Kelet-Magyarország, 1976. március (33. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-21 / 69. szám

lVn. március 21.

KELET-MAGTARORSZÁG —VASÁRNAPI MELLÉKLET

5

Aprócska, szapora léptű öregaszszony szállt le hétfőn reggel a nyírteleki buszról a repülőtérnél. Hosszú idő után mo6t jött ki először a levegőre. Bántotta a repülőtér felől süvítő kegyetlen hideg, meg a húszpercnyi gyalogutat is sokallta, könnyebben telik az idő, ha beszélnek, hát megszólított.

Arról érdeklődött; munkát keresek-e a gyárban? Mert van ott mindenféle gép, azt mondják, meg is fizetik a jó munkásokat, csak hát nem nőnek való a műszakba járás. Némelyik üzemben olyan erős fizikai munkát kell végezni, hogy holtfáradtan jönnek ki kettőkor a kapun. Látta ő eleget ezeket az asszonyokat, évek óta bedolgozó. Ha lánya lenne, vagy unokája, s ide akarna jönni, nem engedné. Tizenkettő egy tucát belőlük, pedig egy nőnek az a legfontosabb dolga, hogy anya legyen, feleség, a család szíve. Kinek van erre ereje, műszakba járás mellett?

Csaknem az egész gyárat „feltérképeztük” már, női szocialista brigádot kerestünk, hogy életüket, munkájukat, sorozatban mutassuk be lapunkban, amikor a kettes szabászaton a Váci brigád vezetőjével találkoztunk. Tizenketten vannak, nyolc asszony és négy lány. Eszembe jutott az öreg néni mondása: tizenkettő belőlük egy tucat. Olyankor mondják, amikor rosszallóan, Iebecsülően ítélnek meg valakit, valakiket. Olyan emberre mondják, aki nem képes előrehaladni, aki nem ugrik ki a többi közül sem külső sem belső tulajdonságával.

Hat napon át találkoztunk rendszeresen. Az asszonyokat, lányokat láthatóan nem foglalkoztatta, hogy egy készülő krónika főszereplői. Ennek egyetlen oka az volt, hogy egyszerűen nem értek rá ezzel foglalkozni. Az első napokban valóból lélektelennek, erejüket pusztítónak tűnt nagy rutinnal végzett munkájuk. Ennyit láthat a felületes szemlélő. Azt láthatja, hogy szinte eltűnnek a nagy gépek mögött, azt, hogy nyolc óra alatt mindössze egyszer tartanak tizenöJperc*HiL épületet, vagy azt, hogy az állAfMŐ-áTlbrtHJwka' a kismamacipő ellenére is megboss tolja magát; dél tájra kiütköznek a térd alatt a kék visszerek.

Megfeszített tempójú rutinmunka a cipőgyári szabászoké, élezőké. Velejár-e a rutinmunkával a rutinélet? A hét második felében már az is kiderült, hogy csak kívülről látszik munkájuk tucatnunkának. Életükről, munkájukról szóló vallomásaikat korábban sorozatunkban közöltük, valami azonban kimaradt i sorok közül. Egyenkénti és együttes Helytállásuk. A tizennyolcéves, legügyesebb, leggyorsabb kezű fiatal szakmuniósnak és1 az életbe egy kicsit már beefáradt idősebb asszonynak egyaránt lap mint nap újra kell kezdeni.

Helytáll a húszéves asszony, egy ígész életre kiható tragédiája, magzata ;1 vesztése ellenére. Helytáll a beteg gyermekeit, tehetetlen öreg szüleit gondozó asszony, s amikor egyik-másik munkatársának legszívesebben elsírná sánatát, még marad ereje ahhoz, hogy 5 legyen a többiek vigasztalója.

