetne ebédhozzájárulást? Az ötlet sokaknak tetszett, mert ha távlataiban is, de ez is segíti a vállalathoz való kötődést, ragaszkodást. És akkor jött a bér kérdése. „Emberek — mondta valaki — elosztani csak azt lehet, amit megtermelünk, hát akkor először azt beszéljük meg, mi legyen a fegyelemsértőkkel?” Nem „jogerős” még, de érdemes felfigyelni, amit a munkások kértek. Járjon nyereség-részesedés- megvonással a késés, az igazolatlan mulasztás, s ha valaki a vállalat támogatását kérte lakás építéséhez, fegyelemsértés miatt abban az évben ne is foglalkozzanak vele a vállalat vezetői. Kamat nélkül, 1S évre Mert van kinek adni az effajta támogatásból is. De kik kapjanak először?- A fizikai munkások, a leszerelő katonák, a gyermekgondozási szabadságon lévők, a törzsgárdatagok? A sorrend még nem dőlhetett el, de a támogatás mértékére már könnyebben következtetni lehet az azonos javaslatok nyomán. Kamatmentesen és legalább 15 évre adják, a súlyos ezreket s kössék feltételhez a természetbeni támogatást — a kedvezményes fuvart, a bontott anyagot, a bérelt munkagépeket — is, mert olykor ennek összege is elérte a pénzben nyújtott támogatás mértékét, s eddig ez nem rótt kötelezettséget a dolgozóra. Oldalakon át sorolhatnánk még a jobbnál jobb javaslatokat, amelyeket a közúti építő vállalat dolgozói elmondtak, hogy öt évre keretet szabjanak jogaiknak, de rögzítsék kötelességeiket is, amelyek nem csak a vállalat, de saját jövőjük biztonságát is jelenti. A bérek elosztásának keretei, a szociális juttatások mértéke, a törzsgárda megbecsülése, vezetők és dolgozók anyagi és fegyelmi felelőssége került terítékre, amelyek július elseje után a'dolgozók döntő többségének akaratát tükrözik, s amelyek megtartása, végrehajtása mindenki számára kötelező lesz. Balogh József MÁTÉSZALKA: új társas lakóházak a víztorony mellett. (Elek Emil felvétele)
