Kelet-Magyarország, 1976. március (33. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-09 / 58. szám

Kádár János vezetésével hazaérkezett Moszkvából az MSZMP küldöttsége A hazaérkezés első percei Záhonyban. Képünkön: balról jobbra: Gyenes András, Németh Károly, Kádár János és dr. Tar Imre. (Elek Emil felv.) Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsága első titká­rának vezetésével vasárnap este hazaérkezett Moszkvából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának kül­döttsége, amely részt vett a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusán. Kádár Jánossal érkezett Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Gyenes András, a Központi Bizottság titkára, a küldöttség tagjai. A pártküldöttséget a Nyugati pályaudvaron Biszku Béla, Gáspár Sándor, Lázár György, Övári Miklós, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagjai, Győri Imre és Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Benkei András belügyminiszter, Púja Frigyes külügyminiszter, a Központi Bizottság tagjai és dr. Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője fogadta. Jelen volt B. D. Sevikin, a Szov­jetunió magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A Kádár János vezette pártküldöttség különvonata vasárnap a késő délutáni órákban gördült be a zászló­díszbe öltözött záhonyi ha­tárállomásra. A küldöttség fogadására megjelentek a me­gye, a kisvárdai járás és Zá­hony nagyközség párt-, álla­mi és társadalmi vezetői. Ott volt dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke. A küldöttség különvonatát az állomás peronján az átra­kómunkások, tsz-tagok és Zá­hony lakói éljenző tapssal köszöntötték, majd a szerel­vényről elsőként lelépő Ká­dár Jánost dr. Tar Imre üd­vözölte. A megye dolgozóinak nevében örömét fejezte ki, hogy Kádár elvtársat és a küldöttség tagjait a határál­lomáson üdvözölhette. El­mondta, hogy Szabolcs-Szat. már megye minden lakosa nagy figyelemmel kísérte az SZKP XXV. kongresszusának eseményeit, Kádár elvtárs felszólalását, a küldöttség munkáját. Megyénk dolgozói örömmel fogadták, hogy a kongresszuson részt vevő párt­küldöttségünk tovább erősí­tette a szovjet—magyar ba­rátságot. Kádár elvtárs megköszönte a szívélyes szavakat, majd a várakozó közönség felé for­dulva üdvözölte az egybe­gyűlteket. A Központi Bi­zottság első titkára megelé­gedéssel hallgatta a vasúti csomópont vezetőinek szavait, akik az SZKP XXV. kong­resszusára tett vállalásuk tel­jesítéséről tájékoztatták. A rövid beszélgetés után Kádár János a következő szavakkal búcsúzott: „Nagyon fontos és sok munkájuk van itt az elvtár­saknak, de megnyugtathatom önöket, hgoy ezen az állomá­son a következő húsz évben csak növekedni fognak a teendők.” További sikereket kívánt Szabolcs-Szatmár me­gye és Záhony dolgozóinak, majd a küldöttség visszaszállt a különvonatra. Az össze­gyűltek éljenzése és tapsa kö­zepette indult el a vonat Bu­dapest felé. SPANYOLORSZÁG Sztrájk, tüntetés, csendörsortüz A spanyol rendfenntartó erők hétfőn ismét tüzet nyi­tottak a tüntető munkásokra A Bilbao melletti Basauri iparváros dolgozói a múlt he­ti vitoriai vérengzés elleni tiltakozásul az utcákra vo­nultak. A csendőrök először könnygázgránátokkal próbál­ták szétoszlatni a tüntetőket, majd belelőttek a tömegbe. Az első jelentések 6zerint többen megsebesültek, és egy 18 éves fiút válságos állapot­ban szállítottak kórházba. A vitoriai rendőrsortűz el­leni tiltakozásul