Ritkán hallott siép szavakat fogalmaz meg a munka szépségeiről a bejáró fiatalasszony, aki hajnalban ébred, s késő este ér haza, alig marad ideje magával, vagy a családdal törődni, de az még soha néni jutott eszébe, hogy választott szakmáját felcserélhetné egy könnyebb, kényelmesebb, közelibb munkára. Továbbtanulók beszéltek céljaikról. Elmondták, hogy érettségi után is ugyanezt a munkát folytatják, s nem csak azért, mert az irodában ennek a fizetésnek a felét kapnák. Azért, mert ők idomították saját munkatempójukhoz a gépet, s az engedelmes eszközök juttatták őket az első sikerekhez. Kétgyermekes asszonyok számoltak be arról, hogy a bevásárlás, takarítás, főzés, nagymosás — vagyis a második műszak — mellett mindig marad idejük átnézni a gyermekek könyveit, füzeteit, sőt arra is, hogy az ágy szélére ülve, mesével, lltatódallal • kívánjanak jó éjszakát. Mert ez mind mindig az asszony dolga volt, a férj legfeljebb segít, de a „házitűzhely”. a család melegének megteremtése mindig is az asszony dolga lesz. Akkor is. ha közben pénzt keres. Csak szív kell hozzá.

Szombaton találkoztam újra az öregasszonnyal. Megkérdezte, találtam-e valamit? Rábólíntotam, ö sietett, s már nem tudtam elnondani, hogy ez a tizenkettő, nem egy tucat.

Több annál.

BUBM OR. NÉMETH PÉTER

múzeumigazgatóval

Á múzeumok közművelődési szerepéről

M A múzeumokat általában úgy ismew rik. mint régiségek tárát. Vajon mi határozza meg, mi kerülhet múzeumba, mitől múzeáiis egy érték és korban hozzánk mi az a legközelebbi, amiről egy múzeum képet adhat a látogatónak? (

— Örülök, hogy elsőként ez a kérdés hangzott eL Valóban, nagyon gyakran fordul elő, hogy a múzeumot gyarapítani szándékozók csalódottan távoznak, amikor eladásra kínált portékájukat nem tartjuk alkalmasnak múzeumi elhelyezésre, akkor sem, ha a tárgyról „iesír” a régiség. Abból kell kiindulnunk, hogy a múzeum, akár a régmúltról, akár a tegnapról van szó, a mindennapi életet szeretné felidézni tárgyak segítségével. Azonban ezen a széles kereten belül elsősorban azok a tárgyak, dokumentumok a lényegesek, melyek a történeti folyamat törvényszerűségeit tükrözik, az emberiség, s azon belül a magyar nép történetének sorsfordulóit teszik szemléletessé. Egy példával: becses ereklye, muzeális értékű tárgy az a mérőszalag, amelyet az ország első földosztásakor 1945-ben Tiszanagyfaluban használtak, de nem formálhat erre jogot bármelyik bárói család közönséges alpakka étkészlete, akárhogy is csillog.

M Politizál-e egy múzeum? Amikor sze* lektál a bemutatandó anyagok között, csak a pozitívumokat mutatja-e, vagy a hű folyamatosság érdekében elénk tárja a bukásokat, kudarcokat is? ‘ "

ítíí-et- Természetesen. Ennek egyik fbrfnája á válogatás, tehát mit és hogy állítunk ki, a másik forma az országos szakmúzeumokkal való szoros kapcsolattartás: Politizálunk akkor is, amikor az 1975. évi Kossuth-díjas művészeket és Érdemes művészeket mutatjuk be, a szocializmus ügye iránt elkötelezett alkotókat, vagy akkor is, amikor az Agrárszocialista mozgalmak Szabolcs-Szatmárban címmel emléket állítunk a megye első szocialista alapokon létrejött, tudatos parasztmozgalmának.

A történeti eseményeket valósághűen mutatjuk be, mert az önbecsapás súlyos tudati károkat okoz. Vonatkozik ez a képzőművészeti alkotásokra is, hiszen egy-egy művész fejlődését igazán csak a buktatók alapján lehet lemérni.

M Lehet vitatkozni azon, hogy egy múw zeum mindent bemutasson a kőkortól napjainkig. Mégis, a legtöbb intézmény ezt teszi. A jövő vajon a szakosodott vagy a mindent matató múzeumé?

— A megyei múzeumi szervezet két éve lépett arra az útra, hogy a mindent gyűjtés helytelen gyakorlatát felváltsa egy céltudatosabb gyűjtőmunka. Nyírbátor az agrárszocialista mozgalom és népi kismesterségek. Mátészalka a megye villamosságtörténete és Zalka Máté, Vásárosnamény a beregi textília és a vasművesség gyűjtőhelyévé vált, Vaja a Rákóczi-kor tárháza. Ezt a tudatosságot kiállításaink is tükrözik, vagy egy-két éven belül tükrözni fogják.

M A közművelődésben különös szerep ^ juthat ma a múzeumoknak. Feltételes módban mondom, mert a legtöbb esetben ma csak passzív nézők vannak, s nem is túl magas számban. Milyen módszerek, milyen propaganda segíthetné a cél megvalósulását?

— Bizonyára feltűnt a járókelőknek, hogy a város utcáit kis túlzással lassacskán elborítják a múzeumi plakátok. S ha bekapcsolja valaki a rádiót pénteken vagy szombaton, akár a hét végi programajánlatban, akár a Múzeumban, tárlaton című múzeumi negyedórában találkozik a megyei múzeumi szervezetben folyó munka népszerűsítésével. Szinte valamenynyi nyíregyházi kiállításhoz készül katalógus, leporelló, kiállításvezető, amely lehetővé teszi, hogy ismét felidézhesse és elmélyíthesse a múzeumlátogató a múzeumban szerzett benyomásokat.

— De a múzeumlátogató aktivitását fokozzák egyéb módszereink. Gyakorlattá vált már, hogy a középiskolások részére „Történelemóra a múzeumban” címmel rendezünk foglalkozásokat. Egyre többen segítik a múzeumok munkáját régészeti leletek bejelentésével, ez különben törvény előírta állampolgári kötelesség is. Az évente meghirdetésre kerülő néprajzi és honismereti pályázatra évről évre több dolgozat készül, tavaly például 43, amelyek a múzeumok, levéltárak tudományos dolgozóinak segítségével készültek.

— Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a lehetőségeinket még nem merítettük ki. Az egészséges munkamegosztás érdekében létre kell hozni a múzeumi közművelődési csoportot, ebben szakképzett pedagógus, népművelő mellett helyet kapna egy kiállításrendező brigád is. Amíg erre nem kerülhet sor, az ügyeleti rendszer segítségével nyújtunk színvonalas tárlatvezetést, eligazodást a múzeáiis anyagban.

M Hagyománya van annak, hogy a múw zeumok körül baráti körök alaknlnak. Elvárás az is, hogy egy-egy intézmény szellemi központ, tudományos műhely legyen. Mi a gyakorlat ma? Csupán munkahely a múzeum, s ha nem, mitől több a muzeológusnak?

— Ma három helyen, Vaján, Nyírbátorban és Kisvárdán működik múzeumbaráti kör. A nyíregyházi múzeumbaráti kör létrehozása egyéves előkészítés után már csak napok kérdése, még ebben az évben megalakul Vásárosnaményban és Mátészalkán is. E körök olyan társadalmi bázist alkotnak, vagy alkothatnak, melyek aktivitásukkal a múzeumi gyűjtőmunka segítésén túlmenően a tudományos önképzést, a szabad idő hasznos eltöltését is elősegítik. A vajai példánál maradva: a múlt évi beszámolójuk számot ad tudományos előadásokról, a Rákóczi-emlékbizottság megalakulásáról, egy tudományos kiadvány megjelentetéséről, szocialista brigádok múzeumlátogatásának megszervezéséről.