meghirdetett általános sztrájk szinte telje­sen megbénította a négy baszk tartomány, a legna­gyobb spanyol iparvidék éle­tét. Szakszervezeti források szerint több mint félmillió dolgozó szüntette be a mun­kát. Hétfőre virradóra egyéb­ként a hatóságok Bilbaóban és Madridban számos szak­­szervezeti vezetőt letartóztat­tak. Hétfőn délelőtt a Madrid­tól körülbelül 30 kilométer­nyire lévő Hovo de Manza­­nares laktanyában rendkívüli biztonsági intézkedések kö­zepette megkezdődött kilenc spanyol katonatiszt hadbíró­sági tárgyalása. Mint jelen­tettük, a tiszteket a Demok­ratikus Katonai Szövetség el­nevezésű illegális tömörülés tagjait lázadás és izgatás vádjával tavaly nyáron tar­tóztatták le. A nyolc száza­dos és egy őrnagy felett ítél­kező hadbíróság elnöke Go­mez de Salazar tábornok, aki Nvugat-Szahara utolsó spa­nyol katonai kormányzója volt. A tárgyalóterembe egyébként „helyhiányra” hi­vatkozva csak a vádlottak hivatalból kijelölt védőit, va­lamint a meghívott katona­tiszteket és néhány újságírót engedtek be. A madridi vélemények sze - rint a kirakatper robba­nékony helyzetet idézhet elő a hadseregben. A spanyol fő­városban emlékeztetnek arra, hogy a polgárháború óta nem állítottak katonatiszteket po­litikai okokból hadbíróság elé. VIRÁGGAL, AJÁNDÉKKAL Köszöntötték a nőket megyénkben Kétszázhuszonöt nőt köszöntöttek a Nyírfa Áruházban. Szabolcs-Szatmár megye szinte valamennyi üzemében és intézményében ünnepi megemlékezést tartottak hét­főn a nemzetközi nőnap al­kalmából. A gazdasági és társadalmi vezetők, valamint a férfi kollégák ajándékok­kal és színes műsorral ked­veskedtek az ünnepeiteknek. A sóstói szociális otthon idős lakóit épp oly meleg szavak kíséretében köszöntötték, mint az óvodák lakóit és az iskolák tanulóit... A Nyíregyházi 2. sz. Álta­lános Iskolában délután, a tanítás befejeztével tartottak bensőséges ünnepséget. Az ünnepségre meghívták a nyugdíjas és a gyermekgon­dozási szabadságon lévő pe­dagógusnőket is. A Nyíregy­házi Tempó Ipari Szövetke­zet Gutenberg nevét viselő szocialista brigádja patronál­ja a Sóstónegyi Általános Is­kolát, ezért az iskola kisdo­bosai ajándékokkal kedves­kedtek a brigád nődolgozói­nak. Az 5. számú Volán Vállalatnál nem kevesebb mint 480 nőt ünnepeltek a férfiak. A nyíregyházi, a mátészalkai és a kisvárdai kirendeltségen az ajándékok és a kedves szavak mellett Kiváló dolgozó kitüntetést kaptak a munkában élenjá­rók. A nyíregyházi központi ünnepségen a híres Volán­táncegyüttes szórakoztatta az ünnepeiteket. A Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Válla­latnál a pártbizottság titkára tartott ünnepi megemléke­zést, de már reggel meglepe­tés érte a munkába érkező asszonyokat, lányokat: a gazdasági vezetők virággal és édességgel várták őket. A gyermekgondozási szabad­ságon lévő KEMÉV-dolgozó­­kat egy erre a célra alakult úgynevezett „köszöntő bri­gád” kereste fel. Az Igazság­ügyi Minisztériumban Ke­rekes Lászlóné főelőadó mi­niszteri dicséretet kapott, a megyei bíróság meghitt ün­nepségén jutalomszaibadsá­­got kaptak azok a nődolgo­zók, akik az elmúlt évben kü­lönösen kivették részüket a munkából. Mintegy négyszázhatvan nő­­dolgozó részére rendeztek nő­napi ünnepséget hétfőn Nyír­egyházán a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat­nál. A vállalat központjában megtartott ünnepségen ki­tüntetéseket adtak át. Az Építőipar kiváló dolgozója miniszteri kitüntetést kapott Csengeri Andrásné. Vállalati kiváló dolgozó jelvényt és oklevelet kapott: Kozák Ist­vánná. Rutkai Károlyné, Tö­rök Jánosné, Szatmári Ist­vánná, Molnár Lászlóné, Szi­lágyi Szilárdné és Klukk Ele­mérré. Tizenegy nődolgozó pénzjutalomban részesült. Az ünnepségen megjelent nőket a vállalat társadalmi és gaz­dasági vezetése egy-egy szeg­fűcsokorral is megajándékoz­ta, majd vendégül látta az ünnepeiteket. Hétfőn ünnepelték a nem­zetközi nőnapot a nyíregyhá­zi társadalombiztosítási igaz­gatóságnál. Ez alkalommal több dolgozó kapott különbö­ző jutalmat. Húszán része­sültek soron kívüli béreme­lésben, tizenhármán ezer— ezer forint jutalmat kaptak és két Kiváló dolgozó kitün­tetést adtak. A Nyírségi Nyomdában ez alkalommal beszélgetésre hívták meg a vállalat 35 kis­mamáját. A megjelenteket a vállalat vezetői köszöntötték és ajándékokkal kedvesked­tek az ünnepeiteknek. Baráti találkozót rendezett a nemzetközi nőnap alkal­mával a gacsályi tsz vezető­sége, amelyre meghívták a közös gazdaság nyugdíjasait is. Az ünnepeiteket virággal és ajándékkal köszöntötte a tsz vezetősége. Megünnepelték a nők nap­ját a vásárosnaményi műve­lődési központ nyugdíjas­klubjában is. A művelődési ház ebből az alkalomból egy­­egy hóvirágcsokorral ked­veskedett a klub nőtagjai­nak, amelyeket a férfiak nyújtottak át az ünnepeitek­nek. Fehérgyarmaton az 1-es számú általános iskola kisdo­bosai és úttörői a nemzetkö­zi nőnap alkalmából köszön­tötték az őket patronáló szo­cialista brigádokat. Különö­sen nagy sikert arattak mű­sorukkal a Győzhetetlen Bri­gád Termelőszövetkezetben és a ruházati szövetkezetben. RADIÁLPROGRAH Uj üzem épül a gumigyárban Nagyarányú bővítéshez kezdtek a Taurus Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyárá­ban. Több mint háromezer négyzetméter alapterülettel bővítik a gyár 2. számú fő­üzemét. A már meglévő gyár­épülethez csatlakozó újabb három hajó egyenként 18 mé­ter széles és 72 méter hosz­­szú lesz, az első részen egy hat méter széles, kétszintes fejrésszel, amelyben a föld­szinten az üzemi irodák kap­nak helyet, az emeleten pe­dig a munkások öltözőit, für­dőit helyezik el. Az előre gyártott elemek­ből készülő csarnok alapozá­sához néhány hete kezdett hozzá a KEMÉV, amelyik a tmk-üzem építését is végzi a gyár területén. A 35 milliós építési költséget a Taurus sa­ját fejlesztési forrásaiból fe­dezi. Az építkezés olyan ütemben halad, hogy már az idén szerkezetileg elkészül az épület, míg a teljes befejezés 1977. III. negyedévére vár­ható. Az új csarnokrészben a Taurus távlati terveinek megfelelően olyan gépeket, berendezéseket helyeznek el, amelyek révén tovább bő­víthetik a nyíregyházi gyár termelését. Már a jövő év elején hozzákezdenek azok­nak a gépeknek az alapozá­sához, szereléséhez, amelyek­kel a radiálabroncsok újra­­futózását oldják meg. A Tau­rus Budapesten évente száz­ezres nagyságrendben gyártja a tehergépkocsikhoz az acél­­radiál-abroncsokat, amelyek sokkal tartósabbak a koráb­bi autógumiknál. Az újrafu­­tózással az abroncsok élettar­tamát lehet megnövelni, pó­tolva az elkopott futófelüle­tet. A tervek szerint az olasz Marangoni-cég szállítja az újrafutózáshoz szükséges tel­jes gépsort és technológiát mind a személy-, mind a te­herabroncsokhoz. A gyárnak már képzett munkásgárdája van, amelyik az újrafutózást végzi, ezért is indokolt a nyíregyházi telepítés. A kü­lönösebb létszámbővítés nél­kül megvalósuló beruházás­sal a termelékenyebb gyár­tást valósítják meg. L. B.

Next

/
Thumbnails
Contents