— A múzeumi szervezetben folyó tudományos munka az az alap, amelyre a közművelődési tevékenységünk is épül. Annak ellenére, hogy tudományos dolgozóink száma az országos“átlaghoz képesh alarsony, számos terű* lei, például á természettüÖomány nem rendelkezik szakemberrel, mégis szép eredményekről szólhatok. A Magyar Tudományos Akadémia illetékes szakbizottsága megbízásából it készül a honfoglalás kori emlékek atlaszának egyik kötete, s a szabolcsi Árpád-kori megyeszékhely régészeti kutatásainak feldolgozása. A néprajzban kiemelkedő jelentőségű Erdész Sándor Nyírség kötete, s ugyanő rendezte sajtó alá a „Beregdarócí ember élete a századfordulón” címmel egy szorgalmas pályázónk évek alatt felgyűlt anyagát. Készül a beregi textíliák szótára a vásárosnaményi múzeumban, Vaján a Thököly és a Rákóczi tudományos ülésszakok anyagát adják a nyomdába. E néhány kiragadott példa is illusztrálja, hogy a múzeumi szervezet az' ország tudományos életében számon tartott. Ezzel jár az is, hogy kapcsolatban állunk sok tudományos műhellyel, a megyén belül természetesen a legnagyobbal, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolával.

— Így tehát a munkahely egyben olyan műhely, ahol jó emlékű tudományos ülések, jó ízű tudományos viták formálják magatartásunkat, csiszolják egyéniségünket, alakítják tudományos ítéleteinket.

A Tagadhatatlan, hogy egy vidéki mówzeum feladata, hogy a tájról, melyben született, állandó képet adjon. De ezt megismeri a látogató, s unalmassá válik. Mivel, hogyan tud állandó élményt biztosítani, van-e ehhez szellemi és anyagi ereje?

— Valamennyi tájmúzeumunk rendelkezik egy-egy állandó kiállítással, mely a környék néprajzi, helytörténeti értékeire hívja fel a látogató figyelmét. Ezek a kiállítások egy idő után a helybelieknek lehetséges, hogy megszokottá válnak, de az egyre nagyobb számban ide látogató idegeneknek valóságos csemegék. A helyi igényeket az időszaki kiállítások oldják meg, így van ez Nyíregyházán vagy Nyírbátorban, s újabban Mátészalkán, vagy Kisvárdán. Tekintettel arra, hogy tájmúzeumaink nem, vagy csak korlátozott mértékben rendelkeznek megfelelő kiállító-helyiségekkel, nagyobb súlyt kell fektetni az együttműködésre. Erre kitűnő példa Kisvárda. ahol az évente két alkalommal megrendezendő képzőművészeti kiállításnak, országos hírű alkotók munkáinak a Bessenyei György Gimnázium biztosítja dísztermét. Ugyanígy Vásárosnaményban is megtörtént az első lépés az új művelődési központtal történő együttműködésre.

— Az anyagi lehetőségeink sem korlátlanok. Ezért tavaly kísérletet tettünk arra, hogy időszaki kiállításainkat vándoroltassuk, katalógusainkat közösen készítsük el. Így például Kiss Nagy András és Raszler Károly tárlata csak nyírbátori, mátészalkai bemutatás «után került Nyíregyházára, vagy a sóstói nemzetközi művésztelep válogatott anyagát Nyíregyháza után Vásárosnaményban és Vaján is bemutattuk. Ezt a gyakorlatot folytatjuk az idén is: az észt grafikai kiállítást vagy Gáborjáni Szabó metszeteit 3—3 helyen állítjuk ki.

A Milyen direkt és indirekt módszerei ■ vannak egy múzeumnak, egy emlékszobának, hogy a hagyományok bemutatása, a kiállítási anyag segítségével a hazafiságot erősítse? A tárgyak nem beszélnek, a feliratok szűkszavúak. Egyáltalában van-e ilyen funkció, vagy csupán illusztrál a múzeum?

— Azt hiszem, elsősorban itt nem is kiállításoknak van elsődleges szerepe, mert tárgyi anyaguk szegényes, tőlünk független okok miatt. Sem Kölcseytől, sem Móricztól vagy Zalkától nem maradt ránk olyan mennyiségű és minőségű kiállítható anyag, amely a direkt politizálást lehetővé tenné. Sokkal nagyobb az a hatás, amelyet a helyi szín vált ki a látogatóból, az a bizonyos „couleur locale”. Sokszor vezettem csoportot Szatmáriján, s a Móriczház látványa, a Kőlcsey-sír a csekei temetőben, vagy az emléktábla a fűzfa borította Zalka-szülőházon lemérhető hatást gyakorolt' az utazás valamennyi résztvevőjére. Ezt az élményt kiállításaink csak tudatosabbá tehetik.

M Többször elhangzik, hogy sokat kölw tünk ásatásokra, túl sokat foglalkozunk középkori, ókori dolgokkal. Van olyan vélemény, azért, mert ez veszélytelen, könnyebb, itt már a történelmi távlat kivédi a tévedést. Vajon igaz-e ez, vagy más oka van a múlt ilyen messzi feltárásának?

— Ez a vélemény csak azokban fogalmazódik meg, akik mindent a jelenre tesznek fel, akik perspektíva nélkül várják a jövőt. Hiszen a jelejjheo.glért, ^redtorényeirjkét, is. a.miiUba ágyazva mérhetjük, s a történelmi fejlődés tendenciáit felismerve határozhatjuk meg a jövőnket is.

— Másrészt a régészeti értékek védelmére, s megmentésére szigorú állami törvények köteleznek bennünket, tehát amikor egy-egy ásatásról a Kelet-Magyarország hírt ad, akkor akár magam, akár munkatársaim nem a „magánpassziójukat” élik ki, de törvény szabta kötelességüket hajtják végre.

M A múzeumok raktára! általában több w anyagot rejtenek, mint amennyi valaha is kiállításra kerül. Érdemes felhalmozni ennyi holt anyagot?

, : ... v . >Jv,

— A kiállításainkon általában egyJegy. múzeum tárgyi anyagának kb. 10 százaléka'látható. A többi a raktárakban várja, hogy valaha kiállításra kerüljön, vagy a tudományos kutatás felhasználja. De igényt tart erre a tudományos kutatás is, s alapul szolgál a kiá- Iításokhoz. Példa erre, hogy a vásárosnaményi múzeum öntöttvas-gyűjteményének darabjai milyen jól egészítették ki a Jósa András Múzeum anyagát, s a korábban „holt” anyag miilyen jól illeszkedett a prágai vendégkíállítás anyagához. De ehhez hasonló esetek bármikor megismétlődhetnek, amikor egy-egy új kiállításnál éppen az anyag gazdagítása érdekében közönség elé kerülnek igazi értéket képviselő, korábban megszerzett tárgyak. Ha figyelembe vesszük az egyes múzeumokban tárolt gazdag anyagot, melyek talán sokáig nem kerültek közönség elé, ezek ismeretében a jó és okos cserék valóban átfogó jellegű kiállítások megrendezését segítik elő.

M Bizonyára érdekli olvasóinkat, hogy a w Szabolcs-szatmári múzeumi hálózat milyen helyet és rangot képvisel hazánkban. Ebből következik a tulajdonképpen i másik kérdés: van-e kilátás további fejlődésre?

— Tavaly elkészült a múzeumi szervezet kategorizálása. Eszerint a tudományos létszámot, a gyűjtemény darabszámát, a látogatók számát mérlegelve a szabolcs-szatmári múzeumi szervezet a IIL kategóriába került Mískolecal, Egerrel, Kecskeméttel egy csoportban. Kedvező ez a besorolás. A megyei tanács végrehajtó bizottsága tavaly októberi eí rése alapján úgy látom, hogy az ötödik öté' . tervben a szervezet még előkelőbb helyet érhet el. Ennek egyik forrása, hogy a párt- és állami szervek minden támogatást megadnak az eredményesebb munka kibontakoztatásához. A fordulatot a nyíregyházi Jósa András Mazeum méltó elhelyezése jelentette, m b a nyírbátori és vajai múzeum felújítása köt . rezeit, idesorolható a szatmári múzeum létrehozása. Ezek mind jelentős lépések voltak Célunk, hogy a tervidőszak végére valamer * vi tájmúzeumunk megújhodott külsővel és beesővel egy-egy terület tudományos és közművelődési centruma legyen.

Köszönöm az inter

Sürget Lajc